Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-05-04 / 509. szám

8. oldal MENORA * 1974. május 4. MX GulaG IGETVILAG Meg­győződéstől vezetve teljesítették az utasításokat, likvidálták embertár­saikat, kílldték akasztófára tegnapi barátaikat, elvtársaikat. Egyetlen egy sem volt a vezetők közül — ma mártíroknak vannak elkönyvelve —, aki akár egy pillanatig is tétová­zott vola, hogy halálba küldjön elvtársat és pártonkfvüllt egyaránt. Az 1937-es év jelentősége abban van, hogy megmutatta: mit ér az az eszme, amellyel annyit ágáltak, amelyről annyit szónokoltak, ami­kor hozzáláttak annak az Oroszor­szágnak megsemmisítéséhez, amely számukra sosem tartogatott Ilyen szörnyű sorsot. Azok, akik 1918-36 között lettek megsemmisítve, sosem váltak olyan sfró-rívó gyávákká mint azok a vezető kommunisták, akikre ezután került sor. Ha valaki végig­olvassa az 1936-38- közti perek tör­ténetét, nem tudja, vajon Sztálin és hóhérai, vagy a magukat porba alá­zó vádlottak taszítják-e jobban visz­­sza, akik olyan keményeknek, kö­nyörteleneknek bizonyultak, amíg szabadon jártak és akik a földön csúsztak, amikor elérte őket a sor­suk. De vajon hogy maradhat az ember erős? Mihelyt bezárul mögötted a börtönajtó, felejtsd el, amit hátra­hagytál, a régi életedet. Nyíltan nézz szembe a ténnyel: az élet végét­ért, talán a kelleténél hamarabb és lesz, ami lesz. Megölnek, most, vagy utóbb; inkább most, hadd es­sünk túl rajta. Sosem leszek újra szabad. Nincs semmim. A család megszűnt számomra, én a családom számára. A földi porhüvelyem fe­lesleges teher. Ha valamit, úgy a lelkemet, a szellememet akarom megőrizni. Persze, mindez akkor még fel sem ötlött az agyamban. Nem csajc arra nem voltam hajlandó, hogy megszokott életemhez kötő szálai­mat elvágjam, de még arra is fu­totta, hogy azzal foglalkozzam, mi történik a ceruzáimmal, amelyeket a letartóztatáskor koboztak el. Ami pedig későbbi kihallgatásaimat il­leti, így visszagondolva, nincs okom büszkélkedni. Kitartóbb és ravaszabb lehettem volna. De eleinte meg voltam za­varodva és el voltam keseredve. Ha valami nem gyötör, úgy az a tudat, hogy hála Isten, nem buk­tattam le másokat. Persze, kévésén múlott. Jezepov kapitány, az előadóm tá­gas, világos ablakú dolgozószobában vett kezelésbe. A falról négy méte­res kép nézett le, a Hatalmasé. A kapitány a kép alatt állt és teát­­rálisan azt mondta: “Az életünket is adjuk érte, ha kell, a tankok elé ugrunk, ha szükséges!” Leveleinkben a Nagy Tanítót egy­szerűen kétbalkezesnek tituláltuk és ez önmagában éppen elég terhelő adat volt ellenünk a nyomozók ke­zében. Nem volt hát szükség váda­kat kiagyalni, a százados is főként arra törekedett, hogy mások nyo­mára jusson, hogy lebuktassa azo­kat, akiknek szintén írtam levelet. Meg kell valljam, bizony szabad­­szájúan nyilatkoztam ezekben a le­velekben és kész csoda, hogy egy­általán válaszra méltatták. Sőt, he­lyenként a címzettek is el-elszórtak néhány, politikailag nem egészen szalonképes észrevételt. Egyik volt iskolatársam majdnem ráfizetett a levelezésre. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy nem fogták le. Huszonkét év elmúl­tával aztán ilyesmit írt: “Könyveid­ből ítélve, nagyon egyoldalúan nézed az életet. A fasisztabarátok, nyuga­ti reakciósok támasza lettél. Lenin, akit bizonyára még mindig szeretsz és tisztelsz, aztán Marx és En­gels bizonyára rossz néven ven­nék. Gondolkodj!” Gondlokodtam is. Kár, hogy a levélírót akkor nem kapták le. Rengeteget mulasztott. De vissza az előadóhoz. Jezepov arra sürgetett, hogy részletesen mondjam el neki, mit beszéltünk a barátommal négyszemközt, hamár a levelekben is ilyen borzalmas dol­gokat írtunk. Azon töprengtem, ho­gyan győzzem meg arról, hogy a levelekben végeredményben minden benne volt. Meg kellett nagyon feszítenem az emlékezőtehetségeme, hogy egy valószerű történetet találjak ki, amelyben kitérek a levelekre,ugyan­akkor valahogy elkerülöm a bör­tönt is. Persze, sietve, összefüg­gően, nagyon ügyesen kellett rög­tönözni, hogy ezt a dörgölt nyomo­zót egyrészt arról győzzem meg: lényegében ártatlan dolgot követtem el, másrészt arról, hogy a tiszta igazat mondom. A legfontosabb pedig az volt, hogy az előadó — aki lát­hatólag útálta a “munkáját” — nehogy véletlenül átböngéssze a feljegyzé­seimet, amelyekben olvashatott vol­na egyet-mást. Ezekből a naplószerű feljegyzé­sekből kitűnt, hogy író szerettem volna lenni. Nem bízván a memó­riámban, mindent papírra vetettem, amit megéltem, láttam, hallottam a háborús években. De amíg a szó­kimondó feljegyzések a háború pok­lában magátólértetödő őszinteséget jelentettek csupán, a hátországban egészen másként hangzottak és kö­vetkezményekkel járhattak. Mindenesetre megbánást színlel­tem és bevallottam, amit vélemé­nyem szerint nagyobb következmé­nyek nélkül be lehetett vallani. Azt is hagytam, hogy meggyőzzön a po­litikai érveivel. Ez a politikai to­jástánc természetesen alaposan ki­kezdte az idegeimet, de szerencsé­re, vagy négy hónap múlva a jegy­zeteimet egyszerűen bedobták a Ljubljanka börtön kazánjába, hogy pozdorjává égjenek. A papiros el­lobbant, a börtönkéményen pernye, korom formájában távozott. A perrendtartás előírja, hogy a vizsgálatot az ügyész ellenőrizze. Az én időmben azonban az ügyészt egyet sem láttunk, kivéve azt az alkalmat, amikor ügyészi kihallga­tásra vezettek elő. Ez egyúttal a vizsgálat lezárását is jelenti. En­gem is elővezettek. Kotov alezredes, egy nyugodt, kö­vér, kifejezéstelen tekintetű ember, se nem jó, se nem rossz, az író­asztal mögött ült és ásftozva lapo­zott a perirataim közt, amelyeket láthatólag nem ismert. Egy negyed­órába telt, amíg megismerkedett a tartalmukkal; Végül, közömbösen a falra bámulva, megkérdezte, vajon van-e valami észrevételem. Hivatalosan azt kellett volna kér­deznie, hogy vajon törvényesen jártak-e el ellenem, alkalmaztak-e erőszakot. De az ügyészek abban az időben már régesrégen nem kér­deztek ilyesmit. És ha megsértet­ték a törvényességet, ahogy meg­sértették, tanúja rá ennek a minisz­tériumnak ezernyi szobája, nos, ak­kor mi ketten ezen talán változta­tunk majd? Unott, közönyös magatartása, amellyel egyik ügyet a másik után intézte, rám is átragadt. Arra kér­tem, javítson ki valamit a jegyző­könyvben. Az ügyben ugyanis ketten szerepeltünk, de a vizsgálatot kü­lön folytatták le, ellenem Moszkvá­ban, vádlottársam ellen a fronton. A magam ügyében egyedül szere­peltem, az 58. paragrafus 11. cik­kelyét, a csoportos szervezkedés vádját akarták rámverni. Arra kér­tem, hogy ne a 11. cikkelyt alkal­mazza, amely “csoportos” bűncse­lekményre vonatkozik. .Csak ketten voltunk. Átlapozta az aktát, aztán únottan ezt mondta: “Mit akar? Egy ember az egy ember, de kettő az már nem egy, az már emberek.” Azaz cso­port. Megnyomott egy gombot, aztán el­vezettek. Valamivel utóbb, egy késő májusi estén újra az ügyész elé vezettek. Felszólítottak, hogy iram alá a jegyzőkönyveket. Az ügyész pedig — meg sem fordult az agyában, hogy megtagadom esetleg az alá­írási — hozzákezdett a vádirat el­készítéséhez. Átlapoztam a papfrköteget. Lát­tam a leveleim fotómásolatait, mel­lékelve azok teljesen kifordított ér­telmezését. Láttam Jezepov száza­dos tapintatos kifejezéseit konkrét vádakba öntve és persze a törté­netet a “csoportos” bűncselekmény­ről. “Ezzel nem értek egyet. Meg­hamisították a nyomozati adatokat!” — “Nos, akkor talán pótnyomozást tartunk. Az egészet elölről” —Ösz­­szevonta a száját. — “Oda akarsz talán kerülni a volt németbérenc segédrendőrök közé?’ — Pótnyomozás? Mindent elölről? Mindent aláírtam, beleértve a 11. cikkely vádjait is. Akkor még nem tudtam, hogy a 11. cikkely súlyo­sabb büntetéssel Jár. Azért kerül­tem kényszermunkalágerbe. Ennek a cikkelynek köszönhettem, hogy a börtönévek után meghatározatlan idÓre deportáltak. Talán így volt jó. Nélkülük talán sosem írtam volna meg ezt a könyvet. * A nyomozók persze a legkevésbé sem hitték el, hogy a vádlottak bű­nösek voltak, végre is az “ügyeket” ők agyalták ki. Ugyan miért is hit­ték volna, amikor összeültek egy kis átbeszélésre, hogy valóban bű­nösökkel van dolguk? Mindezek da­cára mégiscsak egyre írták a jegy­zőkönyveket, egyiket a másik után, amelyeknek aztán mi ittuk meg a levét. Alvilági nívóra süllyedtek, hogy holnapra halasszák maguknak, ami nekünk ma jutott osztályrészül. Jól tudták, hogy az ügyek nem egye­bek kitalálásnál, de azért csak gyár­tották őket, évről-évre. Miért? Le­het, hogy megpróbáltak egyszerűen nem is gondolkodni, esetleg tudo­másul vették: ez a helyzet, aki a parancsot adja, az nem téved. Persze, jól emlékszünk, a nácik is így gondolkodtak. Nagyon is egy­­beeshek az évek, nagyon hasonlí­tanak a módszerek ahhoz, hogy el lehetne kerülni a párhuzamot. Kü­lönösen azok találnak összefüggé­seket, akik a Gestapóval és az MGB-vel egyaránt kapcsolatba ju­tottak, ahogyan például egy Gyiv­­nics nevű emigráns, orthodox pap. A Gestapo vádja szerint kommunista propagandát fejtett ki a Németor­szágba deportált orosz munkások körében, az MGB viszont azzal vá­dolta, hogy szoros kapcsolatai van­nak a világ burzsoáziájával. Gyiv­­nics összehasonlításából az MGB nem éppen kedvező színben került ki. Persze, meggyötörték a gesta­­pósok is, de azok legalább az igaz­ságot akarták megtudni, és mikor kiderült, hogy a vádat nem lehet rábizonyítani, eleresztették. Az MGB-t azonban az igazság a leg­kevésbé sem érdekelte, és fel sem merült a gondolat, hogy egy le­tartóztatottat esetleg szabadon is le­het engedni. Egy Mironyenko nevű előadó a dzsinyinszki lágerben magabizto­san meg is magyarázta egy Babics nevű, halárakész rabnak, milyen észszerű az egész szisztéma: “A nyomozás és a bírósági tárgyalás a jogi körítés, és a maga sorsán ez az egész nem változtat, mert az már régesrégen el lett döntve. Ha magát ki kell nyírni, akkor itt nem segít az, hogy ártatlan, mint a fehér bárány. Hogyha viszont fel akarják menteni, akkor akármilyen bűnös lehet, futni hagyják.” Miért teljesítették túl a “normát” ezek a nyomozók és miért töre­kedtek arra, hogy lehetőleg minél több megkínzott jusson a sorsára? Mert ez volt a módja annak, hogy megmaradjanak a tűz körül; mert a könnyű életnek, a pénzbeli Jutta­tásoknak, a kitüntetéseknek, az elő­léptetéseknek ez volt az ára: minél több elítélt. A SZERKESZTŐ JEGYZETEI E jegyzetek krónikása nehéz helyzetben van, amikor a kommunista titkosrendőrség vallatást módszereihez próbál hozzátenni valamit. Nemcsak azért, mert Szolzsenyl­­cin zsenialitása és megelevenítő ereje hiányzik belőle, de azért Is, mert a kínvalla­tásoknak ma már hatalmas irodalma, sőt film-irodalma van. Pár évvel ezelőtt lát­tunk egy filmet náci vallatásokról, ahol a gyanúsítottat a Gestapo egy lassú forgású villanyfűrészen felfflrészelte. És bár ezek után meglepően hangzik, mégis