Menora Egyenlőség, 1976. január-június (15. évfolyam, 588-611. szám)
1976-05-22 / 608. szám
M E N D ß n AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA FENYVESI KAROL Y JELENTI WASHINGTONBÓL: KÜLPOLITIKA ERKÖLCS NÉLKÜL I. L . . é J . Ne legyünk meglepve, ha az Egyesült Államok diplomáciáját az elkövetkezendő hat hónapban ismét az aktivitás fogja jellemezni, Ford elnöknek ugyanis ahhoz, hogy újraválasszák, mindenképpen haladást, vagy legalább a haladás látszatát kell felmutatni egy csomó külpolitikai kérdésben és Henry Kissinger nyilván hozzá akar járulni az elnök újraválasztásához. Ugyanakkor gondoskodni fog arról is, hogy titkok jól időzített kiszivárgásával, jól hangzó frázisokkal, speciális küldetésekkel az újságok, első oldalára kívánkozó kezdeményezésekkel visszaszerezze magának az utóbbi évek folyamán elveszített mesterdiplomatai rangot. Ne felejtsük el, hogy bár a külügyminiszter már nem olyan népszerű mint valaha volt, mégis ő Ford kormányának egyetlen olyan tagja, akinek az arcát az átlagamerikai egyáltalán felismeri az újságokban. A legfőbb pont természetesen a szovjet-amerikai kapcsolatok megjavítása. Mert mindegy, hogy milyfen névvel nevezzük a détente-ot, változatlanul ez a külügyminiszter elképzeléseinek, számításainak sarkköve, ez a kedvenc vesszőparipája, de ez egyúttal legsebezhetőbb pontja is. dgy tűnik, nem adta föl még azt a reményt, hogy tető alá hozhatja a fegyverkezéscsökkentési megállapodást és ezt igyekszik nagyon pontosan kibővíteni. Erre a republikánus jelölökongresszus után kerülhet csak sor, hogy elkerüljék a republikánus párt jobbszárnyának támadását, de mindenképpen a választások előtt, hogy fölhasználhassák az egy generációra biztosított béke nixoni jelmondatát. Az elnök ellenfelei Mo Udalltól Jimmy Carteron keresztül Ronald Reaganig azt a vádat hangoztatják, hogy Kissinger túl sok engedményt tett az oroszoknak. Az úgynevezett Sonnenfeldt doktrinát, amely “szervesebb kapcsolatot követel” a Szovjetunió és keleteurópai csatlósállamai között, kétségtelenül úgy lehet minősíteni, hogy az elárulja a nemzeti önállóság gondolatát, amely nemcsak az amerikai külpolitikának, hanem az amerikai erkölcsnek is sarkalatos pontja. A Sonnenfeldt doktrina sorsára hagyja a kommunista megszállás alatt lévő országokat, s ennek hatása a keleteurópai származású amerikai választókra nyilván nem marad el. Hacsak Kissinger nem képes, mint á bűvész,nyulat varázsolni 'elő a cilinderéből, megvetett figurává válva, aki nemzetekkel kereskedik azok akarata ellenére, aki Metternichként hajlandó érdekszférákra osztani fel a világot. A külügyminiszter ellentámadása a kínai kérdéssel indul el. Április végén nyilvánosságra került, hogy az Egyesült Államok arra bíztatja a nyugateurópai kormányokat, hogy minél több fegyvert adjanak el Pekingnek. Ugyanebbe a tárgykörbe tartozik az is, hogy Amerika melegen támogatja a kínai-egyiptomi fegyverszállítási szerződést és azonfáradozik, hogy hasonlóan virágzó kapcsolatokat hozzon össze Kína és Szíria között is. Ezek a szerződések a State Department elképzeléseszerint ismét föl— melegítik az Egyesült Államok és Kína barátságát. Az amerikai átlagválasztó ugyanis egyre inkább hallgat azokra a vádpontokra, hogy a történelmi jelentőségű “pekingi nyitás” csak sajtószenzáció volt, amit nem követtek tényleges politikai lépések. A szakértők azt állítják, hogy az amerikai politika nem reagált kellően Peking közeledésére és esetleg értékes pillanatokat mulasztott el, hiszen ma már a kínai kommunista párt politikai bizottságában erősen csökkenőben van az amerikai barátcsoport hatalma. A demokrata párti politikusok bírálják azt is, hogy Amerika együttműködése a nyugateurópai szövetségeseivel nem kielégítő. Kissinger nem veszi figyelembe a nyugatsssss^s A libanoni országgyűlés május 8.-án, kétszeri szavazás után, Éliás Sarkis-t választotta meg Libánon új elnökévé. Az 52 éves Sarkis, aki eddik a libanoni Nemzeti Bank kormányzója volt, nagyon kedvezőtlen körülmények között kezdte meg elnöki pályafutását. A szocialista Kamal Jumblatt és követői mindenképpen meg akarták akadályozni az elnökválasztást. Az országgyűlési tanácskozás és szavazás idején ágyútűzcől rengett az ideiglenes parlament épülete, a Villa Mansour. Megválasztása után, Sarkis a televízión közvetített beszédében azt hangoztatta, hogy megválasztása a "demokrácia, a szabadság és a nemzeti egység" győzelme. Arra kérte Libanon népét, hogy hagyja abba a vérontást és kezdjen hozzá az ország újjáépítéséhez. Kamal Jumblatt egészen más véleményen van. Szerinte Sarkis megválasztása a nép nyilvánvaló akaratának semmibevevése. A helyzet megértéséhez tudnunk kell, hogy Libanon eddigi elnöke, Szulejman Franjieh, a "régi rendhez" megalkuvás nélkül ragaszkodó maronita keresztény, a fallangisták vezére . Közel hat éve ül az elnöki székben és eddig megakadályozott minden reformtörekvést. Nem csoda, hogy a képviselők és az ország minden népének túlnyomó többsége egyre hangosabban követelte U J ELNÖK LIBANONBAN .Lemondását. Ennél a pontnál azonban véget is ért a politikai pártok és Libanon népének egysége. A fallangisták haladó szárnya, Camille Chamoun belügyminiszter vezetése alatt, Raymond Edde fallangista képviselőt szerette volna az elnöki székbe juttatni. A mohamedánok és a palesztin arabok, Szíria támogatásával, a most megválasztott Éliás Sarkis mellett kardoskodtak. A drúz származású Kamal Jumblatt szocialista vezér és követői mindent elkövettek, hogy Szíria pártfogolnának, Sarkisnak megválasztását megakadályozzák. Több kisebb párt és a reguláris hadseregből kivált, mohamedánokból álló libanoni arab hadsereg a belpolitikai helyzetet még bonyolultabbá tette. Az országgyűlés napján, Jumblatt hívei körülzárták az ideiglenes parlament épületét. Az országgyűlés elnökének, Kamal Aszádnak és 14 képviselő társának az őket kísérő Palesztin Felszabadító Szervezet alakulatai gépfegyvertűzzel nyitottak utat. Érdekes megemlíteni, hogy az elnökválasztás előtt Jumblatt is Franjieh lemondását és új elnök megválasztását sürgette. Csak amikor Éliás Sarkis kilátásai megerősödtek, fordult Jumblatt a választás megtartása ellen. A libanoni országgyűlésnek 99 tagja van. Jelenleg egy hely nincs betöltve. Ahhoz, hogy az országgyűlés határozat- illetve választóképes legyen, 66 képviselő jelenléte szükséges. Az elnökválasztás napján, május 8.-án, sokáig úgy nézett ki a dolog, hogy az alkotmányban megkövetelt legalább 66 képviselő nemigen fog összejönni. Délelőtt 3/4 12-ig csak 53 képviselő gyűlt össze az ideiglenes parlamentben. Nem csoda, hiszen gépfegyverek kattogtak az utak mentén. A jelenlevők izgatottan tárgyalták, hogy a keresztény belügyminiszter, Camille Chamoun, betartja-e fenyegetését és bojkottálja az elnökválasztó országgyűlést. Nagy volt a megkönnyebbülés, amikor a belügyminiszter és 11 képviselőtársa megérkezett, A határozati képesség minimális létszámának ( 66) eléréséhez még mindig hiányzott két törvényhozó. Végül befutón. Joseph Skaff és néhány társának kocsija. Raymond Edde hívei és támogatói voltak, A sors iróniája, hogy az ő jelenlétük tette lehetővé Éliás Sarkis megválasztását. ** * kozataival. A választási kampány során nyilván fel fog merülni az angolai kérdés is, ahol a Ford adminisztráció rosszul foglalt állást, s az is, hogy ezt a rossz állásfoglalást titkos diplomáciával próbálta keresztül vinni. Az egyetlen hely, aholKissinger valóban hivatkozhat eredményekre, a Közelkelet. A libanoni polgárháborút, amely azzal fenyegetett, hogy nemzetközi ellentétekben robban ki, sikerült lokalizálni. Egyiptomban megerősödött az Egyesült Államok pozíciója, javulnak a kapcsolatok Szíriával, eredményes közeledés folyik Irakkal és az Egyesült Államok tranzakciói az arab államokkal majdnem megháromszorozódtak. U- gyanakkor sikerült fenntartani Izráellel azt a viszonyt, ami, ha jogilag nem is, de gyakorlatilag szoros szövetségi kapcsolatnak tekinthető. Persze, az egész külpolitikai struktúra ingatag alapokon áll. Egy újabb háborús kirobbanás a Közelkeleten, egy másik ciprusi, portugál vagy spanyol válság, egy váratlan fejlemény Pekingben — vagy ki tudja, tán Moszkvában, — vagy a nagyon is várt fejlemény Belgrádban teljesen új helyzetet teremt. Még ha feltételezzük, hogy a választási kampány idején nagyjában változatlan marad a külpolitikai helyzet, az amerikaiak akkor is joggal érzik úgy, hogy a State Department letért hagyományos alapjairól. Munkája áttekinthetetlenül bizantinussá vált, nem tud többé különbséget tenni jó és rossz között. A választók magukban kell eldöntsék, hogy Kissinger valóban az Egyesült Államok legnagyobb külügyminisztere volt-e, vagy pedig addig ügyeskedett, amíg végül sikerült önmagát megmattolnia. De a legtöbb gondolkodó amerikait mégis az zavarja, hogy Kissinger alatt az amerikai politika közömbössé vált az erkölccsel, az igazsággal, az elnyomó rendszerek elleni harccal, és a demokráciák iránti elkötelezettséggel szemben. európaiak érzékenységét — mondják —.a francia és olasz kormánykoalícióban való kommunista részvétellel kapcsolatos álláspontja pedig egyenesen nevetséges. Nem sok jót hozott a külügyminiszter afrikai utazása sem. A cél nyilván annak igazolása volt, hogy a Ford adminisztráció komolyan figyel az afrikai ?"• nők szükségleteire és érzékenységére. De valótszínü'tlen, hogy az afrikai államok elégedetlenek lennének Kissinger a fehér faji felsőbbrendűséget csak igen óvatosan megbélyegző nyilat-RUBIN FERENC! A béna óriás A megválasztja utáni napon, május 9.-én, Sarkis a beiruti Carlton Hotel különhelyiségében fogadta híveinek és ellenfeleinek, hol őszinte, hol nem őszinte jókívánságait. Sarkis jobboldalán ült a befolyásos, konzervatív drúz főnök, Emir Magid Arslan, a szintén drúz, de szocialista, Jumlatt politikai ellenfele. Sarkis baloldalán két Jumblatt szocialista ült, de Jumblatt maga nem jelent meg a fogadáson. Az Egyesült Államok "különleges követét", Mr. L.Dean Brownt sem lehetett látni. A beavatottak úgy tudják, hogy előzőleg hosszasan tárgyalt az új elnökkel. Másnap Arafát is gratulált és Ahmed Khatib hadnagy, a reguláris haderőktől elszakadt libanoni arab hadsereg vezére kijelentette, hogy hajlandó együttműködni az új elnökkel, ha a katonai előléptetéseket csakis a katonai érdemek és nem a vallási hovatartozóság alapjaira fgoja fektetni. Rashid Karami miniszterelnök ezekben a napokban tárgyal Szulejman Franjieh-al az elnöki hatalom átadásának időpontjáról. Libanonnak új elnöke van, de ez még nem jelenti a békét. Sok függ Éliás Sarkis diplomáciai ügyességétől és a külföldi erőviszonyok alakulásától. A.P. A harmadik világ, tele van panasszal, szemrehányással és váddal. A nukleáris kapacitással bíró államok szám egyre nő. A Szovjetunió katonai ereje napr ól-napra erősödik. Mindez magában rejti egy káosz magvát. A nyugat szabad államai kibontakozást keresnek a kritikus helyzetből. Nincsen más alkalmas vezető, mint az Egyesült Államok. A nyugati államok most gazdasági és politikai bajokkal küzdenek. Nincsenek vezetők, nincsenek célok, s mindenütt gyengeséget látunk egy közös cselekvésre való képtelenséget. " A nyugat legsúlyosabb problémája — mondot-James Schlesinger ta Schlesinger volt hadügyminiszter —, hogy elvesztette szemléletét, erkölcsi kitartását és nemzeti célkitűzéseit". Gondoljunk csak az olaszországi bizonytalanságra, a spanyol forrongásokra, a portugál politikai zavarokra, az angol gazdasági bajokra s megdöbbenve látjuk, hogy a volt hadügyminiszternek menynyire igaza van. Ma már mindenki előtt világos, hogy a nyugat legnagyobb veszélye a Szovjetunió. Ez az ország, állandó belső bajai és zavarai ellenére meglepő ügyességgel használta fel a nyugat gyen-j geségét. Fokozatosan elfoglalt minden talpalatnyi űrt, melyet a nyugat, gondatlansága folytán őrizetlenül hagyott. Moszkvának sem voltak sikerekben dús évei. Gondoljunk csak Egyiptomra és az egyéb afrikai balsikerekre. S mégis képes volt kiterjeszteni befolyását a Közelkeleten, Afrikában és Délkelet-Ázsiában. Ugyanakkor a nyugat apránként elvesztette kapcsolatait ezekkel az államokkal. S mit látnak Nyugateurópa népei? Az elnök és a parlament állandó vitáit. Üres fenyegetéseket az oroszok felé anélkül, hogy azok a legkisebb mértékben valószínűsítve lennének katonai akciókkal. A titkosrendőrség és a kémszervezet gyengítését, ugyanakkor, amikor a kommunista államok diplomáciai karának több mint fele a kémszervezetek tagja. Nem csoda, hogy az USA a politikailag érzékeny kérdésekben egyedül találja magát az ENSZ-ben. Európai szövetségesei, félelemből, az olaj és egyéb kereskedelmi érdekek miatt vagy tartózkodnak a szavazástól, vagy meggyőződésük ellenére a szovjet-arab-afrikai fronttal szavaznak. Egyesült akcióról szó sem lehet többé. Mindenek ellenére, a Szovjetunió ellen nincs más védelem, nincs más remény, mint az Egyesült Államok. Az USA nem tagadhatja meg történelmi szerepét és nem burkolózhatik az elszigetelőzés kétesértékfl politikájába. Bár az iráni sah 'béna óriásnak" nevezi A- merikát, mely képtelen mozgatni elzsibbadt tagjait, Washingtonnak végül is talpra kell állnia, ha az anarchiától meg akarja menteni a szabad világot. Vietnam volt az USA első veresége, s Angola volt az első eset, amikor Washington elmulasztotta, hogy megakadályozzon egy szovjet érdekterületen kívüli katonai beavatkozást. Ugyancsak először fordult elő, hogy a parlament megakadályozta hogy az ország közbelépjen egy komoly válság küszöbén, hogy gátat vessen a konjmunista behatolásnak Délafrika felé. Kissingernek igaza van abban, hogy ha a parlament nem változtatja meg politikáját, úgy a jövőben ezért rendkívüli árat kell fizetnünk, A müncheni paktum politika azonban folytatódik. Kissinger és Anglia miniszterelnöke figyelmeztették Rodéziát és a Délafrikai Köztársaságot, hogy sürgősen adják át kormányaikat a fekete lakosságnak, hogy tőlük semmiféle segítséget ne várjanak, sőt ha kell, a terroristákat fogják majd segíteni e két ország ellen. Kissinger úgy képzeli, hogy ezzel a békét segíti elő. Nem okult a negyvenes évek tapasztalatain, hogy ezzel csupán megolajozza az utat a szovjet csapatok számára az újabb terephódításra. A NATO államai ugyanekkor egymással kapnak hajba. Görögország és Törökország Cipruson vitáznak, Anglia és Iceland a halászati jogon kapnak össze, Olaszországban és Franciaországban nap mint nap közeleg a kommunista hatalomátvétel veszélye. "Amerika — belső bajai miatt —, elvesztette a kapacitását a vezetéshez" — mondta az egyik angol miniszter.’'A politikai acsarkodások orgiája folyik Washingtonban, mialatt a nyugati szabadság eszménye és a nyugati szövetség kátyúba fullad" — írja Winston Churchill unokája. A belga hadügyminiszter egy közös európai védelmi szervezet fontosságát hangsúlyozza, Japán Dél- Korea elvesztése miatt sopánkodik, mely megnyitná az utat a kommunisták számára Japán felé. A szavak, a ragyogó szófoszlányok kora lejárt. A választások után valóban eljön a cselekvés ideje. Erős elnökre és erős parlamentre van szükség. Ha ez nem következhet be, egy reggelen arra ébredhetünk, hogy az orosz ágyúk közvetlen Washington felé irányulnak.
