Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-04-02 / 651. szám
1977 április 2 * MENORA 27 oldal HAROLD CUMMINGS Ltd 5255 JEAN TALON WEST MONTREAL T: 739-1911 és salesmanje ERVIN BLOCK kivan vevőinek és Montreal Zsidóságának Kellemes Pészach-i Ünnepeket LABORATORIES COSMETICS MANUFACTIJRING 1231 St.CATHERINE ST., - WEST, Suite 230. MONTREAL Telefon: 844-8545 TULAJDONOSA SZÉP PÉSZACH ÜNNEPEKET KÍVÁN KEDVES VEVŐINEK, BARÁTAINAK ÉS MONTREAL MAGYAR ZSIDÓSÁGÁNAK sSurek jewellery I 4316 St. Lawrence Blvd. 842-7033 Air. és Mrs és családjik \ Szép Pészach ünnepeket kívánnak vevőiknek, barátaiknak ^ és a MAGYAR ZSIDÓSÁGNAK ALLIED TRAVEL BUREAU Ltd. 5300 COTE DES NEIGES RD. TEL: 733-4614 TULAJDONOSA KISSNE, KLARA KELLEMES PÉSZACH ÜNNEPEKET KIVAN ÜGYFELEINEK, BARÁTAINAK ÉS MONTREÁL MAGYAR ZSIDÓSÁGÁNAK. BILL'S SERVICE Station 1410 VAN HORNÉ AVE. MONTREAL Tel: 274-731 1 tulajdonosai GÁLFI BÉLA és KLEIN BANDI Kellems Pészachot kivan kedves ügyfeleinek, barátinak T3333333333 GT* BP Service Station 205 Bates Road 733-0775 * 733-2161 tulajdonosai VAITZNER TIBOR és GROSZ GYÖRGY KELLEMES PÉSZACH ÜNNEPEKET KIVANNAK KEDVES VEVŐIKNEK ÉS JÓBARÁTAIKNAK. MONTREÁL MAGYAR ZSIDÓSÁGÁNAK '00000000000000000000000000 A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ Az orvos leakasztja a képet, megcsókolja s ráteszi íróasztalára. Aztán kimegy az előszobába és kalappal a fején tér vissza. Az ajtót újra bezárja, kulccsal, a képet a kezébe veszi és megszólal: Drága jó szüleim, nyugodjatok békében. Én most másodszor temetlek el benneteket. Képeteket ide, az íróasztalom fiókjába zárom, hogy mindig mellettem lehessetek. De előbb igaz, őszinte gyermeki szeretettel mondom el értetek ... — itt hangja felsír és szaggatott szavakkal, zokogva, hangosan mondja végig a halottak utáni imát: Jiszgadal, vöjiszkádás . . . Az ima befejeztével zsebkendőjével megtöri! szemét s a képet fehér selyempapfrva csomagolva bezárja íróasztala fiókjába. Aztán az íróasztal mellé ül és újra erőt vesz rajta a sírás. Egy kis idő után az ajtóhoz megy, kinyitja, kiviszi kalapját. Aztán visszajön és újra zokogva sír. *** Még három hót sem telt el és a kikeresztelkedést ünnepelték dr. Körmendy Dániel szalonjában. Hízelgő, dicsérő beszédek, további ünnepségekre való meghívások követték egymást. A nagybirtokos keresztapa kitett magáért. Egy felnyergelt hátaslovat ajándékozott újdonsült keresztfiának, Körmendy Pálnak. Az orvos a rendelőjét bocsátotta az ünnepségen megjelent fiatalság számára. Négy fiú és két lány, a Pali iskolatársai közül vettek részt a katolikussá való avatásán. Husvét előtt volt és talán azért is javasolta Körmendy Pali egy műkedvelő előadás megrendezését. A postamester lesimított hajú, madonna arcú lánya, Éva, komoly maradt. — Az idő rövid, — mondta, — összesen három hét áll rendelkezésükre husvétig a szerepeket betanulni. — Gondolom,legjobb lenne valami vallásos tárgyú dolgot előadni, hiszen a feltámadás ünnepét ünnepeljük. Én tudok is egy három rövid felvonásost. A zárdában adták elő tavaly, nagy sikerrel. Gerő, a dadogós közbevágott: — Igen, én is ott voltam az előadásotokon. Emlékszem, Betlehemben játszódik le, ami szerintem ugyan nem jó, mert közel van Jeruzsálemhez, és ott sok a zsidó. Apropó, — folytatta a dadogós, — nehogy zsidókat is meghívjunk, mert őszintén szólva szeretnék már egyszer egy társaságban lenni, ahol ne kelljen körülnézni, hogy nincs-e jelen zsidó, akire tekintettel kell lennünk. Azt nem tehetjük meg, — vágott közbe Ferenc, a tiszttartó fia. Gyerekkori barátainkat mégsem hagyhatjuk ki a meghívottak soraiból, mint például a Grosz Imrét, aki mindnyájunknak jó barátja volt mindig. Téged pedig ő csúsztatott át eddig minden vizsgán. — Igaz, úgy van, — kiáltott közbe Körmendy Pali. A dühbe gurult Gerő helyéről felugorva, hangosan, magából kikelve kiabálni kezdett. — Igaz, de meg kell végre kezdenünk a zsidók bojkottálását. Németországban már be akarják vezetni hogy sárga csillaggal járjanak az utcán, és hogy a piacra csak bizonyos órában mehessenek és este sehová. Már azt is felvetették, hogy gettózni kellene őket. Van egy új párt, úgy hívják hogy nemzeti szocialista párt — ezeké ott a jövő. Nekünk is haladni kell az idővel. Pali izgatottan kért szót. Általános csend lett a szobában. — Tudjátok meg, hogy habár én már a törvények értelmében szintén katolikus vagyok, mégis szükségesnek tartom, hogy legjobb barátommal, Grosz Imrével megbeszéljem ezt az egész bál-ügyet. U- gyanis ez a műkedvelő dolog nem most, hanem hetek óta megbeszélésünk tárgya volt Ferivel. Sőt bevallom, Grosz Imrének is elmondtam, hogy katolikus diákbált akarunk rendezni és sajnos bizonyára lesznek problémák a meghivások körül, ismerve Gerő antiszemita beállítottságát. 0 azonnal megértette hogy mire célzok, és én már visszaszivtam volna az egészet. Imre nem lepődött meg. Éva jelen volt, amikor közöltem vele, hogy a meghivások körül lesznek problémák. Imre mosolyogva vette tudomásul tervünket és annyit mondott csupán, hogy ő tulajdonképpen büszke rá, hogy megkülönböztetjük magunktól azzal, hogy zsidó'volta miatt nem hívhatjuk meg a bálra. Szülei előtt szégyelli is, hogy eddig ilyen szoros barátságot tartott fenn velünk, de ezután ő teljesen érdektelen marad a mi dolgaink iránt. Különben is ő nemsokára elutazik innen és nem is lesz a helységben a zsidómentes bál idejében. Elmegy innen messze, nagyon messze s még hallani sem fogunk róla. Igen oda megy ahol olyan korán kell a nap, ősei országába — Palesztinába. — Eljön az idő hogy ott lesz a mi saját hazánk, — mondotta, és már ott is hagyott bennünket a járda szélén. Itt Éva vette át a szót. — Gyerekek, meg kell,hogy mondjam, be kell hogy valljam, nagyon megbántam csúnya viselkedésemet. Utolsó találkozásunkkor nem adtam kezet Grosz Imrének. Most is előttem van, amint csodálkozva néz rám. Szemei inkább szánakozást fejeztek ki, mint megbotránkozást. Éreztem, hogy lenéz bennünket. Soha nem fogom elfelejteni. Félek, abban a pillanatban beleszerettem egy kicsit Grosz Imrébe. Egy pillanatig néma csend volt, majd a dadogós Gerő törte meg a csendet. — No, no, nehogy még szégyent hozz a fejünkre, Éva, szerelmesnek lenni egy zsidóba. — Ugyan, ugyan, — válaszolt Éva megbotránkozva. — Nem erről van itt szó, mert azt is meg kell mondjam, hogy én még aznap este elmentem Imréékhez. Elmentem hozzá bocsánatot kérni. Akkor délután, amikor találkoztunk és én úgy tettem mintha észre se venném, megéreztem, hogy megsajnált engem, jelentéktelen senkinek tart, és mindnyájunkat, akik minden ok nélkül sárba taposunk egy gyerekkori jó barátságot, csak azért, mert ő másként mondja az imáját. Igen, én sokat gondolkodtam ezen.Egész éjjel nem aludtam, mert nem tudom, nemértem, miért tesszük ezt. Csak azért, mert a vallása más? Mert zsidó ? Meg kell mondjam nektek, mert ezzel is elégtételt kell adjak Grosz Imrének, ha nem hívjátok meg annak rendje és módja szerint, úgy rám se számítsatok. Úgy sem fog eljönni. — Bravó Éva, — szakítja félbe Gerő, — csak el ne határozd magad, hogy te is elmész a zsidókkal Palesztinába. A húsvéti bált megtartották ugyan, de előadás nélkül. Éva betartotta szavát, nem vett részt a mulatságon. 1937-et írtak akkor. Alig pár évi aránylagos csend után sötét, gondterhes idők következtek a világra. Hitler uralomra jutását, a második világháborút véres betűkkel kellene a világtörténelem legnagyobb rémtettei közé beírni. *** 1965-ben újra egy modernül felszerelt orvosi rendelőben vagyunk. Az íróasztalnál őszülni kezdő, elegáns külsejű, fehér köpenybe öltözött férfi ül. Kezében egy röntgenfelvételt tanulmányoz az e célra odaszerelt lámpa előtt. Az asztallal szemben Ben- Gurion nagyított fényképe, alatta pedig barna bőrrámában egy fiatal izráeli katona képe, — az orvos fia látható. Az ápolónó belépése zavarja meg az orvost, aki bejelenteni jött, hogy egy úr keresi őt. — Adjon oda valami olvasnivalót hogy ne unatkozzon, mert még van egy kis elintéznivalóm. Különben is még csak egynegyed négy és a rendelés csak négy órakor kezdődik. Ma még korábban is kell befejeznem, mert el kell mennem az egyetemre egy értekezletre. Az ápolónő kimegy, de aztán újra benyit és jelenti, hogy az illető úr nem beteg, és szeretne egy nagyon fontos, szigorúan magántermészetű ügyben beszélni a doktor úrral. Azért jött hamarább, hogy ne zavarja rendelés közben. — Jó, hát akkor vezesse be, — mondja az orvos beleegyezően. Sovány, sápadt arcú, beteges kinézésű, öregedő férfi lép be a szobába, akinek a ruházatán is látszik, hogy új bevándorló, Európából. A bő kabát, bő nadrág és a nyakkendője ezt azonnal elárulják. Alig hallhatóan mondja be a nevét, majd nagyot nyelve bocsánatot kér a zavarásért. — Foglaljon helyet, — biztatja az orvos, — és mondja meg, mivel lehetek szolgálatára, vagy ha beteg, adja elő panaszát. A látogató torkát köszörüli, körülnéz, majd fáradtan leül az egyik párnázott székre és remegő hangon kérdezi: — Ugyebár Körmendy doktor úrhoz van szerencsém ? Ha igen, ön akkor ugyebár a néhai dr. Körmendy Dániel volt várdai főorvos Pali nevű fia. Meglepődve kapja fel fejét az orvos. — Igen, én vagyok. És ön kicsoda ? Honnan ismer ? Ismerte szüléimét ? — Hát hallgasson meg doktor úr. Elmondom. Én Valter Jakab vagyok ugyanabból a városból mint ön, de 4-5 évvel idősebb, mert én már rég elhagytam a várdai elemi iskola padjait, amikor önt oda beíratták. Nagyon jól emlékszem arra is, hogy gyerekkorában szüleivel együtt áttértek a római katolikus vallásra, arra is emlékszem, hogy önt annak idején kivételesen, a Majtényi földbirtokos közbenjárásával felvették a budapesti orvosi fakultásra. Sőt azt is tudom, hogy a diploma elnyerése után előbb Bécsbe került, és onnan nemsokára kivándorolt Amerikába, és soha nem tért többé vissza Magyarországra, és hogy Amerikában egy erdélyi származású zsidólányt vett el feleségül. Az orvos figyelmesen hallgatta. — Most pedig elmondom idejövetelem célját es azt is, hogy hogy találtam önre. De előbb, szíves engedelmével még magamról szeretnék elmondani egyet-mást. Engem odahaza Várdán talált Hitler pokla. Elhurcoltak Auschwitzba. Feleségem sajnos soha nem tért onnan vissza. Sorsát jól tudjuk mind. Én véletlenül szabadultam meg. Betegen, legyengülve másztam fel a vonatra és minden nélkül érkeztem haza, városunkba. Lakásunkban semmi nem maradt, mindent elhordták a szomszédok és a nyilasok. 140 zsidó családból összesen nyolcán, mármint nyolc személy tért haza. Rövid idő múlva Debrecenbe utartam, mert ott kaptam egy szerény állást, kisegítő könyvelő lettem. Ott újra megnősültem. Sajnos a második feleségem, aki szintén deportálva volt, az ott szerzett szívbajába pár hónappal ideutazásunk előtt meghalt. Az orvos csengetett és két kávét kért a belépő ápolónőtől és egyben cigarettával kínálta meg Valtert. Valter tovább folytatta: — Izráelbe érkezve első dolgom volt elmenni a Technikonba. Elmondtam:a titkárnak helyzetemet és azt, hogy szeretném fiamat felvétetni az egyetemre. Megmondtam azt is, hogy héberül keveset tud, de nem vagyok olyan anyagi helyzetben hogy Ulpánra menjek, hogy akár egy hétig is munka, kereset nélkül maradjak. Ezért kérném, hogy vegyék fel a fiamat az egyetem diákotthonába, mint bentlakót. A titkár nagyon udvariasan az egyetem rektorához utasított, aki már másnap délelőtt fogadott. Újra előadtam kérésemet. Zsidóul beszéltem, amit a rektor tökéletesen megértett. Ugyanúgy, mint előtte való nap a titkár is. Miután befejeztem mondanivalómat a rektor egy kérdőivet tett elém kitöltés vegett. Az én gyenge héber tudásommal mar a második kérdésnél megakadtam, de úgy látszik a rektor ezt észrevette, mert visszakérte a papírt, maga elé tette, és a legnagyobb meglepetésemre tökéletes magyarsággal adta fel a kérdéseket. Amikor születési helyemet meghallotta, felkapta a fejét, a tollat letette és iátható meglepetéssel kérdezte: — Mondja kérem, ön talán nem a Valter pék legidősebb fia, Jakab ? Hiszen én nagyon jól ismerem egész családjával együtt. Hiszen gyermekkorunkban sokat játszadoztunk, emlékszem a folyónáj maga, mint jó úszó vigyázott ránk, a kisebbekre. Barátságos légkörben állította ki a kérdőívet, majd átadta a titkárnak. • — Kedves Valter, — mondta, — nekem most sajnos el kell mennem, de holnap délután öt órakor legyen nálam a fiával együtt, várom magukat. Nem itt az irodámban, hanem a lakásomon. Itt a névjegyem a címmel és a telefonszámmal. Másnap pontosan ott voltunk. A fiamat felvették az egyetemre a harmadik évre. Nekem is szerzett egy állást Haifán, egy irodában, ahol a magyar nyelv tudása is nagy hasznomra lesz. Este Ulpánra fogok járni s hat hónap múlva a fiam is vizsgázhat a harmadik évről. Szorgalmas, komoly, okos gyerek, sikerülni fog neki. A rektor ott tartott bennünket vacsorára. Vacsora után a fiam elment és mi ketten maradtunk. És most fogja meg a szék támláját dr. Körmendy úr, mert jön a nagy szenzáció. Az egyetem pektora nem más, mint Grosz Imre, Grosz József várdai gimnáziumi tanár egyetlen fia, az ön gyermekkori testi - lelki jó barátja. A rektor elmondta, hogy szakadt meg a barátságuk annak idején várdán. Elmondta, hogy önök szakították meg vele a barátságot, mert kikeresztelkedtek és ö zsidó volt. Elmesélte egész karrierjének történetét. Ideérkezését, a kezdet nehézségeit a diákéveitől az egyetem rektori tisztségéig. — Tőle tudtam meg, hogy ön itt van, mert ő tud önről doktor úr, de nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni a múlt miatt. De mondhatom, hogy ő csak jóbaráti szeretettel beszél önről még most is. Itt Kaddarnak hivják. így kerülhettem el én is önhöz, a