Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)

1973-07-07 / 469. szám

AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG IAPJA xn. Évf. 469. §zám Ára 30 ront 1973. JÚLIUS 7. ^x%xxxxxx%xx%xxx%x%xv<g<^P<atxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx^«atx^^ NYÁRI SZÜNET Lapunk következő, július 14.-én esedékes száma a szerkesztőség és a nyomda nyári szünete miatt nem jelenik meg. Legközelebbi lapunk megjelenési dátuma: július 21. Olvasóinknak is kellemes nyári pihenést kívánunk. ÚJABB TERRORISTA GYILKOSSÁG WASHINGTONBAN A palesztinai terroristák az elmúlt vasárnap ismét egy ér­telmetlen, ostoba szörnytettel hívták fel magukra a figyel­met. Amerika fővárosában, Washingtonban, nyílt utcán meggyilkolták az izráeli kö­vetség légi- és tengerészeti attaséját, a 43 évfcs Joszéf Alont. Álonnák, miután meg­bízatása lejárt, jövő héten kel­lett volna visszatérnie Izráel­­be. Egy búcsúfogadásról tért haza feleségével, mikor egy autóból öt lövést adtak le rá. Álon a mentökocsiban meg­halt. A washingtoni rendőrség el­ső jelentésében még ismeret­len tettesekről beszélt és nem akart politikai hátteret látni a gyilkosság mögött. Né­hány órával később azonban az egyiptomi rádió hivatalosan közölte, hogy Joszéf Alont " kivégezték", vagyis újabb, államilag szentesített terror­akcióval állunk szemben. Ez természetesen ismét izráeli ellenakciót vált majd ki, s a világ széplelkeinek s a nem­zetközi diplomáciai szervek­nek ismét alkalmuk lesz meg­bélyegezni az agresszorIzrá­­elt. Egyelőre, az idegen ál­lam fővárosában való lövöldö­zésre még nem jelentkezett az általános világfelháborodás. Egy Beirutban megjelenő pa­lesztinai újság így kommen­tálja az esetet: "A palesztinai mozgalom hosszú keze elérte Amerika legerősebb várát, Washingtont. Ez újabb bizo­nyítéka annak, hogy semmi sem akadályozhatja meg a pa­lesztin népet az ellenségek el­len az egész világra kiterjedő küzdelmében". Vagyis, az e­­gész világ ellenség, és az e­­gész világ egyetlen harctér e­­zeknek a veszett örjöngőknek szemében. Az izráeli kormány nevében Dáján hadügyminiszter már nyilatkozott is, és nem hagyott kétséget afelől, hogy a zsidó államnak legalább olyanhosz­­szú kezei vannak, mint a pa­­lesztinaiaknak. " Vissza fo­gunk csapni — mondta Dáján, — és meg fogjuk szüntetni a palesztin terrormozgalmat, meg fogjuk szüntetni ezt az ár­nyékháborút, megtisztítjuk a világot ezektől a gyilkosoktól, bárhol legyenek is". Dáján nyilatkozata a luddi repülőtéren hangzott el, aho-Néhány pillanattal a gyilkosság után: Joszéf Álon özvegye még nem tért magához a rémülettől. vá különv repülőgép szállítót- jesen indokoltan várja, hogy ta Álon holttestét és gyászoló rövidesen sor kerül ismét egy családját. S a világ most tel- izráeli ellenakcióra. STATISZTIKA BIZONYÍTJA: Még erős az antiszemitizmus A közelmúltban adták ki New Yorkban az American Yewish Committee 200 oldalas Jelentését, amely a világ kü­lönböző részein mutatkozó an­tiszemitizmus Jelenségeit is­merteti. A jelentést tízéven­ként teszik közzé, és a mos­tani az 1962-72 közti idősza­kot öleli fel. Tíz évvel ezelőtt az antisze­mitizmus világszerte a szél­sőjobboldali elemek, csopor­tok, szervezetek részéről je­lentkezett elsősorban, —álla­pítja meg a jelentés. Ma a szélsőjobboldal mellé felzár­kózott a szélső baloldal, to­vábbá az arab államok erő­teljes, " cionista-ellenesség" köntösében megnyilvánuló an­tiszemitizmusa. A jelentés földrészek szerint veszi vizsgálat alá az antisze­mitizmus Jelentkezését, jel­legét és méreteit. Megállapítja, hogy a Szov­jetunióban Sztálin halála óta soha nem volt olyan mértékű antiszemitizmus mint manap­ság, és ezen a tényen a szov­jet rezsim kivándorlást illető, valamelyest rugalmasabb ma­gatartása