Menora Egyenlőség, 1975. január-június (14. évfolyam, 543-565. szám)

1975-04-26 / 557. szám

1975. április 26. * MENORA 3. oldal HARMINC EVE TÖRTÉNT: A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ HAVAS KORNÉL FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELMI RIPORTJA MOSZKVA BEAVATKOZIK Az első napokban még szervezet­ten folyt a visszavonulás, szeptember 12-17 közt azonban a lengyel hadsereg maradványait teljesen felmorzsolták a Búg folyótól nyugatra. Varsót és a lengyel városokat a Luftwaffe a földig rombolta. lépte. A lengyelek alig tanúsítottak ellenállást a hátulról támadó oroszok­kal szemben. Még egy frontot sem tudtak tartani, nemhogy kettőt. A szov­jet és német előőrsök még aznap ta­lálkoztak Brest Litovsk városánál. Másnap, mivel túlságosan előnyomul-Lengyel tisztek. A hadsereg nem volt korszerű . . . majd Moszkva? Ugyanezt tak, a németek visszahúzódtak a Pak-Mit tesz a kérdést tette fel szeptember 8.-án Ribbentrop Molotovhoz küldött távira­tában. Molotov másnap gratulált, hogy a németek Varsóhoz értek és közöl­te: hamarosan indulnak az orosz csa­patok is. tumban megállapított vonalra. Szeptember 28.-án, hősi harc után elesett Varsó, október 10.-én az utol­só lengyel alakulatok is letették a fegyvert. A lengyel veszteséglista: 700.000 lengyel esett német, 250.000 szovjet fogságba. Sokat Romániába Szeptember 17.-én a szovjet haderő, menekültek és 140.000 közülük Ma­­kb. egymillió katona, a szovjet-lengyel gyarországon talált menedéket Sztálin határt annak teljes szélességében át- és Hitler hordái elől. ÚJRA EGYEZKEDNEK Ribbentrop szeptember 27.-én újra Moszkvába utazott, mert akadtak még teendők a konc “igazságos” szétosz­tása tekintetében. Másnap Molotowal aláírták a hivatalosan “barátsági és határegyezmény”-nek nevezett újabb, ötpontos megállapodást, a térség “bé­kéjének és nyugalmának helyreállítá­sára”. Arról az újabb paktumban nem volt szó, kik zavarták meg ilyen ala­posan a békét és nyugalmat. Ennek az egyezménynek is volt titkos záradéka. Abban az áll, hogy a két kormány magára vállalja: gondját viseli a tér­ség lakosságának. Ez az altruista cél a gyakorlatba átültetve így hangzott: kiigazították — kölcsönösen előnyös, gyakorlati szempontoktól vezetve — az érdekszférák határait. Litvániát az oroszok szállják majd meg, helyébe a lublini vajdaságot Hitler kebelezi be. Megállapodtak abban is, hogy mindegyik fél azt tesz az általa meg­szállt területeken, amit akar, de a másik fél érdekeit nem sérti. A ki­adott közös közlemény hangoztatja: megvetették a béke szilárd alapjait, és a két fél reméli: ez a rendezés elősegíti a francia, angol-német háború befejezését. Ha az mégis folytatódna, a nyugatiakat terheli a teljes felelős­ség. A történelem folyamán talán soha GYILKOLNAK ÉS MAGYARÁZKODNAK Már szeptember 27.-én bevezették a németek által megszállt területe­ken a katonai közigazgatást és meg­kezdték a zsidók és megbízhatatlan lengyelek összeszedését. Moszkva politikai eszközökkel is dolgozott. Október 22.-én gyors vá­lasztásokat rendeztek a megszállt te­rületeken. A lakosság 91 százaléka a Szovjetúnióhoz való csatlakozás mel­lett szavazott. Október 31.-én kb. 200.000 négyzetkilométer lengyel te­rület és 13 millió, zömmel ukrán la­kos hivatalosan is a Szovjetúnióhoz került. Molotov jónak látta, hogy magya­rázkodjék. Október 31.-én a Legfelső Szovjet ülésén többek közt ezeket mond­ta: “A németek és oroszok erőteljes csapásai szétzúzták a ver3aillesi szer­ződés törzszülöttjét, Lengyelországot. A Vörös Hadsereget leírhatatlan lel­kesedéssel, felszabadítóként fogadták azokon a területeken, amelyeket 1921— ben erővel vettek el Oroszországtól. A szovjet csapatok fehérorosz és uk­rán testvéreik megsegítésére érkez­tek Lengyelországba és ez az érdeke a lengyel dolgozó osztályoknak is.” Molotov ezután a háborúról elmél­kedett és így ítélte meg a helyzetet: “Németország gyors békét kíván, de a nyugatiak ellenzik a békét. A nyu­kat, amelyeket neki ítélt a hírhedt Molotov-Ribbentrop Paktum. 1939 októberében a Kreml ráparan­csolt a három balti országra, hogy engedjenek át támaszpontokat és szov­jet csapatok állomásozzanak a terüle­teiken. A lett, észt és litván kormány — nem tehetett mást — szerződésben járult hozzá a szovjet követelésekhez. Gyengék is voltak és támogatásra sem számíthattak. A Vörös hadsereg gyakorlatilag már ekkor megszállta a Baltikumot. Formai bekebelezésükre 1940 júniusában került sor — ezúttal is a népakaratra hivat­kozva, ahogyan Kelet-Lengyelország­­ban is történt. Moszkva ezután Finnországra for­dította a figyelmét. Sztálin azon az Urügyön küldött, delegációt Helsinki­be, hogy a finn függetlenség megvédé­séről tárgyaljanak. Finnország a két háború közt semleges külpolitikát foly­tatott a hatalmas orosz szomszéd ár­nyékában, amelyyel 1934 óta tízéves meg-nem-támadási szerződése is volt. számított. Sztálin 28 gyalogos, több páncélos és légihadosztályt vetett a harcba, míg a finneknek csupán 9 divízió, pártucat tank és repülőgép állt a rendelkezésére. A finnek azon­ban jól ismerték az erdős, tavakkal borított határvidéket és a téli háború­ra jobban fel voltak készülve, mint az oroszok.' A KARELIAI CSODA A ” Führer ” nem folytattak ilyen könyörtelen rabló­háborút. Az azonban biztos, hogy soha ilyen képmutató cinizmussal nem iga­zoltak nyers, hatalmi törekvéseket. Különösen vérforraló a szovjet-német közös nyilatkozat azon része, amely a háborúért és annak folytatásáért summásan a nyugatiakat teszi fele­lőssé. Végre is, a Háborút Hitler kezdte és abba Sztálin is belekapcso­lódott, noha lengyel részről igazán nem fenyegette veszély. A világháború kezdeti szakaszának eseményei — érthetően — csak futólag vannak em­lítve a szovjet történeti, katonai iro­dalomban. Minden okuk megvan rá, hogy hallgassanak róla. Timosenko tábornok, Ö ’’győzött” a finnek el­len Az északi ország messze kívül esett a háborús tervekből, hiszen nyilván­való volt, hogy a háborút a kontinens középső térségeiben vívják, nem pe­dig a távoli északon. Sztálint nem is a finn függetlenség érdekelte. A szov­jet diktátor biztosítani akarta ugyan a Szovjetúniót egy északi íronc ellen, igazi célja azonban az 1917-ben Orosz­országtól elszakadt finnek visszakény­­szerftése volt a szovjet birodalomba. Sztálin fokozatosan többet követelt a koraősszel elkezdődött tárgyalásokon, többek közt támaszpontokat és a finn határ visszavonását a stratégiailag fon­tos Karéliai-félszigeten. Ennek cseré-' ben “védelmet” ígért a finneknek kö­zelebbről meg nem nevezett nyugati támadók ellen. November közepén a tárgyalások fél­beszakadtak, 28.-án pedig megindult a szovjet támadás. A hatalmas Szovjet­­únió harci lépéseivel szemben a négy­milliós kis Finnország hősi ellen­állását csodálattal figyelte a világ, de mindenki gyors szovjet győzelemre BLITZKRIEG A NYUGATI FRONTON Ezerkilencszáznegyven első felében Hitler és Sztálin teljesen átrajzolták Európa térképét. Áprilisban a németek egy nap leforgása alatt elfoglalták a ki Narviknál angol, francia és len­gyel csapatokat tettek partra, hogy tá­mogassák a védekező norvégeket. De a túlerő győzött. Az expediciós erőket gatiak ideológiai alapon vívott hábo­rúja a hitlerizmus szétzúzása ürügyén egyáltalán nem igazolható. Egy ideo­lógiát háborúval megsemmisíteni nem lehet. Értelmetlen és bűnös kísérlet a háborút úgy beállítani, mintha az a demokráciáért folyó küzdelem lenne a hitlerizmus elpusztítására.” Molotov — akárcsak Hitler — a nyu­gatiak nyakába próbálta varrni a há­borúért való felelősséget: Az igazi cél a nyugati gyarmatosító hatalmak fölényének megőrzése. Ez a politiká­juk vezetett' a háborúhoz. A Szovjet­unió semleges marad, de Németország­nak békéért folytatott küzdelméhez po­litikai és gazdasági támogatást nyújt. — így látta Moszkva az ügyek állását 1939 őszén. Az idő múlhat, a tör­ténteket a Kremlben utólag, dialekti­kusán magyarázhatják és ferdíthetik — ahogy teszik is. De a tények té­nyek maradnak. A BALTIKUM ÉS A FINNEK A lengyel tragédia csak a kezdet volt. Miközben a nyugati arcvonalon, a francia-német határon állóháborúra rendezkedett be a két fél és tartott a “Sitzkrieg”, Moszkva hozzálátott, Átrajzolták a térképet. Európa 1940. nyarán. védtelen Dániát és egy angol invázió “megelőzése” ürügyén megtámadták Norvégiát. A gyenge, de bátor nor­vég haderő elszántan védekezett^ amelyben az angol flotta is támogatta. A partvidéken lezajlott tengeri ütkö­zetekben a német flotta tíz rombolót, hogy bekebelezze azokat az államo- több zsebcsatahajót veszített. Azesza­utóbb ^ssza kellett vonni, Norvégiát megszállták a németek. Oslóban Quis­ling őrnagy, Hitler híve és csodálója alakított bábkormányt. Neve azóta is megalkuvás és árulás fogalmával azo­nosul. Majd 1945 nyarán eléri sorsa, őlesz az egyetlen norvég, akit — sa­ját honfitársai — hazaárulás vádjával kivégeznek. folytatjuk A szovjet haderő a 80 km. széle karéliai szorosban, Leningrádtól nyu­gatra erőltette az áttörést. A földszo­rost azonban a finnek megerősítették és sikerrel verték vissza a megúju­ló szovjet rohamokat, súlyos veszte­ségeket okozva az oroszoknak. Ugyan­csak feltartóztatták a másfélezer ki­lométeres front többi szakaszán is a szovjet támadásokat. Az oroszokat a Ladoga tótól északra, a középső fron­ton és 'iá messze északi Petsamo-arc­­vonalon is visszaverték. Az erők azon­ban egyenlőtlenek voltak. A finnek csu­pán a svédektől, norvégektől kaptak valamelyes támogatást. A nyugatiak rokonszenveztek ugyan, de segítséget nem küldhették. Egyrészt maguknak sem volt elég erejük, másrészt a kö­vetkezményektől tartó skandináv álla­mok — Hitlertől félve — nem enged­ték át területükön a kilátásba helye­zett, 20 ezer főnyi angol-francia ex­pediciós hadsereget. A helyzeten ez sem változtatott volna. Februárra a finnek erejük végére érrtek. Bár e­­gyik szovjet hadosztály a másik után morzsolódott fel a karéliai földszoros­ban, a túlerő végül is eldöntötte a háború kimenetelét. Egész februárban és március elején szünet nélkül folyt a támadás a Mannerheim vonal ellen, a­­melyet március elején végül is áttört Timosenko tábornok túlereje. Az oro­szok elfoglalták Viipuri városát. A finn kormány nem remélve segítséget, fegyverszünetet kért. Március köze­pén Moszkvában aláírták a békeszer­ződést. Ennek értelmében az oroszok megkapták Finnország területének 10 %-át, támaszpontokat, a karéliai ha­tárvidéket és Viipuri városát, továb­bá az északi Petsamot és az ottani igen fontos nikkel bányákat. Az orosz célok azonban csak részben teljesül­tek. Finnország nem lett Sztálin mar­taléka, ahogyan a Molotov-Ribbentrop Paktum előírta. A “győzelemért” Sztá­lin súlyos árat fizetett. Kétszázezer szovjet katona esett el vagy fagyott meg, félmillió volt a foglyok és sebe­sültek száma, 750 repülőgépet és 1500 páncélost is elveszített a Vörös Had­sereg. A finnek 25 ezer halottal, 50 ezer sebesülttel fizettek meg függet­lenségük részleges megőrzéséért. JOCHANAN CARMEL HELYZETMAGYARÁZATA Lisszabon és Prága Arra, hogy mi történt 1968 augusztusában Csehszlovákiá­ban, mindnyájan nagyon jól emlékszünk még. A Varsói Szö­vetség tagállamai Moszkva parancsára és vezetésével le­törték fegyveresen az úgynevezett "prágai tavaszt", és is­mét olyan kormányzatot kényszerítettek a cseh népre, ame­lyet 98 százalékuk nem akar, sőt gyűlöl. A Varsói Szövetség jogosnak érezte magát a fegyveres beavatkozásra, mert szerinte annak a veszélye állt fenn, hogy Csehszlovákia eltávolodik a szovjet-blokktól és a nyugathoz közeledik. A valóságban ez a "veszély" nem forgott fenn. Dubcsek és társai régi kommunisták voltak, akik lényegé­ben hűek maradtak volna a Varsói Szövetséghez és boldo­gan megelégedtek volna azzal, hogy a saját házukban a sa­ját Ízlésük szerint éljenek. Kommunista felfogás szerint azonban minden szabadság­­vágy ellenséges dolog, és így került sor a fegyveres beavat­kozásra. A szabad világ tétlenül nézte végig azt ami Prágá­ban történt és gyakorlatilag elismerte a Kreml urainak jo­gát, hogy a keleti blokk államain belül kényük-kedvük szerint cselekedjenek. A világ ma a szabad világ vezetőinek kétbalkezes tehetet­lensége következtében abba a helyzetbe jutott, hogy íratlan törvények szerint a keleti blokkban a a Szovjetnek joga van vérbefojtani minden szabadabb megmozdulást, míg a szabad világ köteles ölhetett kézzel végignézni, ha a NATO egyik tagállamában egy csoport Moszkvából irányított kommunis­ta a saját diktatúráját akarja megvalósítani. Portugália ma, kevesebb mint egy évvel azután hogy meg­szabadult a negyven éves reakciós diktatúrától, egy Szala­­zárénál és Caetanoénál sokkal borzalmasabb kommunista rémuralom küszöbén áll. A teljes és tökéletes kommunista hatalomátvételt ma már csak a NATO-államok fegyveres be­avatkozása akadályozhatná meg, ha ez alkalommal a saját érdekeik s a portugál nép szabadságának megvédése* érdeké­ben úgy cselekednének, mint ahogy a Varsói Szövetség 1968-ban Csehszlovákiában. Ez azonban teljesen lehetetlen. Sajnos. Az amerikaiak ugyanis most azzal vannak elfoglal­va, hogy vizsgálóbizottságot alakítottak annak megállapí­tására, hogy saját titkos szolgálatuk másfél év előtt nem segédkezett-e Chilében Allende fél-kommunista rendszeré­nek megbuktatásában. Ahelyett, hogy érdemrendet adnának annak, aki elősegítette Chile megmentését a kommunisták­tól. Igazán nem kell csodálkoznunk azon, hogy ebben az egy­szerre szomorú és mégis nevetséges helyzetben a portugál kommunisták zavartalanul közelednek a tökéletes diktatúra felé, néhány gyengeelméjű és korrupt katonatiszt segítségé­vel. A prágai példa más vonatkozásban is kísért ma Lissza­bonban. Mario Suarezt, a szocialista portugál külügyminisz­tert, meglátogatta hivatalában egy nyugati újságíró. A be­szélgetés során a vendég, akinek sok évtizedes újságírói gya­korlata volt, az ablakhoz ment, kinézett a külügyminisztéri­um előtti térségre, majd Suarezhez fordulva a következőket mondotta: "Miniszter úr, emlékezetem szerint JanMasaryk szobái magasabban voltak elhelyezve a prágai külügyminisz­tériumban". ( Jan Masaryk csehszlovák külügyminisztert, az államalápító elnök fiát, néhány héttel az 194 8-as prágai kom­munista államcsíny után Moszkva ügynökei meggyilkolták, és azt állították, hogy öngyilkos lett. Kiugrott hivatala ab­lakán.) Suarez megértette az egyáltalán nem enyhe célzást. Ez nem anekdota. A beszélgetést maga Mario Suarez mesél­te el több tízezer főnyi közönség előtt egy lisszaboni nép­gyűlésen, minden kommentár nélkül. Ennek ellenére nem volt aki ne értette volna, hogy miről van szó. Tavaly Párisban egy újságíró megkérdezte Sartret, a szélsőbaloldali írót, hogy szerinte mi lenne Mitterand szo­cialista vezér sorsa, ha Franciaországban a szocialisták és a kommunisták közösen kormányra jutnának. Sartre vá­lasza szerint, ha Franciaországnak közös határa lenne a ke­leti blokkal, akkor Mitterand JanMasaryk sorsára jutna, így azonban nem fenyegeti őt ez a veszély. Sartre még ebben is tévedett. Portugáliának igazán nincs közös határa a Szovjetunióval, és a portugál kommunisták szovjet-állampolgár vezérük, Cunhal vezetésével pontosan úgy viselkednek, mintha Prágában lennének, vagy mondjuk Varsóban, illetve Budapesten. A kommunisták biztonságérzetét saját rémuralmuk meg­teremtése irányában csakis az adja meg, hogy meg vannak győződve arról, hogy a szabad világ nem cselekszik az ő példájuk szerint, és nem adja meg a méltó feleletet a Kreml urainak most Lisszabonban a hét év előtt Prágában történ­tekért. Még egy vonatkozásban hasonlít a mai portugál helyzet ahhoz, ami harminc év előtt Kelet-Európábán volt. Ögy ahogy 1945-ben Magyarországon a leglelkesebb kommunis­ták az egykori nyilasok voltak ( a zsidó vezetőket leszámít­va) , ma Lisszabonban a kommunisták legbiztosabb táma­szai a volt fasiszta rendszer magasrangú tisztjei, akik az előző diktatúrában tábornoki és admirálisi rangig vitték. Hű kiszolgálójuk, Costa-Gomez köztársasági elnök, — csak egy példát említek —, az előző diktatúra idején hosszú éve-’ kig vezérkari főnök volt . . . Ezek a feketéből vörösre változott vaskalaposok ilyen mó­don akarják megmenteni tisztségüket és hatalmukat. Nem tudják, hogy a kommunisták támogatásával nemcsakazt.de még a puszta életüket is veszélyeztetik. magyar SÍRKŐRAKTÁR Weinreb Bros & Gross, Inc. MANHATTANBAN 287 EAST HOUSTON ST.NEW YORK, N Y. 10002 Telefon: AL 4 - 2360. Előnyös áron készít minden kívánságnak megfelelő SÍRKÖVEKET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents