Menora Egyenlőség, 1976. január-június (15. évfolyam, 588-611. szám)

1976-03-20 / 599. szám

MENDCn

,Mr.August J.Solnar P.O.Box lo84 New Brunswick, New Jersey u39o3- U.S.A.

Second closs mail registration No. 1373.

AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA

Ara:

Vol. 15. No. 599 40 cef)t MARCH 20, 1976

B83ss8*sis06****3e**ss***,e*a8*x*st*306ssx*si***ss*ss****s6******3*8***ss**^

r r

ISTENI ŐRÜLET

HSiíLI WIESEL: THE MADNESS OF

Eli Wiesel korunk legjelentősebb zsidó írója, akit már Nobel-díjra is felterjesztettek. Az 1928-banMáramarosszigeten született iró hitünk lelkiismereteként jelentkezik s nemcsak remek tehetséggel és filozofikus éleslátással, de nagy bátorsággal is nyúl hozzá a zsidóságot veszélyeztető kérdésekhez. Míg első művei ( Az éjszaka, A város a fal mögött) a fasizmus okozta tragédiával foglalkoztak, addig későbbi művei egyre inkább elfordulnak a közelmúlt történetétől és jelen korunk történelmét teszik vizsgálat tárgyává.

Szándékosan írunk jelenkori történelmet és nem politikát. Mi sem áll távolabb Wiesel - től, mint a mindennapok apró politizálásába való beavatkozás, és éppen ezzel' érte el váratlan és rendkívüli hatását, nevezetesen azt, hogy a misztikus - haszidikus konzervatív írót az új baloldal gyökértelen zsidó intellektueljei kénytelenek voltak teljes értékű ellenfélként fogadni el.

Egy vállalkozó szellemű színtársulat most Eli Wiesel egy darabjával járja az amerikai kontinens keleti parti városait. A washingtoni bemutató után Montreálban, Torontóban vendégszerepeitek, jelenleg pedig, s nyilván jó néhány hónapig( New Yorkban játsszák — előreláthatólag rendkívüli sikerrel — a Zalmen, vagy az őrület Istené-t.

Ami ezt a színikritikát a hetilap első oldalára indokolja: kettős. Az egyik, hogy Eli Wiesel törzsünkhöz tartozik; magyar zsidó, mégpedig azok közül, akiknek szavára nagyon is figyelnek a világban. A másik, hogy a darab, illetőleg regény tematikája égetően fontos kérdésről, a szovjet zsidóság túléléséről szól. Kár lenne letagadni, hogy az a veszély, ami ezt a 3-4 milliót kitevő zsidóságot fenyegeti — bár nem hasonlítható össze a fasiszta idők milliós tömeggyilkosságaival — végső fokon ugyanazt az Endlösung-ot, ugyanazt a végső megoldást eredményezheti, mint amit Hitlerék akartak. Az egyént ezúttal nem, vagy csak kis veszély fenyegeti, de a fajta kipusztul.

Az 1960-as évek közepén vagyunk " valahol Oroszországban". A nagy zsarnok már halott, de ez a kisváros zsidó közösségének nem hoz megnyugvást. A propagandaszólamok megváltoztak, sőt a békés együttélés szelei fujdogálnak és mégis ez a közösség, mely persze az egész szovjet zsidóságot jelképezi, reménytelen és elkeseredett harcot vív a túlélésért. Már csak órák választanak el a Kol-nidre estétől, amikor a Zsidótanács elnöke rendkívüli gyűlést hív össze. A városban egy amerikai színészcsoport vendégszerepei, amely technikai okok miatt nem tud elutazni s így a színészek, kiknek egyrésze zsidó, másrésze keresztény, egységesen

ELI WIESEL

elhatározzák, hogy részt kívánnak venni a kol-nidreiistentiszteleten. Ez olyan esemény, amit mindenképpen tanácsülésnek kell megelőzni, sőt azon személyesen részt vesz az egyházügyi hivatal mindenható főnöke is. A feladat egyszerű. Az istentiszteletnek zavaró körülmény nélkül kell lebonyolódnia, s a nyugati színészek azzal a meggyőződéssel kell távozzanak, hogy minden a legnagyobb rendben van, de ugyanakkor el kell kerülni, hogy bárkivel is szót válthassanak. Bár a tanács tagjai félelmükből mindent megtesznek ezirányban, az istentisztelet mégis botrányba fullad, mert a rabbi lelkiismereti válsága az "isteni őrület" rohamába fullad, és szentbeszédében kitálalja, mint pusztul, mint pusztittatik a hívő zsidók közössége.

Utána természetesen rendőrségi vizsgálat. A hatóságok szeretnének nagy zsidó öszszeesküvésr kreálni, de miután ez nem sikerül, még a rabbinak sem történik különösebb bántódása. A szovjet rendszernek e pillanatban nem célja zsidó mártírokat gyártani, amit a nyomozó inkvizitor így foglal össze: Te szegény, nyomorult rabbi, azt hiszed, hogy lázadhatsz, s azt hiszed, hogy valaki figyel a szavadra? A világ nem figyelt amikor hatmilliót mészárolta.« le két évtizeddel ezelőtt, s a világ nem figyel most sem. Beszélhetsz amit akarsz. A nyugat zsidóságának kényelmesebb elhinni, hogy te vagya bolond, semhogy észrevegye ami történik és meg kelljen mozdulnia.

A darabnak négy főszereplője van, akik ellentétes és mégis párhuzamos meggyőződést és lelkialkatot jeleznek. Legegysíkubb közöttük maga a rabbi, aki időnként fellázad, de ő maga is tudja, hogy hiábavalóan. Ennél érdekesebb figura a Zsidótanács elnöke. Az elnök elvtárs bizonyos szempontból jó zsidó. Hisz az évezredes szétszoratás alatt kialakult túlélési filozófiában. Ha vihar van, meg kell húzódni, kushadni kell, s akkor talán túléljük. Ehhez az kell, hogy kiszolgáljuk a hatalmat, kis aljasságok sorozatával esetleg elkerüljük a nagy aljasságok kényszerét, s aztán közben talán-megtörténik a zsidó történelem egyetlen realitása, a csoda. 0, az elnök, megnyugtatja magát. Reá szüksége van a hatalomnak s ezért megbocsájtják neki, hogy ugyanakkor, amikor kommunistának mutatja és érzi magát, ugyanakkor mégis zsidó. Hogy álláspontja mennyire tarthatatlan, az a darab során derül ki, amikor bebizonyosodik, hogy az egyszerű kis zsidócskák ugyanolyan bizalmatlanok vele s ugyanúgy rettegnek tőle, mint magától a Hatalomtól. Az elnök szánalmas figura, de semmi esetre sem negatív hős.

A harmadik fontos szereplő a rabbi veje, a kommunista pártkáder, aki a rabbitól sikeresen fordítja el lányát és unokáját. Nem azért, mert őszintén hisz a kommunizmusban. Mint mindenki más, ő is félelemből hisz. önmagát legbelül még mindig többre becsüli hívő kommunistaként, mint gyáva zsidóként. G is életet akar menteni. Nem a közösség életét, hanem saját magáét és főleg gyermekéét. "Az akarom, hogy fiam kiegyenesedett háttal járjon a világban s ehhez az kell, hogy ne is tudjon arról, hogy zs’dó. Zsidóság és egyenes hát, egymásnak ellentmondó fogalmak. Mégha senki nem is említené ezt fiamnak, az a tudat, hogy zsidó, már önmagában szégyenkezésre kényszerítené. Szakadjon el, olvadjon be.

Ez a filozófia, ha hamis is, nemcsak elterjed:, de valljuk be, aligha volt a huszadik század közepén olyan zsidó, akiben ez lehetőségként föl ne merült volna. Mi itt nyugaton, akik napról-napra vagyunk tanúi annak, hogy egy zsidó állam súlyos nehézségek között is életképes és kiegyenesítette nemcsak saját országa népének,de mindanynyiunknak gerincét, könnyen mondunk lesújtó ítéletet e pártkáderek fölött. De Wiesel, a zseniális író, mesteri kézzel formálja meg a felfogásával ellentétes figurát is, és hihetővé teszi. A kommunista mérnököt sajnáljuk, kicsit meg is vetjük, de semmi esetre sem látjuk gyűlöletesnek.

