Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)
1974-02-16 / 498. szám
8. oldal MENORA * 1974. február 16. A HÉa LINGANBAN ( Nova Scotla) az RCMP razziát rendezett egy magtár melletti területen és leállított egy nyilvános kakasviadalt. A kakasok egyrészét a rendőrök lefejezték, néhány erőszakos kakasnak pedig gazdájával tekertettékki a nyakát. Nemcsak a kakasok gazdái, hanem a szemlélők ellen is eljárás indul, mivel Kanadában federális törvény tiltja a kakasviadalt és annak végignézését is. JANE RUSSELL 52 ÉVES AMERIKAI SZÍNÉSZNŐ, aki Santa Bar bar an (Cal.) lakik, feleségül ment John Calvin Peoples, 47 esztendős ingatlanügynökhöz. Ez Mis* Russell harmadik házassága, első férjétől elvált, a második meghalt. Jane Russell első jelentős filmszerepét a negyvenes években a "The Outlaw" című filmben játszotta, amelynek vállalkozója Howard Hughes, a hallgatag billiomos volt. Miss Russell több ízben célzást tett arra, hogy kettejük között románc szövődött akkoriban, az igazat azonban nem lehet megtudni,mert Hughes — ebben az ügyben is hallgatag. AZ AMERIKAI MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM statisztikai osztálya jelentette: Az Egyesült Államokban januárban 5.2 százalékra emelkedett a munkanélküliségi arányszám 4.8 százalékról és 4 év óta ez a legnagyobb arányú emelkedés. Januárban 370.000 személlyel emelkedett a munkanélküliek szama, amely most összesen 4.7 millió. A minisztérium statisztikusai szerint a munkanélküliségi arányszám emelkedésének oka az energia-hiány, amely különösen a nehéziparban súlyos. REIM5BEN ( Franciaország) egy 25 éves munkanélküli gyári munkás agyonlőtte 4 gyermekét, majd öngyilkos lett. Felesegenek sikerült elmenekülnie. A férfi azt írta búcsúlevelében, hogy úgysem tudna munkát találni s ezért követte el a családfrtást és az öngyilkosságot. BARCELONÁBAN (Spanyolország) egy többezer főnyi tömeg bombázás ellenes gyűlést rendezett abból az alkalomból, hogy Franco csapatai 35 évvel ezelőtt foglalták el Barcelonát. A Franco- és bombaellenes tömeggyűlésen3 bomba robbant, sebesülés, haláleset nem történt, négy fiatal férfit letartóztattak. SAN FRANCISCÓBAN mondotta Rogers Marton amerikai belügyminiszter: a federális kormány arra gondol, hogy Alcatraz szigetén olyan emlékművet emeltet, amely aSzabadság-szoborhoz lenne hasonló. (Alcatraz börtönének egyik leghirhedtebb foglya volt egyideig A1 Capone, a börtönt már évekkel ezelőtt kiürítették és nem használják, mert a szakemberek korszerűtlennek minősítették.) BANGLADESHBEN, kanadai segítséggel, 8 millió dollár költséggel most építenek egy hírközlő műbolygót. A műbolygó ennek az évnek a végére elkészül és akkor fellövik. NEWYORKI FEMINISTÁK "női pápát" választottak, neve Patricia McQuilian. Patrícia a következő meglepő kijelentést tette: Jézus Krisztus volt az első feminista és határozottan a magzatelhajtás híve volt. — Patricia nem magyarázta meg, hogy ezt a különös értesülést honnan merítette, beszédét azonban, stílszerűen, ezzel az "áldással" fejezte be: Az Anyának, a Leányának és a Szent Nagyanyának a nevében. A GÖRÖG KATONAI JUNTA LEGÚJABB RENDELKEZÉSE: Azokat, akik az autóbuszmegállóknál sorbanállás közben lökdösődnek és taszigálják a többi várakozót, le kell tartóztatni és pénzbírsággal kell sújtani. MILANÓBAN ( Olaszországiismeretien tettesek egyik éjszaka betörtek egy illatszergyárba, ahonnan 80.000 dollár értékű parfömöt,kölnit és szagos szappant raboltak. ANGLIA WODDSEAVES NEVŰ VÁROSKÁJÁBAN elveszett Alán Bird kutyája. Mr. Bird hirdetést tett közzé a helyi újságban és közli: Aki megtalálja és visszaszállítja akutyust, annak egész életén keresztül naponta egy pint sört fizet abban a kocsmában, ahol az illető meg akarja inni a sört. WASHINGTONBAN KÖZÖLTE A Federal TradeCommision: Az amerikaiak 1973-ban 582 billió cigarettát szívtak el — ha ezt elosztjuk a lakosság között, ez minden amerikai lakosnál ( a csecsemőknél is) átlagosan napi 8 cigarettát jelent. 1973-ban az előző évhez viszonyítva 3.8 százalékkal emelkedett az elszívott cigaretták mennyisége. CHICAGÓBAN Hyman Rickover tengernagy feleségül vette Eleonore Bednowicz 43 éves US Navy ápolónőt, akinek a Navynél hivatalosan hajóparancsnoki rangja van. Rickover 73 esztendős, első felesége, Ruth, 1972-ben halt meg 69 éves korában. Hyman Rickovernek jelentős része volt az amerikai atomhajtású tengeralattjáró flotta megteremtésében. TjEftiTH televíziók, zenegépek, rádiók egyetlen torontói magyar lerakata.-------------- — KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT, GYŐZŐDJÉK MEG VERSENYKÉPESSÉGÜNKRŐL — KERTÉSZ ERNŐ BÚTORÜZLETE — RESZLETFIZETES BANKKAMATRA — ■C: FURNITURE & APPLIANCES VÁSÁROLJON MINDEN BERENDEZÉSI CIKKET ÜZLETÜNKBEN 668 BL00R STREET WEST — 533-4125 <TORONTOI JROTZRTRK ESKÜVŐ Erika és Ernő Söptei leánya Ági, és Mrs. Judy Gemeiner fia, Joseph, február 17.-én esküsznek örök hőséget egymásnak a New Murray Houseban. Az esküvőre számos rokon érkezik nemcsak Kanadából, de az Egyesült Államok különböző városaiból is; fgy New Yorkból, Los Angelesből és Clevelandből, hogy részt vegyenek a két fiatal és az örömszülők boldogságában. Gratulálunk és sok boldogságot kívánunk a házasulandóknak, az örömszülöknek és a Magyarországon élő nagyszülőknek , Farkas Reginának, valamint Imre és Vilma Söpteinek. Az ö imájuk és áldásuk kísérje az ifjű párt útján. Legyenek nagyon boldogok. A HANNA SZENES CHAPTER A Hanna Szenes Hadassa Chapter február 17-én teadélutánt rendez, Amnon Giládi izráell vendégszőnok, a torontói Turist Office vezetője fog előadást tartani. március 3-án d.u. 6 órai kezdettel nagyszabású MŰSOROS PUR1M ESTET rendez a Beth Habonim termében (12 Hollainan Rd.) A megnyitót Dr. zágon Zoltán rabbi úr mondja. A művészi műsorban MÁRCIUS 30.-án SZOMBAT ESTE 8 órakor G Ü L BABA nagyoperett igényes szöveggel, pompás szárnyaló muzsikával, ragyogó szereposztással lép a közönség elé a torontói Művész Színház március 30-án —csak 1 este — szombat este 8 órakor a Lawrence Park Collegiate impozáns szép színháztermében, amikor Huszka Jenő örökbecsü szép operettjét, a GÜL BABÁT mutatják be. A GÜL BABA meséje a régmúlt időket idézi abból akorból, amikor Magyarországon a török félhold uralkodott. A tudós kutatás kiderítette, hogy a rózsák atyja, GÜL BABA valóságos személy volt. Szentéletü dervis volt, aki a XVI.-ik században rózsafák ápolásával és istenes cselekedetekkel töltötte életét. A virágoknak ezt a szenvedélyes szeretetét, a rózsaillattói ternes levegőt, a török világot, a kegyetlen basát, a sejtelmes török lányt, a vándorló hős szegény legényt, a muzsikus cigányt, nagyszereimet, sok humort láthat a közönség a GÜL BABA előadásán. Jegyek már előjegyezhetők a színház titkári irodájában, 302 St. Germain Ave, Tel: 789-2443. New Horizons Bialik Iskola 14 Viewmount Minden kedden és csütörtökön a következő foglalkozási lehetőségek állnak tagjaink rendelkezésére; Kezdő angol órák és haladó beszélgető csoportok. Az aktívan működő varrás, kézimunka és háziipari csoport órái. DÍK - ...XX S» Magyar borok és likőrök ONTARIÓBAN, MANITOBÁBAN, SASKATCHEWANBAN, ALBERTÁBAN ÉS QUEBECBEN KAPHATÓK * Jászberényi rizling, zamatos, nagyon olcsó * Szekszárdi vörös * Egri Bikavér, vörösbor * Tokaji aszú, a bor király * Badacsonyi szüritebarát, zamatos pecsenjebor * Debrői Hárslevelű zamatos fehérbor * Barack pálinka * Császárkorié * Hubertus. Esküvőkre, partykra engedélyét megszerezzük. Házhoz szállítunk. Cosmopol itan Wine AgentsLtd X Fórum, ahol a csoport megbeszéli a politikai és gazdasági helyzetet. Az amatőr színház-, zene- és énekcsoportot kiegészítjük azzal, hogy egy-egy tagunk elmeséli életének nagyobb élménveit. Keresek jókinézésü barátnőm számára intelligens úriembert, 58-64 éves korig, aki mindenféle tekintetben hasonló mint ő. Tel.: 638-4484. Ha rossz a TELEVÍZIÓJA, ZENEGÉPE, — hívja a 10 éve fennálló TÓTH T. V. SERVICE-' Lakásán garanciával javít. T.V. ANTENNA SZERELÉS. Chargex credit kártya hitel Színes TY'-k, magnók, zenegépek nagy árkedvezménnyel kaphatók-TELEFON: 633-1332 BRONZ ÉS VÖRÖSRÉZ ANTIK TÁRGYAK ÚJRABEV0NÁSA SPECIALITÁSUNK Nikkel és krpm tóblók: motorok, motorcsónakok számóra is. CHADWICK PLATING C0. 368 - 4091 Csánji Attila fellépnek; A ” Salom” TV adás sztárja, Phillips Panet Izráell dalokat énekel. Kertész Sándor és Thrján András színművészek kacagtató, vidám mű- ’ sort adnak. Belépődíj $ 3,50, a jegyek árában a finom sütemény és frissítők bennfoglal tatnak. Doorprice. Tombola. Mindenkit szeretettel várunk. HALÁLOZÁS Reményi Zoltán, a két földrészen híres Reményi Hangszerkereskedés alapító tulajdonosa Torontóban elhűnyt. Temetése február9.-én zajlott le nagyszámú barát, Ismerős részvételével. Gyászolják felesége Piroska, s két gyermeke, Zsuzsa és Mihály. looooooaooooffi fyYOLC EVEN BELÜL MEG ÉPÍTIK IZRAEL ATOM ÁRAMFEJLESZTŐ TELEPET A villanytársaság évi egymilliárdos beruházásra készül Az izráell villanytársaság az elkövetkező nyolc esztendőben kétszeresére kell növelje az áramtermelést és ezért már hozzáláttak az atomenergia meghajtású áramfejlesztő telep terveinek előzetes végrehajtásához. Ezt közölte Áriéi Ámiád, a villanytársaság új vezérigazgatója a rádiónak adott nyilatkozatában. Ámiád elmagyarázta, hogy a villanytársaság főmérnöke ebben az ügyben Amerikában tartózkodik és egy-két hónapon belül kialakítják az elsődleges végrehajtási terveket, amikoris a kormányhoz fordulnak az atomerőmfltelepek felállításának végleges jóváhagyása végett. Az új Vezérigazgató elmagyarázta, hogy a villanytársaság fejlesztési tervei értelmében évente több mint egymilliárd font beruházásra készül, hogy lépést tartson a lakosság és a nemzetgazdasági tevékenység növekedésével párhuzamos emelkedéssel az áramfogyasztásban. Autóvezetés! Ha még nem tud vezetni Senki más, mint LEHOCZKY GOLD STAR DRIVING SCHOOL Ltd. Egyéni elméleti oktatás. Vizsgakérdések magyar fordításban: $3.00. Diákoknak kedvezmény. Bővebb felvilágosítás irodánkban: 1 475/a BLOOR ST. WEST Tel.: egész nap: 9T1-7193 este 8 után: 782 -0376 Hivatalos órák: 9-8-ig szombaton 9—3-ig 24 órás szolgálat FORDÍTÁSOKAT VÁLLALOK Angol középiskolát végzett személy mindenfajta hivatalos és nemhivatalos fordítást vállal otthonra, magyarról angolra és angolról magyarra. Egyedül műszaki fordítást nem vállal. Megkereséseket kérem a Menóra Lorontoi kiadóhivatalába (105 Almore Ave., Downsview) küldeni "FORDÉTO" jeligére. P. O. BOX 275 Terminal *A“» Toronto POPULAR BUTCHER 871 DUNDAS ST., W. Tel. EM3-9730 LEGKITŰNŐBB MAGYAR HENTESÁRUK, FRISS HÚSOK, NAPONTA FRISS FÜSTÖLT ÁRU. The Toronto Symphony BEETHOVEN — SIBELIUS - CSAJKOVSZKIJ A ” Toronto symphony” február 5, 6 és 8.-1 koncertjének vendégkarmestere Kazlmierz Kord, lengyel karmester, vendégszóllstája pedig Boris Gutnikov orosz hegedűművész volt, Beethoven Coriolanus nyitányának interpretálása nem volt meggyőző, az első 14 akkord bevezetése után a vonósokra tett fötéma elöadásában nem éreztük Coriolanus kettöségét, a hősiességet és nyughatatlanságot A második téma nem volt elég lágy, a befejező rész, az eredeti Corlolanus-téma visszatérése — úgy éreztük — nélkülözte a coriolanusi halál tragédiájának megfelelő beethoveni interpretálását Jean Slbelius, finn zeneszerző D-mollban szerzett zongora és zenekar concertója azért is különös érdeklődésre tarthat számot, mert Slbeliusnak ez az egyetlen ilyen formájú szerzeménye. A concerto azonban valójában szimfónia - szerű (ez a zenei műfaj állottlegközelebb Sibeliushoz ), a három tételen keresztül a szólista és a zenekar valójában szimfonikus arányú együttes teljesítményt végez. A concerto rendkívül melodikus, a második tétel a zeneszerző egyik legromantikusabb alkotása. Boris Gutnikov rendkívül tehetséges és szinte brilliáns technikájú hegedűművész, a második tétel, az Adagio di molto tolmácsolásában azonban — úgy éreztük — nem volt elég lfrai. Az első tétel cadenzája és a Danse Macabre-szerű befejező tétel interpretálása viszont elsö-Maestro Kord rangú előadóra vallott Csajkovszkij F-mollban szerzett Negyedik Szimfóniájának tolmácsolása arra enged következtetni, hogy Maestro- Kordhoz legközelebb a romantikus, drámai zene áll. (A- llgha véletlen, hogy ez a nagyon tehetséges és intelligéns fiatal lengyel karmester — opera karmester Is.) Csajkovszkij melankóliájának, drámaiságának és a brilliáns scherzoban jelentkező gúnyoros 11- raiságának interpretálása Maestro Kord és a zenekar igényes művészi összteljesítménye volt A "Toronto Symphony” kétségtelenül az észak-amerikai kontinens egyik legjobb szimfonikus együttese ( A ” Toronto Symphony” márciusban európai elöadőkörútra indul, karmestere Kazimlerz Kord lesz.) A "Töronto Symphony” február 19.-1 és 20,-i koncertjének karmestere James Levine, vendégszólistája pedig Jesye Norman szopránénekesnö és John Shirley- Qulrk baritonénekes lesz. _ Kiirthy — SZÍNHÁZRÓL.... “TEN LOST YEARS" A Töronto Workshop Productlons ” lén Lost Years” (Tíz Elvesztett 6v ) című színdarabjának alapját Barry Broadfoot azonos című, a Kanadai Depresszióval foglalkozó, történelmi jelentőségű könyve szolgáltatta. A könyv tartalmának dramatizálása lehetetlen feladatnak tűnt, a dramatizálok, Jack WInter és CedricSmitn, nemcsak megvalósították a lehetetlent, de munkájuk eredménye az idei torontoi színházi évad kimagasló színházi produkciója. A Winter- Smith szerzőpár — az egyetlen lehetséges megoldást választva — csak nagyon lazán támaszkodott a könyvre. A könyv egyes egyéni visszaemlékezéseit olykor monológokban, olykor rövid, dramatizált jelenetekben kapjuk — de mindig emberien, érdekesen, színesen és szórakoztatóan. A színdarab az 1929-39-es Depresszió drámai dokumentuma. Cedric Smith zenéje, amely valamikor ismert zeneszámok (és már elfelejtettek ) különleges keveréke egy egyéni háttérzenével, illúziót keltő és az előadás szerves része. Astrid Janson és Barbara Suarez kosztümjei kifejezöek, korhflek, mértéktartóan Ízlésesek. A színdarab rendezője, George Luscombe, dinamikusan mozgatja a szereplőket, a színpadon mindenki élő figura. Luscombe merész, nagyfantáziájű és rendkívül intelligens rendező, ennek a különös színjátéknak az előadása szinte elképzelhetetlen volna nélküle. A színészek elsörangüak. Peter Miilard farmerje a kezdő jelenetben, a maga száraz keserűségével valóságos tanulmány, hirtelen kitö-Balról jobbra: Diane Douglas, Patricia Ludwick, Ross Skene, Rich Payne. Középen Jackie Burroughs. rése a ID centes dohányjelenetben hátborzongató. Francois - Regis Klanfer halk szarkazmusa a különböző figurák megformálásában nagyszerűen érvényesül, Diane Douglass, a színpad szélén ülve, szivetmelegftően mondja el történeteit. Meg kell azonban a többieket is említenünk, mert kivétel nélkül mindegyik szereplő kitűnő; Jackie Burroughs, Peter Faulkner, Patricia Ludwick, Elita Paabo, Rich Payne, Ross Skene, Cedric Smith. A színdarab a második világháború kezdetével fejeződik be; Kanada belépett a háborúba, mindenki munkához jut lassan, az öldöklés megkezdődött... a Depresszió végétért. . . A Winter-Smith-Luscombe hármas produkciója igazi színháziéi- t mény, drámai, emberi és humorában is könnyeztető. — Kiirthy- 1 CSARDAt Literem a torontói magyarok találkozó helye. A legkitűnőbb magyar ételek és italok kaphatók Naponta rántott borjúláb Cigányzene * hazai hangulat * figyelrhes kiszolgálás ÜNNEPSÉGRE KÜLÖN TEREM 720 fíay St, Toronto 364-2576