Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)

1977-07-02 / 664. szám

11 oldal.

AZ INKA CIVILIZÁCIÓ

Az Óvilóg árnyékában

Az amerikai civilizációk történetének tulajdonképpen csak egyetlen fejezetét ismerjük igazán: a spanyol hódítás, vagyis az ősi amerikai civilizációk lerombolásának történetét. A spanyol hódítók, a konkisztádorok rendkívüli kegyetlenségükről váltak ismertté Amerika népei között, s joggal. Az azték civilizációt meghódító Cortez és az inka birodalmat megsemmisítő Pizarro vérfürdői csaknem példa nélkül állnak a világtörténelemben, beleértve a gyarmatosítás történetét is.

A mai Peru lakosságának fele, négyszáz évvel a spanyol hódítás után még mindig kecsua indián, egyharmada mesztic, spanyol és indián félvér, s csak két százaléka tiszta spanyol. Bolíviában is hasonló a helyzet. Az inka birodalom utódai büszkék örökségükre és történelmének kutatását saját múltjuk feltárásának tartják.

Amerika első „felfedezői” a 10—15 ezer évvel ezelőtti jégkori vadászok voltak, s Amerika betelepülése csak 3—4 ezer éve fejeződött be. Ebből adódik már eleve Amerika ősi civilizációinak történelmi késése az Óvilághoz képest. Az óvilág civilizációi két-háromezer évvel korábban érték el virágkorukat, s amikor az Újvilág civilizációinak fejlődése valójában megkezdődött, korai virágzásukban már el is tiporták őket az aranyra éhes, El Doradót, az Aranyországot kereső gyarmatosítók.

A hagyományos európai történetírás még ma sem tud szabadulni a hasonlatoktól: Mezo- Amerika társadalmainak dinamikus sokféleségét Mezopotámia, Dél-Amerika szigorúan központosított inka államát pedig Egyiptom párhuzamában emlegeti. Sőt, az októberi forradalom után a polgári történészek egyenesen politikai perbe fogták az inka civilizációt. Azzal „vádolták” az inka államot, hogy „szocialista” tervgazdálkodáson, az egyén jogfosztottságán és papok-hivatalnokok központosított elnyomó hatalmán alapult.

Ám ezek a hasonlatok még akkor is torzítanak, ha mentesek a politikai vádaskodástól, amely még ma is visszacseng az inkák „szocialista állama” kapcsán. Hiszen ha a fejlett tudományos életet kibontakoztató majákat Amerika görögjeinek, a toltékokat etruszkjainak és az aztékokat, akik nagy területen elterülő korábbi civilizációkat egységes birodalommá szervezték, rómaiaknak nevezzük, a hiba nem is annyira az összehasonlítás tartalmában, hanem tényében van: az amerikai fejlődést csak az európai mintájára tudjuk elképzelni és nem saját, önálló történelmi útján. így aztán Amerika ősi civilizációi nem saját fényükben, hanem az Óvilág árnyékában jelennek meg.

Amerika történelmének kutatásában egymást követték a fantasztikus, szenzációhajhász elméletek. Először is a bibliamagyarázatok jelentkeztek, a teológusok "Izrael elveszett törzsét vélték meglelni az Újvilágban, mások pedig a hagyományos Atlantisz-legendával magyarázták az amerikai civilizációk keletkezését, állítólag ez az elsüllyedt kontinens lakossága menekítette át Amerikába civilizációja örökségét. De még az első „komoly”, tudományos magyarázatok is csak azon vitáztak, hogy az Óvilág melyik civilizációjából eredeztessék az amerikaikat. Amint ismeretes, főleg az egyiptomiból való származtatás volt a legutóbbi időkig divatban, hiszen ki ne ismémé Heyerdahl kalandos utazását az Atlanti-óceánon át a Rá nevet viseld egyiptomi nád-hajón:

Az Atlantisz-legenda

A kérdés jogos: találkoztak-e az Óvilág és Újvilág civilizációi a spanyol hódítás előtt? Erre az izgalmas kérdésre csak igen lehet a válasz, hiszen temérdek lelet bizonyítja, hogy az óvilág képviselői jóval Kolumbusz előtt jártak Amerikában. Ezek azonban csak véletlen találkozások voltak és egyáltalán nem befolyásolták az amerikai kontinens történelmét. A végtelen világtengereken évezredek óta előfordultak olyan hajótörések, amelyeknek áldozatai akár Amerika „felfedezőinek” tekinthetnék magukat: Közép-Amerikában római hajók sodródtak partra, amint ezt római aranypénzek és használati tárgyak bizonyítják, Dél-Amerika partjainál pedig japán halászhajók. Ezek a „felfedezők” azonban nyomtalanul eltűntek, s nem vihettek híradást semmiféle új világról.

De nem tudott meg semmit Amerikáról a bravúros viking hajósoktól sem Európa, pedig ők tudatosan hajóztak az új kontinens partjaihoz. Vörös Erik fia, Leif Izlandon és Grönlandon át 1000 körül már eljutott a mai Kanada partvidékére, sőt hajósaival ott települést is létesített. Az indiánokkal való állandó összecsapásokban azonban a vikingek alulmaradtak, a telepek lakossága elpusztult, és a távoli kontinens híre nem jutott el Euiopába.

Inkák és polinézek

Sokkal jelentősebb persze Dél-Amerika Óceániával való kapcsolatainak kérdése. Az amerikai civilizáció „importjának” elmélete az utóbbi évtizedekben az inka civilizációnak Délkelet-Ázsiából való származtatásában öltött testet. Sokan azt állítják, hogy a civilizáció Indiából és Kínából Indonézián és Óceánián át érkezett az amerikai kontinensre, a vakmerő, óriási távolságokat legyűrő polinéz hajósok közvetítésével. A terjeszkedés másik iránya mellett tört lándzsát a már említett Heyerdahl, szerinte a polinéziai szigetvilágot népesítették be az inka hajósok, s különösen a Húsvét szigetre gondol, amelyen gigantikus kőszobrok találhatók.

Vajon vannak-e bizonyítékai az inkák és a polinézek kapcsolatainak vagy mindez a fantázia szüleménye? A rendszeres kapcsolatokra bizony szép számmal vannak bizonyítékok, mindenekelőtt zz inkák nyelvében, a kecsuában. A kecsua és .i polinéz nyelvek ugyan teljesen eltérő nyelvtani szerkezetűek, de a kecsua szókincs harmadrésze bizonyíthatóan polinéz eredetű. Ez már gyakori érintkezést tételez fel, ami akkor is bizonyság, ha a népesség cseréjét eddig nem sikerült kimutatni. Már a spanyol források is utalnak az inkák tengerjárásra is alkalmas nagy hajóira, az érintkezésnek tehát mindkét oldalról megvoltak az eszközei.

De mit bizonyít ez? Az inka civilizáció importját semmiképpen sem, hiszen az első civilizációk kialakulása Dél-Amerikában jóval megelőzte Óceánia benépesítését, vagyis sokkal inkább valóban ők gyakorolhattak hatást Polinézia fejlődésére. Egyébként is, hogyon tudtak volna a városi életmódtól olyan távol álló polinéz hajósok egy igen fejlett civilizáció létrehozásához szükséges vívmányokat közvetíteni? Tudomásul kell vennünk tehát, az esetleges vagy másodrendű érintkezés ellenére, az amerikai kontinens a spanyol hódításig a maga önálló történelmi útját járta, civilizációi saját történelmi fejlettségén alapultak. Akkor is, ha utólagosan, már csak lerombolásuk szempontjából tekintjük az emberi történelmet, kérdéses, hogy nem adtak-e annyit az európai civilizációnak, mint amennyit ilyen fájdalmas formában kaptak tőle? Hiszen az elrabolt aranykincsek sokaságánál drágább kincs volt Európának a kukorica, burgonya, kakaó és más termények sokasága, az ősi amerikai civilizációk ezernyi ajándéka az emberiségnek.

Az amerikanisztika egyik nagy rejtélye az inkák származásának kérdése. Hogyan is született .ilyen rendkívül gyorsan, alig két évszázad leforgása alatt a hatalmas inka

dalmak örökségét hordozó, a tengerpartot és a folyóvölgyeket egyesítő Csimu civilizációval (1000—1466). A két nagy birodalom öszszecsapasában az inkák kerekedtek felül és ők egyesítették egyetlen hatalmas országgá az egész történelmi tájat. Hatalmas birodalom született, amelyet az inkák a Négy Világtáj Országának neveztek el. Területének nagyságával az Óvilág egyetlen civilizációja sem vetélkedhet, hiszen 5000 kilométer hoszszan húzódott Észak—Dél irányban, mintha az Óvilágban Norvégia jeges f jordvidéke és a Szahara homoksivataga egy országhoz tartozna.

A Napisten fiai

Az inka birodalom területe elérte az egymillió négyzetkilométert, lakosainak száma, spanyol források szerint, 30 millió volt, de óvatos becslések szerint is legalább hétmillió. De az inka birodalom igazi nagyságát nem területe adta, hanem az, hogy az inkák egységes civilizációt teremtettek ezen a hatalmas területen. A meghódított népeket egyenrangúan kezelték, beépítették a hatalmas birodalom szervezetébe és a kecsuát, mint államnyelvet, mindenütt elterjesztették. Az egységes közigazgatás és a hatalmas áttelepítések eredményeként az inka birodalom nyelvileg és kulturálisan is egységes állammá változott, amelyben nem fordultak elő lázadások, és nem léptek fel elszakadási törekvések.

így ért véget egy hatalmas birodalom megszervezésével a Napisten fiai rejtélyes utazása. A spanyol hódítás idején az „utasoknak”, az első inka leszármazottainak, vagyis

A Macsu Pikcsu teraszrendszere

birodalom? Honnan jöttek maguk az inkák, akiknek a neve nem egy népet, hanem magát az uralkodót jelenti, az istenkirályt?

Virakocsa

Maguk az inkák a birodalom megalapítását és a szomszédos népek meghódítását fő istenük, Virakocsa, mint kultúrhér'osz mitikus történelmi utazását mesélték el vallásos eposzaikban. Az Andok vidéke, a dél-amerikai civilizációk bölcsője, igen változatos történelmi táj. Az Andok magasan fekvő fennsíkjain — ahol már olyan ritka a levegő, hogy az idegennek nehézséget okoz a légzés, nemhogy a munkavégzés — alakultak ki az első élelmiszertermelő társadalmak, megszelídítették a lámát és burgonyát termesztettek. Az Andok fennsíkjairól harminc kisebb folyó fut a tenger felé, s ezek a folyók, mint megannyi kis Nílus, egy-egy civilizációt tápláltak. A homokos-félsivatagos tengerpart határolja ezt a területet, amelyet Virakocsa isten beutazott, a tengerparton főleg a folyók torkolata körül alakultak ki gazdag kultúrák.

A civilizáció Dél-Amerikában az i. e. második évezred végén született, első nagy központjai az Andok fennsíkján, a mai Bolíviában fekvő Tiahuanaco és Észak-Peru legnagyobb folyója torkolatánál fekvő Csavin voltak. Csavin már nagyvárosi település és kultúrája a tengerparton terjedt tovább, míg Tiahuanaco az Andok fennsíkján és a lefelé futó folyóvölgyekben indult el hóditó útjára. Az i. e. első évezredében már minden kisebb tájegység kialakította a maga helyi civilizációjót, s ha az inkák előtörténetét kutatjuk, minden bizonnyal a legfontosabb esemény az i. sz. 1000 körül bekövetkezett nagy invázió keletfői, amelynek során az „erdei népek” megdöntötték a két ősi civilizációt.

