Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-01-12 / 493. szám

6. oldal MENÓRA 1974. január 12 LION FEUCHTWANGER: SIDO HÁBORÚ Arra az időre gondolt, amikor maga íb a si­vatagban élt, szent önmegtartóztatásban, ta­nítójánál, az esszeus Bannusnál és hogy ak­kor, legemelkedettebb pillanataiban elvillant előtte a megismerés, nem az esze, hanem el­mélyedés, szemlélődés, Isten által. Mgszabadítani a foglyokat, összeszorí­totta az ajkát s elhatározta, hogy minden más gondolatot kiirt magából a három nyo­morult ügye kedvéért. A rabok szívfacsaró dúdolásán túl felcsendültek előtte a törvény hatalmas, héber szavai. Nem, nem hiú önér­dekből jött ide, Jehova küldte. S amint lép­kedett a szürke esőn keresztül, nem érezte a nedvességet és nem érezte a cipőjére tapadó agyagot. Megszabadítani a rabokat. * Júdeábán József politikai nézeteit valló ember nem mehetett sem a lóversenyre, sem színházba. Egyetlen egyszer nézett meg egy előadást Cesareában, titokban és rossz lelki­­ismerettel. De milyen jelentéktelen dolog volt az, összehasonlítva azzal, amit ma látott a Marcell-színházban. Zúgott a feje a tán­coktól, kis jelenetektől, balettől, patetikus némajátékoktól, pompától és állandó mozgás­tól ami a hatalmas szíhpadon folyt, amelyik hosszú órákon át egy pillanatig sem maradt üres. Justus, aki mellette ült, mindezt egy kézlegyintéssel elintézte, ö csak a burleszk revűt szerette, egyébként a nép is és csak azért nézte végig az égész műsort, hogy biz­tosítsa helyét Demetrius Libán revűjéhez. Igen, ez a komikus, Demetrius Lilian, bármily kellemetlen is rajta egy és más, igazi művész. A császári háztartás rabszolgájaként született, Claudius császár szabadította fel s azóta hallatlan vagyont szerzett és meg­szerezte a „század legelső színésze“ címet is. Nero császár, akit beszédre és színészi játékra tanított, szerette. Nehéz ember ez a 'Libán, zsidósága felemeli.s egyben nyomja is. Még a császár parancsa és kérése sem tudta rávenni, hogy szombaton, vagy nagy zsidó ünnepeken játsszék. A legélesebb vitá­kat folytatta a zsidó egyetemek doktoraival, hogy vájjon valóban istentelen-e, amiért szí­­nészkedik. Ha női ruhában kellett játszania és ezzel meg kellett sértenie az írás paran­csát, hogy férfi ne viseljen női ruhát, hiszté­rikus rohamokat kapott. A Marcell színház 11.000 nézője, akiket kifárasztották az első rész több órás látvá­nyosságai, tombolva és üvöltve követelte a burleszket. A színház vezetősége habozott, a császárt vagy a császámőt várták, s az ud­vari páholyban minden előkészület megtör­tént fogadtatásukra. De a közönség már öt órája várt, megszokta, hogy a színházban még az udvarral szemben is megvédje jogait, fenyegetődzött, kiabált, kezdeni kellett. A függöny félrehúzódott, kezdődött De­metrius Libán komédiája. „A tűzvész“ volt a címe; szerzője, úgy hírlett, Marull szenátor. Hőse, akit Libán játszott, Izidor az egyip­tomi Ptolemais városából, aki mindig túljárt a gazdája és egész környezete eszén. Majd­nem minden színészi kellék nélkül játszott, nem viselt álarcot, drága ruhákat, magas­talpú cipőt; egyszerűen Izidor volt, a ptole­­maisi rabszolga, álmos, szomorú, ravasz