Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-02-09 / 497. szám

AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÚSÁG LAPJA

Ára:

XIII. évf. 497. szám 30 cent 1974. FEBRUÁR 9.

AZ EGYIPTOMI KIVONULÁS KÖNYVE -1974

Ögy tűnik, a zsidóság számára a sors könyve előírja, hogy Időnként kénytelen kivonulni Egyiptomból. A most folyó kivonulás egyenes következménye annak, hogy 18 évvel ezelőtt, az EgyesUlt Államok akkori külügyminisztere, John Foster Dulles, viszszaparancsolta Izráel Szinájban lévő csapatait, a francia és angol haderőkkel egyetemben. E súlyos baklövés nélkül elkerültük volna a hatnapos és jomkipurl háborúkat, megoldódott volna a palesztin menekültek és a szuezi hajózás problémája és Izráel ma békében élhetne arab szomszédaival.

Manistano? kérdezzük. Miben különbözik a jelenlegi kivonulás az előzőtől? Kap e Izráel valami kárpótlást többezer elveszített ifjú emberéletért, az örökre rokkanttá vált sok-sok értékes fiatalért, a háború következtében előállt súlyos gazdasági helyzetért, a szülők Könnyeiért és nem utolsó sorban egy kitűnő stratégiai pozíció feladásáért? Ha Szádát legutóbbi kardcsörtető kiáltványának hitelt adunk, úgy a válasz negatív. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az arab diplomácia nyelvnek két változata van. Az egyik számol a politikai realitásokkal és kénytelen-kelletlen eleget tesz ígéretének. A másik, mely csupán otthoni használatra szól, az arabság megtépázott önérzetét van hivatva felemelni és Egyiptom népét dicsőséges álmokba ringatni. E második nyelv teszi lehetővé, hogy egy megalázó vereségből szenzációs győzelem lett, s hogy a bekerített húszezer egyiptomi katona s azok vezetői nemzeti hősökként szerepelnek majd az arab történelemkönyvekben. Nyilván a második nyelvet használta fel Szádát, amikor kijelentette, hogy Egyiptom továbbra is háborúban áll Izráellel, s e háborús állapot nem fog megszűnni, míg Izráel nem vonul vissza a hatnapos háború előtti határok mögé, s nem fogadja be az u.n. palesztin menekülteket. Míg ez el nem következik— mondjaSzádát — egyetlen izráeli hajó sem fogja átszelni a szuezi csatornát.Ez utóbbi lehetséges hogy igaz. Izráelnek azonban nem feltétlenül lényeges, hogy izráeli zászló lobogjon a szuezi csatornán átvonuló hajóin. A fontos az, hogy az izráeli áruk eljussanak rendeltetési helyükre. Ezt az egyezményt Szádát — a neki nyilván valóban előnyös politikai helyzetben — nem fogja egykönnyen felrúgni.

A HÁBORÚ MÉRLEGE

Egy kis országnál, amelynél minden emberélet drága, lehetetlen a szörnyű veszteségeket, gyászt és fájdalmat száraz adatokkal felmérni. Nincs olyan előny a világon, mely egyetlen izráeli katona életével pótolható lenne. Ezzel szemben az igen súlyos gazdasági következmények, — az életszínvonal csökkentése által — helvrf>hr>TViQfflria_

nők. Túlzott tehát Hassan Gerendli egyiptomi, tábornok álma, mely szerint egy kifullasztási háború Izráelt hónapokon belül gazdasági csődbe kergeti. Halm Barka! —a Fáik Gazdaságkutató Intézet vezető tanára ezt az állítást erélyesen megcáfolja. "Öt, hat éven keresztül is képesek vagyunk kitartani — mondja Bárkái professzor — ha a szükség ezt követeli. Ehhez mindössze évi 6%-kal kellene a fogyasztást csökkenteni". Az egyiptomi feltételezés minden bizonnyal az izráeli pénzügyminisztérium által hivatalosan ismertetett becslésen alapul. Eszerint a háború összvesztesége — fegyverekre, gépekre, szerszámokra, élelmezésre és a károsultak támogatására fordított összegekkel együtt 25 milliárd izráeli font, azazhatmilliárd dollár. Amennyiben a háborús állapot folytatódott volna, úgy Izráelnek — a sorkatonaság mellett — 150- 200.000 tartalékost kellett volna az élvonalban tartani. E- szerint tehát a dolgozók 15-20 százaléka kiesett volna a termelésből és egyoldalú fogyasztóvá vált volna.

