Menora Egyenlőség, 1974. július-december (13. évfolyam, 518-542. szám)
1974-07-06 / 518. szám
MEND En ''*• Brua,ti U-S.A. "8" Jersey í39(j3 Second class mail registration No. 137) AZ ÉSZAKAMERIKAI MA6YAR ZSIDÓSÁG LAPJA OLVASÁS KO Ez a cím, "Olvasás közben", amivel rendszerint a hét eseményei okozta gondolataimat szoktam olvasóimmal közölni, ezúttal nem pontos. Az elmúlt héten ugyanis nem olvastam; e héten drukkoltam , .. Emberi gyengeségeim közé tartozik, hogy Imádom a futballt; Amerikában élvén, pontosabban kell meghatároznom: a focit. Most, mikor Németországban a négyévenként lebonyolításra kerülő futball világbajnokság folyik, félretettem minden dolgomat, és lelkiismeretesen eljárogattam a torontói Maple Leaf Garden-ba, ahol helyszíni televíziós közvetítésben, egyenes adásban sugároznak világbajnoki mérkőzéseket. Jó futballt nézni nagy élvezet; nem csoda tehát, hogy sokezer drukkertársammal együtt, Izgatottan rágtam körmömet a vetítővászon eló’tt. Egy Ilyen mérkőzésen Torontóban, New Yorkban, Montreálban, Chicagóban,Los Angelesben bábeli hangzavar uralkodik. A gép ugyanis teljes hangeró'vel közvetíti a német városokból a szurkolók lelkesedését, s ez már önmagában sem csekélység. A zártkörű televíziós adásokon pedig ehhez még hozzájárul a helyi drukkerek üvöltése; németek, lengyelek, dél amerikaiak, olaszok, jugoszlávok lázasan biztatják játékosaikat, akik — mivel azOrwell-megálmodta kétirányú televíziós adás még nem működik, — mindebből persze semmit sem hallanak. De talán nem Is fontos, hogy hallják. Ha hallanák Is, nem figyelnének oda; el vannak foglalva, ők a játékosok, nekik Játszanlok kell. Agyrendszerüket és fiziológiai működésüket arra táplálták be, hogy egy kerek bőrgömböt maximális erőfeszítéssel bekergessenek egy nagyobb terület kisebb térfogatú, gerendával és hálóval megjelölt helyére. Ha ez sikerül: gól. Boldogak a játékosok, vagy legalább is a játékosok fele; boldogak a pályát körülvevő’ nézők — vagy legalábbis a nézők fele; boldog a világon nyolcszáz millió ember ( állítólag ennyien nézik televíziós adásokon a futball - világbajnokságot)— vagy legalábbis a fele. A dolgot úgy Is lehetne értelmezni, hogy a futballvilágbajnokság ez évben az emberiség legnagyobb áldása, mert én bizony nem hallottam semmi más olyan eseményről, amely négyszáz millió embert boldoggá tenne. De lehet úgy Is mondani, hogy az egésznek semmi értelme nincs. Nem vagyok annyira elfogult futballrajongó, hogy ne figyelnék komolyan az ellenérvekre, melyek szerint az egésznek semmi köze nincs a sporthoz. Hiszen a pályán csak huszonkét, a bfrákkal együtt huszonöt ember szaladgál; ők edzik a testüket. Nyolcvanezer néző a pálya körül legfeljebb a tüdejét tágítja és a friss levegőt élvezi. A büdös termekben felállított televíziós készülékek előtt a nyolcszáz millió még a friss levegő áldásaiban sem részesül; ők olyan sportemberek, akik a sötétben, a büdösben kiabálnak és az érdekeltek úgysem hallják őket. Ja kérem. Ilyen a sport . ,. Én Is ülök tehát a sötétben, GONDOLATOK NIXONRÓL, BREZSNYEVRŐL, ZÁCHÁROV PROFESSZORRÓL, MEG A FUTBALL DRUKKERRŐL. körülöttem vadul ordítanak az emberek. A szurkolók tömbökben helyezkednek el; az egyik csoport lázasan lengeti a jugoszláv zászlót, a másik sarokból ütemesen hangzik a " Deutschland, Deutschland" kiáltás, arrébb zamatos spanyol káromkodásokban brazil, argentin vagy haitit drukkerek fejezik ki elégedetlenségüket. Egy negyedik csoport önkívületben énekli a lengyel himnuszt. Kezdjem-e magyarázni nekik, hogy amit csinálnak, dőreség? Hogy akiknek a biztatás, az izgalom szól, azok nem hallják? Hogy amit a drukkolok a vásznon látnak, az tulajdonképpen nem a valóság, csak annak vetített mása ? Hogy bár lényegében egy és ugyanazon pillanatban történnek az események, ők mégis klvülrekedtek, periférián állók, s az eseményeknek nemcsak résztvevői, de még a szó szoros értelmében vett drukkerei sem lehetnek? Hiszen a drukkolás lényege az, hogy a biztatás, a bekiabált tanácsok, szidalmak valamilyen minimális formában hangolják, befolyásolják az eseményeket. A televíziós közvetítésnél mindez nincs. De akkor kinek, minek kiabálnak ? Nem szívesen vonokle Ilyen súlyos, sértő, végletes következtetést, de mit csináljak? Aki cél nélkül kiabál, aki vászonra vetített személyeknek ad tanácsot, remélve, hogy a tanács eljut az illetőhöz, annak — högy finoman fejezzük ki magunkat — nincs ki mind a négy kereke. Az — velem együtt — valami furcsa tömegőrület hatása alá került; az a sportizgalom tébolyultjává vált. Várj csak, kedves barátom, mondom önmagámnak, ne 1- télkezz ilyen gyorsan. Gondold csak mégegyszer végig ezt a dolgot, mielőtt a nyolcszáz milliónak ( és velük együtt önmagadnak is ) kiállítod a" dillflepnit”. Tényleg igaz lenne, hogy mindenki bolond, aki olyankor is kiabál, amikor tudja, hogy hangjára senki sem figyel; aki akkor is változtatni szeretne dolgokon, befolyásolni akarna eseményeket, amikor tudja, hogy ez teljesen lehetetlen? Egyáltalán ml az, hogy bolond ? Ml az, hogy cél nélkül kiabálni? Klnekvan joga megállapítani ki bolond és ki nem? Kinek van joga véleményt, ítéletet mondani a kiabálásról: célirányos-e az, vagy sem ? így meditáltam magamban egy napon keresztül, s a kérdés sokkal Jobbanfoglalkoztatott, mint az: Németország vagy Hollandia,Lengyelország vagy Brazíliavallhatja-e majd magit négy évre a világ legjobb futball-nemzetének. EGY BOLOND ÉHSÉG-SZTRÁJKBA KEZD Este tizenegy óra volt. Kinyitottam a televíziót és a híreket kezdtem figyelni. Az első érdekességet Moszkvából közölték. Arról számoltak be, hogy Záchárov professzor a kiváló szovjet fizikus, az orosz atombomba egyik szülője, furcsán viselkedik. A furcsa viselkedést ezúttal a szovjet hatóságok fogalmazták így. Záchárov ugyanis, aki évek óta a szovjet szellemi ellenállás egyik vezére, Nixon moszkvai látogatásával egyidőben éhségsztrájkba kezdett. Az amerikai elnök figyelmét ezzel akarta felhívni arra, hogy vendéglátói és tárgyalópartnerei, a kommunista párt vezérel nem méltó partnerok és nem alkalmasak tárgyalásra. Záchárov ellene van a détente-nek, mert véleménye szerint a Nyugat engedékenysége csak növeli az orosz birodalom népeinek és egyedelnek elnyomását, "zöld fényt" ad a Kreml uralnak, hogy már az eddiginél is kevésbé tartsák tiszteletben az alapvető emberi jogokat. A szovjet hatóságok nyilatkozata arról, hogy Záchárov "furcsán viselkedik", világosan első lépése annak a szándéknak, hogy Záchárovot, — az egyre kellemetlenebb ellenállót — bolondok házába zárják. A szovjet vélemény szerint Záchárov bolond; jó lesz vigyázni, — mondom magamban. Záchárov kétségbeesetten ordít. Ordít a süket füleknek, ordít a pályán kívül, sőt a hallókörön kívül; ordít, teljesen céltalanul. Nyilván ő maga is tudja, hogy ordítására senki nem figyel. Mégis ordít. Tehát ha az én korábbi gondolatmenetem helyes, úgy Záchárov bolond. Ejnye, ejnye, mondom magamban, lehetséges, hogy azonos véleményen lennék a Kremllel? Ez a gondolat annyira elborzaszt, hogy korábbi töprengésem belenyúlik az éjszakába, és élőiről kezdem a megoldhatatlannak tűnő egyenlet kibogozását. Tehát vannak a cselekvők és vannak a kiabálók . . . Akik cselekszenek, azok nyilván És akik nem hallják és nem is akarják hallani: Brezsnyev és Nixon Jobban tudják ... Aki olyan tökélyre emelkedett a labdarúgás gyakorlásában, hogy országát 11 legjobb játékos között képviselheti, annak nincs szüksége tanácsra. Aki odáig emelkedett a politika mesterségében, hogy ( szigorúan a példa kedvéért mondjuk) az Egyesült Államokat mint elnök vagy külügyminiszter képviselheti nemzetközi csúcstalálkozásokon, az nem szorul rá arra, hogy a pálya széléről biztatgassák: mit és hogyan csináljon. De vajon igaz-e ez a következtetés? " Egyedül...egyedül" — zúg a tömeg a tribünön, de a német Müller, a lengyel Latko, vagy a holland Repp mégis lepasszolja a labdát. Az akció eredménytelenül végződik. Az eseményeket nem lehet viszszacsinálnl és soha többé nem derül ki, vajon ml történt volna, ha a szupersztár hallgat a tribün tanácsaira és egyedül viszi a labdát. Gól lett volna? Nem lett volna gól? És hágói lett volna, kinek jó, kinek rossz ? Záchárov kiabál a hallókörön kívül. Nixon, Kissinger nem figyelnek oda. Szinte biztosan mondhatjuk: az ő akciójuknak nem lesz sok eredménye. Hogy mi lenne az eredménye, ha Záchárovra és a többi záchárovokra figyelnének — ez sosem fog kiderülni. Bolond, mondják a "játékosok" Záchárovra, lehetetlent akar; nem veszi figyelembe az adott körülményeket; nem tekinti át az " egész pályát". A halhatatlan magyar mester, Karinthy Frigyes egy csodálatos karcolata Jut eszembe a pékről, akit a bolondokházába zártak. A pék ugyanis minden reggel megsütötte a friss zsemlyét, aztán kosárba kivitte az utcára és szétosztotta Ingyen az éhezők között. A péknek ugyanis az a dolga, hogy friss kenyeret, friss zsemlyét készítsen az éhezőknek. A pék: péknek képzelte magát, tehát bolond volt. A pék kiabált a maga módján. Azt kiabálta, hogy aki éhes, annak enni kell. Nem a pék dolga, hogy megkérdezze: elég-e az emberek pénze vagy sem. Ez talán a közgazdászok dolga, nem a péké. De ha a péket bolondok házába zárják, ezzel eleget tesznek a társadalom ítéletének. Kényelmes és megnyugtató megoldás, nincs szükség további gondolkodásra, lelkiismeret vizsgálatra. Záchárov, foglalkozása szerint atomfizikus; társadalmi kategóriája szerint, tudós. A tudósnak az a dolga, hogy tudományát, képességeit az emberiség érdekében használja fel. Magasabbrendű szellemét az emberiség Javának elősegítésére akarja fordítani. Ha atomtudós, úgy azt akarja, hogy az atomot az emberiség Jólétére gyümölcsöztessék, s ezért ellene van minden olyan alakulásnak, amely azokat segíti, akik az atomkorszak eredményeit az emberek rabszolgasorban való tartására akarják felhasználni. A Karinthy-1 megfogalmazás szerint Záchárov, a tudós, tudósnak képzeli magát, tehát bolond. Vagyis bolondok házába kell zárni azt, aki annak képzeli magát ami valójáéban, és aki a valódi lényéből Záchárov professzor: Aki hiába kiabál a n evünkben is. eredő következtetést a végsőkig keresztülviszi, függetlenül attól, mi lesz ennek a konklúziója saját magára nézve. Hány ezren, hány millióan vannak avilágonazáchárovok, ha nem rendelkeznek is mindjárt az orosz professzor szellemi felkészültségével és elszántságával. Hány ezren, hány millióan vannak a drukkerok a pálya szélén, a televíziós készülékeknél, akik mondják, hogy mit kell csinálni, de senki sem hallgat rájuk. Hátha igazuk van?Hátha Hans, Alfonso, Grigorij, Joe jó1, látja a dolgot, jobban, mint a játékos a pályán?Nem tudom a pontos választ, feleljenek rá olvasóim: bolond-e Hans, Alfonso, Grigorij, Joe, ha kiabál? Hogy süket füleknek kiabál? Talán csak öntudatlanul megelőzik korukat. Ha a technika így halad tovább, a következő futball világbajnokságon (1978-ban Argentínában) talán már afutballpályára fogják vlsszaközvetfteni a nyolcszázmillió televíziós néző felhördülését, kiabálását, tanácsát, szidalmait. Akkor már rögtön nem számítanak bolondnak. KIK CSINÁLJÁK A SZABÁLYOKAT ? És a játékosok? A huszonkettők Münchenben vagy Hannoverben? A kettők, nagy négyek vagy tizek Moszkvában? A százak a világ különböző politikai arénáiban? Akik csak rugdosnak, ha nem is céltalanul, de mindenesetre magukkreálta célok érdekében, maguk-kreálta szabályok alapján rugdossák a labdát, rugdossák egymást, rugdosnak bennünket . . . Tényleg benne van-e a játékszabályokban, hogy a tribünre nem kell, sőt nem szabad figyelni? Tényleg a józanság, , a beszámfthatóság kritériuma-e a tribün hangulatának, véleményének figyelmen kívül hagyása, s az a meggyőződés, hogy ők tudják a legjobban? Igaz, a drukkerok az amerikai vetítővásznak előtt csak gépeknek kiabálnak. De vajon a játékosok, fotballjátékosok és politikai játékosok, maguk Is nem gépek-e csupán? Adatokat, tételeket tápláltak beléjük s a megfelelő gomb megnyomása után működésbe lépnek. Még csak nem is oldják meg a problémát olyan gyorsan, sem olyan pontosan, mint egy jóminőségű elektromos agy. Akik ügyeinket irányítják, ugyanúgy készen kapják a sémákat, mintázok,akik pályaszélről vagy más kontinensről átkiabálnak. És mégis ... Ha valaki a szabványtól elütő gondolatot vet fel; ha valaki akkor is hallatni kívánja vélt igazságát, ha tudja hogy hangja nem jut el az illetékesekhez: készen vagyunk az ítélettel . . . bolond ! Rég túl vagyok már azon, nogy válaszolni tudjak az önmagámnak feltett kérdésekre. Úgy érzem, zűrzavaros korunkban már az is tiszteletreméltó teljesítmény, ha valaki egyáltalán kérdezni tud. így nem merek ítéletet mondani Nixon és Kissinger fölött. Nem merem eldönteni, helyes-e a détente-politikavagy sem. Abban sem tartom magam megfellebbezhetetlen bírónak, hogy a focinak — amit, ismétlem, imádok, — van-e létjogosultságavagy sem. E- gyet tudok határozottan: a következő mérkőzéseket Ismét nézni fogom a Maple Leaf Garden-ban, és szegyenkezés nélkül kiabálni fogok a többiekkel együtt. Ha esetleg belső énem tiltakozna a tömeghangulat ellen, a hiába kiáltozó Záchárov fog eszembejutnl. Annyi mindent elvettek már tőlünk . . . Legalább a cél nélküli, reménytelen ordítás jogáért vívjunk késhegyremenő csatát . Egri György
