Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)
1974-01-12 / 493. szám
12. oldal MENÓRA * 1974. január 12. Egy »harcos« fegyverszünet évfordulójára Egy évvel ezelőtt, 1973 januárjában Írták alá a vietnami fegyverszüneti egyezményt amelynek egyetlen igazi következménye csak az volt, hogy az amerikai katonák kivonultak Vietnamból. A harcok azóta is változatlanul folynak, és a mindkét oldalról kiadott hivatalos jelentések szerint Észak- és Dél-Vietnamnak a fegyverszünet aláirása óta összesen körülbelül 60.000 halottja van. Annyit jelent ez, hogy egy év óta tízezerrel több vietnami halottja van a nemhivatalos indokinai háborúnak, mint amennyi amerikai katona vesztette életét ebben a háborúban. A harcokért mindkét fél a másikat teszi felelőssé és valószínűleg mindegyiküknek igaza van. Túlságosan sok az érintkező pont a két Vietnam között, sok alkalom van a fegyveres összetűzésre és azonfelül, mindkét Vietnám életének szinte megszokott kerete lett a háború: felnőtt egy generáció, amely nem tudja, mit jelent békében élni. A fegyverszünet megkötése óta két körülmény vált nyilvánvalóvá. Az egyik az, hogy a vietnami háborút nem Amerika indokinai jelenléte okozta. A másik pedig az, hogy A- merika számára egyáltalában nem volt és ma sem életkérdés a vietnami háború vagy béke. A Nixon-Kissinger kettős Kínához való közeledése már korábban ideológiailag is értelmetlenné tette Amerika részvételét a vietnami háborúban. Dél-Vietnam belső helyzete ma válságosabb, mint amilyen a "hivatalos háború "idején bármikor is volt. A délvietnami nemzetgazdaság jelentős mértékben volt az amerikaiak jelenlétére alapozva. Távozásuk valóságos katasztrófát jelentett a délvietnami belső gazdasági helyzet szempontjából. A délvietnami piaszter értéke gyorsan zuhan, vásárlóereje rohamosan csökken. Egy évvel ezelőtt a feketepiacon egy amerikai dollárért 420 délvietnami 'piasztert adtak, ma egy amerikai dollár 600 délvietnami piasztert ér. Dél-Vietnam körülbelül évi 700 millió dollár értékű árucikket kénytelen importálni, ennek az összegnek a kifizetése azonban mind nagyobb nehézségekbe ütközik, részint az amerikai katonák kivonulása miatt, másrészt pedig azért, mert az amerikai gazdasági támogatás, ha nem is szűnt meg, de lényegesen csökkent a fegyverszüneti egyezmény aláirása óta. 1973-ban Dél- Vietnam exportjának értéke 35 millió dollár volt, a külkereskedelmi deficit tehát óriási. A deficitet egyelőre az E- gyesült Államok fedezi, ez azonban olyan helyzet, amely sem Amerikában, sem Dél- Vietnamban nem lesz sokáig tartható. Dél-Vietnam élelmiszertermelése messze a szükséglet alatt marad. A háború nagy tömegeket kényszerített arra, hogy a mezőgazdasági vidékekről a városokba költözzenek, ennek következtében jelentős területek maradtak megműveletlenül. Saigon lakosainak száma 8 esztendővel ezelőtt egy millió volt, jelenleg 2.5 millió. Dél-Vietnam - ban csak olyan módon volt az éhínség elkerülhető, hogy 1973-ban Amerika 350.000 tonna rizst szállított a városi lakosság élelmezésére. Az infláció olyan gyorsütemű, hogy az árak évi százalékszerű emelkedésének kiszámítása szinte lehetetlen. A Thieukormány elsőrendű célja, hogy az állami alkalmazottak és a katonatisztek fizetése valamiképpen arányban legyen az áremelkedésekkel. Ez majdnem sikerül is, olyan módon, hogy a saigoni pénznyomda és pénzverde állandóan több és több piasztert dob a forgalomba. Jelenleg kilencszer annyi piaszter van forgalomban Del - Vietnamban, mint amennyi 1964-ben volt. Az elmúlt három év leforgása alatt az amerikai ügynökségek 118.000 délvietnamit bocsátottak el alkalmazásukból. Senki sem tudja, hogy ezekkel mi történt. Majdnem bizonyos, hogy bárhol dolgoznak is, megközelítőleg sem keresnek annyit, mint amennyit amerikai szolgálatban kerestek . . . az sem lehetetlen, hogy jórészük egyáltalában nem tudott elhelyezkedni. A Thieu kormány mindent elkövet, hogy — különböző kedvezményekkel — Dél-Vietnamba csalogassa a nyugati nagyvállalatokat és befektetésekre ösztönözze azokat. A kisérlet nem sok sikerrel kecsegtet, különösen az amerikaiak kivonulása óta. A kormány legutóbbi intézkedései, mint mindenhol a világon, az energia-takarékosság jegyében történtek: az állami hivatalokban csak különlegesen forró napokban kapcsolják be az air conditionereket és szó van arról, hogy az állami alkalmazottak két órás ebédidejét egy órára csökkentik és mindenkinek a munkahelyén kell ebédelnie, hogy ne vesztegessen üzemanyagot, amikor hazamegy és visszatér. A háború olyan különleges helyzetet teremtett Del-Vietnamban, amely most, az amerikaiak kivonulása után, komoly veszélyt jelent a Thieukormány számára. Az összes jelentős pozíciókban magasrangú katonatisztek -ülnek, akik az üzletemberekkel és a vállalkozókkal karöltve mesterségesen, saját szempontjuknak és érdekeiknek megfe-SH0WR00M SALE (RÖVID IDEIG) IMPORTÁLT, MINTÁS VELVET SZÓFÁK $700 helyett $380 IMPORTÁLT EGYSZÍNŰ VELVET SZÓFÁK $800 helyett $450 FOTELEK $280 helyett $190. — HYDEBED $175. AMERIKAI HÁLÓSZOBA $1700 helyett $980. EGYES BÚTOROK 50%-os ÁRLESZÁLLÍTÁSSAL. BŰTORÁTHŰZÁS IS NAGY ENGEDMÉNNYEL. SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ kárpitozott bútorok elsőrangú kivitelben. Forduljon bizalommal FERENCIHEZ CONTINENTAL HOME DECORATING 8, UPHOLSTERING CO. 5460 ROYAL MOUNT AVE Telefon: (Town of Mount Royal) 737-9960 lelöen, végzik az árucikkek szétosztását, különös tekintettel az export-követelményekre. Az áruhiány ennekfolytán bent az országban óriási, ma már az amerikai katonai Px áruházak sem enyhítik. A feketepiac nem is feketén, hanem nyíltan működik, az átlagos délvietnami dolgozó azonban nem is álmodhat arról, hogy feketepiacon vásároljon. A korrupció nem újdonság Ázsiában és nem újdonság az éhezés sem. Az északvietnami kommunisták, a VietConggal együtt azonban tovább folytatják propagandájukat a városokban és a mezőgazdasági területeken egyaránt, és ez a propaganda az elégedetlen délvietnamíak körében nem hatástalan: a kommunizmus propaganda-szólamainak ereje a nemkommunista országokban mindig az, hogy a meglevő hibák kiküszöbölését, a dolgozók helyzetének javítását Ígérik s mire az elégedetlenek rádöbbennek arra, hogy a kommunisták becsapták őket — már nincs választásuk. Akármilyen különösen hangzik is azonban, a helyzet az, hogy az amerikaiak kivonulása Dél-Vietnamból nem megkönnyítette, hanem megnehezítette a kommunisták és a Viet Cong helyzetét. A magyarázat egyszerű: egyetlen idegen hadsereg sem rokonszenves egy ország polgárai számára. A kommunista propaganda hatékonyan tudott dolgozni az " amerikai megszállókra" való hivatkozással. Ez a propagandaeszköz kihullott kezükből az amerikaiak kivonulásával. Ezenkívül a gazdaságilag ugyancsak válságos helyzetben lévő Észak-Vietnam semmit sem tud felajánlani a délvietnamiaknak. E- gyetlen reménységük Kína segítsége lehetne, Mao azonban — groteszk módon — a jelen pillanatban nem érdeklődikÁ- zsia iránt. A kínai diktátor Nyugat-Európára és Amerikára szeretne támaszkodni az úgynevezett szovjet veszéllyel szemben. Mao most bujt ki igazán múltjának valóságos és ideológiai barlangjából egyaránt: felfedezte, hogy szólamokon túl létezik a külvilág, amelynek segítsége jelentős lehet számára. A vietnami fegyverszünet aligha hoz igazi békét a közeljövőben, azért, mert egyik Vietnamnak sincs ereje ahhoz, hogy a harcoknak és a két Vietnam szétválasztottságának véget vessen, amely a béke egyedüli biztosítéka lehetne. Az amerikaiak kivonulása Dél-Vietnamból hosszú időre " rögzítette" ezt a különös helyzetet. A világ érdeklődésének homlokterében ma már nem Vietnam, hanem a Közelkelet áll. A közelkeleti háború könnyen világháborúvá válhatott volna, a vietnami háború azonban ma már "veszélytelen" a világbéke szempontjából. Egy év alatt 60.000 halott, — ki törődik ilyen csekélységgel, ha a délkeletázsiai " egyensúly" csak a két Vietnam nemhivatalos háborújával tartható fenn ?