Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)
1973-07-07 / 469. szám
AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG IAPJA xn. Évf. 469. §zám Ára 30 ront 1973. JÚLIUS 7. ^x%xxxxxx%xx%xxx%x%xv<g<^P<atxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx^«atx^^ NYÁRI SZÜNET Lapunk következő, július 14.-én esedékes száma a szerkesztőség és a nyomda nyári szünete miatt nem jelenik meg. Legközelebbi lapunk megjelenési dátuma: július 21. Olvasóinknak is kellemes nyári pihenést kívánunk. ÚJABB TERRORISTA GYILKOSSÁG WASHINGTONBAN A palesztinai terroristák az elmúlt vasárnap ismét egy értelmetlen, ostoba szörnytettel hívták fel magukra a figyelmet. Amerika fővárosában, Washingtonban, nyílt utcán meggyilkolták az izráeli követség légi- és tengerészeti attaséját, a 43 évfcs Joszéf Alont. Álonnák, miután megbízatása lejárt, jövő héten kellett volna visszatérnie Izráelbe. Egy búcsúfogadásról tért haza feleségével, mikor egy autóból öt lövést adtak le rá. Álon a mentökocsiban meghalt. A washingtoni rendőrség első jelentésében még ismeretlen tettesekről beszélt és nem akart politikai hátteret látni a gyilkosság mögött. Néhány órával később azonban az egyiptomi rádió hivatalosan közölte, hogy Joszéf Alont " kivégezték", vagyis újabb, államilag szentesített terrorakcióval állunk szemben. Ez természetesen ismét izráeli ellenakciót vált majd ki, s a világ széplelkeinek s a nemzetközi diplomáciai szerveknek ismét alkalmuk lesz megbélyegezni az agresszorIzráelt. Egyelőre, az idegen állam fővárosában való lövöldözésre még nem jelentkezett az általános világfelháborodás. Egy Beirutban megjelenő palesztinai újság így kommentálja az esetet: "A palesztinai mozgalom hosszú keze elérte Amerika legerősebb várát, Washingtont. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy semmi sem akadályozhatja meg a palesztin népet az ellenségek ellen az egész világra kiterjedő küzdelmében". Vagyis, az egész világ ellenség, és az egész világ egyetlen harctér ezeknek a veszett örjöngőknek szemében. Az izráeli kormány nevében Dáján hadügyminiszter már nyilatkozott is, és nem hagyott kétséget afelől, hogy a zsidó államnak legalább olyanhoszszú kezei vannak, mint a palesztinaiaknak. " Vissza fogunk csapni — mondta Dáján, — és meg fogjuk szüntetni a palesztin terrormozgalmat, meg fogjuk szüntetni ezt az árnyékháborút, megtisztítjuk a világot ezektől a gyilkosoktól, bárhol legyenek is". Dáján nyilatkozata a luddi repülőtéren hangzott el, aho-Néhány pillanattal a gyilkosság után: Joszéf Álon özvegye még nem tért magához a rémülettől. vá különv repülőgép szállítót- jesen indokoltan várja, hogy ta Álon holttestét és gyászoló rövidesen sor kerül ismét egy családját. S a világ most tel- izráeli ellenakcióra. STATISZTIKA BIZONYÍTJA: Még erős az antiszemitizmus A közelmúltban adták ki New Yorkban az American Yewish Committee 200 oldalas Jelentését, amely a világ különböző részein mutatkozó antiszemitizmus Jelenségeit ismerteti. A jelentést tízévenként teszik közzé, és a mostani az 1962-72 közti időszakot öleli fel. Tíz évvel ezelőtt az antiszemitizmus világszerte a szélsőjobboldali elemek, csoportok, szervezetek részéről jelentkezett elsősorban, —állapítja meg a jelentés. Ma a szélsőjobboldal mellé felzárkózott a szélső baloldal, továbbá az arab államok erőteljes, " cionista-ellenesség" köntösében megnyilvánuló antiszemitizmusa. A jelentés földrészek szerint veszi vizsgálat alá az antiszemitizmus Jelentkezését, jellegét és méreteit. Megállapítja, hogy a Szovjetunióban Sztálin halála óta soha nem volt olyan mértékű antiszemitizmus mint manapság, és ezen a tényen a szovjet rezsim kivándorlást illető, valamelyest