Az inkák nyelve

Az inkák az Andok népei által szentként tisztelt Tiahuanaco birodalom örököseinek vallották magukat, de maguk kecsua törzsek élén hódítottak, míg a Tiahuanaco birodalom minden bizonnyal a másik nagy andokbeli népcsoport, az ajmarák állama volt. A történelmi „nyomozás” azonban érdekes eredményre vezetett és teljességgel igazolta Virakocsa történelmi utazásának legendáját.

Kiderült ugyanis, hogy az inka nemzetségbeliek, az uralkodó család tagjai egymás közt mindvégig óajmara nyelven beszéltek, s eredetlegendájuk mögött tulajdonképpen a Tiahuanaco birodalom megdöntése rejlik. A Tiahuanaco birodalom uralkodó nemzetsége a bukás után elmenekült, s a 12. században Cuzco völgyében meghódította az ott élő kecsua törzseket. Átvive oda a megdöntött birodalom vívmányait, a kis inka birodalom rendkívül gyors fejlődésnek indult, s megkezdődött Virakocsa utazása. Innen adódott az inkák hite, hogy a Napisten küldte őket a földre az embereket a civilizáció vívmányaival megismertetni és a Napisten tiszteletére megtanítani. Tiahuanaco romjai közül még ma is kiemelkedik a monumentális Nap-kapu a Napisten ábrázolásával, az ő nevében, innen indultak el a Napisten örökösei, hogy a hódítókon felülkerekedve ismét birtokukba vegyék őseik birodalmát.

Az inkák két évszázad alatt, a 12—14. században uralmuk alatt egyesítették a kecsua törzseket, majd szembekerültek a Csavin biroaz inkanemzetségnek a létszáma 518 fő volt. A hajdani menekülők, majd birodalomalapítók alkották az inka állam szűk elitjét, amely egymás között házasodott, s igy megőrizte a többiektől eltérő etnikai jellegét is. Az inka nemzetség tagjait „nagyfülűeknek” nevezték, a fülükben viselt súlyos dísz ugyanis megnyújtotta a fülcimpájukat, s így sajátos arcvonásokat kölcsönzött nekik. Ok tartották a kezükben a hatalmas birodalom sorsát, irányították a birodalom egységes szervezetét, az élet minden területére kiterjedő egységes szabályozást. A Napisten fiai az egyik legfejlettebb ókori civilizációt hozták létre az emberiség történelmében.

„Az inka csoda'

Aranyámulat volt a Dél.

A Machu Picchu magasságos magánya

az ég kapujában

tele volt olajjal és dallal —

és az ember feldúlta odafent

a nagy madarak otthonát,

s a csúcsok között új birtokokon

hósebzett ujjúval

tapogatta meg a vetést a paraszt . . .

(Radó György fordítása)

Dél aranyámulata, az inka birodalom maga volt a ókori világ csodája. Az emberi szervezettség olyan tökélyét valósították meg, amely pótolni tudta az igavonó állatok és a vasművesség hiányát, a nagy folyamvölgyek összetartó erejét és a természet „ajándékait'. Az a történeti táj. amelyen az inka civilizáció létrejött, mostohaságával és szigorúságával tűnik ki az ókori civilizációk bölcsői közül. De a magas fennsíkok metsző hidege és ritka levegője, a rövid folyók kopár szurdokai s a tengerpart izzó és terméketlen homokkatlanai nem riasztották el az embert, hanem a virtuozitásig kifejlesztették teremtő hajlamait.

A spanyolok' Dél aranyámulatából csak a száztonnaszámra elhurcolt aranyat látták meg. Az inkák aranykertjét — amelyben minden aranyból volt, a fák, növények, állatok is — vagy az Arany-templomot, amelyet kívül-belül aranylemezek borítottak, hogy a Napisten fénye tükröződjék rajta.

Az inka birodalom az ókori civilizációk között számos olyan „világrekordot” állított fel, amelyet csak a modern ipari társadalmak voltak képesek túlszárnyalni. A leglátványosabb inka világrekord talán az útépítés. Az inkák egész birodalmukat sűrű útrendszerrel hálózták be, ez tette lehetővé az egységes közigazgatást és a katonai mozgósítást. Rendkívüli gyorsasággal működő posta- és futárszolgálatuk volt, a hírek, parancsok rövid időn belül eljutottak az ország minden vidékére. A futárokat mindenütt váltás és szállás várta az utak mentén épített raktárházakban. Futárszolgálatuk sebességéről fogalmunk lehet annak alapján, hogy az inka asztalán mindennap friss tengeri hal volt a tengertől 700 kilométerre fekvő Cuzcóban.

Az észak—déli irányban futó főútvonal, a mai Ekvádor közepétől Chile közepéig tartott, s ez a Királyi Út a maga 5250 kilométerével századunk elejéig a világ leghosszabb és legjobban kiépített országútja volt. A part mentén egy másik, hasonló hosszúságú útvonal futott, s ezt a két főútvonalat kelet—nyugati irányban keresztutak kötötték össze. Az utak legyőzték a hegyi terep nehézségeit, az inka társadalom technikai csúcsteljesítményét alkották. Technikai fejlettségükről az Andok szakadékai felett ívelő 40—50 méter hosszúságú függőiiidak is tanúskodnak.

Macsu Pikcsu romjai

Az inka városok monumentális építészetéről leginkább az 1911-ben felfedezett, az Andok távoli fennsíkján rejtőzködő Macsu Pikcsu csodálatos szépségű, égbe törő romjai tanúskodnak. A világrekordok között mégsem az épületeket emlegetjük, hiszen az inkák leg-Kipu: ösl csomóírás

Kukorica-ünnep az ősi Cuzcóban

fejlettebb építménye a terasz-rendszer volt. Az Andok fennsíkjain és meredek folyóvölgyeiben hiányzott a termőföld is, így az inkák maguk „teremtették” a termőföldet is: a kopár területeket úgy tették termővé, hogy messziről odaszállították a földet és teraszszerűen felépítették a folyók völgyét.

De nem volt-e meddő technikai bravúr a terasz-rendszerek építésének világrekordja? Aligha, hiszen az összes ókori civilizáció közül az inkák érték el a legnagyobb terméshozamokat. A földek termékenysége az inka birodalomban maga is világrekord volt, amelyet csak a modern mezőgazdaság tudott túlszárnyalni. Ráadásul kapás földművelésről van szó —-.bár az inkák a messzi madárszigeteken gyűjtött madártrágyával, a guanóval javították a földek minőségét —, vagyis ismét csak nem az eszközök, hanem az emberi szervezőképesség csodájáról. Megtervezték a mezőgazdasági munka egész éves ciklusát, gazdálkodtak a munkaerővel és vetőmaggal, tehát az inkák voltak a munkaszervezés első szakértői.

Az inka közigazgatás

Az inka birodalom szervezete — amely Morus

Tamást Utópiája, Seholsincs Országról írott híres műve megírására ihlette, ahol a bölcsek irányítása alatt mindenki dolgozik és senki sem nélkülözik — az összes földterület három részre osztásán alapult. A faluközösség, a Napisten (papok) és az inka földjét egyaránt a faluközösségek tagjai művelték meg, de a két utóbbi földről a termés a tartományonként felállított nagy raktárakba került, s a világi és egyházi elöljárók, a közigazgatás és hadviselés céljait szolgálta, valamint tartalékot jelentett ínséges időkre is.

Az állam raktári gazdálkodása fejlett közigazgatást követelt. A híres .inka csomóírás, a kipu éppenséggel az adók és a készletek „könyvelésére”, sajátos feljegyzésére szolgált, bár bonyolult üzeneteket is közvetíthettek vele. Csak a legutóbbi időkben derült ki, hogy nemcsak az inkák, hanem már a megelőző civilizációk is ismerték az írást, sőt fény derüli az inka nemzetség történelmi feljegyzéseire is, amelyeket a spanyolok elégettek.

A közmunkák megszervezésén alapuló inka birodalomban a munkakerülés volt a legsúlyosabb bűn, amelyet visszaesés esetén halállal büntettek. Mindenkinek pontosan megszabták a munkáját, és a közraktárak óriási készletei arra is szolgáltak, hogy az erődök, városok, utak, teraszok, csatornák és víztárolók építésében foglalkoztatott népességet táplálékkal ellássák. A csatornáknak és víztárolóknak különleges jelentőségük volt ezen a nagyon száraz vidéken, így fenntartásuk állandó munkát követelt és a lakosság tekintélyes részét foglalkoztatta.

„Nyomorultul és szerteszórva"

Az inka társadalom nem ismert fejlett osztálytagozódást. A közigazgatás funkcióit ugyan a törzsi előkelőség látta el, mivel azonban ez a tevékenység nagy felkészültséget követelt, így a köznépből felemelkedettek is nagy szerepet játszottak a birodalomban. Az inka társadalom nyitottságára utal — ebben egyetlen kivétel az inka, az uralkodó nemzetsége volt — egy ránkmaradt inka színmű, az Ollantaj témája is. A köznépből származó győztes hadvezér minden rangot megkap, de amikor egy inka hercegnő kezére pályázik, elbukik. A Rómeó és Júlia történetének inka változata jól mutatja, hogy a hatalmas inka birodalomnak szüksége volt a nép tehetséges fiainak energiájára a közigazgatás és a hadviselés megszervezéséhez, maga az inka nemzetség azonban istenektől eredeztetett, patriarchális uralmát nem volt hajlandó senkivel megosztani.

Csak egyetlen polgárháborúra került sor az inka történelemben, a 12. inka, Huayna Capac elhunytéval két fia, Huascar és Atahualpa között a 16. század elején trónviszály tört ki. Ugyanebben az évben szállt partra Pizarro Peruban, és a testvérháborúban szenvedő inka civilizációt letiporta a spanyol hódítás: megölték mindkét trónkövetelőt és kiirtották az inka birodalom egész uralkodó osztályát.

Legalábbis ezt hitte mindenki a 20. század elejéig, ameddig fel nem fedezték Macsu Pikcsu csodálatos erődvárosát. Ebben a magas hegycsúcson rejtőzködő őserdei városban hosszú ideig uralkodtak még az úgynevezett neoinkák, az inka nemzetség idemenekült utódai. A Napisten fiai, ahogy Tiahuanaco bukása után is, újra elmenekültek és megkísérelték visszahódítani őseik örökségét. De a spanyol uralom tartósnak bizonyult és az őserdők mélyéről elindult csapatok egyre inkább megfogyatkozva tértek vissza. Amikor pedig Macsu Pikcsu erődjét évszázadok múltán felfedezték, már csak női csontvázakat találtak a romok között..

Az emberiség kultúrtörténete egyik legszebb fejezetétől illendően búcsúzunk tehát az utolsó inka, Atahualpa gyászdalával, amellyel alattvalói tulajdonképpen az egész inka civilizációt elsiratták-Kihűlt nagy szíved Atahualpa.

Egész Tahuantisuyu ezért zokog ma.

Arany hordszéked és palotád elorozták, ami kincsedre rátaláltak, egymás között osztogatták.

Eltűrheti-e szíved, felséges inka, hogy nyomorultul étiünk és szerteszórva, alávetve idegeneknek

és letiporva. AGH ArnLA