Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)
1977-10-22 / 679. szám
1977 Oktober 22 * MENORA 5. oldal Hollywood — Bing Crosby. a 940-50-es évek egyik legnagyobb amerikai sztárja, az énekes és táncművész 73 éves korában szívroham következtében elhunyt. A halál Spanyolországban golfozás közben érte. Magánélete elég viharos volt és többször került összeütközésbe a törvénnyel, persze rendszerint jelentéktelen alkohol-kihágások miatt. Viszont ő volt az első olyan hanglemez-csillag, aki „platinahanglemezt’ kapott, amikor 1960- ban eladott lemezeinek száma túlhaladta a 200 milliót. New Delhi — A kongresszusi párt évi összejövetele viharos körülmények között folyt le. Indira Gandhi hivei megpróbálták öt visszahelyezni legalább saját) pártja élére, de ez a próbálkozásuk már az első taktikai ütközéseknél sikertelennek bizonyult. Mikor kiderült, hogy az egykori miniszterelnöknő már saját pártja többségének bizalmát sem bírja. Indira drámai beszédben bejelentette, hogy nem vállalja a pártelnökséget (amit amúgy sem szavaztak volna meg). Viszont valószínű, hogy további bűnügyi eljárásokat nem próbálnak indítani ellene. London — Érdekes jogi kérdést kell eldönteni ügyvédeknek és orvosoknak egyaránt Carol Wilkinson húszéves angol lány szexuális erőszak k^t-1 ben elkövetett gyilkosság áldozata' lett. Támadója az erőszakos szeret-, kezés közben szétverte fejét. I Az ügy azonban nem olyan egy-1 szerű. Amikor a nőt a kórházba, szállították állítólag klinikai halott volt Ennek ellenére életbentartó készülékekre szerelték s néhány i óráig a szívműködése ismét helyre-1 állt Az orvosok azonban megálla- < pították, hogy agyát helyrehozni nem lehet s ezért a mesterséges életbentartást megszűntették. A támadó jogi tanácsosai szerint> nincsen szó gyilkosságról. Mint mondják, Carol Wilkinson testét még egy év és egy napig működésben »lehetett volna tartani. Ez az az idő amit az angol törvénykezés támadás esetén határként állapít meg. E szerint a gyilkosságot tulajdonképpen az orvosok követték el, akik a reménytelen állapotban lévő Carol Wilkinsont, hagyták meghalni. A támadó pedig legfeljebb súlyos testi sértésért és erőszakos nemi közösülésért vonható felelősségre, de semmiképp sem gyilkosságért. Cape Town — Dr. Christian Barnhard, aki tíz évvel ezelőtt az első szívátültetést hajtotta végre, múlt héten ismét egy érdekes kísérleti műtéttel próbálkozott. Egy reménytelen állapotú 60 éves férfibe egy csimpánz szivét plántálta be, azt remélve, hogy ezzel az ideiglenes „vérszivattyúval” életben lehet tartani mindaddig, amíg emberi szív nem kerül számára. A műtét azonban nem sikerült és a beteg meghalt. Mivel korunkban mindennel szemben akad néhány megkergült tiltakozó, ezúttal is voltak akik az állatvédelem nevében szót emeltek ' I és tragikus színekben írták meg a nőstény csimpánz bánatát, aki keserves makogássai kereste ; halálba-altatott párját. Ezek a természetvédők elfeledkeztek a beteg ember hozzátartozóinak feltételezhető ” keserves makogásáról“. Megjelent KOVÁCS DÉNES (örömmel ÉRTESÍTJÜkI című önéletrajzi regénye. Aki tavaly olvasta a Menóra folytatásos regényeként, az tudja, hogy az utóbbi évek egyik legszellemesebb, legvidámabb műve. Aki még nem olvasta, ezután kell, hogy megismerkedjen vele. MEGRENDELHETŐ: a Menóra bármelyik helyi kiadóhivatalában. Ára postaköltséggel együtt 8 dollár. ANGOLNYELVfj HIRDETÉSEK FELVÉTELE: 695-4456 NEW YORK OFFICE 350 Fifth Avenue Empire State Building New York, N.Y. 10001. J FOLLOW THE SEN THIS WINTHE ATTIC 408 12th Street BROOKLYN GENERAL CONSTRUCTION we also strip & refinish all types of furniture also shutters doors Any size mouddings & TER and enjoy carefree living spindles with three meals daily. Maid Cal: 212 499-5788 82 \ service and all sorts of activities Write us or call for free brochure. Seasonal and annual plans available. FOUR SEASONS MANOR Re - tirement Residence 1708 N.E. INTERIORS BY EASTWOOD 11 Crescent St. HEWLETT, L.I. No job too big or too small Call 516-569-5360, ask for Sandy Winston 4 Street, BOYNTON BEACH or David Layne 80 I YACHT OWNERS CAU. AHEAD FOR BERTHING, REPAIR OR OVERHAUL ARRANGEMENTS kNTANA BOATYARD, INC. e N DIXIE HWY. LAWTANA, FLA. 33462 305-585-9311__________ Fla 33435 (305) 737-6465 Needed Doctors Very private Doctor s office—woman's health care center in Manhattan needs sympathetic physicians to care for patients. Please please call: 861-0873. THESE BUILDINGS FOR SALE OR RENT Located three miles from Plattsburgh Three (3) two storey brick buildings joined bv passage wavs from one building to another, with 7 fireplaces & 9 acres. #1 Bldg. 38' x 80' #2 Bldg. 38' x 90' #3 Bldg. 38' x 100' These buildings have two heating systems, 2 water systems, walk in cooler, kitchen, laundry facilities also generator for stand-bv electricity. Inside buildings like new conditions waS used as nursing home. Asking $100,000. Will consider vs> of selling price with monthly payments at 8% interest or will rent with 5 vr. lease or longer. Purchaser can do whatever he wants with buildings. For more information, Contact Guy L. Pervea R#1 Plattsburgh or call 518-563-4286.^ London — Ha igaz, amit Archie Blue 74 éves ezermester állít, úgy megszületett < a vizzel hajtott autó. Bár hihetetlenül hangzik, de mégis van feltételezett tudományos alapja. Blue állítólag elektrolízissel bontja föl a vizet s az így nyert hidrogént használja fel a motor meghajtáshoz. Több független szakember vizsgálta felül a találmányt és jó véleménnyel vannak róla. A gép állítólag működik és egy gallon vizzel 160 kilómétert lehet megtenni. A kísérleti autóval áliitóiag 55 kilóméteres óránkénti sebességet is elértek már. Úgy energia gazdálkodásban mint közlekedésben történelmi mérföldkövet jelentene ez a motor, de azért a hirt nem árt megfelelő óvatossággal fogadni. IBRAHIM AL-HAMDI Sana, Jemen — Meggyilkolták Ibrahim al Hamdi államelnököt, aki 1974 óta tartotta a hatalmat a kezében egy katonai puccs eredményeként. Hamdi a mérsékelt nyugatbarát párthoz tartozott, valószínűleg ezért kellett meghalnia. Államcsínyre azonban mégsem került sor. mert saját pártjának három embere rögtön helyére lépett. Hamdit testvérével együtt gyilkolták meg. Jemen 1962 óta szakadt ketté északi és déli részre, s mialatt északon konzervatív vallási alapon álló mohamedán kormány uralkodik, azalatt a déli részen marxista rendszer van. Winnipeg — E hét folyamán tartományi választások voltak Manitobában és váratlan eredmény született. Az eddigi szociáldemokrata kormányt a konzervatívok váltották fel. Egy kanadai tartomány kormányváltozása nem lenne jelentős hír, ha nem lehetne belőle következtetéseket levonni az ország hangulatára. Viszont tény, hogy Schreier, a szociáldemokrata miniszterelnök rendkívül népszerű volt és bukása azt bizonyítja, hogy Kanadában konzervatív választói hangulat uralkodik. Valószínűleg a szakszervezetek túlzott erőszakoskodásai váltották ezt ki, s a lakosság a unionokat azonosítja az NDP szociáldemokrata párttal. Prága A csehszlovák bíróságok e jé tér. tárgyalják négy disszidensnek az ügyét, akikét a Csehszlovák Népköztársaság elleni támadással vádolnak. Bűnük persze csak az, hogy aláírói voltak a világhírre szert tett Karta 77-nek. A vádlottak országszerte ismertek, köztük van az ország leghíresebb drámaírója. Vaclav Pavel és a neves újságíró Jiri Lederer. A jelek arra mutatnak, hogy a cseh kormány próbapert rendez, s ha ez sikerül, úgy bíróság elé állítja a Karta minden aláíróját és szószólóját, elsősorban Jiri Hajeket, Dubcek egykori külügyminiszterét és az ország legkiválóbb íróját, Pavel Kohutot. EGY HETE New York - Róma - Nagaszaki — Ezen az oldalon pontosan meg szoktuk határozni a várost ahonnan a hír származik. Ez ezúttal lehetetlen, hiszen ismét légi. illetőleg szárazföldi kalózkodásról van szó és a pollitikai terrormozgalom napjainkban már nemzetközivé nőtt A különböző ügyekért narcoló terroristák céljaiktól, nemzetiségüktől függetlenül csoportosultak közös szervezetbe és így tartják rettegésben a világot. A CIA egy héttel ezelőtt New Yorkban bocsátott ki egy nyilvánosságra hozott bizalmas kiértékelést, mely szerint világszerte a terrorakciók növekedésével lehet számolni. Ennek oka — a titkosszolgálat szerint — kettős: egyrészt a kormányok gyengesége a terroristák ellen, másrészt az Amerika-ellenes propaganda, amit a harmadik világ országaiban automatikusan minden fennálló rend elleni harccal kapcsolnak össze. A CIA kiértékelését a hét közben egy római hír már megerősítette. Ebben a pillanatban még ismeretlen, de minden valószínűség szerint* arab terroristák elraboltak egy Majorca szigetéről Frankfurt felé tartó repülőgépet és azt először Rómába kényszeri tették leszállásra. Előterjesztették követelésüket. E szerint a német kormánynak szabadon kell bocsátani 11, a török kormánynak pedig két fogságban lévő terrorista társukat. Ha a követelést nem teljesítik, úgy a gépet az utasokkal és önmagukkal együtt felrobbantják. A német kormány napok óta szinte permanensen ülésezik, de szerencsére (bár teljes egészében együttérzünk a túszként fogvatartott áldozatokkal és családtagjaikkal) nem teljesítették a követelést. Schmidt német kancellár, úgy tűnik elszánta magát, hogy ez egyszer a kockázat ellenére hajlíthatatlan álláspontot foglal el. Ez természetesen nem könnyű. A repülőgéprablók a gépet először Észak, majd Dél-Jemenbe irányították, mikor pedig e sorokat írjuk éppen Szórnál! állam fővárosában vesztegelnek, ahol a gépből már kidobták az első áldozat. az agyonlőtt pilóta holttestét Még nem lehet tudni hogyan alakul a további tárgyalások sora. Egy másik terrorista akcióra viszont Nagaszakiban került sor, ahol egy japán álarcos bandita egy autóbuszt rabolt el 19 utasával. Ez az akció természetesen sikertelen volt mert a japán rendőröknek az autóbusz ablakon sikerült lelőni az álarcos terroristát A japán kormánynak viszont egy héttel korábban kellett volna ilyen határozottsággal fellépni és akkor valószínű, hogy erre az űjabb terrorhullámra egyáltalán nem került volna sor. Concord, New Hampshire — Néha a legtragikusabb eseményen is muszáj nevetni. így járt a szerencsétlen 68 éves León Colby, aki beleesett összehajtható ágyába. Az ágy becsukódott és az öregembert öt napig fogvatartotta. Háziura talált rá, aki lakbért kérni ment és végülis a tűzoltók szabadították ki beszorult fejét, vállait az összehajtott ágyból. Colby nemcsak könnyebb sérülésekkel került kórházba, de már az éhhalál küszöbén is volt. Stockholm — Nyilvánosságra hozták az 1977-es Nobel-díjakat, sót még az eddig visszatartott 1976-osokat is. Már múlt héten említettük az irodalmi Nobel-dijat kapott jelentéktelen spanyol költő személyét. Az úgynevezett Béke-Nobel-díjak odaítélésével ezúttal száz százalékig egyetértünk. Kiadták az 1976-os békedijat is, amit tavaly már technikai okok miatt nem tudtak odaadni Betty Williamsnak és Mairead Corrigannak. Ez a két ír nő megelégelte a nyolc éve tartó ír vallásháborút. Az egyik katolikus a másik protestáns s együtt kezdeményeztek egy nó-mozgalmat az értelmetlen, őrült vérontás megakadályozására. Nagyon megérdemlik a béke-dijat, mint ahogy megérdemli az 1977-es is, az Amnesty Internationa) nevű szervezet is. Ez a politikai foglyokért emel szót függetlenül attól, hogy a világ melyik táján tartják okét bezárva és hogy mi az a lelkiismereti ügy, amiért kiállnak. A szabadságjogi szervnek juttatott Nobel-díj rettenetesen felháborította a Szovjetuniót, mely erre a provokációra, azzal válaszolt, hogy Valentin Turcsint a szervezet szovjetunióbeli titkárát száműzte hazájából. Különben úgy a két ir nó mozgalma, mint az Amnesty International közölte, hogy a körülbelül 140 000 dollár értékű díjat nem a vezető személynek juttatják, hanem az általuk szolgáló ügy céljaira használják föl. Az 1977 évi fizikai Nobel-dijat két amerikai. Dr. Philiph Anderson és John Van Vleck, valamint az angol Nevill Mott között osztották meg, míg a kémiai Nobel-dijat Hja Prigogine brüsszeli egyetemen dolgozó tudós kapta meg. Havana — BEATRICE ALLÉN DE Bár a jelenlegi chilei rendszer valóban nem a demokrácia mintaképe, ez a beállítás mégis teljes ostobaság. Az érzékeny idegrendszerű Beatrice 1973 szeptemberében apja magántitkáraként fegyveresen harcolt Santiagoban. Aztán elmenekült és négy éve egy kubai diplomata feleségeként élt Havanában. Ha elkövetett öngyilkosságának valóban politikai motí y uipaíler^jiek,. úgy az sokkal inkább tételezhető fél a kubai rendszer iránt érzett csalódásának, mint annak, hogy négy évvel ezelőtt apját az ellenség megölte. Beatrice Allende, a volt marxista chilei elnök leánya, aki apja rendszerének bukása óta Kuba fővárosában él önkéntes száműzetésben, öngyilkos lett. Hivatalos kubai magyarázat szerint 1973 óta, mióta apját államcsíny során megölték, búskomor volt s így tulajdonképpen halála a chilei fasizmus újabb szörnytettének minősíthető. Madrid — Spanyolország minden valószínűség szerint november 15.-én tagjává válik az Európa-Parlamentnek. Az Európa-tanács strasbourgi ülésén Spanyolországot egyhangúlag hívták meg e szervezet huszadik tagjául. FOR SALE OR TRADE 34 ft. Cabin Cruiser valued over $40,000 for sale, or will trade for motorized traVei home, either a new one or one fairly new worth at least half the above amount. This boat was built by boat builder for personal use. is made throughout of 7/8 inch Phiilipine mahogany solid boards and was recently pulled, checked and had bottom repainted. Boat is in excellent and sound condition. Has heavy duty Grey Marine Engine with le<s than 400 hours use. Every safety device on board and every comfort, even air conditioning. Main cabin is 9' x 12'. Boat is in water at Kentucky Lake in a boat shed. However, motor has already been winterized. * New owner may store until spring I* NO CHARGE * Keason for selling — owner is /b years old and a motorized travel home is now more suitable because-of arthritis of owner, it is also considered more practical at his age. If interested write to Caiman Boat and Motor, Box 218. Sturgis, Ky. 42459, or phone 502-333-5545 or 502-333-2700 after 6 p m. If this boat is held until Spring, will offer for sale for $26,500(77 FOR SALE THREE ENCLOSED MALL SHOPPING CENTRES IN THE MARITIMES of about 500,000 Sq. feet In total. To yield 10% guaranteed minimum. For sale outright, sale and leaseback, or as a joint venture. Either Individually or as a package. ( Brokers protected). For Inform a-\ tlon and or brochure contact, Mr.D.C. EDWARDS ’ 101 LYON STREET, OTTAWA, KJR 5P9 Telephone 613-238-2086.Telex 053-3570 GERANT DES VENTES La compagnte Casovant qui est maintenant centenaire et reput&e dans I© domain© d© la fabrication des grands orgues est i la rechorch© duo G$rant d©s Vent©». La Post: Relevant du Directeur General d© la division des orgues. I© Candida t aura les responsabilites suivants. • Mamtemr une communications constant© entre le si&ge social et les repr$sentants au USA et au Canada • Analyse l©s conditions du march© ©t au besom trouve des repr6sentants nouveaux • Partictpe reiaboration ©t est responsable de I execution des travaux de promotion • Prepare ou supervise la preparation dentente sur les specifications techniques de fabrication. La candidat: Do<t oosséder les carscténstiques suivants • Bonne connaissance de I anglais • Avoir une experience de la vente la gesnon de la vente et du marketing • Une connaissance musicale est un atout important Remuneration selon I experience du candidat STI vous plait fairé pervenir votre curriculum vitae á Mr. Pierre Rose, Directeur G6n6ral CASAVANT FRERES LTEE. C.P 38. Ste. Hyacinth«. Que J2S 2Y2 Tel: (514) 773-5001 BIKINI BODY Unsightly STRETCH MARKS removed. Thousands have* travelled to Europe, now hundreds ot satisfied patients have availed themselves of this unique procedure here in North America, in our private, modem French-atmosphere clinic. Take Advantage of the depressed monetary situation and our related low prices. Following procedures also available (same day return to New York' TUBAL LIGATtON: via vaginal approach. Swedish Math od, no Notary papers required. BREAST: enlargement and uplift; FACELIFTING Inclusive of transportation trom New York Independent terms available For information Call 514-849-8015 ________» TAX SHELTER New apartment building — completed and fully rented. 118 suites — Brantford, Ontario 10 storey solid concrete structure Co-ownership group being formed to buy and to take advantage of this property that qualifies for unrestricted capital cost allowance We have now completed 2 other groups this year for Ontario properties Minimum participation $3000. Professional management Interested parties may phone or write for e copy of the presentation on this project Grist Personalized Tax Service Ltd. 6550 Sherbrooke St. West. Suite 1910 Montreal, Quebec H4B 1N6 Tel.: 489-9721 80 FLORIDA OFFICE BUILDING Recently completed 4-storev, 48,000 sq. ft. office building. Excellent location in Gainesville; one of Florida's most stable growth cities. 100% rented to good mixture of strong local tenants and government offices. Typical lease is 3 years with renewals based on CPI increases. Current annual income is $246,000. Realistic price of $1,600,000. Terms cash, or $1,200,000 loan — 9% — 29 years with 5 or 10 year balloon is available from owner. Contact J. Greene Realtor and exclusive managing agent 904-373-3583 Principals only