Izrael külkereskedelmi hiánya az 1973-as évben másfélmilliárd dollárt tett ki. Könynyen lehetséges, hogy e szám a folyó évben még növekedni fog. Bárkái professzor azonban a mérleg másik oldalát nem ítéli meg ilyen borúsan. 1960 óta Izráel nemzeti Jövedelme évi 5%-kal növekedett. A háború következtében a múlt évre várt 1.7 milliárdos emelkedés elmaradt. Lehetséges, hogy ez az elmaradt emelkedés a folyó év végén három és félmilliárdot fog kitenni. Ez azonban csupán annyit jelent, hogy Izráel, az év végéig, az 1972 év életszínvonalán lesz kénytelen élni. Érdekes véletlen, hogy az évi összprodukció pontosan egyezik Egyiptom nemzeti jövedelmével, melynek lakossága az izráelilakosság tizenkétszerese. Izráel minden egyes polgárára eső évi jövedelem, csecsemőket, aggastyánokat és betegeket beleszámítva —, 230 dollár.

jövedelme ennek egyhatoda, vagyis 38 dollár.

Nem volna helyes elhallgatnunk, hogy a fogyasztási cikkek legtöbbje, 1972 óta, 50%kal emelkedett. Ebből 16% a világpiaci emelkedés, a többi a hadiköltségek fedezésére szolgáló adó. A jövedelmi adó már elérte a tetőpontot, s az tovább nem emelhető. A kormány az infláció csökkentése érdekében felkérte a szakszervezetek vezetőit, hogy béremelési kérelmeiket halasszák későbbre. Jól tudjuk, ez adatok semmiesetre sem

rózsásak. Mégis vigasztaló, s az izráeli ipar erejét és a nép megdönthetetlen élniakarását bizonyítja, hogy e nehéz körülmények között múlt év decemberében, — tehát csupán két hónappal a tűzszünet után, — 106 millió dollár értékű export-áru hagyta el az országot. Ez két millióval múlja felül az 1972 év decemberének kivitelét.

IDŐKÖZI MEGEGYEZÉS.

ELŐNY VAGY TRAGÉDIA?

A gazdasági helyzet nyilván nehezebben lett volna elviselhető egy időközi megegyezés nélkül. Negyvenezer egyiptomi katona helyett — az egyezmény végrehajtása után — csupán 7 ezer fogja őrizni a csatorna keleti oldalát. 400 tankból Egyiptom csak 37-et hagyhat a parton. A tartalékosok nagyrésze visszatérhet munkahelyére. Az egyiptomi fronton, belátható ideig, nyugalom lesz. Valós az ellenvetés, hogy a hadmentesített övezetben elhelyezkedő ENSZ csapatok az első puskalövés után, veszik csákójukat és hazarohannak, mégis, jelképes jelentőségük elvitathatatlan. Az izráeli csapatok aMitla hágónál kitűnő védelmi vonalat fognak kiépíteni. A hadsereg közben a szfriaí. front felé fordíthatja figyelmét, ahol, úgy látszik, az apró öszszetűzések még hosszú ideig lesznek napirenden. Nincs kizárva, hogy szovjet sugalmazásra. A mostani szuezi egyezmény nagyjában hasonlít ahhoz az ellenjavaslatohz, a—i- * 1» i -....t—

1970-ben az u.n. Rogers-féle javaslatra adott, s melyet akkor Szádát kereken elutasított.

