Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)

1977-09-24 / 675. szám

MORA • 1977 szép tea bér M 1«. oldal.--------------------------------------------------—--------------------------- ------------------------------------ .. ■■ - ' ' * . __________________________________________________1-Több mm* ezer markos kép korul vuiog.athu? Toronto környékének legnagyobb művész k. SUNOIAL Gallery ORILLIA Qrilliatol 1 mérföldre északra a 1 1 -es Highway-n a SUNDIAL HOTELBEN Ismert magyar mesterek, kanadai es európai festők kepei mindenki áltál elérhető arakon EGESZ HETEN NYITVA Tulajdonos FRIEDMAN ANDI J utazások központi irodája 8 NAP EURÓPÁBAN HETENKÉNTI INDULÁSSAL 1977 SZEPTEMBERÉTŐL 1978 MÁJUSÁIG MAR 5 433.00 - tói PÁRIZS * FRANKFURT * ZÜRICH * COPENHAGEN 6 gépkocsi vagy hotel használattal együtt személyenként + $90.00 megváltása kötelező. VALASSZA MEG ÖN UTAZÁSI IDŐPONTJÁT! OLCSÓN UTAZHAT, HA 45 NAPPAL ELŐBB VÁSÁROLJA MEG REPÜLŐJEGYÉT! 22-45 napos időtartamra BUDAPESTRE $450.00 BECSBE S435.00 KÉRJEN RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁST! AMSTERDAM, PÁRIZS, FRANKFURT, LONDON, ROMA, MILANO, ZÁGRÁB, BELGRAD — Kedvezményes ABC charter utazások — Útlevelek, vizumok, hotelfoglalás, autóbérlés Eurailpass IKKA—TUZEX—C0MTURIST IBUSZ—CED0K főképviselet Pénz és Gyógyszerküldés KÖZJEGYZÖSÉG: fordítások, válóperek, végrende­letek, hitelesítések, stb. LEGNAGYOBB HIVATALOS MAGYAR UTAZÁSI IRODA INTERNATIONAL AGENCY TRAVEL SERVICE DIVISION OF INTRAGSERV LTD. 519 Bloor St. West, Toronto M5S 1Y4, Canada Telephoné: 537-3131 TORONTÓBAN IFANGO THERMO THERAPY INSTITUTE 132 Cartwright Avenue Toronto ( o Yorkdale Shopping Center mögött) T:781-8458 Világhírű német iszappal gyógyítjuk izületi gyulladását, reumáját, izomfájdalmait, baleseti sérüléseit. Sauna Whirlpool, Gyógytorna eszközök./^^ MÁSSÁGÉI Magyarul beszélünk.Telefonáljon appointmentért. A hirdetés felmutatása egy ingyen kezelésre jogosít Hogy mindjárt >az eleién kezdjük: lehet hogy a nyelvészek számára a finn nyelv a magyarral hasonlatos, a magam Helsinki-i látogatásom alkalmával ezt a filológiai „törvényt” egyáltalában nem tapasztaltam. * Sót amikor szinte lámpással kerestem a finn-magyar barátság és testvériesség még és kinyilvánulásait, egy a messziről jött, minden idegennek kijáró udvarias érdeklődésen kívül semmit sem találtam. A finnek számára a magyar Közép-Kelet- Európa egy épp oly „ismeretlen” kis nem­zete, mint teszem fel a horvát. Amikor helsinkii történészeket faggattam Magyarország múltjával és Finnországgal való kapcsolatairól, csak az 1939-40-es esz­tendőben lezajlott úgynevezett „Téliháborúval” kapcsolatban derült fel ar­cuk. „Igen. a magyarok!” Az európai nem­zetek közül — s a svédeken kivül — ők küldték a legtöbb önkéntest, szám szerint 341 főt, akik 1940 március 2-án meg is érkeztek Turkuba, felszerelve, harcra készen, de az időközben létrejött moszkvai béke után (március 12-én) már nem kerültek bevetésre... „S előtte?” Nem. nem. a bolgárokkal több a kapcsolat, hisz 1877- ben amikor II. Sándor orosz cár balkáni hadjáratát megindította, az orosz seregekben ott harcolt egy finn zászlóalj is... Egyáltalában az oroszok... Hogy ezt a kérdést megértsük, ismerni kell Finnország történetét, amely — már a múltban is — szigorúan függő viszonyban állt az európai nagyhatalmak politikájával. Anélkül, hogy most az északi kis nép 5 milliós történetét dióhéjba elmondanák, fel kell említenünk, hogy a napóleoni idők európai felosztása során Finnország mint önálló nagyhercegség Oroszország fenn­hatósága alá került. A finnek bizonyos kiváltságokat élveztek, területi autonómiájuk volt, sót (miként Magyarországon 1867 után) megszabott számú külön katonaságot is tarthattak. II. Sándor cárra különös szeretettel gondolnak még ma is vissza a finnek: szobra ott ál Helsinki főterén, a Katedrális tövében, s a cárról tartják, hogy az ő idejében az oroszok sokat tettek gazdasági és politikai vonatkozásban is Finnország fejlesztésében. A két nép közötti viszony csak II. Miklós cár uralkodásának idején romlott el, de akkor alaposan... S jóllehet Lenin kénytelenül-kelletlenül 1917 decemberében elismerte Finnország elszakadását és önálló államiságának megalakulását, Sztálin már azon munkálkodott, hogy a szovjet hatalmát Skandinávia ezen keleti felére is kiterjessze... Ez volt az időszak — 1939 vészterhes éve. közvetlenül a Hitler-Sztálin paktum után — amikor Finnország állami léte végzetes veszélyben forgott. Az úgynevezett „Téliháború” ma is központi témája a finn történelemnek. Sztálin politikája és had­serege akkor 1939. decemberében a karéliai földszoroson végzetes hajótörést szenvedett. Ahogy nekem a ma már 85. életévét taposó svájci származású finn altábornagy K.L. Oesch látogatásomkor mondotta, még az egykori finn Vörös Gárda tagjai is egy em­berként kívántak fegyvert fogni a betolakodó szovjet csapatok ellen. S egy fiatal hadtörténész a helsinki Hadtörténelmi Intézetből somolyogva mutatta nekem Sztálin „finn" ellenkormányának, az Otto Kuusinen vezette ..népkormánynak” 1939 november 30-i proklamációjat, amelyben többek között a nyolc órás munkaidőt ígéri győzelem esetére a finn dolgozóknak. „Lehet, hogy a nyolcórás munkaidő a Szovjetunió munkásai számára ez időben forradalmi haladást jelentett, de nálunk Finnországban ez már 1922 óta be volt vezetve...” S amikor Hitler segítségéről érdeklődöm, elkomorodik az arca: „Még semlegességről sem lehet részükről beszélni. Olaszországból megrendelt és hadseregünk számára égetően szükséges repülőgép és egyéb alkatrészeknek Németországon keresztül való szállítását a nácik megtiltották. Az európai önkéntesek, így a magyarok is. csak hosszú kerülő úton, Anglián keresztül juthattak el hozzánk. Arról tud-e. hogy szovjet tengeralattjárók, amelyek ellenünk operáltak, német hajóktól nyílt tengeren vettek fel rendszeresen üzemanyagot? így az 1941 -1944-es háborút sem tekintik a finnek a maguk gutáján a II. Világháború függvényének. k nem voltak Hitlerrel szövetségesek, ók — igaz. német támogatással — de külön háborút viseltek a Szovjetunióval: a ,.Téliháború” második részét, az úgynevezett „Folytatólagos háborút”. Valóban, ha voltak is 1941-ben Helsinki részéről még bizonyos politikai és katonai „kisiklások", a finn felső vezetés időben felismerte a valódi erőkomponenseket s az adott körülményekhez képest „nemet” tudtak mondani nem egy Hitler által kívánt követelménynek. így Mannerheim tábor­nagy. Finn Főparancsnok utasítására a finn csapatok nem voltak hajlandóak Leningrádot északról megtámadni, 1942-től kezdve abbahagyták a szovjetek számára létfontosságú Murmansk-vasút elleni támadásokat is, míg a belpolitikában a demokratikusság elve érvényesült, amelyhez odatartozott az is, hogy az (igaz. csekélyszámú) finn zsidóság ellen semmi féle náci törvényeket, vagy rendeleteket nem foganatosítottak. Sót, finn hadtörténészek, kivittek a helsinkii zsidó temetőbe is, ahol megmutatták azon sírokat, amelyek alatt a fronton hősi halált halt finn zsidó katonák és tisztek fekszenek. (Amikor könyvemet, a „Hitlers fremde Heere” címűt egy volt finn tisztnek megmutattam, nem kis iróniával azt mondotta,,Jó, hogy ön Finnorszáeról is úgy ír mint Hitler idegen hadserege, de mit szólt volna a Führer ha tudta volna, hogy az ő „idegen hadseregei” között egy olyan egység is van. amelynek zsidó tiszt a parancsnoka?” Az illető főhadnagy volt 1942-ben, s mint ilyen összekötő tiszt a finn hadsereg és a Ladoga tavon operáló olasz (!) ,,NAS” flotilla között. S finn hadtörténészektől hallottam, hogy Man­nerheim, aki szeretett finom gúnyosággal borsot törni