Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-04-09 / 652. szám
8. oldal MENORA * 1977. április 9. — S megmaradtak a zsidók Palesztinában is... és Amerikában ötmillió él... meg Angliában is... mindenütt... S még ott is, ahová nem jutottak el a nácik ... Magyarországon és Romániában ... Miért mondod azt, hogy nem lesznek többé zsidók ?... Én igenis azt akarom, hogy legyenek. Fel fogom kutatni a szüléimét és az egész galíciai rokonságomat... — Bizonyára meg fogsz közülük találni valakit — mondta Vitold megrémülve. — Remélni mindig lehet. Mi, akik Majdanekből menekültünk meg... mi a legjobban tudjuk, hogy sokan nem maradhattak életben. — Úgy mondtad, mintha örülnél, hogy nem lesznek többé zsidók. Mintha szeretnéd, hogy ne legyenek többé zsidók. Vitold karján megfeszültek az izmok, ez egyike volt nála a belső izgalom jeleinek. Lusja igazat mondott. Valóban azt akarta, hogy ne legyenek többé zsidók. Voltaképpen azt szerette volna, hogy ő maga ne legyen zsidó. Gyermekkora óta gyűlölte önmagában a zsidót, menekülni akart a megvetettség, gyűlöltség gyűrűjéből; a fajtájából való elszakadás vágya hajtotta el hazulról is, szinte gyermekkorában, attól kezdve, hogy a fiatal von Hohenbergen grófok a Hitlerjugendbe jelentkeztek és kizárták őt a körükből. Otthon is a zsidóságból távoli világban élt; szülei legfeljebb ros hásáná és jóm kipur napján mentek zsidók közé. Ilyenkor autóba ültek és beutaztak a városba, elmentek a templomba s aztán visszahajtottak a birtokra. S ha apjában élt is egyfajta zsidó büszkeség, az inkább a katona és a birtokos ember gőgje, a német hazafi jog-követelőzése volt. Benne, aki külsőleg és természetben is apjára ütött, ez a büszkeség a menekülési mánia egyik formájává satnyult. S mert önmagában gyűlölte a zsidóságát, ez az érzése átváltozott a zsidók elleni esztelen megvetéssé. Nem Hitlert és bandáját, hanem a. zsidókat okolta azért, mert apja főbelőtte magát, amikor ráébredt, hogy a német népközösség megtagadta; a zsidók voltak az okai annak is, hogy búskomorságra hajló anyja súlyos idegösszeroppanást kapott, amikor férjét holtan találta a kerti filagóriában, kezében a revolverével. S mindez Danzigban érte, ahonnan nem is tudott eljutni apja temetésére; — anyja sorsáról sem tudott többet, mint hogy félig-meddig eszelősen hurcolták el a lakásáról, ki tudja hová. — Arra gondoltam, hogy Németországban nem lesznek többé zsidók — igyekezett kibújni a válasz alól, suttogó hangját rekedtté szürkítette a félelem attól, hogy Lusja leleplezi zagyva zsidókomplexumát, amelyet rejtenie kellett előle, a lány pontosan ellentétes érzékenysége miatt. — Akkor nem megyek veled Németországba. Olyan helyen akarok élni, ahol zsidók is vannak — mondta Lusja dacosan, közel a síráshoz. — Mit tehetek, ha Patyolatnak nem volt elég a sok zsidóból, akikkel Majdanekben összezárták — próbáit tréfálkozni. — összezedjük a birtokról a kincseket, ami eladható, azt majd elvesztegetjük és kivándorolunk Amerikába. — Ott koncertezni fogok, te leszel a nagy művésznő semmitevő férje — enyhült meg Lusja. — S oda viszszük ki azokat is, akik megmaradtak a családunkból. Te sosem gondolsz szegény anyádra? — Öt éve nem hallottam felőle semmit — válaszolta. — Én többet láttam, mint te a táborokból, nincsenek illúzióim. Lusja gondolatait olykor foglalkoztatta Vitek anyja. Szomorú, hallgatag asszony volt, élnivágyó, uralkodóhajlamú férj és azonos természetű fiú mellett. Tapasztalatlan volt még és nem tudott eleget, hogy a búskomor anya képét kapcsolatba hozza mindazzal, amit Vitold lényében szokatlannak érzett. Nem ismerte eléggé az életet s az emberi lelket, hogyan tudta volna megérteni Vitoldot, s hogyan állíthatta volna össze az apró, vagy fontos tényezőket, amelyek ezt a jellemet alkották? Éveknek kellett elmúlniok, amíg világosan felfogta, miért vált Vitold Majdanek félelmetes kápójává, BARZILAY ISTVÁN SZAKADÉK miért tudott olyan könyörtelenül lesújtani gyengékre, miért hiányzott belőle az emberek iránti részvét. Akkor, a bunkerben, a kísérteties, leégett házikó pincéjében, Vitold volt a szemében élete koronája; s azt hallván, hogy az imádott férfi elvesztett minden reményt, hogy anyját viszontlássa, asszonyi gyöngédség, a vigasztalni akarás érzelmessége ébredt benne iránta. — Nem szabad elveszteni az illúziókat — suttogta odaadóan. — Mert akkor a szerelemben sem hihet az ember. — A szerelmet Patyolat nyújtja nekem — hízelgett a férfi, s ajka cirógatva szaladt végig a vállán —, ez nem illúzió, hanem való szépség... — Elindulunk vándorútra, s akkor... a folyók partján s erdők mélyén fogjuk szeretni egymást — álmodozott a lány — s ott fogok neked Heine-verseket felolvasni. Mert ezt a könyvet magunkkal visszük. — Hogyan képzeled? — tiltakozott Vitold. — Heine zsidó volt, tilos irodalom. Még csak az kellene, hogy megtalálják nálad. Heine itt marad és csak azt viheted el belőle, ami megmaradt a kis okos fejedben. Lusját nem kellett bíztatni: Én vagyok llse, a princessz, jöjj, légy boldog velem; Ilsenstein kastélyában keress fel éjfelen. Friss ott a víz körülöttünk, bús föld frissíti majd, sors-üldözte legény, te, felejted ott a bajt! Két habfehér karomban, márványos keblemen az élted mesebeli álom, kábult gyönyör legyen. GRÉDA JÓZSEF fordítása — Nem csodálatosan szép ? — lehelte. Vitold valóban a fehér karokban nyugodott, a fehér keblet csókolta. — Oh, mindjárt meghalok — sóhajtotta Lusja. ★ A nagy ajtó nyitva állott. Lusja utolsó pillantást vetett a bunkerbe. — Nyugodj békében, Grünhut bácsi, s bocsánatot kérek tőled, ha tisztességtelennek tartottad viselkedésünket — bókolt a sír felé. Vitold dörmögve nevetett. — Mulatságos, amikor egy német katona pukedlizik — jegyezte meg. A lány lendületesen nyakonütötte. — Elviselhetetlenül cinikus vagy — mondta majdnem sírva. — Igenis én meghatottam búcsúzom Grünhut bácsitól. S ha nem volnál olyan hitehagyott és semmirekellő zsidó, akkor oda kellene állnod a sírja mellé Kádist mondani, de te azt sem tudod, hogy az micsoda. — Azt még tudom, hogy micsoda, de nem tanultam meg soha, nem tanítottak rá. Ez is az én bűnöm? — kérdezte engesztelő hangon. — De te elmondhatod... — Nőknek nem szabad — sóhajtotta. — Rettenetes, hogy milyen tudatlan vagy. Én Grünhut bácsitól is legfeljebb Heine verssel búcsúzhatom. „Pap nem mond misét fölöttem, kádist nem mond értem árva: holtom napja-fordulóin csöndes lesz a sírom tája.” (G.j.ford.) 2JAI5HTAM OKI Elhallgatott. — Várj egy pillanatra — mondta, mert hirtelen ötlete támadt. Az asztalfiókból kivette a Heine-kötetet és Grünhut bácsi imakönyvét, s a kettőt egymásra téve, elhelyeze őket a síron. — Virág helyett, Grünhut bácsi... Vitold Blumenfeld komolyan nézte végig a jelenetet. Lusja gyakran mondott, vagy cselekedett meglepőt, va■ mm. NYÁRI CHARTER UTAZÁSOK AZ 1977-ES ÉVRE lami számára szokatlant, s ezek az apró megjegyzések, vagy gesztusok, mintha leolvasztottak volna egy-egy vékony réteget elkérgesedett leikéből. — Illik rád a név, amit én adtam neked, kis Patyolat. — mondta. — De most már induljunk, egészen kivilágosodott. A hó vakított. A szürkén borús égbolt felhői közül olykor-olykor kicsillant a napfény. Nagyon mély volt a csend, a fagyott vidéken nem mutatkozott élőlény. Ijesztő volt a távlat a pince négy falához szokott szemek számára. Hunyorogva, kissé riadtan néztek körül. — Merre megyünk? — kérdezte Lusja suttogva. — Meg kell keresnünk az ösvény folytatását. Gondolom, a patakon keresztül a falu felé vezet — hangzott Vitold halk, bizonytalan válasza. Az ösvényt megtalálták, esetlenül botorkáltak rajta. Elvonult a ház előtt és nagyot kanyarodott déli irányba. Követték a kis lankára, amely a ház előtt emelkedett. S akkor vették észre, hogy a kis liget, amely a domb alatt, a patak partján tárta fel ritkás növényzetét, voltaképpen csak kiágazása egy erdőnek, amely a patakon túl folytatódik. Vitold a lejtőre mutatott. — Nyomok — figyelmeztette — járt itt valaki a havazás óta. Körülnéztek. A lanka tövében félszegen, elárvultán fészkelt a kis ház, kormos, tető nélküli falai reménytelenül meredeztek. Alig kétszáz méterre volt tőlük s e kis távolságból siralmasan szükségtelennek, fölöslegesnek tűnt, mégis, három hónapig az életet jelentette a részükre. Távolról látszott a sínpár, az ideiglenes indóház romjaival. Amott messzi sejtették a műhelytábort. Lombtalan fák, imitt-amott kis parasztházak kerítései bontották meg a táj sivár hófehérségét. Keleti irányban Lublint vélték felfedezni, falvak és egymástól távoleső tanyák gyűrűjében. A kéményekből fekete szénfüst tört felfelé, hasonlóan a szájukból áramló levegőhöz, csakhogy az fehér párává fagyott, amint kilehelték. — Induljunk lefelé, mert ilyen magasból messziről megláthatnak bennünket — sürgette Vitek. A nyomokat követték az erdő felé, óvatosan mentek át a patakon átívelő, három deszkából álló hidon. Furcsán hatottak Lusja nőies, apró lépései a katona-öltözetben. A vastag posztókabát sem leplezte a szűk katonanadrágból kidomborodó hátulját. Combját verte az oldaltáska, amely nem éppen katonához illő toalettszereket és két konzervet tartalmazott. Vitold, kezében az automata fegyverrel s hátán a zsúfoltan megtömött hátizsákkal, nem igyekezett lépést tartani vele, biztosan tört elő az erdő irányába a friss nyomokat követve. Lusja utolérte és karjába fűzte a kezét. — Katonák ritkán járnak karonfogva —- nevetett le rá. — Bevallom, hogy félek, — suttogta Lusja, — mi történik, ha az erdőben németekre bukkanunk? Vitoldnak nem volt ideje csodálkozni sem azon, hogy Lusja váratlanul félni is tud mellette, mert kutyaugatás hallatszott, nem is túlságosan messziről. — Oh, hiszen ezt a hangot ismerem, ez a kutya szokott ugatni éjszakánként — állapította meg Lusja. Az ugatás közeledett. Vitold szaladni kezdett, maga 'után vonszolva a lányt is. Az erdő első fái között letértek az ösvényről. A lombtalan fák nem nyújtottak védelmet. — Egy-egy fa mögé kell rejtőznünk — utasította a férfi. Lusját széles tölgy védte. Vitold nem messze tőle, fegyverét lövésre készen tartva állt egy kérges, öreg fa mellett és az ösvényt figyelte. Megszeppenve gondolt arra, hogy három hónapja még két méternyire sem távolodott el Vitoldtól; ha most kinyújtaná a kezét, el sem érné. S még ő vállalta nagy hősiesen, hogy csalétekül fog szolgálni, ő lesz az, aki az első útjukba kerülő élőlényhez közeledni fog. Most, hogy ez a pillanat elérkezett, érezte hogyan remeg a térde a félelemtől. A kutya, hatalmas, borzos, korcs farkas-keverék, előbukkant. Mögötte, vadászpuskával a kezében szőke bajuszu, bocskoros paraszt tűnt fel. — Mit szagolsz, hé? — kérdezte a kutyától, aki két mellső lábát az ösvényre feszítve, a hátsókat messzi elnyújtva, felborzolt szőrrel ugatta a fák mögött rejtőzködőket. Lusja kérdőn nézett Vitoldra, a férfi biztatóan mosolygott és a fegyverét lengette. — Hé, jóbarát jön — akarta kiáltani, de csak suttogó hang tört ki a torkából. Elfelejtett hangosan beszélni a rejtőzés idején. A paraszt a kutyára kiáltott. — Kusde te, nem látod, hogy német katona úr jön? — csitította a paraszt az állatot, de az változatlanul vonított tovább, mert két szagot érzett s csak az egyik közeledett. — Nem harap a kutya? — kérdezte Lusja gyámoltalanul, most már olyan hangon, amely a sajátjára emlékeztette. — A katona úr lengyel? — kérdezte a paraszt hitetlenül és közelebb lépett. Lusja igennel akart válaszolni, de izgalmában csak bólintani tudott. — Maga nem katona. Urikisasszony — vigyorgott a kutya tulajdonosa — félrecsuszott a sapkája s látszik alóla a haja a kisasszonykának. Lusja legbájosabb mosolyát vette elő és lekapta a fejéről a katonaföveget, haja aranylón omlott szét. — S azt honnan sejti, hogy úrikisasszony vagypk? — érdeklődött kíváncsian. — Parasztjányok nem így beszínek ... — nyújtotta a szót — s nem illen fehir a bőrük. — Millen érdekesen tetszik beszíni — nevetett Lusja. — Majd megtanulom a kiejtisit, ha megengedi... — Ha megengedje, így mongyuk errefelé. S mongya meg a kisasszonyka a társának, ne játsszon azzal a fegyverrel, mert még eesül... Vitold hatalmas alakja és szakálla, úgy látszik, nagy hatást tett a parasztra, mert tisztelettudóan méregette. — Há maga is lengyel? — kérdezte hitetlenül. — S honnan bukkantak elő illen sápadtan? Lusja és Vitold összenézett, egyszerre támadt gondolattal, hogy nyugodtan elárulhatják kilétüket. Vitold a biztonság kedvéért nem tette le kezéből a fegyvert, úgy kérdezte: — Maga itt az erdőőr? — Az vónék, nagyságos úr, Piotr a nevem. A másik meghótt szárazbetegségben. — S maga kopogott a pince ajtaján ... ? — Nu, mingyárt gondútam. Maguk őték meg a farkast. Hát maguk bújtak bé oda. Joszif, az elődöm, Grinhut cselédje vót és ellátta űket. Mikor meghótt, mondta nekem a felesige, nézzem mán meg megvannak-e még ... de mán kitszer jártam arra, s nem válaszoltak ... A kutyát Bugrisnak hívták és szívesen barátkozott Lusjával. Az erdőőr kis házban lakott, öszvérhúzta szánja és egy kecske társaságában. Vaskályhában fütött az erdei fával s forró vízzel kínálta őket, amelyhez Vitold a hátizsákjából szedett elő teát. — Maguk zsidócskák, mi ? — dobta fel a kérdést. — Nem baj az, azért majd elbújtatjuk. Ringatta a kezében a kis aranypénzt, amely Vitold zsebéből hozzávándorolt. — Illen fínyes dologért mindent lehet kapni, igazolványt, parasztruhát is... De igyeljenek, mert a nimetek még itt vannak, még gyüttek is sokan. A faluban két szaksz tanyázik, s amott, ahun ezelőtt a míhelyek voltak, megint kaszárnya van ... aszongyák ide gyün a front... TORONTO-BUDAPEST-TORONTO Ára Utolsó PEDIKŰR Manikűr Több évtizedes gyakorlattal. Telefonhívásra házhoz is megyek. Hívja Évát 241-4907 0 Gesztenye Cukrászda és delicatessen Lj vezetés alatt. de a régi finomságú süteményekkel. Szeretettel várja régi és új vevőit: KEMÉNY IDA tulajdonos. 1394 Eglinton Avenue West TELEFON: 782-1598 aki BUDAPEST-TORONTO-BUDAPEST AZ IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETÉBEN Április 28 Június 14 Június 28 Június 29 Július 6 Július 12 Július 19 Szeptember 28 Augusztus 24 Szeptember 1 Augusztus 29 Augusztus 8 Augusztus 22 Augusztus 15 5 hónap 2 hónap 9 hét 8 és 'A hét 5 hét 6 hét 4 hét $479.00 B cycle A sports L , EGESZ ONTARIOBAN O A LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK 2 sporttetszerelésak KERÉKPÁROK 1169 BL00R St., W. LE 6-971« TORONTO-BECS-TORONT O CHARTER UTAZÁSOK Június 27 Június 27 Julius 26 Augusztus 16 Augusztus 23 Augusztus 16 (50) (57) (21) 35.00 35.00 35.00 $499.00 $509.00 $499.00 Apr. 25. Apr. 25. Máj. 24. SÚLYHATÁR 66 LBS KÜLÖNJÁRATÚ AUTÓBUSZ SZOLGÁLAT BECS repülőteréről BUDAPESTRE és vissza a repülőtérre. Július 14 Július 13 Augusztus 11 449.00 Augusztus 2 479.00 —i Csecsemőknek 35 dollár BUDAPEST-MONTREAL-BUDAPEST MONTREAL-BUPAPEST-MONTREAL_________________ Jelentkezéskor 50.00 dollár előleg fizetendő, a teljes összeg 60 nappal az indulás előtt. A legkellemesebb, átszállásnélküli utazás, ll COLLECT TELEFONHÍVÁST ELFOGADUNK (410 361-1101 EZT A KIÁLLÍTÁST LÁTNI KELL! Több mint 300 régi magyar olajfestmény látható Torontóban! Úgyszintén régi magyar fémjeles EZÜST étkészletek, a legnagyobb választék ezüst tálcákban, kerek, ovális, szögletes hal és sütemény tálcák tálak, gyümölcs-kosarak, gyertyatartók, szivardobozok, teáskannák és készletek, dísztárgyak a XIX. század és a századferduló idejéből való kéziveretű ezüst remekművek. Hétfótöl-szombatig: 9.30 tol 6 ig. Használja ki ezt a lehe tőséget és látogasson meg bennünket!
