Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)
1974-05-18 / 511. szám
/ V N E N D R n----Second class mail registration No. 1373 AZ ÉSZAKAMERIKAI MABYAR ZSIDÓSÁG LAPJA Ára: XIII. évf. 511. szám 30 cent 1974. MÁJUS 18. MEGALAKULT AZ ELSŐ SZABRE - KORMÁNY Mint az várható volt, az elmúlt hét lázas és izgalmas tárgyalások jegyében zajlott le a Közelkeleten. Kissinger amerikai külügyminiszter, szorgalmasan repülgetett egyik fővárosból a másikba, egyik vezetőtől a másikhoz, miközben optimista nyilatkozatok hangzottakéi az álláspontok fokozódó közeledéséről. Lehetséges, hogy ebben valamelyes minimális igazság tényleg van, és a felfogásbeli különbségek ma nem olyan végtelen nagyok, mint néhány héttel ezelőtt voltak. De még így is bőségesen elegendők ahhoz, hogy egy közeljövőben megszülető megegyezés valószínűvé váljék. Biztosat persze senki sem tudhat. De tény az, hogy múlt csütörtökön Kissinger már egy olyan térképet vitt magával Damaszkuszba, amellyel elment a végső határig. Legalábbis így fogalmazta ezt meg Jigál Álon miniszterelnök helyettes. E térkép szerint Izráel visszaadja a tavaly októberben elfoglalt szfriai területeket és hozzájárul ahhoz, hogy ott a szír hadsereg foglaljon állást. Ez alól a rész alól csupán egy egészen kicsi rész kivétel, a Hermon csúcsain. Ennek a területszakasznak nyugati és az 1967- es háborúban elfoglalt résznek egy keskeny keleti sávját semlegesítik és ott ENSZ csapatok ellenőrzik a fegyverszünetet. Ebbe a területbe beleesik Kuneitra is, ahol szír polgári közigazgatás lenne. Jigál Álon szerint ez a végső határ ameddig Izráel elmehet nemzetbiztonsági érdekeinek veszélyeztetése nélkül. Ha igaz Kissingernek az a ciai alakulás az a hír is, amely Nachum Goldmanntól, a Cionista Világszövetség elnökétől származik. A szovjet vezetők állítólag — nem hivatalosan bár, de igen komoly formában — közölték Goldmannal, hogy elérkezett az Szádát és Kissinger már régi barátokként tárgyalnak. megállapítása, hogy a szfriai vezetők enyhítettek magatartásukon, úgy ezt a megoldást el kell fogadniok. Ha nem, úgy nincs közvetlen megoldás és a már három hónapja tartó kimerítő háború további folytatásával kell számolni. Egy igen érdekes diplomáideje a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének a Szovjetunió és Izráel között. A magyarázat szerint a Szovjetunió kénytelen-kelletlen belátta, hogy az arab világ megnyerésére irányuló törekvése holtpontra jutott. Az Izráellel való kapcsolatfelvétel tehát csak Július hó 8.-án járul az urnákhoz Kanada népe, hogy általános választásokon eldöntse, mennyiben elégedett az elmúlt évek országvezetésével, és milyen irányban kíván menni az elkövetkezendő időkben. Kanadát két éven keresztül kisebbségi kormány irányította, mégpedig oly módon, hogy a hatalmon lévő Liberális Párt a Parlamentben a szociáldemokrata NDP támogatását élvezte. Ennek természetes következménye volt az, hogy a támogatás érdekében olyan törvények, rendeletek jelentek meg, amelyek különben nem teljes egészében egyeztek a liberális ideológiával.' Hogy Trudeau és társai jól vagy rosszul vezették az országot — ezt mindenki maga döntse el. Arra is mindenki csak önmagának felelhet: az általános világválság küszöbén Kanada rosszabb helyzetben van-e, vagy nagyobb iramban rohan-e a lejtőn, mint azt más országok teszik. Egy biztos: Kanadának többségi kormányra van szüksége. Mikor múlt hétfőn Turner pénzügyminiszter a Parlamentben benyújtotta az új költségvetést, már mindenki előtt köztudottá vált, hogy a kormány megbukik. A budget ugyanis úgy lett megfogalmazva, hogy az semmiképpen sem nyerhette el a szociáldemokraták támogatását, és mivel a Konzervatív Párt már két éve készül erre a napra, az ellenzék többségbe került. Nehéz lenne megállapítani, hogy a liberálisok akarták-e a választást vagy sem? Ha mindenáron el akarták volna kerülni most a szavazást, úgy eleget tehettek volna a szociáldemokraták kívánságainak és továbbra is kormányon maradhattak volna. Lehet, hogy elkalkulálta magát Trudeau és Turner *arra gondolván, hogy az NDP-nek az utolsó pillanatban még sem lesz mersze belemenni egy olyan választásba, amelynek során minden valószínűség szerint jelentősen veszít erejéből. De az is lehet, hogy szándékosan provokálták ki az új választásokat, úgy érezve, hogy a mostani pillanat alkalmas az ő számukra. Hivatkozhatnak ugyanis arra, hogy a nép nem akar most választásokat, de az ellenzék megbénította kormányzási képességüket. U- gyanakkor arra is gondolnak, hogy az ország gazdasági helyzete az elkövetkezendő években inkább romlik és ez csak csökkentheti jelenlegi, vélt vagy meglévő népszerűségüket. A Konzervatív Párt ugyancsak bizakodik és arra számít, hogy az az eltolódás, amely már az 1972-es őszi választásokon elkezdődött, még növekedni fog és ez a Trudeau éra végét jelenti. Lehet, hogy van ebben némi realitás. Valóban mutatnak Jelek arra, hogy az ország közhangulata a konzervativizmus felé hajlik. A baj legfeljebb abban rejlik — a konzervatívok részére —, hogy a kellemes megjelenésű, vonzó tömeghatású Trudeau-val szemben, a Konzervatív Párt vezére, Robert Stanfield, száraz, unalmas és szürke egyéniség. Politikai felkészültsége, elképzelései, gazdasági programja jó, de kétséges: elég lesz-e ez a győzelemhez egy olyan világban, ahol a TV-n való megjelenés elengedhetetlen és ahol a jó sváda és a sex appeal nélkülözhetetlen feltétele a politikai sikernek. Kanada megszokott nyugalmát nyilván erősen felkavarja a mostani választási kampány. Egyelőre még csak az előkészületek folynak, de a valószínűség az, hogy olyan éles lesz a harc, amilyenre az utóbbi évtizedekben csak kevésszer volt példa. Kanada istenáldotta, gazdag ország. Nagyszerűek a lehetőségei, és még a rossz világgazdasági helyzetben is kitűnő életkörülményeket tud biztosítani a lakosságnak. Az ország népének éppen csak azt kell eldöntenie, hogy kinek adja meg az esélyt, hogy elképzeléseit valóra váltsa. És bár e sorok írójának határozott kialakult véleménye van ebben a kérdésben, mégis elismeri, hogy a most felmerült problémákra felelni nem könnyű, és éppen ezért a jelenlegi kanadai választások eredménye — legalább is most, május közepén — teljesen megjósolhatatlan. Később bizonyára kialakul majd a kép, s ha korábban nem, július 8.-ának estéjén biztosan fogjuk tudni az eredményt. erősíthet pozícióján, nem is beszélve arról, hogy nem árt egy második vasat tartani a tűzbe, és ha az arabok teljesen kicsúsznak a kezükből, akkor esetleg Izráelt akarnák felhasználni szovjet szempontból érdekelt félként arra, hogy aKözelkelet tűzfészkét továbbra is fenntartsák. Diplomáciában, külpolitikában sok mindent el lehet képzelni. Sok mindent — de ezt mégsem. Nem azért, mintha az izráeli vezetők nem lennének hajlandók szovjet diplomáciai segítséget is elfogadni ha ezt érdekük így követelné meg. Ez legfeljebb csak gusztustalan, gyomrot felkavaró, erkölcstelen diplomácia lenne. Az viszont már reális adottság, hogy Izráelnek nincs mit nyernie egy szovjet kacérkodással. Izráel mai és nyilván jövőbeli vezetői is elég okosak ahhoz, hogy tudják: A szovjet medve ölelése ugyanolyan halálos szerelemből is, mint ellenséges indulatból. Nem is beszélve arról, hogy ellenséges indulat és szerelem náluk egyaránt teljesen kiszámíthatatlan, és semmiféle erkölcsi skrupulusuk rJKo TÜ.í’yr m, hogy ellenség és szerető szerepét egyik napról a másikra megcseréljék, aztán ismét visszacseréljék. De nem nyerhetlzráel semmit azért sem, mert az ország súlyos gazdasági problémákkal küszködik. Ezen segíteni csak a Nyugat képes, a Szovjetuniónak nincs meg ehhez a kellő gazdagsága. A Nachum Goldmann által felvetett hírrel kapcsolatosan tehát a prognózis az, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvételére valószínűleg sor kerül; egy pár szép kölcsönös nyilatkozat is elhangzik, de aztán a Szovjetunió továbbra is bizalmatlanul néz majd Izráelre, Izráel pedig ugyanolyan szeretettel fogadja majd a nyilatkozatokat, mint az a halálraítélt, akit a hóhér barátságos " Jó reggelt kivánok"-kal üdvözöl. Mindezek a problémák azonban már egy új izráeli kor- 1 mányra várnak. Jicchák Rábin, a dezignált miniszterelnök ugyanis vasárnap reggel befejezte koalíciós tárgyalásait, és állítólag készen áll az új kormány megalakítására. Mikor e sorokat