Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)
1977-07-09 / 665. szám
MEN D RE ,2r.August J.Molnár P.O.Box loB4 tji i Second class mail He;/ Brunswick, New Jersey o 39^is,ratl0n No.1371 U.S.A. ----------------------------AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA Vol.16. 665. Ara: . 40 cent JULY. 9. 1977. RUBIN FERENC: Niegtévesztette-e Carter a zsidóságot? Nincs értelme igazságot elkendőzve magunkat illúziókban ringatni. Carter nem váltotta be az amerikai zsidóság reményeit, amit megválasztásához fűztek. Köztudomású, hogy a néger és zsidó szavazatok nélkíll Carter elvesztette volna a választást, a Zsidók 70 százaléka Carterre adta szavazatát, bízva választási ígéreteiben. S amikor választási vitájában FordotésKissingert azzal vádolta, hogy Izráelre nyomást akarnak gyakorolni a békefeltételek elfogadásában, bizalmunk benne csak megerősödött. Legyünk reálisak és szögezzük le, hogy Carter választási ígéretei és jelenlegi kijelentései között hatalmas űr tátong. A pálfordulás az elnök április 22-i sajtókonferenciájával kezdődött, melyben nem hagyott kétséget afelől, hogy igenis van egy amerikai béketerv, mely szerint Izráelnek — lényegtelen határkiigazftások mellett — vissza kell vonulnia az abszurd és védhetetlen tíz évvel ezelőtti határok mögé és közvetlen határai mellett meg kell tűrnie egy szovjet rakétákkal dúsan felszerelt terrorbandát, hogy ágyúi az izráeli városok pontos lőtávolságában legyenek. A Kfir-bombázók exportjának és a Ford és Kissinger által engedélyezett szívóbombák szállításának leállítása volt a második biztos jele annak, hogy valaminek történnie kellett a kormány titkos berkeiben. Amikor azonban Carter ENSZ-ben tartott beszédében több ízben hangsúlyozta a " palesztin otthon" megteremtésének szükségességét, akkor már a legoptimistábbak is látták, hogy ez nem ugyanaz a Carter, aki a választási harcokban megígérte, hogy mindenben támogatja Izráelt és hogy a béketárgyalásoknak — minden külső nyomás nélkül — közvetlenül az ellenfelek között kell lefolynia. Volt-e valaha példa arra a történelemben, hogy a vesztes államok diktálják a győztesnek a békefeltételeket ? Vajon volt-e beleszólása Magyarországnak a trianoni békébe, mely területének többmintfelét lekanyarította ? Vajon tiltakozott-e Amerika amikor a Szovjetunió a második világháború során három teljes országot lenyelt és három másikat megcsonkított ? Tagadhatatlan. Az USA támogatása nélkül Izráel fennmaradása nehézségekbe ütközött volna. De vajon lehet-e egy demokratikus országnak arra az alapra helyezkedni, hogy én fizetem a számlát, tehát én diktálom, hogy mi legyen a menüben ? Erre Amerika szenátusa máris megadta a választ. A Fehér Ház által gondosan megszövegezett memorandumot, melynek azt kellett volna bizonyítania hogy a szenátus többsége támogatja az elnök közelkeleti politikáját, mindössze 9 szenátor volt hajlandó aláírni, Humphrey pedig a nyilvánosság elé állva ellenezte a memorandum aláírását. Mégis bele kell nyugodnunk a ténybe, hogy Izráel nem olajtermelő állam és így nem szabad csodálkoznunk már azon sem, hogy az európai Közös Piac kilenc állama teljesen egyoldalú és elfogult nyilatkozatot tett a múlt héten. Az ismert ENSZ határozat francia változatát fogadva el követeli, hogy Izráel minden elfoglalt területről vonuljon vissza, viszont mélységesen hallgat e határozat másik részéről, a védhető határokról. Sőt "palesztin nemzeti otthon"- ról is beszél, amiről az ENSZ rezolucióban még említés sem volt. Lehet, hogy a Fehér Ház egyre keményedő állásfoglalása mindössze a Beginnel történő július 19 és 20-i tárgyalások előtaktikája, bár ez nem valószínű. Hasonló nyilatkozatokra egyébként egy államvezető megérkezése előtt eddig még nem volt példa. Rabinnak, megbeszélései után, az volt a határozott benyomása hogy Cár tért meggyőzte arról, hogy Izráel sohasem egyezhetik bele egy ellenséges állam megalapításába a közvetlen határán, s mégis, az április 22-i sajtókonferencián szinte bombaként hatott Carter ezirányú követelése. Az izráeli kormány álláspontja világos. Begin és az izráeli delegáció mindenről hajlandó tárgyalni az októberi genfi értekezleten. A feltételeket azonban nem hagyja magának előírni. Rengeteg függ a béke fogalmának meghatározásától. Itt már éles ellentétek mutatkoznak az amerikai, arab és izráeli elképzelés között. Az amerikai elképzelés szerint Izráel nagyjában visszavonul a tíz év előtti határok mögé, s hadmentes övezetek, ellenőrző állomások és ENSZ csapatok lesznek a tartós béke biztosítékai. A szemben álló felek elismerik ugyan Izráel államát, de nem kötelezik magukat a diplomáciai kapcsolatok felvételére Az úgynevezett normalizálódás későbbi feladat. Az arabok hajlandók el ismerni Izráel államát, hadmentesített övezetek felállításába is belemennek, feltéve, hogy azok egyenlő arányban lesznek meghatározva izráeli és arab területen, a diplomáciai kapcsolatok felvétele azonban a következő generációra tartozik. Izráel nem ilyen békét akar. Egyetlen békeszerződés sem lehet teljes a diplomáciai, kereskedelmi és idegenforgalmi, valamint a kulturális kapcsolatok felvétele nélkül. Amíg az ENSZ- beli megbízottak még jóreggeltet sem hajlandók mondani az izráeli megbízottaknak addig a béke csak álom marad. Nil okozta Carter elhidegülését? Carter kezdetben a helyes irányt követte. Sorjában meghallgatta az arab és izráeli vezetőket és szorgalmasan boncolgatta a hallottakat. A baj akkor kezdődött, mikor az arabság tapsaitól annyira fellelkesült, hogy túl lőve a célon az arab politika csaknem egyoldalú támogatójává vált. S mi lett az eredmény ? Az arab oldal annyira elbizakodott, hogy míg Izraelt Amerika elárasztotta lehető megoldások tömegével, arab oldalról egyetlen megnyilatkozás sem hangzott el az ő eredményeiket illetően. Begin július 18—i látogatása alkalmával Carter emlékezetét jó lenne felfrissíteni. Március 16-ánClinton, Massachusetts-ben tartott népgyűlés alkalmával ezt mondta: "Úgy hiszem, a világ népeinek egyik legdicsőbb határozata volt Izráel megteremtése. A béke első előfeltétele Izráel elismerése, Izráel élethez való joga, állandó, békés nyugalomban. Ez annyit jelent, hogy Jordániával, Szíriával, Egyiptommal és Libanonnal közös határainak meg • kell nyílnia az idegenforgalom, kereskedelem és kulturális kapcsolatok számára. Az arab államok azt állítják, hogy Izráelnek vissza kell vonulnia az 1967 előtti határok mögé a béke érdekében. Izráel viszont a biztos határok érdekében meg akar tartani bizonyos területeket. E kérdés megoldása kizárólag az arab államok és Folytatás a 12. oldalon... EGRI GYÖRGY: Hitszakadás vagy Hitvita? Éles ellentétek VI.PqI pápa és egy francia érsek között VI.Pál pápa A leghálátlanabb feladat egy vallási közösséghez tartozó újság részére egy más felekezet belső vitáiba való beleszólás, beavatkozás. Hiszen könnyedén vághatják a fejéhez a rosszindulatúak: Mi közötök hozzá. Mégis, mivel az újságnak másrészről a tájékoztatás az ismeretterjesztés a feladata, szinte lehetetlen nem írni időnként a más vallásokon belül felbukkanó eszmeirányzatokról, s ami ezzel szinte mindig együttjár, a néha csak személyi, de még többször ideológiai torzsalkodásokról. Azt hisszük, hogy az ilyen beavatkozás határvonalát a jóizlésen kívül mindiga higgadtság és a felkészültség mértéke szabja meg. Eszünk ágában sem jutna például, hogy felháborodjunk azon, ha egy más vallású, de a kérdést alaposan ismerő személy mérsékelt tárgyilagossággal állást foglalna a zsidó vallás különböző irányzatainak egymás közti vitájában, vagy ismertetné egy HIÁBAVALÓ GESZTUS Carter elnök a napokban közölte: ajánlja a törvényhozásnak, hogy állítsák le a B-l mintájú távolsági bombázók gyártását. Mint ismeretes, az amerikai légierő 250 ilyen gépe. kért. Kétségtelenül költséges fegyverről van szó. A gépek darabja százmillió dollár, az egész gyártási program költségei 2 5 milliárd dollárt tesznek ki. Carter már a választási kampány idején kijelentette, hogy megválasztása esetén leállítja a programot. Most azt mondotta, hogy nem a választási ígéret késztette a döntésre. Indokolásában említette, hogy a bombázók legyártásáról akkoriban döntöttek, amikor a Cruise szárnyasrakéta, B I. bombázó gyártása megszűnik. ez a hatásos, új és aránylag olcsó atomfegyver még nem szerepelt az amerikai arzenálban. Carter utalt arra is, hogy a távolsági bombázók, — még ez a korszerű típusú is — egyre inkább elavuló fegyverekké válnak. Mindenesetre leszögezte, hogy a Moszkva által kifogásolt szárnyasrakéták gyártását folytatják és a távolsági bombázó-programot is folytatni lehet, tudniillik abban az esetben, ha az amerikai-szovjet viszony rosszabodik. Carter főként a magas költségekkel indokolta elhatározását. Az elnök javaslatát a washingtoni törvényhozásnak még meg kell szavaznia, de valószínű, hogy a takarékos honatyák többsége hozzájárul a B-l program befagyasztásához. Az Egyesült Államok védelmi stratégiája távolsági bombázókra, interkontinentális rakétákra Is atomtengeralattjárókra épül, természetesen a konvencionális haderő mellett. Ennek a védelmi háromszögnek az egyik ágát metszi most el az elnöki döntés. Ezen a tényen az sem változtat, hogy azt Carter elnöksége talán legnehezebb elhatározásának nevezte. Lehet, hogy Carter úgy véli: békülékenységi gesztust kell tennie Moszkva felé, hogy kedvezőbb légkör alakuljon ki az amerikai-szovjet hadászati, fegyverkorlátozási tárgyalásokon. De ha az elnök azt hiszi hogy Moszkva hasonló önmérsékletet tanúsít majd Is leállítja, vagy legalább csökkenti a fegyverkezési hajszát, akkor alaposan téved. A Szovjetunió ezután is éppen úgy fegyverkezik majd, mint eddig. Az amerikai sajtó, közvélemény és a politikusok egy része saját, őszinte blkevágyától vezettetve még mindig nem akarja elhinni, tudomásul venni, hogy a Szovjetunió —világhatalmi célokból — döntő katonai fölényre törekszik Amerikával szemben. A Szovjetunió az elmúlt 10-15 évben a fegyverkezés terén fokozatosan felzárkózott. Mennyiségi vonatkozásban beérte, egyes fegyverrendszerek terén elhagyta Amerikát és hamarosan behozhatja az Egyesült Államok még meglevő technikai, minőségi fölényét. Az erőviszonyok ilyen alakulása, eltolódása láttán vakságot, Amerikával és a szabad világgal szembeni felelőtlenséget tükröz az a gyakran hallott, olvasott nézet, hogy Moszkva — csupán biztonsági okokból — egyszerűen csak paritásra, a hadászati erők egyensúlyára törekszik, nem pedig fölényre. A Szovjetunió igenis túlnyomó katonai fölényt akar, azért, hogy annak megszerzése után az erő helyzetéből diktálhasson Amerikának. A Szovjetunió vezetői sem akarnak bizonytalan kimenetelű, pusztító atomháborút, ellenkezőleg, nagyobb fegyveres konfliktus nélkül akarják megszerezni a vüághatalmat, ahogyan mondják: "kivívni a szocializmus világméretű győzelmét. " A szárnyasrakéta a jövő fegyvere Az Egyesült Államok a második világháború után hosszú éveken át az atombomba kizárólagos birtokosa volt, de nem élt vissza politikai, hatalmi téren atomfegyveres monopóliumával. Az oroszoktól ilyen magatartást aligha lehet várni. Hogyha Moszkva stratégiai túlsúlyra kerül, nem ad majd időt arra, hogy Amerika esetleg felzárkózzék. A egész 60 éves szovjet történet nem egyéb folytatólagos terjeszkedésnél, amelyet csak megfelelő politikai, katonai erővel, felkészültséggel lehet feltartóztatni. Nem vagyunk hívei a költséges és kétségtelenül veszélyes fegyverkezési hajszának. De úgy véljük: Amerikának nincsen más választása, mint elfogadni a szovjet kihívást és erre Moszkva terjeszkedési ambíciói úgyis rákényszerítik az Egyesült Államokat Carter békés szándékai, gesztusai ellenére, ezután is. újság olvasóival, mi a felfogásbeli különbség a Natúréi Karta és a Stephen Wise-féle reformzsidók; ortodoxok és neológok között. Mindezt azért bocsájtjuk előre ilyen részletesen, mert a kényes téma következtében már most felkészülünk arra, hogy sokan tudatlanságukban gorombaságokkal fognak válaszolni, amikor a római katolikus vallás most kialakuló válságáról irunk alaposabb elemzést. A katolicizmus belső életében állandóan lassan bár, de működésben lévő feszítő erők — melyeket nevezhetünk fejlődésnek és nevezhetünk dogmatizmusnak egyaránt — az elmúlt két évtizedben majdnem robbanásig erősödtek. Ennek a mély belső válságnak nem egyedülálló, de talán legjellegzetesebb és mindenképpen legfeltűnőbb vitája az, amely az elmúlt hetekben VI. Pál pápa és Marcel Lefebvre francia érsek között folyt. Ez a vita éppen az elmúlt héten élesedett ki annyira, hogy másfél évszázad óta először egy római katolikus érseket az egyházból való kiközösítés veszélye fenyeget. Azelőtt a katolicizmus — pontosabban a kereszténység — első évszázadaiban a kiközösítés elég gyakori volt, melynek oka kettős. Az egyik az, hogy egy egyház kifejlődése nem napok alatt és nem isteni avagy prófétai kinyilatkozással történik, hanem évszázadok teoretikus vitái során. S mivel a vallási vitákban — ez esetben a keresztény vallás vitáiról beszélünk — nem szentek, hanem emberek vesznek részt (esetleg néhányból közülük később válik szent) — természetszerű, hogy ezek az elvi viták sokszor alakulnak át személyes összecsapásokká. Ez korántsem a vallás gyengeségét bizonyítja. Éppen ellenkezőleg ezeknek az összecsapásoknak eredményeként jegecesedik ki aztán egy olyan rítus és dogma, amely kiállja az idők viharát mindaddig, amíg kiállja. Ezúttal a katolicizmuson belül folyó vitával kell foglalkozni, s ha ez e pillanatban VI. Pál pápa és Lefebvre, az egykori — de papi teendőitől pillanatnyilag felfüggesztett — érsek között folyik, nem változtat azon a tényen, hogy súlyos teológiai, szellemtörténeti kérdésekről van szó. A Vatikán hivatalos álláspontja lényegében a század elejétől, XI. Pius pápától kezdve; a katolicizmus megújítása. Ez XXIII. János pápa trónrajutásával még meg is élénkült s a Vatikán részéről így számtalan olyan megnyilatkozás hangzik el, mely hívőkben és hitetlenekben egyaránt néha megrökönyödést Is sértetlenséget vált ki. Ugyan-Marcel Lefebvre bíboros akkor — éppen mert a vallások modernizálódási folyamata 1 mindig szükségképpen lassú, — a konzervatív erők is erőteljesen hallatják szavukat. Ebben a pillanatban a leghevesebb vita két kérdésben konkretizálódik. Az egyik a legutóbbi vatikáni zsinatnak az a határozata, amely lehetővé teszi a hívők kívánsága esetén azt, hogy a szentmisét ne letin nyelven, hanem a nemzeti nyelven mondják el, a másik kérdés viszont politikai, s ez az: milyen legyen a katolicizmus viszonya a kommunizmus és a kommunizmussal együttjáró másfajta ateista tendenciákkal kapcsolatban. Azok az erők, melyek a kommunizmussal szembeni kérlelhetetlenség hívei, s így egyúttal a konzervativizmusnak párthívei is, mostanában Lefebvre érsek körül tömörülnek. A dolgot persze nem lehet ilyen élesen elválasztani. Hiszen ha VI. Pál pápa ideológiáját kívánnánk tömören meghatározni, nem vitás, hogy summásan konzervatívnak kell őt mondani. Rengeteg kérdésben hozott olyan döntést — például a születésszabályozás stb. — amely egyes véle- i mények szerint ellentétes korú n k természettudományos érdekeivel. Ugyanakkor a liturgiái szabályok tematikájában és az ateista diktatúrákkal való együttélés kérdésében annyira engedékeny álláspontot foglalt el, hogy azt Lefebvre és vele együtt a bíborosi kar nagyon sok tagja helyteleníti. Éppen ezeken a kérdéseken élesedett ki az utóbbi hetek, hónapok vitája. Most érkeztünk el igazán kényes ponthoz. Másvallású embernek, ráadásul laikusnak beleszólni ebbe a vitába bizony ingoványos talajra vezethet. S éppen ezért óvatosan és jóindulatú szakszerű rendreutasítást már eleve is elfogadva fejezzük ki azt a véleményünket, hogy a katolikus vallás fejlődésének szempontjából e vitában sokkal inkább Lefebvre-nek van igaza, mint a pápának. A vatikáni zsinat nem iktatta ki a latint mint misenyelvet, csupán választási lehetőséget adott az eklézsiák vezetőinek, hogy a hívők kívánsága esetén nemzeti nyelvet is használhatnak. E törvény gyakorlata valahogy azonban egyoldalúvá vált, s a jelenlegi pápa felfogása szerint a nemzeti nyelvű misézés majdhogynem kötelezővé vált. Mintha a Szentszék eleve feltételezte volna, hogy a katolikus hívők többsége a nemzeti nyelvet kívánja. Ez azonban egyáltalán nem biztos. A katolicizmus világvallása ma már nincs abban az erőhelyzetben, hogy megnyugtató közvéleménykutatásokkal Folytatás a 3. oldalon...