rugalmasabb magatartása sem változtat. A szovjet zsidóság helyzete rendkívül nehéz és ezt a helyzetet csak rontja az államilag támogatott "anticionista" propaganda. A szovjet anticionizmus nem egyéb a zsidóellenesség "korszerű'Változatánál, amely a sajtó, kiadványok, könyvek révén akadálytalanul terjed — állapítja meg a jelentés. Hasonlóan rossz a helyzet a keleteurópai országok között elsősorban Csehszlovákiában, továbbá Lengyelországban, ahol az antiszemitizmus szintén " anticionizmus" és Izráel-ellenesség formájában jelentkezik és hatósági támogatást élvez. Az arab országokban az antiszemitizmus általános, csupán annak mértékében vannak árnyalatnyi eltérések. Szíria és Irak talán még a többi arab országon is túltesz és a maroknyi zsidóságnak ezekben az országokban a fizikai megsemmisítéstől is tartania kell. Az ezekben az országokban élő zsidók ellen egymást érlka koholt perek, sok zsidót végeztek ki, börtönöztek be. Nyugateurópában az elmúlt években Németország korábbi vezetőhelyét az olaszok veszik át. Az országban 35.000 főnyi zsidóság él, akiknek fizikai léte nincs ugyan veszélyben, de itt érvényesül Európaszerte legjobban az arab propaganda, amelynek az olasz közvélemény szélsőjobb— és szélsőbal rétegeire egyaránt van bizonyos, egyesek szerint növekvő hatása. Jellemző — állapítja meg a jelentés—hogy a zsidók elleni testi erőszak az elmúlt öt évben megsokszorozódott. Nyugatnémetországban a szélsőjobboldal Jelentős teret veszített az elmúlt tíz évben és az antiszemitizmus —itt is " anticionista" formában való jelentkezése— elsősorban a radikális baloldal köreiben érezhető. A közhangulatot az arab propaganda itt is igyekszik befolyásolni. Nyugateurópa zsidó szempontból "legbiztosabb" országa Anglia, ahol csak szórványosan Jelentkezik az antiszemitizmus. Az afrikai fekete államok Javarésze az arabokkal érez a közelkeleti konfliktus kapcsán, és ezekben az országokban —zsidó lakosság híján—, az antiszemitizmus inkább Izráel-ellenességre szűkül le. A fekete földrész fehér államaiban a zsidóság viszonylag nyugalomban élhet, az antiszemita megnyilvánulásokra olykor a Délafrikai Köztársaságban kerül sor, de ez sem jelentős, hiszen ebben az államban a mély és éles faji ellentétek a fehérek és a feketék között vannak. Latinamerika csaknem valamennyi államában vannak antiszemita "hagyományok", amelyek még az egykori hitleri propagandából és az arabok újabb keletű "anticionista "propagandájából táplálkoznak. Minden latinamerikai ország fővárosában vannak arab "információs" központok, amelyeknek főfeladata az antiszemitizmus terjesztése. Az egyébként toleráns délamerikai államok közül Argentina az egyetlen, ahol érezhető az antiszemitizmus, amelyet az is tanúsít, hogy 1964 óta több zsinagógát felgyújtottak. Latin- Amerika katolikus népei közt a zsidóellenes propaganda elsősorban olyan formában jelentkezik, hogy a zsidókat a keresztény vallások esküdt ellenségének igyekeznek feltüntetni. A szélsőbaloldal viszont a zsidóságot a kapita’ zmussal, kizsákmányolással igyekszik azonosítani a szegény néptömegek körében, — állapítja meg az American Jewish Committee jelentése. JACKSON ÉS A KIVÁNDORLÁSI JOG Jackson szenátor kezdeményezése — amelynek eredményeképpen megkönnyebbült a szovjet zsidók alijázása Izráelbe, — állandó beszédtéma minden politikával foglalkozó társaságban, de csak kevesen értik annak tényleges jelentőségét. Zsidó körökben például általánosan elterjedt tévedés, hogy a washingtoni szenátort valami lángoló filoszemitának tekintsék, aki élete főfeladatául a zsidó nép Oroszországból való kivezetését tűzte ki. Jackson szenátor több, mint negyedszázada ül az amerikai kongresszusban és két évtizeden keresztül szürke egyéniség volt, akinek — Washington állam határain kívül — a nevét sem nagyon ismerték. Csak négy-öt év óta szerepel Jackson mint esetleges elnökjelölt. Ehhez azonban szükség van arra, hogy valamilyen jelentős politikai kezdeményezéssel világszerte ismertté tegye a nevét. Jackson a Demokrata Párt mérsékelt irányzatához tartozik. Belpolitikai kérdésekben a liberális, külpolitikai szempontból a konzervatív oldalon áll. Ennek a konzervatív külpolitikának egyik alapköve a Szovjetunióval szemben békés, de ugyanakkor igen határozott és az erő alapján álló tárgyalások folytatása. Az egykori hidegháború ugyanúgy a múlté, mint ahogy elavulttá vált a monolitikus, könyörtelen hatalmát minden körülmények között, vérengző eszközökkel fenntartó kommunizmusról alkotott elképzelésünk is. A szovjet j állam ugyan még mindig nem vált szimpatikus, vagy akár csak tolerálható társadalmi formává, de világos, hogy az évek, évtizedek múlásával az orosz államszövetség lassan visszazökken a kialakult politikai formák közé. Jackson tehát idejét látja, hogy ezt a lazulási folyamatot külső nyomással siettesse. Ebben az igyekezetében küzdőtársává lett a zsidóságnak, anélkül, hogy teljes egészében a zsidó szempontok irányítanák politikai ténykedését. A szenátor nem a szovjet zsidóság szabad alijájáért küzd, hanem a szovjet ember szabad kivándorlási jogát szeretné legalizálni. Az Egyesült Nemzetek alapokmánya kimondja, hogy az emberi szabadságjogok alapján bárkinek jogában áll bármelyik országot elhagyni vagy oda visszatérni, még akkor is, ha oda állampolgári kötelékek fűzik. Jackson csupán azért beszél elsősorban a szovjet zsidóságról, mert ez az a csoport az orosz birodalmon belül, mely legélénkebben követeli a kivándorlási jogot, és mert ez az a népcsoport, amely kivándorlási jogát leginkább tudja hasznosítani, lévén egy olyan ország a világon — Izráel, — amely bármely mennyiségben s bármely időben hajlandó őket befogadni. De a kivándorlás vágya nyilván ugyanígy megvan sok más nemzetiségben, ukránokban, fehéroroszokban, litvánokban, örményekben, kirgizekben és tatárokban, nyilván az oroszokban is. Ha tehát sikerül rést ütni a szovjet kivándorlási törvény zártfalán, úgy megindulhat — vagy legalábbis elképzelhetővé válik — egy általános szabad mozgás a világban, amely az évtizedek óta enyhülő politikai klímát nagy mértékben továbbszelidfti. És ha ez megtörténik, ezt ma már világszerte Jackson nevéhez kapcsolnák. A Washington állami törvényhozó elnökségére, vagy akár elnökjelöltségére (lóverseny szakkifejezést használva) még mindig igen hosszú odds-okat adnak. Valószínűbb, hogy 1976-ban a demokraták inkább ismét egy libe-^ rális csoporthoz tartozó politikussal kísérleteznek, mint Jacksonnal. Az is biztos, hogy a Watergate botrány dacára, az 1976-os elnökválasztáson még mindig a Republikánus Pártnak van nagyobb esélye az amerikai nép előtt mint ellenfelének, s így a jövendő elnököt inkább Agnew, Connelly, Reagan, vagy Percy személyében kereshetjük. De Jackson, ügyes diplomáciájával, egyrészt reális elnök-aspiránssá vált, másrészt a Szovjetuniót fejlődésének új korszaka elé állította. Hogy ez így van, mi sem bizonyítja jobban, mint a tény: a Szovjetunió rendszeresen kénytelen foglalkozni a kivándorlási jog kérdésével. Ez akárcsak öt évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Jacksonnak és Izráel állam kormányának egyaránt rendkívüli sikere, hogy a Nixon-Brezsnyev csúcstalálkozó alkalmával a szovjet zsidó alija — eredetileg periférikus — kérdése központi jelentőséget nyert. A szovjet pártfőtitkár Washingtonban jár és a zsidók kivándorlási jogáról nyilatkozik az amerikai lapoknak; sőt, mentegetőzik, hazugságokhoz folyamodik és nem hárítja el az egész ügyet azzal, hogy ez szovjet belügy és senkinek semmi köze hozzá. Sőt. Éppen ezekben a napokban röpítették világgá Moszkvából a hirt: a Szovjetunió új kivándorlási törvény előkészítésével foglalkozik. Utoljára 1938-ban hoztak törvényt erről a kérdésről, amely a kivándorlást lényegében lehetetlenné tette. Nem beszélve az ismert oktatás—visszatérítési adóról, egy szovjet kivándorló-jelöltnek le kell mondania eszerint állampolgárságáról, ami önmagában 700 dollárba kerül. Ettől még nem biztos, hogy kiengedik az országból, de mindenképpen a rendszer ellenségének, sőt törvénymeghatározta ellenségnek tekintik. Ez az 1938-as törvény a Jackson-akció következtében lényegileg összeomlott. Akár tetszik Brezsnyevéknek, akár nem, kénytelenek bizonyos engedményekre, nemcsak de facto, hanem alkotmányosan is. Ma még csak a szovjet zsidók mehetnek ki az országból tízezres tömegekben, holnap esetleg a többi nemzetiségek is. Hogy lesz-e, aki befogadja őket, ez persze más kérdés. Ugyancsak külön téma az is, akkor is milliószámra vágynak-e majd el a polgárok a szovjet paradicsomból, ha szabad elmenni. Valószínűleg csökken ez a vágyakozásuk, mégpedig a szovjet rendszer további fellazulásával arányban csökken. A Jackson-kezdeményezte szabad kivándorlás tehát mindenképpen az egészséges fejlődés felé irányul. A szovjet zsidóságnak különös szerencséje, hogy ebben a hatalmi harcban, ebben a sakkjátékban a gyalog szerepéről legalábbis bástyává lépett elő. A FÚZIÓ 25. ÉVFORDULÓJÁN A magyar kommunista diktatúra nagy csinnadrattával ünnepelte június 12-én a "munkásegység" megszületését, ismertebb nevén a fúziót. Negyedévszázada annak, hogy a magyar polgári pártok megsemmisítése után a kommunisták —szovjet segédlettel— a magyar munkásság hagyományokban gazdag, nagymúltú mozgalmát, a Szociáldemokrata Pártot beolvasztották a Kommunista Pártba. Huszonöt év után "történelmi szüségesség"-ről szavalnak, " mérföldkőéről, olyan eseményről, amely a magyar dolgozók régi vágyát valósította meg. Ezzel szemben még milliószámra élnek szemtanúk, akik tudják, hogy "önkéntességéről szó sem volt. A Magyar Kommunista Párt a kényszer,a megfélemlítés, a denunciálás minden eszközét — naiv emberek jóhiszeműségét, karrieristák opportunizmusát— egyaránt igénybe vette, hogy felszámolja, beolvassza az ország akkor már egyetlen demokratikus pártját. A fúziót csak egy Marosán-vezette kicsiny baloldali csoport kívánta, a 700.000 tagot szá/nláló Szociáldemokrata Párt óriási többsége ellenezte. A pártot a kommunisták nem "egyesítették" saját pártjukkal, hanem megsemmisítették, a fúzió ellenségeit bitóra, börtönbe küldve, emigrációba üldözve. Az ún. szociáldemokrata jobb— és közép után félreállították a fúziót szorgalmazó baloldalt is. A mór megtette kötelességét, a mór mehetett. Nem akárhová, hanem oda, ahová a párt függetlenségének következetes hívei, Kéthly Anna és társai mentek: a börtönbe. A fúzió után hamarosan megismerkedett a rabsággal Szakasits főtitkár, Marosán György, Horváth Zoltán, Jusztusz Pál és a fúzió más baloldali hívei is. Hogy az "egység" mennyire nem állta meg a történelem próbáját, mutatja a tény, hogy az 1956-os forradalom idején, amikor az egységes —azaz kommunista— párt szétesett, a Szociáldemokrata Párt újra talpra állt és országszerte tódultak zászlai alá a tömegek. A forradalmat az oroszok leverték és a pártot újra megsemmisítették. De a demokratikus szocializmus igényét a tömegek, főleg a munkásság régi pártja iránti lojalitását nem tudták megsemmisíteni. Ezért folytat a hazai diktatúra szüntelen harcot a szociáldemokrata szellemiség ellen.
