Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-05-28 / 659. szám

AZ ESZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA

Vol. 16. 659 40A^ni MAY. 28- 1977-21 év utál a szélsőséges “sólymok" kerültek kormányra Tel Avivban

Nem hiába előzte meg nemzetközi érdeklődés a múlt heti választásokat, mert az eredmény még a legmerészebb, legvadabb feltételezéseken is túltett és gyökeresen változtatta meg nemcsak Izráel, de az egész Közelkelet, sőt a világ politikai feltételeit. Azóta már ismeretes ahír: az izraeli Munkapárt vezette koalíció, mely 29 év óta kormányozta az országot, alaposan megbukott, és a választás győztese Menachem Begin Likud pártja lett, amelyik megszerezte a szavazatok több mint egyharmadát, és így az új parlamentben, a Kneszeiben 43 mandátumhoz jutott.

A parlamenti többség biztosításához 61 szavazat szükséges, s így minden valószínűsége meg van annak, hogy Begin — ha ugyan ezt egészsége lehetővé teszi — Izráel

Bár az izráel i szavazási, számolási rendszer komplikált és lassú, most már mégis tudjuk pontosan az eredményeket. A Likud 43 mandátumhoz jutott, míg az eddig hatalmon lévő Munkapárt 20 mandátumot elveszítve csupán 32 parlamenti hellyel rendelkezik. A néhány hónappal ezelőtt alakult Demokratikus Megújulás Pártja, amely Jigál Jádin, a világhírű archeológus vezetése alatt áll, elérte a várható optimális sikerét, 15 képviselője ül majd a Kneszetben. A Nemzeti Vallásos Párt is megerősítette valamivel eddigi pozícióját 12 mandátumot szerezve. Ezenkívül még 9 párt jutott mandátumhoz, ezek azonban csupán töredékerőt jelentenek. Érdemes közülük megemlíteni az 5 mandátumhoz jutott kommunistákat, a 4 hellyé, rendelkező ultra-ortodoxokat és Arik Sharon, a jóm kipuri háború hősének pártját, amelyik két személlyel jelentkezik az új Kneszetben.

Az világos, hogy a Likud nélkül még koalíciót sem lehet összehozni, hacsak nem akarna valamelyik párt olyan széles alapokra helyezkedni, hogy még a kommunistáknak is helyet biztosítson a kormányban. Ez pár sít? csak hipotézis. A gyakorlatban az új

miniszterelnökévé válik. Ez az egészség azonban korántsem olyan, hogy ne kelljen megkérdőjelezni és a kialakulatlan kül- és belpolitikai, helyzet mellett ez pillanatnyilag a legnagyobb izráeli probléma.

Az egész kérdéskompiexum annyira komplikált, hog> szinte fel sem mérhető másként, mint ha részleteire bontjuk és külön-külön tárgyaljuk egyes aspektusait. Először maga az eredmény és az új kormánykoalíció összehozásával kapcsolatos elképzelések. Másodszor a miért történt így kérdése. Erre, valamint a várható amerikai reakcióra Rubin Ferenc munkatársunk válaszol a cikk második részében. S végül harmadszor, milyen lesz Izráel népének és a világ zsidóságának reakciója.

ultra-ortodoxok 4, Sharon 2 és 3 egytagú kispárt segítségével össze tudja hozni a szükséges 64-es többséget. Volt olyan idő az elmúlt parlamenti időszakban, hogy a Munkapárt csak kisebb többséggel rendelkezett. Ezek a pártok egyetértenek a nemzeti szempontból élet-halál kérdésnek számító "visszaadni vagy nem adni" problémájában. A sólymok többsége tehát megvan, viszont súlyos harcok lesznek vallási kérdésekben, mert a Likud párt kevésbé szívesen tesz konceszsziókat a vallásos tábornak mint a Munkapárt tette volt. A vallásosok a kormánybar való részvételükért nyilván követelni fogják a vallás, a közoktatásügy mellett a belügyminisztériumot, és nyilván meg akarják szüntetni a lányok katonai kötelezettségét.

A világnak és főleg a világ zsidóságának sok új nevet kell megtanulnia, hiszen új gárda kerül fel. A kormány megalakítása még jóidéig elhúzódik. Az izráeli alkotmány szerint az államelnöknek a választási eredmények után 20 napon belül meg kell hallgatnia minden pártvezért és megbíznia valakit a kormányalakítással. Ennek a megbízottnak aztán 42 napja van

koalíciós tárgyalásokra. Vagyis több mint két hónap telik el, amíg az új kormány megalakul. Két olyan név van, akiket már mosthalálbiztosan beírhatunk az izráeli kormánylistára. Az egyik Ézer Weizman repülőtábornok, aki valószínűleg külügyminiszter lesz, a másik Arik Sharon tábornok, a hadügyminiszteri posztot fogja betölteni. Azonban éppen amikor ezeket a sorokat írjuk érkezik a hír, hogy Begin, aki márciusban súlyos szívrohamon ment keresztül, ismét kórházban van, és ez bizony nem jó jel a jövőre. A 63 éves egykori terroristavezéi egész életében két oldalról égette a gyertyát, s így, mi tagadás, könnyen előfordulhat, hogy éppen mire elérte élete célját, a független Izráel miniszterelnökségét, akkorra nem lesz abban a helyzetben, hogy azt elfoglalhassa. Ha így alakulna, Ézer Weizman lesz a miniszterelnök.

E pillanatban még korai lenne arról elmélkedni miként alakul a jövő. Az első napok szélsőséges nyilatkozatai után úgy Begin mint az arab

vezetők hangnemet váltottak, B úgy látszik megkapták a fi- |j gyelmeztetést Washington- A ból. Bármilyen viharosnak is í tűnik a Közelkelet pillanatnyi helyzete, háború kirobbaná- | sától nem kell tartani. Lehetséges, hogy az Egyesült Al- i lamok és Izráel között megint j feszültté válik a helyzet és A- j merika diplomáciai nyomás- G sál próbálkozik majd, de hi- A szén végső fokon ilyesmiben N is volt már részünk, s az B ilyennek átvészelése is csu- n pán idegek kérdése. Nagyon S sok függ attól, hogy az Egye- fl sült Államokban működő izra- I éli lbbby, pontosabban az íz- jj ráelc képviselő képviselők és S szenátorok mennyiben tart- | ják vagy mennyiben változtat- I ják meg eddigi állásfoglalásukat. |

Ili igazán csak érzésekre I lehet pillanatnyilag hallgatni, s e sorok írójának érzése az, | hogy a genfi konferenciára va- I lamikor ez év késő őszén minden történtek ellenére sor fog | kerülni. A továbbiakban pedig olvassák el Rubin Ferenc helyzetmagyarázatát. j

MENACHEM BEGIN

JÁTÉK SZÁMOKKAL

kormány két pártja már biztosítva van, s ez a Likud és a Nemzeti Vallásos Párt. Csupán annak eldöntése van hátra, hogy sikerül-e bevonni a koalícióba a Jádin-pártót, a-RUBIN FERENC

A DIPLOMÁCIA VISSZALŐTT

mely esetben Beginék valamit kell hogy engedjenek merev sólyom-álláspontjukból. Igaz, hogy Jádinéknak is engedniük kell, mégpedig éppen egy alapelvükből, amely bizonyos területek visszaadására vonatkozik. Ez azért képzelhető el, mert jádin pártja individuális politikusok szövetsége, akik között mindenféle álláspont megtalálható. Az is lehet tehát, hogy ez a párt rövidesen felbomlik és jobbszárnyáról néhányan csatlakoznak Beginékhez. A Likud azonban akkor is tud kormányt alakítani, ha a demokratikus változások pártja teljes egészében távol tartja magát. Az

Az izráeli választó tulajdonképpen C ártér elnöknek és külügyminiszterének, sőt az őket megelőző kormányzatnak, Ford elnöknek és Kissingernek válaszolt, amikor a Likud pártot segítette hatalomra. Ez a válasz körülbelül így hangzik: Annyiszor csaptak be s annyiszor akartak feláldozni minket más országok érdekében, hogy nem bízunk többé senkiben, csak önmagunkban. Ezért utasította el az izráeli választó ilyen határozottan C ártér elnök beleszólását az izráeli belügyekbe.

"Nem haboznék — mondta az amerikai elnök az európai

újságíróknak — ha látnék egy fair megoldást, hogy országom teljes erejét bevessem, hogy azt az ellenlábasokkal elfogadtassam". Másutt viszont kijelentette, hogy ellenez minden erőszakot és nyomást a szemben álló felekre. Washington mindenkor tagadta, hogy nyomást gyakorolt Izráelre, s mégis e nyomás minden időben érezhető volt. Carter április 22.-i sajtóértekezletén kijelentette, hogy nyilatkozatait a minimumra csökkenti, míg nem beszélt a közelkelet! érdekelt országok vezetőivel. E tárgyalások után azonban az elnök, Vance külügyminiszter, ésazENSZ-be akkreditált követe, Young, számtalan célzást tettek egy amerikai béketervre. Hogy ennek "javaslat" vagy "formula" nevet adnak, az tökéletesen mindegy.

Szomorú, hogy az elnök már elfeledkezett Forddal folytatott választási vitájáról, midőn kijelentette, hogy a Ford és Kissinger taktikával " Izráelt tettük meg bűnbaknak a közelkeleti problémákért. Ez nagyban gyengítette kapcsolatunkat Izraellel. Izráelt nem lehet kényszeríteni ", Most ő is beleesett elődei hibájába. A washingtoni nyilat-Folytató s a 3. oldolon

Lázadó fiatalok

A Toronto Star egyik cikkében merültem el, amely arról adott hírt, hogy egy fiatal házaspár — úgy a huszas évek elején lehettek — pert indított a York Country seriff hivatal ellen. Panaszuk az volt, hogy a seriff és segédei rájuk törték lakásuk ajtaját és a védekező férfit megverték úgy, hogy annak hátán látható horzsolások maradtak.

Én sem vagyok mentes attól az általános emberi tulajdonságtól, hogy nem szeretem a hatalom fegyveres képviselőit. Ha úgy elém tesznek egy seriffet és egy polgár-embert, s megkérdezik, hogy melyikkel szimpatizálok jobban, bizonyára nem azt választom, amelyiknek oldalán a colt fityeg. Ezúttal azonban mégis elgondolkoztam az egész történeten, s ha olvasóim végigkísérnek ezen a kis eszmefuttatáson, meglátják, hogy nem is egészen eredménytelenül.

Ahhoz szinte kétség sem férhet, hogy a fiatalember valamilyen verés, vagy dulakodás következtében megsérült. De hogy került a seriff segédeivel pont ebbe a lakásba? Valami ok csak volt rá? Hozzám még sosem tört be a seriff, s nincs egyetlen olyan ismerősöm sem, akivel hasonló eset történt volna, tehát úgy látszik, a dolog nem mindennapos törvényszerűség. A cikkből ki is derül, hogy egy jogerős bírósági Ítéletet akartak végrehajtani, nevezetesen visszavinni az eladó céghez a jégszekrényt, villanytűzhelyet és mosógépet, amit a fiatal házaspár nem akart kifizetni. Ez persze nem szép dolog, de még mindig nem ok arra, hogy a nem-fizetőt megverjék. A seriff és a szállítómunkások azt állítják, hogy nem is törték be az ajtót, csak amikora fiatal asszony ajtót nyitott sarkukat az ajtónyílásba helyezték, hogy ne tudják azt az orrukra csapni. Ez sem szép dolog, de el tudom képzelni, hogy ezeknek az embereknek már lehet némi tapasztalatuk abban, miként lehet egy ilyen kellemetlen, de a társadalom és vagyonbiztosítás szempontjából mégis szükséges akciót végrehajtani.

Ezután vita kezdődött, ami dulakodásba ment át. S én, aki mint mondtam, eleve bizalmatlan vagyok a ’’fegyveres közeggel” szemben, ezúttal hajlamos vagyok elhinni, hogy a dulakodást nem a seriff kezdeményezte. Egy ilyen seriffet tudniillik nehezebb kihozni a sodrából mint egy átlagembert, őt arra nevelik, hogy a fejéhez vágott gorombaságokat udvariasan eltűrje, higgadtságát semmilyen körülmények között ne veszítse el. Nyilván a fiatalember a maximális agresszivitással lépett fel.

Miért?

Nem erkölcsi Ítéletként állapítom én meg az ilyen húsz évesekről, hogy a hatalom nevében megjelenő embereket programszerűen gyűlölik. Minden fiatal alapjában ilyen. Nevezzük generációk közötti különbségnek, nevezzük forradalomnak, lázongásnak —mindegy —. A fiatal azért fiatal, hogy a nála megjelenő élemedett-korú embert, aki őt egy számára kellemetlen társadalmi kényszerre akarja ráerőszakolni eleve gyűlölje. Mindnyájan ilyenek voltunk, Akik ma békés konzervatív polgáremberek vagyunk, kb. ugyanott kezdtük, mint ez a házaspár, mely ezúttal a seriffi visszaütés áldozatává vált.

Néhány évvel ezelőtt egy utazásom során érdekes élményben volt részem Madridban. Az egyetemi campuson sétálgattunk, s élvezettel figyeltük a téren összegyűlt fiatalokat. Valamilyen körtáncot jártak, s énekeltek hozzá. Bár spanyol tudáson nagyon mérsékelt, mégis meg tudtam állapítani, hogy valamilyen munkás-indulót, forradalmi dalt daloltak, 1972-ben jártunk. Franco ugyan élt még, de az öreg oroszlán már elvesztette fogait, s egykori ordítása isinkábbdorombolásnak hatott. Az egykori rémuralom ideje elmúlt. De hogy húsz-éveseknek még ez is sok, s hogy baloldali nosztalgiájukat ilyen tilos éneklésben óhajtják kiélni — ezt természetesnek találtam —.

Hamarosan néhány rendőr jelent meg. S ekkor mulatságos jelenetnek voltam tanúja. A rendőrök odamentek a diákokhoz, s nagyon udvariasan kérlelni kezdték őket: hagynák már abba ezt az éneklést, hiszen tudják, hogy ezt nem szabad. Mi értelme lenne, hogy ezzel a hepciáskodással kellemetlen helyzetbe hozzák őket, a rendőröket, akik kénytelenek lennének őket bekísérni az őrszobára, s emiatt esetleg még nem is mehetnének időben haza szolgálatuk lejártakor.

A fiatalok nem hallgattak rájuk, sőt egyre hangosabban — hogy úgymondjam — ’’egyre lázasabban énekeltek”. Újabb erősítés érkezett, s most már a rendőrtiszt nagyon határozott hangon adott utasítást, Tessék oszolni, vagy különben megyünk a rendőrőrszobára, s aztán a papa meg a mama majd bosszankodhat, hogy nekik kell bejönni a rendőrségre kiváltani a renitenskedŐ csemetét.

Semmi hatás. Az éneklés erősödött, végű'lis a rendőrök kiválasztották az öt leghangosabbat, két-oldalról megmarkolták a karjukat s elvezették Őket. Erőszak, verekedés nem volt. Viszont az éneklő diákok most már befejezték a ramazur it, felálltak párba és elindultak a rendőrök után harsányan ordítozva: fasiszta, fasiszta.

S mivel az 1972-es Spanyolország — bár messze volt már a polgárháború utáni rémuralomtól — még mindig nem azonosult a Perikles-i Görögország, vagy a Washington-i, Jefferson-i, Liricoln-i Egyesült Államok szabadságfilozófiájával, feltételezem, hogy a letartóztatott diákok az őrszobán valószínűleg kaptak néhány pofont.

Nem azért nem sajnáltam Őket, mert szívem a müicia tagjaival dobogott együtt. Hanem azért, mert hiszen éppen ezt akarták, s meggyőződésem, hogy ez az öt megpofozott diák aznap este teljes boldogságban tért haza. Ez a pofon bizonyította nekik, hogy az Ő forradalmuk jogos, hogy köztük, s a hatalom, pontosabban a hatalmat képviselő ’’öregek” között áthatolhatatlan differencia áll fenn, s Spanyolország megérett a forradalomra. A forradalom ugyanis sohasem azt jelenti, hogy egy eddig elnyomott osztály átveszi a hatalmat, s az ellenforradalom nem azt jelenti, hogy a hatalmat átvevő osztály továbbfolytatja a régi elnyomó osztály elnyomó politikáját. Nem kérem. A forradalom azt jelenti, hogy a fiatalok fellázadnak a szüleik ellen, az ellenforradalom pedig azt jelenti, hogy egy idő után ők is öregekké lesznek. Akkor már Ők adják a pofont, hepciáskodó csemetéiknek, s ez azamit társadalmunk fejlődésének neveznek.

Nem tudom milyen ítéletet fog hozni a torontói bíróság; vájjon elutasítják-e a fiatal ember panaszát, vagy elmarasztalják a seriffet. Egyben biztos vagyok. A mostani szakállas ifjú akkor már olyan Öreg lesz, hogy teljesen csupasz lesz a képe, gondosan arra fogja taníani fiát, hogy a megvásárolt felsze reléseket kellfizetni. Persze hiába fogja bár - ki is a húsz évest erre tanítani, ő még időnként változó nevű, de alapjában azonos felfogású próféciák hatása alatt szentül hisz abban, hogy neki a hűtőgép és a mosógép kijár a társadalomtól fizetés nélkül. Egészen addighisz benne, míg egy nap meg nem jelenik a seriff az ajtajában, s egy csöppet sem lennék meglepve ha kiderülne, hogy az a majdani seriff a hajdani szakállas ifjúval azonos.

Meghívó

A TORONTÓI BETH HAZICHORON (Mártírok Temploma) HITKÖZSÉG 1977 június 5-én délelőtt 11 órakor rendezi hagyományos

mártír emlék-istentiszteletét

a BETH SHALOM templomban ( Eglinton Ave. West.)

Közreműködnek: Rabbi Dr.ZAGON ZOLTÁN KELEN TIBOR

ELPUSZTÍTOTT SZERETTEINKRE EMLÉKEZNI MINDANNYIUNK LÉG SZENTEBB ERKÖLCSI KÖTELESSÉGE