tény, hogy még a nácik Is csupán gyenge kezdők voltak azok mellett a módszerek mellett, ami­ket a bolsevikok találtak ki. Az AVO Andréssy-űt 60 alatti helyiségeiben péppé vert emberroncsokat eresz­tettek le a sósa vas tartályba, ahol aztán nyomtalanul feloldódtak. Nem hiszik? Kér­dezzék meg, ml lett a sorsa a két Szűcs testvérnek. Az egyik spanyolországi polgár­­háborús harcos, a másik maga is államvédelmi tiszt volt; aki azért keveredett gya­núba, mert testvére volt a spanyolországi kommunistának s ez Önmagában is gyanús. Mindkettő a sósavban végezte. A krónikás tehát a kihallgatási módszerekhez legfeljebb egyéni érzéseit, vagy saját és közvetlen barátai tapasztalatát teheti hozzá. A Szolzsenylcln által említett éjszakai kihallgatásoknak például félelmetes hatása van. Ha valakit nappal visznek kihallgatásra, az lelkileg felkészül a várhatóra. Hafél is a következményektől, még­is tud valamennyire uralkodni magán. Ez—ha egyáltalán tisztességes és emberi mél­tóságában hivő vádlottról van szó — legalább a vallatás első óráiban ad valami ellen­állási erőt. De ha valakit a hajnali órákban, álmából riasztanak fel és szinte lélegzet­vételnyi öntudatra ébredés nélkül hajszolják futólépésben a kihallgatószobába és tá­madják meg kérdésekkel vagy veréssel, úgy az okvetlenül áldozatává esik a félelem­nek. Nem röstellem bevallani, hogy ilyen éjszakai kihallgatások során a félelem úgy vett erőt rajtam, hogy reszketésem minden végtagomban Idegsokk-szerflrángatózás­ban jelentkezett, hang pedig nem jött ki a torkomon, a válaszok idétlen nyivákolásba, nyüszítésbe fulladtak. Akkor csodálkoztam is, hogy azt az ávösok nem találják meg­lepőnek. Később megtudtam, hogy az éjszakai vallatásra mindenki hasonlóképpen rea­gál. Egy másik rész,amit Szolzsenylcln említ; a női kihallgatók illetőleg általában a szexuális kihallgatás! módok szerepe. A budapesti Avón mindenki Ismerte a szőke Marikát; méltó párja Use Kochnak. A józan ész azt feltételezné, hogy Marikát női ( Folytatjuk) vádlottak kihallgatásához használták fel. Erről azonban szó sem volt. Marika férfi­­specialista volt, aki előtt a gyanúsítóttaknak meztelenül kellett áUniok. A csinos, sző­ke Marika specialitása a gumibot volt, s a meztelenségre azért volt szükség, mert az ütéseket természetesen a két láb közé helyezte el, lehetőleg pontosan megcélozva a herezacskót. Ez azonban rendszerint csak a bemelegítés volt. A nagy produkciót nem sokan élték túl, de azért beszéltem magam Is olyannal, aki egy életen keresztül hordozta Marika emlékét, Régi mesterségéből vett nagy szakértelemmel foglalkozott a férfiak nemiszervével, és hajszálvékony üvegcsövet vezetett be, mint orvosok a ka­tétert Aztán egyetlen ügyes gumibot-csapással az üvegcsövet bent porrá zúzta. Ma­rika az Avó egyik legünnepeltebb, legsikeresebb kihallgatója volt. Általában nagyon érdekes, hogy az ávösok milyen fontosságot tulajdonítottak a ki­hallgatások során a szexualitásnak. A vallatás rendszerint úgy történt, hogy az ávös tiszt kényelmesen elterpeszkedve, fényes csizmában, elegáns zubbonyban Olt az író­asztal mögött. Vele szemben a gyanúsított, ápolatlanul, többhetes szakállal, büdö­sen, mosdatlanul, legtöbbször Osszevizelt nadrággal, amit szíj vagy nadrágtartó hiá­nyában állandóan fognia kellett. Az ávós tiszt mögött, oldalt, a klhallgatottnak hátat fordítva, rendszerint csinos géplrónö ült, a jegyzőkönyvet kopogtatva. A vádlott ré­vedező szeme egy pillanatra a géplrónö hátára téved. — Tstszik neked az elvtársnö? — adja fel a kérdést a kihallgató. A férfivádlott, akiben még él némi szikrája a