fickó, akivel nem történhetett semmi baj, aki min­den helyzetben feltalálta magát. Nehézkes kétbalkezes gazdáját kisegíti számtalan bajá­ból, pénzt és állást szerez neki és együtt hál gazdája feleségével. Egy ízben, amikor az úr pofonvágja, szomorúan, de határozottan közli vele, hogy sajnos, el kell hagynia őt és addig nem is tér vissza, amíg az ur minden nyilvá­nos téren plakátokon bocsánatot nem kér. Az úr bilincsekbe veri a rabszolgáját, értesíti a rendőrséget, de Izidornak természetesen mégis sikerül megszöknie és a közönség har­sány tetszésrivalgása közepette orránál fogva vezeti az egész társaságot. Sajnos, éppen a legizgalmasabb pillanatban, amikor mar el­kerülhetetlennek látszott, hogy Izidor mégis hurokra kerüljön, félbe kellett szakítani az előadást; az udvari páholyban megjelent a császárnő. A közönség felemelkedett, tizen­egyezer hang üdvözölte a kedves, szőke höl­gyet, aki tenyérrel a közönség felé nyújtott karral viszonozta a köszöntést. Megjelenése egyébként kettős szenzáció volt, vele jött ugyanis a Vesztaszűzek főnöknője is. Eddig nem volt szokás, hogy az arisztokratikus apá­cák a Marcell színház népies burleszkjeit lá­togassák. A darabot elölről kezdték. József örült neki, a játék hallatlanul szemtelen realitása lenyűgözte és másodszor már sokkal jobban megértette. Égő szemmel csüngött a színé­szen, hetyke és mégis szomorú száján, kife­jező kezén, beszédesen kifejező mozdulatain. És most következett a kupié, a „Tűzvész“ híres kupléja, amit római tartózkodása alatt milliószor hallott énekelni, fütyülni, üvölteni. A színész megállt a színpad szélén, körülötte tizenegy pojaca, dobok peregte^, trombiták harsogtak, fuvolák rikácsoltak és Libán el­énekelte a kupiét: „Ki az úr a házban 1 Ki fizeti a vajat? Ki fizeti a lányokat? És ki­csoda, kicsoda fizeti a sziriai parfümöt?“ A közönség felpattant és vele énekelt, még a borostyánsárga császárnő, odafent a páholy­ban is velük mozgatta az ajkát és az ünne­pélyes Veszta apátnő hangosan kacagott. Most azonban végre körülfogták Izidort, nincs me­nekvés, köröskörül rendőrök, esküdözik, hogy ő nem azonos a keresett rabszolgával, de ho­fpan bizonyítsa be? Táncolni fog. Ügy van. s most következik a tánc. Izidor lábán még ott csörgött a bilincs. Táncolnia kellett, úgy, hogy közben elrejtse a bilincset, szörnyű ner héz, komikus és megrázó egyben, ez az em bér az^ életéért, a szabadságáért táncol. Jó zsef bámult, a közönség bámult. Mint ahogj a lába a láncot, úgy húzta maga után Libán minden mozdulata a nézők pillantását. Jó­zsef vérbeli arisztokratának érezte magát és habozás nélkül igénybe vette a rabszolgákat a legalacsonyabb szolgálatokra, ugyanígy volt^ vele itt a színházban a legtöbb ember, néhány tízezer rabszolga kivégzésével bebi­zonyították nem egyszer, hogy nem akarják eltörölni az úr és a rabszolga közötti különb­séget. De most, amikor ez az ember bilincs­táncát járta és úrnak adta ki magát, mind­annyian az ő pártján voltak a gazdája ellen és újjongva biztatták ezt a szemtelen fickót... rómaiak, élükön császárnőjükkel... ahogy újból felültette a.rendőröket s utána halkan, ravaszul dúdolni kezdte: „Ki az úr a házban? Ki fizeti a vajat? ...“ A játék most egészen szemtelenre for­dult. Az úr valóban plakátokon nyilvánosan bocsánatot kért rabszolgájától és keblére ölelte a visszatérőt. De időközben egész csomó ostobaságot követett el, összeveszett bérlői­vel úgy, hogy azok megtagadták a lakbér fizetését. Miután bizonyos okokból nem lakói tathatta ki őket, drága házai elértéktelened­tek. Itt nem segíthet más, csak a ravasz Izi­dor; és ő segített is. Ügy, mint ahogy a nép hite szerint hasonló helyzetben a császár és néhány nagyúr segített magán: felgyújtotta a városnegyedet. Kihívóan és megrendítőn játszotta ezt a jelenetet, minden mondata cél­zás volt a telekspekulánsokra, az újjáépülő város nagy keresőire. Senkit sem kímélt, sem Celer és Sever építészeket, sem a híres öreg politikust és írót, Senecát, aki elvben a sze­génységet dicsérte, gyakorlatban azonban va­gyont harácsolt, sem Claudius Regint,^ a ban­kárt, aki óriási gyöngyöt visel a középső uj­­ján, de sajnos, nincs annyi pénze, hogy új cipőfűzőt vásároljon magának,^ de még ma­gát a császárt sem. Minden szó talált, a kö­zönség gurult a kacagástól és amikor végül Libán felszólította a nagyérdemű nézőközön­séget, hogy rabolja ki a színpadon égő^ há­zat, olyan fölfordulás támadt, amilyet József még soha sem látott. Az égő ház csábító ben­­sejét ravasz gépezettel a nézőtér felé fordí­tották. A sokezer főnyi tömeg felözönlött a színpadra, rávetették magukat a bútorokra, edényekre, ételekre. Letaposták, összenyom­ták egymást. És a színházon végig, az előtte levő téren, a széles, előkelő sétautakon, az egész hatalmas Marsmezőn harsogott a hír­hedt kupié: „Ki az úr a házban? Ki fizeti a vajat?...“ József, amikor Justus közbenjárására vacsorameghívót kapott Demetrius Liban­­tól, kissé megijedt. Természettől fogva vak­merő volt. Amikor bemutatták a főpapnak, Agrippa királynak, a római kormányzónak, nem volt elfogult. De a színésszel szemben mélyebb tiszteletet érzett. A játéka magával ragadta. Csodálattal töltötte el, hogy ez az egyszerű ember, Demetrius Libán színész, kényszeríteni tudta a sokezerfőnyi tömeget, előkelőket és köznépet, rómait és idegent, hogy azt gondolják, azt érezzék, amit ő. József a keroveten heverve találta a szí­nészt, kényelmes, zöld pongyolában; hanya­gul nyújtotta gyűrűkkel megrakott kezét. József megilletődve látta, hogy milyen kis termetű ez az ember, aki egymaga betöl­tötte. az óriási Marcell-színház színpadát. Szűkkörű étkezés volt. Jelen volt a fia­tal Anton Marull, a szenátor fia, valami egé­szen zöld ifjú arisztokrata, azután egy zsidó úr, a Velia zsinagóga egyik elöljárója, név­­szerint Licin doktor, akinek modorossága már az első percben meglehetős ellenszenvet váltott ki Józsefből. József, ezúttal először került egy igazán nagyvonalú római házába, meglepően bizto­san mozgott a sok ismeretlen útvesztőjében. Az evőeszközök, mártások, fűszerek tömege kábító volt. De csakhamar megtanulta mind­ezt az ellenszenves Licin doktortól, aki a szemközti kereveten feküdt; félóra múlva már ugyanolyan gőgösen előkelő fejmozdu­lattal küldte tovább azt, amiből nem akart enni és parancsolta közelebb a kiszemelt tá­lakat. Libán keveset evett. Panaszkodott a dié­tára, amit átkozott mestersége miatt kell tar­tania, sajnos, nők szempontjából is és néhány sikamlós megjegyzéssel fűszerezve elmesélte, hogy bizonyos színházi vállalkozók milyen szellemesen a testre erősített szerkezettel akadályozzák meg rabszolga művészeiket, hogy kirúgjanak a hámból. Némi pénzáldoza­tok ellenében azonban, bizonyos előkelő höl­gyek által, engedik meglágyíthatni szívüket és a szegény színészeket egy-egy éjszakára meg­szabadítják a kínzó szerszámtól. Azután min­den átmenet nélkül gúnyos megjegyzéseket tett néhány kollégájára, a régi stílus híveire, a hagyományok, a magastaljpú cipők nevet­séges voltára. Felugrott, utánozta Strathok­­kest, a színészt, végiglépdelt a szobán, a zöld pongyola repkedett körülötte, sarok nélküli szandálokat viselt, de az ember mégis érezte a magastalpú cipőket és az erőltetett, merev mozdulatokat. József összeszedte bátorságát és szerény szavakkal dicsérni kezdte Demetrius Libán játékát s azt, hogy milyen ügyesen leplezet­tek és mégis mindenki számára érthetők vol­tak a Regin bankárra tett célzások. A szí­nész felpillantott: „Tehát tetszett ez a je­lenet? örülök, mert nem váltott ki olyan ha­tást, mint amilyet vártam tőle.“ József lel­kesedve és mégis szerényen elmondta, hogy mennyire feldúlta az előadás. Milliószámra látott már rabszolgát, de csak most először érezte igazán, hogy mi a rabszolga. A színész odanyujtotta gyűrűkkel díszített kezét. Nagy megnyugvás számomra, mondta, hogy játé­kom úgy megkapott valakit, aki éppen most jön dudeából. Józsefnek részletesen el kellett mondania, hogy mit érzett az egyes jelene­teknél. A színész elgondolkodva hallgatta, közben valami vérfrissítő salátát csipegetett. „ön most jön Judeából, József doktor“ fordult Józsefhez hirtelen. „Oh azok az én kedves zsidóim!“ mondta lemondóan. „Min­den lehetséges keserűséggel elhalmoznak. A héber zsinagógában kiátkoznak, csak azért, mert felhasználom Istentől nyert képességei­met; gyerekeket rémítgetnek a nevemmel. Néha egészen magamon kívül vagyok, úgy bosszant korlátoltságuk. De ha valami köz­benjárásra van szükségük a császári udvar­nál. akkor szaladnak hozzám és telesopánkod­­ják a fülemet. Olyankor jó nekik Demetrius Libán.“ „Istenem,“ mondta a fiatal Anton Ma­rull, „a zsidók mindig a szájukat járatják, ez köztudomású!“ „Kikérem magamnak,“ kiáltotta hirtelen felgerjedt dühvei a^ színész és haragosan fel­egyenesedett: „Kikérem magamnak, hogy há­zamban a zsidókat szidják. Én is zsidó va­gyok.“ Anton Marull fülig pirult, mosolyogni próbált, de nem sikerült, zavartan mentege­­tődzött. De Libán oda sem hederített: „Ju­­dea“, mondta „Izrael földje, Jeruzsálem! Még soha nem jártam ott, soha nem láttam- a templomot. De egyszer még elmegyek és el­viszem a templomnak az áldozati bárányo­mat.“ Szürkéskék, szomorú szeme megszál­lottan, vágyakozva csillogott halvány arcából. „De én még sokkal többet is tudok annál, mint amennyit ön látott,“ fordult tiltakozó fontoskodással Józsefhez. „Van egy ötletem. Ha az sikerül, akkor, akkor igen, kiérdemiem majd a címemet és valóban én leszek a „szá­zad legelső színésze“. Pontosan tudom, hogy mit kellene csinálnom. Bátorság kérdése az egész. Imádkozzon József ben Matthias uram, hogy összeszedjek annyi bátorságot.“ Anton Marull bizalmaskodva, barátságosan átkarolta d színész nyakát: „Mondd el az öt­letedet, kedves Demetriusom,“ kérte. „Most már harmadízben beszélsz róla.“ De Demet­rius Libán zárkózott maradt: „A császárnő is sürget, hogy közöljem vele az ötletet. Azt hiszem sokért nem adná, ha megvalósíta­nám,“ és sokat sejtető szemtelenséggel fel­kacagott. „De eszem ágában sincs!“ fejezte be. LESLIE KOZMA PRESENTS: THE MANUFACTURERS Of * CONTEMPORARY COMPOSITION * HANDCARVINGS * PICTURE FRAMES & MOULDINGS CUSTOM FRAMING FOR: OIL PAINTINGS GOBELINES PHOTOGRAPHES DINING ROOM 469 BLOOR W. TORONTO ESTÉNKÉNT TAMÁS RÓBERT hegedül és TAMÁS LAJOS zongorázik ZIMMERMAN & HARTMAN élelmiszer árúháza 210 AUGUSTA AVE., (Baldwinnal szemben) II0T(in7«7.9llita5i Tolűfnn • FM 3 — 8974 Szendrovich László MAGYAR GYÓGYSZERTARA 400 BLOOR STREET WEST, TORONTO, ONT. Telefon: 923-8401 Gyógyszerszállítás Toronto területén GYÓGYSZER KÜLDÉSEIT A VILÁG BÁRMELY RÉSZÉBE INTÉZZE AZ INTERNATIONAL PHARMA-val a fenti címen. Vezető: Szendrovich László o EGÉSZ ONTARIÓBAN A LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK sportfelszerelések KERÉKPÁROK 1169 BLOOR ST. W. LE 6-9718 1 SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS § PAVILU0N CATERING LIMITED Kalman .Wieder Catering szolgáltatás Esküvőkre, Bankettekre, Partykra. 210 Wilson Ave. Tel.: 481-5161 LEGJOBB MINOSEG!LEGOLCSÓBB ARAK! EURÓPA BUTCHER 78 KENSINGTON ST. Tel: EM 2-4885 NAPONTA FRISS HÚSOK, FELVÁGOTTAK DÍJTALAN HÁZHOZSZÁLLÍTÁS! FIGYELMES KISZOLGÁLÁS! Archibalds STEAKS and SEA FOOD 1116 EGLINTON AVENUE WEST (Just West of Bathurst) For Reservation Call: 789-1323 j| JUST A LITTLE BIT OF DOWNTOWN - UPTOWN \ Ask for JIM MAGYARUL BESZÉLÜNK < KWCWSStíWS3SS*JCSSJSJ63S3C*S3KSJKS3eS**JSS*3S3SSSSSJSXJSJS3ÍS3S*3S3S3SJSJSSSS1SJ< KANADA LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKÚ HANGSZER SZAKÜZLETE A VILÁG LEGFINOMABB ZONGORÁI: STEINWAY, BLUTHNER, PETROPFORSTER VONÓS-FÚVÓS-PENGETŐ HANGSZEREK Előnyös árak - Csere - Javítás — Bérlet| Remeny HOUSE OF MUSIC LTD. 553 QUEEN STREET WEST, TORONTO GYÓGYBETÉTES , NŐI- és FÉRFICIPŐK lEXTRA SZÉLES LÁBAKRA IS. 480 Bloor $t.. West : 533-8122 } «»»»♦♦+♦♦♦»+»»♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦»♦♦»♦»•Y BUDAPEST BAKERY Finom pörkölt szemeskávé, brazil, columbiai Budapest Presso, Maragucsa stb. A legfinomabb importált csemegeáruk Hazai izü felvágottak ÜZLETVEZETŐ DÉNES FRANCISKA 404 Spadína Ave. — Tel: 368-9247 Vf-f♦ ♦♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦*♦♦♦♦♦♦♦♦«♦ H H MM M I“*“1 “**' új az Í t 3 I “""'SPORT Ha eddig is szerette a Sport Restaurant kiváló főztjét, án BOR és SOR mellett élvezheti ebédjét vagy vacsoráját. Magyar sütemények * Espresso kávé 372 Bloor St. W. Tel.: 922-1595 ezután BUDAPEST MEAT MARKÉT • Elsőosztályu hentesáruk és húsok kaphatók. • Tulajdonos a legjobb hentesáru készítményeiről, közismert 517 Bloor St.W. 531-5202 M,KLÓS City parkolóhely az üzlet mögött

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents