Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-01-22 / 641. szám
MENŐRE ,Kr.August J.Molnár P.O.Box lo34 Ne^ Brunswick, Ne» Jersey 039o3 U • o . A • Second class mail registration No. 1373. AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA Vol. 16. No. 641. Ara: . 40 cent Jan. 22. 1977. Abu Daoud, a palesztinai terrormozgalom fontossági sorrendben negyedik emberének neve hirtelen ismertté lett a világban. Korábban csak néhányszáz ember tudott létezéséről, azok, akik az arab és az izráeli titkosszolgálati ügynökök földalatti háborújában vesznek részt. Ilyen harc ugyanis 1972 óta állandóan folyik, és bár az izráelieknek is voltak veszteségeik, sőt baklövéseik is, gyakorlatilag mégis felszámolták a PLO titkos szolgálatát. Arról pedig, hogy a palesztineknek ne legyen megfelelő hadserege, maguk az arab államok gondoskodtak. Mióta 1972 őszén Golda Méir, az akkori miniszterelnök bejelentette az ellenterrorakciók megkezdését, nincsen nyugtuk a palesztin gyilkos banda vezetőinek.Hol Beirutban, hol Párisban, hol Rómában tűnik el vagy robban fel egy-egy palesztinai titkos ügynök. Legutóbb ez év január 3-án Párisban lőtt agyon két ismeretlen személy egy könyvkereskedőt, Mahmoud Salehot, akiről kiderült, hogy a palesztin felszabadító mozgalom terrorista csoportjának legfontosabb párisi irányítója volt. Az izráeli hatóságok mégcsak nem is kívánták különösen cáfolni,hogy a merénylők a Mosad, a titkos szolgálat emberei voltak. Mahmoud halálakor még senki sem tudta, milyen érdekes, nagy hullámokat felverő vihar indul el. A temetésre Algériából egy iraki útlevéllel rendelkező úriember érkezett, akit a francia rendőrség a helyszínen letartóztatott. Kiderült róla, hogy Abu Daoud, akit 1972 óta köröz az Interpol, a nemzetközi bűnüldöző szerv, mert bebizonyítható róla,hogy ő volt a müncheni olimpia véres merényletének kitalálója és kidolgozója. Főleg két ország, Izráel és Nyugatnémetország kivánt leszámolni Abu Daoud-dal, aki az Orly-i repülőtéren rendőrkézre került. A hír viharos gyorsasággal terjedt el, és az előbb említett két ország fnegtette a lépéseket, hogy kikérje a bűnözőt. Erre azonban nem került sor. Alig kétnapi fogvatartás után ugyanis a terroristát a francia hatóságok szabadon engedték, ami óriási felzúdulást és megrökönyödést okozott. Izráelben heves tüntetésekre került sor a konzulátuson, a francia lapok támadják a kormányt az erkölcstelen és Nemzetközi rejtély Abu Daoud letartóztatása és szabadonbocsájtása. gyava meghunyászkodásért, Nyugatnémetország tiltakozott, amiért kiadatási kérelmét nem vették tekintetbe,az Egyesült Államok és Kanada elitéli AbuDauod szabadonbocsátását, sőt maga Jimmy Carter, a most csütörtökön hivatalbalépő amerikai elnök is súlyos szavakkal bélyegezte meg a francia kormány magatartását. Abu Daoud Először a dolog erkölcsi oldalát nézzük. Franciaország rátehette volna kezét a keresett nemzetközi bűnözőre, és nemcsak csökkentette volna a világban a terrormozgalmak lehetőségét, de esetleg halálos erkölcsi döfést adhatott volna annak. Ehelyett lelki megerősítést adtak neki, aláhúzva azt az eddig is* tudott tényt, hogy a francia hatóságoknak az olaj fontosabb a vérnél, az üzlet a jognál és erkölcsnél. Ez ugyan nem egy meglepő megállapítás, de nagyon időszerű, ha figyelembe vesszük, hogy egy nappal Abu Daoud szabadonbocsátása után hivatalosan jelentették, hogy Franciaország 200 legmodernebb Mirage FI harcigépet juttat Egyiptomnak, mégpedig nem is leszállítva azokat, hanem ott az országban állítva elő. Egyedül ennek a kereskedelmi ügyletnek az össz-értéke 1 milliárd 600 millió dollár, de ezenkívül megerősíti Franciaország és az : arab államok gazdasági kapcsolatát, ami további multi-milliárdokban fejezhető ki, és abban, hogy a francia gazdaság fenntartásához szükséges nyersolaj 79%-át a KÖzelkelet szolgáltatja. Az erkölcsi része?! — Néhány évvel ezelőtt még el sem hitték az emberek a világban azt a hírt, hogy New Yorkban halálra szurkáltak egy nőt az utcán, mialatt az ablakokban többszáz ember figyelte a jelenetet, de egyetlen egy sem vette fel a telefont, hogy a rendőrséget értesítse, még kevésbé, hogy a megtámadottnak segítségére siessen. Azóta egy ilyen hír már nem feltűnő, az emberekben tudatossá vált, hogy nem kell segíteni, nem kell odafigyelni. Legutóbb a torontói földalatti közönsége nézte végig, mint ver félljoltra egy néhány huligán egy védtelen embert. A dolog mindennapossá vált. Korunk emberei valahol elvesztették a közösségi felelősségről és az emberi szolidaritásról évezredek alatt kialakult fogalmat. Ez oz oka annak, hogy a bűnözők garázdálkodása a nagyvárosokban rohamosan növekszik. S ehhez tartozik hozzá az is, hogy nemcsak a nagyközönség, de a rendőrök is igyekeznek elfordulni; ne lássák se a bűntényt, se a bűnözőt, nehogy ezzel önmaguknak valamilyen kellemetlenséget okozzanak. ' Semmi meglepő nem lenne abban, ha a franciaországi alvilág vérszemet kapna. Hiszen egy olyan kormány, amely szabadon engedi gazdasági okokból a nemzetközileg körözött gazembert, nyilván nem fog nagyon energikusan fellépni kisebb jelentőségű ügyekben, főleg akkor, hogyha nem érzi a háta mögött a nép erkölcsi támogatását. Azt pedig nem érezheti a háta mögött, mert a nép — egyelőre még legalábbis — erkölcsösebb mint a kormánya. Már ez is elég érdekes analízis ehhez a hírhez. De ha az újságíró alaposabban mélyed el gondolataiban, további meditálnivalót is találna benne, Hogyan tartóztatták le Abu Daoudot? Az iraki férfi érkezésére az izráeli titkos szolgálat hívta fel a francia rendőrség figyelmét, anélkül, hogy diplomáciai úton a kormányt értesítették volna erről. A rendőrök boldogan csaptak le a palesztinai terroristák, vezetőjére, akik ellen évek óta ők is harcot folytatnak. A rendőrök nem tudhatták, hogy a kormány nem fogja örömmel fogadni szorgalmukat és oda fognak hatni a bíróságoknál, hogy Abu Daoudot minél előbb szabadlábra helyezzék és országon kívül tudják. Daoud maga azért merészkedett Párisba, mert bízott a francia kormány óvatosságában, abban, hogy úgy fognak az ügy felett szemet húnyni, hogy ő rögtön kijavíthatja azokat a hibákat, amiket Saleh halála okozott a terrorizmus épületén. Az izráel titkos szolgálat tehát tudta, hogy Abu Daoud Párisba ér1 zik. azt is hogy Valery Giscard d * Estaing francia elnök mikor, azt is hogy melyik gépen. Azt is tudták hová akar menni, mikor, hol tartózkodik majd. Az izráeli kémelhárítók ennél sokkal nehezebbfel -Folytatás az 5.oldalon... FETTMAN JÓZSEF 1 MILLIÓ FONTOS alapítványt létesített a jemzsáleml héber egyetemen Fettman József, a Magyar Zsidók Világszövetsége amerikai tagozatának díszelnöke a múlt hét folyamán Jeruzsálembe érkezett, ahol Ábrahám Hármán, volt washingtoni nagykövet, a Héber E- gyetem elnöke, díszebédet adott tiszteletére abból az alkalomból, hogy Fettman József egy millió izráeli fon-Folytatás a 2. oldalon__ MEGHÍVÓ A Torontói Magyarajkú Zsidók Szövetsége ezúton is szeretettel meghív mindenkit a Fák ünnepe Gála tánc-estélyére IDŐPONT: 1977 január 29.-én este 8 árakor HELY: SHAAREI TEFILLAH HITKÖZSÉG (3600 Bolhurst St. Toronto) A teljes bevételt Izráel-i BELÉPŐDÍJ $1200 jótékony célra fordítjuk. Joe Fine és zenekara muzsikál amiben az étkezés is Ejenne van. Mi történik Chilében? Három héttel ezelőtt ugyanebben a rovatban már megírtuk véleményünket azzal az embercsere ügylettel kapcsolatban, mely Luis Corvalan, a chilei kommunista párt főtitkárának elbocsátása ellenében kiszabadította a szovjet börtönből Vladimir Bukovszkyt, az egyik legismertebb orosz intellektuális ellenállót. Azt írtuk, hogy az egész ügyletet alapvetően erkölcstelennek tartjuk.Véleményünkön azóta sem változtattunk, de figyelemmel kisértük a híreket és bizony sok érdekes adatra, jelentésre bukkantunk, amiket főleg azért tárunk olvasóink elé, mert úgy érezzük, az amerikai kontinens különösen keletiparti újságolvasói eléggé egyoldalúan, elfogultan vannak tájékozódva, s az úgynevezett liberális hírmédia igyekszik kalickába zárni az agyakat. Az első felmerülő kérdés az volt, ki szabadította ki Bukovszkyt. A válasz szinte magától adódik. A nyugateurópai intellektuelek mozgalma, mely oly aggódva viseli szívén az emberi szabadságjogokat. De ha nem ők, akkor az Egyesült Nemzetek emelte fel szavát az emberi szabadságjogok törvénybefoglalt kódexe alapján. ök sem ? Akkor talán a semleges Svédország, talán még az akkor hivatalban lévő Palme miniszterelnök, vagy a Vatikán lépett közbe. - Nem, ~ minderről szó sincs. Ennek az egész csereügyletnek a kezdeményezője a chilei katonai csoport vezére, Pinochet tábornok volt, a világszerte gyűlölt és gyalázott fasiszta Führer, akit megbélyegezni majdnem olyan divatos és gyakori, mint megbélyegezni az ENSZ többség által ugyancsak fasisztának mondott Izráelt. Pinochet az elmúlt év folyamán teljes egészében kiürítette politikai börtöneit. Közvetlenül karácsony előtt politikai okokból Chilében csupán 18 ( és félreértések elkerülése végett betűkkel is le kell írnunk: tizennyolc) ember volt börtönben. Pinochet ezek közül tízet feltétel nélkül helyezett szabadlábra, nyolcnak pedig hajlandó volt megadni a szabadságot akkor, ha jelentkezik olyan ország, amelyik hajlandó befogadni őket. Csodálatos dolog történt. Sem a kényes nyugati hatalmak, sem az afrikai harmadik világ, még kevésbé a szovjet blokk nem vállalkozott ezeknek a "politikai üldözötteknek" befogadására. A chilei börtönben csupán két olyan ember volt, akiket a katonai diktatúra nem volt hajlandó szabadon bocsátani, csak csere ellenében. S ezek közül az egyik Corvalan, a kommunista párt főtitkára volt, őt Moszkva akarta. Hajlandó is lett volna cserét adni. És kit kívánt érte Chile ? Azt a Bukovszkyt, aki az általános emberi szabadságjogok szószólója, akinek Chiléhez semmi köze, s aki nem is volt hajlandó Svájcnál tovább menni, még csak hivatalos köszönettel sem vette fel a kapcsolatot kiszabadítójával. Ez a hír volt az, amely felkeltette bennünk az érdeklődést, hogy talán mégsem minden olyan fekete Csilében, mint ahogy festik, és alaposan átolvastuk azokat a jelentéseket, cikkeket, amik a délamerikai országból érkeztek a világ különböző lapjaihoz. Legérdekesebbnek John Chamberlain, a független kolumnista beszámolója bizonyult, aki heteket töltött Santiagóban. Az ő írásaiból idézünk alant kötetlenül néhány sort. " Nagy meglepetésemre — így Chamberlain —, Santiago egy nyugodt európai metropolishoz hasonlít. Igen, nekem is mondták többen, hogy Chilében fél-fasizmus van, és ez bizonyára igaz is, elvégre nyugodtan és szabadon mondják el bárkinek az utcai járókelők. Mint ahogy megírják az újságok is. Mármint a chilei újságok, teljesen szabadon. Ottlétemkor részletesen idézték a lapok az "Amerikaközi Emberi Jogok Bizottságának" jelentéséből, amely szerint Chilében ,még mindig gazdasági nyomor, ok nélküli letartóztatások, rendkívüli állapot van. Hát cenzúra nincs? — csodálkozik erre el az ember. De igen van, de ez nem a kormányzó quadrumvirátus tagjait védi, hanem például Eduardo Frei-t, a kereszténydemokrata párt egykori főnökét, aki ma a katonai diktatúra egyik legelkeseredettebb ellensége. Nemrégiben megakadályoztak egy újságot abban, hogy Eduardo -Frei-t “Chile Kerenszkijének” mondja, mert a cenzor szerint az agg politikus, egykori államelnök nem érdemel meg egy ilyen csúnya támadást. Hát nem gyönyörű cenzúra, amelyik az ellenzék jogait megvédi? Chamberlain beszámolójából sok újat tudunk meg. Például azt, hogy az amerikai államok legutóbbi ülésén 23 tag közül 21 úgy szavazott, hogy Chile magatartása a legszebb reményekre jogosít. Ki volt a kettő, aki nemmel szavazott? Az egyik Brazília, aki úgy véli, hogy nemzetközi szervezeteknek nincs joguk belső ügyeket vizsgálni, a másik maga Chile volt, amelyik Ízléstelennek érezte volna, hogy önmaga mellett adja le szavazatát. Mi történt gazdasági téren? Először talán tisztázzuk, hogy Chilében semmi esetre sem volt fasiszta katonai puccs abban az értelemben, mintha egy demokratikus többség által támogatott kormányt buktattak volna meg valamilyen szervezett kisebbséggel. Allende fél-kommunista kormánya annak idején a szavazatok 36%-át szerezte csupán meg, és a polgári pártok tehetetlensége és rivalizálása következtében tudott hatalomra kerülni. Allende alatt az infláció évi 1000%-ot ért el, az országot gazdasági csődbe kergette, mert évenként 600 millió dollárt költöttek egyedül búzavásárlásra. A kisajátított, de a parasztoknak át nem adott földeken teljesen megszűnt a termelés. Amikor Allende megbukott és öngyilkos lett, nem vitás, hogy ő volt a tömegek által legjobban gyűlölt személy. A hatalomra jutott junta nem adta vissza a földeket a nagybirtokosoknak, nem adta vissza a rézbányákat egykori tulajdonosainak, hanem megindította ott a termelést. Most néhány év után Chile gazdasági helyzete még mindig nem tökéletes, de... A csecsemő halandóság 62 ezrelékről 57 ezrelékre esett le, ami Chile történetében a legalacsonyabb arányszám. Búzavásárlásra, bár közben a világpiaci árak emelkedtek, 240 milliót fordítanak, és a piacra dobott rézzel külkereskedelmi balanszukat egyensúlyban tartják. Nemrég egy elég ellenségesen beállított riporter szólaltatta meg Pinochet tábornokot, aki kilenc pontban foglalta össze érveit, s az újságíró bár felkészült volt, nem tudott egyiknek sem ellentmondani. Ezek szerint az infláció csak egyötöde annak, ami Allende alatt volt. Most évi 200%-os az árnövekedés, ami szintén elég sok, de ennek oka az, hogy Chile (hitelképességének helyreállítása érdekében) az utolsó centig vissza kívánja fizetni Allende által felduzzasztott nemzetközi adósságait. Ebben az esztendőben 800 millió dollárt fizetnek vissza más országoknak. Mezőgazdaságilag az ország önellátó, és a helyreállt hitelképesség következtében egyre több új külföldi befektető jelentkezik, s így a munkanélküliség csökken, míg Allende alatt, aki állítólag a munkanélküliség megszüntetéséért dolgozott, — egyre emelkedett. Hivatalosan 16%-a a munkaerőtartaléknak munkanélküli segélyt kap, ez azonban nem valós szám, mert közmunkákra fogták be őket, és a munkanélküli segély délamerikai színvonalon, — kielégítő. Az iskolákban a gyerekek élelmiszerellátást kapnak, éhező gyakorlatilag sem gyermekek, sem felnőttek között nincs. így néz ki egy tipikusan fasisztának minősített ország, — fejezi be érdekes cikkét John Chamberlain, és mi hozzátehetjük; de jó is lett volna, ha annak idején ilyen fasizmusban élünk. Végre egy igazi demokrácia Ezek után azonban nézzünk meg egy demokratikus országot. Itt van például az Egyenlitői-Guinea, ez a nemrég függetlenséghez jutott középafrikai ország, melynek demokratikus voltához nem fér kétség, hiszen a Harmadik Világ tömbjéhez tartozik, s az ENSZ mindig a többséggel szavazva ítéli el az emberi jogok megsértését Chilében, Izráelben, Dél-Afrikában és Észak-Amerikában. Egyenlítői Afrika két részből, egy szárazföldi részből és egy szigetből áll, lakossága 215 ezer, — jelenleg. Nemrégiben még 400 ezer volt, de Francisco MaciasNguema, az 52 éves elnök alapos munkát végzett a túl— szaporodás megakadályozására. Az országban tudniillik olyan elképzelhetetlen terror Folytatás az 5.oldalon...