természetes szeméremösztönnek, za­varba jön, nem válaszol. A kérdést tehát megismétlik, ezúttal konkrétebb formában. — Szeretnéd meg ... az elvtársnöt? (Apontozott rész természetesen a szerel­mi aktus lehető legtrágárabb kifejezési módja.) Szeretném olvasóimmal érzékeltetni, hogy itt nem tréfáról van szó. Még csak nem is sikamlós pikantériáról, amikor egy férfi egy nőnek félig tréfás, félig komoly ajánlatot tesz. Nem, az ügy véresen komoly és véresen megalázó. A csinos géplrónö jőlápoltan, gusztusosán 01, háttal, még csak meg sem rezdül. A megalázott vádlott vagy olyan állapotban van fizikailag, hogy még csaknem is gondolhat nőre, vagy olyan állapotban van, hogy képes lenne ilyenre gondolni, de ahogy végigtekint magán, a lel­ki megalázás a maximumra fokozódik. A kihallgatási módszer, amely a vádlott teljes erkölcsi összetörését szolgálja, kü­lönben Igen hatásos. Az első nyomozó, aki ezt kitalálta, bizonyára Sztálln-díjban ré­szesült a nagyszerű újításért. A következő számainkban még folytatjuk a jegyzeteket a kihallgatási módokról. Margaret Kozmetika Európai arcápolás, masszázs. Szeplőt, folto­kat, ráncokat eltüntetem. Arcát fájdalom nél­kül szőrtelenítem. Tartós szemöldök és szem­­pillafestés. Quartz arcra és egész testre. Krémeket készítek megrendelésre is és elküldöm. Mrs. Margit Benova 994 Barthust St. Toronto, Ont. Telefon: 534-3128 Wgtfggg MIÉRT Sl'TNE OTTHON? IGAZI FINOM SÜTEMÉNYEK, TORTÁK ESKÜVŐKRE - BARMICVOKRA - PARTYKRA ROY/U PATISSERIE % * C íjy Tel.: 651-7689, \ 732 St.Clair Ave., W. Tulajdonosok NAGY LÁSZLÓ és SZÉCSI KATÓ & BAKERY-NEI, charlesign Charles Sign & Display Studio Limited világító címtáblák 103 Manville Road Scarborough 705, Ontario (416)752-1590 Charles Knapp 11 mm mmmmmmm .. \ PAVILLION CATERING LIMITED Kalman Wieder Catering szolgáltatás Esküvőkre, Bankettekre, Partykra. 210 Wilson Avé. Tel.: 481-5161 „Toronto legjobb magyar házikosztja -írja a Daily Star és a Globe and Mail IIA JÓ H/ÍZIKOSZTOT AKAR ENNI . ICOHTTHEHTM Restaurant i? PÉNTEKEN: halászlé, tdróscsusza. SZOMBATON: sólet, töltött kacsa. VASÁRNAP: töltött borjil, töltött csirke ESPRESSO Uj tulajdonos. Mr. és Mrs. C5ESZKO 5?1 Bloor St.,W. Tel: 531-587? és 53P0081 ZSIDOPIACI ÁRAK A SPADINÁN! Elsórenau mnósc'gu GYÜMÖLCS, ZÖLDSÉG es SZABOLCSIFÚSZERARU 0 GROCERY STORE-ban 376 SPADING Ave Tel EM 8-2240 SAJTÓ ALATT! SAJTÓ ALATT! SAJTÓ ALATT! SAJTÓ ALATT! DÁN OFRY: A JOM KIPURI HÁBORÚ CÍMŰ LÉLEGZETÁLLÉTŐ, DRÁMAI LEGÚJABB HÁBORÚS RIPORTKÖNYVE. DÁN OFRY, az Izraeli Új Kelet főmunkatársa és a Menóra haditudósítója, mint a Jóm klpuri háború szemtanúja, kendőzetlen, hiteles beszámolót ad Izráel októberi sorscsatájáról. Soha nem közölt részletek a háborús és diplomáciai küzdelem kulisszatitkai­ról! Mestert tolikezelés a Jóm klpuri arab orvtámadás előkészítésének be­mutatására! DÁN OFRY, aki a hatnapos háborúról írott felejthetetlen könyvével Izráel új­kori háborúinak hivatott krónikása lett, legújabb alkotásában minden eddigi könyvét felülmúló realizmussal számol be a kegyetlen harcokról, őszintén beszél az izráell hadvezetőség és kormányzat mulasztásairól, és ugyanakkor szfvbemarkoló emberközelségbe hozza Izráel védelmezőinek hősi küzdelmét. A könyv Iránt világszerte óriási érdeklődés mutatkozik. A 350 oldalon, több­száz fényképillusztrációval gazdagított könyv a jövő hónapban megjelenik es már most megrendelhető a Manóra központi kladóhivatalaban (105 Almore Ave., Downsvlew, Ont. Canada). Montrealban Dr. FŐN SÁNDOR irodájában,4455 Dupuis Ave apt. 2 Tel 733-3087 /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents