Menora Egyenlőség, 1975. január-június (14. évfolyam, 543-565. szám)

1975-02-01 / 546. szám

1975. február 1. * MENORA 5. oldal NÉGY ÁLLATKERTI TÖRTÉNET érdemel figyelmet a hé­ten. Az első egy tragédia híre, ami Londonból érkezett.Mu­­lundu és Myrtle szerelmespár volt. Szerelmük a sírig tar­tott. Az orrszarvú pár múlt bét'*n párosodott utoljára. A sze­relmi aktus közben Mulunau : ;:Ivrohamot kapott és egy pil­lanat alatt vége volt. A kéttonnás test olyan súllyal zuhant rá a nőstényre, hogy abban a pillanatban eltörte hátgerin­cét és nehány perc alatt Myrtle is kiszenvedett. A Seattle-i állatkertnek szenzációja egy két fejjel szüle­tett kígyó. A kígyó életképes, de őrzője, Érnie Wagner meg­állapította, hogy az állat "balfejes". Baloldali fején sok­kal többet eszik, mint a jobbon. Szakértők szerint tíz­tizenöt évet is elélhet. A harmadik hír a torontói állatkertből érkezett, ahol a négy éves Amanda gorilla véleményt mondott saját művészetéről. Amandát ugyanis festeni tanítják és absztrakt képeket csinált a winnipegi új Convention Cent­­re-ről. Képeit 30-50 dolláros árban akar­ták árusítani. Aman­da azonban a múlt héten festés közben nagyon izgatott lett és pár pillanat alatt felfalta az egész kol­lekciót, palettástól, ecsetestől, festékes­tubusoktól együtt. AMANDA Lehet, hogy véleményt mondott egy ausztráliai állatkert o­­roszlánja is, amely a múlt héten felfalta az állatkert igaz­gatóját. ' EGY LONDONI ÁRVERÉSEN 850 dollárért adtak el egy piszkos zsebkendőt.Állítólag I. Károly király fújta bele az orrát 1649-ben, közvetlenül halála előtt. Azóta sem mosták ki, és új tulajdonosa a Towerban, a közeljövőben megnyíló múzeumban akarja kiállítani a fenséges orr emlékét 300 éve őrző ereklyét. A FIDZSI SZIGETEK ARANYBÁNYÁSZAI 30 perces déli szünetet követelnek szexuális kielégüléseik céljára. A Fid­­zsi-i munkások szerint ez a legalkalmasabb idő a szerelem­re, mert — mint a szakszervezeti titkár közölte —, egy ebéd és rövid déli pihenő után egy munkás sokkal jobb szexu­ális kondícióban van, mint egy fárasztó egésznapi munka u­­tán. AZ EGYESÜLT NEMZETEK békefenntartó alakulata a Her­­mon hegyen múlt héten elhagytá állását. Ezúttal nem diplo­máciai bonyodalom volt az ok, hanem a rossz idő. Havas szél fújt és a békeőrök úgy vélték, hogy ilyen rossz időben nem érdemes békét őrizni. Azt Ígérik viszont, hogy a tavasz elérkeztével újra elfoglalják katonai bázisaikat a szír-izra­eli határon. A TQRONTOI POSTA MEGINT REMEKELT: Ezúttal 8000 fizetési csekket vesztettek el, és hetekkel később egy "va­lószínűtlen helyen" találták meg a postazsákban. A csekkek küldője különben a torontói posta volt, amely saját mun­kásait akarta kifizetni. ALEXANDER HAIG TÁBORNOK, a NATO főparancsnoka, kedvenc kutyáját maga után vitette Amerikából Németor­szágba. A washingtoni Kongresszusban egy képviselő pa­naszt emelt, hogy Haig a frankfurti repülőtérről katonai au­tóval vitette kutyáját a stuttgarti főhadiszállásra. Haig erre kifizette a költségeket, amik 46 dollár és 92 centet tettek ki, A