Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)

1973-07-28 / 471. szám

1973. július 28. * MENÓRA

3. oldal

BARKAY ZEEV:

A címben szereplő héberjiddis szó nemzetközi karriert csinált. Bekerült csaknem minden európai nyelvbe, Amerikáról nem is beszélve, ahol olyan természetességgel használják, mintha az indiánok fogadták volna ezzel a kifejezéssel a Myflower utasait.

Pár héttel ezelőtt a televízió Hawai 5-0 műsorában Steve barátunk ajkáról hangzott el, olyan hamisítatlan zamattal, mintha csak éppen kirándulni járna Brooklynból Honoluluba . . .

De valódi tartalommal csak mi, zsidók vagyunk képesek megtölteni ezt a szót, melyet nehéz lefordítani, mert több mint egyszerű szemtelenség, bosszantóbb, mint közönséges pimaszság: Chücpe !

Hogy milyen apropóból jutott épp most eszembe? Abból, hogy a szélső-szélsőbaloldali szervezetek, mint a Macpén két frakciója, valamint a "Kommunista Forradalmi Szövetségi melynek soraihoz tartozott az arab-zsidó kémbanda néhány tagja) elhatározta, hogy közös listával indul a következő Kneszet-választásokon, melynek vezetője, azaz képviselőjelöltjük az előbb említett perben 10 évre Ítélt Rami Livne lesz.

Ez nem vicc — legalábbis nem annak szánták. A "forradalmárok" sajtókonferenciát hivtak össze Tel Avivban, melyen bejelentették szándékukat, hangsúlyozva, hogy céljuk Rami Livne kiszabadítása, akit " igazságtalanul, kizárólag politikai nézetei miatt" ítéltek el. Persze az más lapra tartozik, hogy ezek a "politikai nézetek" milyen cselekedetekkel jártak, így például találkozások a Fatach ügynökeivel, csatlakozás a kémbandához s általános törekvés Izráel állam alapjainak megdöntésére.

Izráelben még senkit sem ítéltek el pusztán elvei, gondolatai miatt s aki ismeri az izráeli bíráskodást, tudja, nem olyan könnyen osztogatják a tíz éveket.

A "forradalmárokat" természetesen felháborította még annak feltételezése is, hogy valakit esetleg politikai nézetei miatt ítélhetnek el, hiszen azokban az országokban, melyeknek államrendszerét példaképüknek tekintik — ilyesmi nem fordulhat, s még sohasem fordult elő...

Rami Livne, a "hős", az utolsó szó jogán még megfenyegette bíráit is, hogy lakolni fognak tetteikért ( értsd; az ő elitéléséért), mert eljön még az ő idejük ( mármint a "forradalmároké") .

így aztán a "forradalmárok" úgy gondolják, nincs megfelelőbb személy az izráeli törvényhpzás házába, mint Rami Livne, akit, ha minden jól megy, a börtöncellából egyenesen a Kneszetbe lehet majd vinni. Ott semmiképp sem lesz majd egyedül, találkozhat a kedves papával, Löwenbraun Rákách-képviselővel. ők ketten majd, családilag, szépen elirányítják az állam sorsát, erre mérget vehetünk. ( Nyugodtan meg is tehetnénk, ha az ország esetleg ténylég az ő kezükre jutna) .

Szépen együttműködtek ők már a per idején is: a kedves papa ( aki váltig hangoztatja ugyan, hogy nem ért egyet fia ultra elveivel) azzal vádolta is izráeli hatóságokat, hogy kínzással kényszerítették fiát rendőrségi vallomása megtételére, majd később, amikor kiderült, hogy szó sem igaz az egészből, visszavonta, de az általa hangoztatott vád közben már bejárta a külföldi sajtót. . .

Mint fentebb említettük, a lista-kezdeményező "Kommunista Forradalmi Szövetség” soraiból került ki az

arab-zsidó kémbanda tagjainak tekintélyes része, így hát, ha megvalósulna a terv, az izráeli demokrácia rekordot döntene, amennyiben parlamentjében képviseletet kapna az "elitéit kémek pártja" is, melynek programja, mint a per során kiderült, többek között, "az izráeli hadsereg erejének különböző eszközök-Egyre növekvő unalom és bosszúság jegyében, a Watergate-ügy szenátusi vizsgáló bizottsága e héten állítólag döntő szakaszt kezd el. Sor kerül Ehrlichman és Haldeman kihallgatására, s ugyanakkor a szenátus bírói döntést fog kierőszakolni arra vonatkozóan, hogy Nixon elnök köteles átadni a vizpgálóbizott- 1 ságnak a Fehér Ház által őrzött hangszalagokat.

És akkor mi van? — kérdezi az átlagamerikai és kérdezzük mi is. Az, hogy a Fehér Ház adminisztrációja megsértette a törvényeket amúgyis bizonyítást nyert, és az sem nagyon kétes, hogy Nixon elnök tudott az ügyről. Minden további vizsgálat lényegé’ ben fölösleges, csak az Egyesült Államok érdekeit sérti, hacsak az Egyesült Államok legfőbb törvényhozó szervének nincs szándékában hazaárulási pert indítani Nixon elnök ellen. Ezt azonban senki nem akarja; nem is lenne semmi értelme. Azért boszszankodik az átlag amerikai, aki vizsgálatot kénytelen nézni a televízión, ahol a baseball meccsre lenne kiváncsi, és az intelligens ember, aki ezt olvassa az újságokban, s közben tudja, hogy a húsárak megfékezése, az infláció megzabolázása, a fontosabbnál fontosabb külpolitikai kérdések azért szenvednek halasztást napról-napra, mert az ország vezetőinek erejét ez a

kel történő gyengítése". Mi több: a sajtófogadás résztvevői közül néhányan eldicsekedtek az újságíróknak, hogy ők bizony maguk is találkoztak többizben külföldön a "palesztinaiak" képviselőivel, s továbbra is fenntartják ezeket a kapcsolatokat " a körzetben végrehajtandó általános szocialista forradalom érdeképiszlicsáré ügy köti le.

Az egésznek nincs semmi értelme. Nem volt még az Egyesült Államoknak olyan elnöke, aki ne csinált volna számos hasznos dolgot, s ne követett volna el számtalan baklövést. A rendkívül népszerű Kennedy elnökről például tíz év alatt számtalan ostobaság derült ki, s ezek között a legnagyobb minden valószínűség szerint a Bays of Pig botrány volt, amikor Kennedy jóváhagyásával az amerikai titkosszolgálat, magát kubai menekült csoportnak álcázva, kísérelt meg inváziót Kuba szigete ellen. Ez, természetesen, sikertelen s halvaszületett kísérlet volt, Kennedy elismerte, hogy hibázott és jóváhagyta a dolgot. Mégse jutott senkinek eszébe, hogy ezért vizsgálatot indítsanak ellene, vagy olyan egyéni hajszát kezdjenek mint amilyennek most Nixon a céltáblája.

A legnagyobb baj, hogy az áh talános kakofóniában már senki sem figyel arra, mit mond a másik. Olyan égbekiáltó marhaságok hangzanak el, amiket egy " iskolai csapatháborúban" sem lehetne eltűrni. Az elnök például azt mondja, hogy a hangszalagok visszatartása a végrehajtó hatalomhoz tartozó jog, s ezt ezért az ország száz legmagasabb megválasztott vezetője nem hallgathatja meg. Ezzel szemben a törvényhozók bűnnek rójákfel, hogy Nixon hangszalagokat készített külföldi

ben".

Mindezek hallatára, vagy olvasásakor egy pillanatra megszédül az ember: Komolyan gondolják ezek? Ilyen naiv-idiótának nézik az izráeli polgárt? Vagy csak boszszantani akarják? Esetleg úgy vélik, hogy az általuk gyűlölt és megvetett demokrácia — mely számukra kizárólag azt

államvezetökkel folyó tárgyalásairól, ami pedig törvényellenes. Hogy miért? Ki tudja. Legközelebb ki fog derülni, hogy Nixon elnök minden nap meghallgatja Walter Cronkite vagy Mr. Brinkley televizió-hfrmagyarázatát vagyis megsérti ezeknek polgárjogait, mert előzetes hozzájárulásuk nélkül, a szobájukban elhelyezett televíziós kamera segítségével Nixon elnök kihallgatja véleményüket. Egy külföldi államfő politikai megnyilatkozása tudniillik ugyanúgy televízió- vagy magnetofon-szalagra kívánkozik, mint egy riporteré.

Az ostobaság pálmáját eddig a következő verzió vitte el: Chapaquiddick idején például az amerikai titkosszolgálat egy detektfvje újságírónak álcázta magát és ílymódon "jogosulatlanul” besompolygott egy sajtóértekezletre, ahol Kennedyt arról faggatták, miért nem jelentette idejénMiss Kopechne vízbefulladását. Egyes szélsőséges liberális hangok ezt így kommentálják: Még szerencse, hogy erre a csalásra nem jöttek rá, mert hiszen Ted Kenndy testőrei agyonlőhették volna az ílymódon álcázott FBI nyomozót.

Csoda-e, ha ilyen és ehhez hasonló vallomások és kommentárok után normális embernek nem lehet más kívánsága, mint hogy fejezzék már be ezt az egész cirkuszt.Nixon elnök hibát követett el. semmiképp sem olyant, amiért a

a célt szolgálja, hogy visszaéljenek vele — végtelen és kimeríthetetlen türelmet tanúsít velük szemben?

Talán van is némi igazuk ebben, de azért nem ártana tudomásukra hozni, hogy ennek a toleránciának is van valahol határa, mely előbb-utóbb gátat vet az ő gátlástalan chücpeségüknek.

végső konklúziókat kellene vagy lehetne levonni. Az egész ügy további hánytorgatása tehát az Egyesült Államok alapvető nemzeti érdekét sérti. Mert legfeljebb az bizonyosodik be, hogy az alapvető erkölcsi kódexeket az Egyesült Államok mai politikai formájában nem lehet betartani.

Ifjúkoromban olvastam egy tanulságos történetet a középkori szerzetesről, ami már akkor is nagyon tetszett nekem. Most még jobban. A mese ugyanis a bűnbeesett szerzetesről szólt. Hiába forgatta a breviáriumot és hiába tanulta napról-napra, hogy a bűnös test és a fenséges lélek szembenállnak egymással, csak nem tudott ellenállni a test ördögének. Vagy ha ő igen, a keze semmiesetre sem s így történt, hogy a szerzetes keze egy alkalommal az egyik hívő asszony pendelye alá tévedt. Be is következett volna már a jóvátehetetlen legnagyobb bűn, de az utolsó pillanatban felébredt a szerzetesben a józanság, s a keze ügyében lévő balta segítségével, jobb kezével csuklóból lecsapta a balt.

Attól tartok, szenátusi szerzeteseinkben jobb lenne, ha nem kerekedne felül hasonló "józanság", s inkább eltűrnék, hogy az a fránya kéz néha odatévedjen, ahol nincsen helye — vagy ahol nagyon is helye van.

E. GY.

HABSBURG OTTÓ VÉLEMÉNYE

A "Menóra"hasábjain nemrégiben Dr. Fábián Sándor érdekes cikkben reagált arra a könyvismertetésemre, amelyet Habsburg Ottó életrajzáról írtam. (Csonka Emil: Habsburg Ottó — egy különös sors története). Fábián igen eleven

és hiteltérdemlöképetfestOttó apjáról, Károlyról, az utolsó magyar királyról. Fábián megjegyzi, hogy a recenzió nem eléggé tért ki Károly király és a zsidóság viszonyára.

Információke'ppen és póönmagáról keveset beszél Habsburg Ottó, de sokat mondanak róla könyvei, nyilatkozatai. Egy-egy ilyen nyilatkozatból vett mondata is jól mutatja jellemét. Hogyan vélekedik a politikusról általában? „A politikában azt az embert tartom a legveszedelmesebbnek, aki mást mond, mint amit gondol és mást akar, mint amit nyilvánosan hirdet.“ A múlt és a jelen politika viszonya: „Ami mögöttünk van, gyakran szétválaszt bennünket, mert megváltoztathatatlan és ezért megoldhatatlan.

