Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-06-11 / 661. szám

1977 június n * MEflOBA ti hosszú — kisbabája öt év­vel ezelőtt született 450 gram­mal a lengyelországi Swjetoczlo­­vic faluban. A kis Karina Ba­­dura ötödik születésnapjára el­érte a 104 centis magasságot és a 18,5 kilós testsúlyt • A zsebszámológép használatát csak a gimnázium felső osztá­­lyaiKan tűri meg, így döntött Franciaországban a nevelésügyi minisztérium. A kis segédeszközt azonban szigorúan tilos vizsgá­kon használni. Nem kevésbé szi gorúak a szabályok Ausztriában is, ahol az oktatásügyi minisz­térium harcot hirdetett a zseb­­számológépek iskolai használata ellen a középiskolák felső tago­zatáig. • A Föld legnagyobb meteorit­­krátere az Antarktiszon van. A tizenhat évvel ezelőtt felfedezett hatalmas — 225 kilométer át­mérőjű, és mintegy 800 méter mély — kráterben nagy mennyi­ségű tektitet találtak. Ezekről kezdetben azt hitték, hogy a Holdról szakadtak ki egy hatal­mas meteorit becsapódása követ keztében, a holdkőzetekkel való összehasonlításuk azonban cáfol Ja a feltevést és azt a hipotézist támasztja alá, amely szerint a meteorit egyenesen a Földbe csa pódott be. A tektitek korából ki számították, hogy a becsapódás ezelőtt 600—700 ezer évvel tör­tént; a meteorit átmérője 3.5-5.5 kilométer, tömege körülbelül 13 milliárd tonna lehetett, sebes­sége óránként 66,000 kilométer. A modern ipari társadalom­ban az energia-ellátás létkérdés. A nyugat-európai országokban a felhasznált energia kéthSrma­­da: kőolaj. Kőolajtermelésünk viszont jelentékte'en. Ezért éle­tünk néhány távoli ország elnö­kének, meg egy tucatnyi sejknek a jóakaratától függ. Mivel ennek a jóakaratnak az ára évről évre növekszik, életünk egyre nehe­zebb. Annál is inkább, mert elő­­reláthatatlan tényezők is hozzá­járulnak a problémák súlyosbí­tásához. Franciaországban pé'­­dául a rendkívül forró nyár nagy energiaDazarlással járt. A mező­­g'azdaság veszteségei energia­­veszteségekben is megnyilvánul­nak: ez a szinte teljesen gépesí­tett termelési terület nagymeny­­nyiségü kőolajat használ a mun­kagépek üzemeltetésére, arról nem is szólva, hogy a műtrágya jórésze is kőolajból készül. Je­lentős többletfogyasztást eredmé nyezett a meleg időjárás a köz­lekedés terén is. Az autósok gyakrabban mentek kirándulni, mint az előző esztendőben, ezzel is hozzájárulva az olajsejkek jö­vedelmének a növeléséhez. A kőolaj Tabjaivá váltunk és a felszabadulnak csak két út­ja van: helyettesíteni a kőolajat más energiaforrással, vagy pe­dig egyéb anyagból gyártani benzint. A petróleum helyettesítési le­hetőségei: az atom-, a nap-, a hidro- és a szél-energia. Egyedül az atomenergia felhasználását tanulmányozták behatóan a nyu­gati áramokban. Franciaország­ban 1975-ben a villamosáram termelésének 2 százalékát adták az atomerőművek, s terv szerint ennek az aránynak >J985-ig 24 százalékra keli növekednie. Az elsüllyedt VISSZA A MESTERSÉGES BENZINHEZ Noé bárkáját rekonstruálta ezekben a betekben a párizsi Rádió Háza. A kiállításnak az volt a célja, hogy felhívja a fi­gyelmet egyes állatfajták pusztu lására. • Hihetetlenül felkészült jelöltet csodálhattak meg a „Kérdés — Felelet” tv-verseny nézői Olasz országban. A játékvezető vala­mennyi p-betűs kérdésére tudta a választ a játékos. Egy csalást szimatoló riporter hamarosan ki derítette, hogy a p-betfls szavak e specialistáját nemrég közleke­dési vétség miatt lecsukták, s fogsága idején egyetlen olvasm nya a lexikon p-betűs kötete volt. • A „Golden Gate” városa, San Francisco vezet a világ konyha­­művészeinek ranglistáján. A „bécsiszelet” vendéglőtől a műn cheni sörözőpincéig, a japán konyhától a kínaiig, az orosz ételektől a franciákig, ott min­den megtalálható. Egyesek sze­­t rint ezek az éttermek még ere­deti mintáiknál is jobban főz­nek. San Franciscóban mintegy 2800 vendéglátóhely van. • Uj felvonót kap az Eiffel­­torony. A régi elhasználódott. Nem csoda, hiszen múlt század­beli építése óta szinte megszakí­tás nélkül működik. A legna­gyobb baj az volt, hogy a to­ronyban óriási víztároló tartja egyensúlyban a felvonót és az télen fagyveszél'vel járt. Az atomerőművek építése azonban nem problémamentes. A szennyeződési és politikai gon­dok mellett, a legfontosabb kér­dés ezen a téren is az üzem­anyag-ellátás. A nyugat-európai országok ugyanis nem rendel­keznek elegendő uránium-lelő­helyekkel. A második világháború ide­jén a németek ipari méretekben gyártottak benzint szénből. Né­metországban nagy lignit-lelőhe­lyek vannak, a a német mérnö­kök a Bergius-módszerrel ben­zint készítettek a csupán 70 szá­zalék szenet tartalmazó ércből. A porrá őrölt szenet nehéz olaj­jal keverték és magas nyomáson katalitikus hidrogenizálással nyer tek benzint. A német alaposság­gal megszervezett iparág évente 7 milliárd liter benzint ter­melt! A háború végén azonban, a­­mikor a németek ismét vásárol­hattak közelkeleti petróleumot, a mesterséges benzin versenykép­telenné vált. 1958-ban az utolsó üzemet is bezárták. A petróleumárak váratlan fel­szökése és ennek a politikai kö­vetkezményei ismét a szén felé terelték a figyelmét. A nyugat­európai szakértők komolyan fog lalkoznak a németek által hasz­nált módszerek tökéletesítésével, valamint a kátrányos homok ér­tékesítésével. Ebből az anyagból rendkívül nagy mennyiségek áll­nak rendelkezésre és a közelke­leti össztermelés 70 százalékát meghaladó mennyiségű kőolaj előállítására alkalmasak. A reklámrepülőknek füst ki­bocsátására alkalmas gépekre van szükségük és különleges „tintára”, amelynek összetételét titokban tartják. A szavakat tü­körírásban írják az égre. Külö­nösen ügyelni kell a szélre, ne­hogy az első betűt még a szó leírása előtt elfújja. Egy betű körülbelül egy kilométer nagysá­gú; megfelelő magasságban a lé­gireklám minden irányból 30 ki­lométer távo’ságból látható. A reklámrepülés legkorszerűbb módja az „égi írógépek” alkal­mazása: több gép repül bizonyos alakzatban és a középen repülő vezérgép rádió útján meghatáro­zott jelzések programját sugá­rozza, amelyek a füstkibocsátó fúvócsöveket vezérlik; ezek a szükséges távközökben betűkké összeálló pontokat rajzolnak az égre. Míg a hagyományos mód­szerrel egy betű leírásához 90 másodperc kell, az „írógép” ez idő alatt 17 betűt ír le. Egy húsz betűs hirdetés mintegy 1500 nyugatnémet márkába ke­rül. Évente 35 milliárd dollárt köl fenek az amerikaiak betegápolás­ra, kórházi kezelésre, gyógy­szerre és egyéb gyógyászati fel­szerelésre. Egy kimutatás szerint mintegy 70 millióan szenvednek különböző betegségekben. Kü­lönösen a szívbajok és az érbe­tegségek fordulnak elő gyakran. • A világ legkisebb — 27 cen-; 1974 július 14-én hajnali négy órakor a Cavtat nevű jugoszláv fe­hérhajó az apulai partok előtt ösz­­szeütközött a Lady Rita nevű pa­namai hajóval és rövid néhány óra alatt elsülyedt. A szállítmány, a­­melyet részben a gyomrában, rész­ben a fedélzetén rögzitve vitt, a jugoszláv hajót a hajózás talán legveszedelmesebb roncsává tette. Kilencszáz hordó ólomtetraetilént nyelt c^vaNnyg -H Tittál együtt a Föld- VM4. UVJUgV/l . iUi olomtetraeti­­lént minden autós ismeri, ezt ke­verik ugyanis a benzinhez, hogy növeljék az oktánszámát. Kevésbé közismert, hogy az ólomtetraetilén igen erős méreg. Az ember számá­ra a gramm igen kis része már halálos dózis. Nos, a kilencszáz hordó ólomtetraetilén közül 496 volt a hajó gyomrában, 404 a fe­délzeten, az utóbbiak egy része bi-Vizmintát vesznek.... Cavtat, az elsüllyedt hajó.... zonyára szétgurult a tenger-fené­ken. A hordók légmentesen le vol­tak zárva. Természetesen nem fa­hordókról, hanem 2,8 mm-es falú acélhordókról van szó. Ezekben rejtőzik egyelőre a 325.400 kg. mé­reg. Ám kérdés, hogy meddig ké­pesek az acélhordók ellenállni a tengervíz korróziós hatásának? Ha az ólomtetraetilén kiszabadul bör­tönéből, nem csak hogy elpusztít­hatja a Földközi-ten^r halállo­mányát, de az emberek számára is feljnérhetetlen veszélyt rejt ma­gában, részben közvetlen veszélyt (a fürdőzők számára), részben közvetett veszélyt, s ez a súlyo­sabbik. Kiszámíthatatlan mennyi szerencsétlenség okozója lehetne, fia a fokozatosan kiszabaduló ólomtetraetilén megfertőzné a ha­lakat, elég súlyosan ahhoz, hogy megbetegitse azokat, akik fertőzött halat esznek. Milyen állapotban vannak a hor­dók 30 hónappal a szerencsétlen­ség után? A választ erre voltaképpen az olasz hatóságok lennénk hivatot­tak megadni, ám az olasz tenge­részeti minisztérium vonakodik foglalkozni az üggyel, minthogy a roncs — úgymond — kívül esik az úgynevezett „három mérföldes fel­ségvíz zónán”, ami még akkor is meghökkentő álláspont volna, ha Olaszország (éppen 1974-ben) nem jelentette volna hogy azontúl a 12 mérföldes táv^ágot tekinti a felségviei határának. Az olasz hatóságok megmagyarázhatatlan közönye láttán, más mediterrán országok környezetvédelmi szak­emberei indították meg a kuta­tást, ami távolból sem volt egy­szerű vállalkozás, tekintetbe véve, hogy a roncs 88 méteres mélység­ben heverő Tudni kell, hogy 100 hi­vatalos könnyű-búvár közül mind­össze ha kettő vállalkozik a 60 mé­teres merülési határ túllépésére. Hat napot vett igénybe a felde­rítő munka s eredményei nem vol­tak éppen megnyugtatónak mond­hatók. A hordók — egyelőre — vi­szonylag épek, de mintegy ez ere­deti 2.8 mm. vastagságból 8 tize­det a víz már „megevett” a faluk­ból. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a fedélzeten lévő hordókat a víz­áramlása állandóan „mossa”. Ugyanis, az otrantói szorosban, ahol a hajó elmerült, a mélység­ben a víz sohasem nyugodt. Az ot­rantói szoros a „kapu” a viszony­lag sekély Adriai-tenger és a sok­kal mélyebb Ioni-tenger között. Ezen a kapun, akárcsak egy szele­pen át, egy mélységi áramlás „eme­li át” szünet nélkül a Földközi-ten­ger viszonylag melegebb vizét az Adriába. A Cavtat pedig éppen az áramlás legerősebb sodrában fek­szik. Mindenesetre a hajó körül vett talaj és vízpróbák egyelőre seseaaa A méreg-hordók kiemelésének technikai lebonyolítása a tervezők elkép­zelése szerint: Nagyerejü fényszórók világítják meg az elsüllyedt hajót, a felülről leengedett mágneses markoló-kart a búvár telefonon irányítja. nem mutatnak ki ólomfertőzést. A kutatók azonban kijelentették, hogy a próbák legfeljebb csak véletlenül lehettek pozitivek. Az ólomtetra­etilén ugyanis nehezebb a víznél, s ha a lejtős tengerfenéken lecsur­­gott volna, csak a talaj rendszeres átvizsgálásával lehetett volna ki­mutatni. Ilyen vizsgálatra azon­ban nem nyílt mód. A kutatások eddigi egyetlen po­zitív eredménye, hogy a felméré­sek eredményeként kidolgozták „a méregfog kihúzásának” techniká­ját. A baj csak az, hogy ennek gyakorlati keresztülvitele mintegy negyven millió izráeli fontba ke­rül. A mellékelt rajzon látható a hordók felhozatala technikai lebo­nyolításának elképzelt vázlata. Egy hidraulikus lábakon álló platfor­mon kapnának helyet a víz felszí­nén az emelő berendezések. A fo­gókarok a hordókat nem hoznák egyszerre a felszínre, nehogy a nagy nyomáskülönbség kárt te­gyen bennük, hanem még a víz alatt különleges konténerekbe zár­nák őket, amelyeket aztán egy vontató a partig vinne. Irányítha­tó tv-kamera segítené a búvárok munkáját. A tervezetet a külföldi szakem­ber-csoport átnyújtotta az olasz A búvárok nem vállalják a merülést 60 m alá. hatóságoknak, azt azonban ezideig az olaszoknak még nem állt módjukban ezideig érdemben ta­nulmányozni. Az olasz illetékesek ezen érthetetlen, nem törődöm magatartása az érdekelt államok közvéleményében mind nagyobb felháborodást kelt. Nyugat-Európa nagy széntar­­ta'ékokkal rendelkezik. Megfele­lő berendezéssel, ebből elő le­hetne állítani a földrész teljes kő olajszükségletét. Egyelőre elfo­gadhatatlan áron, tekintettel ar­ra, hogy a szénbányászat rend­kívül költséges. Annyira, hogy szüntelenül csökkentik ennek a bányászati ágnak a termelését. Franciaországban például 1968- ban 44 millió tonna szenet bá­nyásztak, 1930-ra 13 millió tón nára csökkentiik a lelőhelyek ki­aknázását. Ha azonban az olaj­sejkek továbbra is ilyen ütem­ben növelik a kőoiaj árát. a mes­terséges benzin előállítása rövid idő alatt rentábilissá válhat. (Science et Vie> BAR • MCVORA, CHASENERA, PARTYRA mindenkor szép és friss virágot, fiudtf 'ptofUtf - ói 387 Spadinc Ave., Telefon: 979 - 2177 , Lakás: 225-0742. z £,iazt i éttér em^ KONYHÁNK, MINT RÉGEN, MAGYAROSAN KÉSZÍT MINDENT Heti különlegességek: Tőltöttpaprika-Töltötí kacsa Töltött borjú-Töltőtfkáposzto Debreceni luöaskdsa Borsoslokdny-Gombds borjú Vadas maiba zsemlyeaombóccal ****** Húsleves májgaluskával Bableves csülökkel Borsö-gombo-karfiol és zöldbableves Bussines Lunch 12-Vig. TELJES ITA LMÉR ÉS A zongoránál R.l'reind. Esküvőre 30 személyig különterem Leslie Keiler és családja 03 MARK HAM ST.(Bloor-Bolhurtt-nél) MIR VISH VIUUAGE sl: 53 1 6063 Parkolás az üzlet mögött Cavtat időzített bomba?

Next

/
Thumbnails
Contents