SZÁDÁT AMERIKA FELÉ TEKINT

Hogyan lehetséges, hogy az arab elnök nőst oly könnyen volt rávehető az egyezmény megkötésére? A kérdést nem lehet kizárólag Kissinger diplomáciai ördöngösségével magyarázni. Az egyik ok az Egyiptomra megalázó hadihelyzetből. való menekvés. A legfőbb indok azonban nem más, mint hogy Szádát végre képes volt felmérni az orosz veszélyt. Egy amerikai orientáció mindenképpen előnyösebb számára. Az USA az egyetlen, mely képes nyomást gyakorolni Izráelre. Ezen kívül megnyílik az út jó amerikai technikai források felé. Hosszúlejáratú hiteleket, gazdasági kölcsönöket várhat, az amerikai <■' ^Halatok máris nagyméretű beruházásokról tárgyalnak Kairóban. Az amerikai orientációra jellemző, hogy az A1 Ahram amerikaellenes szerkesztőjét, Hajkait, sürgősen elbocsájtották állásából és helyébe Ali Amin került. Ennek az a jelentősége, hogy Ali Amin csak most tért vissza 8 éves önkéntes száműzetéséből, ahová azért vonult, mert fivére révén egy Amerika javára történő kémkedési ügybe keveredett.

KISSINGER MEGLEPETÉSE

Washingtonban már korábban meglepetést keltett, hogy Szádát utasította külügyminiszterét, Fahmit, a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének előkészítésére. Mégis meglepetés volt, hogy amikor Kissinger a genfi tárgyalások előmozdítása érdekében E- gyiptomba érkezett, Szádát azzal fogadta: "Egy kis ingajárat útján lefolytatandó alkudozással, Genf nélkül is öszszehozható a megegyezés."

Nem vitás, hogy az USA morális felelősséget vállalt az egyezményért. Ezt legjobban illusztrálja, hogy Jelenleg amerikai megfigyelő Jettek röpködnek a frontok felett, hogy ellenőrizzék a megegyezés betartását.

AZ USA ÚJBÓL A VILÁG VEZETŐJE LETT

1974 kissé emlékeztet 1946- ra, amikor az EgyesUlt Államoknak kellett kirántania a világot egy gazdasági és politikai káoszból. A szuezi egyezmény vitathatatlanul beigazolta, hogy az USA — belső nehézségei ellenére is — a világ legnagyobb és legbefolyásosabb hatalma. Az ENSZ hét évig tehetetlen volt a Közelkelet problémájával szemben. Franciaország és Anglia saját problémáikkal voltak elfoglalva. Hiába szállított Moszkva 6 milliárd dollár értékű fegyvert Egyiptomnak, hiába segítette az országot az asszuáni duzzasztó megépítésében, Egyiptom mégis az

íFoIvt»t«s a 2. oldalon'

Ez a kép három héttel ezelőtt készült Moszkvában. Azóta csak rövid idő telt el, — de a szereplők már nem ölelgetik egymást. Brezsnyev Kubában Castrőval csókolózik, de Fahmi, egyiptomi külügyminiszter közben átnyergelt az amerikaiakra.

ENGEDÉKENY TÁRSADALOM

A múlt hét legérdekesebbfordulata korunk egyik nagy elvi vitájával kapcsolatban következett be. A gyermeknevelésről van szó, amelynek amerikai apostolául a híres, hírneves, hírhedt ( kinek hogy tetszik), Dr. Benjámin Spock-ot fogadták el. ő írta meg majd negyedszázaddal ezelőtt a gyermeknevelés modern bibliáját, amelyből azóta 22 millió példány fogyott el. De a sikert nemcsak a példányszámon lehetett felmérni. Több mint két évtizeden keresztül Spock elvei alapján nevelték gyermekeiket mindazok, akiknek nem volt elég eszük, hogy saját módszereiket alkalmazzák s a maguk feje után menjenek.

Az eredmény ismeretes. A kölyköknek, akiknek kiskorukban minden szabad volt, akiket nem lehetett megfenyíteni — nehogy ez lelkűkben kárt okozzon, akiket az iskolában semmire sem tanítottak, nehogy túlterheljék őket, túl nehéz feladatnak bizonyult az élet. Olyan évfolyamok követték egymása, amelyek kótyagosra hülyítették magukat ’Kábítószerrel,amelyekben az öngyilkosság több áldozatot szedett, mint az összes balesetek együttvéve, amelyek céltalanul, siváran, gondolatmentesen, életuntán bolyongtak az élet országútján.

Józanul gondolkodó emberek már régen felemelték szavukat a spockizmus ellen. Természetesen eredménytelenül, hiszen követői felnőttek, oszichoanalitikusokká, pszichológusokká, nevelőkké gyorsképezték magukat, és az ugyancsak Spocktól tanult radikalizmusukkal tönkresilányítottak minden ellenvéleményt.

Példaképpen hadd idézzem a Spock-elmélet gyakorlati alkalmazását egy perben. A torontói bíróság a múlt héten egy nemi erőszak bűnüggyel foglalkozott. A vádlott 24 éves fiatal ember, a sértettek két 16 éves leány.

Az ügyről csak a védelem által megidézett szakértő Spock-tanítvány véleményét idézem: a fiú cselekedete érthető, — mondta a kitűnő pszichoanalitikus, — a vádlott ugyanis az átlagosnál sokkal magasabb morális érzékkel rendelkezik, mély erkölcsösségét sérti a miniszoknyák viselete és dühe minden alkalommal a miniszoknyás lányok ellen irányul, tudat alatt a miniszoknyát a prostitúcióval, a rövidszoknyás lányokat a prostituáltakkal azonosftja és ennek megfelelően bánik velük.

Remek szakvélemény: még szerencse, hogy a bíró nem volt igazi híve Spock őrületének.

Most azonban a kritikusoknak váratlan szövetségesük 'támadt. Egy elfogadott szaktekintély, akit ráadásul pártatlannak is kell minősítenünk, megállapította, hogy Benjámin Spock hülye. És a spockizmus ez új kritikusát úgy hívják: Dr. Benjámin Spock. Húsz évnyi tapasztalat után, a tudós doktor rájött: tanai nyomán egy elkényeztetett, pimasz, modortalan, használhatatlan nemzedék nőtt fel.

Szép dolog, hogy ezt ilyen őszintén bevallja. Ezzel azonban keveset segit az okozott káron.

Spock most azt állítja, hogy tulajdonképpen nem is benne volt a hiba, hanem azokban, akik műveit szószerint vették és szószerint alkalmazták. Igaza van. Nem ő a hülye, hiszen milliókat keresett a sületlen gyermeknevelési elvekkel. A hiba azokban van, akik hittek neki.

Szerencsére, sosem voltamSpock iskolájának követője. Már Magyarországon is remekül szórakoztam az ismert gyermekpszichológusnőn, Pickler Emmin. Ö t.i. gyermekeit nem pelenkázta, de nem is avatta be őket idő előtt a szobatisztaság titkaiba. Nehogy megzavarja gyemekei gondolatvilágát, inkáb tőzeget szórt a járókába és azon nevelte gyermekeit, mint a malacokat. Én inkább a budapesti Gyermekpszichológiai Intézet tudós professzorának, Mezei Árpádnak véleményét fogadtam el. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy túlpszichológizáltés hisztériás rohamokat produkáló ötéves fiammal mit csináljak.

Mezei fölrántotta szemöldökét és klasszikus választ adott. Orra alatt jiadarva, nagyon halkan, de határozottan Jcétszer megismételte a szentenciát: "S .. be kell rúgni... s..be kell rúgni". Fiam ezután még egy hisztériás rohamot produkált... de ez volt az utolsó eset.

Spock viszont azzal fertőzte meg az amerikai közvéleményt, hogy aki bármilyen fenyítést alkalmaz, bebizonyítja ezzel gyermekinél- hnorv nem szereti őt. Ezzel a veszélyes ostobasággal aztán sikerült társadalmunkat a mai helyzetbe juttatni és családokat szétzülleszteni.

Nagyon sajnálatos, hogy semmilyen társadalomban nincsen törvény, amely a generációkra kiterjedő lelki gyilkosságot sújtja. Spocknál legfeljebb a töredelmes beismeréát lehetne enyhítő körülményként alkalmazni.

Egyébként Spock a vietnámi háború idején vezető szelleme volt a radikális tiltakozó mozgalmaknak. Nem lennénk meglepve, ha most, nyolcvanadik életévén túl, hirtelen erről is megállapítaná, hogy ostobaságot hirdetett; de a bűnös nem ő, hanem azok, akik hittek neki. Hogy is móndja a budapesti zsargon? Mik vannak, hogy kell vigyázni . . .

TILTAKOZÓ TÁRSADALOM

Az " engedékeny társadalom"! permissive society) mellett, még egy kérdés foglalkoztatott a napokban, amit korunk rákfenéjének tartok. Úgy lehetne ezt nevezni: "tiltakozó társadalom" ( protest society) . A televízió előtt ültem, de nem figyeltem az érdektelen műsorra; kezemben könyv volt. Egyszer csak a következő mondat ütötte meg a fülemet: - " Azt tesszük, amit minden állampolgárnak kötelessége: tiltakozunk és harcolunk a hatóságok intézkedése ellen". Erre már odafigyeltem. Valami kis gügyeség volt arról, hogy a gonosz városháza bíróságot akar építeni egy üres telekre, ahol eddig gyerekek játszottak. Nyomban megkezdődik a tiltakozás, amibe bevonják a gyerekeket is. A kölykök persze nem tudják, mi ellen tiltakoznak, de ez nem is lényeges; a fontos maga a tiltakozás ténye. Mert napjaink jellemzője,hogy mindenki tiltakozik valami ellen. Konzervatív férficsoportok tiltakoznak a női térhódítás ellen; nőcsoportok tiltakoznak a nőfelszabadítás nevében — valami ellen.

Normális szexuális életű emberek tiltakoznak a homoszexualitás elterjedése ellen, és szélsőséges homoszexuálisok tiltakoznak a heteroszexualizmus ellen. Tiltakoznak a lakók és a háziurak, a bádogosok és a fogtechnikusok, teherautósofőrök és rendőrök. Tűzoltók a tűz ellen, gyújtogatok a tűzoltók ellen és így tovább.

Tiltakoznak a tanítók is. Ezzel kapcsolatban legszebb emlékem az, amikor Ontarioban 6-7 éves gyerekek zászlókká’ és táblákkal rendeztek tiltakozó felvonulást, kórusban kiáltozva a nevelési rendszer hiányosságai ellen. Szervezőjük, egy fiatal és nem túlságosan okosnak látszó mama, a televíziós riporter kérdésére azt állította, hogy a gyermektüntetést senki sem szervezte, hanem az a hat- és hétévesek spontán felhábórodásának és meggyőződésének természetes és magától értetődő következménye volt.

De visszatérek az említett televíziós filmre. A filmbeli gyerekek házróí-házra járnak, aláírásokat gyűjtve az építkezés ellen. Elérkeznek a " rossz bácsi"házához, aki nem hajlandó aláirni. Ehelyett egy komoly, szakszerű kérdést tesz fel a problémával kapcsolatban, amire természetesen nem kap választ. "Félrevezetett radikálisok vagytok" — mondja.

A gyerekek egymásra bámulnak. "Mi az, hogy radikális?" — kérdezi a kisebbik. "Mit tudom én, — válaszolja a nagyobb, — biztosan az, aki játszani akar a játszótéren". De a forgatókönyv írója talán közelebb járt volna az igazsághoz, ha ígyfolytatja a párbeszédet: "Mit tudom én; biztosan az, aki olyasmiről kiabál és handabandázik, amihez nem ért, amivel kapcsolatban egyetlen kérdésre sem tud válaszolni, ami ellen csak tiltakozni, protestálni tud".

Nem kivánok a TV darab konkrét témájával vitába szállni. Egy építkezés lehet helyes és jó, lehet helytelen és káros. Sajnos, semmi reményem sincs arra, hogy valaha is elfogult, érdekelt féllé váljak, és bekerüljek az építkezési vállalkozók táborába. De nem vagyok elhinni azt, hogy aki építész, az szükségképpen az ördöggel cimborái, és aki sikert ér el ezen a téren, az kárt okoz a közösségnek, Márpedig ezzel az állandó protestánssal minden vonalon ilyen szélsőséges eredményekre jutunk.

"Az állampolgár kötelessége a tiltakozás"— mondják a protest society apostolai. De demokráciában élvén a hivatalbélieket mi magunk választjuk. Van egy igen egyszerű megoldás, A jövőben minden tisztségre csak olyanokat válasszunk meg, akik ellen vagyunk, akikben nem bízunk, akiknek nézeteit a leghatározottabban elutasítjuk magunktól. Hiszen ahogy megválasztottuk őket, úgyis kötelességünkké válik, hogy tiltakozzunk ellenük. Akkor legalább elérjük az eredetileg elképzelt célunkat. Bolond társadalmunk semmivel sem lesz bolondabb attól, ha választási rendszerünket íly módon fogjuk megreformálni.