írjuk még nincs kezünkben a kormánylista, sőt az összetételről szóló hírek is meglehetősen bizonytalanok. Az biztos, hogy az új összetételű kabinetből hiányzik legalább három, első vonalbeli fontosságú miniszter. Golda Méir e héten véglegesen befejezi politikai pályafutását és a jövőben csak nagymama lesz. Amennyire azonban mi a közhangulat gyors változását ismerjük, passzivitása következtében néhány hét alatt leülepszik majd a személye felé irányuló kritika, és rövidesen ismét mint az egész ország nagymamáját fogják emlegetni. Ugyancsak kimarad Mose Dáján, akinek utódát már ki is nevezték Simon Peresz személyében. Peresz Mose Dáján politikai harcostársa, az övével hasonló elképzelésekkel. A különbség csupán az, hogy nem tehető felelőssé azokért a katonai mulasztásokért, amiket az Ágránát-bizottság megállapított. Dáján teljesen kimaradt a kormányból. Izráeli politikai megfigyelők szerint azért nem vállalt el kisebb tárcát, mert nem adta még fel a visszatérés reményét. E feltételezések alapján Mose Dáján arra számit, hogy a problémák ezután sem oldódnak meg, és ha egycharizmatikus, erős vezető egyéniségre le3Z szükség, úgy egy idő múlva mégis visszahívják őt az ország élére. Ugyancsak kimaradt a kabinetből Pinchász Szápir pénzügyminiszter, aki a Szochnut vezetését veszi át. Az, hogy ki lesz az utóda, e pillanatban még nem tudható. Mint ahogy az sem biztos még, hogy Rábin 62 szavazatra támaszkodó többségi, vagy 59 szavazatra támaszkodó kisebbségi kormányt alakft-e. A Vallásos Nemzeti Párt még mindig nem döntött véglegesen, hogy elfogadja-e a "Ki a zsidó?"kérdésének azt a szövegezését, amely lényegében — és e lap szerint helyesen — elodázza a probléma niegoldását. Rábin ugyanis azt javasolta a Vallásos Nemzeti Pártnak, hogy a zsidó vallásra való átéréssel kapcsolatban fogadják el azt a fogalmazást, miszerint annak a "kialakult tradíciók megtartásával" kell történnie. Vagyis nem veszik el a reform rabbiktól az áttérités Jogát, de nem is mondják ki határozottan, hogy az érvényes. Kérdés, hogy elég lesze ez az orthodoxia híveinek. Ugyancsak tisztázatlan e pillanatban, hogy Sulamlt Álon asszony három képviselőt számláló pártja résztvesz-e a koalícióban. Valószínűleg nem, mert úgy Golda Méir, mint Jicchák Rábin antipátiával viseltetnek iránta. De azért ez a párt a parlamentben támogatni fogja az új kormányt. Az egyetlen, amit biztosan lehet mondani, hogy a miniszteri korhatár alaposan csökken majd az új kabinetben, amely valószínűleg még a hét folyamán bemutatkozik a Kneszetben. Szükség is van a friss erőkre, mert Izráelnek az elkövetkezendő hetek, hónapok folyamán csak nagyon jó idegzetű, friss, munkaképes vezetőkre van szüksége. MEGHÍVÓ A MAGYAR ZSIDÓ KATASZTRÓFA 30. ÉVFORDULÓJÁN RENDEZENDŐ MÁRTIRŰNNEPÉLYRE A hatszázezer magyar zsidó mártír, a náci tömegmészárlás ártatlan áldozatainak emlékére 1974. MÁJUS 19.-én, VASÁRNAP D ÉLŰ IÁN 1/2 3 ÓRAI KEZDETTEL a Park East Synagogue, 163 East 67th Street (Manhattan) alatt GYÁSZISTENTISZTELETET RENDEZÜNK. Résztvevő szervezetek: MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE BNAI ZION MUSZ SZÖVETSÉG valamint valámennyi magyar-zsidó érdekeltségű newyorki szervezet. Az istentiszteletet vezeti: SCHNEIER ARTHUR főrabbi Műsor: A kántori teendőket végzi: GROSZ ERNŐ főkántor (Forest Hills Jewish Center) Az ünnepély vendégszónokai: Hon. LOUIS J. LEFKOVITZ, New York állam főügyésze Dr. SEIFERT GÉZA, a MIOK elnöke Bevezetőt mond ROTH JÓZSEF, a Magyar Zsidók Világszövetsége amerikai tagozatának elnöke Zárszót mond HERMAN QUITTMAIN, a Bnai Zion ügyvezető alelnöke. GA'FNI MIKLÓS operaénekes énekszáma. Mindnyájan legyünk ott és rójuk le kegyeletünket mártírjaink emléke előtt. MEGHÍVÓ (TORONTO) MÁRTÍROK TEMPLOMA 1974. JUNIUS 2.-án VASARNAP de. 11 órakor MÁRTÍRJAINK ÉS AZ IZRÁELI HŐSI HALOTTAK EMLÉKÉRE tart a BETH SHOLOM 1445 Eglinton Ave. W. (air condition) SZENTÉLYÉBEN, melyre szeretettel meghívjuk Toronto egész magyar zsidóságát. Ünnepi beszédet mond: Dr. ZÁGON ZOLTÁN rabbi és EGRI GYÖRGY Szaval: KERTÉSZ SÁNDOR A kántori teendőket ellátja: KELEN TIBOR Szertartásmester: TARJÁN ANDRÁS TÚZÁLDOZAT NAPJA.
