Menora Egyenlőség, 1975. január-június (14. évfolyam, 543-565. szám)
1975-04-19 / 556. szám
■MENoen »'ár.August J.ü P . 0 » 3 o x lo34 Ke» Brunswick, UiS.A. o lnap New J e r s ey o99o3 Second dass mail registration No. 1373 AZ ÉSZAKAMERIKAI MASVAR ZSIDÓSÁG IAPJA Ismét postasztrajk veszelye fenyeget Kanadaban. Reméljük, hogy az utolsó pillanatbi sikerülni fog elkerülni. Ha nem, úgy ismét kényszermegoldásokra szorulunk. Az Egyelt Államokban lévő olvasóink a lapot úgy fogják megkapni, hogy azt átvisszük a hátúm es amerikai postahivatalban adjuk fel harmadosztályú küldeményként. Ez esetleg néhy napos késedelmet okoz, de nem kényszerülünk lappéldány kihagyására. Torontói és montreáli olvasóink figyelmét felhívjuk a március 8.-i lapszámunkéiig oldalán szereplő cikkre. Ebben pontosan felsoroljuk azokat az elosztóhelyeket, ahol ef sztrájk esetén fel lehet venni az előfizetési példányokat. WASHINGTON ÉRDEKE ÉS OJ GENFI TÁRGYALÁS Sokan teszik fel a kérdést manapság, vajon megbizhatnak-e az Egyesült Államok vezetőiben saját szövetségeseik? Az flymódon való kérdésfeltevés azonban alapvetően helytelen. Soha a történelem folyamán egyetlen nép sem bizhatott meg szövetségeseiben; a politikai alkukat min-: dig rövid időre és mindig csak feltételesen kötik. Lehet, hogy magánemberek szerződéseinek betartása komolyan kötelező. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy az országon belüli társadalmi szervezettség a hitelesített szerződéseknek jogi védelmet nyújt. A másik ok: az az erkölcsi belső kényszer, ami az emberek jelentős részét irányítja s amely bűnnek minősít! a szerződésszegést. Népek között kötött szerződésnek nincs ítélethozatalra jogosult felső fóruma, s azok, akik egy nép vezetését hivatásos politikusként vállalják, általában kevésbé rendelkeznek az erkölcsi belső kényszerrel, mint egyszerűbb embertársaik. Politikai szerződésiek tehát csak addig maradnak életben, amíg azok az erősebb szerződő félnek érdekében állnak. Amikor az Amerikai Egyesült Államok összeomlási időszakának első periódusát figyeljük, tehát nem az a kérdés, hogy kis szövetségesek megbizhatnak-e az amerikai kormányban, hanem az, hogy az amerikai nép megbizhat-e benne? Sajnos, erre a kérdésre nehezebb igenlően válaszolni. Most még nem is a Nixon adminisztráció némileg helyteleníthető korrupt és törvényellenes cselekedeteire gondolunk, hanem egy ennél sokkal fontosabb kérdésre. A - merika népe arra választotta vezetőit, hogy biztosítsa részére azt az életstílust, azt a formát, amiben eddig élt és amiben az életet anyagilag és erkölcsileg egyaránt elviselhetnek, sőt kellemesnek találta. Meg tudják-e a választott politikusok védeni Amerikát külső és belső ellenségétől egyaránt? Ebben a pillanatban a válasz: határozott nem. Az amerikai külpolitikát — ugyanúgy, mint a belső és gazdasági életet — káosz, zűrzavar, kapkodás és fejetlenség jellemzi. A nyugati védelmi rendszer összeomlóban van. Szinte „ a menetrendet is meglehet állapítani. Kambodzsa: egy hét, Vietnám: két hónap, Portugália: az április 25-én esedékes már eleve meghamisított választásoktól számított félév. Thailand, Formoza, a világ másik részén pedig Spanyolország, Olaszország esetleg egy-két évig is elhúzhatják, de helyzetük — hacsak az amerikai politika gyökeresen meg nem változik — reménytelen. És miért változna? Most tudtuk meg, hogy a párisi béketárgyalások idején Nixon titkos garanciát adott Vietnámnak, hogy megvédi kommunista támadás esetére. De hol van már Nixon és a garancia? Nem csoda, ha az egykori szövetséges államok vagy más irányba próbálnak orientálódni, vagy pedig reménytelen helyzetükben békés birkákként indulnak a vágóhíd felé. Érdekes módon egyetlen 0- lyan ország van, amely nem hajlandó eltűrni azt, hogy Amerika elpártoljon az oldalukról. Ez pedig Izrael. Ez látszólag ellentmondásnak tűnik éppen most, amikor a két ország közt a feszültség a maximumra növekedett. Pedig így van. És ezt két jelből lehet kikövetkeztetni. Az egyik: az a multheti jeruzsálemi tárgyalás, amely Tét, titokban kiküldött vezető szovjet diplomata és az izráeli kormány három vezetője, Rábin, Álon és Peresz között folyt le. Világos, hogy mi történt. Ahogy Jeruzsálem és Washington között feszültebbé válik a viszony, Moszkva rögtön ott terem, hogy saját maga fészkelődjön be a keletkező résbe. Kevés ország van a világon, amely ilyen szituációban nemet mondana a szovjet kezdeményezésre, pláne, ha — mint hírlik — a moszkvai tárgyalók egy Izráel biztonságát garatáló megegyezést vittek tarsolyukba. Cserébe csupán azt kérték volna, hogy az izráeliek Moszkvát is Washingtonnal egyenragú közvetítő félként fogadják el a megnyíló genfi tárgyalások idején. és az izráeliek határozott nemet mondtak. Lehet, hogy e sorok írója elfogult, de meggyőződése, hogy az izráeli vezetők okosan cselekedtek. Nem mintha egy szovjet garancia — mint azt a példa mutatja — kevesebbet érne, mint egy amerikai. Hanem azért, mert még mindig hiszünk abban, hogy az Egyesült Államok — ha nem is politikusai, de népe — előbbutóbb felméri azt, hogy egy erős Izráel léte a Közelkeleten semmivel sem kisebb érdeke Amerikának, mint magának a zsidó államnak. És itt kapcsolódik az Ugyhöz az előbb említett másik jel. Hogy azonban ezt megértsük, előbb egy kis sakkelmélet . . . Kezdő sakkozó csak egy lépést lát maga előtt, azt, amit lépni szándékozik. Gyakorlottabb játékosok kéthárom lépésre és ellenlépésre gondolkoznak előre. A világklasszisok pedig’ tíz-tizenöt lépésváltásra is képesek előre látni az összes lehetséges variációkat. Izráelnek az az érdeke, hogy elmenjen Genfbe. Akkor is ez volt az érdeke, amikor tiltakozott a genfi tárgyalás ellen, csak ezt akkor még időszerűtlen volt kijelenteni. Az izráeli kormánynak azonban pontosan tudnia kellett — és nyüván tudta is —, hogy Kissinger legutóbbi tárgyalásai kudarcba fulladnak akkor, ha tőlük engedmények nélküli visszavonulást követel. Mégis végigjátszották ezt a mókát, elviselték az amerikai prés szorítását és lenyelik most Ford elnök adminisztrációjának rosszalását és fenyegetéseit. El akarnak menni Genfbe azért, hogy ott se érjenek el semmit. Mire jó ez? —kérdezhetik azok, akik ennek az ördögi sakkjátszmának kevésbé ismerősei. A tapasztalat azt mutatja, hogy az arab országok egy Jelentős része szívesen venné a békét. Csak félnek egymástól. És minél több arab vezető ül együtt egy tárgyalóasztalnál, annál jobbanhandaban-■ dáznak; nem azért, hogy az ellenséget félemlítsék meg, EGY hanem, hogy eg.*nás előtt bizonyítsák: mind&yik arababb mint a másik. Genfben ugyar.z fog történni, mint az E1SZ-üléseken. Minden arab állm túl akar majd tenni széláségességben a másikon, s ey hónapi tárgyalás után a viíg ismét tisztán fogja látni zt, amiről az utolsó években ajlamos volt elfeledkezni, hc$y a cél: Izráel tengerbe Borítása. Amikor ez világosa válik, az amerikai politibsokra ismét döntő nyomást ög. gyakorolni saját népe, amlynek Izráel iránti szimpátiát a közvéleménykutató jeüntések változatlanul jelzi:. Hogy hová vezet ez ? Sajnos, -alószínűség szerint egy íjaLb háborús menethez. Mindenki tisztában van azonban azzal, hogy Izráel arzenáljában még egy, biztos háborús győzelemhez való erőtartalék rejlik. Nem több, csak egy. De ez az egy létfontosságú mindenkinek. Izráelnek élet-halál kérdése. A- merikának ugyancsak az, mert egy izráeli háborúvesztés amerikai háoorúvesztést is jelent, és Amerika a II. világháború óta állandóan veszít; nem engedheti meg magának tovább ezt a luxust. Mint most kiderült, a Szovjetunió is arra spekulál, hogy Izráel mégegyszer győzzön, mert különben elveszíti azt a lehetőséget, hogy fenntartsa befolyását a Földközi-tenger keleti medencéjében a még hozzá húzó arab államok között. És ha lesz egy újabb háború, Izráel ismét döntő győzelmet arat, és e győzelem után kezdődhetnek el a tényleges béketárgyalások. A nehéz sakkjátszma korábbi lépései során Izráel is elkövetett egy súlyos taktikai hibát, amit ez után a győzelem után javíthat ki. Rögtön a győzelem urán kell leülni a tárgyalóasztalhoz és olyan rugalmasnak lenni, mint amilyen még sohasem volt; visszaadni nemcsak az utolsó háború során elfoglalt területeket, hanem Jeruzsálem, a Golán és Gáza egy részének kivételével akkor visszaadni mindent. Egy újabb háborús vereség után ezt az arabok is el fogják fogadni. És akkor esetleg tényleg elkezdődhet egy aránylagosan békés fejlődés. ezer szemüveg van csupán ebben az egyetlen egy auschwitzi raktárban? És az elpusztítottak hány százaléka viselt szemüveget? Felháborodott olvasók tucatjai küldték be hozzánk a Californiai Magyarság március 21.—i számát, amely egy E. Szabó nevű El Monte-i előfizető levelét közli. Nem csoda, hogy felháborodtak. Ennél alávalóbb, aljasabb és undorítóbb antiszemita förmedvényt nem igen olvastunk az utóbbi években, nem-Egy felháborító nyílt levél hogy újságban, de még suttyomban terjesztett röpiratokban sem, pedig ezekből is van szép számmal. Szabó a Californiai Magyarságban vitába száíl Dr. Katz József "Harminc év után" című cikkével. Californiai Magyarságék adósai maradnak azokkal a felvilágosításokkal, amiket az újságírás alapvető erkölcsi szabályai megkövetelnek. Nem mondják el, ki Dr. Katz József, hol jelent meg a szóbanforgó cikk, nem adnak lehetőséget arra, hogy az olvasó megismerkedjen azzal az írással, amit egy szerkesztőségi levélben kritizálnak. Ez bizony tipikus kommunista vitamódszer, pedig a cikkíróra ezt semmiképpen sem lehet elmondani. Ez az E. Szabó ugyanis ( ha ilyen él egyáltalán) fasiszta a javából. A " Harminc év után" című cikk Auschwitzról emlékezik meg, ahol négymillió ember vesztette életét. Harminc évvel a fasizmus szörnyű rémtettei után, mikor a történelemtudósok elvégezték már a nagy felmérést, alig hittük, hogy akad még a világban aki kétségbevonná az Auschwitzban történteket. Hát van. Ez az E. Szabó ugyanis — mintha sosem hallott volna az emberiség e legszörnyűbb tömegmészárlásáról — kiszámítja, hogy Dr. Katz József hazudik. E.Szabó a halál mérnöke. Nagy matematikai gondosságot árul el, és olyan pontosak a számításai, hogy bármelyik középiskolában a legjobb jelet kapná a matematikából, csak éppen hit- és erkölcstanból ( no meg magaviseletből) érdemel bukást. Kalkulál a halál mérnöke Végezzünk egy kis számítást — mondja a levélíró. — 55 hónap egyenlő 16 50 nap, egyenlő 39600 óra. Tehát ha négymillió embert égettek el 39.600 óra alatt, akkor ... És Szabó szépen kiszámítja, hogy ez teljesen lehetetlen, hiszen a modern halotthamvasztási eljárásokkal csak két óra alatt lehet egy halottat elhamvasztani, különben is, hogy lehet naponta 2400 embert " mozgatni", és hová tettek volna 2424 gallon emberi hamut, ami egy 100 méter széles, 100 méter hosszú gödörben másfélméteres hamuréteget jelent. Az egész olyan gyönyörűen van felállítva, mint annak ' idején iskolai könyveinkben a hármasszabály: ha egy kádba 4 perc alatt 3 csapból 74 liter víz folyik, akkor mennyi folyik 5 csapból . . . stb., stb. De Mr. vagy Mrs. Szabó, nekünk a matematikánál sokkal meggyőzőbb érveink vannak. Az, hogy Auschwitzban 4 év alatt négymillió ember pusztult el, ma már nem tagadható le sem matematikai alapon, sem történelmi alapon. A nürnbergi bíróság, majd később az Áuschwitz-per tárgyalásai során, Himmler és társai vallomásai alapján állapították meg ezt a számot annak az országnak a bírái, amely ország Ont befogadta, amely Önnek otthont és életet nyújtott, annak ellenére, hogy minden valószínűség szerint On azok közé tartozott, akik harminc évvel ezelőtt még esküdt ellenségei voltak ennek az Amerikának és mindent megtett volna elpusztítására. Igaz, mivel Auschwitzban volt egy időszak, amikor az üzem olyan kapacitással működött, hogy az adminisztráció nem tudott lépést tartani a tömeggé szári ás sál, lehet akár egy félmillió eltérés ide vagy oda. Ezen nem akarunk vitába szállni Szabóval, mert amilyen akkurátus logikájú ember, még kisütné, hogy íme a zsidók olyan alávalók, hogy négymilliós pusztulásról beszélnek a három és fel millió helyett, pedig az ő eszmetestvérei olyan tisztességesek, hogy csak három és fél milliót gyilkoltak le négymillió helyett. Egy azonban tény. Auschwitzban nem mesterséges tavakban tárolták csupán az emberi hamut. Még ma is, harminc évvel a borzalmak után, végeláthatatlan területek terméketlenek, mert a földet vastagon borítja az az anyag, ami a Szabóknak matematikai lehetetlenség csupán, nekünk viszont gyermekeink, testvéreink, szüléink, barátaink soha többé fel nem lelhető maradványa és emléke. Nekünk ez nem matematika, Szabó.. Mert mi is feladhatnánk számtanpéldákat magának. Megkérdezhetnénk például, ha a gyermeke szívébe adott phenol-injekcló egy perc alatt öli meg azt, aki magának kedves, hány óra kell ahhoz, hogy flymódon egész családját kipusztítsák? Megkérdezhetnénk'hogy ha egy igazságos bírói döntés alapján minden gyilkosságért kimondanák a halálos ítéletet az Önnel egy húron pendülő gyilkosokra, hány nap, hány hét, hány hónap kellene ahhoz, amíg minden ilyen Szabóra sor kerül? Ismételjük: nem tudjuk, hogy a Californiai Magyarság El Monte-i előfizetője valóban létező személy-e. Ha igen, úgy a stílus alapján ( "Tudják-e, mit jelent 2400 embert mozgatni naponta?") azt kell feltételeznünk, hogy Szabó az ember mozgatás szakembere. Talán azok közé tartozott, akik tízezreket mozgattak be a Dunába, vagy 200.000 szerencsétlen magyar parasztbakát mozgattak bele a Don-kanyar hómezőibe, ahol elborította őket az orosz tél kegyetlensége. Nekünk tulajdonképpen nem is ezzel a Szabóval van vitánk. Mátém atikázzon ez a panoptikum-szörnyeteg, amennyit akar. Csak az a hihetetlen, hogy 1975-ben van újság A- merikában, amely helyt ad matematikai gyakorlatainak. Sőt nemcsak helyt ad, hanem a szerkesztőség fáradságos munkával le is fordítja angolnyelvű levelét magyarra. A Californiai Magyarság fejléce szerint a kiadó még mindig az újság alapítója, Szabados Zoltán, aki saját tapasztalatai alapján is tudna mondani egyet-mást Auschwitzról, hiszen bizonyára az ő hozzátartozói közül is sokan voltak olyanok, akik nem-hihető számmá változtak Szabó matematikai képleteiben. A szerkesztő azonban már régen nem ő, hanem bizonyos Fényes Mária, akinek Szabados Zoltán néhány évvel ezelőtt személyes baráti kapcsolatok ellenszolgáltatásaként átadta a lap szerkesztését. Vajon tudja-e Szabados Zoltán, mit csinált lapjából Fényes Mária? Nem ismerjük személyesen a szerkesztőnőt, de erkqlcsi színvonaláról meg van a véleményünk. Szégyellhet magát, kedves szerkesztőnő. Szerelnénk olvasóinknak bemutatni Fényes Máriát. Csupán ehhez a képhez jutottunk hozzá, amely a szerkesztőnő engedélyével jelent meg egy kaliforniai magazinban. r Ara: XIV. évf. 556. szám 30 cent 1975. ÁPRILIS 19 PKEetre ... / V*