sem változtat. A szovjet zsidóság helyzete rendkívül nehéz és ezt a helyzetet csak rontja az álla­milag támogatott "anticionis­­ta" propaganda. A szovjet an­­ticionizmus nem egyéb a zsi­­dóellenesség "korszerű'Vál­tozatánál, amely a sajtó, kiad­ványok, könyvek révén aka­dálytalanul terjed — állapítja meg a jelentés. Hasonlóan rossz a helyzet a keleteurópai országok között elsősorban Csehszlovákiában, továbbá Lengyelországban, a­­hol az antiszemitizmus szin­tén " anticionizmus" és Izrá­­el-ellenesség formájában je­lentkezik és hatósági támoga­tást élvez. Az arab országokban az an­tiszemitizmus általános, csu­pán annak mértékében vannak árnyalatnyi eltérések. Szíria és Irak talán még a többi arab országon is túltesz és a ma­roknyi zsidóságnak ezekben az országokban a fizikai meg­semmisítéstől is tartania kell. Az ezekben az országokban élő zsidók ellen egymást érlka koholt perek, sok zsidót vé­geztek ki, börtönöztek be. Nyugateurópában az elmúlt években Németország korábbi vezetőhelyét az olaszok ve­szik át. Az országban 35.000 főnyi zsidóság él, akiknek fi­zikai léte nincs ugyan veszély­ben, de itt érvényesül Európa­­szerte legjobban az arab pro­paganda, amelynek az olasz közvélemény szélsőjobb— és szélsőbal rétegeire egyaránt van bizonyos, egyesek szerint növekvő hatása. Jellemző — állapítja meg a jelentés—hogy a zsidók elleni testi erőszak az elmúlt öt évben megsokszo­rozódott. Nyugatnémetországban a szélsőjobboldal Jelentős teret veszített az elmúlt tíz évben és az antiszemitizmus —itt is " anticionista" formában való jelentkezése— elsősorban a radikális baloldal köreiben é­­rezhető. A közhangulatot az arab propaganda itt is igyek­szik befolyásolni. Nyugateu­­rópa zsidó szempontból "leg­biztosabb" országa Anglia, a­­hol csak szórványosan Jelent­kezik az antiszemitizmus. Az afrikai fekete államok Javarésze az arabokkal érez a közelkeleti konfliktus kap­csán, és ezekben az országok­ban —zsidó lakosság híján—, az antiszemitizmus inkább Iz­­ráel-ellenességre szűkül le. A fekete földrész fehér álla­maiban a zsidóság viszonylag nyugalomban élhet, az anti­szemita megnyilvánulásokra olykor a Délafrikai Köztár­saságban kerül sor, de ez sem jelentős, hiszen ebben az ál­lamban a mély és éles faji el­lentétek a fehérek és a feketék között vannak. Latinamerika csaknem va­lamennyi államában vannak antiszemita "hagyományok", amelyek még az egykori hit­leri propagandából és az ara­bok újabb keletű "anticionis­ta "propagandájából táplálkoz­nak. Minden latinamerikai or­szág fővárosában vannak arab "információs" központok, a­­melyeknek főfeladata az anti­szemitizmus terjesztése. Az egyébként toleráns délameri­kai államok közül Argentina az egyetlen, ahol érezhető az an­tiszemitizmus, amelyet az is tanúsít, hogy 1964 óta több zsi­nagógát felgyújtottak. Latin- Amerika katolikus népei közt a zsidóellenes propaganda el­sősorban olyan formában je­lentkezik, hogy a zsidókat a keresztény vallások esküdt el­lenségének igyekeznek feltün­tetni. A szélsőbaloldal viszont a zsidóságot a kapita’ zmus­­sal, kizsákmányolással igyek­szik azonosítani a szegény néptömegek körében, — álla­pítja meg az American Jewish Committee jelentése. JACKSON ÉS A KIVÁNDORLÁSI JOG Jackson szenátor kezdeményezése — a­­melynek eredményeképpen megkönnyebbült a szovjet zsidók alijázása Izráelbe, — állandó beszédtéma minden politikával foglalkozó társaságban, de csak kevesen értik annak tényleges jelentőségét. Zsidó körökben példá­ul általánosan elterjedt tévedés, hogy a washingtoni szenátort valami lángoló filo­szemitának tekintsék, aki élete főfeladatául a zsidó nép Oroszországból való kivezeté­sét tűzte ki. Jackson szenátor több, mint negyedszáza­da ül az amerikai kongresszusban és két év­tizeden keresztül szürke egyéniség volt, a­­kinek — Washington állam határain kívül — a nevét sem nagyon ismerték. Csak négy-öt év óta szerepel Jackson mint esetleges el­nökjelölt. Ehhez azonban szükség van arra, hogy valamilyen jelentős politikai kezdemé­nyezéssel világszerte ismertté tegye a nevét. Jackson a Demokrata Párt mérsékelt i­­rányzatához tartozik. Belpolitikai kérdések­ben a liberális, külpolitikai szempontból a konzervatív oldalon áll. Ennek a konzervatív külpolitikának egyik alapköve a Szovjetunió­val szemben békés, de ugyanakkor igen hatá­rozott és az erő alapján álló tárgyalások foly­tatása. Az egykori hidegháború ugyanúgy a múlté, mint ahogy elavulttá vált a monolitikus, könyörtelen hatalmát minden körülmények között, vérengző eszközökkel fenntartó kom­munizmusról alkotott elképzelésünk is. A szovjet j állam ugyan még mindig nem vált szimpatikus, vagy akár csak tolerálható tár­sadalmi formává, de világos, hogy az évek, évtizedek múlásával az orosz államszövetség lassan visszazökken a kialakult politikai for­mák közé. Jackson tehát idejét látja, hogy ezt a lazulási folyamatot külső nyomással si­ettesse. Ebben az igyekezetében küzdőtársá­vá lett a zsidóságnak, anélkül, hogy teljes e­­gészében a zsidó szempontok irányítanák po­litikai ténykedését. A szenátor nem a szovjet zsidóság sza­bad alijájáért küzd, hanem a szovjet ember szabad kivándorlási jogát szeretné legalizál­ni. Az Egyesült Nemzetek alapokmánya ki­mondja, hogy az emberi szabadságjogok alap­ján bárkinek jogában áll bármelyik országot elhagyni vagy oda visszatérni, még akkor is, ha oda állampolgári kötelékek fűzik. Jack­­son csupán azért beszél elsősorban a szovjet zsidóságról, mert ez az a csoport az orosz birodalmon belül, mely legélénkebben köve­teli a kivándorlási jogot, és mert ez az a nép­csoport, amely kivándorlási jogát leginkább tudja hasznosítani, lévén egy olyan ország a világon — Izráel, — amely bármely mennyi­ségben s bármely időben hajlandó őket befo­gadni. De a kivándorlás vágya nyilván ugyan­így megvan sok más nemzetiségben, ukránok­ban, fehéroroszokban, litvánokban, örmé­nyekben, kirgizekben és tatárokban, nyilván az oroszokban is. Ha tehát sikerül rést ütni a szovjet kivándorlási törvény zártfalán, úgy megindulhat — vagy legalábbis elképzelhető­vé válik — egy általános szabad mozgás a vi­lágban, amely az évtizedek óta enyhülő poli­tikai klímát nagy mértékben továbbszelidfti. És ha ez megtörténik, ezt ma már világszer­te Jackson nevéhez kapcsolnák. A Washington állami törvényhozó elnöksé­gére, vagy akár elnökjelöltségére (lóverseny szakkifejezést használva) még mindig igen hosszú odds-okat adnak. Valószínűbb, hogy 1976-ban a demokraták inkább ismét egy libe-^ rális csoporthoz tartozó politikussal kísérle­teznek, mint Jacksonnal. Az is biztos, hogy a Watergate botrány dacára, az 1976-os elnök­­választáson még mindig a Republikánus Párt­nak van nagyobb esélye az amerikai nép előtt mint ellenfelének, s így a jövendő elnököt in­kább Agnew, Connelly, Reagan, vagy Percy személyében kereshetjük. De Jackson, ügyes diplomáciájával, egyrészt reális elnök-aspi­ránssá vált, másrészt a Szovjetuniót fejlődé­sének új korszaka elé állította. Hogy ez így van, mi sem bizonyítja jobban, mint a tény: a Szovjetunió rendszeresen kény­telen foglalkozni a kivándorlási jog kérdésé­vel. Ez akárcsak öt évvel ezelőtt is elképzel­hetetlen lett volna. Jacksonnak és Izráel ál­lam kormányának egyaránt rendkívüli sikere, hogy a Nixon-Brezsnyev csúcstalálkozó al­kalmával a szovjet zsidó alija — eredetileg periférikus — kérdése központi jelentőséget nyert. A szovjet pártfőtitkár Washingtonban jár és a zsidók kivándorlási jogáról nyilatko­zik az amerikai lapoknak; sőt, mentegetőzik, hazugságokhoz folyamodik és nem hárítja el az egész ügyet azzal, hogy ez szovjet belügy és senkinek semmi köze hozzá. Sőt. Éppen ezekben a napokban röpítették világgá Moszkvából a hirt: a Szovjetunió új kivándorlási törvény előkészítésével foglal­kozik. Utoljára 1938-ban hoztak törvényt er­ről a kérdésről, amely a kivándorlást lénye­gében lehetetlenné tette. Nem beszélve az is­mert oktatás—visszatérítési adóról, egy szovjet kivándorló-jelöltnek le kell monda­nia eszerint állampolgárságáról, ami önma­gában 700 dollárba kerül. Ettől még nem biztos, hogy kiengedik az országból, de min­denképpen a rendszer ellenségének, sőt törvénymeghatározta ellenségnek tekintik. Ez az 1938-as törvény a Jackson-akció következ­tében lényegileg összeomlott. Akár tetszik Brezsnyevéknek, akár nem, kénytelenek bizo­nyos engedményekre, nemcsak de facto, ha­nem alkotmányosan is. Ma még csak a szov­jet zsidók mehetnek ki az országból tízezres tömegekben, holnap esetleg a többi nemzeti­ségek is. Hogy lesz-e, aki befogadja őket, ez persze más kérdés. Ugyancsak külön té­ma az is, akkor is milliószámra vágynak-e majd el a polgárok a szovjet paradicsomból, ha szabad elmenni. Valószínűleg csökken ez a vágyakozásuk, mégpedig a szovjet rendszer további fellazulásával arányban csökken. A Jackson-kezdeményezte szabad kivándorlás tehát mindenképpen az egészséges fejlődés felé irányul. A szovjet zsidóságnak különös szerencsé­je, hogy ebben a hatalmi harcban, ebben a sakkjátékban a gyalog szerepéről legalább­is bástyává lépett elő. A FÚZIÓ 25. ÉVFORDULÓJÁN A magyar kommunista diktatúra nagy csinnadrattával ünnepelte június 12-én a "munkásegység" megszületését, ismertebb nevén a fúziót. Negyedévszázada annak, hogy a magyar polgári pártok megsemmisítése u­­tán a kommunisták —szovjet segédlettel— a magyar munkásság hagyományokban gazdag, nagymúltú mozgalmát, a Szociáldemokrata Pártot beolvasztották a Kommunista Párt­ba. Huszonöt év után "történelmi szüséges­­ség"-ről szavalnak, " mérföldkőéről, olyan eseményről, amely a magyar dolgozók régi vágyát valósította meg. Ezzel szemben még milliószámra élnek szemtanúk, akik tudják, hogy "önkéntességéről szó sem volt. A Ma­gyar Kommunista Párt a kényszer,a megfé­lemlítés, a denunciálás minden eszközét — naiv emberek jóhiszeműségét, karrieristák opportunizmusát— egyaránt igénybe vette, hogy felszámolja, beolvassza az ország ak­kor már egyetlen demokratikus pártját. A fúziót csak egy Marosán-vezette kicsiny bal­oldali csoport kívánta, a 700.000 tagot szá/n­­láló Szociáldemokrata Párt óriási többsége ellenezte. A pártot a kommunisták nem "egye­sítették" saját pártjukkal, hanem megsemmi­sítették, a fúzió ellenségeit bitóra, börtönbe küldve, emigrációba üldözve. Az ún. szociál­demokrata jobb— és közép után félreállítot­­ták a fúziót szorgalmazó baloldalt is. A mór megtette kötelességét, a mór mehetett. Nem akárhová, hanem oda, ahová a párt független­ségének következetes hívei, Kéthly Anna és társai mentek: a börtönbe. A fúzió után hamarosan megismerkedett a rabsággal Szakasits főtitkár, Marosán György, Horváth Zoltán, Jusztusz Pál és a fúzió más baloldali hívei is. Hogy az "egy­ség" mennyire nem állta meg a történelem próbáját, mutatja a tény, hogy az 1956-os for­radalom idején, amikor az egységes —azaz kommunista— párt szétesett, a Szociálde­mokrata Párt újra talpra állt és országszer­te tódultak zászlai alá a tömegek. A forra­dalmat az oroszok leverték és a pártot újra megsemmisítették. De a demokratikus szo­cializmus igényét a tömegek, főleg a mun­kásság régi pártja iránti lojalitását nem tud­ták megsemmisíteni. Ezért folytat a hazai diktatúra szüntelen harcot a szociáldemok­rata szellemiség ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents