Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-02-16 / 498. szám

10. oldal MENÓRA 1974. február 16. Szuez, reflektorfényben ( folytat! az 1. oldalról) ezenkfvlíl mélyíteni és bővíte­ni is akarja a csatornát s a cél az, hogy 5-6 éven belül 2 50.000 tonnás hajók is tudjanak közle­kedni. Az amerikai federális kor­mány és néhány nagy amerikai magánvállalat határozottan érdeklődik a Szuezi csatorna feltisztitása és későbbi kibő­vítése és kimélyítése iránt. A Világbank és Kuwait már fela­jánlotta pénzügyi támogatását. Az amerikai federális kor­mány érdeklődése ellenére is valószínűtlen azonban, hogy a munka gyakorlati részében a "US ArmyCorps of Engineers " részt fog venni. Amerikai dip­lomaták szerint erre azért nem kerülhet sor, mert Ame­rika ezzel feladná semleges közvetítő szerepét, amelyet a közelkeleti fegyverszüneti tárgyalásokkal kapcsolatban vállalt. Az amerikai diplomaták hangsúlyozzák: kétségtelen, hogy a Szuezi csatorna meg­nyitása legalább a világ fele számára jelentős gazdasági előnnyel járna ( a csatorna el­zárása 1967 óta évenkint kö­rülbelül félbillió dollárba ke­rült) , az is bizonyos viszont, hogy a csatorna feltisztitása után elsősorban a keskenyebb alsó hajótesttel rendelkező szovjet hajók lennének képe­sek a csatornán hajózni. Japán 1973-ban már 140 mil­lió dollárt folyósított Egyip­tomnak a Szuezi csatorna megtisztitásának céljára. Kairó nemcsak japán, hanem nyugatnémet cégekkel is é­­rintkezésbe lépett a csatorna rendbehozatala céljából. Kiderült viszont, hogy a kot­rás nem okoz különösebb ne­hézséget, mert a csatorna al­ján csak viszonylag vékony homokréteg rakódott le.Rész­ben, vagy egészében újjá kell építeni a csatorna-parti váro­sokat, ahol összesen egymillió lakos él. Port Taufik, Port Fuad és Kantara parti városok például majdnem teljes egé­szükben eltűntek a föld színé­ről. Szueznek több mint a fele romokban hever, PortSzaidés Iszmailia városoknak pedig 30 százaléka pusztult el. Kissinger legközelebbi kö­zelkeleti útjának elsődleges fontossága abban rejlik, hogy az amerikai külügyminiszter közvetítő tárgyalásai Szíriá­ban létrehozhatják az Izrael és Szíria közötti fegyverszünetet s ez jelentős mértékben hárít­hatja el az egyik lényeges poli­tikai akadályt a Szuezi csator­na megnyitását illetően. Gutenberg 1436 táján talál­ta fel a könyvnyomtatást és felbecsülhetetlen szolgálatot tett az irodalomnak, általában a kultúrának. Amíg ő fel nem találta a nyomtatást, több tu­cat embernek kellett hónapo­kig, sőt évekig körmölniök, a­­mfg egy-egy könyv megjelen­hetett. így a többi népeknél, de nem nálunk. Ezen a téren is mi­zsidók, kivételt képeztünk.Kö­­zöttünk akadtak másolók, akik a másolást olyan tökélyre vit­ték, hogy szinte versenyeztek a betűszedőkkel és így bátran mondhatjuk, hogy mi megelőz­tük Gutenberget. 1474-ben jelent meg Itáliá­ban nyomtatásban először a Még mindig fennáll azonban az amerikai aggodalom a kis merülési té'rrel rendelkező szovjet hajók előnyét illetően s ez a politikai és stratégiai megfontolás jelentős mérték­ben befolyásolhatja az ameri­kai álláspontot: az Egyesült Államok számára viszont el­sőrendűen fontos a csatorna későbbi kiszélesítése és el­mélyítése a nagyobb merülési területtel rendelkező hajók számára. A Szuezi csatorna meg­nyitásának a jelen pillanatban politikai és stratégiai nehéz­ségei vannak, amelyek a meg­nyitást késeltethetik, a nehéz­ségek azonban nem áthidalha­­tatlanok és az erre irányuló amerikai törekvés első lépé­se lesz Kissinger külügymi­­ni. uter legközelebbi közelke­leti utazása. "Négy Tor”. Másodszor 1476- ban látott napvilágot Mantova városában és egyÁbrahám ne­vű szedő a "Tor Orácb Cha­­jim"' szélén a következő fel­jegyzést írja: "így szól Áv­ráhám kátán, aki több tollal ( egyszerre) ír, minden csoda nélkül ”. De bizony ,csodavoltaz. Há­rom-négy tollat dugott az uj­­jai közé és egyszerre annyi szót írhatott, ahány toll az ujjait feszítette. Gutenberg szedői egyenkint szedegették ki a szedőszekrényből a betű­ket, de nem így Ábrahám, a­­kinek négy betű is hullott ki egyszerre az ujjai közül. A zsidó tudósok irigyelhet­ték Gutenberget, hogy éppen ő találta fel a kön/vnyomta­­tást, igyekeztek hát a Talmud­­ból ( Joma) kisütn' Viogy "Ben Kamca ( megelőzte Gutenber­get) , négy pennával írt az öt ujja közt egyszerre". De idézgették az említett mantovai Ábrahámot is, aki azzal dicsekedett, hogy több íróvesszővel írt egyszerre, minden csoda nélkül. Nem egészen Gutenbergé a babér tehát. De ha már Gutenbergről van szó, állapítsuk meg, hogy nem volt zsidó. Akad ugyanis bizo­nyára olvasóink között olyan, aki abból következtethet Gu­tenberg zsidóságára, hogy megváltoztatta a nevét Gens­­fleischról Gutenbergre. Az i­­lyenfajta neveket, mint Gens­­fleisch is, a zsidóknak adogat­ták és ők igyekeztek az idők során tőle megszabadulni. De Gutenbergről hadd mondjuk meg, hogy azt a házat, ahol Gensfleisch született, nevez­ték Gutenbergnek, így ragadt őrá is ez a név. Gutenberg hithű katolikus volt. Hogy hithű volt, abból kö­vetkeztetem, hogy ő nyomta e­­lőször a papok számára a bib­liát latinul. És ezt sem ha­szonlesésből tette. A kiadásait ugyanis kölcsönpénzből fadez­­te, neki magának nem volt, a­­mit aztán nem tudott vissza­fizetni és a végén a hitelezők szépen kitették a szűrét a sa­ját nyomdájából és ők maguk ültek bele. A halála után vita támadt, hogy valóban Gutenberg volt-e az első aki a nyomtatást fel­találta, avagy mások, de'a vé­gén csak az övé maradt a ba­bér. Szerencse kell mindenhez. Ma már két Gutenberg-múze­­umban is őrzik a munkáit. Bezzeg a két zsidóról, Ábra­hámról és Ben Kámeáról mi megfeledkeztünk, se az egyik­nek, se a másiknak nem léte­sítettünk múzeumot. Pedig megérdemelték volna. Külö­nösen a mantovai Ábrahám, a­­ki több íróvesszővel írt egy­szerre, minden csoda nélkül. LÖWENKOPF KÁLMÁN BUDAPESTRE, BÉCSBE DIREKT, AIR CANADA CHARTER REPÜLŐK JELENTKEZZEN IDŐBEN, MERT 600 ÜLÉSSEL KEVESEBB HELYÜNK VAN, MINT TAVALY. $299-tŐl ÚGYSZINTÉN GÉPEK BUDAPESTRŐL. Kérje listánkat, tel.: 361-1101 Coliimbus Travel Service Ltd. HIVATALOS MAGYAR UTAZÁSI IRODA! ^niitjueöartum (Üalíems vezetősége ELEK ISTVÁN és FRANCISCY GYÖRGY TULAJDONOS CÉGVEZETŐ örömmel meghívja a magyar közönséget Kanada legnagyobb választékú 3 emeletes mintatermébe. Magyar régiségek, XIX. századi bútorok, olajfestmények, műtárgyak, népművészeti tárgyak, Mária Terézia és Ferenc József korabeli ülőgarnitúrák, berendezési tárgyak, ' mozsarak, gyertyatartók, Zsolnai, Herendi, Meisseni, Rosenthal porcellánok, érdekes dísztárgyak,stb. — Mielőtt bárhol vásárol, jöjjön és nézzen körül nálunk — 16.000 DARAB KÖZÖTT VÁLOGATHAT — 1000 DARAB BRONZFIGURA Nyitva: Hétfőtől szombatig, reggel 10-től este 6 éráig. HAGYATÉKOKAT, MŰTÁRGYAKAT ÉS KÉPEKET VÁSÁROLUNK. I 247;Baüenpart^h. fljong 951-8400 Tombol az űszitó hadjárat Szolzsenyicin ellen Valóságos tüzérségi zárótííz, orosz módra: az. anti-SzoIzseny:­­cin kampány. amely három hét­tel ezelőtt lassan indult meg. most teljes gőzzel folyik a szov­jet sajtóban, televízióban és az országszerte rendezett ..spontán” népgyüléseken. A féktelenné fajult támadást január 14-én a „Pravda" indí­totta meg: Szolzsenyicin „rohadt provokátor, pro-náci, szocialista hazájának esküdt ellensége’ Természetesen mindezt pénzért teszi. „Rövid időn Mül három autót és egy vidél: cat vásá­rolt.” Azok, akik tudják, hogy Szol­zsenyicin villamoson utazik, és — mert tilos Moszkvában laknia — barátai környékbeli villáiban ^-ínvtelen megszállni, nem veszik komolyan ezeket a „vádakat". De hány orosz tudja ezt? A Literaturnája Gazetta szem­rebbenés nélkül rácitál: „Szolzse­nyicin Mao ügynöke”. Január Li-én Szplzscnyicin visszavág. írásbeli nyilatkozatot ad át a nyugati sajtó képvise­lőinek és felszólítja becsmér­lőit. akik nem létező, vagy el­ferdített mondatokat idéznek a könyve szo-.-egéből: „Idézzék az oldal-számokat, hazug urak!” Moszkvában lakó feleségét és három gyermekét névtelen tele­fonhívásokkal, halálos fenyege­tésekkel zaklatják. A kampány folyik tovább. A múlt héten a szovjet hatóságok egy hatalmas plakátot ragasz­tottak ki Moszkva falaira. Egyet annak a háznak a közelében, a­­melyben Szozsenyicin családid lakik. A plakát egy torz, törpe figurákból álló zenekart ábrá­zol. A karmester egy halálfejes zászlót lobogtat „Szolzsenyicin müvei” felirattal. De a propa­ganda mindig kétélű fegyver. Miközben tombol az uszítás Szolzsenyicir ellen, anélkül, hogy a szovjet hatóságok egyetlen szó­val is utalnmak a „Guláe-sziget­vi g” tartalmára (amely a szta- 1 inista terror vádirata), a köz­­élemény napról napra kíván­csibb a könyvre. Kicsoda Szolzsenyicin? Für- \ csának tűnő kérdés, mégis ezt teszik fel leggyakrabban az el­lene irányuló nyilvános össze­jöveteleken. „Egv Rosztov környéki nagy­­birtokos fia .aki egy undorító könyvet írt és adott ki külföl­dön” — válaszolta az előadó és folytatta leckéjének felmon­dását: „Unalmas lércmunka, holott egyes szovjet polgárok és néhány külföldi olvasó azt állít­ják róla, hogy egy új Doszto­­jevszki.” A moszkvai intellcktüel körök­ben más kérdéseket tesznek fel. Tréfás formában: „Ki '.olt Leonid Brezsnycv?” — kérdi édesapjától egv négy' éves kisfiú 2074-ben . — Ejnye cinyc. ki is volt csak ... — válaszolja az apa, tarkóját vakargatva. — Ha jól* tudom, valami politikus, aki Szolzsenyicin idejében élit.” (T.’ExpressK Vegye ki az On igazságos részét Ontario új adóhiteleiből 3 jövedelmi adóbevalló személyből 2 részesedni fog a $ 300 millióé hitelből Ezen a tavaszon Ontario kormánya $ 300 millió dollár adó­hitel összeget szándékozik megosztani a tartomány lakossága körében. Családok, nyugdíjasok, a bútorozott szoba-bérlők, kosztosok, munkaképtelenek és mások — 3 Ontarioban lakó jövedelem-adó bevalló személyből ebben az évben 2 -r- fog részesedni a juttatásokban. Ontario új adó-hitel rendszere három külön adóhitelt, nyújt, az alanti leírás szerint: 1. Az ingatlan tulajdonosok, vagy bérlők (beleértve a szo­babérlőket és koszt-szálláson élőket) részesülhetnek az In­gatlan Adó Hitelben. 2. Az olyan személyek, akik federális jövedelmi adóbeval­lást töltenek ki, részesülhetnek a Sales Tax (Eladási Adó) Hitelben. 3. Á 65 éven felüli személyek részesülhetnek a Persioner (Nyugdíjas) Adó Hitelben. A federális jövedelmi adóbevallási ív kitöltése kötelező. Az új rózsaszín Ontario Adó Hitel űrlap az ívhez csatoltan ér­kezdik. Még abban az esetben is, hogyha nem fizet jövedel­mi adót, az adóbevallási ív kitöltése kötelező. Azt óhajtjuk, hogy Ön vegye ki az igazságos részét Ontario adó-hiteleiből. „Ontario’s Fair Share Tax Credit System” William G. Davis, Premier Allan Grossman, Minister of Revenue Ontario’s iäir© IAX CREDIT SYSTEM Abban az esetben, ha bármilyen további kérdés érdekli, díjmentesen tárcsázza a ,0’-t és kérje a telefonkezelő „ope­ratort”, hogy a Zenith 8-2000 számot kapcsolja. A Metró To­ronto területén lakó személyek tárcsázzák a 965-8470 számot.

Next

/
Thumbnails
Contents