Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)
1977-09-17 / 674. szám
POLITIKAI SZÁMADÁS ROS HASANAKOR Hosszú hetek óta csupán felületi jelenségeiről emlé- j keztunk mega közel-keletipo- I litika alakulásának, holott itt { van az ideje egy mélyreható elemzésnek. A válságban érdekelt felek elképzelése ugyanis gyökeresen változott meg az elmúlt időkben és ezért fontos megnézni, mennyiben változtatja az új szereplők megjelenése a régi képletet. Az év első hónapjai még ahhoz sem voltak elegendőek, hogy az új amerikai elnök, Jimmy Carter tényleges álláspontját megismerjük. Afelől soha nem volt kétségünk, hogy egy amerikai elnök rendszerint nem azonosítja magát | elnökjelölti Ígéreteivel. Éppen ezért Carter múlt évi szinte szélsőségesen zsidóbarát megnyilatkozásait nem is nagyon hittük el, de be kell látnunk, hogy a csalódás még így is túl nagy volt. Amilyen szimpatikus a Carter adminisztráció vonalvezetése néhány más alapvető kérdésben, annyira elkeserítő, hogy az arab és izráeli viszályban a State Department mai urai sokkal élesebben állnak ki az arab álláspont mellett, mintaminek a 8 évi republikánus elnöki időszak alatt tanúi voltunk. Carterék — nehéz pontosan eldönteni kinek a politikai állásfoglalása ez — a leghatározottabban állnak a Palesztinái Felszabadító Bizottságnak nevezett terrorista bandának a tárgyalásokba való bevonása mellett. A különböző magyarázatok ehhez, nem sokat jelentenek. Ez csupán ködösítés. A tény az, hogy az Egyesült Államokéi akarja ismerni Arafátot, s ezzel a tárgyalások menetének teljesen új fordulatot kíván adni és Izráelt sokkal nehezebb béke felé szeretné kényszeríteni, mint amilyenről eddig volt szó. Washington behódolt annak az arab nyomásnak amely a valóságban korántsem volt olyan erőteljes mint hírlapi megnyilatkozásai. Az arabok ugyanis csak addig szeretnek önálló Palesztinát követelni, amíg nem fenyegeti okét az a veszély, hogy a követeléseket elfogadják. Valószínű, hogy Szadat, Aszad meg Hussein voltak legjobban meglepve, amikor az amerikai politika magáévá tette követelésüket. Mikor tehát a várható alakulást próbáljuk elemezni, lehetettlen nem tudomásul venni a negatívumot: Jimmy Carter minden Ígérete ellenére nem a mi emberünk. Ez végeredményben nem katasztrófa, a dolog természeténél fogva, a mi emberünket Menachem Beginnek hívják. Lehet, hogy egyesek nem szeretik, nem bocsátják meg a múltját, de mindez nem változtat a tényen, hogy jelenleg ő képviseli Izráelt, vagyis “a mi emberünk”. Három hónap után kezd kialakulni, hogy mi is a valóságban a Likud kormány politikája. NINCS ALAPVETŐ VÁLTOZÁS Az úgynevezett sólymok hatalomra kerülése Jeruzsálemben nem változtatta meg alapjaiban azt az izráeli felfogást, amely eddig elfogadhatatlanná tette az arabok követeléseit. A korábbi munkáskormány ugyanúgy nem volt hajlandó elfogadni a PLO-t tárgyalópartnernek, mint ahogy nem fogadja el Begin kormánya sem. Ami pedig Judea és Somron vidékén területi engedményeket jelentene, ezt a korábbi kormány, még ha akarta volna sem fogadhatta volna el. Az előző választásokon ugyanis a munkáskormány Ígéretet tett arra, hogy olyan megállapodást, mely a Jordán parti területek visszaadásával jár együtt, csak abban az esetben ír alá, ha azt előzőleg népszavazás útján hagyják jóvá. Vagyis, Beginék új külpolitikai irányvonala nem alapvetően új, hanem a régi elvek alapján egy új stílust tükröz. Míg azelőtt a munkáskormány azzal bújt ki a tárgyalások alól, hogy az arabok követelése elfogadhatatlan, addig Dáján és Begin most új taktikát dolgoztak ki. Nem új stratégiát, csak új takti-Az izráeli kormány bizonyára alaposan kielemezte Carter elnök belső helyzetét. Carternek ugyanis komoly belpolitikai problémái vannak. A Panama-csatorna jövőjéről szóló szerződés amerikaszerte élénk ellenérzést váltott ki és Carteréknek minden elérhető szövetségesre szükségük van, hogy a kongresszusban ennek a paktumnak a szentesítését kierőszakolják. Semmiképp sem alkát. Ennek alapja az, hogy Izráel követeli a békét és az arabok kénytelenek kibújni a tárgyalások elől azzal, hogy az izráeli követelések elfogadhatatlanok. A húzás mindenképpen ügyes, még akkor is, ha ez sokáig nem alkalmazható. De hiszen huszonöt éve időhúzás folyik, tehát ha mondjuk mához tíz évre pontosan ugyanitt tartunk, akkor ezt — bármilyen szomorú is— izráeli sikerként kell elkönyvelni. Mose Dáján külügyminiszter tárgyalásai Washingtonban nagyon fontosak lesznek, csak éppen azt ne képzeljük, hogy döntőek. A csavaros fejű külkalmas tehát ez az idő számukra ahhoz, hogy fontos és erős csoportokat maguk ellen hangoljanak. Márpedig az úgynevezett “izráeli lobby*’ Washingtonban nagyon erős. Ha a közel-keleti béke amúgyis elérhetetlen, Carternak legalább a Panama - szerződés életbeléptetésével kell külpolitikai sikert elérnie. Tehát — még ha szívják is a fogukat közben — úgy kell tenniük, hogy ezzel kedvében járügyminiszter ezúttal először konkrét izráeli békejavaslatot visz magával és mutat be Carter elnöknek. Ennek lényege az, hogy először kell kimondani a háborús állapot megszüntetését, ezután veszi fel Izráel a közvetlen kapcsolatot a szomszédos arab országokkal és mindegyikkel külön köti meg a békét. Nem valószínű, hogy az arabok ezt elfogadják. Nem valószínű... de Egyiptom esetében egy icipici remény van rá, hogy egy bizonyos érési idő után hajlandó a problémával ilyen módon is foglalkozni. Ennél sokkal valószínűbb, hogy Izráel értékes hónapokat, esetleg értékes éveket nyer. janak az Izráelt pártoló törvényhozóknak. A diplomácia mindig komplikált játék volt, hát még a Közel-Kelet kérdésében. A dolgok kapcsolódnak egymáshoz, s addig amíg a panamai válság megoldva nincs, Izráelnek nem kell tartania attól, hogy a Fehér Ház és a State Department nyomása túlságosan erőteljes lesz. Egy esetleges újabb háború kitörésétől változatlanul nem kell tartani. Katonai szakértők ugyan vitatkoznak azon, vajon valóban a világ harmadik vagy negyedik katonai hatalmának tekinthető-e Izráel, de abban, hogy legalábbis az elkövetkező tíz esztendőben a zsidó hadsereg bármikor képes tönkreverni az egyesült arab ármádiákat — nos, ebben minden szakértő egyetért. Tehát veszíteni csak diplomáciai vonalon lehetne, viszont úgy tűnik, hogy Izráel ezt a diplomáciai veszélyt ügyesen kikerüli. Tehát az új közel-keleti politikai szituáció végeredményben nem új. Negyed százada megy a ködösítés és az időhúzás. Igaz, végeredményben Izráel kénytelen lesz valamilyen engedményt tenni, és nyilván nagyobbat mintamiről jelenleg a Begin kormány beszél. De ez még olyan meszsze van, hogy addig nem egy, de esetleg két kormánycsere is lezajlik Izráelben. Legföljebb annyi történik, hogy a rámenős Begin kevésbé lesz szimpatikus a világban, mint amennyire a jó modorú, finom Jicchak Rabin volt. De még ez sem biztos. A politikában nem mindig a jó modorú, finom és udvarias embereknek van sikerük, sőt. Mivel politikusnak általában nem széplelkek mennek el, előfordulhat, hogy egy nyílt erőszak vezet eredményre. Legalábbis ennek tulajdonítható, hogy Carter, noha gyökeresen szemben áll Begin elképzeléseivel, mégis a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozik róla, s úgy tűnik, mintha ez az elismerés őszinte lenne. Ehhez a témakörhöz tartozik egy másik érdekes politikai tárgyalás, amely a hó elején zajlott le Bukarestben. A román kormány meghívta Begint, s állítólag közvetíteni próbált Izráel és az arabok között. Románia kevésbé ellenséges mint a szocialista CARTERNEK IS FŐ A FEJE blokk többi országai, de végső fokon mégis az arabok felé hajlik. Manescu miniszterelnök egy pohárköszöntőben ki is hangsúlyozta, hogy Izráelnek — szerintük-el kell ismernie a palesztinai terrorszervezetet. Begin válaszolta felszólalásra, mégpedig udvariasan bár, de feltűnően goromba tartalommal. Kijelentette, hogy Romániának kétmilliós magyar kisebbsége van, akiknek nem adják meg a megfelelő jogokat és ez mégsem ok arra, hogy bárki beavatkozzon Románia belső kérdéseibe. A válasz célba talált. A románok abbahagyták a kisebbségi jogokfeszegetésétés alaposan téved, aki azt hiszi, hogy megharagudtak a szókimondó Beginre. Dehogyis! A legnagyobb udvariassággal kezelték tóvábbra is, csak éppen rájöttek, hogy jobb ha — vaj lévén a fejükön — nem mennek a napra. Persze oldalakon keresztül lehetne még folytatni a pro és kontra érvek felsorolását, de ez nem vezet sehová. Talán leginkább nagymesterek közötti sakkjátszmához lehetne hasonlítani az egészet. Most valahol a középjátékban tartanak, s a szövevényes elképzelések közben, a tábla szinte áttekinthetetlen. De nagymesterekről lévén szó, nagy a valószínűsége, hogy mire eljutnak a végjátékhoz és lecserélnek számtalan figurát, ki fog derülni: egyik; félnek sem sikerült döntően áttörni az ellenfél diplomáciai hadállásán és a két fél kiegyezik döntetlenben. Aztán majd elkezdődik egy újabb játszma, ahol mindkettő abban reménykedik, hogy előbbutóbb az ellenfele majd csak elkövet valami jóvátehetetlen hibát. Addig reménykedjünk abban, hogy a hibát az arabok fogják elkövetni — még akkor is, ha ők a sakkjaték ősei. KANADAI MAGYAR ZSIDÓ KULTÜRPROGRAMOK---------------MEGHÍVÓ”*-------------TORONTÓBAN 1 977 OKTÓBER 2 vasárnap iu- ♦ a TMZsSxés a New Horixons közSs rendezésében | | \ iewmoiint \ve. aUlt Belépődíj BÍBCs! MONTREALBAN I 977 OKTÓBER 8 szombat este fe't 8 orakor a Hungárián Memória! Synagog«e rendezésében és helyiségében 3°10 Courtray alatI R ARP APORT OTTÓ a Tel Aviv-i ÚI KELET szerkesztőségi titkárának IZRAEL BELSŐ HELYZETE KAPCSOLATA A DIASZPÓRÁVAL cimű előadása MONTREALBAN 1977 OKTÓBER 15 szombaton este 8 irakor o Hungarian Memorial Synagogue helyiségében torontóban 1977 OKTÓBER 23 vasárnap cf.u. 4 orakor a TMZsSz és a NewHorizons közös rendezésében 39IO Courtray alatt " \ Belépődíj: New Horizons tagoknak *1.00, Belépődíj:>500 yetepoa 1 vendégeknek*3.00 ■ '■ 1 - i i Viewmount Ave. alatt-------KOVÁCS DÉNES iró előadói estje. "Örömmel értesítjük" cimű könyvének megjelenése alkalmából
