Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-05-14 / 657. szám
6 oldal MENORA * 1977, május 14 «TORONTO! (JBGmTEK A New Horizons május 8.-1 Anyák Napja az évad legszebb rendezvényeinek egyike volt. A szép, tágas terem kicsinek bizonyult.Ez nem keltett meglepetést; a Horizons ugyanis, bár évszámát tekintve még fiatal testület — közkedveltségnek örvend. Sokan érzik itt igazán jól magukat, különösen az idősebbek második otthonuknak tekintik. A hölgygárda, — mint minden rendezvény alkalmával —, ezúttal is kitűnő munkát végzett. Száznál több édesanyát fogadtak az ünnep méltóságának jegyében. Bár mindig és mindenütt ilyen lelkesedést, ennyi szeretetet tanúsítana az emberiség. Otthonias volt a hangulat, Ízletes az uzsonna, szívünket azonban fájdalom szorította. Fájlaltuk, hogy e nemes célú szervezet alapítója, a nemrég elhunyt Veidlinger Andor, mindannyiunk jóbarátja, nem lehetett közöttünk. Elhunyt barátunk nevében szimbólunként színes kosárka virágot nyújtottunk át valamennyi Édesanyának. Egri György költeménynek is beillő Anyák Napi köszöntőjében ezt mondotta: Hetven éve, hogy az amerikai szenátus törvénybeiktatta, hogy minden május második vasárnapját az anyák ünneplésének kell szentelni. De vajon elegendő-e az anyaság csodálatára és dicséretére csupán egyetlen nap? A zsidó vallás alaptörvényei között írja elő a szülő tiszteletét, amely hosszú életet biztosít a földön. Bár a parancsolat szerint a hosszú élet a tisztelőnek jár, ez mégis visszahat a " tisztekre", hiszen az élet milyenlétét nem az eltöltött évek, hanem az évek tartalma adja meg. Aki tiszteli szüleit, annak gyermekei is ezt a szellemet szívják magukba, s így ő is tiszte-A Hadassa Len Chapter ja— melynek jól sikerült Izráel Napjáról csupán múlt héten számoltunk be, — most vasárnap ismét megrendezi szokásos havi teadélutánját a Habonim hitközség termében. A tagokat ezúton is meghívják. Dr. Zágon Zoltán rabbi visszaérkezett lzráeli szabadság-útjáról és ismét elkezdte működését. Sajnos két szomorú hír várta, s így a rabbi — melynek hívei között szabadságának három hetében egyetlen haláleset sem volt—, . ^ letet fog kapni utódaitól. De ehhez nem elég az,hogy egy évben egy napon küldjünk virágot, vagy "vigyük ki" ebédelni a mamát. Az Egyesült Államok szenátusa elé kiegészítő törvényjavaslatot kellene terjeszteni. Minden május második vasárnapján legyen szabad megbántani az édesanyát, komiszkodni vele, fájdalmat okozni. A többi 364 napon pedig vezekeljünk az egynapos bűnért. 364 csokor virágot küldjünk, 364 napon át legyünk vele,364 napon át szeressük. Egri György ünnepi beszédében ilyen 364 napos gyereket kíván minden édesanyának. Ezután hangulatos műsor következett. Herczeg Anita komoly tehetségről tett tanúbizonyságot, kitűnő ritmusérzékű, jó mozgású táncművész lehet belőle, ha a tehetséghez a kellő szorgalom is megadatott. Stark Adolf zongoraművész Weber: Felhívás a keringőre című művét játszotta, és nagy sikert keltett Nagy Sárit szavalata. József Attila Késői siratóját mondta el. Bár Sárit Izráelben született, sez már kiejtésén is erősen érezhető, a nehéz verset mégis tökéletesen értelmezte,hangsúlyai, kiemelései mindig a helyén voltak. Kedvünk lett volna néhány hangoskodó embernek megmutatni ezt a már Magyarországon kívül született másodgenerációs lányt, — illetőleg asszonyt; íme, így ismerjük mi a magyar irodalmat. A jelenlevő gyermekek nevében a kis Eddy Wallenstein köszöntötte fel az Édesanyákat. FELKAI ISTVÁN *** két temetéssel x:ezdi működését. Löwy Béla órásmester hunyt el múlt vasárnap tragikus körülmények között. Évek óta rosszul működött a veséje,de nem találtak megfelelő adományozót, hogy szervezetébe egészséges vesét ültethessenek át. így állapota egyre rosszabodott. Most vasárnap egyik barátja kereste fel s az ajtón keresztül beszélgettek, mert Löwy Béla magánál volt ugyan, de olyan rossz állapotban, hogy nem tudott elvánszorogni az ajtóig, hogy azt kinyissa. Az ajtó felé menet összeesett. Barátja a levélnyíláson keresztül látta mi történt, de mire a kihívott szomszédok és rendőrök segítségével sikerült Löwy Bélára az ajtót rányitni, már halott volt. Hétfőn délelőtt temették, nagy részvét mellett. Felesége és négy gyermeke gyászolja. ^Ugyancsak meghaltKrausz Pál, akit felesége, gyermeke, és testvére gyászol. A temetési szertartást ugyancsak Zágon rabbi intézte, annál is inkább, mert Krausz Pál földije volt, együtt töltötték gyerekkorukat a dunántúli Sárváron. * ** A Beth Hazichoron hitközség ezúton adja hívei tudomására, hogy a szokásos évi mártír emlékünnepség június 5-én délelőtt 11 órakor lesz a szokott helyén, a BechSholom hitközség Eglinton-i templomában. Zágor. rabbi úr arra kéri híveit, hogy erre a napra ne csináljanak más programot, szenteljék ezt a délelőttöt a második világháború előtt és alatt elpusztított mártírok emlékének. Az ünnepségen a kántori teendőket Kelen Tibor, a jelenleg New Yorkban élő, csodálatos hangú főkántor látja el. ** + Több mint száz résztvevő jelenlétében zajlott le vasárnap,május 8-án Száva Marika növendékeinek zongoravizsgája. A fiatalok rendkívül jól szerepeltek, az előadott művek — Bach, Beethoven, Bartók, Mozart, Debussy, Rachmaninoff, Hacsaturján stb. — sikere Száva Marika pedagógiai tudását dicséri. A növendékeken kívül, mint vendégszereplő fellépett Száva Marika kislánya is a nyolcéves Andrea hegedűszámokkal. A Jelenlevők lelkes ovációkkal és nagy tapsokkal Jutalmazták a szereplőket. Május 16-án hétfőn este érdekes koncert lesz a torontói egyetem Edward Johnson épületében. A hangversenyt a Hubay Miklós budapesti drámaíró második éve tanít magyar irodalmat a firenzei egyetem olasz diákjainak, s neve egyre sűrűbben tűnik fel az itáliai művészeti életben. A vele kapcsolatos legfrissebb hír, hogy a régóta íróasztalfiókjában porosodó egyfelvonásosát/ a bravúros, egyetlen színészt igénylő "Zsenik iskoláját" egy római színész készül tévére vinni. A hír külön érdekessége, hogy könnyen meglehet, hogy mégsem olaszországi, hanem torontói lesz az ősbemutató: a véletnéhány évvel ezelőtt elhunyt zene tanár nő, Margaret Sil— ver emlékére rendezik, hogy a bevételből egy ösztöndíjat állítsanak fel. Horváth Janet A hangversenyt két legtehetségesebb tanítványa Arthur Rowe, a zongorista és Janet Horváth csellóművésznő adja. Janet Horváth régi kedvencünk. Sosem tekintettük őt csodagyereknek, hiszen már kezdeti éveiben is érezni lehetett benne az elmélyült, komoly muzsikust, aki nem fog soha könnyű sikerek után szaladni, hanem vérrel Ó3 verejtékkel gyötri ki magából a tökéletest. J anet zongoristának indult, és kitűnő tanárnője, Margaret Silver halála után pártolt át a csellóhoz. Először édesapja, György, a torontói szimfonikusok csellistája tanította, majd az egyetem zenefakultásán Vladimír Orloff keze alá került, igenei, mesteriokozatát most szerezte meg, mégpedig nem kisebb személytől mint a világ ma élő legnagyobb csellistájától, Starker Jánostól, az Indiana Egyetem professzorától. Starker Janettet tartja legtehetségesebb tanítványának, aki segédtanári működést tölt len úgy hozta, hogy a 77-78- as évadra tervezett Torontói Irodalmi Pódium egyik estéjén az USA-ban élő, régi vígszínházt művész, Szakáts Miklós is ezt a monodrámát szeretné színpadra vinni. Mi az esetleges akadálya ? Hogy nem találszik annyi néző, amenynyi ahhoz kellene, hogy az előadás költségeit úgy-ahogy fedezhesse a rendezőség. Akit a Torontói Irodalmi Pódium terve érdekel, forduljon írásban vagy telefonon Zalán Magdához, 44 Walmer Rd. Apt. 801. Tel: 964-8349. B cycle & sports EGÉSZ ONT ARIOBAN O A LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK O sportfelszerelést* KERÉKPÁROK 1169 BLOOR St., W. LE 6-9718 |;*í Gesztenye Cukrászda es dől »átessen t, <././/, de a régi finomságú süteményekkel. Szeretettel várja régi és új vevőit: KEMÉNY IDA tulajdonos. 1394 Eglinton Avenue West TELEFON: 782-1598 TORONTÓI IRODALMI PÓDIUM SIRKŐAVATÁS Ezúton értesítjük barátait és ismerőseit és mindenkit aki a múlt évben elhunyt felejthetetlen emlekú felesé-] gém.édesanyánk RIITTNER JOLÁN sírkőavatásán jelen kíván lenni. A sírkőavatás időpontja május 29-én délelőtt 10.30 órakor lesz a St.Clair East-i temetőben. Ruttner és Dili család Május 15-én fél 4 órakor egy új magyar filmet mutatnak be, melynek címe: Vidéki fiskális. Belépődíj tagoknak 50 £., vendégeknek 1 dollár, s ebben már az uzsonna is benne van. A Bathurst-Wilson környékén eladó egy luxus ház, 4 vagy 5 hálószobával, 3 fürdőszobával, hatalmas ultramodern konyhával. Külön reggeliző terület, üvegajtókkal a hátsó verandára. A földszinten nagy nappali, ugyancsak verandával és félig süllyesztett, kellemes nyári szobával. Jólápolt nagyméretű kert. Ára 118.000 dollár, vagy ráfizetéssel elcserélik kisebb méretű házra. Telefonérdeklődés: 635-9654 vagy 638-3248 Május 22-én délután fél 4 órai kezdettel Ady Endre délutánt tartunk. Közreműködnek Nagy Sándor és menye Nagy Sárit. Az összekötő szöveget elmondja és rendezi Hajnal Rózsa. Klubnapok kedd, csütörtök délután 4-től, vasárnap d.u. 2-től. Eflinton Chaplinnél 2 bedroom-os bútorozott bungalow, kiilÖnbejáratú finiseit basement is fürdőszobával jó közlekedéssel, májús 15-tŐl szep-| tember 1-ig bérbe kiadó. í Tel: 638-4397 be mellette. Ez a huszas évei elején járó lányka már olyan hangversenysikerekkel büszkélkedhet mint a beiruti fesztivál ( ahol szólista volt),nem is beszélve nagysikerű franciaországi túrájáról. Érdemes meghallgatni őt. Műsorán Haydn, Brahms, Debussy,Locatelli és Rossini művei szerepelnek. *** örömmel tapasztaltuk, hogy Ungár Sári, akit nemrégiben Izráelben súlyos baleset ért, már teljesen egészséges és fürgén, frissen mozgott múlt vasárnap a New Horizons ünnepségén. ** * A múlt évben elhunyt Ruttner Jolán síremlékét május 29-én délelőtt 10.30-kor avatják fel a St. Clair East-i temetőben. A sírkövet férje, leánya és menye állította. Egykori barátait és ismerőseit ezúton is szeretettel várják. MÁJUSI SZERENÁD KELEN TIBOR Szüntelen kacagás a jellemzője a Kertész Sándor rendezésében május 29-én Vasárnap este 7 órakor színre kerülő évadzáró nagy kabaré estnek, aminek MÁJUSI SZERENÁD az összefoglaló címe. A rendkívül mulatságos négy 1 felvonásos bohózatban Szécsi Kató,- Tarján András, Erdélyi Rózsa, Palotay István, Kosáry Vilmos, Baricza Dezső és Kertész Sándor lépnek fel, míg az igazi májusi szerenádot a csodás hangú newyorki operaénekes KELEN TIBOR adja, aki a legnépszerűbb opera áriákat és operett dalokat énekli, Száva Marika kíséretével. Jegyek a földszinten $7.-és $6.-, az erkélyen $5.- árban kaphatók a színház titkári irodájában 392 St. Germain Ave. Tel: 789-2443 ahonnan postán is kiküldik a jegyeket. Magyar borok és likőrök Ontárióban Manitobában Saskatchewanban Albertéban és Quebecben KAPHATÓK * Jászberényi rizling. zamatos, nagyon olcsó. * Szekszárdi vörös. * Egri Bikavór, vörösbor. * Tokaji aszú, a bor király. * Badacsonyi szürkebarát zamatos pecsenyebor. * Debrői Hárslevelű, zamatos fehérbor. * Barackpálinka. * Császárkörte. * Hubertus. * Magyar gyomorkeserű (Hungaricum) Esküvőkre, partikra engedélyét megszerezzük. Házhoz szállitunk. Cosmopolitan Wine Agents Ltd. P.O. Box 275 Terminal „A” Toronto Ml MOSTASIKK? M ii RESTAURANT—&___TAVERN ^1 ahol megtalálható a régi Nashery hangulat, mert annak két kitűnő vezetője itt nyitotta meg sajdt MINDENKINEK A SZÁJÍZE SZERINT! Bankettek, Showerek, születésnapok, 20 -100 személyig különteremben (Ingyen születésnapi torta) HÁZI PARTYRA VIGYE A KÉSZ MENÜT! Fekete László és Miiller Tibor 3705 CHESSWOODDR.DOWNSVIEW* 1:635-8093 üzletét Tel: 925- 1382 Magyaros vendégszeretettel várja Béres Gábor manadger NYÁRI CHARTER UTAZÁSOK TORONTO-BUDAPEST-TORONTO Érkezés Indulás Július 12 Július 18 Augusztus 4 Augusztus 25 Augusztus 9 Augusztus 31 Utolsó jelentkezési nap Máj. 9. Máj. 16. Jun. 4. BUDAPEST-TORONTO-BUDAPEST AZ IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETÉBEN $479.00 TORONTO-BÉCS-TORONTO Július 26 Augusztus 16 I UH | 36.00 | S499.00 SÚLYHATÁR 66 LBS KÜLÖNJÁRATÚ AUTÓBUSZ SZOLGÁLAT BECS repül őteréről BUDAPESTRE és vissza a repülőtérre BUDAPEST-MONTREAL-BUDAPEST MONTREAL-BUDAPEST-MONTREAL Csecsemőknek 35 dollár Máj. 24. Júl 14 Augi 11 Júl 13 Aug 2 SERVICE LIMITED A HIVATALOS MAGYAR UTAZÁSI IRODA 420 SPADINA »VE. TORONTO. ONT. mst 2G7 legkellemesebb. átszállásnélküli utazás,