Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)

1973-07-07 / 469. szám

MENÓRA * 1973. július 7. 9. oldal Washington -Dr. Henry Kissinger, Nixon el­nök nemzetbiztonsági tanács­adója, a legközelebbi jövőben kommunista Kínába utazik. Útjának célja: biztosítani a kí­nai vezetőket arról, hogy a Nixon-Brezsnyev megbeszé­lések alkalmával semmi olyan titkos megállapodás nem tör­tént, ami Kína számára hát­rányos volna. Montevideo, Uruguay Juan Maria Bordaberry, Uru­guay elnöke, a hadsereg támo­gatásával, feloszlatta a kong­resszust és azt egy 20 tagú államtanáccsal helyettesítet­te. Ezzel Bordaberry hivata­losan végetvetett az országban a polgári kormányzási formá­nak. Amikor elhatározását be­jelentette a rádión, katonaság vonult be a parlamentbe és a képviselőket távozásra kény­szerítette. Az elnök indokolá­sa: a kongresszus határozat­lansága akadályozta az ország­­fejlődését. Nixon elnök kegyelme folytán szabadlábon van, három év múlva ismét pályázni óhajt a Teamsterek elnöki pozíciójá­ra, a jelenlegi elnök, Frank E. Fitzsimmons ellen. Ennek azonban az az akadálya, hogy Nixon ezzel a feltétellel adott kegyelmet: Hoffa egészen 1980 márciusáig nem kaphat veze­évvel ezelőtt hivatalba lépett. Washington -John Dean, a Fehér Ház egy­kori jogtanácsosa, 5 napot töltött a szenátus különbizott­sága előtt, amely a Waterga­­te-Ugyben nyomoz. Minded­dig Dean az első olyan meg­hallgatott, aki azt állítja, hogy hogy amennyiben az Elnök ra­gaszkodik álláspontjához, a szenátusi bizottságnak nincs alkotmányos: eszköze arra, hogy megjelenésre és nyilat­kozat tételre kényszerítse.) Páris -Leonid Brezsnyev, a szov­tő szerepet semmilyen szak­­szervezeti mozgalomban. Hoffa ennek megváltoztatását akarja kérni az Elnöktől, kér­dés, hogy Nixon hajlandó lesz-Nixon személyesen rendelte el a Watergate-iigy eltussolását. Dean azt is állítja,hogy az ad­minisztráció a federális adó­hivatalt akarta igénybe venni Bonn -Georges Pompidou, francia elnök és Willy Brandt, nyu­gatnémet kancellár, megtar­totta szokásos félévi találko­zóját. A megbeszélés tárgy­körei ezek voltak: az Euró­pai Közös Piac, Nyugat-Eurő­­pa kapcsolata az Egyesült Ál­lamokkal, a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok általában és Bonn és Páris viszonya. T New York -James R. Hoffa, a Teamster szakszervezet volt elnöke, a­­kit korrupció miatt börtönbün­tetésre Ítéltek és jelenleg e erre. Ha nem - - Hoffa nem pályázhat a Teamsterek elnö­ki pozíciójára 3 év múlva. Santiago de Chile - A chilei szenátus közvád alá helyezte Sergio Bitar, bánya- Ugyi és Luis Figueroa, munka­ügyi minisztert, a bánya­sztrájkkal kapcsolatos tör­vényellenes cselekedetek mi­att. Bitar a Radikális Párt tagja, Figueroa kommunista, velük együtt a chilei szenátus összesen 5 minisztert helye­zett közvád alá azóta, amióta Dr. Salvador Allende, Chile marxista elnöke, két és fél— ahhoz, hogy az adminisztráció politikai ellenfeleire nyomást gyakoroljon. A szenátusi bi­zottság tagjainak többsége úgy véli, hogy Nixonnak meg kel­lene jelennie a bizottság előtt, hogy Dean vádjaira válaszol­jon. Ezzel kapcsolatban San Clementeből (Calif.) közli a Nyugati Fehér Ház sajtóosztá­lya: Az Elnök nem szándéko­zik megjelenni a szenátusi bi­zottság előtt, mert úgy érzi, hogy — tekintve az elnöki po­zíció és a kongresszus jog­körének szétválasztását — egy ilyen meghallgatás alkot­mányellenes lenne. (Tény az, jet Kommunista Párt főtit­kára, közölte megbeszélésük alkalmával Georges Pompidou francia elnökkel: Franciaor­szág magaslégköri atomrob­­~ barnásai mindinkább "tartha­tatlanok és indokolatlanok", mivel a