Menora Egyenlőség, 1976. január-június (15. évfolyam, 588-611. szám)
1976-06-12 / 611. szám
8 oldal MENORA * 1976. junius 12 KOVÁCS DÉNES: örömmel értesítjük — Sokat kajabálnak itten, fiatalúr, — mondta — de nem kell odafigyelni. A kémelhárító emberei kvártélyozták be magukat hozzánk, megfizetnek, hát hallgatni kell a muzsikát. Ez a kövér Skultéti izgulós alak, de a szíve arany. No, egyék még, fiatal úr... Jó erős lecsóval kínált, de én nem éreztem az ízét. Amikor Barinkayné ideadta a kerti szerszámokat s magamra hagyott pár négyszögöles, új birodalmamban, a sufni mögé mentem s kínosan öklendezve hosszan hánytam. A kis kertben rigók fütyültek, rügyek pattantak, ásóm nyomán giliszták tekerőztek. A kémelhárító szobáiból kínzott jajok, a pincéből — ahová kihallgatás után vezették a foglyokat — fojtott nyögések szálltak. A beosztott katonák nyolc órát vertek, nyolc órát aludtak és nyolc órát ittak. Nem hinném, hogy a néhány hét alatt, melyet kertészkedő figyelőállásomban töltöttem, egyetlen valódi kémet is hoztak volna be. A terepjáró gépkocsik napjában kétszer futottak ki az udvarból, de csak zsidókat, múnkaszolgálatosokat, vagy ijedt parasztokat hajtottak be a kínzószobába. Nyilván a katonai bürokrácia előírt terveit kellett teljesíteni; naponta két-három „kémet“ elfogni és vallomásokat kicsikarva jegyzőkönyvet készíteni, mialatt a valódi kémek megszállva tartották az országot, vagy miniszterelnöki bársonyszékben ültek. Ezeknek az ökörmezei kémeknek az volt a legfőbb bűnük, hogy nem köszöntek előre a tiszt uraknak, lármáztak a hentesnél, mert nem lehetett húst kapni, szidták a németeket, vagy csak éppen az arcuk nem tetszett a kémelhárító embereinek. A verések szüneteiben a hájas Skultéti a kertvégi budiba ment. Elhaladva mellettem nem mulasztotta el egyszer sem, hogy megtartsa rövid kérdő-vádló monológját: — Zsidó? Zsidó? Zsidó! De egyébként békében hagyott. Csak a w.c.-ajtóra szegezett fel egy ákombákom felírást: ,,Zsidóknak tilos a bemenet!“ Egyik este az egész kémelhárító Skultétistól, együtt a gépkocsikba pattant. Megkezdődött Ökörmező zsidótlanítása. Hivatalosan Magyarországról még nem deportáltak német táborokba, de most, arra hivatkozva, hogy meg kell tisztítani és biztosítani a határvidéket, az országszéleken máris összefogdosták a zsidókat. Ökörmezőn a fóirányítók az én kémelhárítóim voltak. Éjszaka dolgoztak, mint a hivatásos útonállók általában. A csillagosokat kihajtották megjelölt lakásaikból, házkutatást tartottak és elvittek mindent, ami mozdítható volt. Az utcán sorakozók, libasorban haladva, a községházán ülésező bizottság: Skultéti, a községi orvos és egy csendőrtiszt elé járultak, ahol egy kis pofozás és „kedélyes“ pajeszhuzogatás közben megmotozták őket; nőket, férfiakat, gyerekeket vegyesen. A pénzt elkobozták, a jegygyűrűket lehúzták, — a doktor érzéstelenítés nélkül ügyesen húzott ki arany fogakat. A nőket Skultéti vizsgálta meg és vetkóztette le őket nagy szakértelemmel, elismerést aratva a bizottság előtt, hogy több esetben minden rejtekhelybe belepillantott, mert mint hangsúlyozta: „Ezeknek a zsidócskáknak még a bőrük alatt is arany van, hehehe...“ Weinerné a kis Jankelét nagy keblei közé szorítva búcsúzott el tőlünk. Zokogott, mint a záporeső. Jankele pedig pici, piszkos mutatóujjával ránk mutatott: — Mámi! Ezek megvannak a schéne bácsik? A kiürített lakásokat hivatalosan lepecsételték; mi kiköltöztünk az özvegy kerti üvegverandájába. Ökörmező csendes lett, mint a kripta. A piacokon nem kiáltoztak árúsok, a zsinagógában katonai lóistállót rendeztek be, a hölgyfodrász, a rófös, a fűszeres boltja lehúzott redőnnyel, vakon meredt a sáros utcákra. A törzsórmesteréktól végleg elvonultak a kémelhárítósok, nem hangzottak többé jaj kiáltások, szijcsapkodások, melyek addig elnyomták Barinkayné rádiójának halk, pesti muzsikáját. A kert teljesen az enyém lett. Sót a fabudi is, amelyen azért kegyeletből otthagytam a felírást: „Zsidóknak tilos a bemenet!“ Az egyik reggel Skultéti a fűszeres zárt boltja elé rendelt. Teherautó érkezett, a csendőrök feltörték a redőny pecsétjét s a pincéből, raktárakból krumplit, lisztet, cukrot raktunk fel az autóra. Az őrmester mindenről nyugtát készített és azt ideadta nekem: — Elkíséred a kocsit a gettóba. Ezeket a holmikat átadod a parancsnok úrnak. A zsidók már három napja nem ettek. A nyugtát aláíratod és visszahozod nekem. Azután több zsák élelmiszert rakatott fel egy parasztszekérre is, amely elkocogott az ó lakása felé. Ezekről Barinkay nem írt nyugtát. A „gettó“ egy közeli falu szélén álló, szolgálaton kívüli téglagyárban volt. Bejárata az országúira, hátsó kijárata egy teherállomásra nyílt. Egy kis mozdony vagonokat tolatott a rakodó elé. A kútnál — melyen felirat jelezte: „Nem ivóvíz! Mérgezett! — egy szakállas aggastyán, hosszú alsónadrágra vetkezve mosakodott. A téglarakásokon néhány gyerek önfeledten rabló-pandúrt játszott. Az üres kéményekből füst helyett zokogásszerű ima szállt. Amikor a zsidók meglátták a bekanyarodó élelmiszeres kocsinkat, megrohantak minket. Egy vékony, fiatal lány felkapaszkodott a sárhányón ,hosszú körmeivel — mint valami ragadozó madár — kilyukasztotta az egyik zsákot és a kiömlő lisztet kezdte a szájába tömködni. A zajra, emberei élén fiatal csendőrtiszt futott elő. „Vissza! Vissza!“ kiabálta és hadonászott, mint izgatott karmester a crescendóknál. A kiáltozás nem használt. Előkapta revolverét és mint valami oroszlánszelidítö, a levegőbe lőtt. A rohamozok sikítva a földre vetették magukat, az asszonyok maguk alá húzták porontyaikat. Csak a hosszúkörmú lány, aki felfedezett egy kis zacskó cukrot, szorította azt a kebléhez s kezdett el futni a gyárépület felé. Amikor végeztünk a rakodással, a gépkocsi alól fojtott pisszegésre lettem figyelmes. Leguggoltam. A tengely mögött a porban ott kuporgott az özvegy, amilyen széles volt, olyan kicsire igyekezett összehúzni magát. Nem tudom, hogy került ide, talán a lövés közben keresett az autó alatt menedéket. — Dénes, fiatalúr! — suttogta. — Kijönnek ide még egyszer? — Bizony nem tudom. — Állítólag holnapután vagoníroznak minket Auschwitzba. Megtenne egy óriási dolgot? — Amit csak lehet, Weiner néni... — A padláson, egy régi ládában tettem el Jankele téli mackóruháját és erős cipőjét. A kapkodásban elfelejtettem, én buta. Fázik a kicsi. Lázas... Ha elhozhatná... Volt nálam 200 pengő, azt odaadtam a szabadkozó özvegynek és megígértem, ha lehet, elhozom a holmikat. Visszakísértem a gyár bejáratáig, mintha én bármi védelmet jelentettem volna. Búcsúzóul meg akarta csókolni a kezemet s amikor nem engedtem, héber szavakat mormolva megáldott. Aznap este veszedelmes kalandra vállalkoztunk. Feltörtük az özvegy lakásának pecsétjét s Lacit őrnek hagyva, megbízva, ragassza vissza ideiglenesen a nagy piros pecsétviaszkot, Palival a korhadt, csikorgó falétrán felmásztunk a padlásra. Régiségek furcsa boltjának varázsos kincsei tárultak elénk, zseblámpánk fényénél. Foszladozó csipkék, molyette, üvegszemű rókaboa, papír művirágok, különféle dobozokban sokszáz különféle gomb, csatt; elszürkült, lyukas menyasszonyi fátyol, viaszos mirtuszkoszorúval; néhai Weiner sárgult, első világháborús fényképe, teljes káplári díszben, mellén kitüntetésekkel s nem lehetett megállapítani, vajon balszemét ellenséges golyók lőtték ki, vagy csak légypiszok-e? Vödrök, lavórok, csorba edények, egy nagy, valaha barnaszőrű játékmedve és egy zsabós, nagyon hosszú halotti ing, amit „Tachrichemnek" nevez a vallás. Pali — mondván, hogy neki nincs hálóinge és Auschwitzban az özvegynek úgysem lesz szüksége ingre a halálhoz — rögtön lefoglalta. Alattunk az utcán csendőrjárőr cirkált. Éppen a ház elé értek. Pali hülyéskedve a halotti inget próbálta magára, de feje nem fért ki a nyaknyíláson. Megvakulva, mint valami fejnélküli szellem forgolódott a padláson s belerúgott egy szúette hintaszékbe. A hintaszék a sorbaállított dominókockák ledőlési szabályát követve — fellökött egy virágállványt, a virágállvány ráesett a játékmedvére, mely panaszosan visongott s ráhuppant a lavórra, amely viszont feldöntött egy vödröt. A vödör a létra fokain lefelé ugrálva éktelen csörömpölésbe fogott. A bábeli hangzavart öklök dörömbölése zárta le. A csendőrök verték a zárt veranda ajtaját. Előbb borízű hangokat: „Mi van itt, az Istenit?!“ majd Laci tettetett álmos hangját hallottuk: „Alszom, kéremszépen...“ Palival a padláson megmerevedtünk, mint elszakadt filmek állóképei. Lent a csendőrök Lacit faggatták: — Maga egyedül lakik itt? — Nem. Két másik barátom, tetszik tudni... — Hol vannak? — Éjszakai szolgálaton. A parancsnokságon... — Igen? No, majd utánajárunk. Van valaki a házban? — Nincs senki. Tetszik látni, le van pecsételve... — Ne pofázzon! Arra válaszoljon, amit kérdeznek magától! Mi volt ez a lárma? — Lárma? — kérdezte Laci ártatlanul és a hangja remegett. Pali lassan le akarta húzni fejéről a halotti inget s közben levert egy törött petróleumlámpát. — Mi volt ez?! — üvöltötték a csendőrök. Pali magas, nyújtott hangon keservesen elnyávogta magát. — A macskák! — hallottuk Laci boldog hangját. — Sok a macska, tetszik tudni. — Macskák, macskák! — dohogtak a csendőrök. — Ne macskázzon itt, a fene egye meg és vigyázzon magára! — Igenis! — mondta Laci és örült, hogy a dongó léptek eltávoztak. A hatósági pecsétet tisztelték, tüzetesebben meg se vizsgálták. Végre megtaláltuk Jankele gyerekholmiját s én másnap a teherautó-sofőrrel el tudtam küldeni Weiner néninek. Én már nem mehettem, el kellett búcsúznom vitéz Barinkayék kertjétől, a századot kitelepítették a községen kívül; Ökörmező határára. Az Örvényes partján, falemezekből készült finn sátrakat állítottunk, melyeknek kijárata a folyóra kellett nézzen. A tábort szögesdrót-kerítéssel vettük körül. Fölöttünk a dombon, két golyószóró állasban tábori csendőrök helyezkedtek el, fegyvereiket táborunkra irányították. Az örvényesre fahidat ácsoltunk s azon jártunk át egy kis névtelen szigetre sódert bányászni. Április minden színe-szaga kivirágzott, a magaslati nap fogócskát játszott a folyó fodraiban tornászó, csillogótestű halakkal. Körülöttünk harsogott a tavasz, agyunk mozijában vagonok tolattak, téglagyárak pora szállt, Budapest sárgacsillagos képei kergették egymást. Nixi megugatta az Örvényes tarajos habjait és este megnyugodva, önfeledten bújt Pali halotti ingének fodrai közé. 24. A kis kopasz karmester megjelenik a bokrok rejtett „művészbejárójánál“ és a földbe süllyesztett zenekarhoz: a két harmónikáshoz, a hegedűshöz és a trombitáshoz siet. Megkerül egy vakondtúrást, majd fellép a láda-dobogóra, felharsan a taps. A zsöllyék, páholyok, karzatok közönsége törökülésben kuporodik a domboldal harsányzöld füvén. A délutáni nap reflektora éles szögben világítja meg a páfrányok övezte gyeptéglákkal magasitott színpadot, mel ,k díszlete cirkuszporondot jelez. Az elképzelt istállókhoz ezető bejárat fölött kartonból kivágott zenekar: a figurák keze mozog, amikor a színfalak mögött, a nyitány hangjaira Lefkovits rángatni kezdi a cukorspárgát. A közeli legelőn egy tehén elbőgi magát. A bejárat falain aktuális hirdetések. ..Parancsnokok, honvédek, figyelem! Ha a sok ordításban berekedt, szopogasson Gilette-borotvapengét! Mintha elvágták volna!“ „A legjobb tőkebefektetés, pénzberuházás a HIPIS RT.-nál! írjon még ma a HAZA OLTÁRA jeligére!“ „Epeda, rugós matrac helyett valódi szalma szállítása, egyenesen az istállóból!“ „Míg ön alszik, a nyers tej dolgozik!“ A karmester a nyiiány végéhez érkezik. Pulpitusán megnyom egy csengőgombot; hátul, a bokrok között „Öltözőmben“kigyullad egy kis elemlámpa. Az akácfára akasztott csorba tükörben még egyszer, gondosan megszemlélem „cirkuszigazgatói“ külsőmet. A papírból ragasztott cilinder, a piros csokornyakkendó, a fűzöld ruha. a margaréta a gomblyukban, a csizma és lovaglópálca, lisztes arcom, — minden tökéletes. Kifutok az overálba öltözött cirkuszi szolgák sorfala között, sípomba fújok, a zenekar bevág és rikkantom belépőmet: Uraim és hölgyeim, ez a prológ. Csak ide jöjjön be, ha feje lóg. Habár ez cirkusz, filter, talmi fény és vízió, De tán az élet is csupán illúzió... Talán az élet is csak cirkusz, kérem, semmi más, Kezdődjék el tehát a díszelőadás! Az Örvényes közepén az a kis darab föld csodálatos sziget volt. A dombon ránkmeredtek a vigyázó géppisztolyok, de az ég szép volt. Ebédidőben a jeges víz pirosra korbácsolta cserzett bőrünket, az óriáspáfrányok tövében mezítelenül heverve tűrtük, hogy a nap felcsókolja a hűs cseppeket. Egy volt zeneakadémista egyszer egy héten Beethovenről, Bartókról tartott előadást, egy szoci közgazdász az értéktöbblet-elméletről, egy volt ügyvéd pedig a római jogról. A színházelőadások ötlete Fehér fejében született, aki színházi karmester és operett-zeneszerző volt. ^ Folytatjuk ) PATACSI CipőSzalon I EURÓPAI IMPORT GYÓGYBETÉTES NŐI és FÉRFICIPÖK 10> 480 BlooiSt. West TeL- 533-8122 1 I Időszakos Életbiztosítás Hívja A.S. TATAR biztosítót 535-7101 Életbiztosítás a mi specialitásunk O 1961 óta Gerling Global Life Insurance 460 University Avenue Toronto, Ontario ÉPÜLETTERVEZÉS KIVITELEZÉS HAZÁTALAKITÁS FELÚJÍTÁS ; l.F.B.DESIGN & CONTRACTING Co. Tel 481-3874 BALAZSFALVI ISTVÁN >WI , Az összes EURÓPAI háztartási és konyhafelszerelési cikkek beszerzési helye. FORTUNE HOliSEHARFS IMPORTING CO., 388 SPADINA AVE.. Telefon: 364 - 6099 410 Bloor St. W. 921-8644 Elisabeth Delicatessen & Meat Markét Toronto egyik LEGNAGYOBB magyar hentes és csemege üzlete. Ha jó, ízletes magyar készítésű FELVÁGOTTAKAT és FRISSEN VÁGOTT HÚSOKAT szeretne fogyasztani.Keresse fel üzletünket, szeretettel várjuk' a BALEGA család Parkolás az üzlet mögött Kanada területére C.O.I). szállítunk. II „Toronto legjobb magyar házikosztja -írja a Daily Star és a Globe and Mail \ JÓ H Í/IKOS/IOT AKAR ENNI, . COHIIHEHI*1 Res*aura" Üh, PÉNTEKEN: halászlé, tiirdscsusza. SZOMBATON: sólet, töltött kacsa. VASÁRNAP: töltöU borjó, töltött csirke ESPRESSO Új tulajdonos:Mr. és Mrs. CSESZKO 521 Bloor St.,Yf. Tel: 531-5872 és 531-0081 f Ha minőséget, igazi magyaros ízű hentesárut akar vásárolni, keresse fel Tüske Meat & Delicatessen-t TULAJDONOS: KOCSIS SÁNDOR Toronto egyik legforgalmasabb hentesüzletét Parkolás az üzlet mögött 566 Bloor St. W. • 533-3453 MAGYAR SPECIALITÁSOK A S"ranz i^iazt | ÉTTEREMBEN |j JUHASZ BANDI a zongoránál, v Ebéd 12-től 3-ig, - vacsora 5 órától zárásig | 603 MARKHAM ST. (Bloor-Bathurst-nél) - MIRVISH VILLAGE ^ Asztalfoglalás: 531-6063 Parkolás az üzlet mögött. Tulajdonos: NEMES DÉNES TV - STEREO 1 1 SZERVIZ , ELADAS i; Hívja Mr. TÓTH -ot — 15 éve — \ Torontóban J 633 - 1332 i KORONA RESTAURANT! Kitűnő magyar és kanadai ételek’ Palacsinta-eszpresszó minden nap kaphatói Figyelmes kiszolgálást 493 BLOOR St. West.Brunswick-nál J Mindenkit szeretettel várunk tel-961-1824 • KANADA LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKÚ HANGSZER SZAKÜZLETE A VILÁG LEGFINOMABB ZONGORA'l: STEINWAY, BLUTHNER. PETROF-FORSTER VONÓS-FÚVÓS-PENGETŐ HANGSZEREK Előnyös árak - Csere — Javítás — Bérleti Remény HOUSE OF MUSIC LTD 553 QUEEN STREET WEST, TORONTO LESLIE 0. NOTARY PUBLIC INCOME TAX 456 BLOOR ST. WEST, TORONTO, Ont. M5S 1X8 Telefon 531-5308 — 431-5621 Bus. 482-4777 Res 922-8428 482-1840 MIHÁLY GULYÁS (GROSS) volt nyíregyházi és budapesti ügyvéd REPRESENTING MT. DENNIS REÁL ESTATE 3216 YONGE STREET TORONTO. ONTARIO MINDENFÉLE asztalos műnkét hóiit és iparit vállalok* Kitchen cabinet, recreation room, bungalódhoz hozzáépítés. Telefonhívásra házhoz meg) J. JERICSKA licenced asztalos-mester Tel: 494-4414 PONTIAC BUICK PONTIAC BUICK PONTIAC HÍVJARUDNA1 ANDRÁST LJ n Kill NŐ Ml »P07HÁN /./KJ H 11/VÚ / KU( MKKM M l I KO/ÖSSIiU _____ IS Ml. KI/A J3501YONGE ST/jusr BEiow7HE40i)y ! 557 St.Clair W. 651-3318 ! V— ■■ ------------------------------------------------------** 1 MIT J. ^ ^ ^ ~ , sm , — , — X mr * — * — ' — ' ~ ' — ' — ' ~ ~ ~ PANNÓNIA DELICATESSEN j A ST. CLAiR-VAUGHAN RD. KÖRNYÉKÉN j MAGYAR CSEMEGÉS i SZEMESKÁVÉ * MAGYAR HENTESÁRU | KONYAKOS MEGGY * L1KŐRÖS CSOKOLÁDÉ ' MAGYAR KERÁMIÁK ÉS KÉZIMUNKÁK , I Tulajdonos a DEUTSCH HÁZASPÁR I 557 St.Clair W. 651-3318
