Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)
1973-12-15 / 490. szám
MEND RH ,Mf.August J.Molnár P.O.Box lo84 New Bruns «ick, Ne* Jersey o39o3 U.S.A. Second class mail registration No. 1373 AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÚSÁG LAPJA XII. Évf. 490. Szám ^ra 1973. DECEMBER 15. 30 cent mmMBaoaaaoOBaaaoacaacoaaaMt^ VILLAMUTJA ST I A Csak már néhány nap választ el attól a bűvös dátumtól, amit hosszas cserélgetés után végre a genfi béketárgyalások kezdőnapjául állapítottak meg. — december 18.-tól. Az új zsidó állam történetében először ülnek össze Izráel küldöttei hivatalos béketárgyalásra arab szomszédaikkal. Nemrégiben érdekes vitát folytattam egy kiváló képességű, jól tájékozott barátommal, aki azonban pesszimista alaptermészetű. Felsorolta, mik azok az adottságok, amelyek eleve reménytelenné teszik Izráel helyzetét; az elszigeteltséget. r szociográfiai hátrányokat, a gazdasági problémákat, az arab irracionalizmust, az olajzsarolást. Mind meggyőzően hangzott, és aligalig tudtam ellenérvet találni. M Indezzel csupán egyetlen egy áll szemben: december 18.-án béketárgyalások kezdődnek, — mint mondottuk, Izráel történetében először. Eddig csupán — legjobbesetben is — nemhivatalos jellegű megbeszélésekre jöttek öszsze, például 1948 és 1956 után, de az 1967-es háború mégilyen nemhivatalos megbeszéléseket sem eredményezett. Sőt. Az arab államok kimondták, és négy évvel ezelőtt Khartumban megerősítették, hogy Izráellel soha nem ülnek le tárgyalni; Izráel országát soha el nem ismerik, és Izráellel szemben mást, mint az erőszakos megsemmisítést, nem fogadnak el. Múlt hét folyamán Algírban ismét csúcskonferenciára ültek össze az arab állam vezetői. Most viszont jelentősen más hangulatban, mini: Khartumban. Akkor kétségbeesetten panaszkodtak, de semmiféle tárgyalásra nem voltak hajlandók és kiközösítettek maguk közül mindenkit, aki mérsékeltebb álláspontot kfvánt volna elfoglalni. Az algíri értekezlet viszont nem panaszkodott, sőt inkább sugárzott a megelégedéstől. (Van is rá okuk. Helyzetük kétségtelenül jobb, mint a jomkipuri háború előtt volt. Nem katonailag, hanem diplomáciailag). Csak éppen alapvetően változtatták meg a khartumi határozatot, és kimondták, hogy Izráel létét elismerik, tárgyalni kívánnak vele, és felhatalmazást adtak Szádátelnöknek, hogy mint tárgyalófél, aláírhasson egy békeszerződést. Ha valaki három hónappal ezelőtt azt mondta volna, hogy bekövetkezik, kétségtelenig bolondnak nézték volna, és az az arab vezető, aki ilyen tervvel állt elő, a legyilkolás veszélyének lett volna kitéve. Ezenkívül Algírban nem a mérsékeltek maradtak távol, hanem éppen ellenkezőleg, a szélsőségesek. Irak és Líbia, akik a legharciasabbak közé tartoznak, távolmaradásukkal tüntettek, sőt mindkét ország megszakította diplomáciai kapcsolatait Egyiptommal és a kairói nagykövetségeket bezárták. Ez különösen Líbia esetében elég furcsa. Néhány hónappal ezelőtt ugyanis Gádáfi azt hangsúlyozta még ( s erről okmányt is készítettek), hogy Egyiptom és Líbia egyesülése jogilag megtörtént, s már csak a gyakorlati végrehajtás van hátra. Elég ritka eset, hogy egy ország megszakítja a diplomáciai kapcsolatot önmagával; még az is, hogy egy országegyfeleamásikfelével — de itt ez történt. A lényeg mindenképpen az, hogy az arab államok megjelennek a genfi béketalálkozón. Nem szabad azt hinni, hogy könnyű tárgyalásokról lenne szó, vagy hogy Genfben gyors eredmények születhetnek. A kiinduló álláspontok végtelen távolban vannak egymástól. Aba