Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-06-04 / 660. szám
b. oldal MENORA * 1977 június 4 SZAVAZZ A KONZERVATÍVOKRA! Demokratikus országok választásai idején ritka eset, hogy valamelyik újság egyértelműen foglaljon állást egy bizonyos párt mellett. Hiszen a sajtónak a tájékoztatás a feladata és a következtetések levonását, a döntést az olvasóra kell hagyni. Ez különbözteti meg a szabad sajtót az agymosástól. Ezért az újságok ettől a szabálytól csak kivételes alkalmakkor, alapos megfontolás után állnak el. Most ilyen alkalom van. Az ontarlói tartományi választásokban a Menóra teljes egyértelműséggel áll ki a Progresszív Konzervatív Párt mellett s ajánljuk olvasóinknak, sőt kérjük, hogy erre a pártra adják szavazatukat s segítsenek, hogy ismét kormányra juthasson, mégpedig ezúttal mint többségi párt, egy teljes választási perióduson keresztül, tehát négy vagy öt évig irányíthassa a tartomány ügyeit. Hogy mi volt ez az alapos megfontolás melynek alapján ezt az egységes “endorsement” -et támogatást adjuk. I- gaz a Progresszív Konzervatív Párt már több mint három évtizede van kormányon, tehát nem hangzik teljesen alaptalannak az az ellenzéki vélemény, hogy elérkezett a csere ideje. Csakhogy ezúttal nem látunk változási lehetőséget, nincs olyan párt, amelyikben a konzervatívokon kívül fenntartás nélkül bízni tudnánk. Kanada politikai és gazdasági helyzete ma korántsem olyan rózsás, mint ahogy évekkel ezelőtt volt, mint ahogy ezt ebben az áldott országban megszoktunk. Munkanélküliség, infláció, nemzeti nyugtalanság, sőt a darabokra szakadás veszélye fenyegeti az országot. Mindez azonban nem a tartományi kormány hibája. Sőt. A progresszív konzervatívok Frost, Roberts majd Davis miniszterelnök vezetése alatt a maximális jólétet teremtették Ontarióban. Fantasztikus a fejlődés, gyors az építkezés üteme, a kormány ügyes politikával új és új munkaalkalmakat igyekszik teremteni, s Toronto három évtized alatt kis jelentéktelen városkából a világ egyik vezető — s ugyanakkor emberszabású — metropolisává fejlődött. A tartomány szociális vívmányai példaszerűek. A szociális segély, az loregségi nyugdíj, a betegség biztosítási rendszer kitűnő, annak ellenére, hogy mindez viszonylag új dolog itt. Az öregeknek nyújtott olcsó lakások, talán az egyetlen Svédország kivételével, mindenütt másutt elképzelhetetlenek úgy menynyiségben, mint kvalitásban. A progresszív konzervatív kormány három évtized alatt szinte mindenkinek kellemes életet varázsolt. Két ellenzéki párt indul a választásokon, s mindkettő ellen vannak bizonyos kifogásaink. Világért sem állítjuk azt, hogy reszketünk tőlük, vagy hogy győzelmük esetén elkövetkezne a világ vége. De abban biztosak vagyunk, hogy a Konzervatív Párt által elkezdett vonalat nem tudnák olyan jól és eredményesen vinni, mint a jelenlegi kormányzat. A Liberális Párt az utolsó évek folyamán eljelentéktelenedett. Sem a volt pártvezér Nixon, sem a jelenlegi Stuart Smith nem voltak képesek gyökeret verni és egyik sem mutatott olyan kvalitást, amely alkalmassá tenné őket a miniszterelnöki szék betöltésére. Ne felejtsük el: a tartományt nyolcmilliós lakosságával és hatalmas gazdagságával bármilyen középhatalom fontosságával jelentkezik. Ide pedig gyakorlott politikusra van szükség, olyanra aki tudja, hogy mit csinál és nem ezután akarja megtanulni a politika és a vezetés csínját-bfnját. A Liberális Pártra leadott szavazatok éppen ezért — véleményünk szerint — elfecsérelt szavazatok. A választási csata Ontarióban a Progreszszív Konzervatívok és az NDP között dől él. Az NDP szocialista, szociáldemokrata párt. Ez önmagában nem lenne hiba (e sorok írója még néhány évvel ezelőtt meggyőződéses szociáldemokratának vallotta magát). Itt a bökkenő az, hogy Ontarióban a jelenlegi körülmények között nincs szükség szociáldemokrata kormányra. Ami a progresszív konzervatívok csináltak az szocializmus a szó legjobb értelmében anélkül, hogy szocializálásra — értelmetlen egyenlősdire — került volna sor. Az NDP programja azonban szocializálással, a magánkezdeményezés megnyirbálásával akarja továbbvinni a tartomány ügyeit, s az úgynevezett jóléti államot olyan fokra akarja fejleszteni, amely nem jólétet, hanem indokolatlanul magas adókat és a keményen dolgozók bőrére történő munkátlanságot segítené elő. A választási kampány során a szociáldemokraták ugyan igyekeznek mélyen hallgatni erről, de még a párt legutóbbi kongresszusa egy évvel ezelőtt is határozottan kimondta programként az azonnali államosítást egy csomó kulcsiparban. Márpedig bebizonyosodott, hogy Ontario gyors fejlődése éppen a magángazdálkodáson alapul s annak köszönhető. Egy másik kifogás az NDP ellen, hogy fél évvel ezelőtt teljesen hibásan mérte fel a québeci választások hozta fordulatot. Stephen Lewis a pártvezér úgy üdvözölte a québeci szeparatista kormány győzelmét, mint ami azt az eszmét juttatta uralomra a francia kormányban, amit ő képvisel Ontarióban. Természetesen azóta megváltoztatták ezt a nézetet és nincs okunk annak feltételezésére, hogy Lewis egyetértene Levesque nézeteivel. De annak aki fél évvel ezelőtt még ilyen rosszul mért fel egy kényes politikai helyzetet, nem adhatjuk meg az alkalmat egy újabb tévedésre. Ezek azok az okok, amik ilyen határozott állásfoglalásra késztettek, s ismét kérjük olvasóinkat, hogy 1977 június 9-én éljenek szavazati jogukkal és adják azt Davis miniszterelnök pártjára a Progreszszív Konzervatív Pártra. ALAPOKMÁNY ONTARIO SZAMARA Mit jelent ez Önnek? Ez az alapokmány a Progresszív Konzervatív Párt tapasztalatából és politikai vonalvezetéséből fakad, amint az én Újévi üzenetemben megfogalmaztam, továbbá a törvényhozásban javasolt programokból és kormányom közelmúltbeli költségvetéséből tevődik össze. Olyan tárgyköröket ölel fel mint: állások ( a PC ígérte hogy évente 100000 új munkahelyet teremtsen): lakásépítkezés az idős személyek és a különleges szükségleteket igénylő gyermekek szociális ellátása: a munkához és az igazságos bérekhez való jog: a nagyvállatok vagy szakszervezetek esetleges igazságtalan eljárása ellen való védelem joga: a szabadság, igazságosság, egyenlőség és biztonság elveinek elvárásához való jog, egy nagy tartomány területén. Úgy vélem, hogy ez az Alapokmány tükrözi a nép életformájának és igényeinek megértését az egész tartomány területén. Tervet nyújt abból a célból, hogy Ontariót megtarthassuk oly erőteljes, dinamikus helynek ahol a múlt legjobb hagyományainak megőrzése a jövő növekedésével összhangban áll. Egyetlen más politikai párt nem fogja a gyakorlatba ültetni ezt az Alapokmányt. A Progresszív Konzervatív Párt elkötelezte magát a fenti célok elérésére. Felhívom Önöket, hogy csatlakozzanak hozzám az Alapokmány gyakorlatba ültetése ügyében azzal, hogy junius 9-én a Progresszív Konzervatív Pártra szavaznak.1 William Davis, Premier. SZAVAZZON P&7 .-»V .'‘II'I r-ío-TT — o-RE JUNIUS 9-EN! Mégpedig olyan többséget adjanak nekik, hogy ezúttal teljes többséget szerezzenek a parlamentben, mely ugyan a pártnak az elkövetkezendő évekre nagyobb felelősséget jelent, de ugyanakkor az eddigieknél is eredményesebb munkát remélhetünk és várhatunk el tőlük. ígéretemhez képest, viszonylag rövid időszakokban próbálom megválaszolni nyájas olvasóim közérdekű leveleit, melyek a tavasz érkezésével sem csökkentek. A magánjellegű leveleket természetesen ezúttal is külön levélben válaszolom meg, elnézést kérve némikésésekért'áz elmúlt két hónapban három külföldi utat kellett lebonyolítanom. Sz. K. kereskedelmi vállalkozó Torontóból a neo-nácik és volt magyar nyilasok megbotránkoztató ’’újjáéledése” miatt panaszkodik. Jóllehet neveket nem említ, nyilvánvaló, hogy a fialaferencek, kürtösjózsefek és szegedibálintok egyre szembetűnőbbé váló ’’közszereplésére” utal. Érdemes megemlíteni, hogy a nácizmus tömegmészárló szellemének bajnokai világszerte ugyanebben az időszakban kezdenek porondra lépni. Olvasóim emlékeznek, hogy néhány hónappal ezelőtt a délamerikai országokban tobzódó iáci nyilvánosságról írtam cikksorozatot. Uruguay-ban, Argentínában, Brazíliában és Venezuelában vezényszóra szólaltak meg a gyászkorszak terroristáinak eddig sötétségben bujkáló reprezentánsai. Jgyanakkor Nyugat-Németországban és Olaszországban is fokozódik nyilvánosság előtt folytatott tevékenységük. Az ok nyilvánvaló: korunk permissziv szelleme, melynek jegyében terroristákkal, emberrablókkal és légikalózokkal bocsátkozunk "humanista” a neo-nácik Újjáéledéséről és arab TÜRELMETLENSÉGRŐL tárgyalásokba, a nácik étvágyát is megnövelte. ”Ha másoknak szabad, akkor mi se legyünk kivételek” jelszóval próbálják ’’eszméjük”, propagandájuk és "irodalmuk” mocskát ránkzúdítani. A probléma, illetve annak megoldása nem egyszerű feladat. A demokrácia álarca mögé búvó náci terroristák háborítatlanul tevékenykednek, hiszen csaknem biztosra vehet;, hogy az amerikai vagy kanadai hatóságok nem lépnek fel ellenük. Legalábbis addig, míg valami megbotránkoztató, vagy a permisszív törvényekbe ütköző cselekményt el nem követnek. (Erre pedig kevés a valószínűség, elvégre maguk a permisszfv törvények teszik lehetetlenné a törvénybe ütköző cselekmény megállapítását.) Az egyetlen célravezető akciónak a közöny és mellőzés tűnik. Ha a magyar egyesületek és egyénekKanadábanés az Egyesült Államokban kellő megvetéssel utasítják el e késői náci fiókdiktátorok gyűlésein való megjelenést, s megvetésüknek érthető hangot adnak, akkor — gyűlések híján — nincs mód intenzív propagandára. Sajnálatos észrevétel, hogy számos magyar egyén ésegyesület ’’zsidó ügynek” tekinti a neo-nácik ellen való védekezést, s kíváncsiságból, vagy ”ami elmúlt, az elmúlt” vállrándítással elmennek és meghallgatják a fialaferencek és szegedibálintok ébredőmagyaros hallucinációit. Holott a neonacizmus elleni védekezés nem kizárólag zsidó ügy. Szükségtelen hangoztatni, hogy a Hitler és bandája ellen eredményesen, vagy .ered-ménytelenül fellépők jelentős százaléka keresztény volt, beleértve Magyarországot is, ahol egy Bajcsy-Zsilinszky Endre, egy Deák Zoltán, vagy egy Kéki Ernő több fejfájástokozott Szálasiéknak mint a haláltáborokba zsúfolt szerencsétlen zsidók együttvéve. U- gyanezen az alapon, minden jóérzésű magyarnak, vallási hovatartozandóság nélkül, saját érdeke, hogy a neonácizmus ellen ugyanolyan szervezetten lépjen fel, amilyen szervezetten próbálják a történelem legsötétebb diktatúrájának megmaradt paprikajancsijai félrevezetni a hiszékeny tömegeket. Egyes amerikai és kanadai városokban megszületőben van az erélyes fellépés. Winnipegben például — abszolút érdektelenségre való tekintettel — el kellett halasztani Werner Schrüber, volt Göbbels-propagandista előadását. ”Herr” Schrüber argentin állampolgár, aki északamerikai előadókörúton (?!) vett részt ezév januárjában, s akit ez a winnipegi közöny olymértékben lesújtott, hogy körúját megszakította és visszatért Argentínába. Hasonló esetre került sor — más ’’előadókkal” kapcsolatban — Los Angelesben, Vancouverben, Minneapolis-ban és Edmontonban. Biztos vagyok benne, hogy a levélíró Sz. K. mellett számos más keresztény is hasonlóan érez a neonácizmus újjáéledése láttán. G. B. new-yorki olvasónk érdekes észrevételt tett levelében az arab országok taktikájával kapcsolatban. Azt írja hogy a középkeleti térség arab államai rövid időn belül próbálnak számukra kedvező megállapodásokat kicsikarni Izráel ellenében, miután az idő nem az ő számukra dolgozik. Ha az idevonatkozó becsléseknek hinni lehet, akkor az arab olaj bizonyos idő múltán ’’elapad”, vagyis a nyugati nagyhatalmakat, elsősorban Amerikát zsaroló eszköz híján megállapodásokat sem lehet kizsarolni. Emellett persze az a veszély is fennáll — az arab országok szempontjából — hogy az Egyesült Államok és nyugati partnerei felfedeznek valami új energiaforrást, amely feleslegessé teszi az olajat és termékeit. A világ közvéleménye’’arab türelmetlenségnek” könyveli el azt a lázas igyekezetét, amely Izráel rovására kísérletezik egy palesztin arab állam létrehozásával és az izráeli érdekek megcsonkításával. G. B. helyesen állapítja mege türelmetlenség okát: az olajra épülő zsarolás nagyon is időszakos voltát. Persze ennek a zsarolásnak is megvannak a maga határai. Miután az olajtermelő arabok óriási, duzzadt bevételük jelentős részét nyugati részvényekbe és érdekeltségekbe fektették, saját zsírjukba való megsülésüket idéznék elő újabb olajbojkotokkal. Elvégre annak az iparágnak az olaj hiányában való leállása, melynek tulajdonosai között az olajmilliomosok is jelen vannak, semmivé tenné a befektetéseket és csődbe kergetné a szaudiarábiai, kuwaiti és más újgazdagokat. A helyzet sírósan kómikus iróniája, hogy mindezt az egyszerű ember is könnyen megérti, annál kevésbé az amerikai és nyugati államférfiak arzenálja. Soha nem volt nagyobb szükség a türelem megőrzésére Izráelben. Indulatok helyett a józan észre kell hallgatni: a nyugtalanságot kiváltó arab türelmetlenséget megfontoltsággal kell egyensúlyozni. Az idő Izráelnek és nem az araboknak kedvez. Minden szenzáció három napig tart: az olajbojkottal való fenyegetőzés és zsarolás már nem riasztja úgy az emberiséget mint két vagy három évvel ezelőtt, hasonlatosan a terrorizmussal kapcsolatos félelem csökkenéséhez. A légikalózkodás, emberrablás és az azokhoz fűződő zsarolás a müncheni olimpia évében érte el fénykorának tetőfokát. Azóta divatjamúlt, s éppen ezért szórványos, Az arab türelmetlenség ugyanolyan buborék mint azarab nacionalizmus fellángolása volt a Nasszer alatti években. Losonczy László VALASSZA MEG újra aktív tartományi képviselőjét LARRY GROSSMAN az Ün jelöltje a St.Andrew —St.PatricK kerületben * * * Grossman mozgékony. Grossman szót emel Ónért Grossman ismeri a helyi problémákat * Grossman harcolt és megmentette a Doctors Hospitalt A szavazatokat GROSSMANRA kell koncentrálni, hogy megakadályozzák az NDP szocialistáinak a győzelmet. Egy pillantás az 1975-Ös eredményre megmagyarázza ennek fontosságát LARRY GROSSMAN