világ országai a fegy­verkezés csökkentését kíván­ják. Washington -Az adminisztráció költségve­tési tervének egyik tételéhez a kongresszus mindkét háza azt a módosítást fűzte, hogy a pénz csak akkor folyósítható, ha Nixon azonnal megszünteti a cambodiai bombázásokat. Ez azt jelentette, hogy július kö­zepe táján az adminisztráció, pénz hfjján, teljes gazdasági csődbe került volna. Az El­nök megvétózta a döntést, a képviselőházban az admi­nisztráció ellenfelei nem tud­ták a kétharmados többséget megszerezni és így a vétó ér­vényes maradt. A szenátus vi­szont a további pénzkiutalá­sokhoz ismét a cambodiai bombázások megszüntetését fűzte módosításul, végülis a Fehér Ház és a kongresszus között a következő kompro­­misszumos megoldás jött lét­re: A kongresszus megsza­vazta a pénzkiutalást, az El­nök viszont megígérte, hogy a cambodiai bombázásokat au­gusztus 15.-én megszünteti, hacsak a kongresszus külön felhatalmazást nem ad azok folytatására. Az erről szóló törvényt Nixon már alá is ír­ta. Ottawa — A Bevándorlásügyi Miniszté­rium közli: Az 1973-as év első negyedében körülbelül 12 Magyar borok és likőrök ONTARIÓBAN, MANITOBÁBAN. SASKATCHEWANBAN. ALBERTAßAN ÉS QUEBECBEN KAPHATÓK * Jászberényi rizling, zamatos, nagyon olcsó * Szekszárdi vörös * Egri Bikavér, vörösbor * Tokaji aszú, a bor király * Badacsonyi szürkebarát, zamatos pecsenye bor * Debrői Hárslevelű zamatos fehérbor * Barack pálinka * Császárkörte * Hubertus. Esküvőkre, partykra engedélyét megszerezzük. Házhoz szállítunk. Cosmopolitan Wine Agents Ltd P. O. BOX 275 Terminal “A“* Toronto Autóvezetés! Ha még nem tud vezetni. Senki más, mint LEHOCZKY DRIVEnSi. LICENCE j** ,- .irrrf GOLD STAR DRIVING SCHOOL Ltd. Egyéni elméleti oktatás. Vizsgakérdések magyar fordí­tásban: $3.00. Diákoknak kedvezmény. Bővebb felvilágosítás irodánkban: 475/a BLOOR ST. WEST Tel.: egész nap: 921-7193 este 8 után: 782 - 0376 Hivatalos órák: 9—8-ig szombaton 9—3-ig 24 órás szolgálat Vendéglő és catering ÚJRA MEGNYÍLT » Hemes Bakery felett, a llakoah Klub helyiségében. NYITVA: szerda, péntek, szombat, vasárnap d.u. 3 - tói éjjel 1 óráig. Kóser konyha — minden pénteken közös kiddus. Polgári árak. Showerok, barmievók, eljegyzések rendezését minden napra vállaljuk. Régi és új vendégeinket szeretettel várjuk 2885 Bathurst St., 78 2-3658 FÉRJHEZADNÁM Izraelben élő csinos, jó megjelenésű, özvegy nővéremet hasonlókorú (50-55-ig) jólszituált úriemberhez. Komoly válaszokat "Good luck" jeligére a torontói kiadóba. DRIVING SCHOOL 333 Wilson Ave. B2 635-1102 Este 782 - 8235 WEISSBERGER TIBOR 4 év kanadai és 10 év izraeli gyakorlat Elméleti és gyakorlati oktatás angolul, magyarul vagy héberül. NAGY GYAKORLAT IDŐSEBB VAGY IDEGES TERMÉSZETŰ EMBEREK OKTATÁSÁBAN Munkahelyén vagy lakásán kezdünk és hazaszállítjuk ját. DR. PETER S. SYRTASH (Szirtes) Fogorvos 360 BLOOR ST., West (Suite 304) Tel.: 921-5865 MIELŐTT CIPŐT AKAR VÁSÁROLNI, keresse fel LOUIS EVENING SHOE STORE ahol nagy választékban kaphat mindenféle ESTÉLYI és UTCAI cipőket, minden szélességben, MATCHING HANDBAG-gel. Árainkról és a minőségről győződjön meg! Estélyi cipőket külön kívánságra DÍJTALANUL átfestünk. LOUIS EVENING SHOE STORÉ 1042 Eglinton Ave. W., Tel.: 781-3858 százalékkal emelkedett a Ka­nadába bevándorlók száma az 1972-es esztendő azonos idő­szakához viszonyítva. Mexico City — Egy mexicoi személyszállító repülőgép lezuhant Puerta Vallarta közeliben. A gépfe­délzetén 27 személy tartózko­dott, mindegyikük meghalt. Szöul, Dél-Korea— Dél és É- szak-Koreai vitája az Egye­sült Nemzetek Szervezetének tagsága felöl tovább tart. Dél- Korea álláspontja: Mindkét Korea kérje felvételét a vi­lágszervezetbe. Észak-Korea viszont úgy véli, hogy ez a két Korea egyesülési szándékának a feladása lenne és ezért a je­lenlegi körülmények között a leghelyesebb az, ha egyik Ko­rea sem lesz a UN tagja. Brasilia, Brazília -A brazil hadsereg Ernesto Geisel tábornokot helyezte az elnöki pozícióba. Az elnöki időtartam ( ha közben el nem távolítják Geiselt) 5 esztendő. Geisel mindeddig különböző másodrendű szerepeket ját­szott az előző kormányok tá­mogatásában, illetőleg meg­buktatásában. Ottawa — Hivatalos jelentés erősítette meg az elterjedt hírt: Marga­ret Tpudea, a miniszterelnök felesége, ennek az évnek a végére várja második gyer­mekét. A miniszterelnök 53 éves, felesége 25 esztendős, 1971 márciusában kötöttek há­zasságot. LESLIE G.ARVAY NOTARY PUBLIC Magyar, osztrák e's német válóperek, házassági engedélyek. - Mindenfajta BIZTOSÍTÁS 461 Bloor St. West. Tel WA 3- 1224 INTRODUCTORY PASSPORT PHOTO S PECIAL 4716 Yonge Street OOQ 0700 2 blocks south of Sheppard BA1G AND NELSON PHOTO & FRAME STUDIO CUSTOM HAND PRINTED — Black and White — 15 minute Service 2 PHOTOS for $1.50 add* I ... 75 / each Offer expires, July 7th. Evgs. by appt. Hungarian also spoken «O NIAGARA FALLS, ONTARIO köszönetnyilvánítás Megtört szívvel, de mégis hálásan mondunk köszönetét mindazon barátainknak és ismerőseinknek, akik áldott jóságú férjem, édesapánk, testvérünk, nagyapAnk WEISZ LÁSZLÓ váratlan halála idején gyászunkban mellénk álltak és vigasztalni igyekeztek. Köszönjük azoknak, akik a temetésen és gyászistentiszteleten megjelentek, részvétlátogatásukkal felkerestek, s jótékonycélú felajánlást tettek, szeretetük megnyilvánulását. Felesége, STEFI (Niagara Falls) Gyermekei, JUDY (Hamilton), EDDIE (Toronto) Veje, NORMAN BENNETT (Hamilton) Testvérei, ENDRE (Niagara Falls), SÁNDOR (Los Angeles) Unokái, MARIAN, MIKE Sógorai, ARNOLD GOOD és családja (Toronto) VIKTOR GUTH és családja (Toronto) C\/CV IMPORTERS AND l Yl A DISTRIBUTORS INC. HANDBAGS • LUGGAGE ■ FASHIONWEAR 369 SPADINA AVE. Telefon: 864- 1776 BŐRÖNDÖK * MINTA * ATTACHE * ISKOLA TASK \ K JETLINER SAMSONITE SKYWAY DIONITE PIONEER UNION TRUNKS, stb. KANADAI ÉS IMPORTÁLT RETIKÍ LÖK NAGY VÁLASZTÉK — KIS REZSI JÖJJÖN TELJES BIZALOMMAL SCHLOSSER SANYI és ÉVÁHOZ JAVÍTÁST VÁLLALUNK — KITŰNŐ SERVICE — LEGJOBB ÁRAK- Í444444444444*4«4**4»44M*4»*MH»*»MMMMM*»*»»»4*4M*M**M4»»*4M»MMH»H**HUt1J InEMZETKÖZI CHARTER LÉGIUTAK EURÓPÁBA RENDSZERES INDULÁSOK . TORONTÓBÓL ÉS WINDSORBÓL Légiutak a POMAIR Belga Légiforgalmi Társaság D.C.8 Jetjeivel Torontóból és Windsorból a belgiumi Ostende Repülőtérre. Díjmentes express autóbuszok Pánsba, Amsterdamba, Brüsszelbe. Naponta express vonatok Ostendéből Frankfurtba és más európai varosokba. Teljes díj, retour: $239 SPECIÁLIS IFJÚSÁGI DIJAK - pábisból és Amsterdamból; Athén $67; Belgrád, Jugoszlávia $47; Korfu, Görögország $63; Koppenhága. Dánia $34; Dubrov­nik, Jugoszlávia $51; Isztambul, Törökország $75; Liszabon, Portugália $54; Madrid, Spanyol­­ország $63; Malaga $54; Costa del Sol $53; Malta $55; Nairobi, Kenya $255 (csak vissza); Nico­sia, Cyprus $93; Róma, Olaszország $40; Tangier, Marokkó $66; Tel-Avív, Izrael $97, Be . Aüsztna^39^Zúgjak csak* 16-30 év közti utasok számára. Számos más olcsó légiút áll rendelke­y ovább^ f elvU ágos í tás ért és légimenetrendért kérjük töltse ki az alábbi szelvényt és küldje. CANADA CHARTERS, 774 1/2 YONGE ST.. SUITE NO. 2, TORONTO vagy hívja 9-5 között (416) 920-5837 — d.u. 5-9 között: (416) 964-0211 szamot. NAME. ADDRESS........ DESTINATION. TEL.

Next

/
Thumbnails
Contents