Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-05-18 / 511. szám

/ V N E N D R n----­Second class mail registration No. 1373 AZ ÉSZAKAMERIKAI MABYAR ZSIDÓSÁG LAPJA Ára: XIII. évf. 511. szám 30 cent 1974. MÁJUS 18. MEGALAKULT AZ ELSŐ SZABRE - KORMÁNY Mint az várható volt, az el­múlt hét lázas és izgalmas tárgyalások jegyében zajlott le a Közelkeleten. Kissinger amerikai külügyminiszter, szorgalmasan repülgetett e­­gyik fővárosból a másikba, e­­gyik vezetőtől a másikhoz, mi­közben optimista nyilatkoza­tok hangzottakéi az álláspon­tok fokozódó közeledéséről. Lehetséges, hogy ebben vala­melyes minimális igazság tényleg van, és a felfogásbeli különbségek ma nem olyan végtelen nagyok, mint néhány héttel ezelőtt voltak. De még így is bőségesen elegendők ahhoz, hogy egy közeljövőben megszülető megegyezés való­színűvé váljék. Biztosat persze senki sem tudhat. De tény az, hogy múlt csütörtökön Kissinger már egy olyan térképet vitt magá­val Damaszkuszba, amellyel elment a végső határig. Lega­lábbis így fogalmazta ezt meg Jigál Álon miniszterelnök he­lyettes. E térkép szerint Iz­­ráel visszaadja a tavaly októ­berben elfoglalt szfriai terü­leteket és hozzájárul ahhoz, hogy ott a szír hadsereg fog­laljon állást. Ez alól a rész alól csupán egy egészen kicsi rész kivétel, a Hermon csú­csain. Ennek a területsza­kasznak nyugati és az 1967- es háborúban elfoglalt rész­nek egy keskeny keleti sáv­ját semlegesítik és ott ENSZ csapatok ellenőrzik a fegyver­szünetet. Ebbe a területbe be­leesik Kuneitra is, ahol szír polgári közigazgatás lenne. Jigál Álon szerint ez a vég­ső határ ameddig Izráel elme­het nemzetbiztonsági érdekei­nek veszélyeztetése nélkül. Ha igaz Kissingernek az a ciai alakulás az a hír is, a­­mely Nachum Goldmanntól, a Cionista Világszövetség elnö­kétől származik. A szovjet vezetők állítólag — nem hiva­talosan bár, de igen komoly formában — közölték Gold­­mannal, hogy elérkezett az Szádát és Kissinger már régi barátokként tárgyalnak. megállapítása, hogy a szfriai vezetők enyhítettek magatar­tásukon, úgy ezt a megoldást el kell fogadniok. Ha nem, úgy nincs közvetlen megoldás és a már három hónapja tartó kimerítő háború további foly­tatásával kell számolni. Egy igen érdekes diplomá­ideje a diplomáciai kapcsola­tok újrafelvételének a Szovjet­unió és Izráel között. A ma­gyarázat szerint a Szovjetunió kénytelen-kelletlen belátta, hogy az arab világ megnyeré­sére irányuló törekvése holt­pontra jutott. Az Izráellel va­ló kapcsolatfelvétel tehát csak Július hó 8.-án járul az urnákhoz Kanada népe, hogy általános választásokon el­döntse, mennyiben elégedett az elmúlt évek országvezeté­sével, és milyen irányban kí­ván menni az elkövetkezendő időkben. Kanadát két éven keresztül kisebbségi kormány irányítot­ta, mégpedig oly módon, hogy a hatalmon lévő Liberális Párt a Parlamentben a szociálde­mokrata NDP támogatását él­vezte. Ennek természetes kö­vetkezménye volt az, hogy a támogatás érdekében olyan törvények, rendeletek jelentek meg, amelyek különben nem teljes egészében egyeztek a liberális ideológiával.' Hogy Trudeau és társai jól vagy rosszul vezették az or­szágot — ezt mindenki maga döntse el. Arra is mindenki csak önmagának felelhet: az általános világválság küszö­bén Kanada rosszabb helyzet­ben van-e, vagy nagyobb iram­ban rohan-e a lejtőn, mint azt más országok teszik. Egy biz­tos: Kanadának többségi kor­mányra van szüksége. Mikor múlt hétfőn Turner pénzügyminiszter a Parla­mentben benyújtotta az új költségvetést, már mindenki előtt köztudottá vált, hogy a kormány megbukik. A budget ugyanis úgy lett megfogalmaz­va, hogy az semmiképpen sem nyerhette el a szociáldemok­raták támogatását, és mivel a Konzervatív Párt már két éve készül erre a napra, az ellenzék többségbe került. Nehéz lenne megállapítani, hogy a liberálisok akarták-e a választást vagy sem? Ha mindenáron el akarták volna kerülni most a szavazást, úgy eleget tehettek volna a szo­ciáldemokraták kívánságainak és továbbra is kormányon ma­radhattak volna. Lehet, hogy elkalkulálta magát Trudeau és Turner *arra gondolván, hogy az NDP-nek az utolsó pilla­natban még sem lesz mersze belemenni egy olyan válasz­tásba, amelynek során min­den valószínűség szerint je­lentősen veszít erejéből. De az is lehet, hogy szándékosan provokálták ki az új válasz­tásokat, úgy érezve, hogy a mostani pillanat alkalmas az ő számukra. Hivatkozhatnak ugyanis arra, hogy a nép nem akar most választásokat, de az ellenzék megbénította kor­mányzási képességüket. U- gyanakkor arra is gondolnak, hogy az ország gazdasági helyzete az elkövetkezendő években inkább romlik és ez csak csökkentheti jelenlegi, vélt vagy meglévő népszerű­ségüket. A Konzervatív Párt ugyan­csak bizakodik és arra szá­mít, hogy az az eltolódás, amely már az 1972-es őszi választásokon elkezdődött, még növekedni fog és ez a Trudeau éra végét jelenti. Lehet, hogy van ebben né­mi realitás. Valóban mutatnak Jelek arra, hogy az ország közhangulata a konzervativiz­mus felé hajlik. A baj leg­feljebb abban rejlik — a kon­zervatívok részére —, hogy a kellemes megjelenésű, von­zó tömeghatású Trudeau-val szemben, a Konzervatív Párt vezére, Robert Stanfield, szá­raz, unalmas és szürke egyé­niség. Politikai felkészültsé­ge, elképzelései, gazdasági programja jó, de kétséges: elég lesz-e ez a győzelem­hez egy olyan világban, ahol a TV-n való megjelenés el­engedhetetlen és ahol a jó sváda és a sex appeal nélkü­lözhetetlen feltétele a politi­kai sikernek. Kanada megszokott nyugal­mát nyilván erősen felkavar­ja a mostani választási kam­pány. Egyelőre még csak az előkészületek folynak, de a valószínűség az, hogy olyan éles lesz a harc, amilyenre az utóbbi évtizedekben csak kevésszer volt példa. Kanada istenáldotta, gazdag ország. Nagyszerűek a lehető­ségei, és még a rossz világ­­gazdasági helyzetben is kitűnő életkörülményeket tud bizto­sítani a lakosságnak. Az ország népének éppen csak azt kell eldöntenie, hogy kinek adja meg az esélyt, hogy elképzeléseit valóra váltsa. És bár e sorok író­jának határozott kialakult vé­leménye van ebben a kérdés­ben, mégis elismeri, hogy a most felmerült problémákra felelni nem könnyű, és éppen ezért a jelenlegi kanadai vá­lasztások eredménye — leg­alább is most, május közepén — teljesen megjósolhatatlan. Később bizonyára kialakul majd a kép, s ha korábban nem, július 8.-ának estéjén biztosan fogjuk tudni az ered­ményt. erősíthet pozícióján, nem is beszélve arról, hogy nem árt egy második vasat tartani a tűzbe, és ha az arabok telje­sen kicsúsznak a kezükből, ak­kor esetleg Izráelt akarnák felhasználni szovjet szem­pontból érdekelt félként ar­ra, hogy aKözelkelet tűzfész­két továbbra is fenntartsák. Diplomáciában, külpolitiká­ban sok mindent el lehet kép­zelni. Sok mindent — de ezt mégsem. Nem azért, mintha az izráeli vezetők nem lenné­nek hajlandók szovjet diplo­máciai segítséget is elfogadni ha ezt érdekük így követelné meg. Ez legfeljebb csak gusz­tustalan, gyomrot felkavaró, erkölcstelen diplomácia len­ne. Az viszont már reális a­­dottság, hogy Izráelnek nincs mit nyernie egy szovjet ka­cérkodással. Izráel mai és nyilván jövőbeli vezetői is e­­lég okosak ahhoz, hogy tudják: A szovjet medve ölelése u­­gyanolyan halálos szerelem­ből is, mint ellenséges indu­latból. Nem is beszélve ar­ról, hogy ellenséges indulat és szerelem náluk egyaránt tel­jesen kiszámíthatatlan, és semmiféle erkölcsi skrupulu­­suk rJKo TÜ.í’yr m, hogy el­lenség és szerető szerepét e­­gyik napról a másikra meg­cseréljék, aztán ismét vissza­cseréljék. De nem nyerhetlzráel sem­mit azért sem, mert az ország súlyos gazdasági problémák­kal küszködik. Ezen segíteni csak a Nyugat képes, a Szov­jetuniónak nincs meg ehhez a kellő gazdagsága. A Nachum Goldmann által felvetett hír­rel kapcsolatosan tehát a prognózis az, hogy a diplomá­ciai kapcsolatok felvételére valószínűleg sor kerül; egy pár szép kölcsönös nyilatko­zat is elhangzik, de aztán a Szovjetunió továbbra is bizal­matlanul néz majd Izráelre, Izráel pedig ugyanolyan sze­retettel fogadja majd a nyi­latkozatokat, mint az a halál­raítélt, akit a hóhér barátsá­gos " Jó reggelt kivánok"-kal üdvözöl. Mindezek a problémák azon­ban már egy új izráeli kor- 1 mányra várnak. Jicchák Rá­­bin, a dezignált miniszterel­nök ugyanis vasárnap reggel befejezte koalíciós tárgyalá­sait, és állítólag készen áll az új kormány megalakításá­ra. Mikor e sorokat írjuk még nincs kezünkben a kormány­­lista, sőt az összetételről szó­ló hírek is meglehetősen bi­zonytalanok. Az biztos, hogy az új összetételű kabinetből hiányzik legalább három, el­ső vonalbeli fontosságú mi­niszter. Golda Méir e héten véglegesen befejezi politikai pályafutását és a jövőben csak nagymama lesz. Amennyire a­­zonban mi a közhangulat gyors változását ismerjük, passzi­vitása következtében néhány hét alatt leülepszik majd a személye felé irányuló kriti­ka, és rövidesen ismét mint az egész ország nagymamáját fogják emlegetni. Ugyancsak kimarad Mose Dáján, akinek utódát már ki is nevezték Simon Peresz sze­mélyében. Peresz Mose Dáján politikai harcostársa, az övé­vel hasonló elképzelésekkel. A különbség csupán az, hogy nem tehető felelőssé azokért a ka­tonai mulasztásokért, amiket az Ágránát-bizottság megál­lapított. Dáján teljesen kima­radt a kormányból. Izráeli po­litikai megfigyelők szerint azért nem vállalt el kisebb tárcát, mert nem adta még fel a visszatérés reményét. E feltételezések alapján Mose Dáján arra számit, hogy a problémák ezután sem oldód­nak meg, és ha egycharizma­­tikus, erős vezető egyéniség­re le3Z szükség, úgy egy idő múlva mégis visszahívják őt az ország élére. Ugyancsak kimaradt a kabi­netből Pinchász Szápir pénz­ügyminiszter, aki a Szochnut vezetését veszi át. Az, hogy ki lesz az utóda, e pillanatban még nem tudható. Mint ahogy az sem biztos még, hogy Rá­­bin 62 szavazatra támaszkodó többségi, vagy 59 szavazatra támaszkodó kisebbségi kor­mányt alakft-e. A Vallásos Nemzeti Párt még mindig nem döntött véglegesen, hogy elfo­gadja-e a "Ki a zsidó?"kér­désének azt a szövegezését, a­­mely lényegében — és e lap szerint helyesen — elodázza a probléma niegoldását. Rábin ugyanis azt javasolta a Val­lásos Nemzeti Pártnak, hogy a zsidó vallásra való átérés­sel kapcsolatban fogadják el azt a fogalmazást, miszerint annak a "kialakult tradíciók megtartásával" kell történ­nie. Vagyis nem veszik el a reform rabbiktól az áttérités Jogát, de nem is mondják ki határozottan, hogy az érvé­nyes. Kérdés, hogy elég lesz­­e ez az orthodoxia híveinek. Ugyancsak tisztázatlan e pil­lanatban, hogy Sulamlt Álon asszony három képviselőt számláló pártja résztvesz-e a koalícióban. Valószínűleg nem, mert úgy Golda Méir, mint Jicchák Rábin antipátiá­­val viseltetnek iránta. De azért ez a párt a parlament­ben támogatni fogja az új kor­mányt. Az egyetlen, amit biztosan lehet mondani, hogy a minisz­teri korhatár alaposan csök­ken majd az új kabinetben, a­­mely valószínűleg még a hét folyamán bemutatkozik a Kne­­szetben. Szükség is van a friss erőkre, mert Izráelnek az el­következendő hetek, hónapok folyamán csak nagyon jó ideg­zetű, friss, munkaképes ve­zetőkre van szüksége. MEGHÍVÓ A MAGYAR ZSIDÓ KATASZTRÓFA 30. ÉVFORDULÓJÁN RENDEZENDŐ MÁRTIRŰNNEPÉLYRE A hatszázezer magyar zsidó mártír, a náci tömegmészárlás ártatlan áldozatainak emlékére 1974. MÁJUS 19.-én, VASÁRNAP D ÉLŰ IÁN 1/2 3 ÓRAI KEZDETTEL a Park East Synagogue, 163 East 67th Street (Manhattan) alatt GYÁSZISTENTISZTELETET RENDEZÜNK. Résztvevő szervezetek: MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE BNAI ZION MUSZ SZÖVETSÉG valamint valámennyi magyar-zsidó érdekeltségű newyorki szervezet. Az istentiszteletet vezeti: SCHNEIER ARTHUR főrabbi Műsor: A kántori teendőket végzi: GROSZ ERNŐ főkántor (Forest Hills Jewish Center) Az ünnepély vendégszónokai: Hon. LOUIS J. LEFKOVITZ, New York állam főügyésze Dr. SEIFERT GÉZA, a MIOK elnöke Bevezetőt mond ROTH JÓZSEF, a Magyar Zsidók Világszövetsége amerikai tagozatának elnöke Zárszót mond HERMAN QUITTMAIN, a Bnai Zion ügyvezető alelnöke. GA'FNI MIKLÓS operaénekes énekszáma. Mindnyájan legyünk ott és rójuk le kegyeletünket mártírjaink emléke előtt. MEGHÍVÓ (TORONTO) MÁRTÍROK TEMPLOMA 1974. JUNIUS 2.-án VASARNAP de. 11 órakor MÁRTÍRJAINK ÉS AZ IZRÁELI HŐSI HALOTTAK EMLÉKÉRE tart a BETH SHOLOM 1445 Eglinton Ave. W. (air condition) SZENTÉ­LYÉBEN, melyre szeretettel meg­hívjuk Toronto egész magyar zsidó­ságát. Ünnepi beszédet mond: Dr. ZÁGON ZOLTÁN rabbi és EGRI GYÖRGY Szaval: KERTÉSZ SÁNDOR A kántori teendőket ellátja: KELEN TIBOR Szertartásmester: TARJÁN ANDRÁS TÚZÁLDOZAT NAPJA.

Next

/
Thumbnails
Contents