Kongresszus takarékossága tiszteletreméltó. Mostmár csak az a kérdés, kivel fizettetik meg a költségeit annak a sokezer autónak, teherautónak és egyéb járműnek, amely sofőrrel együtt évtizedek óta állomásozik Nyugateurópában s amely eddig még annyi hasznot sem hozott, hogy egy ku­tyát vitt volna egyik várostól a másikig. AZ IRÁNI SAH állítólag szenvedélyesen gyűjt filmkópiákat. Eddig 900.000 dollárt költött, hogy a tíz évvel ezelőtt ké­szült " Egy asszony három arca" című film minden elér­hető példányát felvásárolja. Az ok? A film főszereplője a sah volt felesége, Soraya, és a perzsa uralkodó azt szeret­né, ha a világ minél előbb elfeledkezne erről a műalkotás-Birsalmasa.it. gesztenyepüré, gesztenye mignonok és gesztenyetorták állandóan kaphatók. Házilag készült szilvalekvár, apricot (barack* lekvár és földieper lekvár állandóan kapható. Delicious home made fir üde Is. pastries & pies. Party. Wedding and Birthday cakes 1437 THIRD AVEr (at 81st St.) Hew York ^8, N.Y. Tel : LE 6-8484 Orders promptly delivered. Mail prders sei.l everywhere TOKTE: Dobos. Hazelnut. Mocca, Chocolate. Rum. Orange Layer, Sacher Törte. Strudels. Apple. Cheese. Mohn, Cherry. Cabbage. Nut. BENEDEK PAL - Belpolitikai beszámoló Izraelbe I -- KÖZELEG A TAVASZ, - A BEKE MÉG ODÉBB VAN Néhány nappal ezelőtt a lég nagyobb ellenzéki párt, aChé­­rut országos kongresszust tartott. Nem akárhol. A meg­nyitó ülést Hebron városában rendezték meg. Erec Jiszráél egyik szent városáról van szó. De ez a szent város nem tartozik jogi értelemben száz százalékosan Izráelhez, hanem “megszállt terület”, ahol a jordáni,tör­vények érvényesek. Néhány évvel ezelőtt új zsi­dó negyed létesült Hebronban. Kirját Árbának hívják. A Ché­­rut kongresszus meg'nyitó ülé­sét Kirját Árbában hívtákösz­­sze. Hagyományai vannak nálunk a pártkongresszusok — bár­mely pártkongresszus— meg­nyitó üléseinek. Eljön rend­szerint az államelnök, a kor­mány néhány vezető tagja, az országos főrabbik, néhány fő­hivatal vezetője, a rendőrség főkapitánya — és így tovább. Ezúttal is megígérte Kácir államelnök, hogy jelen lesz a megnyitón. HEBRON KÜLFÖLD? Volt is haddelhadd a szél­sőbaloldalon! Szokatlanul éles támadást intéztek az állam­elnök ellen, mert — úgymond — politikai bonyodalomhoz ve­zet, ha megjelenik a szélső­­jobboldali Chérutkongresszu­sán, amelyet a megszállt terü­letekhez tartozó Kirját Árbá­ban rendeznek. Úri Ávnéri — volt Kneszet-képviselő, lap­­szerkesztő — jogi érvet is fel­vetett. Arra hivatkozott az el­nökhöz intézett táviratában, hogy a törvény szerint csak a kormány jóváhagyásával utaz­hat Izráel első polgára kül­földre. Már pedig Hebron megszállt terület, ott a jor­­dáni törvények érvényesülnek, izráeli szempontból külföld­nek számít — az elnök nem utazhat oda a saját elhatáro­zása alapján. A távirat feladó­ja — újabban szélső baloldal elveket valló ember — a kor­mányt akarta valójában pro­vokálni, illetve határozatho­zatalra kényszeríteni. Sokan azt hitték Izráelben — a közéleti vihar kibontako­zását látván —, hogy végül az elnök majd “diplomáciai be­tegséget” jelent és otthon ma­rad. Nem ez történt. Efrájim Kácir ott vöt a kon­gresszus megnyitásán és üd­vözölte az ellenzék legnagyobb pártjának politikai tanácskozó testületét. NEM DŐLT ÖSSZE A VILÁG Ott volt néhány kormány-, párti politikus is, sőt eljött Pinchász Szápir volt pénzügy­­miniszter, a Szochnut elnöke, a “galambok királya”, a Ché­rut egyik legélesebb politikai ellenfele, akinek részéről gesztus volt ez csupán, semmi egyéb. Idillikusnak tűnik az ilyen kongresszusi megnyitó, de csak látszólagos az idill. A valóságban szó sincs arról, hogy bármilyen közeledés lenne a kormányzópárt és az ellenzék vezető ereje, a Ché­rut között. Pedig a Chérut nagyon szeretné, ha újra kor­mánypárt lenne, mint egykor, a hatnapos háborút követő két esztendőben — pontosan addig a napig, amíg a kormány több­sége elfogadta a Rogers-ter­­vet, mint a közelkeleti kon­fliktus békés elrendezésének elvi alapját. Akkor a Chérut és partnere, a Liberális Párt kivonult a kormányból. Most visszatérnének, de a kormányzópárt — a Munka­párt és szövetségese, a Má­­pám — nem akarja ezt az egységet. BEGIN BEKETERVE íegin a Chérutkongresszu­sán nem ellenzéki programot adott, hanem úgy beszélt,mint egy kormányon lévő politikus. Párthívei megtapsolták Be­­gint, az izráeli közvélemény szívesebben vette volna, ha reálisan elemzi a közelkeleti helyzetet és nagyformátumú ellenzéki politikusként nyilat­kozik nieg. Persze, nem várhatunk ízig­­vérig ellenzéki hangvételt olyan politikustól, aki a nem­zeti egységljormány jelszavát annak ellenére hangoztatja, Bég in Illetve úgy fogalmazta meg a mondanivalóját, mint aki a hatalom küszöbén van és má­sodperceken belül minimáli­san államminiszter lesz. Kö­zelkeleti béketervet terjesz­tett elő, amelynek lényege, hogy három éven át megszűn­ne az izráeli-arab ellenséges­kedés, a harctér mindkét ol­dalán békére készülődnének. P eresz hogy ez a jelszó egyre ke­vésbé reális. Rábin és a Mun­kapárt más vezetői nem is gondolnak arra, hogy Begint és a többi ellenzéki politi­kust — nagyrészük a Llkud­­zászló alatt tömörül, — be­invitálják a kormányba. MIRE SZÁMIT A KORMÁNY ? Rabin es közvetlen munka­társai azt remélik, hogy az amerikai békeprogram ered­ményes lesz és legalábbis enyhíti a feszültséget a kör­zetben. E sorok írásakor Ji­­gál Álon még Washingtonban tárgyal és bíztató híreket ol­vasunk az útjával kapcsolat­ban. Állítólag Szádát hajlik a megegyezésre. Az izráeli ut­ca embere annyira békevágyó, hogy ha csak öt százaléknyi realitása van egy békével kap­csolatos hírnek, már hajlamos arra, hogy hitelt adjon min­den szavának. HATH A Ddjdn, a holnap­után embere ? A logika is egyébként, hogy azt mondja Szádát sem akarhat háborút, s ha a belső arab politika ármánykodásai miatt nem is köthet azonnal békét Izráellel, mégis a bé­kelehetőségek érdeklik, mert mit szeretne az egyiptomi el­nök? Nasszer méltó utóda igyekszik lenni. Ez hadvezér­ként nehéz, mert ő maga sem hiszi, hogy egy újabb forduló­ban legyőzheti Izráel hadsere­gét. NÉHÁNY KÖVÉR ESZTENDŐ Békében viszont esetleg győzhet. Olyan értelemben, hogy újjáépítheti az országát, legyőzheti — legalábbis rész­ben — a tudatlanságot, a sze­génységet, s népének jólétet biztosíthat. Ha nem is hét, de néhány kövér esztendőt. Közeleg a tavasz. Izráel­­ben, illetve a Közelkeleten hamar beköszönt; március legelején. Még öt hét. Leg­feljebb hat. Mit hoz a tavasz? Néhány hónappal ezelőtt még a mérsékelt borúlátók is azt mondták, hogy 1975 tavaszán újabb háború lesz. A követ­kező forduló. Ma a legtöbb izráeli — a ;; hírmagyarázók és az utca em­bere is — úgy vélekedik, nem elkerülhetelen a háború. Il­letve — lehet, hogy a tavaszi rügyfakadás és madárcsi­csergés hangjait nem nyomja majd el a puskaropogás. Az izráeli külpolitika alap­tétele, hogy Egyiptommal, a legjelentősebb arab állammal kell hozzálátni az elrendezés­hez, ha 'nem lehet egyszerre békét teremteni a Közelkele­ten. Megindul egy békés elő­készítő folyamat délen és ez szinte kizárja, hogy az északi szomszéddal, Szíriátal hábo­rús összetűzésre kerüljön sor. Ha ugyanis Ászád nem lesz abban biztos, hogy E- gyiptom bekapcsolódik a há­borúba, akkor jobtínak látja majd elkerülni az összeütkö­zést. Ez az elképzelés viszonylag reálisnak látszik. Aztán majd meglátjuk. Persze, jó lenne hosszútávra biztosítani a bé­két, de az izráeli utca em­bere már annak is örül, ha néhány hónapra biztosítottnak tűnik a nyugalom. Ha így lesz, akkor majd megkezdődnek a belpolitikai csatározások. Akkor élesen fellép majd az ellenzék min­den területi engedmény ellen — minden négyzetcentiméte­rért. Beginék éppen azért szeretnének most hirtelen be­lépni a kormányba, mert úgy gondolják, belülről könnyebb lenne lefékezni a területi en­gedmények politikáját, mint a hatalom sáncain kívül, a Kne­szét politikai porondjáról. Ez azonban nem megy,mert egy évvel ezeiőtt — pontosab­ban 1973. december 3l-én, a legutóbbi választásokon — nö­velték a parlamenti erejüket a korábbihoz képest, de amit elértek, az kevés az üdvös­séghez — vagyis a hatalom­hoz. RÁBIN RITKÁBBAN SZÓNOKOL Ezért nem lesznek belpoli­tikai változások belátható időn belül Izráelben. A kormány szilárd parlamenti többséggel rendelkezik, és csak kis, elő­remutató sikerekre van szük­ség, hogy az emberek nagy többsége megújuló rokon­­szenvvel forduljon a kabinet felé. Rábin szép lassan beletanul a miniszterelnökségbe. Utóbb sokaknak nem tetszett, hogy a kormányfő úton-utfélen nyi­latkozik, beszédet mond — legalább háromszor heten­ként. Most már ritkábban be­szél. Állítólag a miniszter­­elnökség felkérte Dán Pátirt, az egyik legismertebb nevű héber újságírót — a Dávár című napilap munkatársa és az Újságírószövetség elnöke is —, hogy vállalja a minisz­terelnök sajtótanácsos tiszt ségét. Vállalta. És az első tanácsa az volt, hogy ne szó­nokoljon annyit Jicchák Rá­bin. Ha valóban így lesz, bizo­nyára a többi politikus is két­szer meggondolja, mielőtt fel­lépne a szónoki emelvényre. Tény, hogy az utóbbi időben kicsit elszaporodtak nálunk a nyilatkozatok. A vélemények és állásfoglalások devalváció­ja kezdődött meg. Egyébként nemcsak a kor­mánypárti, de az ellenzéki oldalon is voltak erre utaló jelek. Nagy szenzációként ha­tott, hogy néhány nappal a Chérut kongresszusa előtt ki­lépett a pártból annak egyik nagyon tekintélyes tagja, Bin­­jámin Hálévi Kneszet-képvi­selő, aki korábban, mielőtt politikus lett belőle, bíró volt. Izrael legfelsőbb bíróságának tagja. Mint ilyen, nagytekinté­lyű ember, ha nem is poli­tikai téren szerezte a tekin­télyét. MIT AKAR HÁLÉVI? ‘ Hálévi már régen “fene­­gyerekeskedett” saját pártján belül és élesen bírálta a pártvezetés irányvonal át. Nem akarta átvenni Begin helyét, de nyíltan hirdette, hogy nem tartja a Chérut vezérét al­kalmasnak a mai követelmé­nyekkel való megbirkózásra. Maradinak, kevéssé rugal­masnak ítélte. Érdekes, hogy Hálévi is a kormányzópárttal való foko­zott együttműködésben látta a sikeres pártpolitika zálogát, de azért bírálta Begint, mert csak beszél az együttműkö­dés szükségességéről, politi­kai gesztusaival viszont ki­zárja, hogy arra sor kerül­jön. Lehetetlenné teszi, hogy a Likud belépjen a kormány­ba, amely ezáltal nemzeti egység-kabinet lenne. Levonta a konzekvenciákat Hálévi és most magányos far­kasként folytatja a Kneszei­ben tevékenységét. Legalább­is egyelőre. Hogy mi lesz később, azt ma még nem lát­hatja előre senki. A volt fő­bíró politikai ambíciója az, hogy igazságügyminiszter le­gyen. Ha egy későbbi időben — új konstelláció kialakulá­sa esetén — felajánlják majd neki ezt a tárcát, lehet, hogy tesz egy jó nagy lépést bal-, ra. Bizonyára szívesen látnák a kormányon belül a messziről jött és a Chérutból kiábrán­dult egykori főbírót, aki —' régi mesterségéhez híven — élesen fogalmazta meg az íté­letét, mikor felállt a legna­gyobb ellenzéki párt ülésén, elmondta mondókáját és tá­vozott. Úgy ment eí, hogy becsapta maga mögött az ajtót. *Tvp-Top HUNGARIAN RESTAURANT POLGÁRI ÁRAK — ÍZLETES PL GYÁR KONYHA OUTGOING SERVICE 1489 SEC0ND A VE. (77-78 St. közt) NEW YORK Tolofon: 734-9881 CHARM 0RC55 SH0P AZ ELEGÁNS, JÓIZLÉSÜ ruhák üzlete E6TÉLYI. COCKTAIL, UTCAI és KÖTÖTT RUHÁI NEW YORKBAN KÖZISMERTEK. Importált és saját tervezésű ruháinkat tekintse meg vételkényszer nélkül. Szeretettel várják POLLATSIK LICIl BANDI 110-78 QUEENS BLVD., FOREST HILLS 75. N.Y. E. train a 75th Avenue-íg Tel.: BO 1-7667 VIDÁM MAGYAR DALEST budapesti művészek fellepteveli ZENÉS MŰSOR KÉT RÉSZBEN . FELLÉPNEK : SOLTI Károly a magyar dal mestere TALABÉR Erzsébet p legszebb hangú magyardal énekesnő DALMADY László konferanszié és humorista IDRÁNYI Iván zenei vezet# JEGYEK KAPHATÓK ÉS TELEFONON IS MEGRENDELHETŐK: S&OO-7.00-6.00-5.00-Árban SZÁMOZOTT HELYEK BUCHSBAUM ENTERPRISES, INC., 1563 Second Arenne New York, N. Y. 10028. Telefon: 628-5771 (bármikor hívható) VALAMINT: H. ROTH & SÓN IMPORTHÁZA. FÖÜZLET; 1577 First Ave. 82.utca sarok. Tel; RE-41110 Fióküzlet; 968 Second Ave. 51 utcánál - Manhattanban. Tel; 59 CORVIN- PÜSKI KÖNYVÜZLET. 1590 Second Ave. Tel; TR 9-8893

Next

/
Thumbnails
Contents