Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-05-18 / 511. szám

Nem

erkölcsbotrány,

hanem

Ha két héttel ezelőtt politikában jártas embertől azt kérdezték volna: Ki az a nyugati állami vezető, akinek helyzete a legstabilabb, bizonyára habozás nélkül így válaszolt volna: Willy Brandt, a nyugatnémet kancellár.

Nem azért, mert Brandtnak nem voltak meg a maga problémái.

A Kelet felé való hibás politikája távolról sem hozta meg a kívánt eredményt; a párton belül megerősödtek a fiatal szélsőséges politikusok; a tartományi és helyi választásokon csökkent a szociáldemokraták népszerűsége.

Ezzel együtt is, Brandt helyzete látszott a legbiztosabbnak. Persze a verseny nem volt túlságosan nagy. Az Egyesült Államokban Nixon elnök hatalmon maradása valójában csak egy hajszálon függ, és ezt a hajszálat egy tucat zsilettpengével vagdossák. Angliában a Munkáspárt csak nemrégen került kormányra minimális többséggel, de a közvéleménykutató intézetek azt jelentik, hogy már ez a minimális többség is elforgácsolódott; ha ma lenne választás, ismét a konzervatívok győznének. Franciaországnak e pillanatban nincsen államfője, és akár a mérsékelt jobboldallal szimpatizáló Giscard dTístaing-ot, akár a mérséklet nélküli baloldallal szimpatizáló Mitterand-otválasztják elnökké, ez százalékokban csak tizedes pontokkal lesz kifejezhető, semmiképp sem jelent majd döntő népakaratot.

Ezért hitték azt, hogy aránylag Brandt helyzete a legszilárdabb; Willy, a mosolygós, népszerű egykori nyugatberlini polgármester azonban már több mint egy hete nem áll Ni'ugatnémetország élén. Váratlanul benyújtotta lemondását, egy olyan közéleti botrány kísérő jelenségeként, amit semmiképp sem lehet elszigetelten, csakis önmagában tekinteni.

A hivatalos magyarázat így szól:

A nyugatnémet kémszolgálat kiderítette, hogy Brandt egyik legszorosabb munkatársa, a szociáldemokrata párt ügyeit felső fokon intéző Günther Guillaume: keletnémet kém.

1956-ban dobta át őt a keletnémet titkos szolgálat nyugatra, azzal a megbízással, hogy minél mélyebben épüljön, be a nyugatnémet politikai életbe és tájékoztassa arról kommunista politikai megbízóit. Guillaume remekül teljesítette feladatát; ennél magasabb beosztásba nem juthatott volna.

A német lapok magyarázata szerint a lemondás oka nem is Willy Brandt csalódása volt, • hanem egy esetleges zsarolási manőver lehetőségének kiküszöbölése. Guillaume azt követelte ugyanis, hogy'azonnal cseréljék el valamilyen Keletnémetországban fogva tartott túszra, ellenkező esetben jártatni fogja a száját és bizalmas, sőt dehonesztálő részleteket közöl majd a kancellár magánéletéből. Állítólag Gulllaume-nak arról volt tudomása, hogy Brandt szerelmi viszonyt folytatott egy olyan nővel, akit ugyancsak a keletnémet titkos szolgálat küldött ki, de a nő beleszeretett Brsndtba és elárulta megbízatását. így nemcsak hogy baja nem történt, de még komoly anyagi juttatásban is részesült a német hatóságok részéről.

Aligha tételezhető fel, hogy Willy Brand: ezért mondott volna le. A mai német közban mindenki tudta. Brandt egyre Jobban vesztett népszerűségéből, és ezért követték a különböző választásokon egymást a szociáldemokraták részére kínos kudarcok. Persze a kémbotránynak is megvan a Jelentősége. Brandt jószándékát, becsületességét, emberi és politikai integritását senki sem vonhatja kétségbe. Ha valaki kétségbevonta volna, maga a lemondásának a ténye ismét bizonyítja azt. De ugyanakkor felmerül a kérdés, politikai bölcsességét illetően, pedig kétségtelen, hogy Brandt okos ember. De mi várható attól a politikai rendszertől, amelyik annak az embernek irodájába küld kémeket, akit a leghasznosabb szövetségesnek tekint. Igaz, a kémszolgálat nem szentimentális munka,

•• .mm m

Ekkor még nagy volt a barátság; Willy Brandt Günther * Guillaume-mal, akiről kiderült, hogy kém, a keletnémet hadsereg századosa vplt

véleményről nehéz lenne olyan égbekiáltó ostobaságot elképzelni, hogy komolyan felháborodnék azon, ha miniszterelnöke olyasmire használja fel bizonyos szerveit, amire azok ténylegesen alkottattak.

Lehet, hogy ez lett volna a történelemben az első eset, amikor egy miniszterelnök barátnőt tart, de azért nem vagyunk ebben egészen biztosak. Ez semmiesetre sem lehet ok kormányválságra. A valószínűbb magyarázat az, hogy Günther Guillaume ténykedése és magatartása volt az utolsó csepp, ami megtelftette a poharat és Brandtot rádöbbentette ar-ra, hogy egész politikai koncepciója teljesen reménytelen.

A Német Szövetségi Köztársaság elnöke politikai koncepciójának középpontjába a " Nyitás kelet felé" elképzelést állította. Diplomáciai összeköttetést létesített a két Németország közt, helyreállította a politikai kapcsolatokat a Vasfüggöny mögötti országokkal, és ő volt a nyugati világban a Szovjetunióval való megbékélés gondolatának legjelentősebb szószólója. De ahogy múltak a hónapok, úgy kellett egyre jobban rájönnie, hogy szovjet tárgyaló partnerei becsapják. A tényleges engedményekért, amit ő adott, nem kapott cserébe semmit, vagy ha kapott, azt néhány hét múlva a moszkvai vezetők visszavonták és újabb követelésekkel álltak elő. A keleti nyitás politikája már Brandt lemondását megelőzően is halott volt és ezt Németországkémeket elhelyezni mindenhol kell, mondják az ebben járatos szakemberek. Igen ám, de megéri-e ez az üzlet? Brandt irodájában sok mindent lehet megtudni, de a lebukás esélyével mindig számolni kell.Az még csak elképzelhető, hogy a keletnémet kémszolgálat súlyos bakot lőtt amikor Guillaume-t Brandt kabinet-irodájába küldte. Az is elképzelhető, hogy maga Guillaume még súlyosabb bakot lőtt, amikor veszélyes helyzetéből zsarolással próbált kiszabadulni. Csak egyetlen dolog nem képzelhető el, ez pedig az, hogy a moszkvai nagyfőnökség mind erről ne tudott volna.

Elképzelhető-e, hogy Brezsnyev párttitkárnak, vagy Kosziginnak, vagy Sei jepinnek ne hoznák tudomására, ha keletnémet kémszervezet ilyen nagy vállalkozásba kezd. Itt nem arról van szó, hogy Willyt, Kürtőt, vagy Hansot azzal bízzák meg, hogy számolja meg,hány tankot lát felvonulni az úton, és azt jelentse. Az ilyesmiről esetleg nem tud 'a legfelsőbb vezetőség, de arról, hogy a kancellár irodájából milyen jelentés érkezik, arról tudnak, sőt ők tudnak elsősorban.

A Guillaume botrányt az bizonyítja, hogy Brandt egész politikai koncepciója nem ér annyit a moszkvai pártvezetőségnek, mint egy ügyes kémnek a jelentése. Vagyis így lehet velük alkudni, ennyire lehet bennük bízni.

Mindez persze legkevésbé

♦ Kétmilliárd frankot ér el 1973-ban, előzetes számítások szerint, az exportált, külföldi országoknak eladott francia hadiipari termékek értéke. 1972-höz viszonyítva az emelkedés csaknem két és fél milliárd frank. A legnagyobb mértékben a hadi repülőgépek és más repülöipari termékek száma emelkedett. Jelentős mennyiségű Miragetípusú harci gépet adtak el Szaúd-Arábiának, Zairének (a volt Belga Kongó), igen sok úgynevezett föld-föld tankelhárító rakétát szállítottak az embargó korlátozásai alá nem eső közel-keleti országoknak és Super-Frelon mintájú helikoptereket a Kínai Népköztársaságnak. Mintegy négy és fél milliárd frankot tett ki a repülőgépipari export értéke. A szárazföldi és tengeri harci eszközök és elektronikus berendezések kivitele mintegy két és fél milliárriot hozott a francia gyáraknak. Igen sok AMX—30 és AMX—10 típusú páncélost szállítottak Szaúd-Arábiának és különböző latin-amerikai országoknak — írja a Le Monde. — A francia hadiiparban dolgozók száma jelenleg mintegy 270 ezer; ezek közül mintegy ötvenezer munkás dolgozik a külföldi megrendelések gyártásán. A francia hadiipari export 1973 második felében futott fel jelentősen. Illetékesek szerint a 7 milliárd értékű megrendelésből 5 milliárd az év második felében érkezett be.

sem újdonság azok részére, akik valaha közvetlen közelségbe kerültek a marxilenini ideológiával, a^ csodalatos csak az, hogy még Willy Brandtot is félre tudták vezetni. Pedig ő annak ellenére, hogy a nyugati szociáldemokráciához tartozik és annak legjelenősebb alakja, alaposan megismerhette a kommunista elvtársakat.

A nagy kémszolgálati baklövésért valakinek fizetni kell. Ebben a szakmában a fizetés magas, és a visszafizetés még magasabb. Nagyon nem szeretnénk Günther Guillaume bőrében lenni, aki megbuktatta a détente leghatalmasabb nyugati szószólóját. Állítólag amikor meghallotta, hogy Brandt lemondott, kétségbeesetten kiáltott fel: "Nemezt akartam! Nem ezt akartam I" Hát persze, hogy nem ezt akarta. Szeretett volna viszszajutni Keletnémetországba baj nélkül, de azt hisszük most már nem szeretne. Érzésünk szerint sokkal nyugodtabb helye van egy nyugatnémet börtönben, mint a fene nagy Keletnémet szabadságban, amely minden valószínűség szerint rövid úton,két méterrel a föld alatt jelölne ki részére kényszerlakhelyet.. Mert hogy a szakma zsargonja szerint fejezzük ki magunkat: 'Valakinek vinni kell a balhét" és ez minden esetben a lebukott kém, »

Ennél nagyobb baklövést régen követett el titkos szolgálat. A détente, a kelet- és nyugatnémet együttműködés akkora fejbevágást kapott, amit a legkonzervatívabb Moszkva-ellenesek sem tudtak volna adni neki. Willy Brandt a múlté, és helyét Helmut Schmidt, az eddigi pénzügyminiszter foglalja el, aki Brandttal ellentétben, ahhoz a szociáldemokrata vonalhoz tartozik, amely nemcsak útálja a kommunistákat, de nem is bízik bennük. A két Németország közötti kapcsolat kiépítése erősen lelassul majd, aminek a keletnémet gazdaság alaposan érezni fogja a hátrányát. Schmidt még Willy Brandtnál is erőteljesebben támogatja az egységes Európa gondolatát; csak ő, elődjével ellentétben, nagyobb szerepet kíván majd adni Amerikának, mint elődje

A kémbotrány Franciaországban is érezteti hatását. Nyugodtan lehet számolni azzal, hogy Mitterand egy-két sorsdöntő százalékot veszít majd, “így jár, aki a kommunistákkal paktál” gondolkodás alapján.

Szerettünk volna meleg, fennkölt búcsúztatót mondani arról a Willy Brandtról, aki egy életet áldozott a Hitler elleni harcra. A norvég hadsereg reguláris katonája,majd földalatti illegális harcosként küzdött a nácizmus ellen, és volt bátorsága levonni a legszélsőségesebb konzekvenciát Is: német állampolgárságát

feladta Hitler-ellenes kiállásként. Nem is könnyen bocsátották meg ezt neki ’később honfitársai.

Mondom, szerettünk volna tőle melegen búcsúzni, sajnos nem lehet.

Willy Brandt szobor volt már életében; a tisztesség és jóhiszeműség szobra, és aztán jött egy másik Willy Brandt, a nagy-politikát játszó, naiv, álmodozó és ledöntötte saját szobrát.

Isten veled, Willy, aki most lelépsz a politika színpadáról. Becsületes voltál, túl becsületes ehhez a mesterséghez; ez a szakma Keleten és Nyugaton egyaránt egyre inkább csak zsiványnak való, azoknak, akik lelkifurdalás és kétségek nélkül tudják vallani, hogy a cél szentesíti az eszközt. Willy Brandt nem volt közéjük való. De éppen, mert nem volt közéjük való, politikai kísérletezése már eleve halálra volt ítélve.

Helmut Schmidt

politikai csőd

JOCHANAN CARMEL HELYZETMAGYARÁZATA

A kanadai postasztrájk miatt munkatársaink cikkei nagy késéssel érkeztek hozzánk. A Jochanan Carmel által felvetett problémák időközben már megoldódtak és másképpen oldódtak meg, mint ahogy azt munkatársunk elképzelte. A cikk azonban annyi érdekes, figyelemreméltó szempontot vetett fel, hogy szerkesztőségünk - a közvetlen aktualitás-vesztés ellenére is - a cikk közlése mellett foglalt állást.

A VÁLSÁG.

Amikor Golda Méir március elején, néhány nappal Purim előtt bejelentette, hogy visszaadja a köztársasági elnöknek a kormányalakítási megbízást, pártja küldöttségek sokaságát küldte lakására, amelyek végre elhatározása megváltoztatására bírták. De amikor az így megalakult kormány egy hónappal később, Pészáeh félünnepén megbukott és Golda Méir bejelentette végleges lemondását, nem szaladt utána egyetlen küldöttség sem. Mindnyájan tudomásul vették, hogy ez az, ezen már nem lehet változtatni.

A meglepő és érthetetlen az egészben tulajdonképpen az, hogy olyan gyakorlott és minden hájjal megkent politikusok, mint a Munkapárt régi gárdájának vezetői, nem tudták már Purlmkor amit rajtuk kívül minden suszterinas tudott az országban; a véres verejtékkel általuk megalakított kormány napjai meg vannak számolva. Minden utcasarkon arról beszéltek, hogy a "purimi - kormány"! ahogy nevezték az országban,) kibírja-e egyáltalán Pészáchig, és tényleg, ahogy mindenki megjósolta, akkor bukott meg. Slomo Goren országos főrabbi is megmondta Joszef Burg belügyminiszternek, a vallásos párt vezetőjének, aki mindent elkövetett a kormány megmentése érdekében, hogy hiába erőlködik, úgyis egy hét múlva megbukik a kormány. Goren még egy napot sem tévedett.

Akik azt hiszik, hogy a kormány a jomkipuri háború előzményeit vizsgáló Ágránát-bizottság Jelentése miatt bukott meg, azok szintén tévednek. Ha nem lett volna az Ágránátjelentés, akkor valamilyen más okból bukott volna meg egy héttel később, mivel teljesen életképtelen volt. Percekkel Golda Méir lemondása után nagyon találóan mondotta Slomo Hill él, a rendőrségi ügyek minisztere a televízióban, hogy semmi remény nem volt a kormány fenntartására.

Tudom, hogy a világ zsidósága jelentős része nagy szimpátiával viseltetett Golda Méir, a "vas-nagymama" iránt és sokan sajnálják, hogy lényegében befejezte politikai pályafutását. Az igazság azonban az, hogy távozása sokkal később következett be mint ahogy az szükséges lett volna és a jelenlegi időpontban talán az összes számbajöhető személyiségek között nem volt alkalmatlanabb nálánál arra, hogy a kormány élén álljon.

Ne felejtsük el, hogy a válság, amely ma Izraelben van, elsősorban pszichológiai és bizalmi, és semmi kilátás vagy lehetőség sem volt arra, hogy éppen az, akinek talán éppen a legnagyobb szerepe van ennek a válságnak a létrejöttében, egyben alkalmas legyen arra is, hogy gyógyítást hozzon a válságra. Izráelnek ma olyan vezetésre van szüksége, amely felrázza a mesterséges depresszióból és új önbizalmat öntsön belé, ezt pedig sehogysem lehetett egy hetvenhat éves, halálosan fáradt öregasszonyra bízni.

Golda Méir kormányának lemondása után elvben ismét az összes lehetőségek nyitva vannak a válság megoldására. Lehet, hogy a Munkapárt talál egy másik személyt, aki a jelenlegi kormányban résztvevő pártokból egy új kormányt hoz létre, személyi változásokkal. Lehet, sőt nagyon valószínű, hogy nem lesz más kiút, mint újabb választásokat tartani, bár egyáltalán nem biztos, hogy az újabb választások megoldják azokat a problémákat, amelyeket a három hónappal ezelőtt tartott választások nem oldottak meg.

Golda Méir lemondásával ismét lehetőség nyílt arra is, hogy " nemzeti összefogás kormányt" alakítsanak, amelyben az ország összes jelentős politikai erői résztvennének. Minden valószínűség szerint ez lenne a legjobb megoldás. Csaknem bizonyos, hogy egy olyan kormány, amely a zsidó lakosság 80-90 százalékát képviselné alkalmas lenne arra, hogy kivezesse az országot a pszichológiai és bizalmi válságból. Ennek a megoldásnak a legnagyobb akadálya eddig éppen Golda Méir volt, akiben az utóbbi Időben ismét feltámadt a csaknem patalogikus gyűlölet az ellenzéki Likud és annak vezére Begin iránt. Most, hogy Golda elment, a józan logika szerint elhárult a döntő akadály a megoldás elől, amelyet minden bizonnyal a lakosság többsége akar. Ennek ellenére nem sok kilátás van arra, hogy nemzeti egység korj mánya jöjjön létre.

Persze, amennyiben a Kneszet százhúsz tagját felmente nék a pártfegyelem alól, és mindegyik a saját lelkiismerete szerint szavazhatna, akkor ott is lényegesen több mint hatvan képviselő lenne a nemzeti egység kormánya mellett.Még jelölt is van ennek a kormánynak a megalakítására Joszef Almogi haifai polgármester személyében, aki előzőleg munkaügyi miniszter volt. Almogi egyrészt a Mápáj régi gárdájához tartozik, birja a Rafi-csoport bizalmát, és híve a nemzeti egység kormányának. Ez elvben ideális kombináció. Ennek ellenére csaknem bizonyos, hogy azok a körök, amelyek minden áron meg akarják akadályozni a nemzeti egység kormányának létrejöttét, elérik céljukat. Ide tartozik a Mapám, a Mápáj régi gárdájának jelentős része, és Jigál Álon csoportja a Munkapártban.

Hivatalos indokolásuk, melyet a nemzeti egység-kormány megalakítása ellen hangoztatnak, hogy a nacionalista Likud részvétele a kormányban megnehezítené a béketárgyalásokat. A valódi ok azonban nem ez. Mint a rémes kirját-smonei tragédia is bizonyítja, a béke sajnos még nem kopogtat az ajtón, másrészt a Likud vezetői nem kevésbé kívánják a békét, mint bárki más. Az igazi oka az ellenállásnak, hogy nem akarják megosztani a hatalmat egy akkora tömbbel amely alig kisebb náluk, és amelynek egy nemzeti egység - kormány esetén nyilván kulcspozíciókat kellene luttatni. így minden emberi számítás szerint ismét elszalasztják a legjobb alkalmat a nemzeti válság megoldására és kétséges, hogy ez az alkalom visszajön-e valaha.