Eban, aki az izráeli küldöttséget vezetni fogja, máris kijelentette, hogy december 31,-ig, amíg az izráeli parlamenti választások le nem bonyolódnak, érdemleges tárgyalásokról nem lehet szó. Azután pedig ... Ha a mai ellenzék győzne, alegelképzelhetőbb, hogy megszakítanak minden tárgyalást, és a Közelkeleten még egy eddiginél is súlyosabb válság következik. Ha a jelenlegi kormánypárt győz — és ez a valószínű, — úgy természetesen köti őket a párt választási platformja, amely szerint Jeruzsálem hovatartozásáról még tárgyalni sem lehet, és Izráel nem vonul vissza, csak biztos és védhető határokra. . Az arab álláspont, amivel a tárgyalásokat elkezdik, az, hogy Izráelnek az 1967 előtti határokra kell visszamennie, még Jeruzsálemet is ki kell U- ritenie és helyreállítania a palesztinai menekültek jogait. Az így elmondott ellentétek szinte áthidalhatatlannak látszanak; de ne felejtsül el, három héttel ezelőtt az egyiptomiak még kijelentették, hogy amennyiben Izráel nem vonul vissza az 1973 október 22.-i tűzszüneti vonalakra, úgy E- gyiptom egyáltalán nem vesz részt a béketárgyalásokon. A 101-es kilométerkőnél folytatott tárgyalások, mint ismeretes, e kérdésben teljesen holtpontra jutottak. És az egyiptomiak mégis elmennek Genfbs, pedig Mose Dáján hadügyminiszter múltheti amerikai útja során még azt is kijelentette, hogy a Szuezi-csatorna keleti partján körülzárt és elszigetelt egyiptomi 3. hadsereg Izráel számára fontos ütőkártyát fog képezni a tárgyalások során. Az az érzésünk, pesszimizmusra legfeljebb csak azoknak van okuk, akik a "nagyIzráel" álmába ringatták magukat. A most kezdődő tárgyalások során Izráel — valamikor a későbbi jövőben persze—, kompromisszumokra kényszerül. De mire a mostani megerősített pontokat fel kell ^---adnia, a helyzet mar annyira megenyhül majd, s az arab harciasság úgy lelohad, hogy a védhető határok fogalmát rugalmas?' ban lehet kezelni mint ma. Ez persze nem hat hónap, nsrr is két vagy három év kérdése; de ne legyen senki meglepve, ha valamikor február-március táján izráelíek és arabok . gyaránt egész házsor-lka elrek ki majd Genfben, hogy ott évtizedes tartózkodásra rendezkedjenek be. Izráel szempontjából ezeknek a tárgyalásoknak még egy kedvező mellékhatása van. A Palesztinái terrorista mozgalmak Izráelen belül már régóta nem képeztek komoly problémát. Az elmúlt hetek során ismét föllángoltak, de szinte biztos, hogy ez a tűz rövidesen ismét lelohad, az arab terroristák nem tudnak stabil és huzamos támogatást kapni attól a Jordán-nyugatparti lakosságtól, amely, ha nem is szereti az izráeli megszállókat, de élvezte azt az izráeli gazdasági konjunktúrát, amely az ő számukra korábban elképzelhetetlen volt. A palesztinai terroristák viszont birták a szomszédos arab országok támogatását, és minden sikeres külföldi akció után nemzeti hősként ünnepelték őket. Ez most megváltozik. Mialatt béketárgyalások folynak, a terrorcselekmény sokkal többet árthat az arab ügynek, mint Izráelnek, és amennyiben ilyen terrorcselekményekre sor kerül, úgy azok elkövetőit az arab világ közellenségeinek fogják bélyegezni. Márpedig — Izráellel ellentétben — az arab országokban van halálbüntetés. Ez az oka annak, hogy a múlt héten a KLM repülőgépét elrabló palesztin terroristák váratlanul kellemetlen meglepetésben részesültek s egyetlen arab ország sem engedte őket leszállni repülőterén. Mi az, ami egy béketárgyalás idején erősen ronthat az izráeli pozíciókon? Természetesen, elsősorban egy ame.rikai presszió. Illetve nem is maga a