Menora Egyenlőség, 1976. január-június (15. évfolyam, 588-611. szám)
1976-03-27 / 600. szám
1976, március 27. » MENORA 3. oldal ' Kanada kulturális jövője nem egy-két kiválasztott kultúrából fog táplálkozni, hanem a nemzetet alkotó összes nemzetiség kulturális kincsesházából".— Pierre Elliot Trudeau, Kanada miniszterelnökének 1971-es beszédéből. Február közepén háromnapos konferenciára gyűltek össze Ottawában Kanada nemzetiségi csoportjainak vezetői, a soknemzetiségű kultúrával foglalkozó minisztériumok tisztviselői, tartományi, - városi,- és iskolabizottsági adminisztrátorok, hogy megvitassák a multikulturalizmus időszerű problémáit. Jelen sorok írója is részt vett — a multukulturális bizottság vendégeként — a konferencián, egyrészt mint a winnipegi iskolabizottság adminisztrátora, másrészt mint nemzetiségi újságíró és nemzetiségi rádióriporter. Az évekkel ezelőtt nagy hűhóval beharangozott kanadai "kettős nyelv"és "kettőskultúra" már születése pillanatában támadások kereszttüzébe került és halálra Ítéltetett. Noha a kettős nyelv túlélte a támadásokat ( főleg a québeci francia többségre való tekintettel) , s a kanadai közvélemény — ha vonakodással is — elfogadta a francia nyelv egyenrangúságát az angollal ( más lapra tartozik, hogy a kétnyelvűség sehogyan sem tud lábraállni, kiváltképpen a nyugatkanadai tartományokban) , a kettős kultúra elfogadtatása végleg holtvágányra futott. Az ország 47 különféle nemzetiségi csoportja egyszerűen elutasította azt a javaslatot, hogy az országhiiyatalps .kultúrája a két " alapító" nemzetiség — angol-Kanadai mozaik A "SOKNEMZETISÉGŰ" KÜL TÚRA MARGÓJÁRA szász és francia — kultúrája kell hogy legyen. Az egységes állásfoglalással szemben végül is a kanadai kormány beadta a derekát és hivatalosan is elvetette a kettős kultúra megvalósítására irányuló törekvéseket. Trudeau miniszterelnök 1971 októberében bejelentette, hogy a biculturalism helyét a multicultural i s m veszi át, vagyis az ország hivatalos kulturális állásfoglalása valamennyi nemzetiségi kultúra alapjaira fog támaszkodni. Persze, mindezt könnyű elméletileg meghatározni, de annál nehezebb a gyakorlatban megvalósítani. Kanada lakosságának egyharmadát soktucatnyi nemzetiség alkotja. ( Másik kétharmadát az angolszász és francia lakosság képezi.) Ez a soktucatnyi nemzetiség hálás Kanadának, amiért új otthont, békés életetés más országokkal összehasonlíthatatlan jólétet talált, ugyanakkor azonban túlnyomó többségük büszke származására, anyanyelvére és kulturális örökségére, s hő óhaja, hogy ezt az örökséget itt született gyermekeik is magukénak mondhassák. Számos példát találhatunk arra, hogy egy akár Görögországból, akár Magyarországról, akár Kínából származó újkanadás hű és hasznos kanadai állampolgárrá válik anélkül, hogy kulturális örökségét, anyanyelvét vagy származását meg kellene tagadnia. Más szóval az asszimiláció, ami az Egyesült Államokban kötelező szükségszerűség minden időszakban, s ami szükségszerűség volt Kanadában a második vilábháború befejeztéig, ma már nem feltétel a bevándorlók értékmérésében. A beolvadás helyét a pluralizmus, a soknemzetiségű kultúra ápolása vette át. A pluralizmus gyakorlati megvalósulásának útjában már csak egy-két akadály áll, ellentétben a húsz vagy harminc évvel ezelőtti állapotokkal, amikor csaknem minden bevándorló diszkrimináció áldozata volt.' Napjainkban a faji és származási megkülönböztetés már csak helyenként, elszigetelt módon fedezhető fel; hála a bevándrolók jó munkájának és a nemzetgazdaság fellendítésében vállalt szerepüknek, a kanadai közvélemény barátsággal és megértéssel fogadja az újonnan érkezetteket. A kanadai politikai, gazdasági és kulturális élet csaknem valamennyi területén találhatók kimagasló nemzetiségűek, akik oroszlánrészt vállanak az ország tekintélye gyarapodásában. • A multikulturalizmus megvalósulásának legnagyobb akadálya az elavult iskolai rendszer, amely még az aszszimiláció jegyében kezeli a diákokat. A nyugatkanadai tartományokban például az angol nyelv erőltetése megy túlzásba, ami még nem volna hiba, ha csak a nyelv megtanulását céloznál elvégre minden nemzetiségi szülő óhaja, h°gy gyermeke minél gyorsabban sajátítsa el az angolt), de az már hiba, hogy ebben az igyekezetben arra kényszeríti a diákot, hogy anyanyelvét és kulturális örökségét megtagadja. A tanitók zöme ideges és türelmetlen ha az angollal birkózó gyermek hibát követ el, s számos esetben az osztály füle hallatára tesz gúnyos megjegyzést a gyermek származására. • A multikulturális bizottságoknak érdemes lenne egy pillantást vetniök a kanadai tankönyvekbe, különösen a földrajzzal és történelemmel foglalkozókba. Manitobában például még ma is olyan középiskolás történelemkönyvek találhatók, melynek lapjain megdöbbentő idézetek ütköznek az olvasó szemébe. Hogy csak néhány példát említsünk: 1.) Olaszországgal három bekezdés foglalkozik; az egyik megállapítja, hogy az ország Benito Mussolini vezetésével a fasizmus paradicsoma (!), a másik szerint az Olaszországon kívül élő olaszok a Mafiá-ba tömörülnek (!), a harmadik pedig kijelenti, hogy az olaszok nemzétiségi étele a pizza. Nos, felesleges hangsúlyozni, hogy harminc évvel a háború befejezése után már aligha lehet Mussolini vezette fasizmusról beszélni; nem valószínű, hogy az Olaszországon kívül élő olaszok valamennyien a Mafiába tömörülnek, s köztudomású, hogy az olaszok többsége utálja a pizzát. — 2.) Portugáliával kapcsolatban azt írja ugyanez a történelemkönyv, hogy az ország Salazar diktátor sága alatt egyetemesen fasiszta, s hogy a portugálok írástudatlanok. — 3,) Magyarországról két bekezdés emlékezik meg. Áz első megállapítja, hogy a magyar„Si “Si vis pacem, para hélium”, (Ha békét akarsz, készülj a háborúra) — mondták a régi rómaiak. Tb'bb évszázados tapasztalatból szűrék le ezt a politikai és katonai bölcsességet. Ha csak egy szemernyi igazság is van benne, akkor az Egyesült Államok és a Szovjetunió nagyon akarják a békét, mert nagyon fegyverkeznek. Az amerikai és a szovjet tábornokok között, hadászati kérdésekben lehetnek eltérések, de van egy közös tulajdonságuk: Azt állítják, hogy a “másiknak” van több és jobb fegyvere. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió katonai kiadásai, inó pacem...” külön-külön, évente több mint 100 milliárd dollárra rúgnak. A tábornokok nem elégszenek meg azzal, hogy atomfegyvereikkel az ellenséges országot 30 perc alatt el tudják pusztítani. Kormányaiktól egyre több cirkáló, tengeralattjáró, tank és a hadi-arzenál ezer más pusztító eszközeinek gyártását kérik és köemke restaurantban GÖRCSI PALI A KITŰNŐ CIGÁNYPRÍMÁS ZENEKARÁVAL ÉS SZORÁDI K cimbalomművész SZÓRAKOZTATJA K. VENDÉGEINKET. Új telefonszám: 650-9324 vagy 650-9357 1494 SECOND AVENUE, NEW YORK EMKE (78-ik utca sarok) E M K EMKE VÁMMENTES IKKA CSOMAGOK FOÜGYNOKSEGE Különböző cikkek vagy IKKA utalványok szabad választásra, magyarországi címzetteknek. Csehszlovákjából lakók részére is felveszünk TUZEX csomagokra rendeléseket. MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK RELIEF PARCEL SERVICE 245 EAST 80fh STREET, NEW YORK, N.Y. 10021 — Phone: LEigh 5-3535 sag először a fasizmus, majd a kommunizmus mellett döntött népszavazások útján ( !) ; a második pedig azt állítja, hogy a magyar kultúra szerves része a cigánymuzsika mellett lejtett csárdás, s a majorannás ( !) gulyás fogyasztása, amely többnyire lóhúsból ( !) készül ... A multikulturális konferenciára magammal vittem néhány példányt ezekből a "tankönyvekből". Jellemző, hogy míg a nemzetiségi csoportok képviselői nem tudtak magukhoz térni felháborodásukból a paragrafusok olvasása után, addig az angolszász és francia résztvevők nem értették a felháborodás okát, elvégre évekkel ezelőtt ők maguk is ebből a könyvből tanultak. • Számos kanadai nagyvárosban azt követelik a nemzetiségi csoportok, hogy az iskolai curriculum foglalja magába a különböző kultúrák helyes oktatását. Ebben a tekintetben Winnipeg bizonyul úttörőnek; számos iskolában bevezették a multikulturalizmust mint tantárgyat, sőt, azok az iskolák, melyekben nagy létszámban találhatók nemzetiségi diákok, anyanyelvi órákat vezettek be, hogy a tanulók megtarthassák anyanyelvűket, ápolhassák kulturális örökségüket. Kétségtelen, hogy a multikulturalizmus sikere az oktatási rendszeren belül — és csakis azon belül — valósítható meg. A folklirális • ünnepségek, mint a torontói Caravan vagy a winnipegi Folklorama, csak az év néhány napján hívják fel a figyelmet a kanadai nemzetiségi mozaikra, s arra a gazdag kulturális örökségre, ami kevés ország osztályrésze. Egy kulturális irányvonalat szisztematikusan kell kiépíteni. Losonczy László Igazgató: M. BRACK-REICH BEJARAT: 1545 Second Avenue-ről vételik, mert “mindeneshetőségre” fel akarnak készülni. Ennek a vezérkari felfogásnak jellegzetes példája az a csatorna, amely a múlt év végén készült el és Murmanszk kikötőjét köti össze Leningráddal. Ennek a víziútnak a kereskedelmi forgalom szempontjából nincs jelentősége. Megépítését tisztára hadászati szempontok indokolták. Nehéz megérteni, hogy napjainkban, amikor Moszkvából Washingtont lehet lőni és fordítva, miért volt szüksége a szovjet vezérkarnak erre a víziútra. Az egyetlen magyarázat a “minden eshetőségre” való hivatkozás. Murmanszk kikötője a Szovjetunió északi partvidékének egyetlen fagymentes kikötője. Egyben pedig a vidék legfontosabb katonai támpontja, amely a Szovjetuniót az e'szakamerikai kontinenstől elválasztó Északi Jeges-tengeren lejátszódó légi és tengeri tevékenységet figyeli. Egy esetleges háború esetén az Észak- Amerika elleni támadásnak, valamint az onnan fenyegető veszély elhárításának legfontosabb támpontja. A szovjet Északi Jeges-tenger-i hadiflotta 500 egységből áll, beleértve 80 nukleáris tengeralattjárót. A Kola-félszigeten két gépesített hadosztály állomásozik, 300 repülőgéppel, 500 tankkal és megfelelő tüzérséggel kiegészítve. Ezt a létszámot, szükség esetén, rövid időn belül, 14 hadosztályra lehet emelni. Ennek a tekintélyes haderőnek kettős feladata van. Elsődleges feladata a Szovjetunió északi partvidékének védelme. Másodlagos feladata a Balti-tengeri szovjet szárazföldi, tengeri és légierők támogatása. Ennek a másodlagos feladatnak az érdekében építették ki aMurmanszk- Leningrád-i vasútvonalat kétvágányú forgalomra. Szükség esetén, 10 nap alatt, 12 hadosztályt lehet ezen a vonalon átszállítani Murmanszkhól a Balti-tenger vidékére. Az újonnan épített víziút a csapatok átszállításának idejét a felére csökkenti. További előnye a Murmanszk-Leningrád-i vasútnak és víziútnak, hogy az Északi Jeges-tengeri hadiflotta egységei beleértve a cirkálókat is, elérhetik a Balti-tengeri javító állomásokat, anélkül, hogy végig kellene vonulniuk Norvégia partjai előtt és át kellene kelniük a Kattegat és Oresúnd szorosokon, a NATO megfigyelők szemei előtt. Természetesen, ezek az előnyök, csak egy “normális” háború esetén lennének valóságos előnyök. A 30-perces atomháborúk esetén nincs idő csapatokat és hadihajókat ideoda tologatni. Józan ésszel elképzelhetetlen, hogy a két szuper-világhatalom egymás elleni atomháborúba kezdjen. Épp oly elképzelhetetlen azonban, hogy egy több éves “normális” háborúba bocsátkozna. Mégis felkészülnek “minden eshetőségre”. Tekintet nélkül az ezzel járó óriási költségekre. Tekintet nélkül arra is, hogy éppen ezeknek a hatalmas kiadásoknak következtében, a Kreml urai nem tudják népeik életnívóját a szegénységi színvonal fölé emelni és a világ leggazdagabb országa, az Egyesült Államok, nem tudja bevezetni az általános betegbiztosítást. Á.P. Jochanan Caimel helyzetmagyarázata EGY URALOM INGADOZIK Helmut Schmidt, a nyugatnémetek szociáldemokrata kancellárja, néhány héttel ezelőttig még nyugodtan alhatott. Annak ellenére, hogy idén a szövetségi köztársaságban választási év van, Schmidt csaknem teljesen biztos lehetett abban, hogy a novemberi választások után is újból ő lesz a kancellár — további négy esztendőre. Ez a biztonság egyszerre, hirtelen eltűnt, és a szociáldemokrata-liberális koalició kormányzata ma Bonnban a legnagyobb veszélyben forog. Ami még nehezebbé teszi a helyzetet Schmidt és társai számára, — bármily különösen is hangzik ez — alapjában véve azt sem tudják, ki ellen kell védekezniük. Schmidt kormányzatát három ismeretlen veszélyezteti. Három vidéki politikus, akiknek senki sem tudja a kilétét. A helyzet csaknem olcsó detektívregényekbe illő. Miért lehetett Schmidt eddig biztonságban az idei választások ellenére is, hiszen a novemberi választások eredménye nincs a mellényzsebében. Egyszerűen azért, mert a logika szabályai szerint alig volt lehetőség arra, hogy a választások után ismét ne ő legyen a kancellár. A német parlamentben csak három párt van képviselve. A szociáldemokraták és a kereszténydemokraták, akik mind a ketcen kb. a mandátumok 45-ió s? v:alék,l; ' .’.ámíthatnak. És a szabad demokratáknak nevezett liberálisok, akiknek százalékaránya nem éri el a tizet, de ők képezik a mérleg nyelvét. Abban mindenki csaknem teljesen biztos, hogy az abszolút többséget egyik párt sem fogja megkapnia választásokon. Ez a szövetségi köztársaság fennállása óta csak egyszer fordult elő, 1957-ben, Adenauer fénykora idején. De Schmidtiiek nem is kellett az abszolút többség. Biztosnak tekinthette, hogy a liberálisokkal együtt ismét kormányt alakíthat, még abban az esetben is, ha a kereszténydemokraták lesznek a legnagyobb párt. Három ismeretlen tartományi gyűlési képviselő azonban felborította a számítást. Pedig minden olyan egyszerűnek és problémamentesnek tűnt. Nyugat-Németország szövetségi állam, amely tizenegy " Land"-ból áll. Mindegyiknek saját parlamentje és kormánya van. Egy ilyen tartományi kormány jelentősége nem is olyan kicsi, hiszen a legtöbb jónéhány millió ember sorsát intézi. Az alsó-szászországi választások tavaly voltak. A szociáldemokraták 67 mandátumot kaptak, koaliciós partnerük a liberálisok 11-et, az ellenzéki kereszténydemokraták pedig 77 mandátumot. A koalíciónak tehát egy főnyi többsége volt, és a szociáldemokrata minisztrelnök, Alfréd Kubel, a helyén maradt. Kubel qgm fiatal ember és gt,akarta adni helyét,,, jq^ijiánya pénzügyminiszterének, Helmut Kasimirnek. Ez nem látszott problematikusnak. Összeül a tartománygyűlés, és egy főnyi többséggel miniszterelnökké választja Kasimirt. Aztán minden megy tovább a következő tartományi választásokig. Az sem okozott fejtörést senkinek, hogy a német törvény szerint az új miniszterelnök megválasztásához titkos szavazásnál abszolút többség, vagyis ez esetben 78 szavazat kellett. Megvolt a 78 szavazat. A szokásokhoz híven a kereszténydemokraták ellenjelöltet állítottak, akinek azonban nem voltak esélyei. A jelölt egy is meretlen 43 éves kekszgyári igazgató volt, Ernst Albrecht. Elérkezett a miniszterelnök-választás napja a hannoveri tartománygyülésben. Mind a 155 képviselő jelen volt és leszavazott. Mikor megszámolták a szavazatokat, kiderült,hogy az ellenzéki Albrecht valóban a várt 77 szavazatot kapta meg. Kasimir azonban csak 75 szavazatot kapott. Három szavazat érvénytelen volt. Tehát senki sem érte el a szükséges többséget. A szociál-liberális koalició soraiban nagy volt a meglepetés. Ennek ellenére azt, remélték, hogy csak valami "pancser" történt és bíztak abban, hogy másnap minden rendben lesz. Másnap újból szavaztak. Albrecht ez alkalommal 78 szavazatot kapott, Kasimir csak 74-et. Három cédula ismét üres volt. Albrecht tehát megválasztott miniszterelnök lett, de nem tudott kormányt alakítani, mert a törvényértelmében egy kormányt nyílt szavazás mellett kell megerősíteni. Nyílt szavazásnál továbbra is u régi koaliciónak volt egy főnyi többsége. A patt a játszmában megmaradt. így beavatkozott a játszmába Helmut Schmidt és a szociáldemokrata pártvezér, Willy Brandt. Kasimir helyett a szövetségi kormány építésügyi miniszterét jelölték alsó-szászországi miniszterelnökké Kari Ravenst. így már a központi kormány és a kancellár tekintélye forgott kockán, és megkockáztattak egy újabb szavazást. Az eredmény lesújtó volt a számokra. Albrecht most már 79 szavazatot kapott, Ravens csak 75-öt. Egy cédula ismét üres volt. Albrecht most már valóban megválasztott minisz terelnök volt, sőt, miután az első megválasztása óta több mint 21 nap telt el, már nyílt bizalmi szavazás nélkül is kormányt alakíthatott, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint mind a mai napigfogalma sincs arról, hogy kiknek köszönheti a győzelmet. A szociáldemokraták és a liberálisok egymást gyanúsít ják, hogy a három "áruló" kinek a soraiból került ki. A hannoveri szavazás helyi ügyből az egész nyugatnémet államra kiterjedő probléma lett. Ami a hannoveri tartománygyűlésben történt, az előfordulhat ugyanis a szövetségi parlamentben is. Ha Schmidt nem lehet biztos abban, hogy liberális koaliciós partner jeire minden körülmények között számíthat, akkor nem ér semmit eddigi optimista számítása. Az, hogy ki lesz a választások után . a kancellár, ismét nyitott kérdés. Helmut Kohl, a kereszténydemokraták vezére már optimista. Meg van győződve arról, hogy ő lesz a legnagyobb párt a választások után, és ebben az esetben a liberálisok vele fognak menni, nem a szociáldemokratákkal. Azok után ami Hannoverben történt, ez sem lehetetlen.
