Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-05-07 / 656. szám
12. oldal MKNORA * 1977 május 7. HAMIS-E A VALÓDI, EZ ITT A KÉRDÉS! Benedek Pál: Különös fogas kérdésre kell választ találnia a közeli napokban egy nyugatnémet bíróságnak. Minden bizonnyal most először fordul elő a világ joggyakorlatában, hogy bírósági ítélettel kell eldönteni, hogy egy állami pénzverdében annak rendje és módja szerint készült, forgalmilag érvényes váltópénz-érme lehet-e egyszersmind hamis, s tekinthető-e pénzhamisításnak a gyártása? A per vádlottai Willy Ott, a Karlsruhe-i állami pénzverde exigazgatója; egykori helyettese, Stefan Heilling, továbbá Klaus Fetzner, a pénzverde szakmunkása. A vád a volt igazgató esetében az, hogy fedezte a pénzhamisítást, Heilling és Fctzner esetében pedig pénzhamisítás és csalás. Mit tettek hát a vádlottak? Willy Ott lényegében mindössze annyit, hogy helyettesének, Heillingnak megengedte: készítessen el Fetznerrel néhány újabb sorozatot bizonyos-fajta, hivatalosan most is forgalomban levő aprópénz-érmék, bői. Hangsúlyoznunk kell, hogy formális szempontokból az államkincstárt ezzel nem érte semminemű károsodás, mert Ottnak és Heillingnek gondjuk volt rá, hogy a kibocsátott új érmék forgalmi értékének megfelelő összeget hiánytalanul befizessék, azonosértékü címletekben, vagyis a forgalomban lévő érmék mennyisége és értékösszege mindig rendben volt. Heilling és Fetzner persze nem akármilyen aprópénzt vert. Azokból a sorozatokból készítettek „utánnyomást”, az eredeti klisékkel és a megfelelő hivatalos anyagból, amelyekből a kibocsátás évében viszonylag kevés került forgalomba, vagy pedig különleges ötvözetekből készültek, s ezért a numizmatikusok szemében különleges értékkel bírtak. Mindenekelőtt két érme állt figyelmük középpontjában: az 1950-ben kibocsátott 50 pfenninges és az 1967- ben kibocsátott u. n. „acélmagu’ 2 pfenninges. Hellings, saját becslése szerint, mintegy 25.000 márkát kapott ilyen érmékért a gyűjtőktől, Fctzner pedig legkevesebb 15 ezer márkát inkasszált. Willy Ott nem adott el érméket, ő csereberélt Saját kollekcióját egészítette ki más numizmatikai ritkaságokkal az általuk vert pénz felhasználásával. Az éveken át j ólmenő üzletnek egy gyűjtő ébersége vetett véget, akinek feltűnt az eladásra felkínált érmék friss színe ,akárcsak az is, hogy a ritkaságnak számít óérmékből viszonylag sok áll a „forgalmazók” rendelkezésére. A csalást sejtő numizmatikus bizalmas jelentést lett az ügyészségen, mely megindította az eljárást. A három pénzverdéi bíróság elé került. Bár ügyük minden laikus számára könnyen áttekinthetőnek tűnik, a bíróság számára távolról sem egyszerű. A bírák még nem tudják mihez kezdjenek a vádlottakkal, milyen paragrafus alapján ítélkezzenek felettük. Hol a jogi bökkenő? A vád a társaság ellen az, hogy pénzt hamisítottak. Ám ők nem hogy „utánozták” volna az érvényes pénzt, amiképpen a Büntető Törvénykönyv 146. paragrafusa a pénzhamisitást meghatározza; de még a szó köznapi értelmében sem „hamisítottak”, ellenkezőleg: valódi érméket állítattak elő megfelelő eszközökkel. A pedáns nyugatnémet bíráknak sok fejfájást okoz Kari Lackner heidelbergi jogászprofesszornak a Büntető Törvénykönyvhöz adott szakvéleménye is, amely szerint „utánzásnak kizárólag látszólagos pénz előállítása tekinthető, amit abból a célból készítenek, hogy a rendes pénzforgalomban a figyelmetleneket megtévessze”. Valódi értékkel ez tehát nem lehetséges. Felmerül azonban egy további kérdés is: A Büntető Törvénykönyv 146 paragrafusának a pénzhamisításról adott meghatározása feltételezi a szóban forgó hamis pénz forgalomba hozatalát. Ám egyáltalán forgalomba hozta-e a három pénzverő az általuk gyártott érméket? A Szövetségi Bank által ellenőrzött pénzforgalomba semmiképpen sem, még az sem állítható, hogy ez szándékukban állt volna. Sem a gyártóknak, mégkevésbé vevőiknek soha eszükbe nem jutott volna vásárolni valamit ezekkel az érmékkel, amelyeknek numizmatikai értéke messze meghaladja névértékűket. Az érmék egyszer s mindenkorra eltűntek a pénzforgalomból. Heillinget és Fetznert, mint már mondottuk, csalással is vádolják. Ám senki sem tekinti magát megcsaltnak. Mindenki nyert az üzleten, az érmék árusítói nyilvánvalóan, de a gyűjtők úgyszintén. Hivatalosan, mint láttuk, még a pénzügyminisztériumot sem érte kár. A vád egyelőre arra épít, hogy a három érmekészitő a valódi érméket a pénzügyminisztérium megbízása nélkül nyomta, mégpedig privát célokra, tehát illegális „utánnyomásról” van szó. Az államügyészség megítélése szerint „az utána csinált pénz hamis pénz”, tekintet nélkül arra, hogy az érméket laikusok készítették-e, az állami pénzverdén kívül, a kész érmék alapján előállított klisékkel, vagy pedig a pénzverdében készültek-e az eredeti klisékkel. A baj csak az, hogy ezt eddig sem a Büntető Törvénykönyv, sem pedig valamely iránymutató rendelkezés nem tisztázta. Az ügy nagy nyertesei mindenesetre a gyűjtők, akik vásároltak a „valódi hamispénzből”. Ennek árfolyama máris magasra szökött, s bizonyára még magasabbra szökik majd az Ítélet után, amely a vádlottakat feltehetőleg mégis csak el fogja marasztalni. Hogy a nyugatnémet Szövetségi Bank egyik igazgatójának, Werner Luchtnak a szavait idézzük„Az- már mégiscsakpéldátlan a maga nemében, hogy egy állami pénzverde hamispénzt verjen”. Thomas Marin plagium-pere A harmincas évek második felében valaki plágium-pert indított Thomas Mann ellen. Ritka érdekesséefl a történet, érdemes feleleveníteni. A főszereplő egy lippai tanító, aki élt-halt az irodalomért és életveszélyes grafomániás ember volt. Ennek azzal adta bizonyítékát, hogy megírta és kiadta szerény. 650 oldalas főművét, „A fáraók álma” címmel. Ion Pacurariu volt a derék tanító neve. Nem sok idővel később a tanító ur kezébe került Thomas Mann akkor már világhírű tetralógiája, a József és testvérei, amely eredetileg 1933-ban jelent meg német, a Fischer Verlag-nál, magyarul nem sokkal később. Sárközi György kitűnő fordításában. Elképedve látta „A Fáraók álma“ szerzője, hogy olyasmiről szól ez a könyv, amiről ő már kifejtette a véleményét saját könyvében. Vagyis. Thomas Mann plagizálta őt. Tüstént ügyvédhez rohant és a temesvári törvényszéknél folyamatba tette a plágiumpert. A vádlott nemcsak Thomas Mann volt, hanem a frankfurti Fischer könyvkiadó és a „London Film“ társaság. Utóbbi azért, mert filmet merészelt forgatni a József és testvérei alapján. Amikor a temesvári törvényszék megfelelő utón eljuttatta Thomas Mannhoz a periratot, a mester minden bizonnyal elképedt, de aztán praktikus módon intézkedett. Megkérdezte báró Hatvány Lajostól, budapesti barátjától, hogy ismer-e egy megfelelő ügyvédet Temesváron. Hatvány azonnal irt Ni él i - usz Józsefnek, a kiváló, akkor Temesváron élő Írónak, hogy ajánljon ügyvédet Thomas Mann számára. Méliusz postafordultával válaszolt és dr. Kende József ügyvédet ajánlotta. Kende doktor most Tel Avivhan él. tőle tudjuk a per részleteit. Thomas Mann elküldte az ügyvédi meghatalmazást és levelet is irt dr. Kende Józsefnek. A többi között ezeket Irta: . — Meg kell mondanom, soha életemben nem követtem el olyasmit, ami akár csak emlékeztetne a plágiumra. Azon kívül a legnagyobb sajnálatomra nem volt alkalmam az igen tisztelt Pacurariu ur munkáját ezeket írta: A romániai jobboldal kísérletet tett arra, hogy a plágiumper parazsán a maga pecsenyéjét is megsüsse. Ion Pacurariu jámbor, nagyon derék ember volt. eltekintve irodalmi mániájától, de a jobboldal exponensei feltüzelték. Azt mondták neki, ne hagyja magát ettől a zsidó (?) Thomas Manntól. aki úgy látszik, ki akarja őt forgatni a szellemi vagyonából. Sajtója is volt az ügynek. Bukaresti és vidéki jobboldali lapokban ilyen címek alatt cikkeztek az elképesztően tudatlan bértollnokok: „A zsidó Thomas Mann ellen plágiumpert indított egy román iró“. Attól a csekélységtől eltekintettek, hogy a század legnagyobb német próznirója egy lübecki patricius-csniád fiaként született és nem volt köze a zsidósághoz. Pacurariu román ember lé téré magyarul tökéletesen tu dott. Könyvét is magyar nyel ven irta. Hozzáértők próbálták lebeszélni szép szóval, hogy áll jón el a pertől, de ő csak egy re kötötte az ebet a karóhoz hogy az a Thomas Mann tőle lopta az egészet — négy vaskos kötet anyagát — mert ő mindent megirt arról a korról „A fáraók álma“ cimö könyvében. Ragaszkodott a per folytatásához. A védelem alaposan felkészült az álláspontja bizonyítására. miszerint teljes képtelenség, amit a tanító ur állít, de erre a bizonyításra nem került sor formális okok miatt. A román perrendtartás előírta, illetve megkövetelte, hogy személy szerint kell perbe hivni az illetékeseket ilyen esetben. Jogi személyt nem lehet megidézni. Nos, Thomas Mann idézése körül nem volt baj Ellenben a Fischer Verlag és a ..London Film“ esetében ez nem volt ilven esvszerü. Pacurariu ügyvédje, illetve a vádhatóság nem ismert sem itt, sem ott konkrét neveket. Viszont a bíróság a globális formában történt megidézéseket nem fogadta el. Mielőtt sor került volna az érdembeni tárgyalásra, s Pacurariu előadhatta volna hogy Thomas Mann az ő tollával ékeskedett, a bíróság elnapolta a tárgyalást és utasította a vádhatóságot, hogy a procedúráid szabályoknak megfelelően idézzék meg a kiadó és a londoni filmvállalat vezetőit. Mire sor került volna erre, a történelem közbeszólt. Kitört a második világháború és a pert nem lehetett lefolytatni. így aztán Ion Pacurariu a mai napig hetvenkedhetik Lippán, a nyugdíjas tanítók klubjában, hogy Thomas Mann elorozta tőle a „József és testvérei” című, négykötetes regényt. Es ha a sokévi átlagnál több cujkát önt fel a garatra, talán még azt is hozzáfűzi, hogy ha később tör ki a második világháború és lefolytatják a pert. a bíróság minimálisan arra kötelezte volna a kiadót, hogy társszerzőként tüntesse fel az ő nevét is. Akkor ilyen lenne a regény címlapja: József és testvérei. Irta Thomas .Mann és Ion Pacurariu. [öt CSAK MÁJUS 6-IG ‘TÜMdeH&late vmeRoóMM HARANGOZÓ TERI ^népszerűbb magyar táncdalénekesno---------MŰSOR:----------Keddtől - péntekig 10 órakor Szombaton 9 és 11 órakor Vasárnap 8.30-kor ...mindenkinek van egy álma... Woodenplate-ben magtalálja! tűnő tánczene a IALOGH-DUÓ-val (Balogh Jenő zongoraművész b. t és dobosa) istii vh v «vj y ursK MINDEN NAP! 200 BLOOR STREET, WEST Asztalfoglalás 923 6599 Mindenkit szeretettel vár Ladányi Artur és családja Parkoláshoz beiórat a Bedford Roadról ( City Parking) Ha valami nagyon izgalmas olvasmányra gondolunk, többnyire detektivregények járnak az eszünkben. S első pillanatra tán el se hisszük, hogy a tudomány, az élet felvetette kérdések kibogozása izgalmasabb lehet a Sherlock Holmes-féle nyomozási históriáknál is. Ilyen izgalmakban bővelkedik az angolna titkának megfejtése is. Kezdhetnénk e történetet regényesen: Valahogyan igy: Észak-Irországnak ezen a vidékén nem sok látnivaló akadt. Csak egy elhagyott szeszfőző szomorkodott a folyó partján, pusztulásnak indult ötemeletes épület. Lépcsője omladozott, törött ablakain átfütyült a szél. Egy ráérő ember egyszer átkutatta az épületet. A kíváncsiság vezette, amikor belépett. Korhadáson, poron és rozsdán kívül azonban nem talált egyebet. Legalább a kilátást megnézem a tetőről — gondolta, s fölfelé indult. S a tetőn érte élete legnagyobb Az angolna rejtélye meglepetése. A tető ereszcsatornájában megrekedt a víz, s e vízben halak úszkáltak. Értsük meg jól: egy ötemeletes, elhagyott épület tetején az esőcsatorna vizében angolnák fickándoztak! Hogyan kerültek oda? A halak nem repülhetnek fel a háztetőre! Néhány évszázaddal ezelőtt könynyü lett volna válaszolni e kérdésre. Akkor azt hitték, hogy az angolnák „önmaguktól” keletkeznek nyálból és földből. Mások azt állították, hogy a vízbe dobott lószörből támadnak. így magyarázták, hogy évről évre óriási számban jelennek meg Franciaország, Anglia, Írország stb. egyes folyóinak torkolatában a 6—8 centiméternyi hoszszú, gyufaszál vastgocska fiatal angolnák, amelyeknek csupán a szemük fekete, egyébként egész testük olyan átlátszó, akár az üveg. Ezért BAR - MICVORA, CHASENERA, PARTYRA mindenkor szép és friss virágot, tyucttf, 0?tvU4ttál 387 Spadina Ave., Telefon: 979 - 2177, Lakás: 225-0742. r- E- -ág :x: BABY és , GYERMEKBUTOROKi FELSZERELÉSEK Teljes szobaberendezések vagy egyes darabok Bölcsők, öltöztető asztalok, matracok, gyermekkocsik, autóűlések, játékok stb.... Tulajdonos KOMLOS JÁNOS oppe 388 Eglinton W. Tel: 481-5450 Szabad parkolás a Castle Knock Boádon is nevesük őket üvegangolnának. Persze, a régiek sem tudták honnan kerültek elő hirtelenében e halak, s ezért találták ki, hogy sárból, iszapból, lószőrből keletkeztek. De hát ez a magyarázat babona. Világos, hogy az esőcsatorna angolnái nem jöhettek máshonnan csak a fo. lyóból. De hogyan jutottak fel a tetőre ? Az üvegangolnák a tengerből érkeznek a folyók torkolatába. Egy részük, főleg a himek, nem is haladtak tovább, de más részük, főleg a nőstények, fölfelé vándorolnak a folyón. Millió meg millió fiatal angolna halad napokon át tömött sorban az ár ellenében. Nem ismernek akadályt. Megmásszák vízesések nedves szirtjeit, gátak mohos kőfalait. Odavész néhány ezer? Mit számit? Társaik az elpusztultak tetemét használják hídnak, hágcsónak, s törnek előre tovább, tovább, feltartóztathatatlanul. Behatolnak minden patakba, érbe. De hogy s mint kerülnek a háztetőre ? Az ereszcsatornában ugyan megrekedt rekedt a viz, de nem teljesen. Vékony erecske szivárgott végig a falon, le a földre, s innen a folyóba. Ahol a viz megnedvesltette a követ, falat, bársonyos moha eredt meg. S ennyi elég volt, hogy a folyó vándorló angolnál közül néhány nyomon kövesse a csörgedező erecskét, s a mdhában megkapaszkodva — hiszen az angolna úgy kúszik, akár a kigyó — fölérjen a tetőre. Hasonló módon kerültek már angolnák vizvezetékcsövekbe is. A friss, oxigénben dús viz: ez irányítja ilyenkor az angolnákat vándorutjukon. íme, itt van az idézett Írországi „angolnaeset” rejtélyének a nyitja. Csakhogy nem ez az egyetlen fejtörő, amelyet az angolna adott fel a tudománynak. Mert jó: felhatolnak a folyókon a patakokba, erekbe, csatornákba. Egy esztendeig vándorolnak a folyón fölfelé, elérnek a tengerparttól a hegyekbe, nem egyszer 1000 kilométerrel is odább a parttól. De gyakran fiatal angolnákra bukkannak olyan tavakban is, amelyek nem állanak összeköttetésben egyetlen folyóval sem. Hát ide hogyan kerültek? Kiderült, hogy az angolna nedves réteken kígyózó mozgással áthatolhat, tehát szinte „gyalogszerrel” is elvergödhet egyik vizből a másikba. Az még érthető, hogy az angolna kimászik a vízből a szárazra, de mi irányítja útját, hogy ismét vízbe érjen? A halászok régen te azt mondogaták, Ihogy az angolna, akárhová viszik, mindig eltalál a legközelebbi vizhez. Mintha valami belső iránytű jelezné neki, merre menjen. Igaz ez, vagy sem? Csak kísérlet döntheti el. A kísérletet Schafer, stockholmi halszakértö végezte el. Kifogott a tengerből öt angolnát, s egy vödörbe tette őket. Átvitte a vödröt egy dombon, s egy nagy rét közepén szabadon bocsátotta halait. A szél a tenger felé fújt, az állatok tehát nem érezhették a víz szagát. A tenger nyugatra terült el a kísérlet színhelyétől, s ezért Schafer fejjel keletnek rakta le angolnáit, hogy azok ne véletlenül vegyék útjukat a tengernek. S mi történt? A halak minden tétovázás nélkül nyugat felé fordultak, s elindultak a tenger irányában. Száraz idő volt. s ezért hamar kimerültek. Nedves időben 400 méterre is eljutottak. Egy ilyen kísérlet során Schafer a tengertől 4 kilométerre bocsátott szabadon három angolnát. A tenger nyugatra esett. S az angolnák — furcsa módon — ahelyett, hogy nyugatra fordultak volna, gyors iramban délkeletnek tartottak. Eltévedtek? Nem! Néhány száz méterre délkeleti irányban egy patak kígyózott, amelyről Schafer nem tudott, de az angolnák megtalálták. Ma sem tudjuk még, hogy a víznek milyen tulajdonságát érzékelik az angolnák, amikor messziről odatalálnak hozzá. Csak azt tudjuk, hogy a halak feltűnően érzékenyek a viz s általában a környezet legfinomabb változásai iránt is. így hát megvan a — ha még nem is minden részletében világos — magyarázata, hogy miként kerülhetnek fiatal angolnák folyók közelében elterülő, de velük összeköttetésben nem álló tavakba.
