Menora Egyenlőség, 1974. július-december (13. évfolyam, 518-542. szám)

1974-12-07 / 539. szám

f 1974. december 7. * MENORA 13. oldal FODOR ANDRÁS: FOGYÓKÚRA ÉS CIPÖPERTLI Karinthy "Cirkusz" című könyvéhez egy hosszúnevű magyar fró írt méghosszabb előszót, s ebből értesültem arról, hogy ez a két téma min­den humorista érettségi téte­le. Idestova életem végéhez közeledek, ideje hát, hogy le­érettségizzek, humorból. A baj az, hogy ebből a témából csak három elemim van, két hydrogén elemim és, egy oxy­gén elemim és a kettő össze­keveredett a fejemben. Ezért a két érettségi tételt is ösz­­szekeverem és kérem az é­­rettségi biztosokat, hogy ko­romra való tekintettel enged­jenek át a vizsgán. A cipőpertli ma már nem ugyanaz, mint Karinthy ide­jében volt. A cipőpertli hiva­talos magyar neve már akkor is cipőfűző' volt, mert a cipőt általában befűzték és senki sem mondta, hogy bepertlizi. Akkoriban még pamutból ké­szítették ezeket az iparcikke­ket, ami amúgy is elég gyen­ge anyag, de ehhez még a ma­gasszárú cipőkre kis kapcso­kat is szereltek, aminek fő­hivatása az volt, hogy elfűré­szelje a cipőpertlit, hogy még hamarabb szakadjon el. Ma már kapcsos cipők nem léteznek, a cipőfűzőt pedig ny­lonból készítik, s a végére nem pléhdarabot tesznek, hanem a nylont megkeményítik, hogy könnyebben lehessen a lyukba fűzni. Mégis előfordul, hogy szétfoszlik a cipőpertli vége, ez azonban nem okoz különö­sebb nehézséget, mert a mai cipőkbe csak egyszer fűzik be a cipőfűzőt, amikor még új, azután csak meglazítják és nem kell a végét benyálaz­­va megpödörni, hogy újra be tudjuk fűzni. Nylon ide, nylon oda, azért az sem örökéletű, s velem is előfordult már, hogy a nylon cipőpertlim elszakadt. Bosz­­szusan tartottam kezemben a leszakadt csonkot, azonban e­­szembe sem jutott, hogy ösz­­szekössem. Egyik lábamon ci­pővel, a másikon harisnyával odasántikáltam a szekré­nyemhez, ahol cipőimet tar­tom és megnéztem, melyik az a barna cipőm, amelyiket a legritkábban szoktam felven­ni. Ennek úgyis csámpás már a sarka, le kell adnom a susz­terhez, ebből kiveszem a fű­zőt és akkor semmi bosszú­­sagom nincs. Igaz, hogy a fű­ző egyik vége már szétmált, hiányzik róla a keményftés, de azért sem nyál azok, mert a másik vége ép és úgy fűzöm be, annál a végénél fogva. Saj­nos, ezek a nylon cipőpertlik úgy készülnek, hogy élettarta­muk körülbelül egyforma, ezért másnap elszakad a má­sik cipőfűzőm is. Semmi baj, ott van a csámpás-sarkúcipő, kiveszem belőle a másik fű­zőt is és elégedetten gondo­lok arra, hogy van még három­négy pár barna cipőm, ame­lyekben legalább ugyanannyi pár cipőfűző van, velem nem történhet katasztrófa. De el­határozom, hogy nem leszek olyan feledékeny mint a humo­risták általában és a követke­ző szombaton veszek .néhány pár tartalék cipőfűzőt. De mert tudom, hogy ugyanolyan feledékeny vagyok, mint a jó humoristák, készítek egy kis cédulát, ráírom, hogy "cipő­fűző" és beteszem a cigaret­táim közé. Napi két csomag cigarettát szívok ei, de ez sem akadályoz meg abban, hogy az üres do­bozból áttegyem a cédulát a tele dobozba. Szombaton dél­előtt végre rászánom magam, elmegyek cipőfűzőt venni. Természetesen szombaton rengeteg vevő üldögél az üz­letben, s a kiszolgálók egy­szerre három-négy pár cipőt osztogatnak szét tyúkszem­próbára. Ezek a boltok egész héten üresek, a hétvégén kell megkeresniük az egész heti rezsit, biztosan nem szívesen foglalkoznak olyan vevővel, aki csak cipőpertlit akar ven­ni. Mikor a segéd végre hoz­zám kerül, azt mondom neki, szeretnék egy pár barna ci­pőt, fűzővel együtt. A segéd MONTREAL 3481 ST LAWRENCE BLVDS NAGYSZABÁSÚ Az éttererrben buga DUDUS gyula Nemzetközileg hires cigányzenekarával és kifogyhatatlan zenp- és énekanyagával. DÍSZTERMÜNKBEN «E*po •TÓI közismert HANS STRUMPH'á— BELÉPŐJEGY: személyenként vacsora nélkül $5.­­vacsora és egy pohár bor $ 15.­­páronként vacsora es egy pohár bor $ 25.­­ASZTALFOGLALÁS: 845- 3910 JEGYEK CSAK ELŐVÉTELBEN KAPHATOK DECEMBER 23-ig NOVEMBER 30-án KATALIN BAL A DÍSZTERMÜNKBEN AZ ÓRIÁSI SIKERRE VALÓ TEKINTETTEL MEGISMÉTELVE A ESTTELTt buDAP Észak-Ameri kában soha nem látott nagyszabású magyar műsor. Budapest kedvencei KABOS LÁSZLÓ 1 KONCZ ZSUZSA és a SKORPIÓ EGYÜTTES MONTREALBAN DECEMBER 6-án, PÉNTEKEN ESTE 8 ÓRAKOR a Sheraton Mt. Royal Hotel 9. emeleti báltermében (Peel St.-St. Catherine) Az előadás után pezsgős, táncos cocktail party lesz, a szenzációs Skorpió Együttes zenéjére, a színészek részvételével. Jegyek ára a partyra $6.-, melyben egy pohár pezsgő (vagy más ital) benne foglaltatik. Jegyek elővételben kaphatók: Délibáb Stúdió, 19 Prince Arthur West, tel: 849-2803 Farkas István, 4300 Dupu1» Ave, tel: 733-9756 Panorama Newspaper Pav i (Victoria és Van Home sí ) Jegyek: $8.50, $7.50, $6. árban kaphatók K00S JÁNOS ts *ffv KÜLKEY LÁSZLÓ meg sem rökönyödik ezen a hülyeségen, mert azt hiszi, rosszul beszélek angolul és fűzős cipőt akarok, nem pe­dig olyant, amit gumi tart az ember lábához. A harmadik pár felpróbálá­sa közben arra gondolok, hogy ezek az új cipők milyen szép formájúak. Karcsú, elegáns kaptafán készítik őket, ame­lyek általában nem hasonlíta­nak egy emberi lábhoz, s így remekül mutatnak. Aztán mi­kor két hétig hordtam a cipőt, teljesen elformátlanodik, vagyis hozzáidomult a lábam­hoz, elveszítette szép kaptafa formáját és helyette ugyan­olyan formátlan, mint a lá­bam. A cipő adóval együtt még negyven dollárba sem került, ami sok ugyan egy cipőpertli­­ért, de azt a régi, csámpás cipőt nem érdemes megsar­­kaltatni, amint hazaérek, ki­dobom. A fogyókúra szorosan ösz­­szeköthető a cipőpertlivel. E- lég, ha lazán kötjük meg a ci­pőfűzőt, ebben az esetben min­den öt percben kioldódik, le kell hajolni megkötni, megint csak lazán, ami óránként ti­zenkétszer megismételve na­pi 100-150 lehajlásra ad al­kalmat, s ez már kitűnő fo­gyókúra, ha nem eszünk túl sokat hozzá. Kevésbé hatásos az, ha a pertlit reggel csomó­ra kötjük, mert este, az ágy szélén ülve, cipőnk fölé gör­nyedve legfeljebb félórát kín­lódunk, amíg a körömtisztító segítségével kioldjuk a cso­mót, mert a nylon cipőfűzőt nem lehet csak úgy, egyetlen rántással elszakítani. A fél­órás görnyedés minimális fo­gyással és maximális hátfá­jással végződik. De hát a hát­fájás maga is bizonyos fogyó­kúra, mert az embernek nin­csen kedve enni, meg a sok fájdalomcsillapító úgyis el­veszi az étvágyat. Az sem rossz, ha két pert­lit összepertlizünk egymással és a kapott kétszeres hosszú­ságú zsinórral kötélugrást végzünk, napi félórán keresz­tül. Ha a két pertli együttes hosszúsága nem elég, meg­­toldható egy harmadikkal és az sem számít, ha az egyik barna, a másik fekete. A fe­hér színt azonban lehetőleg kerüljük el, mert erősen em­lékeztet a gipsz színére, ami­re sor kerülhet akkor, ha a sí­kos padlón elcsúszunk, ugrá­lás közben ( habár maga a láb­törés sem rossz fogyókúrá­nak) . Egyetlen cipőpertli elég ahhoz, hogy két bokánkat egy­máshoz kössük és úgy ugrál­juk körül a szomszédságot, kenguru módjára. Még jobb, ha a maradék ci­pőpertlivel két csuklónkat is összekötjük és egyik szabad végét hozzáerősftjük a lábun­kon lévő pertlihez. Ebben a helyzetben még nehezebb ug­­rálgatni, még a kengurunak is, de nagyon hatásos fogyókúra szempontjából, mert az ugrá­lás után a cipőfűzőktől meg kell szabadulni, ami újabb ka­lóriaveszteséget, hátfájást és lábtörést eredményezhet. Az sem rossz, ha megfőz­zük a cipőpertlit és megesz­­szük, mintha makaróni len­ne.- Nagyon vigyázzunk, ne­hogy megfulladjunk rajta, mert akkor már nincs szükség gyomormosásra, a­­mi a tulajdonképpeni fogyást eredményezi. Ajánlatos ezért a cipőpertlit evés előtt rövid darabokra nyiszálni, hogy könnyebb legyen lenyelni. A megkeményített végeket, ha azok nem puhulnak meg főzés közben, éles késsel, vagy fű­résszel távolítsuk el. Végül megemlítek még egy elmés szerkezetet, amely ta­lán a legalkalmasabb a fogyó­kúrára. Itt újra össze kell toldozni több pár pertlit, mert hosszú zsinórra van szüksé­günk. Tányérunk közepébe lyukat kell fúrni és azon át­fűzni a pertli egyik szabadon maradt végét, s a tányér alatt nagy csomót kötni rá, hogy ne tudjon visszabujni. Ezután a pertli szabadon maradt végét dobjuk át a csilláron és kös­sük gallérunk hátső részéhez. Ha a távolságot megfelelően osztjuk be, akkor itt olyan szerkezetet kapunk, hogy ha a tányér felé közeledünk, az felemelkedik a levegőbe és nem tudjuk elérni. Ha viszont hátrálunk, hogy a tányér újra az asztalra kerüljön, olyan tá­vol állunk tőle, hogy így sem érjük el. Vigyázzunk arra, hogy a tányérban lévő étel ne legyen leveses, mert a lé kicsuroghat a tányér és a cso­mó között, a lyukon keresztül az asztalra, s ez a leves szét­fröccsenhet az egész szobán akkor, amikor mérgünkben fejszével darabokra aprítjuk az asztalt. Ami szintén jó testgyakorlás a fogyáshoz. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondok köszönetét azoknak a drága Barátoknak, Ismerősöknek, akik felejthetetlen, drága férjem ST0TTER ERNŐ elhunyta alkalmával a temetési szertartáson resztvettek, Öt utolsó útjára a temetőbe elkísérték és fájdalmam enyhítésére vigasztaló szavaikkal élőszóval, vagy írásban megkerestek. MONTREAL, 1974. december hó. STOTTER ÍREN Férjhez menne, jelenleg Montreálban élő, dolgozó zsidó özvegyasszony, 65-70 körüli férfihez. Leveleket,v ’’Magyar - Román - Héber* ’ jelige alatt a MENÓRA mont­­reáli kiadóhivatala továbbít. FÉRJHEZ ADNAM Montrealban élő szép, szőke, csinos, 160 cm magas, jó ál­lásban lévő, kifogástalan uri­­nő rokonomat 1 kisfiúval. Keresek számára 32-39 éves egészséges, megbi zható, el­rendezett, jóérzésű, gyermek­­szerető ASKENAZ férfit. Leveleket. P.O.Box 163 5858 Cote des Neiges Rd., Post Office H3S 2S5. A B0URRET PASTRY S DELICATESSEN 5771 VICTORIA Ave. 7J3-846?. Finom külföldi és kanadai csemegeárúk és sajtok. Az ismert legfinomabb magyar hentesárúk. Magyar és európai cukrászsütemények. Külföldi espresso kávé, kakaó, konzerv. * Naponta friss tejtermékek, kenyér, péksütemény. SZABAD ouc ixk:IX KI PARKOLÁS XK— XX----­Uj magyar garage T. BOLVARI INC. Fina Service Station 432 ST. JAMES STREET WEST TEL.: 933-9143 Mindennemű autójavítást garan­ciával. — TOWING SERVICE. TELI GUMIK KAPHATÓK 40 ezer ml. GARANCIÁVAL INFLATION??? CUT FOOD BILLS BY .30 ... NOW Method is heartily approved by Governments and Consumers. Thousands are NOW using this logical and foolproof system in North America AND beating inflation. ( You can obtain method and data (quantity limited) by sending name, address and SI.00 to: FIAT LUX INSTITUTE 1255 University Street Suite 309 Montreal, Que.

Next

/
Thumbnails
Contents