náci orrok alá. egyszer Himm­ler finnországi látogatása alkalmával csupa olyan finn katonát és tisztet vezényelt ki a Reichsführer-SS fogadtatására, akiknek faji hovatartozását illetően a németeknek nem lehettek kételyei....) A finnek egyébként jogosan büszkék arra, hogy a II. Világháború során ők azon kevés állam közé tartoztak, amelyeknek területét idegen hadsereg nem szállta meg. Valóban, Szovjetunió Anglia és Finnország területét nem tudta egyetlen invázor sem elfoglalni, s a finnek többek között Man­­nerheimnek is köszönhetik, hogy a második világháború végén sikerült időben és az eseményekhez képest aránylag kevés áldozattal frontot változtatni. Mannerheim­­nek szobra is áll Helsinkiben és a főváros legszebb és leghosszabb útja a nevét viseli. Kint voltam megnézni múzeummá átalakított lakóhelyét is amely egyaránt tükrözi egy svéd főúr s egy cári altábornagy és Finnország Marsallja életének különböző állomásait. Nem palota, még nem is villa, a mi középeurópai értelemben vett fogalmaink szerint, hanem egy nagyobb ház, a múlt század második felében épülve, körülbelül 8-10 szobával, nagy könyvtárral (sok német, orosz, angol könyvvel, többek között Schmidt-Paulini 1942-ben Horthyról írt életrajzát is megtaláltam!) és egy spártai egyszerűséggel berendezett hálószobával, amelyben egy tábori katonai ágy szolgált hosszú-hosszú éveken Mannerheim éjszakai nyugvóhelyévé. („Ha nyugodtan kritizálják is manapság a tábornagyot a történészek, megtehetik azt. Olyan nagy ember volt, hogy ha még lovasszobráról is elmozdítják, Mannerheim akkor is Mannerheim marad”,'' mondotta volt hadtörténész ismerősöm. amikor útban voltunk a helsinkii hősi temető felé...) Itt a hősi temetőben, egy külön dombon vannak egyszerű kótáblával | jelölve, egyszerűségükben lenyűgözően százas sorokban elhantolva a két szovjet-finn háború halottainak egyrésze. A domb tetején áll a Hósök Emlékműve, s annak a tószomszédságában Mannerheimnek, Finnország Marsalljának és 1944-46 közötti államelnökének kóból vésett síremléke. Ha külföldi delegációk jön­nek, a protokollhoz tartozik, hogy azok a Hősök Emlékműve előtt is tisztelegnek. „Az .oroszok is?” - kérdem nem kis érdeklődéssel. „Igen. de ők mindjárt felkeresik Paasikivi (szovjet barát finn politikus) sírját is. s koszorújukat ott helyezik el... Viszont Tito marsall, amikor Helsinkiben járt koszorúját a Hósök Emlékműve előtt tette le, s Ceaucescu mindjárt két koszorút is hozott, egyet a Hósök Emlékműve elé és a másikat a Mannerheim sírra rakta le...“ Ezzel most meg is érkeztünk a ..mához", Finnország mai politikai helyzetéhez, amelyek itt Helsinkiben egész más dimenziójúak. mint teszem azt Közép- Európában. Oroszbarátság? Finnlandizálás? Félig szatelita status? A messziről jött egyes jelenségek túlzó felnagyítása, hamis inter­pretálása, nem egyszer rosszindulatú kom­mentárja. Finn ismerpseim előtt őszintén feltártam az országukról alkotott középeurópai képet. A válasz legtöbb eset­ben a tudatlanoknak kijáró udvarias mosollyal kezdődött, s igen használható érvekbe torkolt. „Mi kis nép vagyunk, Európa peremén. Szomszédainkat nem válogathatjuk meg. Oroszország, illetve a Szovjetunió pedig keleti szomszédunk. Moszkva féltékenyen figyeli országunk helyzetét, de ő is érdekelve van a mai politikai status megtartásában. Helsinkiben, s ez nem titok, több mint 500 szovjet diplomata teljesít szolgálatot. Ez persze nem nekünk szól. hanem egész Skandináviának. Kereskedelmünk nagyrészét a Szov­jetunióval bonyolítjuk le, s amíg politikai feltételekhez nem kötik az üzleteiket, addig mi is jól járunk ezen a téren...’ Általában ez a vélemény, hogy Uro Kekkonen, a jelenleg 77 évét taposó és 1956 óta Finnország elnöki székében lévő parasztpárti és demokratikus politikus „kitűnően csinálta”, hogy az 1975-ben lezajlott Európai Biz­tonsági Konferencia székhelyéül Helsinkit sikerült kijelöltetnie. Ezzel európai mérték­ben is felértékelte Finnország politikai helyzetét. Kekkonen ellen még ellenfelei sem tudnak" érveket " felhózni^ Általánosságban közszeretetnek örvend, A “’hagyományukhoz” híven Valamikor a 17. században búbópestis kaszabolta egy kis bajorországi falu. Oberammergau lakosait. Minthogy akkoriban az ilyen járványokat (vírusok és bacilusok helyett) istentől jövő csapásnak tulajdonították, a kis közösség papja elhatározta, hogy a mennyeiek kegyét megnyerendő, a járvány után életbenmaradtakkal előadja a teljes Passiót játékot, Krisztus utolsó napjainak történetét. A misztérium olvan si­keres volt, (ha nem is a mennyben onnan még számos pestis­­járványt küldtek...) hogy a falu lakossága azóta minden tíz évben újra játssza ezt a vallási játékot. A legutóbbi, 1970-ben lezajlott Passió alkalmából a reggeltől estig tartó maxi-drámát 93-szór ismételték meg az oberammergauiak, 530 ezer kiváncsi túrista előtt. Ami tisztán 7,8 millió dollárt hozott a konyhára. Ennek ellenére Oberam­mergau bajban van. Méghozzá épp a Passió-játék miatt. Az 1870 óta változatlan szövegkönyv, mit tagadjuk, erősen antiszemita, amit pedig a Második Vatikáni Zsinat, és ezzel maga a pápa is, csúnya dolognak minősített. A helyi fafaragó iskola tanítója, Hans Sch­­waighofer (az 1960-as előadások Júddsa) el is határozta, hogy kissé átfinomítja a textust, de a 4.800 főnyi falucska lakóiról kiderült, hogy igen erősen ragaszkodnak a hagyományokhoz, vagyis a zsidó pocskondiázó sorokból egy vesszőt sem akarnak engedni. Erre a bajor szövetségi kormány megszavazott Oberammergaunak egy 387 ezer dollárnyi fájdalomdíjat, ha hajlandók betanulni az új, módosított szöveget. A hagyományok nemes őrei ennyiért már engedtek, és így egy négy napos próba-sorozat alkalmával Júdás például nem mondja már azt, hogy ,,Oh, átkozott pénz, amit tőled, rothadt zsidótól, söpredék embertől kap­tam!” (Az új szöveg: „Oh, átkozott pénz, mely árulóvá tett!”). Hogy 1980-ban, a legközelebbi Passió-játékok alkalmából — ^amelyben a falu mintegy 1400 lakosa venne aktívan részt — a régi, vagy új változat hangzik-e el, még nem lehet tudni. Eddig 820 oberammergaui polgár írta alá azt a tiltakozó ivet, amely a régi misztérium-szöveg mellett kar­doskodik, mondván, hogy minden megváltoztatott sor egy tucat turistával, nézővel kevesebbet jelent majd a falunak. Ha igaz, megvan a véleményünk a nyugatnémet turistákról. • i villáját egyetlen rendőr őrzi, reggelenként training-ruhában edzi magát a parkban és a háza körüli erdőségben, akkor is bárki megszólíthatja, elbeszélgethet vele. Kocsiját, mivel hivatalába megy, neih kiséri rendőrautó, sőt a 'villanylámpa piro6 intése épp oly tilos számára, mint bár­mely más finn gépkocsivezetőnek. Bár mondják róla, hogy azért túl sokat kér­dezget Moszkvában, de mások viszont azt tartják, nem baj, ha az ordfezokat csak ilyen vonatkozásban foglalkoztatja... A finn-orosz viszony — s ezt többektől, függetlenül egymástól hallottam — a het­venes években lett igazán normális; helsinkii ismerőseim szavával „korrekt”. A negyvenes évek végén még szovjet­kommunista puccstól tartottak a finnek, az ötvenes években Hruscsov idejében több vonatkozásban megindul a közeledés (finn területeket adtak vissza az oroszok), míg a hatvanas években minden lényegtelen dolog miatt szovjet diplomáciai tiltakozásokat kellett a finnek bezsebelni. (Egy ilyen eset volt az úgynevezett Kovaljew féle sör esete. Kovaljev szovjet nagykövet egyszer felháborodva tiltakozott a külügyminisztériumban, mivel szerinte egy finn sörgyári etiketten oroszellenes rajzot vélt felfedezni. Valóban a Lapperentéből származó karjalai sör etikettén két kardos vitéz mérte össze szablyáját. Az egyik, amelyik a kép nyugati részén állt, európai szerű zubbonyt és egyenes kardot használt: ellenfele, amely a rajz szerint ..kelet” felől igyekezett kivédeni szablyájával az ütést, görbe kardot és keleti stílusú zubbonyt viselt. ..Mi ez, ha nem szovjetellenes provokáció?,, - mondotta Kovaljev, s a fin­nek derültségére politikai ügyet csinált a sör-etikettból. Persze a dolognak nem lett folytatása; azaz. miként helsinkii ismerőseim mesélték, Kovaljev demarscha ingyen reklámot csinált a lapperentei sörgyárosnak. Ma az egész országban isszák a karjalai sört, s úgylátszik a gyáros azzal akarta a szovjeteknek a reklámot visszafizetni, hogy bár a kardos vitézeket meghagyta a etiketten, de a sörösüvegelf nyakára egy kis méretű új rajzot kreált, ahol a két kardos vitéz szablya helyett sörösüveggel koccint „skolt” (egészséget) kiványa egymásnak...) A finn kommunisták aránylag erősek. A Parlamentben a szavazók 20 százalékát kép­viselik. Valójában azonban belső harcok gyengítik egységüket. Tulajdonképpen két részre szakadt a párt: a nagyobbik rész az eurokommunizmus híve, van aztán kínai szárny és egy a szovjetekkel tüzön-vizen át irányzatú frakció a finn kommunisták sorában. Pár szót magáról Helsinkiről. Szép város, rendezett és ápolt utcákkal, terekkel, sok zöld, öyezejtel A kikötő negyed a 19. századbeli házsorokkal (és a nem kirívó, az századbeli házsorokkaKés a városképet nem megbontó) új épületekkel szolidságot és békés légkört sugároznak. Különösen szépek a pasztel színekben pompázó még a cári időkben emelt középületek. Nyár idején tele van a város külföldi túristákkal: sok japánt és amerikait látni, orosz vendéggel alig lehet találkozni. Érdekes és elgondolkoztató, hogy az összes utcanevek, de a mozikban még a külföldi filmekhez szóló feliratok is két­­nyelvűek. Finnországban sok svéd él: az összlakosság tíz százalékát teszik ki. Az ő nemzetiségi érdekeit védik ezen — az élet minden területén megmutatkozó — két­­nyelvűségi toleranciával — nemcsak kultúrális, hanem politikai vonatkozásban is. (így pl. külön svéd napilap jelenik meg Helsinkiben: a Svéd Színház ott áll a Man­nerheim sugárúton, nem messze a Finn Nemzeti Színháztól: az iskolákban a finn mellett a svéd nyelv ismerete is kötelező, stb.) Befejezésül hadd említsem fel, hogy Helsinkiben is találkoztam ama Mi­kes György féle tézissel misze­rint magyart mindenütt lehet találni, illetve, hogy „mindenki magyar”. Az utolsó estémet a finn fővárosban a már fentebb említett Oesch altábornagynál töltöttem. Vacsora közben ismételten szóba-kerültek a magyarok. S hirtelen az agg tábornok a fejéhez kapott. „Hát persze, hogy ezt eddig nem mondtam...”, s felém fordulva megkérdezte: „Találkozott-e már Paasonen ezredes nevével? Igen, Paasonen Gyula, Aladár. Zoltán ezredes nevével...?” Nemleges — és csodálkozó válaszomra — hamar megkaptam a magyarázatot: Paasonen ezredes a Téli- és a Folytatólagos Háborúk idején a Finn Hadsereg Hírszerző Osztályának volt a vezetője. Édesanyja magyar volt, perfektül megtanította fiát a magyar nyelvre, sőt miként fentebb mond­tuk a finn családi nevet csupa magyar keresztnévvel egészítette ki... Paasonen ezredes igen kedvelt volt a finn tisztikar körében, két éve halt meg, — s Oesch ezért is hozakodott elő tiszttársa származásával — ő is egyike volt, aki a finn-magyar nyelvközösséget kutatta. Tehette, hisz mindkét nyelvet kitűnően bírta. S most Oesch emlékezetből elókaparta azt a mon­datot, amely — Paasonen szerint — mint a finnül, mint magyarul ugyanazt jelenti, s ha lassan felmondják a mondatot még nyelvi hasonlatosságok is felfedezhetők: „Eleven halak úsznak a víz alatt” („Elavat kálat névat vedem alla”) — Remélem a finn­­ugoros nyelvészek megerősítik ezt a hasonlatossági esetet... GOSZTONYI PÉTER

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents