Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-04-09 / 652. szám

1977. április 9. * MENORA 3 oldal BÉKÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS " NAGY HIBA, HOGY KE­VESEN OLVASSUK A BIB­LIÁT. MÁSKÜLÖNBEN A­­LIGHA TÖREKEDNÉNK SZOMSZÉDAINK KÁRÁ­RA" . — John Steinbeck. Bemidji tipikus középnyu­gati kisváros Minnesota ál­lam északkeleti csücskében. A viking származású lakosság nagyrésze turistákból és ki­rándulókból él, akik előszere­tettel keresik fel ezt a békés, vadregényes és szennyező­déstől mentes tájat. Nyilván e békés jellegnek köszönhette Bemidji, hogy itt rendezték meg az amerikai és kanadai oktatási szakemberek és tár­sadalomtudósok ezévi konfe­renciáját. A konferencia napirendjét egyetlen kérdés töltötte ki: mi a baj a kanadai-amerikai kapcsolatokkal, s miképpen lehetne megjavítani azokat ? A háromnapos értekezlet nyolc­száz részvevője a problémák kertelés nélküli feltárására vállalkozott, s ha más nem is, az általános hangnem fel­tétlenül őszinte volt. Miután az én hivatalos sze­replésem mindössze abban merült ki, hogy a konferencia bankett-szónoka voltam,^ há­rom nap alatt bőségesen volt időm meghallgatni az előadó­kat, s ebéd vagy kávészünet alatt magánbeszélgetést foly­tatni velük. Legfőbb benyomá­som az volt, miszerint a résztvevők túlnyomó többsé­gét valóban bántja az a tény, hogy a két szomszédállam kö­zött megromlottak a korábban példásan jó kapcsolatok. Általánosságban az ameri­kaiak szorongva figyelik a québeci eseményeket. ( Meg­nyugtattam őket, hogy mi, Quebecen kívüli kanadai­ak ugyanúgy szorongunk). Senkinek sem volt kétsége a­­felől, hogy ha a kanadai kon­föderáció ingatag, sőt, Que­­■bec miatt felbomlással fe­nyeget, azt az amerikaiak — hosszú távon — ugyanúgy megsínylik mint mi. Az azon­ban, hogy a kanadai külpoliti­ka önálló utakat keres és ma­napság már nem az a meg­szokott szavazó-masina a­­mely automatikusan menetel nemzetközi szervezetekben az amerikaiak mellett, annak a lassan kialakuló nemzeties­­kedési folyamatnak köszönhe­tő, amely az utolsó három év­tizedben, az angol birodalom­tól való elszakadás után kez­dett kialakulni. Hasonló tö­rekvések észlelhetők gazda­sági és kulturális viszonylat­ban is; a nemzetiesedés min­den tekintetben önállóságot kíván biztosítani. Nyilván ide vezethetők vissza azok az in­tézkedések, melyek kvótákat szabnak egyes amerikai cik­kek behozatalára ( húsáru, to­jás, stb.) , s egy önálló kana­dai szórakoztatóipar érdeké­ben a hollywoodi tömegfilmek korlátozására. . Ugyanakkor egyes kanadai nyersanyagok, mint például az olaj, kimerü­lőben vannak, s ezek kivitelé­re is kvótákat szabtak. A kö­rülmények szerencsétlen összejátszása folytán az ame­rikaiak mindebben mestersé­gesen keltett elhidegülést lát­tak, s valamennyi kanadai vé­dőintézkedésre ellenintézke­Mi az alapja az ideális kanadai-amerikai kapcsolatoknak? déssel válaszoltak, amely kölcsönös bizalmatlansághoz vezetett. A buffaloi és ontarioi "ká­­beltelevizió-háborún" kívül jelenleg komoly nézeteltérés van az észak-dakotaiak és a manitobaiak között az ún. Garrison vízierőmű és irri­­gáló rendszer duzzasztó gát­jai miatt, s ennek hullámai Washingtont és Ottawát is el­érték és riadóztatták. Az amerikai kormány széleskö­rű energiagazdálkodási ter­vében a Garrison komplexum­nak rendkívüli jelentősége van miután az áramfejlesztés mellett ( amely öt államot: a két Dakotát, Minnesotát,Neb­­raskát és Montanát tudná el­látni elektromos energiával), a termőföldek öntözési prob­lémáját is megoldaná. A két­milliárd dolláros kiadást igénylő munkálatok öt évvel ezelőtt indultak meg; 1976 ta­vaszára elkészültek a föld­munkákkal. Ekkor léptek közbe a kana­dai környezetvédelmi szakér­tők. Intézményesen tiltakoz­tak az erőmű és öntözési rendszer felépítése ellen, az­zal érvelve, hogy az irrigálá­­si eljárás során a Souris és Red folyókba visszavezetett víz mérgezett lesz mire Ma­nitobába és Saskatchewanba ér, s beláthatatlan szennyezé­si következményekkel járhat az emberre, állatra, növény­zetre. A kezdetben helyi jel­legű tiltakozás országos jel­legű akcióvá szélesült, sTru­­deau miniszterelnök közel­múltban tett washingtoni láto­gatása alkalmával hosszú ma­gyarázatot tartott Carter el­nöknek a Garrison-irrigálás veszélyes voltáról. Carter át­menetileg leállította a továb­bi építkezést, s környezetvé­delmi szakértőket utasított további kimerítő tanulmányok végzésére. Mindez persze csupán olaj volt a tűzre. Az amerikaiak, különösen Észak-Dakotában, tajtékoznak a méregtől. Hi­vatkoznak az építkezés öt év­vel ezelőtti beindítására, me­lyet megelőzőleg hónapokon át tartottak nyilvános értekezle­teket a környező amerikai és kanadai városokban, s ezek során nemcsak az erőmű és öntözési rendszer terveit is­mertették, hanem a megfelelő óvóintézkedéseket is nyilvá­nosságra hozták. Az értekez­letek során kanadai részről a legcsekélyebb tilta­kozás sem hangzott el, holott a helybelieken kívül po­litikusok, környezetvédelmi szakértők, kémikusok, bio­­lógusk és állatorvosok is képviselve voltak. Ha a Gar­­rison-rendszer, — kérdezik az amerikaiak, — valóban ve­szélyt jelent a kanadai kör­nyezetvédelemre, miért nem adtak ennek hangot az építke­zések megindulása előtt? Mi­ért vártak öt évet — másfél - milliárd dolláros beruházást — mielőtt tiltakozni kezdtek? Ez az eset tipikus példája annak, hogyan lehet bolhából elefántot kreálni. Mindazok, akik ismerik a Garrison-ter­­veket — beleértve a kanadai környezetvédelmi szakértő­ket is — tisztában vannak az­zal, hogy a tervbevett óvóin­tézkedések mindenféle ve­szélyt kizárnak, s az egyetlen Manitobára hátrányos jelen­ség a Souris és Red folyók vízszintjének időszakos le­apadása lenne a duzzasztógá­tak feltöltése során. ( Ez vi­szont még hátránynak sem ne­vezhető,figyelembe véve,hogy a két folyó kétszer évenként árvizet zúdit a tartományra.) Dehát ha Szudán három évti­zede politikai tőkét kovácsol Egyiptommal szemben a Ní­lus asszuáni duzzasztása mi­att, akkor miért ne tehetnék ugyanazt megszállott kana­dai nacionalisták, akik min­dent imperialista törekvésnek minősítenek az Egyesült Ál­lamokból ? A Bemidji-i konferencia volt az első őszinte eszme­csere Kanada és az Egyesült Államok ama intelíektüeijei között, akik a kapcsolatok normalizálásában látják a bé­kés — és hasznos —egymás mellett élés alapfeltételét. Félelmetes volt hallgatni a konferencia egyik előadójá­nak beszámolóját, miszerint az elmúlt két évben Manitoba és a két Dakota között felére csökkent a turistaforgalom. ( Manitoba egyedül húszmillió, dollárt veszített 1976-ban a turistaforgalom lanyhulásá­val.) Találóan jegyezte meg Arthur Link, Észak-Dakota kormányzója, hogy az ameri­kaiak és a kanadaiak — ebben a térségben — úgy bojkottál­­ják egymást, mint ahogy az a­­merikai zsidóság egy ideig bojkottálta a Mexikóba való utazást a mexikói kormány Iz­­ráel-ellenes szavazatai miatt az ENSz-ben. Kanada minden időkben kifogásolta, hogy az( amerikaiak alig tudnak vala­mit északi szomszédaikról; ha a kapcsolatok rosszabbo­dásával az amerikai turisták elkerülik Kanadát, az elszige­telődés veszélye fenyeget. A szabad nyugati világ va­lamikor székében csodált ereje és egysége az ötvenes évek óta rohamosan csökkent a kommunista diktatúrák és a tömbökbe tömörülő, gaz­daságilag és társadalmilag elmaradott országok ellené­ben. Kanada és az Egyesült Államok — a nyugati világ két legerősebb országa —nem engedheti meg magának, hogy az egymásrautaltságot, bará­ti és szövetségi kapcsolatukat sutba dobja. Losonczy László INDIRA GANDHI Indira Gandhi március 22- én lemondott. Lemondásával egy korszak zárult le, amely India függetlenségének elis­merésével, 1947 aguusztuslő­­én kezdődött. Az elmúlt 30 év alatt, két év kivételével Jawaharlal Nehru és leánya, Indira irányította a félsziget 600 milliós népének sorsát. Valójában azonban nem 30, de 60 évről van szó. Indira ap­ja Nehru, egy gazdag család gyermeke volt. Ügyvédi okle­velét Angliában, a Cambridge Egyetemen szerezte meg. Visszatért Indiába és 1912-ben az Indiai Ügyvédi Kamara tagja lett. Hét évvel későbben, 1919-ben, nyíltan csatlakozott az Indiai Függetlenségi Moz­galomhoz és annak egyik ve­zéralakja lett. Az önellátásra törekvő Mahatma Gandhival szemben az iparosítás és a haladás szükségességét hang­súlyozta. Indira 1917 november 19-én született. Alig volt négy éves, amikor szüleit a brit hatósá­gok először Ítélték börtönbün­tetésre. Ettől kezdve a család élete a függetlenségi mozga­lomban és a börtönökben foly­tatódott. A BNAI ZION DUNÁNTÚL és Környéke Chapter#142 Vezetősége ÁPRILIS 24.EN (VASÁRNAP) D.U. 2 ÓRAKOR tartja az .. OTTHON KOR CLUBHELYISE GÉBEN ( 137 EAST 83 Str. * 83 UTCA SAROK) jótekonyceílú ka’rtya délutánját a Retarded Children’ s Home in ROS H AH AJ IN-IZRAEL javára, melyre Ont, családját és barátait szeretettel meghívjuk. Adomány: $6.00 kávé és süteménnyel együtt Indira Gandhi Angliában ne­velkedett. V isszatérve Indi­ába, Feroze Gandhi (nem ro­kona Mahatma Gandhinak) új­ságíró, a függetlenségi moz­galom tevékeny tagjának fele­sége lett. Házasságkötésük u­­tán alig egy évre, politikai te­vékenységük miatt, mindket­ten börtönbe kerültek. Harcuk 194 7 augusztus 15-én sikerre vezetett és a független India első miniszterelnöke In­dira apja, Nehru lett. ő vezet­te be Indirát az államvezetés titkaiba. Minden jelentősebb külföldi útjára magával vitte, így pl. az Egyesült Államokba, Moszkvába, Pekingbe. Amikor Nehru 1964-ben meghalt, egyik követője, Lal Bahadur Shastri lépett a he­lyébe. Kabinetijében Indira Gandhi töltötte be az Informá­ció és Sajtóügyi Minisztériumi tárcát. Két évvel később Shastri meghalt. Indira Gandhi lett az utódja. Tizenegy éven át intézte az ország sorsát. Miniszterelnökségének ide­je alatt a széles látókörű ki­váló politikai érzékkel megál­dott asszony óriási problé­mákkal küzdött. Orvosolni igyekezett az in­diai társadalom felsőbb réte­gének gyógyíthatatlan beteg­ségét: a korrupciót. Ugyan­akkor küzdött az alacsonyabb osztályokban uralkodó babona ellen, amely a haladás legna­gyobb akadályát képezte. Ne­héz harc ez egy olyan ország­ban, ahol a lakosság 60 %-a f­­rástudatlan. Indira Gandhi küzdelmének nehézségeit csak akkor láthat­juk teljes mértékben, ha tud­juk, hogy a 600 milliós nép 14 nyelvcsoportba tartozó több mint ezer dialektust beszél. Vallási szempontból sem sokkal jobb a helyzet. Igaz ugyan, hogy a lakosság 83 %-a a hindu vallást követi, de még­is 62 millió mohamedán, 15 millió keresztény, négymillió buddhista és több kisebb val­lás tarkítja az ország egyházi életét. Ha mindezt tekintetbe vesz­­szük, meg kell állapítanunk, hogy Indira Gandhi, mint mi­niszterelnök, megállta a he­lyét. Magánéletében mindig a szerénység és a tisztesség jellemezte. Éveken keresztül ’’India anyjának” hívta a nép és ezt a jelzőt sok tekintetben meg is érdemelte. Külpolitikája az utóbbi é­­vekben eltolódott Moszkva i­­rányába. Ez azonban nem any­­nyira a szovjet propaganda ér­deme, mint inkább az Egyesült Államok külpolitikai merev­ségének volt a következménye. Indira Gandhi a pakisztáni háború idején, 1971 végén állt politikai hatalmának delelő­pontján. Ennek köszönhető, hogy az 1972-es választásokon a pártja, a ’’Congress Party”, kétharmados többséggel győ­zött. Talán éppen ez volt Indi­ra Gandhi későbbi bukásának oka. A kétharmados többségre támaszkodva meg akarta gyorsítani a felsőbb osztá­lyokban elterjedt korrupció megszüntetését és az alsóbb néposztályok túlságos szapo­rodását. Mindkét fronton óri­ási nehézségekbe ütközött. E- zeket akarta legyőzni, amikor 1975 júniusában kihirdette a rendkívüli állapotot. Ezzel a­­zonban maga ellen fordította a politikai élet jószándékú és tisztességes köreit is. Azokat, akik nem tudtak belenyugodni az emberi szabadságjogok korlátozásába. Amikor Indira Gandhi janu­ár 11-én kiírta a márciusi vá­lasztásokat, győzelmét biz­tosra vette. Nem számított két körülménnyel: azzal, hogy az ellenzéki pártok összefognak és közös listával fognak indul­ni a választásoko másik e­­lőre nem látott k: Vmnérvy ja­­givan Ram föl ésügy miniszter és a iónvi ROMÁNIAI KÉPESLAP A románokra nehéz idők járnak mostanában. A három év előtti erdélyi árvíz első­sorban az erdélyi, részben magyarlakta területeket súj­totta, évekre visszavetve az ország gazdasági fejlődését. Romániában amúgyis a legala­csonyabb az életszínvonal e­­gész Kelet-Európábán, ame­lyet a súlyos földrengés egé­szen biztosan hosszú évekre állandósít majd. Megfigyelők szerint Románia a mostani természeti katasztrófát tíz év alatt tudja csak kiheverni. * ** A földrengés március 4-én pénteken, helyi idő szerint es­te féltízkor következett be. A föld kb. egy percen át rengett, központja Bukaresttől mintegy százhúsz kilométerre északra volt. A katasztrófa váratlanul ér­te a lakosságot. A román rá­dió adása, a külfölddel való telefon- és távíró-összekötte­tés azonnal megszakadt. Szemtanuk beszámolói szerint a megrémült lakosok a házak­ból kirohantak az utcákra, pá­nik tört ki, a levegőt az össze­omló házak robaja és a sérül­tek jajveszékelése töltötte be. A román vezetés teljesen ta­nácstalan volt, annál is inkább, hiszen Ceausescu elnök-párt­­főtikár, akinek kezében Össz­pontosul minden hatalom, kül­földön, éppen Nigériában volt hivatalos látogatáson. *** A vezetés fejetlenségére, tanácstalanságára jellemző, hogy Ceausescu távollétében órákon át semmilyen intéz­kedés nem történt azon kívül, hogy katonaságot vezényeltek a főváros és a nagyobb városok főútvonalaira, mert attól tar­tottak, hogy a pánik rendszer­­ellenes megmozdulásokba csap át. Bukarestben tankokat is vezényeltek a főváros köz­pontjába, ahol a legsúlyosabb volt a helyzet. A bukaresti rá­dió több órán át nem adott műsort, amikor folytatta adá­sát, gyászzenét sugárzott és csak megkésve közölte a párt­vezetés és a kormány köz­leményét a szükségállapot el­rendeléséről. A földrengés következtében a fővárosban és a nagyobb óromániai városok­ban elszakadtak a gáz-és víz­vezetékek, nem volt közvilágí­tás. A helyzetet senki sem tud­ta áttekinteni. Jellemző, hogy a földrengésről a Szabad Európa Rádió román-nyelvű ’’érinthetetlenek” vezérének kiválása volt a kormányból. Indira Gandhi méltósággal viselte bukását. A következő nyilatkozattal búcsúzott el hi­vatalától: ”A nép kollektív ítéletét tu­domásul kell vennem. Minisz­tertársaim és én fenntartás nélkül és alázattal elfogadjuk az Ítéletet. A szabad választás lényeges része a demokra­tikus politikai rendszernek, a­­melyhez mélységes meggyő­ződéssel ragaszkodunk. Min­dig vallottam, hogy a választá­sok megnyerésénél, vagy el­vesztésénél sokkal fontosabb az ország erősödése és a nép jólétének biztosíása. Az új kormánynak minden jót kívánok. Remélem, hogy India szocialista-demokrata alapjai erősödni fognak.” * ** Március 24-én, a 81 éves Morarji Desai lépett Indira Gandhi örökébe. ígérte, hogy első teendője a bíróságok füg­getlenségének és a sajtósza­badságnak visszaállítása lesz. Úgy látszik, hogy Indiában sokkal mélyebb gyökerei van­nak a nyugati értelemben vett demokráciának, mint ahogyan azt Washington és Moszkva látta. A.P. adása egy jó órával előbb szá­molt be, mint a hivatalos ro­mán rádióállomások. *** A mentési munkálatokhoz szervezetten csak a rengés u­­tán órákkal kezdhettek hozzá, amikor sikerült rádiókapcso­latba lépni Ceausescuval, aki azonnal hazarepült és szemé­lyesen irányította a munkála­tokat. Március 5-én a nap­világnál láthatóvá váltak a ter­mészeti csapás méretei, ame­lyekről azonban hivatalos he­lyen feltűnően és soká hallgat­tak. A vidékkel napokon át nem volt kapcsolat és az is meg­késve derült ki, hogy a nagyobb városok közül Krajovát, aztán Ploestit és a körülötte elterü­lő olajvidéket talán még Buka­restnél is súlyosabban érin­tette a csapás. A Duna-menti, húszezer lakosú Zimnicea vá­rosát például a földdel tette e­­gyenlővé a katasztrófa. Ma­gyar szempontból szerencse a szerencsétlenségben: Erdély­ben érezték ugyan a rengést, de csupán Brassó környékén keletkeztek kisebb károk, em­berélet nem esett áldozatul. *** A károkat időközben fel mérték. A hivatalos jelenté­sekből kitűnik, hogy a halálos áldozatok száma több mint 1500, túlnyomó többségük Bu­karestben vesztette életét. Különösen a főváros belső ré­szei szenvedtek károkat. Több mint tízezren sebesültek meg. Az oszág egész területén mintegy 800 gyár és üzem ron­gálódott meg és súlyos károk keletkeztek az olajvidéken. Hivatalos adatok szerint az országban 33 ezer ház omlott össze, vagy rongálódott meg súlyosan. A katasztrófa követ­keztében több-tízezer állat, — marha, sertés, ló —pusztult el. Becslések szerint csupán Bukarestben legalább hét évig tart a földrengés nyomainak eltüntetése. Országosan az új­jáépítés valószínűleg még to­vább tart majd. *** A földrengés zsidó áldoza­tainak számát természetesen nem könnyű megállapítani. Valószínűnek tartják, hogy százalékszerűen kicsi a vesz­teség, mert a bukaresti zsidó­ság nagy része a város öre­gebb részeiben élt, ahol kevés a modern, magas épület. A rabbinátuson eddig csak 64 zsidó halottról tudnak, viszont nem érkezett még jelentés Ploestiből, amely a földren­gés központja volt. A halot­tak között volt Veronica Po­­rumbacu, Románia egyik ve­zető költője és novellistája. Bukarest legnagyobb zsina­gógája, a Coral templom je­lentős károkat szenvedett,míg két kisebb templom, a Malbim és az Athena utcai szinte tel­jesen elpusztult. Az áldozatokkal kapcsolatos jellegzetesen kommunista ízű titkolózáson kívül feltűnést keltett az is, hogy a román ve­zetés napokon át vonakodott attól, hogy elfogadja az azon­nal felajánlott nyugati segítsé­get. Ugyanilyen feltűnő volt az is, hogy Moszkva csak napok­kal megkésve ajánlott — e­­gyébként szokatlanul kis­méretű — segítséget. Ceausescu kijelentette, hogy az ország elsősorban a maga erejéből áll majd talpra. Ennek érdekében és a folya­matban lévőötéves Terv sike­res befejezése céljából beve­zették az általános túlórázást, elhalasztották a tervezett, 42 órás munkahétre való legalább részleges átállást is. Biztos, ami biztos: Bukarest időköz­ben közölte, hogy külföldi tá­mogatást, kölcsönt is elfogad. A kormány kilátásba helyezte, hogy a károsultak ingyen la­kást, berendezést kapnak az elpusztult helyébe. ** * Az elmúlt hetekben az élet — bár igen lassan— visszaté­rőben volt a normális medré­be. A főváros közüzemei újra működnek, van villany, víz és gáz. Bukarest élelmezését vi­déki élelmiszer szállítmá­nyokkal biztosítják. Folyik a romok eltakarítása. Közben ú­­jabb és újabb halottakat ásnak ki a törmelékek alól. Az áldo­zatok száma bizonyára emel­kedni fog. * ** A hivatalos propaganda to­vábbra is teljes erővel méltat­ja Ceausescut, akinek szemé­lyi kultusza már-már Sztáli­nén is túltesz. A lapok, a rá­dió, a TV unos-untalan aCon­­ducatorral, a Vezérrel foglal­kozik, forrón méltatja a men­tési munkákban végzett — és természetesen rendkívül el­túlzott — szerepét. Ceausescu azonban változatlanul népsze­rűtlen, aminek fő oka az, hogy a román diktátor —aki jellem­ző módon — a volt királyi pa­lotában lakik a legkeményebb sztálinista belső diktatúrát tartja fenn. A románokra nin­csen hatással a Conducator Nyugaton annyira méltatott ’’függetlenebb” külpolitikája. Számukra a mindennapos va­lóságot jelenti az állambizton­sági szervek terrorja csak­úgy, mint a rendkívül alacsony életszínvonal. Erdélyben mindehhez még a magyarok elleni elnyomó intézkedések is járulnak. A kétmillió erdélyi magyar a rezsim kettős — po­litikai, nemzetiségi — elnyo­mása alatt sínylődik. ** * A Romániában élő, kb. száz­ezer főnyi zsidóságnak sem sokkal kedvezőbb a helyzete. Románia ugyan hivatalos kap­csolatot tart Izráellel, külpo­litikája sem olyan egyoldalú­an arab-barát, mint a többi ’’testvérállamé”, de a szinte hagyományos román antisze­mitizmus nem tűnt el, éppen ellenkezőleg. A vallásgyakor­lat elé nem gördítenek komo­lyabb akadályokat, valamelyes kivándorlást is engedélyez­nek, egészben véve azonban a román zsidóság csak kényte­len-kelletlen megtűrt kisebb­ség, amelynek jövőül a teljes beolvasztást szánták. Hivata­los helyen nagyon rosszalják azt is, hogy a romániai értel­miségi ellenzéki megmozdu­lások prominens személyisé­ge, a 40 éves író, Paul Goma is zsidó. *** A belső ellenzékkel egyéb­ként éppenúgy elbánnak, mint bárhol másutt Kelet-Európá­­ban, talán részben Magyaror­szág kivételével. Éppen Goma hozta nemrég a Nyugat tudo­mására, hogy Romániában le­galább négy elmeklinikán őriznek olyan személyeket, — mintegy százat — akik tel­jesen normálisak, csupán nem osztják a rezsim nézeteit. Ami Bukarestnek a Nyugaton eltúl­zott külpolitikai független­ségét illeti: brezsnyevamúlt év végefelé Romániában vizi­telt és nyilván figyelmeztette Ceausescut a külpolitikai kü­lönít veszélyeire. 'Azóta Bu­karestben feltűnően szőrmen­tében bánnak a román önálló­sággal. Most azonban úgyis az újjáépítés óriási feladata van előtérben, amely nem Moszk­vára, a ’’testvéri szocialis­ta államokra”, hanem a na­gyon megpróbált román nép vállára nehezedik majd. Havas Kornél

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents