Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-01-12 / 493. szám

AZ ESZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA

Árai

ami. évi. 493. szám. 30 cent 1974. JANUÁR 12.

LÉNYEGTELEN VÁLTOZÁS A KNESZETBEN NEM VÁLTOZIK A GENFI POLITIKA

Parlamenti választások egy hárommilliót kitevő' országban, mint például . . . Eheti politikai beszámolónkat nem lehet így kezdeni. Azt akartuk ugyanis írni, hogy egy ilyen kislétszámú ország demokratikus választásai nem igen kerülnek fel a világlapok első oldalára. Az összehasonlítással azonban megakadtunk. Hirtelenjében nem tudunk olyan hárommilliós országot mondani, — különösen nem Afrikában, Ázsiában vagy Dél- Amerikában, ahol a demokratikus választás játékszabályait betartják. Azt hisszük, Európa kivételével, Izráel az egyedüli ilyen állam a világon. Vagyis a tapasztalatlan megfigyelő azt várná, hogy az izráeli Kneszet-választások eredménye kb. olyan fontossággal szerepeljen a világsajtóban, mint mondjuk a luxemburgi választásoké. E sorok írója azonban bevallja: nem

emlékszik rá, hogy valaha is olvasott volna cikket a luxemburgi választási eredményekről.

Ezzel szemben az izráeli választás nem csupán lekötötte az amerikai, európai, szovjet és arab újságok érdeklődését, hanem teljes joggal tette ezt, mert a december 31-re kitűzött Kneszetválasztások világpolitikai jelentőséggel bírnak.

A jomkipuri háború utáni, megosztott izráeli közhangulatban senki sem tudta biztosan, mit hoz a választás; sőt az utolsó napokban közvéleménykutatási adatok alapján, már arra számítottak, hogy a zsidó állam kormányrúdját Golda Méirtől Menáchem Begin veszi át.

Ez a lehetőség mélységes aggodalommal töltötte el úgy a nagyhatalmakat, mint az arab világot; de mint kiderült, Izráel lakosságának többségét is.

A választás eredményének analizálását tulajdonképpen azzal kell kezdeni, hogy az izráeli választónak nem voltki-Ennyi ellentmondó érdek és számítás után, nem csoda, hogy ismét győzedelmeskedett az izráeli választók alapvető konzervativizmusa, amivel 25 év óta mindig ugyanazt a pártot tartja hatalmon. A Munkapárt és szövetséges kis csoportjai néhány százalékot vesztettek népszerűségükből. Ennek következtében mandátumaiknak száma az eddigi 58-cal szemben 51-re csökkent.

A Likud, amely az államalkotás harcainak egyik hőse, Begin és a legutóbbi háború legsikeresebb tábornoka. Sáron vezetése alatt áll, nyert népszerűségében és mandátumainak számát 32-ről 39-re, tornászta fel. Ez azt jelenti, hogy a 120 tagú parlamentben továbbra is koalíciós kormányt kell összehozni, a Munkapártnak azonban ezúttal nehezebbek a tárgyalási lehetőségei mint a múltban voltak. A legideálisabb természetesen egy nemzeti egység korre szavaznia. Hiszen csak21 párt indult. A frontok azonban — éppen a belső hangulat hullámzása következtében, — összekavarodtak.

Az ország lakosságának többsége azon a véleményen volt, hogy a jelenlegi kormánykoalíció a jomkipuri háborút megelőző napokban súlyos hibát követett el, és ezt a véleményét a különböző kormányszinten folyó vizsgálatok alá is támasztották. Ez jelentősen megingatta az ország eddigi két legismertebb vezetőjének, Golda Méirnek és Mose Dájánnak népszerűségét. Nagyon sokan szerettek volna ellenük szavazni, azért, hogy ilyen "tiltakozó szavazattal" adjanak kifejezést nemtetszésüknek a titkosszolgálat baklövéséért, vagy a helytelen katonai kiértékelésért.

Az átlagos választó azonban nem talált pártot a " protestvote ''-ra, mert az izráeli politikai spektrum olyan, hogy a kormánykoalíció a középbaloldal helyét foglalja el. Attól balra csak a különböző kommunista pártol és anarchista csoportok vannak, akiknek ereje részben az arab lakosság szavazatain alapszik, és politikájukat különben sem lehet másnak minősíteni, mint tudatos öngyilkosságnak.

Ha tehát valaki tiltakozni akart a kormány hibái ellen, nem szavazhatott máshová, mint a jobboldali pártcsoportosulás, a Likud felé, vagyis a sólymok álláspontját kell elfogadnia. Igen ám, de éppen az utolsó háború kijózanító hatásaként, megerősödött az országon belül a galambok hangja —, azoké, akik hajlandók vállalni azt a kockázatot, hogy "adjanak égy lehetőséget" a békének. Már pedig a Likud győzelme mindenképpen a háborús veszélyt növelte volna, holott az izráeliek éppen azt vették rossz néven a kormánytól, hogy nem tudták őket megvédeni a háborútól.

mány nagy koalíciója volna; erre azonban semmi komoly esély nincs. Elég nagyok a véleménykülönbözetek arról, hogy milyen politika biztosítja jobban az állam biztonságát s ezért a Munkapártnak a kisebb pártcsoportokhoz kell fordulnia szövetségesekért.

Ezideig a kormánykoalíciót három pártcsoport alkotta, a Munkapárt különböző frakciói, a Nemzeti Vallásos Párt és a Független Liberálisok. A szocialista Munkapárt szövetsége a Vallásosokkal elég nehéz volt. Döntő érve a Vallásosoknak a koalícióban tartására az volt, hogy egy egészen kis többséget még nélkülük is össze tudtak volna hozni a régi Kneszeiben. Ez most gyökeresen megváltozott. A Vallásos Párt mandátumai nélkül nem lehet az országban többséget összehozni. Természetesen, a Vallásos Pártezt igyekszik majd minél jobban kiaknázni a maga számára; többek között követelni fogja

a szombat fokozottabb betartását, a "ki a zsidó?" meghatározásának megszigorítását, a házassági törvény szigorúbbá tételét. A probléma ott van, hogy a Munkapárton belül helyet foglaló haladó csoportok nem nagyon hajlanak ezekre az engedményekre. Valószínű, hogy mégis kénytelenek lesznek a legtöbb kérdésben beadni a derekukat; és így belpolitikai vonalon konzervativizálódás várható, annak ellenére, hogy az ország lakosságának többsége nem tartozik a vallásos táborhoz.

Izráel azonban pillanatnyilag olyan helyzetben van, hogy a belpolitikai problémák eltörpülnek a külpolitika mellett.

A genfi béketárgyalások azok, amik az ország helyzetét alapvetően determinálják. A vallásos tábor tagjai elvben ugyan nem tartoznak a kiegyezni kivánók táborához, főleg azért, mert a Jordán nyugati partvidékét ősi és vallási alapon Izráel szerves részének tekintik.

Szerencsére, a genfi tárgyalások az arab világon belül is mélységes megosztottságról adnak tanúbizonyságot.

Ebben a pillanatban ne is beszéljünk a két szuperhatalom érdekeiről, amelyek még komplikáltabbá teszik az amúgyis zavaros képet. Elég, ha annyit szögezünk le, hogy Egyiptom, a jelek szerint, hajlamos egy kiegyezéses békére. Bármennyire is kiabálják az ellenkezőjét, ma már elképzelhető olyan békekötés, amely csak egyes arab államokkal következik be, míg másokkal fennmarad a háborús állapot. Egy Egyiptommal történő békekötés ügyében pedig a Vallásos Párt eléggé rugalmas, mert a Szináj-félszigeten nincsen olyan

Pillanatnyilag tehát úgy

tűnik, hogy az izráeli kormány, jelentős összetételi yáltozások nélkül, eddigi elképzeléseinek keretén belül tárgyalhat majd Genfben az egyiptomiakkal. Ez nem azt jelenti, mintha a közeljövőben tényleges béke-helyzet alakulna ki. De ma már mindenesetre van egy lehetőség arra, hogy á fegyveres erők elszakadását kidolgozzák és ezzel megtegyék a békéhez vezető első lépést.

Erről tárgyalt múlt hét folyamán Dáján hadügyminiszter Washingtonban Kissinger amerikai külügyminiszterrel. Megbeszéléseik befejeztével, mindketten nyilatkoztak, és hangulatukból, fogalmazásukból úgy tűnt: valóban sikerült közös nevezőre jutniok. Megszületett ennek alapján egy újabb Dáján-terv, mégpedig olyan, amely Egyiptomot viszszás helyzetbe hozza. Bár a terv nagyon messze van eredeti követelésüktől, mégis szinte lehetetlen azt el nem fogadni. Izráel ugyanis hajlandó visszavonulni az afrikai oldalról és kiengedni az egérfogóból a 3. egyiptomi hadseterület, amit szívügyének tekintene. Sőt, ha Egyiptommal valamilyen megoldás jönne létre, ez megerősíti Izráel tárgyalóképességét Jordánnál A szíriaiak egyelőre nem ültek le a tárgyalóasztalhoz és mivel az izráeli kormány a

reget. Ezért cserébe nem kíván semmit. Sőt, hajlandó a csatorna keleti partjáról is visszahúzódni mintegy 30 mérföldet és ezért cserébe csak azt követeli, hogy Egyiptom teljesítse azt, amit eddig követelt. Az egyiptomiak ugyanis meg akarták nyitni a csatornát s ezt most Izráel tálcán kínálja nekik. Ki akarták tűzni a zászlót a csatorna keleti oldalán. Ebbe Izráel nemcsak belemegy, de még ahhoz is ragaszkodik, hogy El-Kántárába, Port-Szaidba és a többi városba visszatelepftsék a polgári lakosságot. Az izráeli kormány még azt sem követeli, hogy az egyiptomi hadsereget teljes egészében vonják vissza a csatorna balpartjára; csak azt, hogy az újból egyiptomi ellenőrzés alá kerülő területen ne lehessen nehéz fegyverzetet tartani és a két hadsereget egymástól elválasztó ENSZ haderők elmozdíthatatlanok legyenek.

Mi ennek az előnye Izráel javára?

Először is tudni kell, hogy amikor az izráeli diplomáciai szóhasználat védhető és biztonságos határokról beszél, ez

leghatározottabban kijelentette, hogy aGolán-fennsíkotnem adják vissza, egyelőre nem is valószínű, hogy ilyen tárgyalásokra sor kerül.

Ami viszont Jordániát illeti, ez az ország meglehetősen elszigetelten áll az arabblokalatt nem a Szuezi-csatornát érti. A csatorna maga helyenként nem több, mint 30 méter széles víziút, ami mögött az egyiptomi oldalon hegyvonulat van. Épp a jomkipuri háború bizonyította be, hogyaSzuezicsatorna csak mint politikai határ érdekes, katonailag nem. Ha Izráel 18 mérföldet visszavonul, csak a legközelebbi természetes védelmi vonalig megy vissza; továbbra is őrzi a Mitla és Giddi szorost, ellenőrzése alatt

Dáján nyilván afelől kért további biztosítékokat Washingtonban, hogy a Szuez-csatorna övezetét az egyiptomiak nem harci támaszpontnak fogják kiépíteni. Ebből a szempontból csak az első hónapok veszélyesek. Ha a csatorna újból megnyílik, ha annak keleti partját polgári lakosság népesíti be, és ENSZ csapatok elválasztják egymástól a két szembenálló hadsereget, úgy a mai fegyverszüneti vonal gyakon belül. Elképzelhető, hogy maga Husszein király is szívesebben venne egy békeszerződés nélküli állapotot, mint azt, hogy hirtelenjében ő maga álljon szemben, izráeli segítség nélkül, a veszélyes palesztinai csoportokkal.

tartja a Bir Gafgata-i átjárót és az El-Kántárá felé vezető egyetlen műútat. Visszavonulásának stratégiai vesztesége tehát jelentéktelen. Ami a kormányt eddig visszatartotta egy ilyen javaslat megtételétől, az inkább a belsőpropagandisztikus hatáson múlt. De az elmúlt hónapok során világossá vált, hogy Izráel léte nem azon múlik, hogyKántárá, El-Árísés még néhány kisebb szináji település izráeli fennhatóság alatt áll vagy sem.

korlatilag béke vonallá alakul át. Minden nagyhatalom, és maga Egyiptom is, azon lesz, hogy a csatorna forgalmat ne zavarják meg harci cselekmények. Ez a visszavonulási manőver biztosítja tehát a szükséges többéves időt a genfi béketárgyalások bonyolítására.

Természetes, a helyzet analízise ilymódon hiányos. Nem lehet tiszta képet alkotni anélkül, hogy ne kalkulálnánk bele a Szovjetunió közelkeleti érdekeit, Európa olajhelyzetét és azt, kinek érdeke és kinek hátránya az Indiaióceán tengeri hadszíntérré való előkészítése. Mindezek azonban olyan komplikáltak, hogy egyetlen cikk keretébe amúgy sem férnek bele. Egyelőre tehát elégedjünk meg annyival, hogy sikerült olyan első lépést találni, amely a két fő hadviselőiéinek,Egyiptomnak és Izráelnek egyaránt kedvező. Még ezt a lépést is'csak "megtalálták", de nem tették meg. Minden lépés többhónapos, többéves tanácskozás, tapogatózás után történik majd meg. A különböző békeküldöttségek nyugodtan berendezkedhetnek hosszas genfi tartózkodásra. De ez —kétgenerációs háborúskodás után — nem is lehet másként.

Egyelőre még folyik a vita Izráelen belül a helyes álláspont kialakításáról. Remélhetőleg most, a választások után, kissé le fognak csillapodni a kedélyek. Hiszen az igazság, mint mindig, most Is valahol a középúton van. Tény, hogy fölöslegesen visszaadni egyetlen milliméternyi területet sem kell, és az Is biztos, hogy a hadsereg felkészültségét nem csökkenteni, de fokozni szükséges. Ezzel szemben ugyanilyen tény az, hogy őszinte próbálkozások nélkül a béke irányában, soha nem lehet elérni eredményt. Ahogy két generáción keresztül háborúskodtak, ugyanúgy az elkövetkező generációk békében élhetnek. Ez pedig megér egy kísérletet, amely, mégha balul is üt ki, nem változtat jelentősen a mostani helyzeten.

A fenti térkép azokat a pontokat mutatja, ahol az elmúlt hét során megszegték a tűzszünetet. 1.) Szuez városa mellett egyiptomi csapatok tűz alá vették az ENSZ megfigyelő csapatait. — 2.) Izráel azzal vádolja a 2. hadseregegységeit, hogy UyunMusa térségében előresettenkedve jogtalan állásokat foglaltak el. A térképen különben könnyen elképzelhetjük a Dáján-tervben említett 18 mérföldes visszavonulási vonalat ha tekintetbe vesszük, hogy az egyiptomiak által elfoglalt partszakasz szélessége az északi fronton 3-tól 5 mérföld, a déli szakaszon pedig a legszélesebb ponton 8-10 mérföld.

NEHÉZ ALKU VÁRHATÓ A KORMÁNYALAKÍTÁSNÁL

DÁJÁN ÉS KISSINGER: A LÉNYEGBEN TÖKÉLETESEN EGYETÉRTÜNK, MOST MÁR CSAK A TAKTIKAI RÉSZLETEKET HANGOLTUK ÖSSZE

AZ ELSŐ LÉPÉS MINDENKÉPPEN BIZTATÓ