A múltat csak úgy győzhetjük le, ha elfordulunk tőle és a holnapra tekintünk. A múlt szétválaszt, a jövő integrál.“ Miért tartja nagyra és hogyan jellemzi nagy ősét, V. Károlyt, hogyan elevenedik meg az imago imperatoris? „Legszembetűnőbb jellemvonása kétségtelenül önuralma volt, minden érzelmét kézben tartotta . . . Csak a legritkább alkalmakkor mutatta ki haragját vagy megvetését. . . Akaratereje és türelme párosult Istenbe vetett hitével, s Isten sohsem hagyta el.. . Tárgyalásai során sohasem árulta el, mi megy végbe benne, akkor sem, ha előtte heteken, hónapokon át harcolt, amíg döntést hozott Miéit nem 'kíméli magát Ottó Európa egyesítésének munkájában? „Most van itt Európa számára a „Sternstunde“, s nincs jogunk elmulasztani. . . Nem a restség idejét éljük, és a jók tétlensége mindig a gonoszok győzelmére vezetett.“ Az élet es ember viszonyáról: „Az élet oly gyorsan és oly könnyen tanítja az embert. . . Azt hiszem, az embernek az a képessége, hogy valamit megszokjon, szinte korlátlan.“ Taktika és meggyőződés: „Legalábbis megkísérlem, hogy a nagy meggyőződéseket sohase rendeljem alá taktikai meggondolásoknak .. .“ Monarchizmus? „Egész életem során cselekedeteimben a monarchista gondolatot mindig alárendeltem bizonyos más, nagy eszméknek.“ Mi volt ez a nagyobb eszme? „Először a hitlerizmus elleni küzdelem, majd az egyesült Európa gondolata.“ Miért ellenezte a nemzetiszocializmust? „Először a vallási kérdés miatt, másodszor a faji politikája miatt, harmadszor, mert az osztrák államiság fogalmát el akarta törölni.“ És negyedszer, gyermekkori élmény miatt is: „Nézze, ez részben már atyám öröksége volt. Emlékszem, kisgyerek voltam — ez a forradalom idején történt, amikor Bécsben már a Rennerrezsim volt, de mi még Ausztriában éltünk —, apámmal együtt asztalnál ültünk, mikor valaki meglehetős élesen kikelt a zsidók és a szociáldemokraták ellen. Apám általában nagyon nyugodt ember volt, szelíd, aki mindig az ellentétek elsimítására törekedett. És most ez volt élet/ egyik olyan ritka pillanata, amitől andó a hiányt, felhívom a figyelmet a Habsburg Ottó életrajz utolsó lapjaira, ahol Ottó néhány idézőjelbe tett véleménye van összesűrítve bizonyos elvi kérdésekről. E- zek között van egy, amely fényt vet arra, hogy Károly király mint vélekedett az antiszemitákról, s hogy apjának ez a felfogása hogyan vésődött be, már gyerekkorában, Ottó1' agyába. De beszéljen maga a könyv, melynek vonatkozó szakaszait mellékelem. (Havas Kornél.)

kor valóban izgatottnak és haragosnak láttam: ráripakodott az illetőre, hogy maradjon csendben és ilyen általánosító ítéletekkel vigyázzon ... 5 ettől a pillanattól kezdve, amennyire emberileg lehetséges, én is mindig törekedtem az objektív látásmódra . . .“ Milyen embereket szeret legkevésbé? „Azt mondanám, legkevésbé viselem el azt az embert, aki totalitárius beállítottságú“. Milyen társaságban érzi magát legjobban? „Ha nagyon alaposan kell analizálnom magamat, azt mondanám, hogy személy szerint a legkötetlenebb ül egyetemi tanárok és bizonyos újságírók körében érzem magam, legkönnyebben itt találok kontaktust.“ Melyek azc'k az értékek, melyek már a doktriner magatartás közelébe viszik? „A politikában a jogállam, valamint a személyes szabadság. Ezen a két ponton állok legközelebb ahhoz, hogy doktrinér legyek.“ Saját életéről: „Ha visszatekintek az életemre, ez a szó, „keserűség“, nem illik bele ebbe az életbe.“

Habsburg Ottó visszatért a volt dunai birodalom egyetlen szabad pontjára, Ausztriába, de missziója és tevékenysége ma is túlnő Ausztria határain, és messzebbre hat, mint a napipolitika. Legalábbis ezt szeretné: „Amit ma feladatomnak és ambíciómnak tekintek, az, hogy előkészítsem az utat a jövőhöz. Hogy bizonyos eszméket képviseljek, melyeket teljes meggyőződéssel vallók, de amelyek valószínűleg nem valósulnak meg mind az én életemben; de ez az előkészítés tulajdonképpen lényegesen érdekesebb, mint valamit végrehajtani. Mert, nézze, kérem, aki éppen a mi korunkban a legnagyobb hatalmat gyakorolta, az olyasvalaki, aki már irtózatos régen meghalt: Marx. Neki ugyanis életében megvolt a bátorsága, hogy saját nemzedékén túltekintsen. Nos, minden bizonnyal nem akarom magamat Marxszal összehasonlítani, ehhez nem vagyok elég merész. De valahol az én saját kisebb szférámban valami hasonló munkát szeretnék végezni, különösen az európai kérdésben. És hiszem, hogy éppen az európai probléma megoldásán valamiképpen ismét saját családom hagyományai szerint dolgozom, hisz az én családom európai család volt... És ezért az a törekvésem, hogy gyermekeimnek is már kezdettől fogva megadjam ezt az európai érzéket... A fiam tartozzék ahhoz a generációhoz, amely gyakorlatilag végrehajtja az európai egyesülést. Nézze kérem, ezé a generációé & jövő.“1* így él, gondolkodik és dolgozik az első Habsburg, aki már nem ült trónon és akinek homlokát nem érintette a 'korona.

Nixon bűnös - mentsük fel!

ZAJÁT PASA ÉS AZ ÚJ NEMZEDÉK

Egyes újságok értesülése szerint Muchamed el-Záját egyiptomi külügyminiszter a közeljövőben megbukik. Lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem. Diktatórikus országokban, ahol az elhatározások személyi kérdésekben egy ember akaratától és nem egyszer hangulatától függnek, nehéz jósolni az ilyen dolgokban. De tegyük fel a legszélsőségesebb esetet, hogy Záját már nem lesz külügyminiszter mire ezek a sorok az olvasó elé kerülnek. Az sem változtatna semmit azon a tényen, hogy Muchamed Záját csaknem akirakatba illő prototípusa a szádáti Rendszernek, és annak a társadalomnak, amelyet ő képvisel.

Valószínűleg az sem véletlen, hogy Záját — mielőtt a külügyi tárca élére került — propaganda-miniszter volt és ma is állandóan összezavarja előbbi és jelenlegi funkcióját.

Egyszer világgá repíti, hogy hajlandó tárgyalni az izráeliekkel minden feltétel nélkül, másnap viszont gyorsan hozzáfűzi, hogy persze, ha az izráeliek nem hajlandók kivonulni a területekről, az már előfeltétel a részükről. Koppenhágában bejelentette, hogy hajlandó tárgyalni Aba Evennel — Jarring jelenlétében. Másnap kiderült, hogy persze csak az izráeli visszavonulás után.

Én magamban Zájátot mindig Záját pasának nevezem. Szerepe van ebben persze a külső megjelenésének és modorának is, amely pontosan megfelel annak a képnek, ahogy egy török pasát elképzel az ember. Nagy igazságtalanság nem történik vele ezen a téren. A pasa, bég és egyéb bimeket Egyiptomban alig húsz év előtt törölték el. Mai napig is pontosan emlékszem, hogy a magyar rádióban annak idején Nágib és Nasszer nevét ebben a formában hallottam: Nágib pasa, az egyiptomi köztársasági elnök és Násszer bej, helyettes miniszterelnök. Záját személye olyan tökéletesen képviseli a jogfolytonosságot a faruki és a szádáti rendszer között, hogy feltételezhetően ő maga is nosztalgiával gondol arra, hogy ebben a tisztségben — a régi rendszerben — a pasa cím járt volna neki.

Záját Koppenhágában egyébként még egy említésre méltó kijelentést tett a sajtókonferenciáján. Egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a jelenlegi nemzedékkel nincs remény békére Izráelben. Talán a következő nemzedék másmilyen lesz . . .

Vegyük mindjárt a felelet abszolút pozitív oldalát. Először is úgylátszik Záját ma már tisztában van azzal, hogy minket soha nem fog a tengerbe kergetni, tehát lesz Izráelben egy új nemzedék, amelyről legalábbis azt hiszi, hogy számára kedvezőbbnek mutatkozik. Másodszor, úgylátszik, Kairóban már nem hetekben és hónapokban, hanem nemzedékekben számolják az időt és ez sem kis eredmény a részünkről.

Világos persze, hogy amellett ebbe a bejelentésbe számos naivitás és vágyálom is belevegyül. Záját úgylátszik valóban azt hiszi, hogy a tényeknek semmi befolyásuk sinós az emberek tudatára. Kjilönben nehezen lehetne feltételezni, hogy miként képzeli el egy nemzedéken keresztül, a " se béke se háború" állapot után, hogy egyszerre Izráelben egy olyan nemzedék következik, amely az ő felfogása szerinti békére hajlandó. Záját szerint Izráel egyetlen elfogadható határa az, amit 1947-ben az Egyesült Nemzetek feloszlatási határozatában állapítottak meg. Ennek már huszonhat éve és az ország lakosságának nagy része aligalig tud ma már valamit a felosztási határozatról. Még egy nemzedék és már körülbelül a századfordulónál tartunk. Egy huszonegyedik századbeli izráeli politikus számára az 1947-es határozat olyan történelmi emlék lesz, mint ha egy mai francia, vagy német politikust, mondjuk, a tizenkilencedik századeleji bécsi kongresszus határozataira akarnának kötelezni.

Záját úgylátszik teljesen képtelen felfogni,hogy az időnem dolgozik az ő javára, és 1967-ben még sok mindent visszakaphatott volna a felszabadított területekből, amelyekről ma már nem lehet beszélni.

Másrészt Záját roppant dialektikusán döntő fontosságot tulajdonit a nemzedék-változásnak azon a téren, ami minket, izráelieket illet, de ugyanakkor szentül meg van győződve arról, hogy Egyiptomban és általában az arab világban a következő nemzedék ugyanabban a politikai álomvilágban fog élni, mint ő és társai, ő eleve kizárja, hogy az arab világban a következő nemzedék alkalmas lesz arra, hogy jelszavak és politikai vágyálmok helyett, a saját jól— felfogott érdekei után menjen.

Záját el tudja képzelni, sőt biztosra veszi, hogy a következő izráeli nemzedék hajlandó feladni egy olyan állapotot, amely számára természetes, kedvező, és amelyben ő lényegében véve beleszületett és nem ismer semmilyen más valóságot ezen kívül. Ugyanakkor a következő arab nemzedék hűségesen továbbra is szülei bosszu-ábrandjai után fog szaladni.

Záját különös elképzelése szerint 2000 körül az akkori izráeliek, valamilyen kétes értékű papírdarabért hajlandók lesznek önként feladni országuk négyötödét, ugyanakkor az átlag egyiptomi, szíriai és más arab, soha nem fog belenyugodni abba, hogy Izráel léte és ereje befejezett tény és továbbra is a ” palesztinai ügyet" a saját józan érdeke elé fogja helyezni.

Teljesen elképzelhetetlennek tartja Záját, hogy az arab országokban egy olyan új nemzedék következzen, amely felismeri, hogy a jelenlegi ellenségeskedésből semmi jó nem származik sem az ő számukra, de még a palesztinaiak számára sem, akiknek az erdekeben ő állítólag cselekszik.

Záját nem tudja elképzelni, hogy a következő arab nemzedék arra a belátásra jutíhat, hogy bűn feláldozni több mint száz millió arab érdekeit két millió palesztinai valódi vagy vélt érdekeiért, és nem fog rájönni arra, hogy a-jelenlegi politikához való ragaszkodás ugyan egyjtépéssel sem viszi közelebb a palesztinaiakat céljaik eléréséhez,^ ugyanakkor viszont feláldozza az arab államok függetlenségét és elpazarolja azokat a természetes kincseket, amelyekkel rendelkeznek.

Szádát külügyminisztere szerint, nemcsak hogy a következő arab nemzedék él majd álomvilágban, de a következő izráeli nemzedék ehhez még a sajat mazochista öngyilkos, hajlamával hozzá is segíti.

Ez tényleg olyan politikai álom, amely még egy háremben eltompult agyú pasáról is nehezen volna feltételezhető.