Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-05-21 / 658. szám
8. oldal MENORA • 1977, május 21. BARZILAY ISTVÁN folytatás — De igenis megtagadsz. Kitől akarnál engem megvédeni ? Kitől féljek itt ? Nem vagy te olyan ostoba, hogy ne tudd, éppen itt élhetek félelem nélkül. Az angolok fognak bántani? Vagy a zsidók vonhatnak felelősségre? Nincs erre sem törvényük, sem erejük laz úgynevezett zsidó nemzeti otthonban. Ne bújj üres ígéretek mögé, amelyeket sosem lesz alkalmad betartani. Nem a segítségedet kértem, hanem azért jöttem, hogy elvigyelek. Azért hoztalak ki abból a pokolból, hogy megmaradj nekem. De te elhagysz engem, mint azok az emberek, akik a szerelemben árúcikket látnak, megvásárolható és a viselés után eldobható holmit. Elfogadtad a Sátánt szeretőnek s most, amikor a segítsége révén szabadon élhetsz itt, a zsidók állítólagos hazájában, most megfutsz tőle, mint valami bélpoklostól... Aliza nem lepődött meg. A szemrehányást természetesnek találta. Csak a beszélgetést tartotta fárasztónak és nehezen elviselhetőnek. Mennyi nehéz párbeszédben volt már része és mindegyik új fejezetet nyitott az életében. Ez is olyan. Mert ezentúl abban a tudatban keil élnie, hogy Vitek a közelében van, árnyéka rávetődik jövendő sorsára. Sóhajtva válaszolt. — Csillapodj, Vitek ... — azzal a mosollyal nézett rá, amellyel akkor mindig le tudta fegyverezni. — Ha nem akartam volna tőled egyebet, mint hogy megmentsem a segítségeddel az életemet, éppen te nem találhatsz ebben kivetnivalót. Megpróbálták mások is SS- nél, kápónál... s bár mindegyiknek sikerült volna... Csakhogy én nem hazudtam neked soha. Belédszerettem, amikor közeledtél hozzám a női tábor lépcsőjénél... Később nem akartam elhinni, hogy te vagy a Sátán. Gyermek voltam, alig tizennégy éves és úgy szerettelek, mint érett nő ... S nem volt nálam boldogabb nő a világon, amig melletted éltem. Pedig mindig gyötörtek a kétségek. Miattad és miattam is ... Izgalmában rácsapott a billentyűkre. Széles oktávokat ütött le, hogy beléfojtsa izgalmát. Nincs szörnyűbb megpróbáltatás, mint egy vádoló igazság megfogalmazása, szavakba öntése. — A többiek meghaltak, érted-e? Akiket az én kedvemért hozott át von Hohenbergen tábornok a munkatáborba. Majdanek már nem volt, nem vihették őket gyilkoló táborba. Tehát halomra lőtték őket, mint a kutyákat. S azalatt én veled szerelmeskedtem a bunkerben. Te magad mondtad, nem győzöm ismételni magamban, hogy azzal történt igazságtalanság, aki megmaradt. Gyalázatosság volt megmaradnom, még gyalázatosabb, hogy a te segítségeddel, aki mindenkinek az ellensége voltál... s aki azért fohászkodott, hogy hírmondója se maradjon a zsidóságnak ... Mert te a nép árulója vagy, akárhogyan magyarázom ... azért bújtál el a szakállad mögé, talán önmagad elől is ... s soha nem fogok megnyugodni amiatt, hogy a cinkosod lettem, a szövetségesed ... Vitek nevetett. Rettenetesnek vélte. Eszelős röhej volt, jó mélyről, a torokból előbuggyanó, tudatosan pianóra fogva, hogy ne hallhassák az ajtókon túl. — Ez az. A szövetségesem voltál. Mert életben akartál maradni. S mert jó volt a karjaimban. Persze, hogy a cinkosom lettél. Ezt a bélyegedet te sütötted magadra, mint fajló lábára szokták a billogot. S ezért kell velem jönnöd. Csak mellettem találhatod meg a nyugalmadat. A szövetségesed mellett. A roppant feszültség, amely benne támadt, újra a zenéhez kergette. Halkan szólt a Chopin nottumo ... — Ezt játszottam akkor neked, vakon ... amikor a körmöm alá ment a szálka — suttogta. Hunyt szemmel végigjátszotta. — Patyolat, csodálatosan tehetséges vagy... — mondta Vitek halkan. — Tudom... — sóhajtotta s sorra vette a Chopin keringőket. — Neked részed van benne, hogy érettebb a játékom ... a szerelemtől van ... Halk hangja átívelt a muzsikán, eljutott Vitekhez. — Amint látod, megmaradtál... itt a muzsikában... S most támadt fel benne a kérdés, vajon honnan tudta Vitek, hogy Palesztinába jött? Ha ezt kinyomozta, akkor talán a kis Jechiélről is tud... Én nem mondom el neked, hogy bűnös viszonyomból gyermek született, az én halott kisfiam ... — Gyere velem, Lusja, kislányom, szerelmem, gyere, viszlek magammal... most mindjárt becsomagolhatsz. Aliza megdöbbenve abbahagyta a játékot. Vitek félreértette őt, iránta érzett vonzalomnak hitte önmarcangoló vallomását. — Megmondtam már — fakadt ki határozottan. — Nem megyek veled. Cinkosod vagyok, de nem a szerelmesed. Két különböző dolog ez. Elismerem, hogy a rossz lelkiismeretem és fájó emlékeim hozzád kötnek. De ez nem szerelem. Ez már régen nem szerelem, Vitek. Most, hogy itt vagy a közelemben, világosan tudom, hogy nem szeretlek. Elmúlt. Csak a bűntudat van bennem, semmi egyéb ... — Bizonyára van már valakid itt, lekötötted magad másnak — fakadt ki Vitek. A féltékeny szavakra Aliza elmosolyodott. SZAKADÉK — Nincs senki, Vitek. De remélem, hogy lesz. Bizonyára lesz valaki. Talán olyan is lesz, akivel megoszthatom a titkomat. Nem szeretek senkit, ilyen állapot is lehetséges. Magányosság. Váratlanul előbuggyantak a könnyei. Itt van mellette fiatal élete egyetlen nagy élményének hőse; félelmet kelt, idegenséget áraszt maga körül, mindent, csak nem a férfi varázsát. Hagyta, hogy a könnyek lefolyjanak s elkenődjenek a zongora billetnyűin. Vitek értetlenül figyelt. Miért sír? Felállt, közelebb lépett. Aliza riadtan védekezett: — Ne jöjj közelebb ... maradj ott... és ülj át a díványra, hogy jobban lássalak. Tudta, hogy Vitek engedelmeskedik neki. Érezte, hogy szuggesztív hatást gyakorol rá. Talán fél tőlem... A hangja visszhangzott. Olyan pontossággal, hogy megrémült tőle. — Te is félsz tőlem — riadt rá a férfi hangosan. Aliza nem akart hinni a füleinek. Félünk egymástól, ez az igazság. Másodpercig nem válaszolt, megbénította ez a felismerés. — Beszélj halkabban, minden kihallatszik — menekült leintő szóval és ujjai újra végigszaladtak a billentyűkön. — Miért félsz? Hiszen tudod ... hogy ... képtelen vagyok ... haragudni rád ... amint magad mondtad, a szövetségesemre. Gyakran hallok hangokat, amikor senki sincs a közelemben. Majdaneket nem lehet felejteni. Engem elátkozott mindenki, a nácikkal egy sorba állítottak, gyűlöltek, mint az ukrán, vagy német SS-t... S gyakran látom őket magam előtt... s akkor egy vigaszom van, a te arcod, a te vállad... a csókod íze, amire emlékszem. A szüzességedet, amit nekem adtál. S az a tudat, hogy megmenekültél, velem együtt... értsd meg, te vagy a cérnaszál, amely engem egy szebb világgal köt össze. Azt mondtad, hogy megbújok a szakállam mögé... de ez nem elég, álarc, nem elég védelem ... félek, hogy nem elég, érted? ... Nem a zsidóktól... de valami mástól, folyton rettegek, ami itt van belül... s kellesz nekem ... hogy enyhüljön ez a rettegés, érted ?... Visszhang. Ugyanazt érzi Vitek is, amit ő maga. A rettegést, az önmagától való félelmet. S ezt enyhíteni nem tudja egyéb, mint egymás létezésének tudata. — Csak a cinkosságban lehetünk együtt, Vitek, az összeesküvésben a többiek ellen. Akiket legyilkoltak a mi rovásunkra. Ez nem folytatódhat szerelemben, miért nem akarod ezt megérteni? Szinte nem hallotta a maga hangját, úgy suttogott, mint annak idején a bunkerben; de érezte, hogy Vitek hallja, magába szívja a nehéz szavakat. Talán megérti, hogy egyfajta természetes folyamat zajlott le benne, Alizában. A meggyötört lelkiismeret, amely a Sátánt visszaidézi, erősebb, mint a test, megtiltja neki, hogy a Sátánra emlékezzék. A férfi hangja félelmetes komorsággal búgott fel, mint a legmélyebb oktáv az orgonán. — Minden ölelésben, amit férfitől kapni fogsz, engem érzel majd. Ha más férfit simogatsz, ott leszek én is. A kéj sóhajait hallani fogom, a csókjaid ízét érezni... Aliza megrettenve nézett rá vissza. Eszelős szavak, valósággal átok. Mit is várhat Vitektől, ha nem effajta fenyegetést, ami közel van az istenkáromláshoz. Megátkozta, hogy sose szerethessen más férfit. — őrült vagy, Vitek — lehelte és a férfi cigarettás doboza után nyúlt. — Nem, ez nagyon is normális dolog — vitázott. — Nem akarok tőled elszakadni, s te sem távozhatsz tőlem, értetted? S tudni akarok felőled, gondoskodni rólad. Látom, szeretsz dohányozni, de nincs cigarettád ... — Azt nem adnak az intézetben — vonta a vállát. — Nincs pénzem, ami aranyam megmaradt, odaadtam Rozália néninek, ő pedig letétbe helyezte valahol a Grünhut házaspár rokonsága részére, ha előkerülnek. Neked is így kellett volna cselekedned. Nos, ezért nincs semmim, se cigarettám, se egy pár jó cipőm, semmim ... Majd, ha elkezdhetek nyilvánosan zongorázni... — Támogatni akarlak, Patyolat. Minden hónapban fogsz pénzt kapni tőlem, elfogadod? Tisztességes munkával keresem... Gondolkozás nélkül válaszolt; — Tartásdíj az elvált asszonynak — mosolygott a könnyei között. Jól fog jönni nekem, ha nem esik nehezedre ... amíg saját jövedelmem lesz. Autótülkölés hallatszott, utána éles fütty. — Türelmetlen a sofőr és Cádok is — mormolta Vitek s az ablakhoz lépett. Aliza tekintete követte a mozdulatot; az eső elállt. Kis torz alak állt a kerítés mellett. Vitek feléje kiáltott: — Mindjárt jövök ... Új telefonszámunk: 598-3469 — Nem mondtad el, hogy ... miért nem jöttél viszsza hozzám a faluba... — kérdezte Aliza szorongva. — Mert a von Hohenbergen család nem akart rejtegetni engem. A környéken ismertek, veszélyt hozhattam volna rájuk. Hans Konrad junior gróf, egykori barátom és vadásztársam náci lett; három ujját elvesztette a háborúban, mint rokkant éldegélt otthon; ő legszívesebben a Gestaponak adott volna