Menora Egyenlőség, 1974. július-december (13. évfolyam, 518-542. szám)

1974-07-06 / 518. szám

MEND En ''*• Brua,ti U-S.A. "8" Jersey í39(j3 Second class mail registration No. 137) AZ ÉSZAKAMERIKAI MA6YAR ZSIDÓSÁG LAPJA OLVASÁS KO Ez a cím, "Olvasás közben", amivel rendszerint a hét ese­ményei okozta gondolataimat szoktam olvasóimmal közöl­ni, ezúttal nem pontos. Az el­múlt héten ugyanis nem olvas­tam; e héten drukkoltam , .. Emberi gyengeségeim közé tartozik, hogy Imádom a fut­ballt; Amerikában élvén, pon­tosabban kell meghatároznom: a focit. Most, mikor Németor­szágban a négyévenként lebo­nyolításra kerülő futball vi­lágbajnokság folyik, félre­tettem minden dolgomat, és lelkiismeretesen eljárogat­­tam a torontói Maple Leaf Garden-ba, ahol helyszíni te­levíziós közvetítésben, egye­nes adásban sugároznak vi­lágbajnoki mérkőzéseket. Jó futballt nézni nagy élve­zet; nem csoda tehát, hogy sokezer drukkertársammal együtt, Izgatottan rágtam körmömet a vetítővászon e­­ló’tt. Egy Ilyen mérkőzésen Torontóban, New Yorkban, Montreálban, Chicagóban,Los Angelesben bábeli hangzavar uralkodik. A gép ugyanis tel­jes hangeró'vel közvetíti a né­met városokból a szurkolók lelkesedését, s ez már önma­gában sem csekélység. A zártkörű televíziós adásokon pedig ehhez még hozzájárul a helyi drukkerek üvöltése; né­metek, lengyelek, dél ameri­kaiak, olaszok, jugoszlávok lázasan biztatják játékosaikat, akik — mivel azOrwell-meg­­álmodta kétirányú televíziós adás még nem működik, — mindebből persze semmit sem hallanak. De talán nem Is fon­tos, hogy hallják. Ha hallanák Is, nem figyelnének oda; el vannak foglalva, ők a játéko­sok, nekik Játszanlok kell. Agyrendszerüket és fizioló­giai működésüket arra táplál­ták be, hogy egy kerek bőr­gömböt maximális erőfeszí­téssel bekergessenek egy na­gyobb terület kisebb térfoga­tú, gerendával és hálóval megjelölt helyére. Ha ez sike­rül: gól. Boldogak a játékosok, vagy legalább is a játékosok fele; boldogak a pályát körül­vevő’ nézők — vagy legalábbis a nézők fele; boldog a vilá­gon nyolcszáz millió ember ( állítólag ennyien nézik tele­víziós adásokon a futball - világbajnokságot)— vagy leg­alábbis a fele. A dolgot úgy Is lehetne ér­telmezni, hogy a futballvilág­­bajnokság ez évben az embe­riség legnagyobb áldása, mert én bizony nem hallottam sem­mi más olyan eseményről, a­­mely négyszáz millió embert boldoggá tenne. De lehet úgy Is mondani, hogy az egésznek semmi értelme nincs. Nem vagyok annyira elfogult futballrajongó, hogy ne figyel­nék komolyan az ellenérvekre, melyek szerint az egésznek semmi köze nincs a sporthoz. Hiszen a pályán csak huszon­két, a bfrákkal együtt huszon­öt ember szaladgál; ők edzik a testüket. Nyolcvanezer néző a pálya körül legfeljebb a tü­dejét tágítja és a friss levegőt élvezi. A büdös termekben felállított televíziós készülé­kek előtt a nyolcszáz millió még a friss levegő áldásaiban sem részesül; ők olyan sport­emberek, akik a sötétben, a büdösben kiabálnak és az ér­dekeltek úgysem hallják őket. Ja kérem. Ilyen a sport . ,. Én Is ülök tehát a sötétben, GONDOLATOK NIXONRÓL, BREZSNYEVRŐL, ZÁCHÁROV PROFESSZORRÓL, MEG A FUTBALL DRUKKERRŐL. körülöttem vadul ordítanak az emberek. A szurkolók töm­bökben helyezkednek el; az egyik csoport lázasan lengeti a jugoszláv zászlót, a másik sarokból ütemesen hangzik a " Deutschland, Deutschland" kiáltás, arrébb zamatos spa­nyol káromkodásokban brazil, argentin vagy haitit drukkerek fejezik ki elégedetlenségüket. Egy negyedik csoport önkí­vületben énekli a lengyel himnuszt. Kezdjem-e magya­rázni nekik, hogy amit csinál­nak, dőreség? Hogy akiknek a biztatás, az izgalom szól, a­­zok nem hallják? Hogy amit a drukkolok a vásznon látnak, az tulajdonképpen nem a valóság, csak annak vetített mása ? Hogy bár lényegében egy és ugyanazon pillanatban történ­nek az események, ők mégis klvülrekedtek, periférián ál­lók, s az eseményeknek nem­csak résztvevői, de még a szó szoros értelmében vett druk­kerei sem lehetnek? Hiszen a drukkolás lényege az, hogy a biztatás, a bekiabált ta­nácsok, szidalmak valamilyen minimális formában hangol­ják, befolyásolják az esemé­nyeket. A televíziós közvetí­tésnél mindez nincs. De akkor kinek, minek kiabálnak ? Nem szívesen vonokle Ilyen súlyos, sértő, végletes követ­keztetést, de mit csináljak? Aki cél nélkül kiabál, aki vá­szonra vetített személyeknek ad tanácsot, remélve, hogy a tanács eljut az illetőhöz, an­nak — högy finoman fejezzük ki magunkat — nincs ki mind a négy kereke. Az — velem e­­gyütt — valami furcsa tömeg­őrület hatása alá került; az a sportizgalom tébolyultjává vált. Várj csak, kedves barátom, mondom önmagámnak, ne 1- télkezz ilyen gyorsan. Gondold csak mégegyszer végig ezt a dolgot, mielőtt a nyolcszáz milliónak ( és velük együtt ön­magadnak is ) kiállítod a" dill­­flepnit”. Tényleg igaz lenne, hogy mindenki bolond, aki o­­lyankor is kiabál, amikor tud­ja, hogy hangjára senki sem figyel; aki akkor is változtat­ni szeretne dolgokon, befolyá­solni akarna eseményeket, a­­mikor tudja, hogy ez teljesen lehetetlen? Egyáltalán ml az, hogy bolond ? Ml az, hogy cél nélkül kiabálni? Klnekvan jo­ga megállapítani ki bolond és ki nem? Kinek van joga véle­ményt, ítéletet mondani a kia­bálásról: célirányos-e az, vagy sem ? így meditáltam magamban egy napon keresztül, s a kér­dés sokkal Jobbanfoglalkozta­­tott, mint az: Németország vagy Hollandia,Lengyelország vagy Brazíliavallhatja-e majd magit négy évre a világ leg­jobb futball-nemzetének. EGY BOLOND ÉHSÉG-SZTRÁJKBA KEZD Este tizenegy óra volt. Ki­nyitottam a televíziót és a hí­reket kezdtem figyelni. Az első érdekességet Moszkvá­ból közölték. Arról számoltak be, hogy Záchárov professzor a kiváló szovjet fizikus, az o­­rosz atombomba egyik szülő­je, furcsán viselkedik. A fur­csa viselkedést ezúttal a szovjet hatóságok fogalmaz­ták így. Záchárov ugyanis, aki évek óta a szovjet szellemi el­lenállás egyik vezére, Nixon moszkvai látogatásával egy­­időben éhségsztrájkba kez­dett. Az amerikai elnök fi­gyelmét ezzel akarta felhívni arra, hogy vendéglátói és tár­gyalópartnerei, a kommunista párt vezérel nem méltó part­nerok és nem alkalmasak tár­gyalásra. Záchárov ellene van a détente-nek, mert vélemé­nye szerint a Nyugat engedé­kenysége csak növeli az orosz birodalom népeinek és egye­­delnek elnyomását, "zöld fényt" ad a Kreml uralnak, hogy már az eddiginél is ke­vésbé tartsák tiszteletben az alapvető emberi jogokat. A szovjet hatóságok nyilat­kozata arról, hogy Záchárov "furcsán viselkedik", vilá­gosan első lépése annak a szándéknak, hogy Záchárovot, — az egyre kellemetlenebb el­lenállót — bolondok házába zárják. A szovjet vélemény szerint Záchárov bolond; jó lesz vi­gyázni, — mondom magamban. Záchárov kétségbeesetten or­dít. Ordít a süket füleknek, ordít a pályán kívül, sőt a hal­lókörön kívül; ordít, teljesen céltalanul. Nyilván ő maga is tudja, hogy ordítására senki nem figyel. Mégis ordít. Te­hát ha az én korábbi gondolat­menetem helyes, úgy Záchá­rov bolond. Ejnye, ejnye, mondom magamban, lehetsé­ges, hogy azonos véleményen lennék a Kremllel? Ez a gon­dolat annyira elborzaszt, hogy korábbi töprengésem bele­nyúlik az éjszakába, és élői­ről kezdem a megoldhatatlan­nak tűnő egyenlet kibogozását. Tehát vannak a cselekvők és vannak a kiabálók . . . Akik cselekszenek, azok nyilván És akik nem hallják és nem is akarják hallani: Brezsnyev és Nixon Jobban tudják ... Aki olyan tökélyre emelkedett a labda­rúgás gyakorlásában, hogy országát 11 legjobb játékos között képviselheti, annak nincs szüksége tanácsra. Aki odáig emelkedett a politika mesterségében, hogy ( szigo­rúan a példa kedvéért mond­juk) az Egyesült Államokat mint elnök vagy külügymi­niszter képviselheti nemzet­közi csúcstalálkozásokon, az nem szorul rá arra, hogy a pálya széléről biztatgassák: mit és hogyan csináljon. De vajon igaz-e ez a következte­tés? " Egyedül...egyedül" — zúg a tömeg a tribünön, de a német Müller, a lengyel Lat­­ko, vagy a holland Repp mégis lepasszolja a labdát. Az akció eredménytelenül végződik. Az eseményeket nem lehet visz­­szacsinálnl és soha többé nem derül ki, vajon ml történt vol­na, ha a szupersztár hallgat a tribün tanácsaira és egyedül viszi a labdát. Gól lett volna? Nem lett volna gól? És hágói lett volna, kinek jó, kinek rossz ? Záchárov kiabál a hallókö­rön kívül. Nixon, Kissinger nem figyelnek oda. Szinte biz­tosan mondhatjuk: az ő akció­juknak nem lesz sok eredmé­nye. Hogy mi lenne az ered­ménye, ha Záchárovra és a többi záchárovokra figyelné­nek — ez sosem fog kiderülni. Bolond, mondják a "játéko­sok" Záchárovra, lehetetlent akar; nem veszi figyelembe az adott körülményeket; nem tekinti át az " egész pályát". A halhatatlan magyar mes­ter, Karinthy Frigyes egy cso­dálatos karcolata Jut eszembe a pékről, akit a bolondokhá­zába zártak. A pék ugyanis minden reggel megsütötte a friss zsemlyét, aztán kosár­ba kivitte az utcára és szét­osztotta Ingyen az éhezők kö­zött. A péknek ugyanis az a dolga, hogy friss kenyeret, friss zsemlyét készítsen az éhezőknek. A pék: péknek képzelte magát, tehát bolond volt. A pék kiabált a maga módján. Azt kiabálta, hogy aki éhes, annak enni kell. Nem a pék dolga, hogy megkérdezze: elég-e az emberek pénze vagy sem. Ez talán a közgazdászok dolga, nem a péké. De ha a péket bolondok há­zába zárják, ezzel eleget tesz­nek a társadalom ítéletének. Kényelmes és megnyugtató megoldás, nincs szükség to­vábbi gondolkodásra, lelkiis­meret vizsgálatra. Záchárov, foglalkozása sze­rint atomfizikus; társadalmi kategóriája szerint, tudós. A tudósnak az a dolga, hogy tu­dományát, képességeit az em­beriség érdekében használja fel. Magasabbrendű szellemét az emberiség Javának elő­segítésére akarja fordítani. Ha atomtudós, úgy azt akar­ja, hogy az atomot az emberi­ség Jólétére gyümölcsöztes­­sék, s ezért ellene van minden olyan alakulásnak, amely azo­kat segíti, akik az atomkor­szak eredményeit az emberek rabszolgasorban való tartá­sára akarják felhasználni. A Karinthy-1 megfogalmazás szerint Záchárov, a tudós, tu­dósnak képzeli magát, tehát bolond. Vagyis bolondok há­zába kell zárni azt, aki an­nak képzeli magát ami valójá­éban, és aki a valódi lényéből Záchárov professzor: Aki hiába kiabál a n evünkben is. eredő következtetést a vég­sőkig keresztülviszi, függet­lenül attól, mi lesz ennek a konklúziója saját magára néz­ve. Hány ezren, hány millióan vannak avilágonazáchárovok, ha nem rendelkeznek is mind­járt az orosz professzor szel­lemi felkészültségével és el­szántságával. Hány ezren, hány millióan vannak a druk­kerok a pálya szélén, a televí­ziós készülékeknél, akik mondják, hogy mit kell csi­nálni, de senki sem hallgat rájuk. Hátha igazuk van?Hát­­ha Hans, Alfonso, Grigorij, Joe jó1, látja a dolgot, jobban, mint a játékos a pályán?Nem tudom a pontos választ, felel­jenek rá olvasóim: bolond-e Hans, Alfonso, Grigorij, Joe, ha kiabál? Hogy süket füleknek kiabál? Talán csak öntudatla­nul megelőzik korukat. Ha a technika így halad tovább, a következő futball világbajnok­ságon (1978-ban Argentíná­ban) talán már afutballpályá­­ra fogják vlsszaközvetfteni a nyolcszázmillió televíziós néző felhördülését, kiabálá­sát, tanácsát, szidalmait. Ak­kor már rögtön nem számíta­nak bolondnak. KIK CSINÁLJÁK A SZABÁLYOKAT ? És a játékosok? A huszon­kettők Münchenben vagy Han­noverben? A kettők, nagy né­gyek vagy tizek Moszkvában? A százak a világ különböző po­litikai arénáiban? Akik csak rugdosnak, ha nem is céltala­nul, de mindenesetre maguk­kreálta célok érdekében, ma­­guk-kreálta szabályok alapján rugdossák a labdát, rugdossák egymást, rugdosnak bennün­ket . . . Tényleg benne van-e a játékszabályokban, hogy a tribünre nem kell, sőt nem szabad figyelni? Tényleg a jó­zanság, , a beszámfthatóság kritériuma-e a tribün hangu­latának, véleményének figyel­men kívül hagyása, s az a meg­győződés, hogy ők tudják a leg­jobban? Igaz, a drukkerok az amerikai vetítővásznak előtt csak gépeknek kiabálnak. De vajon a játékosok, fotballjáté­­kosok és politikai játékosok, maguk Is nem gépek-e csupán? Adatokat, tételeket tápláltak beléjük s a megfelelő gomb megnyomása után működésbe lépnek. Még csak nem is old­ják meg a problémát olyan gyorsan, sem olyan pontosan, mint egy jóminőségű elektro­mos agy. Akik ügyeinket irá­nyítják, ugyanúgy készen kap­ják a sémákat, mintázok,akik pályaszélről vagy más konti­nensről átkiabálnak. És még­is ... Ha valaki a szabvány­tól elütő gondolatot vet fel; ha valaki akkor is hallatni kíván­ja vélt igazságát, ha tudja hogy hangja nem jut el az illetéke­sekhez: készen vagyunk az ítélettel . . . bolond ! Rég túl vagyok már azon, nogy válaszolni tudjak az ön­magámnak feltett kérdésekre. Úgy érzem, zűrzavaros ko­runkban már az is tisztelet­reméltó teljesítmény, ha va­laki egyáltalán kérdezni tud. így nem merek ítéletet mon­dani Nixon és Kissinger fölött. Nem merem eldönteni, he­lyes-e a détente-politikavagy sem. Abban sem tartom ma­gam megfellebbezhetetlen bí­rónak, hogy a focinak — amit, ismétlem, imádok, — van-e létjogosultságavagy sem. E- gyet tudok határozottan: a kö­vetkező mérkőzéseket Ismét nézni fogom a Maple Leaf Gar­den-ban, és szegyenkezés nél­kül kiabálni fogok a többiekkel együtt. Ha esetleg belső énem tiltakozna a tömeghangulat el­len, a hiába kiáltozó Záchárov fog eszembejutnl. Annyi min­dent elvettek már tőlünk . . . Legalább a cél nélküli, re­ménytelen ordítás jogáért vívjunk késhegyremenő csa­tát . Egri György

Next

/
Thumbnails
Contents