Menora Egyenlőség, 1976. január-június (15. évfolyam, 588-611. szám)

1976-03-06 / 597. szám

1

men oen

tMr.Augu3t J.Kolnar P.O.Box 1o 34

New Brunswick, New Jersey o39o3 U.S.A.

Second class mai I registration No. 1373.

a; északamerikai

MA6YAR ZSIDÓSÁG LAPJA

Vol.15. No. 597.

Ara: 40 cent

MARCH 6. 1976

Február utolsó napjaiban befejeződött a második szináji visszavonulási egyezmény végrehajtása. Az izráeli csapatok rendezetten vonultak ki a szináji olajvidékekröl, visszaadva azokat Egyiptomnak, s elfoglalták új állásaikat, a stratégiai fontosságú hágók keleti oldalán, olymódon, hogy maguk a hágók az ENSZ ellenőrzése alá kerültek.

Ezzel lényegében lezárult a Közelkelet normalizálásának egy fontos periódusa és természetszerűen merült fel a kérdés mindenkiben, mi lesz ezután. Az arab propaganda ugyanis sikeresen adta el a világnak azt a fenyegetést, hogy ha nincs állandó izráeli visszavonulás, rögtön újból kirobban a közelkeleti háború. Ezt sokan hajlamosak voltak elhinni, s ezek meg vannak most döbbenve. Az elmúlt hónapok során ugyanis az amerikai diplomáciai kezdemé.nyezés kifutotta magát, vesztett erejéből, de helyét nem töltötte be senki s jelenleg nincsen olyan erő a világban, amely előre tudná mozdítani a békekísérleteket.

Ezen még az sem változtat, hogy az izráeli kormány a legutóbbi napokban érdekes, meglepő és bátor ötlettel állt elő, amikor felhatalmazta Amerikát, hogy az arab országokkal a hadiállapot megszüntetéséről tárgyaljon. A jeruzsálemi kormány — ha az arabok lemondanak a hadiállapotról — hajlandó jelentős területi engedményre. ASzinájban El Aris vonaláig visszavonulnának, sőt még a Golán fennsíkon, ahol eddig tárgyalásokra is alig voltak hajlandók, most visszaszolgáltatnának olyan területeket, amik “jelentősebbek területi kozmetikánál”.

Mindezeket persze Izráel csakis a hadiállapot deklarált

EGY ÉVIG HOLTPONTON MARAD A KÖZELKELETI HELYZET

megszüntetése esetében ajánlja fel s ugyanakkor nagyon is világossá tette, hogy amikor további három hónap múlva ismét lejár az ENSZ rendfenntartó csapatok mandátuma Izráel északkeleti határán, nem hajlandó semmiféle zsarolásnak alávetni magát. Simon Peresz hadügyminiszter és Jigál Álon külügyminiszter egyaránt kijelentették: nem tartják fontosnak,

hogy az ENSZ-csapatok továbbra is a Golán-vidéken maradjanak, vagyis Szíria hiába próbál az ENSZ-csapatok hazaküldésével fényé g e t ő z n i. Mint emlékezetes, legutóbb a megszédített világ és főleg a kissingeri diplomácia a PLO ENSZ-be való beengedésével fizetett azért, hogy az ENSZ- csapatok a Golán-fennsíkon maradjanak. Ezt Izráel mégegyszer nem fogja lenyelni.

Ugyanakkor az is világos, hogy a Rábin kormány békejavaslata nem jelent valamiféle front-áttörést, s arra az arab válasz negatív lesz. Jeruzsálemben talán nem is gondolták a dolgot olyan nagyon komolyan, inkább az amerikai politikának adott

jelképes eredményről van

szó. Pontosan tudja ugyanis mindenki, hogy a novemberi választások előtt Kissinger már nem fog a Közelkeletre utazni ( valószínűleg később sem) , s az amerikai diplomáciai kezdeményezés nemcsak megbénul, de minden elnökjelölt hangoztatni fogja, hogy mennyire Izráel-barát, és milyen kérlelhetetlenül meg akarja védeni az országot az arab támadás ellen. Az

ENSZ megfigyeld alias a Golánon

ilyesmit persze senki sem fogja nagyon őszintén elhinni, csak az arabok. Viszont —és éppen ez a politikai élet egyik visszás jelensége — Izráelnek nem célja, hogy Amerika olyan egységesen álljon ki mellette, amivel elronthatja az arab államokkal való viszonyt. Ne felejtsük el, hogy Amerika helyét csak Moszkva foglalhatná el, tehát végső fokon Izráelnek is az az érdeke, hogy Washington és az arab országok között ne kerüljön sor szakadásra akkor, amikor a jelöltek az amerikai zsidók szavazatára pályáznak.

A jeruzsálemi ajánlat tehát bizonyos türelemre inti elsősorban a mérsékeltebbeknek nevezett arab vezetőket, Szádátot, Kaledot és Husszeint. Igaz ugyan, hogy az elmúlt hetekben - hónapokban az arab világban bizonyos eltolódás volt, melynek nyertese a Szíriái elnök, Aszád, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy még a legtökéletesebben újra felszerelt, szovjet tanácsadókkal megerősített Szíriái hadsereg sem képes megállni a helyét Izráellel szemben. Tehét nincs itt szükség semmiféle ENSZ haderőre. Az arabok, minden kardcsörtetés ellenére meg kell, hogy elégedjenek egy hosszabb ,sf ugrálással, és cserébe kapnak egy népüknek felmutatható szépségtapaszt Izráel békeszándékáról.

Következik a választási év, majd az új elnök első száz napja, és közben majdcsak kialakul valami; az egész kép semmi esetre sem rossz Izraelnek, amelyre fél év -háromnegyed évvel ezelőtt újkori történelmének legsúlyosabb nyomása nehezedett, és amit íme sikerült nagyobb áldozatok nélkül kivédeni.

Választások Portugáliában

Kevés részében a világnak lehetünk tanúi olyan 180 fokos fordulatnak egy esztendő alatt, mint Portugáliában. 1974 áprilisa óta a portugál politikai élet a teljes spektrumot járta meg oda és vissza. Április 25.-én lesz két éve, hogy a portugál hadsereg tisztjei Spinola tábornok vezetésével elkergették a sokévtizedes Salazar-Caetano garnitúrát, végetvetve a félszázados szélsőjobboldali diktatúrának. Csak örömmel üdvözölhette minden jószándékú ember ezt a fejleményt, de az öröm rövid életűnek bizonyult. Kiderült ugyanis, hogy a győzelmes katonatiszti forradalmár csoportban Spinola mellett ott vannak a beszervezett kommunista csoportok is, készen arra, hogy vitorlájukba fogva a forradalmi szeleket, Portugália hajóját szovjet vizekre irányítsák.

Spinola tábornok hamarosan lemondásra kényszerült és külföldre menekült. Helyét a baloldali katonatisztek vették át s az ország egyre jobban csúszott a szerencsétlenségbe. A legszebb sztálini hagyományoknak megfelelően folytatták a szalámi-taktikát, mindég új és új bűnbakokat találva folyamatosan szorították ki a hatalomból a velük szemben álló politikai csoportokat. A kommunista szemtelenség odáig ment, hogy amikor tavaly áprilisban országos választásokon csak 18%szavazott a kommunista pártra, kijelentették, hogy a portugál nép politikai véleménye számukra nem irányadó, és a katonatiszti klikk segítségével a többség akarata ellenére is szovjetmintájú államot teremtenek.

Hogy ez mégsem következett be, az talán a demokratikus pártok, elsősorban a szocialista párt vezetőjének, Soares-nek köszönhető. Hallatlan ügyes politikával maga mellé állította az összes mérsékelt erőket polgári és katonai vonalon egyaránt, s egy szép napon egyszer csak annak lettünk tanúi, hogy immár nem a kés szeleteli a szalámit, hanem a szalámi a kést. A kommunisták a katonai klikken belül, mely az országot uralta, egyre kisebb befolyással rendelkeztek, mígnem végül novemberben, egy

SPINOLA: Aki elkezdte

kétségbeesett államcsínnyel próbálkoztak meg, ami azonban teljes kudarcba fúlt. Ez jó alkalmat adott a demokratikus pártoknak arra, hogy követeljék a karonák kivonulását a politikai életből és helyreállítsák a teljes demokráciát.

Az eddigi tényleges hatalmat gyakorló katonai csoport most a legnagyobb szolgálatot tette önmagának és a portugál népnek, amit csak egyáltalán tehetett. Feloszlatta önmagát. A két évvel ezelőtti forradalom évfordulójára, április 25-re kiírták az új portugál választásokat. Ez időpont után a katonatanácsnak csak jelképes szerepe lesz. Közvetlen szavazással választják meg az új államelnököt és a parlamentet s ezzel Portugália belép a demokratikus országok családjába.

A múltévi válsztásokon a szocialisták 37 százalékot kaptak. Valószínűleg most is ők lesznek a legerősebb párt, bár az országban jelentkező gazdasági bajokért sokan őket fogják okolni s így néhány százalékot vesztenek. Az viszont biztos, hogy a tavalyi 18 százalékot elért kommunisták törpe-párttá jelentéktelenednek. A haszonélvezője ennek valószínűleg a demokrata párt lesz, de nem lehet tudni e pillanatban, hogy milyen lehetőségekkel indul az új portugál választásokban egy olyan jobbközép csoport, amely esetleg a portugál klérus támogatását élvezi.

Minden esetre furcsa ingadozás, hogy ezúttal, ha valamilyen veszély egyáltalán fenyegeti a portugál népet, az ismét szélsőjobboldal felől jön, nem szélsőbaloldalról. De talán ez is elkerülhető lesz, főleg akkor, ha az Fiurópai Közösség tagállamai felismerik a történelmi fordulópontot és komoly, jelentős gazdasági segítséggel sietnek a portugál demokrácia megmentésére.

MÉGEGYSZER A BRÜSSZELI VILÁGÉRTEKEZLETRŐL

EURÓPAI TUDÓSÍTÓNK HELYSZÍNI JELENTÉSE

A február 17-19 közt rendezett értekezlet számos vonatkozásban ismétlése volt az

1971-ben ugyancsak a belga fővárosban rendezett hasonló konferenciának. Acélazvolt, hogy a rendezők és résztvevők felhívják Moszkva és a világközvélemény figyelmét a szovjet zsidóság nehéz helyzetére. Az öt év előtti értekezlet Moszkvában az elevenre tapintott, amit az is mutat, hogy az elmúlt években 115.000 szovjet zsidóemigrálhatott. A nemzetközi közvélemény nyomásának azonban aKremlben az utóbbi időben egyre inkább ellenálltak. Tavaly — mint számos szónok rámutatott — csak 13.000 zsidó kapott kivándorlási engedélyt.

A világkonferencián 32 országból jöttek delegátusok, az Egyesült Államokból nem kevesebb, mint 40 törvényhozó jött el, Church szenátor vezetésével. Az 1200 küldött közt vagy három tucat egykori szovjet zsidó is volt, akik már Izráelből jöttek. Jelen volt Silvia Zalmanson aszszony is, aki annak idején a híres leningrádi repülőgépeltéritési perben súlyos börtönbüntetést kapott. Férje még börtönben van, 15 éves büntetését tölti, az asszony két bátyjához hasonlóan.

— szemben a hivatalos szovjet érvekkel — jelenleg is vagy 80.000 kivándorlási kérelem elbírálása várat magára. Egyes vélertiények szerint a két és félmilliós szovjet zsidóságból háromnegyed millió örömest és azonnal távozna a Szovjetunióból — ha hagynák.

Nagy érdeklődést — és bizonyosfokú véleményeltérést

— váltott ki az, hogy az elmúlt hónapokban emigrált szovjet zsidók mintegy 40 százaléka nem Izráelbe, hanem főként az Egyesült Államokba vándorolt, ott élő hozzátartozóihoz.

Cionista szónokok rámutattak, hogy Izráel államának minden egyes zsidóra nagy szüksége van. Mások viszont azt hangoztatták: a legfontosabb az, hogy sikerüljön a kivándorlás, a szabadulás a szovjet diktatúrából. A szovjet zsidóságot nem lehet kötelezni arra, hogy Izráelbe vándoroljon, különösen, ha rokonaik másutt, Izráelen kívül élnek. Minden zsidó — a szabadföldre jutott szovjet zsidókat is beleértve — a zsidó nép nagy közösségének a tagja és úgyis kötelességének tekinti az Izráellel való érzelmi és anyagi szolidaritást.

Az értekezlet díszelnöke Golda Méir, izráel "öreganyja" volt, aki okos, diplomatikus beszédével ismét bebizonyította kiváló kvalitásait. Golda a világközvélemény lelkiismeretére hivatkozott és hangoztatta: a világközvélemény figyelmének nem szabad lankadnia, az oroszok csak a hangos és erőteljes szavakból értenek. A volt izráeli kormányfő hangoztatta, hogy követelni] kell a zsidóság kivándorlásának engedélvezését és a hátramaradó

szovjet zsidóság alapvető emberi, vallási és kulturális jogainak biztosítását.