A negyedik álláspontot a Zsidótanács egyik ellenzéki tagja, az orvos jelképezi. Nem vallásos, hosszú időn keresztül nem is tartott semmilyen kapcsolatot a zsidó közösséggel. Pont az ellentétes fejlődésen ment át, mint a fiatal mérnök. "Nem tudunk kibújni a bőrünkből, a zsidóságlényege bennünk sokkal mélyebb, semhogy bármilyen politikai rezsimbe beleférjünk". A meg nem alkuvás vezette vissza a zsidó közösséghez, de ennek a meg nem alkuvásnak ismét csak a félelem szab határt. 0 a Zsidótanács elnökének ellenfigurája. Semmiféle kis aljasságra nem hajlandó, mert ha már úgyis pusztulunk, legalább pusztuljunk tisztességgel. Hogy a pusztulás esetleg el is kerülhető, fel sem ötlik benne. Aktívan ellenállni nem érdemes. Sajnálatra méltó és vitatható figura, de — oly emberi gyengeségével — szeretetreméltó.

Az előadás után napokig törtem a fejem, van-e a darabban úgynevezett negatív hős? Végül rájöttem. Van! A nyugati színészek! A színészek, akikről a drámában csak szó van, de a színpadon egy pillanatra sem jelennek meg. A darab végén megtudjuk, hogy az orvos másnap, Jom-Kipur reggelén elrohant a szállodába, hogy a színészeket meggyőzze; nehigyjenek a hatóságoknak, a rabbi nem őrült, a rabbi igazat beszélt. Most az egyszer tenni akart valamit az orvos, de ez is hiábávaló volt. A színészek ugyanis még az éjszaka folyamán tudomásul vették a rabbi bolondságáról való hivatalos határozatot, és másnap reggel a Jom-Ki^>ur ellenére elutaztak a városból. Vajon miért? Miért szegték meg az ünnepet? Azért-e, hogy kívül maradjanak a botrányon, vagy azért-e, hogy a hivatalos verziót elfogadva megmaradhassanak a kényelmes semrhittevés virányos mezején. Mindenesetre elmentek és talán nyugaton még be is számolnak arról, milyen szép Kol-nidre istentiszteleten vettek részt, és milyen megbecsülés övezi a Szovjetunióban a z''dó vallást, ahol a nagyünr.epi istentiszteleten még az egyházügyi hivatal főnöke, na meg az államvédelem is lerója tiszteletét a zsidóság iránt.

Azt ajánljuk a lap olvasóinak és különösen a zsidó szervezetek vezetőinek, okvetlenül nézzék meg a darabot. Nézzék meg, ha ugyan nem félnek a tükörtől. Ha nem félnek attól, mint teszi meg őket Eli Wiesel regénye, illetőleg színdarabja negatív hősévé. Mert mi vagyunk azok, akiket a vasfüggöny mögül meg akarnak etetni a vallásszabadság és a szabad zsidó kultúrgyakorlat tésztájával. És GÖbbels e késői utódai, a szovjet propagandisták pontosan tudják, hogy ha soká kínálják, előbb-utóbb meg is esszük. Csak kevesen vannak ( hogy ezúttal magyar-zsidó vonalon maradjunk) Eli Wieselek, Teller Edék, akik nemcsak keresztül látnak, de keresztül is szakítanak ezen a szövevényes hálón. A többség — sajnos — a "színészekből" áll. Meglátogatják a keleteurópai zsidó közösséget, a tisztelgő látogatáson meghallgatják a Zsidótanács elnökének magyarázatát, • elhiszik, hogy a lázadó rabbi, ha isteni őrült is, 1 mégiscsak őrült, aztán másnap továbbállnak. Végeredményben biztosítani kell a jövőbeni vendégszereplések lehetőségét is.

Ha a cikk alapján bárki önmagára vagy más élő személyre ismerne, ez pusztán véletlen műve. E cikk — ugyanúgy mint Eli Wiesel darabja-regénye — képzeletszülte figurákról szól. Eli Wiesel is, meg e sorok írója is pusztán csak azért vetette papírrá e gondolatokat, nehogy e képzelet-szülte figurák életrekeljenek és szerepet kérjenek maguknak a nyugati zsidó közéletben.

Egri György

Minden meg van bocsátva

A demokráciának egyik gyenge pontja az, hogy teljes szabadságot nyújt mindazoknak, akik meg akarják dönteni. ( Természetesen ez csupán az egyik sebezhető pont, de korántsem jelenti azt, hogy ezzel együtt nem jobb így, mintha korlátozások lennének bárki számára.)

Drury miniszter lemondásával kapcsolatban néhány nyugtalanító jelenség ütötte fel fejét. Mint tudjuk, a közelmúltban az a vád érte a kormány egyes tagjait s tisztviselőit, hogy az igazságszolgáltatás: megpróbálták befolyásolni, vagy ha nem is akarták befolyásolni, viselkedésükkel azt a látszatot keltették. Az események gyorsan folytak, nyilatkozatok hangzottak el jobbra-balra. A szokásos politikushoz méltó mellébeszélések, vádak s védekezések émelygős kavarodásából végül is egyetlen határozott, kézzelfogható bejelentés született: Drury miniszter lemondott. Különösebb ceremónia nélkül bejelentette, hogy hibás volt, őszintén bocsántotkér és lemond.

Trudeau miniszterelnök nem fogadta el a lemondást.

A demokrácia egyik alapvető s rendkívül fontos pillére a független s érinthetetlen igazságszolgáltatási rendszere. Mind Kanadában, mind az Egyesült Államokban, a bíróságok a politikai gépezet felett állnak s függetlenek az uralkodó pártoktól s személyiségektől. Amint ez nem így van, a rendszert nem lehe't többé demokráciának nevezni. Amint egy politikus, vagy egy politikai hivatal a bíróság fölé kívánja magáthelyezni, vagy arra enged következtetni, hogy a bíróságot befolyásolja, vagy csupán megkísérli az a személy, vagy hivatal ezzel tanúbizonyságot tett, hogy nem hisz a demokráciában.

Kanadában eddig még, tudtunkkal, nem történt a Watergate incidenssel kapcsolatban kiderült manipulációkhoz hasonló kísérlet. Egészen mostanáig. Trudeau miniszterelnök könnyed intézkedése s kijelentése, hogy nem fogadja el a lemondást, igen nyomos okot ad nyugtalanságra.

A bíróság szerepe nálunk sokkal több, s sokkal fontosabb s magasabb rendű, mint a szimpla, mindennapi ügyintézés mutatja. A bírósági szisztéma itt is, mint mindenütt, foglalkozik csirkeperrel, gyilkossággal, lopással s prostitúcióval, sőt, még a mindnyájunk által Őszintén utált parkolási kihágásokkal is. Ezen felül azonban, a bíróság, mint intézmény, nyújt a polgárnak egy biztonságérzetet, az állástalan csapos vitatkozhat egy miniszterrel emberi jogai ügyében, s a bíróság dolga pusztán az, hogy az ügyet vizsgálja meg, s nem kénytelen a miniszter felé hajolni.

Trudeau miniszterelnök nem először ad tanúbizonyságot arról, hogy sokkal jobban érezné magát mindennemű megkötöttség nélkül. Évek óta vonogatja vállát arrogáns mosollyal amikor a sajtó képviselői kérdéseket tesznek fel neki olyan tárgyról, vagy olyan vizsgáló hangon, ami neki nem tetszik. Többízben beszélt mindenféle kontroll bevezetéséről, s attitűdje valamint megnyilatkozásai arra mutatnak, hogy több s nagyobb hatalomra törekszik, mint ami jelenlegi rendszerünkben rendelkezésére áll.

A kubai vizittel kapcsolatban is volt néhány királyi gesztusra utaló s emlékeztető esemény. Amikor néhányan aggodalmuknak adtak kifejezést, hogy Castro többek között Kanadával való üzleti kapcsolataiból finanszírozza meglehetősen drága afrikai szórakozásait, a miniszterelnök finom mosollyal közölte, hogy Castro megígérte neki, hogy a Kanadából vásárolt javakat nem használja háborús célokra. Roppant megnyugtató, hiszen Castro, csakúgy mint a többi kommunista s fasiszta d.ktátor, igazán híres arról, hogy úri szavukat sosem szegték meg. Vicctől függetlenül, a miniszterelnök kijelentése nem annyira naiv, mint amilyen féktelenül arrogáns. Az ilyen kijelentés arra utal, hogy Trudeau az égedta világon semmi respektussal nem viseltetik a választó polgár iránt, mert ez a kijelentés annyira nemesen szimpla, mint amikor a nagyobb s erősebb suhanc kiölti nyelvét a kisebbre s azt mondja: igy van s ha nem tetszik . . .

Drury miniszterben — hacsak nem i előre megírt scenario szerint játszotta s: repét, ami a Trudeau kormányban nagyor lehetséges — volt annyi ízlés, hogy ami rájött arra, hogy cselekedete mitvonhatn ga után s mire engednet következtetni, n< vánosan bocsánatot kért és bejelentette mondását.

A miniszterelnök őszentsége megvizsg ta a gyónás szövegét s feloldozta Druryt i kegyes mosollyal. A miniszterelnök köz te a megdöbbent sajtóval, hogy Drury boc: natot kért s ezzel az ügy el van intézve, Vi ső fokon mi mást akarhatunk egy ember mint hogy belássa hibáit. A szöveg sajnos f dalmasan ismerős. Trudeau megtette azé lépést az irányban, hogy ebben az ország ő döntse el, hogy mi a nelyes, mi helyte s ki hogyan fizessen vagy ne fizessen bib ért vagy bűneiért.

Trudeau miniszterelnök hatalmi torek' seit jó lenne megfékezni mielőtt nem ké Könnyed természetét ismerve, valószínű meg fogja bocsátani.

Van már remény

Ebben a borongós világban amikor az e bér azt sem tudja merre kapkodja a fe mert hol belső, hol külső politikai prot mák teszik az éjszakákat álmatlanná, esik egy politikustól olyasmit hallani, ; reményt kelt fáradt szellemünkben s t tünkben.

Egyik oka a gyakori politikai fejfájás az, — különösen a vasfüggöny volt la között — hogy a nyugat politikusai alá csülik a szovjet veszedelmet. Hála az nek, ez a fejfájás immáron megszünl mert Kissinger, amerikai külügyminiss nemrég tartott drámai beszédében ódává an nyilatkozott, hogy miszerint úgy V hogy a SzovjeLegy agresszív hatalom.

Megható az amerikai külügyminiszter él látása. Ahogy a megbízható közmondás t£ ja: jó munkának idő kell. Avagy Isten mali lassan őrölnek. Jobb későn, mint soha. így tovább. Hát szóval a külügyminiss úr rájött valamire, amit ugyan többen £ tettek, de tán senki nem fogalmazta r ily ékesen.

Vajon mi lehetett a csepp, ami kidönti Kissinger poharát? Talán a magyar fon dalomról szóló riport került a kezébe kis késéssel? Avagy valaki elmesélte a cse országi eseményeket? Az is lehet, hogy olvasta Eisenhower 1952-ben tartott bcs dét, amelyben a néhai elnök egészen ha rozott szavakban emlékezett meg a szói hatalomra való törekedéséről és figyelm. tette a világot, hogy jó lesz odafigyelni, is lehetséges, hogy egyik kínai kommun ta politikus hívta fel Kissinger figyelr a kis ganef szovjet gyerekre. Az si: kizárva természetesen, hogy a külügyi niszter véletlenül elolvasott néhány jelent arról, hogy mit írt a szovjet sajtó az múlt tíz, húsz, harminc évben s hogy r ről írnak a szovjet írók s mit tanítai szovjet iskolákban öt évestől 150 éves 1 rig éjjel s nappal. Valaminek vagy vala nek hitelt adott a kiváló világutazó.

Az első lépéshez eljutott Kissinger amil gyanújának adott kifejezést, mely szerin szovjet tán mégsem hű barát annak ellené hogy megosztották utolsó kaviárjukat ej mással. A kérdés az, mi a következő lépt A miniszter arról is csevegett, hogy minden van felhalmozva a Szovjetuniói fegyverben. Még azt is tudni vélte, he a fegyverek a jelentések szerint, eléj veszélyesek, különösen ha használják ŐK s különösen ha ellenünk.

Ez mind nagyon szép, hogy az utazás b; noka mindezt gyanítja, s tán ki tudja, rr komolyan is veszi. Ezzel szemben exct lenciája mit sem tanácsolt a sok mii polgárnak, hogy mit kell csinálniuk, s he s mint viselkedjenek az új helyzetben, amt szerint komolyan vagyunk fenyegetve egyn gyón erős s nagyon agresszív s nagyon ke lémetlen nagyhatalom által. A külügyminis tér védelmére szól, hogy azt sem eml tette, hogy ő, s az általa képviselt állar hatalom mit fog csinálni. Tulajdonképp nem szabad türelmetlenkedni. Még csak rm jött rá, hogy fennáll egy fenyegetés, val színűleg néhány év múlva tán ajánl valai megoldást is.

Addig is a polgár nyugodtan csinálhat amit eddig csinált a történelem folyam ilyen s hasonló helyzetben: tovább télin