Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-06-04 / 660. szám

b. oldal MENORA * 1977 június 4 SZAVAZZ A KONZERVATÍVOKRA! Demokratikus országok vá­lasztásai idején ritka eset, hogy valamelyik újság egyér­telműen foglaljon állást egy bizonyos párt mellett. Hiszen a sajtónak a tájékoztatás a feladata és a következtetések levonását, a döntést az olva­sóra kell hagyni. Ez külön­bözteti meg a szabad sajtót az agymosástól. Ezért az új­ságok ettől a szabálytól csak kivételes alkalmakkor, alapos megfontolás után állnak el. Most ilyen alkalom van. Az ontarlói tartományi választá­sokban a Menóra teljes egy­értelműséggel áll ki a Prog­resszív Konzervatív Párt mellett s ajánljuk olvasóink­nak, sőt kérjük, hogy erre a pártra adják szavazatukat s segítsenek, hogy ismét kor­mányra juthasson, mégpedig ezúttal mint többségi párt, egy teljes választási perióduson keresztül, tehát négy vagy öt évig irányíthassa a tartomány ügyeit. Hogy mi volt ez az alapos megfontolás melynek alapján ezt az egységes “endorse­ment” -et támogatást adjuk. I- gaz a Progresszív Konzerva­tív Párt már több mint három évtizede van kormányon, tehát nem hangzik teljesen alap­talannak az az ellenzéki vé­lemény, hogy elérkezett a cse­re ideje. Csakhogy ezúttal nem látunk változási lehetőséget, nincs olyan párt, amelyikben a konzervatívokon kívül fenn­tartás nélkül bízni tudnánk. Kanada politikai és gazdasági helyzete ma korántsem olyan rózsás, mint ahogy évekkel ezelőtt volt, mint ahogy ezt ebben az áldott országban megszoktunk. Munkanélküli­ség, infláció, nemzeti nyug­talanság, sőt a darabokra sza­kadás veszélye fenyegeti az országot. Mindez azonban nem a tartományi kormány hibája. Sőt. A progresszív konzerva­tívok Frost, Roberts majd Davis miniszterelnök vezeté­se alatt a maximális jólétet te­remtették Ontarióban. Fan­tasztikus a fejlődés, gyors az építkezés üteme, a kormány ügyes politikával új és új mun­kaalkalmakat igyekszik te­remteni, s Toronto három év­tized alatt kis jelentéktelen városkából a világ egyik ve­zető — s ugyanakkor ember­­szabású — metropolisává fej­lődött. A tartomány szociális vív­mányai példaszerűek. A szo­ciális segély, az loregségi nyugdíj, a betegség biztosítá­si rendszer kitűnő, annak el­lenére, hogy mindez viszony­lag új dolog itt. Az öregek­nek nyújtott olcsó lakások, talán az egyetlen Svédország kivételével, mindenütt másutt elképzelhetetlenek úgy meny­­nyiségben, mint kvalitásban. A progresszív konzervatív kormány három évtized alatt szinte mindenkinek kellemes életet varázsolt. Két ellenzé­ki párt indul a választásokon, s mindkettő ellen vannak bi­zonyos kifogásaink. Világért sem állítjuk azt, hogy resz­ketünk tőlük, vagy hogy győ­zelmük esetén elkövetkezne a világ vége. De abban biz­tosak vagyunk, hogy a Konzer­vatív Párt által elkezdett vo­nalat nem tudnák olyan jól és eredményesen vinni, mint a jelenlegi kormányzat. A Liberális Párt az utolsó évek folyamán eljelentéktele­­nedett. Sem a volt pártvezér Nixon, sem a jelenlegi Stuart Smith nem voltak képesek gyö­keret verni és egyik sem mu­tatott olyan kvalitást, amely alkalmassá tenné őket a mi­niszterelnöki szék betöltésé­re. Ne felejtsük el: a tarto­mányt nyolcmilliós lakossá­gával és hatalmas gazdagsá­gával bármilyen középhatalom fontosságával jelentkezik. Ide pedig gyakorlott politikusra van szükség, olyanra aki tudja, hogy mit csinál és nem ezután akarja megtanulni a politika és a vezetés csínját-bfnját. A Liberális Pártra leadott szavazatok éppen ezért — vé­leményünk szerint — elfecsé­relt szavazatok. A választási csata Ontarióban a Progresz­­szív Konzervatívok és az NDP között dől él. Az NDP szocialista, szo­ciáldemokrata párt. Ez önma­gában nem lenne hiba (e so­rok írója még néhány évvel ezelőtt meggyőződéses szoci­áldemokratának vallotta ma­gát). Itt a bökkenő az, hogy Ontarióban a jelenlegi körül­mények között nincs szükség szociáldemokrata kormányra. Ami a progresszív konzerva­tívok csináltak az szocializ­mus a szó legjobb értelmé­ben anélkül, hogy szocializá­lásra — értelmetlen egyenlős­­dire — került volna sor. Az NDP programja azonban szo­cializálással, a magánkezde­ményezés megnyirbálásával akarja továbbvinni a tarto­mány ügyeit, s az úgynevezett jóléti államot olyan fokra akarja fejleszteni, amely nem jólétet, hanem indokolatlanul magas adókat és a keményen dolgozók bőrére történő mun­­kátlanságot segítené elő. A választási kampány során a szociáldemokraták ugyan i­­gyekeznek mélyen hallgatni erről, de még a párt legutób­bi kongresszusa egy évvel ez­előtt is határozottan kimondta programként az azonnali ál­lamosítást egy csomó kulcs­iparban. Márpedig bebizonyo­sodott, hogy Ontario gyors fej­lődése éppen a magángazdál­kodáson alapul s annak kö­szönhető. Egy másik kifogás az NDP ellen, hogy fél évvel ezelőtt teljesen hibásan mérte fel a québeci választások hozta for­dulatot. Stephen Lewis a párt­vezér úgy üdvözölte a québeci szeparatista kormány győzel­mét, mint ami azt az eszmét juttatta uralomra a francia kormányban, amit ő képvisel Ontarióban. Természetesen azóta megváltoztatták ezt a nézetet és nincs okunk annak feltételezésére, hogy Lewis egyetértene Levesque néze­teivel. De annak aki fél év­vel ezelőtt még ilyen rosszul mért fel egy kényes politikai helyzetet, nem adhatjuk meg az alkalmat egy újabb tévedés­re. Ezek azok az okok, amik ilyen határozott állásfoglalás­ra késztettek, s ismét kérjük olvasóinkat, hogy 1977 június 9-én éljenek szavazati joguk­kal és adják azt Davis minisz­terelnök pártjára a Progresz­­szív Konzervatív Pártra. ALAPOKMÁNY ONTARIO SZAMARA Mit jelent ez Önnek? Ez az alapokmány a Progresszív Konzervatív Párt tapasztalatából és politikai vonalvezetéséből fakad, amint az én Újévi üzenetemben megfogalmaztam, továbbá a törvényhozásban javasolt programokból és kormányom közelmúltbeli költségvetéséből tevődik össze. Olyan tárgyköröket ölel fel mint: állások ( a PC ígérte hogy évente 100000 új munkahelyet teremtsen): lakásépítkezés az idős személyek és a különleges szükség­leteket igénylő gyermekek szociális ellátása: a munkához és az igazságos bérekhez való jog: a nagyvállatok vagy szakszervezetek esetleges igazságtalan eljárása ellen való védelem joga: a szabadság, igazságosság, egyenlőség és biztonság elveinek elvárásához való jog, egy nagy tartomány területén. Úgy vélem, hogy ez az Alapokmány tükrözi a nép életformájának és igényeinek megértését az egész tartomány területén. Tervet nyújt abból a célból, hogy Ontariót megtarthassuk oly erőteljes, dinamikus helynek ahol a múlt legjobb hagyo­mányainak megőrzése a jövő növekedésével összhangban áll. Egyetlen más politikai párt nem fogja a gyakorlatba ültetni ezt az Alapokmányt. A Progresszív Konzervatív Párt elkötelezte magát a fenti célok elérésére. Felhívom Önöket, hogy csatlakozzanak hozzám az Alapokmány gyakorlatba ültetése ügyében azzal, hogy junius 9-én a Progresszív Konzervatív Pártra szavaznak.1 William Davis, Premier. SZAVAZZON P&7 .-»V .'‘II'I r-ío-TT — o-RE JUNIUS 9-EN! Mégpedig olyan többséget ad­janak nekik, hogy ezúttal tel­jes többséget szerezzenek a parlamentben, mely ugyan a pártnak az elkövetkezendő é­vekre nagyobb felelősséget jelent, de ugyanakkor az eddi­gieknél is eredményesebb munkát remélhetünk és vár­hatunk el tőlük. ígéretemhez képest, vi­szonylag rövid időszakokban próbálom megválaszolni nyá­jas olvasóim közérdekű leve­leit, melyek a tavasz érkezé­sével sem csökkentek. A ma­gánjellegű leveleket termé­szetesen ezúttal is külön le­vélben válaszolom meg, elné­zést kérve némikésésekért'áz elmúlt két hónapban három külföldi utat kellett lebonyolí­tanom. Sz. K. kereskedelmi vállal­kozó Torontóból a neo-nácik és volt magyar nyilasok meg­botránkoztató ’’újjáéledése” miatt panaszkodik. Jóllehet neveket nem említ, nyilván­való, hogy a fialaferencek, kürtösjózsefek és szegedibá­­lintok egyre szembetűnőbbé váló ’’közszereplésére” utal. Érdemes megemlíteni, hogy a nácizmus tömegmészárló szellemének bajnokai világ­szerte ugyanebben az időszak­ban kezdenek porondra lépni. Olvasóim emlékeznek, hogy néhány hónappal ezelőtt a dél­­amerikai országokban tobzódó iáci nyilvánosságról írtam cikksorozatot. Uruguay-ban, Argentínában, Brazíliában és Venezuelában vezényszóra szólaltak meg a gyászkorszak terroristáinak eddig sötétség­ben bujkáló reprezentánsai. Jgyanakkor Nyugat-Németor­­szágban és Olaszországban is fokozódik nyilvánosság előtt folytatott tevékenységük. Az ok nyilvánvaló: korunk per­­missziv szelleme, melynek jegyében terroristákkal, em­berrablókkal és légikalózok­kal bocsátkozunk "humanista” a neo-nácik Újjáéledéséről és arab TÜRELMETLENSÉGRŐL tárgyalásokba, a nácik étvá­gyát is megnövelte. ”Ha má­soknak szabad, akkor mi se le­gyünk kivételek” jelszóval próbálják ’’eszméjük”, pro­pagandájuk és "irodalmuk” mocskát ránkzúdítani. A probléma, illetve annak megoldása nem egyszerű fe­ladat. A demokrácia álarca mögé búvó náci terroristák háborítatlanul tevékenyked­nek, hiszen csaknem biztosra vehet;, hogy az amerikai vagy kanadai hatóságok nem lépnek fel ellenük. Legalábbis addig, míg valami megbotránkoztató, vagy a permisszív törvények­be ütköző cselekményt el nem követnek. (Erre pedig kevés a valószínűség, elvégre maguk a permisszfv törvények teszik lehetetlenné a törvénybe ütkö­ző cselekmény megállapítá­sát.) Az egyetlen célravezető akciónak a közöny és mellőzés tűnik. Ha a magyar egyesü­letek és egyénekKanadábanés az Egyesült Államokban kellő megvetéssel utasítják el e ké­sői náci fiókdiktátorok gyűlé­sein való megjelenést, s meg­vetésüknek érthető hangot ad­nak, akkor — gyűlések híján — nincs mód intenzív propagan­dára. Sajnálatos észrevétel, hogy számos magyar egyén ése­­gyesület ’’zsidó ügynek” tekin­ti a neo-nácik ellen való véde­kezést, s kíváncsiságból, vagy ”ami elmúlt, az elmúlt” váll­rándítással elmennek és meg­hallgatják a fialaferencek és szegedibálintok ébredőma­gyaros hallucinációit. Holott a neonacizmus elleni védeke­zés nem kizárólag zsidó ügy. Szükségtelen hangoztatni, hogy a Hitler és bandája ellen eredményesen, vagy .ered-­­ménytelenül fellépők jelentős százaléka keresztény volt, be­leértve Magyarországot is, a­­hol egy Bajcsy-Zsilinszky Endre, egy Deák Zoltán, vagy egy Kéki Ernő több fejfájásto­kozott Szálasiéknak mint a ha­láltáborokba zsúfolt szeren­csétlen zsidók együttvéve. U- gyanezen az alapon, minden jóérzésű magyarnak, vallási hovatartozandóság nélkül, sa­ját érdeke, hogy a neonáciz­­mus ellen ugyanolyan szerve­zetten lépjen fel, amilyen szervezetten próbálják a tör­ténelem legsötétebb diktatú­rájának megmaradt paprika­jancsijai félrevezetni a hiszé­keny tömegeket. Egyes amerikai és kanadai városokban megszületőben van az erélyes fellépés. Win­nipegben például — abszolút érdektelenségre való tekintet­tel — el kellett halasztani Werner Schrüber, volt Göb­­bels-propagandista előadását. ”Herr” Schrüber argentin ál­lampolgár, aki északamerikai előadókörúton (?!) vett részt ezév januárjában, s akit ez a winnipegi közöny olymérték­ben lesújtott, hogy körúját megszakította és visszatért Argentínába. Hasonló esetre került sor — más ’’előadókkal” kapcsolatban — Los Angeles­ben, Vancouverben, Minne­­apolis-ban és Edmontonban. Biztos vagyok benne, hogy a levélíró Sz. K. mellett számos más keresztény is hasonlóan érez a neonácizmus újjáéledé­se láttán. G. B. new-yorki olvasónk érdekes észrevételt tett leve­lében az arab országok takti­kájával kapcsolatban. Azt írja hogy a középkeleti térség arab államai rövid időn belül pró­bálnak számukra kedvező megállapodásokat kicsikarni Izráel ellenében, miután az idő nem az ő számukra dolgozik. Ha az idevonatkozó becslések­nek hinni lehet, akkor az arab olaj bizonyos idő múltán ’’el­apad”, vagyis a nyugati nagy­hatalmakat, elsősorban Ame­rikát zsaroló eszköz híján megállapodásokat sem lehet kizsarolni. Emellett persze az a veszély is fennáll — az arab országok szempontjából — hogy az Egyesült Államok és nyugati partnerei felfedeznek valami új energiaforrást, a­­mely feleslegessé teszi az olajat és termékeit. A világ közvéleménye’’arab türelmetlenségnek” könyveli el azt a lázas igyekezetét, amely Izráel rovására kísér­letezik egy palesztin arab ál­lam létrehozásával és az izrá­­eli érdekek megcsonkításával. G. B. helyesen állapítja mege türelmetlenség okát: az olajra épülő zsarolás nagyon is idő­szakos voltát. Persze ennek a zsarolásnak is megvannak a maga határai. Miután az olajtermelő arabok óriási, duzzadt bevételük je­lentős részét nyugati részvé­nyekbe és érdekeltségekbe fektették, saját zsírjukba való megsülésüket idéznék elő újabb olajbojkotokkal. Elvég­re annak az iparágnak az olaj hiányában való leállása, mely­nek tulajdonosai között az o­­lajmilliomosok is jelen van­nak, semmivé tenné a befekte­téseket és csődbe kergetné a szaudiarábiai, kuwaiti és más újgazdagokat. A helyzet síró­­san kómikus iróniája, hogy mindezt az egyszerű ember is könnyen megérti, annál kevés­bé az amerikai és nyugati ál­lamférfiak arzenálja. Soha nem volt nagyobb szük­ség a türelem megőrzésére Izráelben. Indulatok helyett a józan észre kell hallgatni: a nyugtalanságot kiváltó arab türelmetlenséget megfontolt­sággal kell egyensúlyozni. Az idő Izráelnek és nem az ara­boknak kedvez. Minden szen­záció három napig tart: az o­­lajbojkottal való fenyegetőzés és zsarolás már nem riasztja úgy az emberiséget mint két vagy három évvel ezelőtt, ha­sonlatosan a terrorizmussal kapcsolatos félelem csökke­néséhez. A légikalózkodás, emberrablás és az azokhoz fű­ződő zsarolás a müncheni o­­limpia évében érte el fényko­rának tetőfokát. Azóta divatja­múlt, s éppen ezért szórványos, Az arab türelmetlenség u­­gyanolyan buborék mint aza­­rab nacionalizmus fellángo­lása volt a Nasszer alatti években. Losonczy László VALASSZA MEG újra aktív tartományi képviselőjét LARRY GROSSMAN az Ün jelöltje a St.Andrew —St.PatricK kerületben * * * Grossman mozgékony. Grossman szót emel Ónért Grossman ismeri a helyi problémákat * Grossman harcolt és megmentette a Doctors Hospitalt A szavazatokat GROSSMANRA kell koncentrálni, hogy megakadályozzák az NDP szocialistáinak a győzelmet. Egy pillantás az 1975-Ös eredményre megmagyarázza ennek fontosságát LARRY GROSSMAN

Next

/
Thumbnails
Contents