A konferencia szónokai őszintén felvetették a szovjet zsidósággal kapcsolatos valamennyi problémát. A hangvétel szókimondó,ugyanakkor diplomatikus is volt, végre is mindenki tudta, hogy a kivándorlási kérdésben a végső döntést Moszkvában mondják ki. A radikálisabb hangokat józanul fékezte az adott realitások felismerése. Minden esetre kiderült, hogy

Moszkvát természetesen rendkívül érzékenyen érintette a brüsszeli kongresszus, amely ráadásul pár nappala szovjet pártkongresszus előtt zajlott le. A Novosty szovjet hírügynökség Brüsszelben több sajtóértekezletet rendezett, ahol néhány, Izráelből állítólag visszaemigráló zsidót szólaltattak meg. A Kreml álláspontjának lényege az volt, hogy a kivándorlás üteme nem hivatalosan támasztott akadályok miatt lassult le, hanem azért, mert a szovjet zsidóság szabad -és nem akarja elhagyni

szülőföldjét, a Szovjetuniót. A sajtóértekezleteken bőven esett szó arról, hogy a Szovjetunióban sem antiszemitizmus, sem zsidókérdés, sem korlátozások nincsenek, mindez nem egyéb a cionisták propagandájánál. A cionisták a hidegháború folytatását kívánják, ellenzik a feszültség enyhülését és be akarják feketíteni a Szovjetuniót. Azok, akiket a cionisták megtévesztettek, már régen megbánták, hogy hallgattak ezekre a szirénhangokra. Az egyik sajtóértekezleten valamelyik hazatérő azt találta mondani: az Amerikába

emigrált szovjet zsidók négyötöd része hazatérne a Szovjetunióba, de nincs útiköltségük és meg vannak félemlítve.

Moszkva hivatalosan is tiltakozott a belga kormánynál a kongresszus megrendezésének engedélyezése miatt. Brüsszelben finom tapintattal de nem minden él nélkül közölték, hogy Belgium szabad ország, ahol konferenciákat is szabadon lehet rendezni. Tiltakoztak az arab kormányok is. Ugyanilyen "sikerrel".

Rendkívül érdekesek voltak a Szovjetunióból nemrégen távozott zsidó fiatalok beszá' mólói. Kiderült belőlük, hogy miután kivándorlási kérvényeiket beadták, azonnal behívták őket katonai kiképzésre. Másokat azonnal elbocsátottak állásukból. A hatóságok gyakran hivatkoznak biztonsági szempontokra, amikor a kiutazási engedélyt megtagadják. Azt, hogy ki számít biztonsági szempontból kényes személynek, természetesen a hatóságok állapítják meg. így kerültek aztán a biztonsági szempontból tilalmas listára muzeológusok, történészek, botanikusok, sőt zoológusok is. Á hatóságok zaklatásairól is részletes képet festettek a felszólalók.

A szovjet propaganda fogások csokrából csak egyet szeretnék említeni, A brüsszeli konferenciát megelőző napokban százával érkeztek a levelek a nyugati államok moszkvai követségeire, sajtótudósítókhoz és számos nyugati társadalmi szervezethez, a Szovjetunió minden részéből. A leveleket feltűnően gyorsan továbbította a szovjet posta, ami már önmagában,gyanús. A legfeltűnőbb azonban az volt, és joggal váltott ki szkepticizmust: honnan tudták az állítólagos szovjet zsidó levélírók — akik a brüsszeli "cionista értekezlet" ellen tiltakoztak — ezeknek a nyugati szervezeteknek, illetve a Moszkvában levő külképviseleteknek a cimeit?Közismert, hogy a hivatalos szovjet címlistákból és a moszkvai telefonkönyvekből ezeket a címeket gondosan kihagyják az illetékesek.

A szovjet propagandakisérletek — a várakozásnak megfelelően — kudarcba fulladtak. Ami az állítólagos zsidó " hazatérőket " illeti, a konferencián erre is kitértek. Rámutattak, hogy öszszehasonlírhatatlanul kicsiny a visszatérők száma, összesen nem több száznál — 115 ezerből. Emlékeztettek arra is: a szovjet titkosszolgálat, a KGB a kivándorlókkal együtt kivándorlóknak álcázott ügynököket is útnak indít Izraelbe. Ezeknek az a feladatuk, hogy egy bizonyos időelteltcvel "kiábránduljanak ', "niog•bánják elsietett lépésüket" és hazatérjenek a Szovjetunióba, ahol aztán nyilatkoznak — a megfelelő hangnemben — Izraelről és az ottani állapotokról.

A háromnapos világértekezlet végén kiáltványt tettek közzé, amelyben a konferencia résztvevői felhívták a szovjet vezetőket: biztosítsák az emberi jogokat, a zsidó kivándorlást, a kulturális jogokat és a szabad vallásgyakorlatot; hogy bocsássák szabadon a zsidó politikai foglyokat, szüntessék be a szovjet zsidók hatósági zaklatását, vessenek véget az antiszemitizmusnak és a meglévő, hátrányos megkülönböztetésnek.

A brüsszeli értekezlet a zsidóság nagy erkölcsi sikerét hozta. Válaszra vár.a kérdés, hogy lesz-e neki foganatja a Kremlben, vagy sem?

— Havas Kornél —