Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)
1977-09-10 / Supplement
ROS HASANA supllement MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL nrsn íuid na»? i a MONTREALI MAGYAR ZSIDÓ MÁRTÍROK TEMPLOMA HITKÖZSÉGÉNEK ÉS NŐI TAGOZATÁNAK VEZETŐSÉGE Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet kíván a Hitközség Tagjainak és a Montreali Magyar Zsidóságnak. SCHNÜRMACHER MIKLÓS A MONTREALI MAGYAR ZSIDÓ MÁRTÍROK TEMPLOMA HITKÖZSÉGÉNEK RABBIJA és családja isten rara ruafl BOLDOG ÚJÉVET ÉS SZÉP ÜNNEPEKET KÍVÁN A HITKÖZSÉG TAGJAINAK, MONTREAL MAGYARNYELVŰ ZSIDÓSÁGÁNAK, BARÁTAINAK ÉS ISMERŐSEINEK isnar naie nius PRAGER ISTVÁN A MONTREÁLI magyar zsidók mArtirok temploma hitközségének TÁRSELNÖKE és felesége Boldog Újesztendőt és kellemes Nagyünnepeket kíván a Hitközség tagjainak, Montreal magyar zsidóságának és Barátainak i3n:n íutö MONTREAL MAGYARNYELVŰ ZSIDÓSÁGÁNAK, BARÁTAINAK. ISMERŐSEINEK BOLDOG ÚJÉVET ÉS KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNNAK HARDY FERENC a Montreali Magyarnyelvű Zsidók Mártírok Temploma Hitközsége ELNÖKE és FELESÉGE HARDY YVONNÍ ísnan naiD ni»: A MONTREÁLI MAGYAR ZSIDÓK mártírok temploma hitközségének ÜGYVEZETŐ ELNÖKE HALMI JÚZSEF ES CSALADJA BOLDOG ÚJÉVET ÉS KELLEMES ÜNNEPEKET i KIVAN i A HITKÖZSÉG TAGJAINAK, MONTREAL MAGYAR ZSIDÓSÁGÁNAK ÉS BARÁTAINAK FEKETE ISTVÁN: A "BLICKDIA GNÓZIS" "... Szép élet, víg élet, soha jobb nem lehet, Hopp hát Jöjjön katonának, ilyet ki szeret.” Balassi Bálint 22 éves voltam 1930-ban, amikor bevonultam egyéves önkéntes! évemet legyűrni. A trianoni békeszerződés vonatkozó paragrafusa értelmében, ez ugyan tiltott dolog volt, de sehol, semmikor, semmilyenféle katonaság nem volt arról nevezetes, hogy rigorózusan betartotta volna a békefeltételeket, különösképpen akkor nem, ha a vesztes csoporthoz tartoztak. Ekkoriban rendkívüli protekcióra volt szükség, hogy zsidó vallásé bármilyen előkelőbb fegyvernemhez tudjon önkéntesként beférkőzni. Édesapám, mint lelkes hazafi, helyeselte elhatározásomat és megmozgatta a szükséges emeltyűket. Vitéz Halasy-Haltmayer bácsi, Halasy Olivérnek, a tehetséges &TE úszónak és még sokkal tehetségesebb UTE vizipólójátékosnak az apj^áz Andrássy laktanyában volt főtűzmester. Édesapám pedig az UTE elnöke, jómagam UTE tag és versenyző. Öszszefogtunk tehát és kéz kezet piszkít elve alapján megnyomtuk a gombokat. Aminek eredményeként ugyanaz év őszén már büszkén feszítettem tüzér egyenruhámban. (Ami enyhe túlzás, mert soha életemben nem voltam örömkatona.) Mikor megismerkedtem valamelyest 59 sorstársammal (60-an voltunk összesen tüzérönkéntesek), megállapítottam, hogy a 6%-os numerus clausust itt is szigorúan betartották. Aktív zsidók négyen voltunk összesen. A zsidó származásúakat hozzávéve már sokkal kedvezőbben alakult az arányszám. Amenynyire én meg tudtam állapítani, a nürnbergi törvény alapján legalább 60%-ot kellett volna kirúgni. No de akkor még a sokkal szelidebb és burkoltabb horthyantiszemitizmus volt divatban. Ha jól emlékszem, jóm kippurkor én voltam az egyetlen böjtölő. Mikor eljött az ideje, megkaptuk az első csillagot, majd 9 hónapra bevonulásunk után tizedesek lettünk. Önkéntesi évünk utolsó három hónapját az ütegnél kellett tölteni, tehát odavágtak bennünket “ridegtartásra”. Ez volt az utolsó lehetőség, hogy a bezupált tisztesek, a nálunk magasabb rendfokozatiak, tehát szakaszvezetőtől felfelé, kitoljanak az önkéntes urakkal, borsot törjenek az orruk alá, egyszóval: megmutassák, ki az úr a háznál (még rövid három hónapig!). Egy év után valamennyien, a szakaszvezetői rangot átugorva, mint tűzmesterek szereltünk le és akkor már mi voltunk élet és halál urai. A tűzmesteri rang birtokában már mindenki kesztyűs kézzel bánt velünk és a kellő reverendával kezelt, mert tudták, hogy a legközelebbi fegyvergyakorlatok után zászlós, illetve hadnagy urak leszünk, akiknél nagyobb úr csak a pápa. Elképesztően ostobának tehetségtelennek és tehetetlennek kellett lennie annak az önkéntesnek, aki nem kapta meg automatikusan előléptetését. Hatosával osztottak be az ütegekhez, én a “tábori ágyúhoz” kerültem, amelyet 3 pár ló húzott és amely annyira rázott, hogy az általánosan jól ismert tréfa szerint két tüzérnek kellett ülni a lövegen, mert egy tüzér azt nem bírta volna ki. Ezek a hámos lovak remek kondícióban voltak, etették, itatták, kefélték, ápolták őket, csak éppen arra nem használták, amire kellett volna: löveget húzni. El voltak rontva, kényeztetve, telve voltak elhasználatlan energiával és, ha nagy ritkán kivonultunk velük a Rákosra gyakorlatozni, akkor szinte fékezhetetlenek voltak. Egyik gyönyörű, késő tavaszi reggelen kivonult a teljes üteg, parancsnoki szakasszal, összes lövegekkel, vonattal. (Nem baj, ha valaki nem ismeri ezeket a szakkifejezéseket, elég annyi, hogy az üteg komplett volt!) A lovászok kivezették az istállóból a lovakat, az önkéntes urak számára. A rémülettől a földbe gyökerezett a lábam, amikor lovam és én bemutatkoztunk egymásnak: az üteg leghíresebb és leghirhedtebb hámos éllovát kaptam, Kerék volt a neve. Kádár a társa. A betű, amellyel a lovak neve kezdődött, jelezte korukat. Az “A” és “B”-sek pl. voltak a legöregebbek. Az idő tájt a “K”-val kezdődőeknél még alig voltak fiatalabbak. Gyönyörű, hatalmas fekete pár ló volt. A lovak magasságát marjuknál mérik: kis púp, amely átmenet a nyakhajlatból hátukba. Az én magasságom 190 cm. volt, Kerék marja 191 cm., árnyékban! Vagyis még átlátni sem tudtam rajta. Hámos ló lévén, nem volt lovaglásra kellőképpen betörve. És ennek a vadállatnak a hátán kell nekem a legalább négy órás gyakorlatot végiglovagolni. Elől-hátul hideg verejték gyöngyözött rajtam. De hát hiába minden, megtanultam már akkorra, hogy a “honvéd ázik-fázik, de nem pofázik.” Átvettem a lovat a lovásztól, feltornáztam magam a hátára és nagyon óvatosan, nagyon gyengéden beleereszkedtem a nyeregbe. Volt még pár percem az indulásig, gondoltam, megismerkedem egy kicsit Kerékkel. Látszólag nem volt semmi baj, ficánkolt egy kissé, de engedelmeskedett. Összeálltunk. Mellettem egy kisebb Ünneplő csoport gyülekezett, egy csomó tüzér, tizedestől le- és felfelé. Ezt a látványt egy világért sem akarták elmulasztani. Akkor még nem értettem ezt a megbecsülést. Lesúgtam a lóról, amelyen most már tilos volt megszólalni: “Mit néznek olyan nagyon?’ Általános röhej volt a válasz. Végül is megszánt Kerék lovásza: “Önkéntes úr, aki még eddig a Keréken kiment a Rákosra, sohasem jött vissza nyeregben!” Akkor még bíztam magamban. Azt már tudtam, hogy a katonaságnál nem az a fontos, hogy önálló gondolkodású, helyes ítélŐképességű, vezetni-irányítani tudó tartalékos tisztek legyenek belőlünk. A lényeg: engedelmeskedni, ész nélkül. És végül: hogy szép hősi halottak legyünk. De egyet meg kell hagyni; jól megtanultunk lovagolni, lóval bánni. Minden nap más lovat ad:ak alánk, elrontott, elvadított kecskéket. Aki tudta ezeket az állatokat parancsszóra kezelni, azt már nem érhette nagy meglepetés. Ezenkívül akkor még én is jó kondícióban voltam, nemcsak Kerék. Sportoltam, versenyeztem, izmos voltam, jó húsban voltam. Megfogadtam: nem fog Kerék velem kitolni! Egy ideig így is látszott. Már vagy két órája jártuk Rákost és még mindig nem következett be a katasztrófa. Arra már rájöttem, hogy hasa rendkívül érzékeny; gondosan ügyeltem, nehogy sarkantyúm véletlenül is oldalához érjen. “Serkentyfl” helyett a combbal irányítottam és egyelőre nem okozott nehézséget kiülni a lovat, ámbár fárasztó volt. Két óra múltával már kezdtek combizmaim ernyedni. De még mindig bíztam jó sorsomban. Sors bona nihil aliud, (mondta valamelyik politikus-hadvezér ősöm. (?) Mindaddig, ameddig el nem hangzott a parancsszó: “Légitámadás!” A parancsszó végrehajtása azt jelentette, hogy a lovasoknak mindenkori helyzetükből vágtába kell váltani, szétspriccelni és egy meghatározott méretű négyszögbe szétszóródni. Elsápadtam. De engedelmeskedni kellett. Cuppogtam, combbal ösztökéltem. Mind nem használt. Meg sem mozdult. Nagyot fohászkodtam és sarkantyúmmal nagyon finoman megböktem az oldalát. A hatás mindent elsöprő volt: szügyébe szegte fejét, mint a macska összegörbítette hátát és négy lábbal egyszerre a levegőbe dobta sok mázsás testét, engem is beleértve. Automatikusan reagáltam: minden erőmmel, combomat megfeszítve, visszarántottam magam a nyeregbe. Valami roppant, valami elszakadt bennem. Elsötétedett a világ körülöttem. Még tellett annyira tudatomból, hogy nyakára hajolva, kengyeltől, nyeregtől szabadulva, lecsúsztam az édes Folytatás a kővetkező oldalon HECHT JENŐ és felesége HECHT O. TAMÁS és felesége Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket kívánnak Montnál Magyarnyelvű Zsidóságának és Baiútaiknak ! i unsn njn nj®: RÖMER PÁL IRÉN I A MONTREALI MAGYAR ZSIDÓ MÁRTÍROK TEMPLOMA HITKÖZSÉGÉNEK VEZETŐSÉGI TAGJAI BOLDOG ÚJÉVET ÉS KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNNAK A HITKÖZSÉG TAGJAINAK, A MONTREÁLI MAGYAR ZSIDÓSÁGNAK ÉS A VILÁG ZSIDÓSÁGÁNAK íansn naio njw? BARÁTAINAK ÉS ISMERŐSEINEK KELLEMES NAGYÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET KIVAN FLEISCHER TIBOR és CSALÁDJA 2959 Brighton Ave., Montreal dr. DANIEL GYÖRGY sebészorvos és C SÁLÁDJ A Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket kivan Pácienseinek és Barátainak SÁNDOR és ÉVA FARKAS , valamint ANDRE és CAROL KIVANNAK BOLDOG ÚJÉVET BARÁTAIKNAK és ISMERŐSEIKNEK 1202 Shorecrest St. Chomedy VAKTOR EMIL és felesége VAKTOR VERA A Montreali Magyarnyelvű Zsidók Egyesületének örökös tiszteletbeli ALELNÓKEI , 2001 Carling St., Ottawa, Ont. BOLDOG ÚJÉVET ÉS SZÉP ÜNNEPEKET I KÍVÁNNAK AZ EGYESÜLET TAGJAINAK, BARÁTAIKNAK ! MONTREÁL ÉS OTTAWA MAGYAR ZSIDÓSÁGÁNAK, BREUER ELSIE A Menóra montreáli szerkesztőségi és kiadóhivatali vezetője és családja mindenkinek Kellemes Ünnepeket és boldog Újévet kivan
