Menora Egyenlőség, 1974. július-december (13. évfolyam, 518-542. szám)
1974-09-14 / Supplement
B. 8. oldal MENORA * 1974. szeptember 14. Az U.S.A.-ban gombamódra szaporodnak a sorsjátékokkal foglalkozó állami irodák. Év végéig legalább 13 állam szándékozik új ügynökséget nyitni. Legalizálják a számjátékokat New Jersey, Maryland, New York területén, vannak működő sportfogadási Irodák, és Idén novemberben népszavazás dönti el: legyen-e Atlantic Cityben hatóságilag engedélyezett kaszinó? Az engedély elnyerése előtt a kilátások sokkal rózsásabbak voltak, mint az első évek eredményei. Massachussets például a beígért $50 millió helyett csak 36-ot tudott leadni az államnak, Michigan és Maryland pedig az előirányzott összegnek mindöszsze a felét fizette be. Ebben az üzletágban sokat kell fejlesztésre és reklámra költeni. zeletet felülmúló hatalmat, hatáskört kell biztosítani az államoknak (amelyekneknincs elég szakemberük Jelenleg), hogy azok valóban ellenőrzést gyakorolhassanak, és ne öntse el az U.S.A.-t még a jelenleginél Is nagyobb bűnözési hullám. vonhatja a turistákat más városoktól. Már magából a lázas készülődésből, manőverezésből Is arra lehet következtetni, hogy a kaszinósok nem féltik a kenyerüket az államtól, hanem úgy gondolják, a Játékosok ezentúl Is náluk hagyják a pén-A közvéleménykutatók máris produkáltak olyan jelentéseket, amelyek szerint a népszavazás a kaszinók törvényessé tétele mellett dönt majd. Jegyet és várják az eredményt; olykor-olykor feltesznek pár dollárt egy lóra; filléres alapon elkártyázgatnak, szóval szép ártalmatlanul eltöltlk az időt. A cápák nem az Ilyenek-PRO ES KONTRA Az embernek a vérében van . a játék. Mindenkiben él egy álom, hogy a szerencse kegyelméből holnapra milliomos lehet. Bagóért vehetünk egy sorsjegyet és ábrándozhatunk, mi mindent veszünk majd, ha megütjük a főnyereményt. (Pesten például péntek délelőtt 11-kor megáll az élet, mert Ilyenkor mondja be a rádió a lottószámokat. Vasárnap este aki csak él és mozog, a lottószelvényét hasonlítja össze a sportújsággal. Ha ezúttal lecsúszott, sebaj, 3,30-ért kezdheti elölről a tervezgetést.) A szerencsejáték az tény, teljesen áthatja a társadalmat, minek akkor tiltani, mellékutcába szorítani, hisz a tilalommal nem lehet megszüntetni a rosszat, amint az alkoholfogyasztás se csökkent az ellene hozott rendelkezések következtében. Igen, de hányán vannak, akik elkártyázzák, ellóversenyezik az utolsó ingüket is, uzsorások karmaiba kerülnek, klútatnem találnak, a bűnözőkhöz sodródnak vagy öngyilkosságba menekülnek, mialatt a’’cápák“ a markukba röhögnek, a szenvedély rabjának a családja pedig tönkre Jut. Ilyen és ehhez hasonló erkölcsi vélemények csapnak vad hévvel össze a sorsjátékok, sportfogadások, kaszinók körül. Se az egyházaknak, se az államnak nincs szilárd álláspontja ebben a dologban. Vérmérséklet, világnézet, liberalizmus vagy szigor kérdése, kinek mi az egyéni véleménye. Az államok azonban nem tudnak pártatlanul, részrehajlás nélkül állástfoglalni.Mert nagyonis érdekeltek. SOK KICSI SOKRA MEGY Az állami irodák ugyanis tiszta jövedelmük 50%-át az államkasszába fizetik be. Ez az összes állami bevételből nem nagy arány, mindössze 1—3%, de azért a Lotterylgazgató a vitában oda meri vágni: — Amit leadunk, azzal megmenthetjük az éhezéstől a közössé get! mindig új trükkökkel, mindig hangosabb csinnadrattával előállni, hogy az emberek rá ne únjanak a régire. MIRE MEGY A PÉNZ? A könyvelés azt mutatja ki, hogy a szerencsejátékokból eredő jövedelmet — aminek összege minden államban más és más, $3 és $60 millió között ingadozik — oktatásra, speciális programra és az öregek javára fordították. Mégis, mintha a sorsjátékok nem emelnék komolyan az állami összjövedelmeket, csupán egy új forrást jelentenek. Van azonban a dolognak egy kellőképpen fel nem mérhető oldala. A ’’fekete“ nyeremények után ugyanis nem adózik a polgár. A becslések szerint tavaly az USA-ban a titkos nyeremények 29,6 billió dollárra rúgtak — ennek az adója kicsúszott az állam zsebéből! Ha a fogadásoknak legalább 60%-a hatóságilag engedélyezett és ellenőrzött ügynökségeken keresztül köttetne, akkor tetemesen növekednének az állam adóbevétele L SZERENCSEJÁTÉK ÉS BŰN Mindenfajta sors játék engedélyezése tulajdonképpen elrugaszkodás attól az elvtől, hogy a pénz az ember munkájának, teljesítményének bére. Semmi sem válik helyessé pusztán attól, hogy mindenki csinálja. Fortuna istenaszszonyhoz fohászkodva lesni mindazt, amit szorgos munkával nem sikerült elérni, ez nem más, mint az örök aranyszabályok megsértése. Hiú ábránd abban reménykedni, hogy a hatósági jóváhagyás és ellenőrzés elvenné a bűnözők kenyerét (legfeljebb lefölözné a hasznukat). Orgazdaság, kábítószercsempészés, uzsora, rablás, zsarolás dúsan tenyészik a szerencsejátékok talaján. Nem lehet mindezt egycsapásra legalizálni, és ezzel a tisztesség fedezékét nyújtani. A játék és a bűnözés közötti szoros szálakat se olyan egyszerű szétvágni! A KASZINÓK A kaszinótulajdonosok javarésze a maffiához vagy egyéb alvilági szervezethez tartozik. Az az érdekük, hogy minél több áldozatot szedjenek, minél több italt, prostituáltat, kábítószert adjanak el. Az így harácsolt vagyonból telik a bűnüldöző szervek korrumpálására. A titkos hazárdjáték "fehérre mossa“ a görbe úton szerzett pénzeket Is. Megváltozik a helyzet attól, ha állami ellenőrzés alá vonják a kaszinókat? Ami rossz, az nyomban erkölcsössé válik, ha ráütik az állami védjegyet? Az FBI szerint minden képre lesnek, ezekből nem laknak jól. ők azokra vadásznak, akik eleve alkalmasak arra, hogy áldozattá váljanak. Minél gazdagabb az áldozat, annál kövérebbre hízik a cápa. Meg Is fogja vásárolni magának az "államilag engedélyezve“ pecsétet. Az állam védtelen, mert bizonytalan. Védje meg magát a kisember — ha tudja. A "CÁPÁK” TATOTT SZAJJALI LESIK AZ ALKALMAT Most, hogy novemberre kitűzték a népszavazás dátumát: nyíljon-e államilag ellenőrzött, legális kaszinó Atlantic Cityben (New Jersey), az üzletág vezető körei másutt is ugrásra készen állnak. Ha egyik városban szabad, miért ne lehetne a másikban is? A Playboy Club máris kampányt indított "egyes városok jogosulatlan preferenciája“ ellen, sőt, szuperkaszinót tervez a Times Square-en, többcélú Convention Center terveit rajzolják a Catskill körzetben. Elébevágnak annak, ami előre látható, hogy Atlantic City elzüket, és az államnak se kelll többet leadni, mint ameny-l nyit a megvesztegetésre eddig is fordítottak. A rendőrök, detektívek még a világ egyetlen kaszinójában sem tudták teljesen lehetetlenné tenni a csalásokat'* hiába van tükörből mindenfal és még a menynyezet is, az ügyesek megkopasztják az ügyetleneket. A támadások enyhítésére és a kedélyek megnyugtatására az érintett New Jersey állam felelős vezetője úgy nyilatkozott, hogy Atlantic City adatai öt év múlva majd megmutatják, milyen hatással lesz a legalizálás a bűnözésre, az államkasszára, az egyénekre. MEGRÖGZÖTTEK ES KOCA JÁTÉKOSOK A megrögzött hazardírozó az izgalmat keresi: ha kigyógyult a pókerből, lóversenyista lesz, ha arról is leszokott, átáll a rulettre, ami Jön, de az izgalomról nem tud lemondani. A National Gambler Mission ápoltjainak alig 4-5 %-a találja meg egyensúlyát, családtagjaik életük végéig viselik a szenvedély okozta sebeket. Ha a szerencsejáték annyira szabad lesz, hogy még reklámozzák is, a társadalmi kár sokkalta nagyobb a befolyó Jövedelemnél. Mit segítenek a gyufacimkékre pingált gyermekded jelmondatocskák, amelyek óva intenek attól, amire öles plakátok csábítanak? Persze nem mindenki válik szenvedély rabjává.Milliókés milliók egyszerűen eljátszadoznak. Kitöltik a számsorsm*6 EZÚTON KÍVÁN BOLDOG ÚJÉVET ÉS KELLEMES ÜNNEPEKET ROKONAINAK, BARÁTAINAK, ISMERŐSEINEK HELEN PHIPSS DRESS SHOP 28 Dunsmort Gardens, Downsview 633-4715 tulajdonosa MRS. PHILIPOVITS Boldog Újóvot ós Jó Ünnopokot kivon TOTH T.V. SERVICE tulajdonosa Tóth János és családja B cycle & sports Q TULAJDONOSAI O NR. & MRS. R PAUL KENT Win R3iD njert BARÁTAINAK és ISMERŐSEINEK KELLEMES ÜNNEPEKET és BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN Ü z I • tbaráta inak és I smerőse i n ek KELLEMES ÜNNEPEKET és BOLDOG ÚJÉVET kíván WHITE CROSS Surgery Equipment KELLEMES ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN ROKONAINAK, BARÁTAINAK ÉS A MAGYAR ZSIDÓSÁGNAK SCHNŰRMACHER ÁRMIN ÉS CSALÁDJA iaron mtű mvn Barátainak és Ismerőseinek Jó Ünnepeket és Boldog Üjévet kíván WIEDER MISI és ÉVA árás és ékszerész Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet kíván kedves Vevőinek, Barátainak és Ismerőseinek lUCGAGI 4 LEATHIRGOODS Mr. és Mrs. VÖLGYESI 131 Bloor St. W. LIVY , TEXTIL Ltd. 134 Martin Ross Ave., DOWNSVIEW tulajdonosai a KLAR család BOLDOG ÚJÉVET KIVAN OTTAWA, MONTREAL és TORONTÓI BARÁTAINAK won nana mart Boldog Újévet és Jó Ünnepeket kíván J. BORGER és CSALÁDJA won roTD mert Barátainak és Ismerőseinek KELLEMES ÜNNEPEKET és BOLDOG ÚJÉVET kíván JOHN HORT és családja VioaoooeoooooooB BOB boooooooc oo BOLDOG ÚJÉVET és JÓ ÜNNEPEKET KÍVÁN MENCZELESZ PÁL a FORTUNE HARDWARE tulajdonosa és CSALÁDJA 388 Spadina Ave l’ MMMM *********.........♦ Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet kíván LADÁNYI ARTHUR Woodenplate FATÁNYÉROS restaurant a 200 Bloor St. West tulajdonosa Vevőinek és Barátainak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet kíván Mr. & Mrs. BAKONYI West Toronto Bargain Center 229 Augusta Ave Barátainak és Ismerőseinek KELLEMES ÜNNEPEKET és BOLDOG ÚJÉVET kíván POLLÁK ELZA & BÉLA 11LLLKVILLE ONT. ÁLLAMOSÍTOTT szerencse