presszió, hanem annak foka és iránya. Mert az, hogy Kissinger pressziót fog gyakorolni a béke érdekében — s ennek következtében úgy izráeli, mint arab koncessziók érdekében —, az nem vitás, s ezt nem is lehet Amerikától rossz néven venni. Végső fokon nemcsak az Egyesült Államoknak, de az egész szabad világnak, sőt Izráelnek is érdeke, hogy a Szovjetuniót kirekesszék a Közelkeletről; ez pedig egy nagyméretű háború híján nem valósulhat meg másként, csak úgy, hogy a békét amerikai segédlettel sikerül létrehozni. A kérdés csupán az, milyen fokban jelentkezik ez az amerikai presszió. Amennyire az előzetes jelekből látszik, a dolog nem olyan veszélyes. A diplomáciának megvan a maga kifinomodott nyelvezete, s ezen a nyelven Kissinger a hét elején nagyon érthető választ adott. Mielőtt újabb közelkeleti villámútját lebonyolítja, előbb Brüsszelbe látogatott a NATO államok konferenciájára: Ismeretes, hogy az Egyesült Államok és európai szövetsége sei között igen kiélesedett a helyzet akkor, mikor az európaiak nem támogatták az amerikaiak közelkeleti Izráelt segítő politikáját az októberi háború idején. Ha Kissinger jelentősen változtatni akart volna az amerikai politikán, soha jobb alkalma nem lett volna, mint most, békülékeny hangot használni a NATO szövetségesekkel. A State Department főnöke ennek épp az ellenkezőjét tette. Igen energikus hangon bírálta az európaiakat, s ugyanakkor külön köszönetét mondott Portugáliának, amely katonai támaszpontokat biztosított az izráeli fegyverszállítások lebonyolításához, és Hollandiának, az egyetlen európai államnak, mely — legalábbis akkor még — megmaradt az Izráel-barát politikai vonal mellett. Sőt nemcsak köszönetét mondott, de biztosította Hollandiát arról, hogy az Egyesült Államok a segítségére lesz az olajellátás kérdésében és egy új energiatermelő módszer kidolgozásában. Ez az üzenet nemcsak az európaiaknak, de az araboknak is szólt, mintegy figyelmeztetve őket, hogy Amerika semmiképp sem kíván beállni azoknak az államoknak sorába, amelyek hivatalosan és nyíltan Izráel ellen fordulnak. A többi állam magatartása ugyan kellemetlen lehetIzráelnek, de nem sorsdöntő. Éppen béketárgyalások idején ( s ez a tárgyalás most egy hoszszas, új frontvonalat jelent,) az arab olajzsarolásnak szükségképpen enyhülnie kell. Hiába mondják ennek ellenkezőjét, mégis Oldják, hogy egy ilyen gazdaságpolitikát nem lehet gosszú évekigfenntartanL Ha viszont az olajnyomás csökken, úgy az európai államok megelégednek majd az Izráellel szembeni ál-harciassággal. Energikus nyilatkozatokat fognak kiadni a viszszavonulás szükségességéről, de ezeket a nyilatkozatokat nem kisérik gazdasági szankciók, sőt Izráelnek ésNyugat- Európának normalizálódni fognak kereskedelmi kapcsolatai. A genfi tárgyalóasztalnál nagyméretű pókerjátszmának lehetünk tanúi. A jó idegzet ennél a játéknál még lényegesebb, mint a jó lap. A jobb lapjuk az araboknak van; az izráeliek jobban játszanak. Az ilyen partnerekre szokták azt mondani, hogy ha az év végén elszámolnak, mindenki a pénzénél van. Kissinger, a repülő külügyminiszter, egyelőre lázas munkában van. December 9-12 Brüsszel, az este Londonban, másnap Kairó, 14-én Riad, Szaudi Arábia fővárosa, 15-én Damaszkusz és Amman, 16-án Beirut, 17-én Tel-Aviv, 18-án Genf, és mielőtt visszatér New Yorkba, még egy-egy pillanatra beugrik Madridba és Liszszabonba is. A fantasztikus teherbírású külügyminiszter a közelkeleti útja során azt készíti elő, hogy a béketárgyalások első napjain felmerülő problémák valamilyen módon áthidalhatók legyenek. Ezek a problémák a következők: A palesztinai képviselet kér(folytatás a 15. oldalon) FORD ÉRTÉKÉ - A KÖZÉPSZERŰSÉG Múlt hét folyamán beiktatták. tisztébe az Egyesült Államok negyvenedik alelnökét, Gerald Fordot. Ritka eset, hogy ilyen váratlanul bukkanjon elő az ismeretlenség — vagy mondjuk inkább úgy: félismeretlenség — homályából valaki, akiből amerikai alelnök, tehát potenciálisan elnök — 3Őt, a jelenlegi helyzet ismeretében nyugodtan mondhatjuk: könnyen elképzelhető elnök — legyen. Érdemes alaposan foglalkozni személyével. Mielőtt azonban ezt megtennénk, kérdezzük meg, vajon valóban van-e komoly esély Jerry Ford elnökké válására? Bizony van. Az ismeretlenség homályából kiemelkedett michigani képviselő e pillanatban legalábbis 50 százalékos eséllyel rendelkezik, hogy a Fehér Ház urává váljék. Távolabbi, de mégis elképzelhető lehetőség az, amiért alelnököt egyáltalán választani szoktak, hogy az elnök halála esetén ne maradjon az ország vezető nélkül. Nixon elnök ugyan kiváló egészségi állapotnak örvend, de mint tudjuk, elnöknek lenni nem életbiztosítás, és például egy szívroham elkerülésére az orvosok semmi esetre sem Nixon munkafeszitését és " stress"körülményeit Írják elő. Ez azonban, mint mondottuk, nem valószínű. Sokkal el - képzelhetőbb az, hogy az E- gyesült Államok öngyilkosságra hajlamos kongresszusa Nixont lemondásra kényszeríti. Az erre vonatkozó jelek aggasztóan szaporodnak. Az impeachment "-re ( a törvényes vádemelésre) ugyan semmi mód nincs, mert minden joghoz értő személy egyetért abban: Nixon elnökre nem lehet bizonyítani semmiféle főbenjáró bűnt, annak ellenére, hogy a Watergate- Ugyben, majd annak eltussolásában való részvétele majdnem mindenki számára világos. Nyom azonban nem maradt ezügyben, és nincs olyan amerikai bíró, aki az Egyesült Államok elnökének — vajjy bármely amerikai polgárnak — bűnösségét hajlandó lenne megállapítani akkor, ha ebben akárcsak a legcsekélyebb kétely is felmeriíl.Éppenezérta Watergate-vádak el is halkultak az utolsó hetekben, s ehelytett most Nixon elnököt azzal támadják, hogy adócsalást követett el, s megkárosítva az államot, elnöki évei alatt megháromszorozta magánvagyonát. Ez bizony lehetséges. A vádemelők persze bölcsen hallgatnak arról, hogy Ajnerikában mindenki adócsaló, ha annak lehet nevezni az adótörvény kacskaringói körül való bujkálást. Ilyen eseteket akkor szoktak produkálni, ha valaki ellen nem találnak megfelelő vádat, de mégis mindenáron végezni akarnak vele. A harmincas évek közepén a hírhedt gangster-vezér, A1 Capone sikeresen tudott védekezni az ellene felmerült öszszes vádakkal szemben, amik között gyilkosság, emberrablás, csempészés, rablás, törvénytelen megkinzás, zsarolás, stb. seb. szerepelt, de végül mégiscsak börtönbe juttatták, mert kiderült, hogy e kétes módon szerzett jövedelmek után nem fizetett adót. De Nixon nem A1 Capone. Jövedelemszaporodása — még ha megháromszorozta is vagyonát, — semmiképp sem egyedülálló jelenség; még csak nem is az amerikai elnökök, de még az átlagemberek között sem. Nagyon mulatságos lenne ( ha ugyan valaki mulatni kíván a jószándékú, de buta óriás öngyilkosságán) , ha Nixont végülis azért távolftanák el az elnökségből, mert 200.000 dollár adót nem fizetett be. Ennyire értékelte ugyanis bizalmas emlékiratait, amiket az Egyesült Államok archívumának adott át, adómentességet kérve erre. Ezeknek az iratoknak értéke azóta persze sokszorosan emelkedett. A valószínűség azonban a (folytatás a harmadik oldalon)