rektor által,mert azonnal elhatároztam, hogy felkeresem. El akarom mesélni önnek, mi történt a szüleivel, i mindnyájunkkal. Igen, ön már akkor rég nem volt odahaza. Tudom, hogy kegyetlen dolgokat kell elmondanom, amit ön szemtanútól bizonyára nem hallott, de én ott voltam, szemtanúja voltam a rémtetteknek. Az orvos csenget, újabb feketéket kér, és izgatottan kéri Valtert, hogy folytassa. — Azon a bizonyos márciusi napon délelőtt tíz óra körül kakastollas csendőrök rontottak be az Ö- nök házába. Engem magukkal vittek az összeszedett holmikat cipelni, meg két másik zsidót is, azokig soha nem tértek vissza a deportálásból. A szobalány már akkor nem volt sehol, eltűnt az ön édesanyjának az ékszereivel és a bundájával. Ezt onnan tudom, hogy a csendőrök követelték az ékszereket és a bundát is. A csendőr ráordított édesapjára: — No zsidó, most aztán megyünk kirándulásra. Édesapja kérte, hogy csak egy percre engedjék be beteg feleségéhez, az ön édesanyjához, de egy puskatus volt válasz. Aztán két csendőr bement az édesanyjához, akit a legdurvább módon kiráncigáltak az ágyból és az ott ácsorgó parasztok gúnyos-durva megjegyzéseitől kisérve feltették egy targoncára és úgy vitték ki az állomásra és ott dobták fel a halálvonatra — irány Auschwitz — a Mengele poklába. Borzalmas volt az egész. Az állomáson ott voltak mind, az ön szülei, az én szüleim, mind, mind az összes zsidók. Nem számított a kikeresztelkedés, nem számított a protekció — nem számított ott már semmi. Az ön szülei azonban nem érkeztek meg velünk Auschwitzba. Isten kegyelméből édesanyja még az úton meghalt. Nem tudom hol szedték le a vagonból, nem voltunk ugyanazon vagonban. Édesapja a zsebébe rejtett méreggel szintén az úton végzett magával. Ezt onnan tudtam meg, hogy másnap szigorú testmotozás volt egy felsömagyarországi állomáson és az ön édesapja már nem volt köztünk. Ez történt az ön szüleivel, doktor úr. Kell hogy tudja mindezeket. Soha nem mondtam volna el, ha mi például Amerikában találkoztunk volna, de itt, Izráelben, ahol ön visszatért hozzánk, már másképp áll a helyzet. Ugye az ön egyetlen fia izráeli katona ? Tudtam ezt is, a rektor elmondta, mert ö állandóan érdeklődött önökről. Tudta, hogy önnek ideérkezése után első dolga volt a rabinátusnál jelentkezni és visszacsinálni az egész kikeresztelkedést. Most pedig arra kérem, mondja meg, tulajdonképpen miért jött ide Amerikából, ahol bizonyára igen jól ment önnek ? Dr. Körmendi Pál szemeit törölgeti zsebkendőjével. Igyekszik uralkodni magán, majd remegő hangon beszél. Egy kirándulásunk alkalmával egy északamerikai kisvárosban egy cukrászda kirakatában a következőket olvastam; Zsidó és néger vendégek nem kívánatosak. Megdöbbentem és nagyon elszomorított. Abban a pillanatban határoztam el, hogy Izráelbe megyünk. Ott a mi helyünk, ott a mi otthonunk, csak ott találhatom meg lelkem nyugalmát. Most az orvos hirtelen elhatározással felkapja a telefonkönyvet és idegesen lapozni kezd. — Ne keresse doktor úr, itt a telefonszám. Az orvos elkapja a cédulát és tárcsáz. Halló, halló. Majd elcsukló hangon folytatja: — Imre, Grosz Imre, drága barátom. Itt Pali, Körmendy Pali.Kérlek, gyertek el a feleségeddel együtt ... Nem tudta folytatni, csak ült és maga elé nézett. Nem sok idő telt el amíg Grosz Imre megérkezett feleségével. Az orvos felugrott, elébük sietett és a két barát boldogan összeölelkezett.