- thym -Korda Steven ügyvéd B.A. LL-L. TELEFON : 1440 ST. CATHERINE ST. WEST SUITE 310. 8 66 - 5555 Elnézést... — Ez rendkívül fontos a fejlődés szempontjábál — közölte vele Ingeborg, a kétéves Florian fiatal édesanyja. . Flórian éppen teljes erővel belerohant, háromkerekű kerékpárján ülve a régi, nagy tükörnek. Mialatt összeszedtűk a szilánkokat, a mama elmondta, hogy Flo (így becézik) jelenleg agresszív időszakban van, s későbbi élete számára fontos, hogy ne érje törés, ezért hagyni kell, hogy kitombolja magát. Flórian időközben édesanyja hajfürtjébe kapaszkodott és olyat rántott rajta, hogy szegény Ingeborgnak még a könnye is kicsordult. Mégis büszkén és bátran mosolygott: — Milyen erős már, ebben a korban, az édes kicsike! Leültünk reggelizni. Flórian felkapott két lágytojást és a falhoz vágta. Még emlékeztem rá, hogy azelőtt az volt a szokása, a tojássárgát a füle mögé helyezte el. Igaz, mint mondtam, ez egy régebbi szakaszban volt szokása. Ezen már túl volt. Most a gyümölcsös joghurttal foglalatoskodott. Ahelyett, hogy szépen kanalazta volna, a joghurtot végigkente overállján. Voltam olyan bátor, hogy megrovóan néztem rá. Ingeborg rögtön közbelépett: — Ne nézz így rá. Ettől komplexusai támadhatnak! A joghurt falrakenése nagyon fontos. Valamit jelez ez is, hogy mit, most nem tudnám pontosan megmondani, meg kellene kérdezni a gyermekpszichológust. Nekem jó ... A mama olyan megnyugtatóan nézett fiacskájára, hogy Flo a joghurt maradványait orrára mázolta. Megkérdeztem: — Nem mégy te egy kicsit messzire a megtorlás nélküli nevelés elveit illetőleg? Ilyesmit én nem engedhettem volna meg otthon. — Rólad lerí, hogy maradi vagy! Flo ezalatt kitépte a falból a telefonzsinórt és nyakam köré kezdte tekerni. — Nem tudnál egy kicsit barátságosabban nézni rá? — Egy gyereknek szeretetre van szüksége! mondta szemrehányóan Ingeborg. Én meg éreztem, hogy lassan elszorul a lélegzetem és megfulladok. Wolf gang Ebért (Süddeutsche Zeitung) ÉHSÉG A férj hazatérve így szpl feleségéhez:- Farkaséhes vagyok I Mi van vacsorára?- Csirke.- Ragyogó. És kész van már?- Csak félig sült meg, drágám.- Rendben van, tákild fel azt a részt, amelyik már megsült. XT T HAJ Két barátnő találkozik: — Eljegyeztek? Ez remek! És milyennek találod a fiút? — Tudod, az 5 rövid hajviseleténél nehéz valakiről képet alkotni. SZEMREHÁNYÁS Torinóban — írja a Tempó — egy fiatalasszony csomagokkal ér haza, s rosszallóan mondja férjének: — Már megint a te túlzásaid! Nem is igaz, hogy minden üzlet sztrájkol. A MONTREALI NEW HORIZONS A montreali New Horizons chapter, amelymagyar-zsldő kezdeményezésre jött létre, gazdag programmal kedveskedik idős tag jainak. A legközelebbi előadás január 20,-án, vasárnap délután fél 2 órakor lesz a 3910 Courtrai alatti székházban. Ekkor Domány Sándor tanár, Montreal egyik legszínesebb, legkitűnőbb előadója szórakoztatja és oktatja a közönséget, és programjának cfme; Kanada története. ISMÉTLÉS A hőstenor megbetegszik. Szerencsére akad beugró, aki megmenti az előadást. Sőt az első felvonás áriáját megismételtetik vele. Vastaps. Még egyszer elénekli. Újabb siker. Harmadszor is nekifog. Amikor a taps ezután sem akar szűnni, a rivalda szélére lép és ezt mondja:- Bocsánat, de már negyedszer nem tudom elénekelni. Egy hang a karzatról:- Pedig fogod, te bitang, amíg meg nem tanulod! /ylofitteáíi útáL Chanuka délután a Mártírok Templomában A rendkívül hideg, rossz idő ellenére, december 23-án, vasárnap délután megtartott Chanuka-ünnepségen több mint száz személy vett részt Az ünnepséget formás üdvözlő beszéddel Faragó Panni nyitotta meg, aki beszéde végén felhívta a megjelenteket, hogy Izrael részére téli ruházati holmikat adakozzanak a frontokon levő katonaság részére s hogy adományaikatmielöbb juttassák el a -jhomrim Laboker Beth Yehudah ghaare Tefillah templomába működő központi gyűjtőhelyre. Faragó Panni szavai után ünnepélyes formák között meggyűjtották a chanuka-gyertyákat; majd Rabbi Schnürmacher Miklós tartotta meg ünnepi beszédét. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után a megjelentek jő uzsonnát fogyasztottak el, majd lepergették ” A meseautő”cfmü, régi nagysikerű magyar filmet. Golden agers to dispay art December havában a The Golden Age Association Centre, a legnagyobb montreali zsidő old age szervezet, nagysikerű művészi kiállítást rendezett 5151 Cote st. Catherine Rd. alatt lévő Cummings House nagytermeiben. A Golden Age klub idős tagjai által készült festmények, szobrok, rajzok, kerámiai tárgyak, batik szövetek és tapéták kerültek bemutatásra, közöttük sok komoly művészi értéket képviselt. A kiállításon naponta sokszáz érdeklődő jelent meg. HARTAL ZEV ( Hirsch Pál ) Néhány héttel ezelőtt Izráelböl Montreálba érkezett félhivatalos kiküldetésben P.Z, Hartal, azelőtt Hirsch Pál szegedi születésű hittestvérünk, aki 1957-ben alijázott Izraelbe. Nevezett nemcsak tanár, de ismert festőművész és várostervező, 1972-ben megjelent ” Az építészet története” című könyve és------..................-------------—^ KLEIN DEZSŐ FOGTECHNIKUS MINDENNEMŰ FOGSOROK KÉSZÍTÉSE. 5950 COTE DES NEIGES ROAD, ROOM 203 TELEFON: 738-2279 és 738-8631 női kabátot és kosztümöt Smarter Fashion Co-NAL 400 ATLANTIC AVE., ROOM 711 — TEL.: 272-3241 * Tulajdonos: Z. GELB IRÉNÉ GÁTI F (I R 8 THE FÜR BOUTIQUE 400 MAISONNEUVE, - Room 750 Gordon Brown Bldg. — Telefon: 288-3331 LEGÚJABB ÉS LEGDIVATOSABB EXKLUZÍV SZŐRMÉBEN DÁK készen és mérték után is. Nagybani árak. Alakítások, javítások. Érdemes átalakítani ÓDIVATÚ JACKETJÉT vagy STÓLÁJÁT a legújabb rnodel szerint LAMBER JACKRE (bőrrel vagy antiloppal díszítve). Díjmentes árajánlat. KÜLÖNLEGES FEN FUR-ÖK. Díjmentes parkolás. mint festőművész több képkiállftása is volt Izraelben. Hartal Zév 3 évig Montreálban lesz és a Vilié St. Laurentben lévő Talmud Torah High Schoolban héber történetet és irodalmat tanít, A művész rövidesen Montreálban Is fog rendezni képkiállítást, s rövidesen a Courtrai Old Age New Horizons Clubban fog előadást tartani a mai Izraelről, diapozitív képek bemutatásával egybekötve, Hisztadrut Chanuka Estje December 22-én szombaton este tartotta meg a montreali Hisztadrut a Chevra Kadisha Synagogue dísztermében hangversennyel egybekötött Chanuka-ünnepélyét. A rossz idő dacára több mint 350-en vettek részt az ünnepségen, melynek tiszta bevétele Izraelbe lett küldve. A gyertyák meggyújtása után lépett a mikrofon elé az est ünnepi szónoka, Ziedam Atashi, Izrael newyorki konzulja, A szónok nagyhatású beszédében Izrael jelenlegi helyzetét és a békés megegyezés lehetőségeit vázolta. Ezután a templom közismert, kitűnő hangú magyar-zsidó főkántora, M, Schulhof és kórusa, nagyszerű hangversenyt adott. Műsorában héber, jiddis és angol dalok szerepeltek, majd a Carmen és RIgoletto c, operákból énekelt egyegy számot óriási sikerrel. Az ünnepélyt Dr. Arje Béla, a Hisztadrut igazgatója nagyszerűen szervezte meg, Dr.F.S.