Menora Egyenlőség, 1974. július-december (13. évfolyam, 518-542. szám)
1974-12-14 / 540. szám
r ~ r r>r -i.MENDER ♦Kr.August J.Hola «* • 0,3 o x 1o 3 4 ar* Second class mail registration No.. 137) •Nev jersey o39o3 AZ ÉSZAKAMERIKAI MA6YAR ZSIDÓSÁG LAPJA Ara: XIII. évf. 540. szám 30 cent 1974. DECEMBER 14. miről tusul jigál álon Washingtonban? Egy kiváló angol politika professzor néhány hónappal ezelőtt így nyilatkozott az atombomba veszélyéről: ”Az általános atompusztulás veszélyét kiküszöbölhetjük addig, amíg az csak olyan nagyhatalmak kezében van, melyeket politikai különbségek állítanak szembe egymással. Politikai különbségek sohasem voltak oly nagyon döntőek az emberiség történelmében. Előbb-utóbb eliminálódnak. Az atomveszély akkor válik akuttá, ha olyanok kezébe kerül az atomfegyver, akik ezt nemzetiségi vagy faji ellenséggel szemben használhatják fel, mert az ilyen gyűlölet áthidalhatatlan.“ A közel-keleti válság rendkívül súlyos még akkor is, ha az elmúlt egy-két hétben — csillapulván az Arafát ENSzbeszéde okozta láz — némileg enyhült a helyzet. Azzal is szembe kell néznünk, hogy Izráel nehéz helyzetben van. A világ rokonszenvét olajhordókkal mérik, s így ez a zsidó állam ellen fordult. Izráel a fennmaradásáért küzd, s ebben a küzdelemben természetesen minden eszközt igénybe kellvennie.MintKácir államelnök múlt héten kijelentette, végső esetben attól sem riadnak vissza, hogy egy újabb, háborúban — ha ezt a hadihelyzet elkerülhetetlenné teszi — atomfegyvereket vessenek be. Kácir rögtön hozzátette, hogy Izráel nem fog elsőként atomfegyvert használni, de nem árt, ha a világ tudja: ilyen fegyver rendelkezésére áll, és az izráeli hadiipar jelentős mennyiségben tudja gyártani. A világ diplomatái megérthették és meg is értették az üzenetet, s talán ez az ok#, hogy a múlt hét folyamán a “függöny mögött“ jelentős erőfeszítések történtek. Próbálnak valamilyen kibontakozást találni a Közel-Keleten. A négy héttel ezelőtti éles Izráel-ellenes hangulat annyira megenyhült, hogy még a Szovjetunió is sietve kijelentette: olyan palesztinai állam tervéhez, amely az izráeli területeket is magában foglalná, semmiképpen nem járulhozzá. Vagyis figyelmeztettékArafátot, hogy túllőtt a célon, s az ö elképzelése alapján nem lehet szó béketárgyalásokról, még kevésbé megoldásról. ’ Ilyen hangulatban érkezett meg vasárnap délután Jigál Álon izráeli külügyminiszter Washingtonba, hogy Kissinger professzorral tárgyaljon a kibontakozásról. Jigál Álon állítólag olyan terveket hozott magával, amik újabb szináji visszavonulást tennének lehetővé egyiptomi ellenszolgáltatások fejében. A Jerusalem Post szerint az izráeli haderő új ab 30 mérföldet vonulna vissza, míg a nagy reggeli lap, a Mááriv, csak 6 mérföldes visszavonulási területről tud. Ha valaki e hírből azt gondolná, hogy Izraelnek be kellett adnia a derekát, az roszszul értelmezi az eseményeket. Ugyanis ha egyáltalán létrejön közvetlen egyiptomi-izráeli megegyezés anélkül, hogy a nagyhatalmak általános arab-izráeli rendezést erőszakolnának ki, ez feltétlenül kedvező Izráelnek. A Szinájból való visszavonulás semmi esetre sem olyan veszedelmes, mintha a palesztinokkal kellene tárgyalni vagy a Golánón kellene területeket feladni. És ha Egyiptom beleegyezik abba, hogy bármilyen ellenajánlatot tegyen Izráelnek, úgy ez a Rábátban hozott határozat hatályon kívül helyezését jelenti. Egyelőre még nem lehet tudni, mik lennének az egyiptomi ellenszámla tételei. Kissinger külügyminiszter szerint pillanatnyilag a csöndes diplomácia időszaka tart. De talán következtetni lehet arra, hogy épp most találták először időszerűnek nyilvánosságra hozni a múlt évi fegyverszüneti tárgyalás titkos záradékát, amely szerint a Szuezi-csatorna közeljövőben történő megnyitása után az izráeli hajókat is át fogják engedni, ha azok valamilyen idegen zászlót tűznek ki. Amennyiben Egyiptom elérkezettnek látná az időt arra, hogy egy ilyen megegyezést hivatalosan is bejelentsen, úgy ez azt jelentené, hogy hajlandó feláldozni a pán-arab és palesztin érdekeket és ólyan helyzetet teremteni Izráellel, amely már majdnem kimeríti a különbéke ismérveit. Hogy a kérdés miképpen alakul, az természetesen a két nagyhatalom viszonyától függ. Még nem lehet ma sem pontosan tudni, mi történt Vladivosztokban, mert a zárónyilatkozat állítólag hibásan jelent meg a gépírók mulasztása következtében. Ez ugyan valószínűtlen, de tény, hogy Brezsnyev néhány napos késéssel úgy adta tudtul a világnak a Közel-Kelettel kapcsolatos állítólagos szovjet-amerikai meeáliapodást, hogy ezzel a hí ak orrán csavart egyet. Dehát a kínaiaknak fájjon a saját fejük, minket az ügy elsősorban Izráel szempontjából érdekel. A jelek arra mutatnak, hogy Amerikának vannak az erősebb kártyái, és engedményeket tud kicsikarni az oroszokból. Az amerikai külpolitikában azonban változatlanul folyik a vita a kissingeri és jacksoni vonal között. Mint ismeretes, arról van szó, hogy a détente ellenében mennyi engedményt lehet az oroszokból kicsikarni. Kis-Beszámoltunk már arab terroristák aljas bét séáni támadásáról, melynek három halálos polgári áldozata volt. Azt is megírtuk, hogy a feldühödött lakosság az elfogott terroristákat kidobta az ablakon. Ezekről a pillanatokról közölt helyszíni felvételt a Newsweek jelenlévő fotoriportere. Az ízléstelen és ostoba vérbosszút izráeli kormányszervek elítélték. BÁLLÁ ERZSÉBET: kl ENSZ KIZÁRTA KARÁT IZRAELBŐL Annak idején Budapesten, a Kisfaludy Társaság valamely politikai ellentét miatt kizárta tagjai sorából Móricz Zsigmondot. Az írók és művészek úgy fogalmazták meg ezt az aktust, hogy "a Kisfaludy Társaság kizárta magát Móricz Zsigmondból". Ugyanez a tétel aplikálható az Egyesült Nemzetekre is, mely a magasabbrendű szellem és morál értelmezésében kizárta magát Izráelből. Kizárta magát a Biblia népéből, amely népnek már írott törvényei voltak akkor, amikor más népek még husánggal verték agyon egymást egy banánért. A zsidó népekkor már vályogfalu templomot épített, Egyistenhez imádkozott és törvénytisztelő volt. Az UNO tagjai nyilván elfelejtették vagy beléjük idegződött, ferde humanizmussal nem kivannak emlékezni arra az időre huszonöt esztendővel ezelőtt, amikor még nagyjában az arabok bitorolták a szentföldet, éspedig úgy bitorolták. hogy nem volt egyéb az a föld, mint egy kietlen sivatag, melyen szál fű nem termett, amit sakálok és kígyók népesítettek be. Nem emlékeznek az elszórt primitív sátrakra, melyben az arab asszonyok a földön, faparázson főztek, csupasz földön szültek, szoptattak, a csupacsont gyerekek trachomásan, meztelenül, éhségtől kopogó szemmel fürkészték a láthatárt, hogy honnan és kitől lehetne kis rézpénzt, ke-* nyerek koldulni, rimánkodni. És loptak, ha volt honnan s ha volt mit. Iskoláról még csak nem is hallottak. A Nemzetek Szövetsége kizárta magát abból az országból, ahol a pékinas szabad perceiben Wilde Oscart olvassa, téglát adogató, szakállas kőműves hat nyelven beszél, ahol a földmunkások Kantról s Hegelről vitatkoznak s a kocsivezetők Beethovent hallgatnak. Elzárta magát az ENSz Izráeltől, hogy befogadja helyettük a műveletlen, analfabéta, babonáktól s uszítástól elvadultakat, akiknek egyetlen eszmeviláguk Izráel elpusztításában fejeződik ki. Vajon tényleg elhiszi-e az UNO közgyűlése, hogy az agyonünnepelt tömeggyílkos Arafát fennhatósága alatt ugyanolyan nyugalommal, egyenrangúan, megbecsülve és félelem nélkül tanulhatnak az egyetemeken a zsidó diákok, miként az arab diákok tanulnak a zsidók égisze alatt példaszerű egyenlőségben ? Arafát már bebizonyította sokszorosan, ezerszeresen, hogy mit tud, s mik a szándékai. ő és közössége ártatlan gyermekeket gyilkoltatott le, levélboritékokban robbanó anyagokat küldött szét a világba, repülőgépeket rabolt, robbantott, repülőtereken gépfegyverrel gyilkoltatta az ártatlan utasokat. Eddigpéldátlanul az olimpikonokat is legyilkoltatta, amire az ENSz és a világ már ráborította a feledés sűrű fátyolét és kezet fogott a gyilkosságok szervezőjével. singer szerint csak keveset, Jackson szerint — aki ma a demokraták legesélyesebb elnökjelöltje s így félhivatalosan a párt politikai irányítója — sokat, sokkal többet, mint eddig. Kellő adatok hiányában nehéz a kérdésben állást foglalni, de a szovjet zsidók kivándorlási kérdésében folytatott huza-vona s végül a szovjet beleegyezés Jacksont igazolja. A demokrata szenátor most azt követeli aKongreszszustól, hogy ne fogadják el a Ford és Brezsnyev között Vladivosztokban kötött fegyverkezés—ellenőrzési egyezményt, mert a Szovjetunió nem nyújtott elegendőt. Kissinger e kérdésben is ellenkező véleményen van, de ha a Kongresszus esetleg újra egy évig elhúzza a megegyezés szentesítését, akkor lqhet, hogy az oroszokból sikerül újabb engedményeket kierőszakolni. Úgy tűnik, Jacksonban emberére talált a Szovjet, s valószínű, hogy esetleges elnökké választásától már most is naponta remegnek Moszkvában. Hátra van az a kérdés, mi az, amit Jackson még engedményként akar a Szovjetuniótól? Ez nem lehet más, minthogy a Szovjet adja fel közel-keleti terveit, melyek hatására az egész jelenlegi olajválság kirobbant. Szovjet támogatás nélkül ugyanis nincs olajzsarolás, és köztudott, hogy az egész olajproblémának legnagyobb szakértője s egyúttal a kérdés első felvetője maga Jackson volt. A probléma most így alakul: Jackson már szinte a Fehér Ház küszöbén érezheti magát, de az ajtó csak akkor nyílik meg előtte, ha az ő elgondolásai alapján sikerül megoldani a világ energiaválságát. Jackson tehát nemcsak közismert Izráel-barátsága, de elnöki aspirációi érdekében is maximális nyomást kíván gyakorolni az arab államokra mind Amerika felől, mind .pedig a Szovjetunión keresztül. Vagyis Izráel helyzete nem is olyan sötét, mint amilyennek felületes megfigyelés alapján tűnik. Még csak nem is a csoda az, amiben reménykednünk kell, hanem az, hogy Amerika (akár Jackson, akár más vezető hatása alatt) felismeri saját igazi érdekeit. Vajon a feudális nagyuraktól porig taposott, műveletlenségben tartott népet ki szabadíthatná ki tudatlanságának szűk börtönéből más, mint a művelt sémita-testvér, Izráel? Ki gyógyíthatná meg trachomáját, vérbaját, klimatikus betegségeit és analfabétizmusát, mint a tudomány és műveltség ősforrása, Izráel? A Szovjet is elmellőzi eszmevilágának ama alaptételét, mely szerint "legfőbb érték az ember". Mert úgy látszik, hogy a szent Petróleum még az embernél is magasabb érték. Lehet, hogy mélylélektanában Freud egyéb dolgokra is rá tudna világítani, esetleg arra a titkos vénára, mely a nagyhatalmú Petróleum pajzsa alatt köt szövetséget, jegyzi el, sőt kötelezi el magát az alacsonyrendűséggel és kizárja magát abból a népből, amelyet a Mindenható Úristen egyedül tartott méltónak arra, (folytatás a 2. oldalon) kell győznie, hanem a Kínával valószínű háborúban is. Ráadásul ez a kifelé tér jeszkedés felemészti anyagi erőit, és arra nem marad, hogy saját kincseit kiaknázza. A szovjet forradalom fillér nélkül állt annak idején a győzelem, a polgárháború után. Maga a rendszer nem tudott elég tőkét felhalmozni, mert nem termelt intenzíven. Az emberi munkaerőkre és a nélkülözésre rendezkedett be egyfelől, másfelől érdekeltség és szakértelem hiányában rablógazdálkodást folytat. A második világháború további vagyonokat emésztett fel. Utána ggy virágjában álló, fejlett, hatalmas tőkefeleslegekkel rendelkező kapitalista világgal akarta felvenni a versenyt olyan légkörben, ahol aki fejlődést akart, az Szibériában, a száműzetésben mutathatta meg, mit tud, de eredeti foglalkozásában biztos, hogy lehetetlenné tették. Annak idején a “békés egymás mellett élés“ gazdasági tények józan felismeréséből eredt. A kapitalista világ többet termelt szükségleténél, a kommunista pedig kevesebbet. Vagyis a világ egyik felén túltermelési, a világ másik részén alultermelési válság volt. Ép észszel közös nevezőre lehetett volna hozni e kettőt, de a józan ész általában nem érve'nyesül a politikában. Márpedig háborúk azóta is szünet nélkül folynak hol itt, hol ott, ami a józanság hiányát tanúsítja. A détente azonban akkor, amikor időszerű lett «volna, nem valósult meg. A valódi együttműködést mindkét fél tárgyalásról tárgyalásra halogatta. Az oroszoknak tőkére volt és van szükségük, árura nem tartanak igényt. Amerika természetesen nem fektet be oda, ahol nincs biztosíték. Az udvarias diplomáciai mosolyok célja kettő: Amerika ne csatlakozzék egyértelműen Kínához; viszont fektessen be tőkét a Szovjetunióban. Az orosz szakemberek halaszthatatlannak tartják a természeti kincsek kiaknázását, ehhez azonban fantasztikus összegek kellenek. Ha a természeti kincsekből adódó haszon révén tovább fejlődhetnek, szert tehetnek gazdasági fölényre. A remélt profitot részben a belső elégedetlenség csökkentésére fordíthatják, részben háborús készülődésre. Ezen felül a Koszigin-Brezsnyev párnak önigazolásra van szüksége. A hagyományos bolsevik szólamoktól két évtizedeken át úgy elrugaszkodni, hogy ne mutassanak fel évről évre újabb és .újabb eredményeket, kissé kockázatos dolog. A régi lemezen neveik o. dett “keményfejűek“ ugrásra készen állnak. Alig várják, hogy visszaragadhassák a hatalmat az “opportunistáktól“. Vladivosztoki látogatásával Ford elnök óriási szívességet tett Kosziginnak, aki megmutathatta belső ellenfeleinek, hogy a détente van és produkál Is valamit. Egyébként az Egyesült Államok jelenleg pénzszűkében van, tőkekihelyezési terepre nincs szüksége; a fegyverkorlátozási elvi megegyezés“ pedig csak a leplezése annak a ténynek, hogy a fegyverkezési verseny folytatódik. Vajon milyen hátbaszúrássál fogja Brezsnyev megköszönni Kissingernek, hogy nem jutott még elődei sorsára? Mármint az orosz politikai süllyesztőbe. Mert hogy odajut, az kétségtelen. VLADIVOSZTOK UTÄN Sztálin azt hirdette, hogy az osztályharc egyre élesedik, végül a kapitalizmus belepusztul a küzdelembe. Ezzel az álelmélettel ügyesen igazolta a válogatás nélküli, kíméletlen elnyomást. Utána Hruscsov már olyan húrokat pengetett, hogy a szocializmus meg a kapitalizmus békésen élhet évtizedeken át egymás mellett. A két világhatalom közeledése már Hruscsov idejében megkezdődött, legalábbis mindketten hangot változtattak. A régi hang mosolyba váltott. Az egymás iránti gyanakvás természetesen megmaradt. A Szovjetunió ma is a lehető legnagyobb hatalomra törekszik. Sztálin halála után érték el szabadságukat a volt gyarmatok sorra egymás után — a Szovjetunió mindent elkövetett, hogy magához édesgesse őket. Felszabadítási mozgalmakat lát el fegyverrel, ösztöndíjasokat képez ki, hozzájárul iparuk fejlesztéséhez, teljes súlyával támogatja őket az ENSz-ben. Ennek ellenére mind a mai napig egyetlen afrikai ország sem vált tartós szövetségesévé. A “fejlődő” országokba beleölt összegek megtérülése erősen kérdéses. Délkelet-Ázsiában az oroszok látták el fegyverrel a Kínához közeli indokínai országokat, maradéktalan odaadásukat mégsem vásárolhatták meg. De a cél nem is egészen ez. Sztálin halála óta robbant ki az ellentét Kína és a Szovjetunió között. A Kína érdekszférájába eső országokkal(Thaiföld, Laosz, Vietnam, Kambodzsa) odáig sikerült eljutni, hogy ezek Kínának sem adták oda magukat, és súlyos gondokat okoztak Amerikának is. Vagyis megszerezni nem sikerült ezeket a területeket, de az ellenféltől elvenni igen. A háborúskodások erkölcsileg, anyagilag egyaránt meggyengítették Amerikát, és a Kreml úgy véli, hogy ez sem megvetendő eredmény. Az arab világba az oroszok a Szuezi csatorna 1956-os államosítása óta felmérhetetlen (mélységes titokban tartott) összegeket öltek bele. Anyagi hasznuk szinte semmi, a nyugati világ viszont hallatlan veszteségeket szenvedett. Lényegében ide .nyúlik vissza a jelenlegi olajválság. Európában a Szovjetunió kivívta, hogy a nyugatnémetek (akiktől legjobban félnek) garantálták a status-quo-t, vagyis azt, hogy amit az oroszok a második világháború után magukhoz csatoltak, az jogosan az övék. Észtország, Lettország, Észak-Lengyelország, Magyar Kárpátalja, román Beszarábia elfogadott urai maradhatnak. A Varsói Szerződés tagállamai hiába kelnek fel elnyomóik ellen, a nyugati világ minden erőfeszítésüket “szovjet belügyinek tekinti, amibe nem szól bele. Kelet- és Nyugat-Németország kettészakítottsága elfogadott dologgá vált. Alig 20 év alatt komoly növekedése a hatalmi övezeteknek] Az oroszoknak azonban ez még mindig nem elég. Arra gondol, hogy egy napon nemcsak a diplomáciai frontokon De bizonyára úgy gondolja, hogy aki időt nyer, az életet nyer.
