Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)
1977-09-10 / Supplement
TORONTO - TORONTO - TORONTO- TORONTO - TORONTO - TORONTO- TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO A KENNEDYÉK ÚJ REMÉNYSÉGE Ha van Kennedy, akit a jövő inkább foglalkoztat, mint a rossz emlékek, akkor ez minden bizonnyal ifjabb Joe Kennedy, Róbert legidősebb fia. Huszonöt éves korára sem felejtette el azonban azt a júniusi napot, amikor apját 1968-ban az elnökválasztási hadjárat során megölték. A múlt állandóan fejében motoszkál, most még inkább, mint eddig bármikor, mivel a család őt nevezte ki annak a hatalmas Kennedy-emlékműnek felügyelőjévé, amely Boston kellős közepén emelkedik majd, és amelynek munkálatai fölött ő őrködik, ö vigyáz majd az ereklyékre, a megölt elnök hintaszékére, könyveire és kitüntetéseire, ö lesz a „láng” őrzője, sőt azt is elhatározta, hogy felveszi a stafétabotot, ugyanis Massachusettsben szeretné magát megválasztatni államkincstárnoknak. Ifjabb Joe Kennedy Ethel és Bobby négy fia közül a legidősebb. Négyen vannak testvérek, mint az előző generációban. Az. ifjabb Bobby 23, Dávid 'll és Michael 19 éves. Mindannyian bostoni egyetemisták. Korát tekintve ifjabb Joe Kennedy a következő a sorban, neki kell átvenni a Kennedy nemzetség stafétabotját. Kockázattal jár ugyan, de Joe-t ez nem félemlíti meg. Már ifjúkora óta hozzászokott a veszélyhez. Spanyolországban talán nem merészkedett az arénába, hogy megvívjon egy bikával, amely végül is feldöntötte? Vagy Kenyában, amikor filmet forgatott, és megtámadta őt egy nekivadult antilop? Joe nagyon szereti a sportot, különösen azt a labdajátékot, amelyben a kezeket is lehet használni, és ügyes ütésekkel rendkívüli. fájdalmat lehet okozni a másiknak. Vajon melyek azok az okok, amelyek ezt az ifjút arra ösztökélték, hogy magát inkább veszélybe sodorja, ahelyett, hogy tanulmányaira összpontosította volna figyelmét? Még két autóbalesete sem gátolta * meg abban, hogy óvatosabban éljen. (A másodiknál, 1973-ban egy kanyarban felborult jeepjével. Heten ültek a kocsiban. Az egyik utas, a 18 éves Pamela Kelly nyomorék maradt. Joe vezetett.) Minduntalan a Kennedy családra nehezedő lidércnyomásra gondol. 1970-ben egy New Delhi és Frankfurt között közlekedő repülőgépen egy palesztin különítmény túszul ejtette. Az ügy szerencsés kimenetelű befejezésekor derült csak ki, hogy egy Kennedy is tartózkodott a fedélzeten. Állandóan azon töpreng, mi történt volna vele, ha már korábban fény derül kilétére. Sirhan- Sirhan, apja gyilkosa is a palesztin ügyre hivatkozott. Ma már az ifjú megérett, politikai rutint szerzett. Miután a massachusettsi egytemen megkapta diplomáját, a demokrata szenátorjelöltként indult Ted nagybátyja választási hadjáratát szervezte. Joe-ra is jellemző az amerikai politikai élet visszásságaival szemben tanúsított visszautasító magatartás, amely a Kennedyekre oly jellemző volt mindig is, és amely távol áll a hivatásos politikusok cselszövéseitől és ravaszságától. „Igen, szeretem a politikát. De különösen az embereket szeretem. Politikai érdeklődésem a »Watergate-ügy« időszakában élénkült meg. Ez a nixoni politika visszautasításának időszaka volt. Amerikában sok politikus van, aki nem cinikus, és tiszta szívből az emberek jólétéért küzd” — mondja. Joe a maga részéről már véglegesen döntött. A jövőre vonatkozó elgondolásai, törekvései a legnépszerűtlenebb kérdések (pl. a négerkérdés) köré csoportosulnak. Jelenleg a Dorchester szegénynegyedéből az emlékmű felállítása miatt kilakoltatott néger családok lakásgondjai foglalkoztatják. Ez is alátámasztja, hogy hűséges a Kennedy nemzetséghez. De (Választása merész: apja, nagybátyja ennek esett áldozatul. Levegőszennyező növények A, „levegőszennyezéshez” a növények is hozzájárulnak, mutatta ki kísérletileg egy angliai és kanadai tudósokból álló csoport. Természetesen csak igen csekély, veszélytelen mennyiségekről van szó. Laboratóriumi mérések alapján megállapították, hogy a növényzet egy négyzetkilométernyi területen évente kereken 9 kilogramm cinket és 5 gramm ólmot bocsát ki a levegőbe. Ez megmagyarázhatja, hogy az emberi településektől távollevő területeken a levegőben részben fémkoncentrációk figyelhetők meg, amelyek nem vezethetők vissza egyedül antropogén folyamatokra. A kísérleteket) borsóval és fényőfadugványokkal végezték'. Az öntözővizet csekély mennyiségben radioaktív cinkkel és ólommal dúsították. A laboratóriumi kísérletek megmutatták, hogy a radioaktív izotópok gőz formájában nem bocsátódnak ki, hanem kis. tű formájú részecskékhez kapcsolódnak. Egy borsóval végzett kísérlet során 200 A tó és a legenda A Loch Ness-i legendát csak a legutóbbi időkben vették alaposabb vizsgálat alá azóta, hogy 1400 évvel ezelőtt Szent Kolumba egy félelmetes fenevadat irányított a vízbe. A múlt nyáron tudósok széltébenhosszábban kutatták a brit szigetek legnagyobb édesvízi tavát. A kutatás nemcsak megfigyelésből és várakozásból állt. Speciális kamerákkal felvételeket készítettek, és szalagon rögzítették a tóban levő élővilág hangját. Ultrahangot bocsátottak ki a hideg víz mélyén. A nyár elmúltával — mikor egyetemeikre, laboratóriumaikba visszatértek — megállapították, hogy bár a legendáknak nincs valóságalapja, de teljes mértékben el sem vethető. A kutatásokat a környező vidék, a skót felföld lakót is -figyelemmel kísérték. Az egyik jelenlevő, Alex Campbell mondja: „1934 májusának közepén történt. Nézem a vizet, és istenem, mit látok vagy 200 méterre, egy iszonyú dolgot felbukkani! És akkor az óriás nyaka úgy 2 méterre kilátszott a vízből, rajta a kicsi fejével, amit idegesen forgatott. Jaj, örökké mozgott a feje. és akkor én elkezdtem pislogni, hogy meggyőződjek róla, nem képzelődöm-e. Amikor felbukkant egy halászhajó a szörny meglátta, és zsupsz, alámerült!” Ezt követően Campbell még 17-szer látta a szörnyet. Halk szavú, finom modorú, 75 éves nyugdíjas. Évekig a környék vízügyi ellenőreként dolgozott, fő feladata a tó lazacainak védelme volt. Az utóbbi években a tóparti város, Inverness újságjának dolgozik. titokzatos van. Talán egy árnyék, egy madár, vagy a napfény játéka a vizen. De kétségtelen, hogy egy hosszú nyakhoz és egy kis fejhez is hasonlít. A múlt nyár egyik reggelén egy embert szállító léggömbbel próbálkoztak. Egy zsinóron szalonnát mmmm/M* * ' , 'W:* ^ <4** «•IP©* EGY ÁLLÍTÓLAGOS FÉNYKÉP nyak, kis fej, eresztettek Hosszú púpok — a harmincas évektől rögzített több mint 3 ezer megfigyelés így sorolja a jellemzőket. Az állat hossza úgy 6 méter körüli. Színe sötét és gyors a mozgása. Többen egy felfordult csónakhoz hasonlították. 1933: a Spitzer család a szárazföldön látta a bestiát, a tóparti úton. „Mint egy hatalmas csiga, éppen lefelé mászott a vízhez. Szájában tartott valamit — lehet, hogy egy bárányt.” 1934-ben R. K. Wilson londoni sebész fényképfelvételt készített a tónál. Az egyik fényképen valami a vízbe. A szörnyeteg várható feltűnésekor fémtárcsák összeütésével akarták olyan idegállapotba hozni, hogy őrült módjára meneküljön ki a partra. De a szalonnát érintetlenül húzták vissza. dinosaurus 200 millió évvel ezelőtt jelent meg, és körülbelül 65 millió évvel ezelőtt halt ki. Afrika keleti partvidékén 1938-ban olyan halfajtát találtak, melyről előzőleg feltételezték, hogy 70 millió évvel ezelőtt kipusztult. Tegyük fel, hogy legalább két szörny a Loch Nessben is megmaradt. A gleccsernek mindent el kellett pusztítania — kivéve, ha az állatok meg tudnak a jégben élni. Nessie-t — ez a szörny beceneve — már sokfajta állathoz hasonlították azok, akik látni vélték. Mondták már fókának, kígyónak, szalamandrának, rozmárnak, angolnának, sőt kukacnak is. Régóta érvelnek a tudósok azzal, hogy a tó nem lenne képes nagy testű állatok csoportját élelemmel ellátni. Feltéve, hogy a fenevad 1200 kg súlyú, naponta 120 kilogrammnyi halat kellene elfogyasztania. Dr. Róbert Rines, a bostoni Alkalmazott Tudományok Akadémiájának elnöke saját kutatócsoportot irányított. 10 méteres mélyFANTÁZIARAJZ NESSIÉKRÖL SIRKOAVATAS Ezúton értesítjük barátainkat és ismerőseinket, hogy Édesanyánk STEYR ANNA sírkövét avatjuk szeptember 18.-án 1.15-kor a Dawes Road-nál lévő' St. Clair Easti temetőben az M.6 sectionnál. A CSALÁD A helyenként 300 méter mély tó része a Skóciát kettészelő Great Glen törésvonalnak. Dr. Róbert Ballard oceanográfus szerint Loch Ness egy fő törésvonalban fekszik. Ez választja el egymástól Észak-Amerika és Európa kontinentális tábláit. Tíz, vagy tizenkét ezer évvel ezelőtt egy gleccser haladt a tavon keresztül, és akkor abban semmiféle állat nem lehetett. Azok, akik szerint a plesiosaurus túlélte a jégkorszakot, fittyet hánynak a tudományos adatokra. A plesiosaurus, a levegőt lélegző tengeri ségben kőgörgeteget találtak, melyben a kövek formája hasonlított az Észak- Skócia más részein találhatókhoz. így kimutatták, hogy a századok során a vízszint fokozatosan emelkedett a tóban. Dr. Rines volt az, akinek a nevéhez fűződik a Nessie létezését leginkább bizonyító fénykép elkészítése. A fotó 1972-ben készült a víz felszíne alatt, és valami uszonyszerű tárgyat ábrázol. Két éve még izgatóbb képeket készített, de ezeket általában nem veszik figyelembe tudományos A CANAD1AN CONGRESS CENTRAL REGIÓ-JA BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN _ uonada zsidóságának és külön a magyar zsidóságnak Rabbi Dr. GÜNTHER PLAUT elnök szempontból, durva szemcsézetük miatt. Tavaly áprilisban két rendőr és egy szervizállomás dolgozója látott valami különöset. „Egyszerre csak öt púp tűnt fel a vizen. Ezekből három, illetve a másik kettő összemilliomod milliméter hoszszúságú és 30 milliomod milliméter átmérőjű részecskékre bukkantak. A tudósok feltételezik, hogy a nyomelemeket a levél felszínén kiváló viasz tartalmazza, és hogy a levelek gyors növekedésekor kis részecskék morzsolódnak le és kerülnek a levegőbe. Másik lehetőség, hogy a párologtatás során bekövetkező gyors vízveszteség alkalmával nyomelemeket tartalmazó sórészecskék is jutnak a levegőbe. nnjn naio íups BOLDOG ÚJÉVET és KELLEMES ÜNNEPEKET KIVAN BARÁTAINAK és TORONTO ZSIDÓSÁGÁNAK RADÓ KÁROLY és családja Barátainak és Ismerőseinek KELLEMES ÜNNEPEKET és BOLDOG ÚJÉVET kíván ALEX CAMPBELL tartozott.” A kutatások során víz alatti kamerával jöttek rá a rejtélyre. A II. világháborúban egy repülőgép zuhant itt a vízbe, melyből különböző tárgyak szabadultak el: teáskannák, gumiabroncsok és rengeteg cipő. Tévedés lenne azt hinni, hogy a skótok haszonszerzési célokból állították a Loch Ness-i legendát. A kereskedelem csupán a Nessie-t ábrázoló trikókra korlátozódik. „Nehéz ténylegesen felbecsülni a tó titokzatosságának az idegenforgalomra való befolyását” — mondja Invernessben a turistaszervezet hivatalnoka. — „Nyilván van valamekkora hatása, de bármit is bizonyítanának be a legendával kapcsolatban, nem jelentene nagy változást.” Dr. FEDED ISTVÁN ÍS CSUMit Baratőirak és Ismerőseinek Boldog Üjévet és Kellemes Ünnepeket Kíván Dr. Andrew Martosh és családja ♦♦♦»♦♦♦♦♦M♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ tansn iuyd n:M Barátainak ás Ismerőseinek BÉKÉS BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN BEN STARK ÉS CSALÁDJA A STARK METÁL & IRON CO. és a STARK CARWASH tulajdonosai LESANA TOVA BARÁTAINKNAK, ISMERŐSEINKNEK BOLDOG ÚJÉVET ÉS KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK: SÍPOS JENŐ és ARANKA SÍPOS MIKLÓS és ERIKA és GYERMEKEIK I * » d d edd ** d dd d d ^d<d<d'd&(d<d<dyd>d'&(d<d^d'S<d(d<did'd'&'>d,S(d'd'd$&&&$&&&(d®£_