Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-06-25 / 663. szám
6. oldal MENORA * 1977 június 25. BARZILAY ISTVÁN fc tatás Aviva sietve kapott az alkalmon, hogy megnyerje Alizát zongorapartnernek Dáni részére; Aliza furcsának találta, hogy a feleség annyira lelkesen adminisztrál a férjét. — Ha Wolff ajánl, akkor rendben van, eddig még nem talált alkalmas kísérőt nekünk ... Mici a kottatartóra helyezte a Cézár Franck szonátát. Aliza készségesen Mattolta és a hátamögött megszólalt Dáni a hegedűjével. — Menni fog, igaz? — izgult Aviva. — Csak ha türelmesek lesznek velem — aggódott A! iza. De azért máris érezte, mérsékelnie kell lendületét és temperamentumát, ha nem akarja túlszárnyalni Danit; a férfi szabályosan játszott, három lapon keresztül egyetlen hibát nem ejtett, mégsem szólt ki a hangsa őréből a szonátába fojtott szenvedélyesség. ★ — Nem hiszem, hogy hazajöhetünk az éjjel, zavaros a helyzet — figyelmeztette őket Benjámin, a sofőr, aki évek óta fuvarozta Wolffot és zenésztársait a kibuci hangversenyekre. — Folyton igazoltatják az embereket. Sorompókat állítottak fel Náhálál után. Ha késő éjjel történik valami, éppen minket vihetnek el Atlitba. Nem válaszolt senki; tudomásul vették, hogy a kibucban fogják tölteni az éjszakát, úgy látszik megszokták; a kézicsomagok nagysága is elárulta, hogy felkészültek a kibuci éjszakára. Dáni közismert dolgokról kezdett beszélni, az itt-ott robbanó bombákról, katonai posztok és a rendőrség elleni támadások szaporodásáról, mert most már nemcsak az Écel és a Lechi, hanem a Hágáná és a Pálmách is felgyűrkőzött az angolok ellen. — S ilyenkor akarok én bemutatkozó hangversenyt rendezni Haifán — sóhajtotta Dáni. — Képzeljétek el, ha az angolok éppen arra az estre rendelnek el kijárási tilalmat. A közelgő nagy küzdelem az ország levegőjében lógott, a várakozás izgalma megviselte az emberek idegeit. De körülöttük szépen zöldellt a vidék, amelyet felfrissítettek az első esők; az éjszaka hűvös volt, a táj üdítően fiatalos, Alizát nem riasztotta most semmi, felolvadt a keserűség, amely benne élt a környezet idegenségé miatt; most zenészek között érezte meg, hogy ez 6/ idegenség átmeneti volt, s végre megtalálja helyét itthon, a zsidók hazájában. Az intézet kapujában megtárgyalták a jövő teendőit; Aliza egyelőre Dánival is csak pénteken fog gyakorolni. Fél háromkor kell a Chajimovics lakásban lennie a Hádár Hákármelen és onnan utazik fel zongoraleckét venni Wolfftól. Mici két tapadós, mamás csókkal búcsúzott tőle, erre őt is elragadta a frissen támadt szeretet hulláma, magához ölelte és visszacsókolta. ★ Mizzi Brauner (Broumer) elzászi volt, határeset a francia és német zsidó között. Szefárd ősei már négy nemzedékkel ezelőtt keveredtek áskenáz zsidókkal, s ha Apjában még volt valami a régi származás testi és szellemi emlékeiből, anyjának Galíciából Szászországba elszármazó családja olyan örökséget hagyott a vérségi keveredésben, hogy Midben legfeljebb a jó elzászi ételek és a borok szeretete maradt meg belőlük. Apja agronómus és élelmezési vegyész volt, szaktekintélynek számító, akit a Népszövetség melletti földművelésügyi és é; Intézési nemzetközi tanács alkalmazott szakértőjének, így aztán Mici szüleivel együtt sokat vándorolt Európán keresztül és csak amikor a gimnázium felső osztályait kellett elvégeznie, telepedhettek meg Berlinben, ahová apját tartósabb időre áthelyezték. Szülei innen is gyakran utaztak el. Apja a német bortermő vidékeket járta és anyja féltékenyen kísérte útjaira. Az egyedül növekedő Mici gondolkozó nővé fejlődött, akit a magányosság megedzett a rossz befolyásoktól és önállóvá tett. Nyolcadik gimnazista volt, amikor Wolff, a zeneakadémia utolsóéves növendéke az útjába került. Zongorázni persze gyermekkora óta tanult, de az érettségi közeledése miatt elhanyagolta. Wolff kedvéért kezdett újra tanulni, hogy a közelében lehessen. Apjának az érettségi idején a Közelkeleten kellett lennie, s természetesen anyja is velement, — csak táviratban tudathatta szüleivel, hogy jól érett. Az érettségi bankett éjszakáját pedig Wolffal töltötte el szobájában, amelyet anyja lányos bútorokkal és tárgyakkal rakott tele s ezért az ártatlanság csalóka atmoszféráját árasztotta. Wolffot meghódítani testi-lelki parancs volt a részére azt hitte, hogy belehal, ha nem lehet az övé. A szülők visszaérkezése után, mint vőlegényét mutatta be, s amikor Adolf Hitler átvette az uralmat, már egy éve a felesége volt. A család újra vándorútra kelt, mert Németország kilépett a Népszövetségből és Mici apja nemkivánatcs személlyé vált a német fővárosban. Mici és Wolff maradni akart, az övék lett hát a tágas lakás. S abból csak egyet s mást tudtak becsomagolni, amikor menniök kellett. Wolff szüleitől, akik Münchenben laktak, telefonon búcsúztak, Mici pedig már árva volt, amikor két kis „lifttel” 1937 végén megérkeztek Haifára. Addig apránSZAKADÉK ként kellett eladogatni mindenüket, mert Wolff nem kaphatott állást, keresztény tanítványt sem és a zsidók lassan-lassan elhagyták Németországot; sokan közülük úgy mentek el, hogy majd a vész után visszatérhetnek. Manfred Wolff is azok közé tartozott, akik hittek a későbbi visszatérés lehetőségében. A zsidóságról kevés fogalmuk volt, a hitlerizmus verte őket zsidókká. Mégis, alig éltek pár hónapot Palesztinában, meleg szeretetté alakult át bennük a zsidóságuk, megszűnt bennük az ideiglenesség érzete, amit a kivándorlás gyötrelme okozott. Palesztinában a német-zsidók bevándorlásával kezdődött meg a komoly és tudományos zenei élet. „A héber írók jiddisül, a héber zenészek németül beszélnek egymás között” — élcelődött Wolff, amikor megpróbált közeledni a kis Zsidó Nemzeti Otthon kultúrális életéhez. A beilleszkedés számukra azért volt könnyebb, mert a gyermekek útján történt; Wolff tanítványaitól tanulták meg a héber nyelvet és mindazt, ami emberien szép volt a Biblia országában. A hanyagság sok bosszantó és szemszúró jelensége, amely az országalapító oroszlengyel zsidók más jellegéből adódott és ami elriasztóan hathatott a rendhez és fegyelemhez szokott német-zsidó lényükre, inkább az elnézés megbocsátó érzését váltotta ki belőlük. Az ő dolguk az új generáció zenei nevelése volt és ez az ifjúság elbűvölte őket. „Pedagógus részére nincs ennél izgatóbb emberanyag” — állapította meg Wolff. Azonnal tekintélyt ébresztő tudása és ritka pedagógusi erényei előtt megtört a szábre-gyerekek eredendő tiszteletlensége. A nyíltszívűség és a korai önállóság, ami e gyerekek sajátos jellemvonása volt, s amihez igen gyakran járult a zene iránti komoly készség, egy új világ lelkiségét tárta fel előttük. Megszerették a Palesztinái gyermekeket és rajtuk keresztül váltak hazafiakká. A gyermekszeretet egyfajta kozmopolitizmus, mert ez az érzés a világ minden gyermekére egyaránt érvényes. Wolff régen vallotta ezt a meggyőződést és ezért is tartotta magát kozmopolitának, nemzeten és felekezeten kívüli européernek. Csakhogy a gyermekek nemzeti talajból nőnek ki; a Hitlerjugend, amit otthagytak, undorító volt, a zsidó ifjúság, amelyet itt találtak, annak pontosan az ellenkezője. A soviniszta és gyűlölködő gőg helyett, melyre a hitlerizmus nevelte a német gyermekeket, itt friss életörömmel teli és agyonkényeztetett gyermekvilágra találtak, amelyben már korán tudatosították, hogy új ország, új nép és új kultúra terheit viseli a vállán. A vonzalom kölcsönös volt, a beilleszkedés éppen ezért váratlanul könnyűnek bizonyult. — Ilyen kis dundi kölyköt fogok szülni — ígérte Mici, amikor egy-egy új tanítvány előtt nyitotta ki a másfélszobás, szűk lakás ajtaját. Csakhogy méhe nem engedelmeskedett szívének. Németországban, a halálveszedelem árnyékában nem akartak gyereket; szerelmük első éveiben az óvakodás volt a gond, a test örömét megzavaró kellemetlen mellékjelenség. Itt, amikor már megteremtették szűkös egzisztenciájukat, félredobtak minden óvatosságot, a gyermekre vártak. De a megtermékenyűlés nem következett be és Mici több orvosi konzultálás után sírva jött haza Jeruzsálemből egy kínos professzori vizsgálatról, amely megállapította, hogy sosem lehet gyermeke Most, harminchét éves korában, asszonyt virágzásának teljében, ránctalan arccal és fiatalon maradt, üde testtel, már régen tudomásul vette, hogy a szerelem, amely házaséletüket széppé és harmonikussá tette, az ő számára befejezetlen folyamat maradt. A szerelem csak akkor teljes egy asszony életében, ha kielégüléssel kezdődik és anyasággal folytatódik. Ez a leszámolás nem cselekvés nélküli lelkiállapotot idézett elő nála. Voltak csaknem betegesen aktív pillanatai, amikor gondolatban gyermeket tartott a kezei között, csecsemőszáj szívását érezte a mellén és könnyes szeretettel simogatta képzelt gyermekének forró homlokát, mert hirtelen lázt kapott a szegényke. Ilyenkor újrakezdte kísérleteit, hogy fogadott gyermeket szerezzen. Mindig félelemmel, a kudarctól rettegve. Vajon most sem sikerül? — Alizának nincs senkije — mondotta. A kibuci ágy szélén ült, meleg pizsamában. Wolff szórakozott mozdulatokkal vetkőzött; Mici tudta, hogy a koncert jár a fejében; Dáni bosszantóan szürke játéka, amelyhez hiába igyekezett magyarázó zongorakíséretet adni. A produkció középszerű maradt, vagy annál is gyengébb. — Igen? — kérdezte Wolff. — Köszönöm a meleg érdeklődést — szólt rá élesen. — Nem is hallod, amit mondok. — Azt mondtad, hogy Alizának nincs senkije — mosolygott a férfi. — Persze, hogy hallom. — Megtisztelsz. Eltűröd, hogy a szavaim behatoljanak a fontosabb gondolataid közé. Alájuk húzódnak, s aztán a megnyugtatásomra előbukkannak Új tele fon számunk: 598-3469 — Szokványos pszichoanalitikai magyarázat — nevetett Wolff. — Bizonyára örökbe akarod fogadni Alizát. Csakhogy ez a lány már elmúlt tizenhat éves. Felnőtt ember. Mici a fejét ingatta. — Bűbájos gyermek. Csak annyira felnőtt, amenynyire minden értelmes gyermek az. Ekkora tehetséggel sosem lehet valaki gyermek. Aki abszolút hallással és ilyen művészi temperamentummal születik, már a pólyában is felnőtt. A férfi egyetértőén nevetett. Felhajtotta a rásodort lepedővel bélelt vastag pokrócot és óvatosan befeküdt a hideg vaságyba. — Nos, igen, valóban, Aliza... — mondta elgondolkozva. — Remélem megszeret bennünket. — Azért tenni is kell valamit. Meg kell hódítani. Éreznie kell, hogy ... mit jelentünk részére, ha fogadott leányunk lenne. Aliza olyan leány, amilyennek minden anya látni szeretné gyerekét... 6, ha akarná, hogy szeressem ... mint a leányomat. — Máris szenvedsz miatta — rótta meg Wolff. — Azt hittem, hogy a kis Jáel az utolsó kísérleted volt. Meg is ígérted akkor, hogy abba hagyod. — A kis Jáelnek csak az anyja halt meg, az apja élt. Amíg meg nem nősült, remélhettem ... Alizát nem veheti el tőlem senki, ha óvatosan közeledünk hozzá. Hirtelen ötlet jutott eszébe. — Meghívhatjuk a Palestine Orchester szerdai koncertjére ... Tudnál még egy jegyet szerezni ? — Persze, hogy tudnék — dörmögte Wolff elégedetlenül. — Csak... — Mi az a csak ?... — csattant fel tiltakozó szenvedélyességgel Mici hangja. — Csak én leszek elhanyagolva egész héten. Másra sem gondolsz, mint Alizára. — Oh, buta fiú, te... — sóhajtotta Mici és megcsókolta. Amint odahajolt, Wolff már a pizsamakabát gombjain babrált — ... Jobban foglak szeretni, ha lányom lesz ... Máris jobban szeretlek, mint eddig, mert tudom, hogy segitsz nekem ... Mici biztonságban tudta magát Wolff mellett, ez volt lelki egyensúlyának magyarázata. Kezdetben féltékenység kínozta, főleg, ha felnőtt lányok, vagy asszonyok tanultak nála, vagy hallgatták előadásait. Feltételezte, hogy más nőkre is olyan vonzerővel bir az áradó művészi temperamentum, mint önmagára, akit első találkozásuk alkalmával lenyűgözött. Évekig nem hitte, hogy ez az erős vonzalom kölcsönös; vizsgálgatta magát s bizonytalankodott. Mici szép nő volt, bár alacsonynak volt nevezhető. A középtermetűnél alacsonyabb nőknél gyakori az aránytalanság, Micire azonban mindent szabályosan osztott ki a sors, pici lábat és kezet, kellemesen gömbölyödő formákat, amelyek sehol sem nőtték túl a feltétlenül szükséges méretet. Babaarcában számos ellentmondásos vonást lehetett felfedezni, de ez nem a. díszharmónia érzését, hanem az eredetiség varázsát ébresztette. A babaarchoz nem illett a mandula vágású szem és az egyenes vonalú orr, a túlsók pihe is zavarhatott, amely a szája fölött burjánzott, ha nem lépett közbe mindig jó időben megfelelő kozmetikai védekezéssé’. Meg tud-e tartani maga mellett egy ilyen vonzó férfit? Ez a kérdés kínozta sokáig, amig egyszer rájött, hogy férjét rajta kívül senki nem érdekli. Itt történt, Palesztinában, amikor Izgő-Mozgó Hilde rávetette magát Wolffra. Hilde is Németországból menekült lány volt, szőke szépség, aki ügyesen zongorázott és továbbképzésre járt Wolffhoz, — sejtették, hogy éjszakai mulatókba akar elszerződni, de akkoriban nem válogathatták meg a tanítványokat. Wolff nem engedhette meg magának, hogy elutasítson jelentkezőket. Izgó-Mozgó megtévesztően ártatlannak látszó szeme áhitatos bámulattal tapadt Wolffra. Megvonaglott, ha a Mester keze véletlenül az övét érintette. Felkinálkozása olyan tolakodó és nyilvánvaló volt, ami joggal felháborította Miéit, hiszen még az ő jelenléte sem zavarta csinos hátuljának kihívó ringatásában. Ezért nevezte el Izgó-Mozgónak. S amikor hanyagul ledőlt a diványon, onnan hallgatva Wolff elméleti előadását — amit külön és jól megfizetett — szinte csak, hogy le nem vetkőzött, s mindezt úgy, mintha azt mondta volna Micinek: „Fölösleges vagy itt, miért nem hagysz egyedül a Mesterrel?” Amikor egy ilyen elviselhetetlen óra után az Izgó- Mozgó csábmosolygások közepette távozott, Mici kitört: — Ha akarod, elmehetek a kávéházba, amikor ez a k... leckére jön. S aztán kioktathatod alaposan. — Igen ? — kérdezte Wolff szórakozottan, egy könyv lapjai közül, amelybe sürgősen eltemetkezett. — Már megint úgy teszel, mintha nem értenéd, amit mondok — rivallt rá és kitört belőle a sírás. — Nem tűröm, hogy itt enyelegj ezzel a kis nővel. Menj el vele szállodába, ha akarsz, de itt... — s abbahagyta, mert észrevette, hogy milyen nevetségesen ellentmond önmagának. Wolff ijedten nézte a könnyeket; ritkán látta sírni feleségét, most pedig valósággal hisztérikusan zokogott. — Valamit... elkövettem ellened? — kérdezte hitetlenül. Mici ámultán nézte. Wolff őszinte volt, érezte a meghökkenéséből és természetes beszédéből. S akkor jött rá, hogy a férfi nem látta meg Izgó-Mozgó odaadó igyekezetét, észre sem vette, hogy mit akar tőle. — Ö, te — sóhajtott fel és a sírás vidám kacajjá vált —, hát nem látod, hogy ez a ... kis nő meg akart hódítani ? ... — Igazán? — ámult el Wolff hitetlenül. — Gondolod? Komolyan mondod? S nevetni kezdett, azzal a szívélyes, fiús nevetésével, amelynél Mici sosem tapasztalt kedvesebbet és megejtőbbet. — Oh, hát hiába csavargatja összevissza a végtagjait ? — Gondolod, hogy melletted más nő is érdekes lehet a számomra? — tette fel Wolff a kérdést komolyan. Csaknem tudományosan hangzott a korrekt mondat, mintha valamit tüzetes tanulmányozás tárgyává akarna tenni. — Próbáld meg — mulatott Mici. — Izgó-Mozgó szívesen állna rendelkezésedre. — Furcsa — mosolygott Wolff. — Sosem gondoltam erre. — Szamár, azt fogja mondani rólad, hogy mamlasz vagy. Vagy talán még rosszabbat. Hogy nem vagy férfi. S vedd tudomásul, hogy imádlak ... Aznap levél ment a démonnak, hogy Wolffnak nincs ideje foglalkozni vele. S azóta Micit sokszor szórakoztatta férjének egy-egy nőtanitványa, amint hiábavaló kísérleteket tett Wolff érdkelődésének felkeltésére. Mert Wolffnak nem kellett semmi, csak a munkája és Mici. Az asszony pedig meg sem próbálta, hogy más férfire gondoljon. Egymástól függtek s ezt mindketten különösen kegyes ajándéknak tekintették, amit az érthetetlen és rejtélyes ösztönélet osztogat kivételezetteknek. Szerették kisiklás nélküli szerelmi életüket, amelyen keresztül azonosak lehettek anélkül, hogy egyik a másik egyéniségét lényegileg befolyásolhatta volna. Amint a szerelemben, az élet minden más vonatkozásában is pontosan kiegészítették egymást, mintha csak ketten együtt képeznének egységet. Ez volt a kárpótlás, amit az élettől kaptak a gyermektelenség szenvedéséért. S Mici aznap éjjel azzal az érzéssel feküdt alvó férje mellé, hogy talán ebben a vonatkozásban is történt valami, jó sorsuk kergette hozzájuk Aliza Krakkauert. Szombat délután volt, az ebédutáni pihenő és a vacsora közötti órák; az étkező melletti kis társalgó-teremben zsivajgó lármában néhány tucat lány és fiú zsúfolódott. Voltak, akik nem törődtek a zajjal és újságot olvastak; mások a szoba sarkában ültek az asztalok körül, vagy az asztalokon. Amikor Eliseva viccet akart elmondani, elcsendesedtek, mert senki olyan jóízűen nem tudott kétértelmű történeteket előadni, mint ő. Ha pedig Slajmele kezdte utánzó-számait, viharos nevetés kisérte. Slajmele volt az intézet bohóca, aki mindenkinek pontosan le tudta utánozni a mozdulatait és hanghordozását. Bruriát senki sem „alakíthatta” tökéletesebben, mint ő, ha pedig Kleinmann tanár orosz kiejtésű héberjét, vagy Braun, a meonoti jeke falutitkár németes kiejtését utánozta, a növendéksereg a röhejtől fáradtan nyúlt el a székeken. — így jött be az a Wolff — produkálta magát és lejátszotta a zenetanár féloldalra dűlő járását — aztán hallottátok volna beszélni... Wolff jeke-héberje, Slojmele produkciójában fülsiketítő és értelmetlen hadarás volt. — S mellette a felesége, ici-pici, finom és illatos hölgy, csepegett belőle a jómodor ... Mici decens mozdulatai is életrekeltek Slojmele megelevenitésében. — Mindenki nagyon meg volt tisztelve, szávtá Grinspann teát hozott és kekszet és meghívta ebédre is őket, de elutasították, tudniillik öten voltak, még egy házaspárral és a sofőrrel együtt. Szóval meghívták a művésznőt, Aliza Krakkauert a koncertre, szerda estére, Haifára ... S hallottátok volna, hogy ragyogtak, amikor Aliza lejátszotta nekik a Chopin Esz Dur Notturnot... Wolffné váratlanul franciául kezdett áradozni... — Fogd már be a szád, hülye — kiáltott rá hirtelen Őszi. — Mi van azon röhögni való, ha egy zenetanár meghívja tanítványát koncertre? S mit értesz te ahhoz, miért tetszett nekik a Notturno? — Te talán tudod? — kérdezte élesen Elisevá. Az asztalon trónolt, izgató szépségének teljes tudatában. Szoknyája a térdén felülig húzódott és látni lehetett alacsonyan megkötött harisnyája fölött kreol bőrét. folytatjuk Ha minőséget, igazi magyaros ízű hentesárut | akar vásárolni, keresse fel s GÓL. 30R0NDU9 készítünk 212 BBEEN STREET* W. (Ilnitersitj Me.-tól nyugatra) EGÉSZ ONTARIOBAN A LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK sportfelszerelés«* KERÉKPÁROK 1169 BLOOR St., W. LE 6-9718 lm és emtmwmoK, mmmisiK Teljes szobaberendezések vagy egyes darabok Bölcsök, öltöztető asztalok, matracok, gyermekkocsik, autóölések, játékok stb.... Tulajdonos KOMLOS JÁNOS radle sS^opp 388 Eglinton W. Tel: 481-5450 Szabad parkolás a Castle Knock Roadon Tüske Meat & Delicatessen-t TULAJDONOS: KOCSIS SÁNDOR Toronto egyik legforgalmasabb hentesüzletét Parkolás az üzlet mögött 566 Bloor St. W. 533-3453 IMI MOST A SIKK? üzletét RESTAURANT- & -TAVERN ahol megtalálható a régi Nashery hangulat, mert annak két kitűnő vezetője itt nyitotta meg saját MINDENKINEK A SZÁJÍZE SZERINT! Bankettek, Showerek, születésnapok, 20- 100 személyig különteremben (Ingyen születésnapi torta) HÁZI PARTYRA VIGYE A KÉSZ MENÜT! Fekete László és Miiller Tibor 37B5CHESSW0BD DR.DOWNSVIEW *T:635—8093