ki. Az apja nem engedte, de azt ajánlotta, hogy jelentkezzem munkára a Reichban, mint lengyel paraszt... Tőle tudtam meg, hogy Yaltában felosztották Európát s az angolszászok eladták Poroszországot a kommunistáknak. Amúgy sem volt tehát keresnivalóm ott. Családi értékeim egyrészét megkaptam. S valóban elmentem dolgozni a Reichba. A felszabadulás amerikai zónában ért, ezért nem térhettem vissza... Aliza bólintással válaszolta, hogy megérti. — Most pedig menj már, Vitek ... s ne keresd velem a találkozást többé. Félt, hogy ha még egy darabig marad, elmond neki mindent. A kis Jechiél születésének és halálának történetét. ő, Istenem, az egyetlen lehetőség, hogy beszéljen halott gyermekéről, hiszen az apja ... — Mindig mindent tudni akarok felőled... — mondotta a férfi hevesen. — Tőlem nem — suttogta. — Lehet, hogy gonosznak tartasz ezért. Nem akarom, Vitek. A pénzedet, a segítségedet elfogadom, mert... jogosnak érzem ... a tartásdíjat... de azon kívül... ne akarjunk egymástól semmit, Vitek ... Felállt, Vitek is felemelkedett a helyéről. — Kérni fogom ómamát, hogy ne engedjen bántani téged — mosolygott. — De ne nézz rám így ... Vitek éhes szeme szinte felfalta. Aliza mély részvetet érzett iránta. Hozzálépett és megsímogatta a haját, a szakállát. — Szegény, kiátkozott Vitek... — suttogta. — Isten veled, Patyolat... — Szervusz, Vitek ... A férfi, karján kabátjával, kezében a kalappal kilépett az ajtón. Vigasztaló, enyhe novemberi napsugarak törtek be. Aliza az ablakhoz lépett. Vitek visszajött az életébe, hogy újra eltávozzon. Aliza érezte, tudta, hogy azért mégis ittmarad, vele. S nézte, amint a hatalmas, szakállas férfi elindul az intézet irányába, mellette egy sántikáló törpével. Vitek otthagyta a cigarettás dobozt, jó angol gyártmányt, drágát. S a széken két egymásba simuló ötfontost talált. A keblébe rejtette. Tíz font, rengeteg pénz. Nem várja meg, amíg az Álijját Hánoár megszavazza a pénzt a zongoratanulásra, elmegy felkeresni azt a híres Wolff zongoratanárt Haifán. S könyveket, meg kottákat fog vásárolni. S egy pár jó cipőt... A belső szobába vezető ajtóhoz lépett. — Nicá, jöhetsz, folytatjuk az órát... — Náchumra, kis tanítványának apjára esett a tekintete, a széke mellett halomban álltak az újságok, mert csak szombaton van ideje mindent elolvasni. S ott volt Smulik Tennenbaum is, a hős, aranyfogsora vidáman világított rá. Feleségét, Chedvát tegnap bevitték a kórházba szülni; férje addig bizonyára a Grinspann ház vendége. Nicá szelesen jött és érdeklődve nézte a könnyek nyomait Aliza arcán. — Ez az úr most érkezett Európából és üzenetet hozott nekem — magyarázta, s felborzolta a kislány sima-barna haját. — Ezt miért kaptam? — nevett Nicá. — Csak — vonta a vállát. — Mert szeretlek benneteket, itteni gyerekeket. Vadóc szabrekat. Szeretnék olyan lenni, mint ti vagytok. — Ö, pedig te olyan érdekes lány vagy — replikázott Nicá —, s általában az intézeti gyerekek, akik... a gálutból jönnek... annyival többet tudnak és annyi mindennel többet láttak, mint mi... Lehet, hogy szomorúak vagytok belülről, de ez érdekes... Itt születtünk ebben a faluban, itt is fogunk férjhez menni, s vagy a miénk marad a gazdaság, vagy más faluba költözünk ... s legfeljebb ha baj lesz az arabokkal, harcolnunk kell. Mint más népeknek. De ti annyi mindent láttatok, rossz és jó embereket, szenvedést, éhséget... — No, azt nem kell nagyon irigyelni — mosolygott Aliza eIámulva azon a furcsaságon, hogy érdekesnek tekintik, mert végigélte az európai poklot. — Többnyire lelkibetegen kerültünk ki, egy kissé valamennyien bolondok vagyunk. Ez olyan érdekes? ... — Hát persze, hogy az — bizonykodott Nicá. — Még sosem unatkoztam veled, vagy Slojmelevel. Mindig tudtok olyasmit mondani, amiről nekünk fogalmunk sem lehet. Csak a könyvekben olvassuk. Aliza ráhagyta. A kibuci gyerekekre gondolt, akik nem érdekesnek, hanem gyávának találták. Meg kell beszélnie Oszival. A pokol menekültjei két furcsa beállításban. — Ma már nem tanulhatunk többet, mert mindjárt ebédelünk — mondta Nicá —, s te is nálunk maradsz, szávtá üzente, hogy minden szombaton a mi vendégünk vagy ebédre. Nicá szülei becsületesen megállták a helyüket a Grinnspann gazdaságban. Sosáná a legidősebb gyermeke volt a gazdaságot alapító Grinspannak és szorgalmas gazda-férjet kapott. Nyolc tehén és két ló állott az istállóban, nagy baromfitenyészetük is volt és a ház körüli gazdaság minden sarkát gondosan megművelték. Sosáná varrónő is volt, vállalt alakításokat, javításokat, meg önálló munkát is. Ehhez hajnaltól napestig tartó, szüntelen munka kellett, amibe már bevonták Nicát és két kis öccsét is. A nagy szobában hatalmas asztal terült, rajta a jómódú parasztháztartás kincseivel. Teljes készlet, tizenegy személy számára terítve, amint Aliza gyorsan megszámolta. A gazda terítéke mellett, tolóasztalon bor- és szódásüvegek állottak. — Lehet kezet mosni — kiáltott Tova nagymama és a társaság elindult a fürdőszoba felé, ahol Sosáná már végzett a fiatal generáció szurtos kezeivel. Tennenbaum szőkefürtös kislánya ismerősen nevetett Alizára, a folyosón nagyot vakkantva a Tennenbaum ház farkaskutyája, Ájumá üdvözölte. Aliza lehajolt, hogy két csókot nyomjon a kislány arcára és sietve megcirógatta Ájumá fejét. — Családtagjaid régi jó barátaim — dicsekedett Tennenbaumnak. — Remélem, az újszülöttel is megismerkedhetem nemsokára. Lány, fiú? — Természetesen fiú — nevetett Smulik hencegve és aranyfogait megmutatta. — Lányom már van, tehát fiút akartam ... Boldog apa, elmélkedett Aliza, rendezett életű gazda. Látod, Vitek, ilyennek kell lenni. Haladt a férfi oldalán vissza az ebédlőbe. A háziak is Smuél Tennenbaum mellett jelölték ki a székét, feltételezték, hogy érdeke.ni fogják egymást. Magas, szélesvállú, imponáló külsejű férfi volt, hegyesre pödört bajússzal, a fiatal falusi férfiak díszével. — Helyes, hogy így ültettek, úgy látszik, jók akartak lenni hozzám szalmaözvegységemben — nevetett, amint elhelyezkedtek az asztal körül. — Ellenkezőleg, engem tiszteltek meg a falu hősének társaságával — viszonozta udvariasan Aliza. — Nicá is tudja, mennyire imponálnak nekem a Pálmáchharcosok. A férfi figyelmesen nézte — Nem kell rosszra gondolni — nevetett. — Egyet sem ismerek... Az érdeklődés hazafias lelkesedésből fakad. — Megnyugtat — csillogtak rá az aranyfogak. — Kiszemeltelek egy barátom részére. Nem ért rá csodálkozni, nagy töltötthal-adagok kerültek a tányérokra, Smuélt pedig Náchum átkapcsolta a társaság általános témájára, az angolok szidalmazására, mert nem nyitják fel az ország kapuit a zsidó bevándorlók előtt. Aliza meglepetten hallotta, amint Smuél Tennenbaum, a sebesült hős, akit éppen most tódoztak-fódoztak össze a kórházban, mérsékeltebb az angolok szidásában, mint Náchum, a házigazda, vagy Nicá és Slojmele, a Grinnspann-ház befogadott árva-gyermeke. — Kötelezettségeik vannak az arabokkal szemben is — vélte. — Természetesen nem nyújtják át nekünk ezüsttálcán a zsidó államot. Talán jobb nekünk, hogy nem engednek be egyszerre százezer zsidó menekültet. Ezzel évekre kielégítenék a zsidók követeléseit. Verekedni kell velük, de gentleman-módra. Nem bombákkal, mint a terroristák, nem azzal, hogy hátulról lelövik őket. Szemtől szembeni harcban, ami minden ellenfélnek imponál. A Hágáná és a Pálmách megkezdte a zsidó nép — Családtagjaid régi jó barátaim — dicsekedett Tennenbaumnak. — Remélem, az újszülöttel is megismerkedhetem nemsokára. Lány, fiú? — Természetesen fiú —• nevetett Smulik hencegve és aranyfogait megmutatta. — Lányom már van, tehát fiút akartam ... Boldog apa, elmélkedett Aliza, rendezett életű gazda. Látod, Vitek, ilyennek kell lenni. Haladt a férfi oldalán vissza az ebédlőbe. A háziak is Smuél Tennenbaum mellett jelölték ki a székét, feltételezték, hogy érdekelni fogják egymást. Magas, szélesvállú, imponáló külsejű férfi volt, hegyesre pödört bajússzal, a fiatal falusi férfiak díszével. — Helyes, hogy így ültettek, úgy látszik, jók akartak lenni hozzám szalmaözvegységemben — nevetett, amint elhelyezkedtek az asztal körül. — Ellenkezőleg, engem tiszteltek meg a falu hősének társaságával — viszonozta udvariasan Aliza. — Nicá is tudja, mennyire imponálnak nekem a Pálmáchharcosok. A férfi figyelmesen nézte — Nem kell rosszra gondolni — nevetett. — Egyet sem ismerek... Az érdeklődés hazafias lelkesedésből fakad. folv tatjuk KB cycle & sports t EGÉSZ ONT ARlÓBAN CB A LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK 2 sportfelszerelést KERÉKPÁROK 1169 BLOOR St., W. LE 6-9718 Ha minőséget, igazi magyaros ízű hentesárut akar vásárolni, keresse fel Tüske Meat & Delicatessen-t TULAJDONOS: KOCSIS SÁNDOR Toronto egyik legforgalmasabb hentesüzletét Parkolás az üzlet mögött ^ SASy és , 1 wermekbl/torok FELSZERELÉS Teljes szobaberendezések vagy egyes darabok Bölcsők, öltöztető asztalok, matracok, gyermekkocsik, autóűlések, játékok stb.... Tulajdonos KOMLOS JÁNOS 566 Bloor St. W. 533-3453 J Ml MOST A SIKK? amv üzletet RESTAURANT- & —TAVERN ahol megtalálható a régi Nashery hangulat, mórt annak két kitűnS vezetője itt nyitotta meg saját MINDENKINEK k SZÁJÍZE SZERINT! __ arm JAVÍTÁSOKAT SZAKSZERŰEN BORON D O S KÉSZÍTÜNK 212 QUEEN STREET’ W. (Dniwsitj Ave.-tól nyugatra) Fradié <Sk 388 Eglinton W. Tel: 481-5450 Szabad parkolás a Castle Knock Roadon Bankettek, Showerek, születésnapok, 20-100 személyig különteremben (Ingyen születésnapi torta) HÁZI PARTYRA VIGYE A KÉSZ MENÜT! Fekete László és Miiller Tibor 37B5CHESSWQQD DR.DOWNSVIEW *T:635—8093
