Menora Egyenlőség, 1976. január-június (15. évfolyam, 588-611. szám)

1976-01-17 / 590. szám

1976. január 17.MENÓRA .V oldal JOBBÁGY SÁNDOR: Karcolatok egy letűnt szörnyű korszakról Azoknak az éveknek törté­netét, amelyeket Rákosi Má­tyás és az általa irányított kommunista párt neve és te­vékenysége “fémjelez” az il­letékes hazai szervek a leg­szívesebben kitörölnék a ma­gyar nép emlékezetéből. Az iskolai olvasókönyvek is szűk­szavúak, ha az 1945-öt követő első évtizedre kerül a szó s ennek során igyekeznek kizá­rólag a “szocialista építés nagyszerű eredményeiről”, a “kulturális forradalomról” il­letve az “általános társadalmi fellendülésről” irogatni. Épp ezért kelt különös figyelmet egy, Budapesten az elmúlt hó­napokban megjelent új regény, amely igen sok tekintetben reálisan és az igazságnak megfelelően foglalkozik a ma­gyar népidemokrácia “sötét” esztendeivel, a Rákosi-évek­­kel. A könyv címe: Férfikor, írója Mesterházi Lajos, egy Magyarországon jól ismert "pártíró”, akinek eddig nem egy “vonalas”írása jelent meg a szocialista realizmus jegyé­ben. Az 1916-ban született bu­dapesti író regénye főhőséül egy vidékről, egy Szolnok me­gyei falusi kovács fiaként szü­letett személyen keresztül mutatja be a két világháború közötti, illetve az 1945-öt kö­vető első évtized magyaror­szági és világ-eseményeket. Mesterházi regénye bevezető­jében megjegyzi, hogy a re­gényhez több komolyabb for­rásmunkát is felhasznált és egyes részletek Nógrádi Sán­dor (azóta elhúnyt) pártvete­rán visszaemlékezéseinek motívumait idézik. A “Férfi­kor” főhőse a harmincas évek derekától az illegális magyar kommunista párt tagja, funk­cionárius, Moszkvában iskolát végez, Európában Komintern megbízatásából ügyködik, ott van a spanyol barrikádokon és a második világháború éve­iben Magyarországon “szer­vezi az ellenállást”. A jól megszerkesztett és szépen megírt regény nem is tartana igényt a mi különleges figyelmünkre, ha az 1945-öt követő évtized nem képezné a regény, a korrajz egyik lé­nyeges részét. Mesterházi, aki maga is párttag, sőt író­ként egy időben funkcionárius igen jól kiismeri magát ezek­ben az években. Nem egy ve­zető funkcionáriust ismert és bizony a “hatalom ízét” ő maga is megízlelte. Ennek ellenére nyitott szemekkel járt, látta mi történik az or­szágban és — higyjük el ne­ki! — bizonyos értelemben ha naiv vakbuzgalommal kí­sérve is, érezte, hogy “vala­hol” utat tévesztett a “Párt” — Mesterházi istene... Mindezt azért tartjuk fon­tosnak mindjárt elöljáróban közölni, mert a “Férfikor”­­ból olyan idézetek tömegét szeretnénk itt hosszabb-rövi­­debb bevezető részekkel kö­zölni, amelyből kitűnik: így, ilyen úton-módon vitte a párt 1945 és 1956 között a szaka­dék szélére Magyarországot és a magyar népet. Akik eze­ket az éveket otthon élték át, azok jól emlékezhetnek még egy-egyRákosi-jelszóra, amelyek közül talán a leg­­dölyfösebb így hangzott: “Min­denért ami ebben az ország­ban történik, mi kommunisták vagyunk a felelősek!” S ami­kor 1956 véres őszén a magyar nép felkelt és lerázta a dik­tatúrát, a “felelős kommunis­ták” vagy külföldre szalad­tak, vagy otthon igyekeztek elbújni az olyan nagyképűen “vállalt” felelősség elől. Mesterházi — nehogy félre­értsük! — pártregényt írt. A kritikákat olyan személyek szájába adta, akik vagy “re­akciósok”, “félrevezetett dol­gozók” vagy pedig “egy ide­ig, akarva akaratlanul” a “ha­ladás elleni tábor hálójában” ^ PÁSZTOR SÁNDOR: vergődnek. S mégis: a regény igen szókimondó. Olyan dol­gokat szed elő, olyan emlé­keket idéz, amelyekről vala­mennyien tudtunk, amelyeket ismertünk, de amelyek eddig nyomtatott ólombetűk formá­jában Magyarországon nem láthattak napvilágot. Ezt is ve­gyük figyelembe, amikor Mes­terházi szemelvényeit olvas­suk. Szemelvényeket, amelyek segítségével feltárul most előttünk egy magyar évtized minden bánata, keserűsége és egy nép megaláztatása. Az 1945.-ös felszabadulásról “A legtöbb embernek alig volt fogalma a szabadságról, demokráciáról, de várta még­is a szabadságot és a demok­ráciát. (Ezt a két szót az első időben úgyszólván minden mondatukba beleszőtték, nem ám csak a politikusok, hanem az utca embere. Aki egy tá­nyér levesen dolgozott egész nap, hogy a gyárat a romok­ból kivakarja, megtette jó szívvel, hiszen szabadság van, demokrácia van! De a kocs­mában is erre hivatkozott a duhaj, és szerelmi vallomá­sában a csábító: szabadság van, demokrácia van. Sőt gro­teszk módon még olyat is hal­lottam: Jó lesz, ha befogja a száját! Szabadság van, de­mokrácia van!) Érezték hát az emberek, hogy felszabadultak, de fél­tek. Féltek, mert évek során megszokták a félelmet, szer­vült bennük, hogy aki él, az fél. Féltek, mert a németek és a nyilasok reggeltől estig hangoztatták, hogy az oroszok rabolnak, gyilkolnak, erősza­kot követnek el a nőkön, az egész lakosságot elhajtják Szibériába. És gondoljuk meg: annál a szovjet katonánál gép­pisztoly volt, s a lakosság megszokta a nyilas időkben, hogy a géppisztolyból minden szire-szóra lőnek. Magyaror­szágon több millió szovjet ka­tona vonult át, a katonák közt mindenféle ember: hős is, gazember is, vidám derék le­gény meg börtöntöltelék is. A többség négy év óta hábo­rúban, fedezékben, sárban, hóban, puszta földön. És míg Magyarországra ért, átvonult hazájának végigpusztított földjén. Kevés volt közöttük, akinek apját, anyját, testvére­it, szerelmét ne bántalmazták volna, ne ölték volna meg, ne hurcolták volna munkatá­borokba. Nagy fegyelem és kultúra kellett hozzá, hogy az óriási többségük megértette: nem az ellenség földjén, ha­nem fölszabadított földön jár. Az internacionalista neve­lésen kívül az orosz ember szelídsége i6 magyarázza, hogy a lakosság bántalmazá­sáról, vagy éppen gyilkosság­ról igen elvétve hallottunk. Hanem a nőkkel erőszakos­kodtak. Durva formában is, részegen. Gyakrabban úgy, hogy megpróbált udvarolni az a katona, de beszélni nem tudott, ideje sem volt hosz­­szabb jegyességredl), vagyis kézzelfoghatóan közölte szán­dékát. Ha elutasították, bána­tosan tudomásul vette: hanem a nők sokszor engedtek féle­lemből, és ez már olyan mint az erőszak. (...) A nők bekor­mozták az arcukat, rongyok­kal torzították testüket. Fél­tek. No persze, a reakciónak mindez jó csemege volt. Nem raboltak, nem is volt szükségük rá. De kíváncsiak voltak ezek a fiatalok, akik már a szovjet világban szü­lettek: hogyan élnek az em­berek “külföldön”, s főként, milyen is lehet egy olyan bur­­zsoá. Jöttek-mentek pihenő idejükben, bemászkáltak a há­takba, végigjárták a lakáso­kat. Annak a szibériai vagy uk­rajnai parasztfiúnak egy há­romszobás pesti lakás bur­­zsoá lakás volt. Nyilván egy szabolcsi parasztfiúnak is az volna egy kijevi tanár vagy orvos lakása: ha úgy menne oda, hogy az burzsoá világ. Az agitáció mindig egyszerű­sít, még az igazságot is egy­szerűsíti. (...) Nem raboltak, még a fegy­verszünet adta jogukkalis(?^ — például hogy minden köz­lekedési eszközt, kerékpárt, szekeret lefoglalhatnak — módjával éltek. Legfeljebb csak olyan holmi ragadt a ka­tonák kezéhez, amiről úgy gondolták, hogy a civil köny­­nyebben nélkülözi, nekik meg a fronton kell: egy gitárt vagy zseblámpát, ha megláttak, el­kérték (!): és az ijedt házi­gazda mit mondjon annak az állig felfegyverzett ruszki­­nak? Ha italra bukkantak, el­vitték, katonának abból soha sem elég. Karóragyártás a ; Szovjetunióban még alig volt, és ez is olyan cikk, ami a ka­tonának kell. Ha valakin kar­órát láttak, elkérték, jobbik esetben adtak érte valamit. És volt, aki csak magának vitt egyet, de volt olyan is aki gyűjtötte, valutának...” Mesterházi a budapestiek másik kényes pontját, a “ma­­linki robotra” való civilek el­­hajtását is érinti. Ezzel kap­csolatban érdemes a könyv eme részét is idézni: “Abban, hogy a magyar la­kosságot Szibériába hajtják, a nyüas újságírók sem hittek. De a legenda megszületett. És — hátha igaz? Előfordult, hogy az átvonuló katonáknak szükségük volt a civil lakos­ság segítségére, mondjuk, el­akadt egy autójuk a sárban. Összeszedték a járókelőket, és azt mondták: “kicsirobot”. Többnyire még adtak is érte kolbászt, kenyeret, valamit. Hanem a “kicsi robotról” né­ha kiderült, hogy csöppet sem kicsi, legföljebb a katona hi­szi annak. Egy kiskunsági esi-A kinai kommunizmus I A múlt év októberében Dr. Kissinger, Amerika külügy­minisztere Pekingben járt. Aggasztó hírekkel tért visz­­sza. Először Teng Hsiao-ling Vörös Kína miniszterelnök - helyettese, majd maga az el­nök, Mao-Ce-tung kifogásol­ta az amerikai-szovjet dé­­tente politikát. Dr. Kissinger nem akarta egyedül viselni ezt a súlyos kritikát. Rávette az elnököt a pekingi útra, amely a múlt év decemberének első napjaiban meg is történt. A tárgysorozat nélküli tár­gyalások folyamán az elnök kénytelen volt meghallgatni Teng Hsiao-ping és Mao szá­jából azt a figyelmeztetést, a­melyet nem akart meghall­gatni Szolzsenyicin ajkairól, amikor a nagy orosz író, a múlt év júniusában Washing­tonban járt. A televízió részletesen be­számolt arról, hogy az elnök mivel töltötte szabad idejét, ünnepi vacsorák, pohárkö­szöntők, Peking látványossá­gainak megtekintése, stb.stb. Sajnos, nem jutott ideje arra, hogy meglátogasson egy ko­­munát, vagy egy gyárat. Pe­dig ezeken keresztül meglát­ta volna Vörös Kína igazi arcát. A kommunizmus ma már nem monolitikus egység. A moszkvai "proletárdiktatú­rától" kezdve, a Tito és a 294 COLLEGE STREET ASZTALFOGLALÁS 925-1382 MINDEN ESTE FELLÉP: CWl \ I ’ «7 * 1 rrLikloóóy magyarnótaénekes a Magyar Rádió és Televizió Sztárja! Budapestről: a ’’MESE” Duó Schweitzer Gyula Baló József 4 hangszeren játszik, 4 nyelven énekel, Előzetes jelentes: március /.-tó/ 3Ceváco ^ApMcnia cigány nóta-énekesnő tép fel! Magyaros vendégszeretet, előzékeny kiszolgálás. Béres Gábor vasárnap nyitva manager Ceausescu rendszereken ke­resztül a különböző afrikai és ázsiai marxista kormá­nyokig: ahány kommunizmus, annyiféle. Egyben azonban megegyeznek; mind állam­kapitalizmus. A hatalom átvétele előtti gazdagokat megölték, vagy mindenüktől megfosztva, megengedték nekik, hogy éle­tük hátralevő napjait az em­beri társadalomból kitaszítva és nyomorban tengessék. A régi gazdagok helyébe új gazdagok léptek. A politikai megbizhatóság mércéje sze­rinti kiszabatban. Mao kommunizmusa azon­ban valami más. A régi gaz­dagokat ők is kiirtották vagy leszállították az általános szegénység színvonalára, de az "új gazdagok"osztályának létrehozását — legalábbis ed­dig — megakadályozták. Vö­rös Kína vezetői komolyan veszik az osztályküTönbség nélküli társadalom megvaló­sítását. Annyira komolyan, hogy pl. minden köztisztséget viselő­nek, a különböző hivatalok Ír­nokaitól kezdve a miniszter­­elnökig, évente 3-4 hetet kell eltöltenie valamelyik komu­­nában, vagy gyárban. Ezalatt az idő alatt, ugyanolyan mun­kával kell megkeresnie ke­nyerét, mint a többi dolgozó­nak. Mao tanítása szerint a közélet vezetői csak így ért­hetik meg a nép problémáit, kívánságait és szükségleteit. A szellemi munkások, ta­nárok, mérnökök, orvosok, stb., mindössze havi kb. 10 dollárral kapnak többet, mint a föld, vagy a gyárak dolgo­zói. Igaz, hogy iskoláztatá­suk teljesen ingyenes. A nagy kórházak orvosai fehér kabátban és. cipőben járnak, de a mezőgazdasági komunák orvosai, meleg idő­ben mezítláb látogatják bete­geiket. Ügy, ahogy a többi dol­gozó jár. A mezőgazdasági munkás lakása egy szoba és konyhá­ból áll. Két, vagy több csa­­lágtag esetén ( az öregek együtt laknak a fiatalokkal) két szoba és konyhában élnek. Éppen úgy, mint az ipartele­pek munkásai. A közös étkezde, a fürdő­­ház, mozi, ping-pont terem, sport-telep és egyéb szóra­kozó helyek, helyben vannak. Munkája befejeztével, a kínai gyári munkás nem rohan ha­za. Egész életét a gyártelepen éli le. Ott dolgozik, ott eszik és ott szórakozik. Csak alud­ni jár haza. A katonai táborok egyben mezőgazdasági telepek is. A katonák maguk termelik az élelmezésükhöz szükséges dolgokat: a kenyértől kezdve a csirkéig, tojásig, disznó­­húsig. A ruházat: két rend ruha. Az egyik a *' kimenő", a má­sik a munkaruha. Férfiaknak, nőknek egyaránt. Ha a ruha elkopik, újat kapnak. Az új kínai generáció már úgy nőtt fel, hogy minden munkát, amellyel a vezetők megbízzák- őket, egyformán fontosnak és értékesnek te­kintenek. Megvalósítható-e az osz­tálynélküli társadalom esz­ménye? Meg van-e elégedve sorsával Mao népe? A nyugati ember szemével nézve a dolgokat, nem adha­tunk érdemleges választ e­­zekre a kérdésekre. A kínai életmód és a kínai kommunizmus nem export­cikk. A világ egyetlen népe sem vállalná azokat az áldo­zatokat, amelyeket a kínaiak — úgy látszik —, hogy zokszó nélkül viselnek. Arnold Toynbee, a nemré­giben elhunyt angol történész szerint, a XXI. században a kí­nai faj fogja képezni a fÖIdia­­kosságának kétötöd részét. Szerinte elkerülhetetlen,hogy az egységes kormányzat alatt élő, hangyaszorgalmú, ösz­­szetartó és intelligens kínai nép el ne foglalja az őt meg­ölető helyet a XXI. század történelmének színpadán. kós mesélte: zsákmányolt lo­vakat hajtott néhány szovjet katona a szegedi országúton. Amikor látták, hogy ért a lo­vakhoz, hívták, segítsen már terelni “kicsit”. A lovakat Bu­kovinába vitték. Hetekig ban­dukolt velük, körülményesen került haza. Igen embersége­sen bántak vele, tulajdonkép­pen vidám kaland (!!) volt. Mégis: félt, nem tudhatta, ho­gyan végződik. Hát még ho­gyan félt a család! Még nagyobb baj volt, hogy Budapesten a védősereg ka­tonái az ostrom utolsó nap­jaiban tömegesen megszöktek, civil ruhát szereztek, bujkál­tak. No, a németeket hamar elkapta a szovjet elhárítás: nehezebben boldogult a hely­beliekkel. Az elfogott vezér­kar vallomásából és az ira­tokból megállapíthatták, hány magyar katonának kellett vol­na Pesten és Budán megadnia magát. A töredéke sem került elő. Időnként tehát razziáztak az utcán a katonaköteles korú férfilakosság között. Kérték a polgári személyi lapot, azon rajta állott: katona-e az ille­tő, vagy sem. Ha katona, vit­ték a gödöllői vagy más szű­rőtáborokba. Hiába magya­rázta, hogy őt ugyan beso­rozták. valamikor, de mind­végig: hadiüzemben dolgozott, egyéb címen felmentették, nem vett részt a háborúban. Az okmányai szerint: katona. Olyan írása, hogy az új ma­gyar hatóságok szolgálatában állna, nincsen, tehát — vit­ték. „ Persze, pár hét alatt megindult az élet, vagy leg­alább is az élet szervezése, a legtöbb férfi hordott ma­gánál pecsétes kétnyelvű írást: ilyen U^m ben vagy hj-; vatalban dolgozik, ilyen ható­ság állományába tartozik.... Megúszták hadifogság nélkül olyanok, akik jog szerint fog­ságba estek volna. És került fogságba sok olyan, aki óvat­lanul lement az utcára egy kánná . vízért. Hadműveleti övezetben az nem tréfadolog, hogy a megvert hadsereg ma­radékát összeszedjék...” Következik’. “A hatalom íze...” A kommunisták a fordulat éve után.; PANNÓNIA DELICATESSEN A ST. CLAIR-VAUGHAN RD- KÖRNYÉKÉN MAGYAR CSEMEGÉS SZEMESKÁVÉ * MAGYAR HENTESÁRU ROMVÁROS MEGGY * HRŐRÖS CSOKOLÁDÉ MAGVAK KERÁMIÁK ÉS KÉZIMCNKÁK , Tulajdonos a DEUTSCH HÁZASPÁR 557 St.Clair W. 651-3318 MEGÓVÁS BIZTOSÍTÁSSAL ADVANCE FURIERS LTD. Tulajdonosok: SZÉKELY KÁLMÁN RÓTII KÍKOL1 Budapesti szuesmesterek Telefon: 364 - 9788

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents