Menora Egyenlőség, 1972. március (11. évfolyam, 402-413. szám)

1972-03-11 / 402. szám

0. oldal MENÓKA 1972. március 11. j Támadás ^ a tüdőrák ellen ^ A tüdőrákot általában túlságosan előrehaladott stádiumban fedezik fel, emiatt nagyon nehéz az eredményes kezelés, ál­dozatainak mindössze 5 —$ százalékát lehet meg­menteni. Más rákformak gyógyulási aránya sok­kal jobb, mert a célsze­rű diagnosztikai mód­szerekkel általában jóval koraibb szakaszban fel­fedezik a daganatot az orvosok. A tüdőrák ki­mutatása a köpet elem­zése útján sem egyszérű feladat, mert az első sza­kaszban csak kevés rá­kos sejtet tartalmaz a köpet, és ha a rendelle­nes tüdősejteket már fel is fedezték, még mindig nagy gondot okoz a rosszindulatú folyamat által érintett terület be­határolása. A balliánr­­rei John Hopkins egye­tem kutatócsoportja most új módszert dolgo­zott ki a tüdőrák korai felismerésére. Hajlékony bronchoszkóppal pará­nyi léggömböt vezetnek be az öt tüdőlebeny mindegyikébe és ezen a módon köpetmintát vesz­nek — így pontosan meghatározható majd a rosszindulatú folyamat által érintett tüdőlebeny. Amikor azután már megállapították a rossz­indulatú folyamatot, kü­lönleges röntgentechni­kával határolják körül a daganatos területet. A tudományos szakértők véleménye szerint ezen a módon a jövőben a tüdőrákos betegek 50 százaléka megmenthető. Eddig 600 betegen pró­bálták ki az új vizsgá­lati módszert, amely gyors és viszonylag ol­csó. Pehelykönnyű „mentő-bőr" Az Egyesült Államokban rövidesen kereskedelmi forgalomba kerül egy érdekes termék, az ere­detileg Űrkutatási célok­ra kifejlesztett pehely­könnyű fémbevonatú hártya. Kitűnően fel­használható „mentő­­bőrként" sebesülteknek és betegeknek, továbbá az időjárás viszontagsá­gai elleni védelmül mun­kásoknak és táborozók­­uak. A hártyacsomag összahajtva mindössze cigarettásdoboz nagysá­gú és alig 40 gramm a súlya. Ki hajtogatva te­tői talpig befed egy fel­nőttet és visszatartja testmelegének 80—65 szá­zalékát. Véd az esőtől, széltől, hidegtől és a hő­ségtől is. „Hidegpólusok" a Napon Amerikai tudósok „hi­deg” sarki övezeteket fedeztek fel központi égitestünkön, a Napon. A képekké átalakított elektronikus mérések fekete poláris sapkákat mutatnak ki, amelyek 550 ezer fokos hőmér­sékletükkel csak fele olyan forróak, mint a Nap átlagos hőmérsék­lete. Az amerikai űrha­józási hivatal, a NASA hivatalos bejelentése szerint a Nap sarki sap­káit az OSO—1 jelzésű űrszonda méréseredmé­nyei alapján fedezték fel. KÉT KIS ALMA NAGY HATALMA Ez egy egészen hétköznapi történet, nincsen semmiféle rejtett mondaniva­lója és ezt szeretném hangsúlyozni mindjárt itt, a legelején. Akadhatna ugyanis valaki, aki természetfeletti erők közreműködését vélné felfedezni ben­ne, ami nagy hiba volna. Szerintem ugyanis helytelen dolog mindenfélét be­lemagyarázni egy olyan eseménybe, a­­miben a véletlen játékán kivül semmi másnak szerepe nem volt. A magam részéről nem hiszek sem a tulvilági életben, sem telepátiában, vagy horoszkópban és hasonló babo­nákban mindaddig, mig ezek működé­sét szigorú pontossággal elvégzett tudo­mányos kísérletek nem igazolták. t i Persze én is voltam médiumnál, tritg jósnőnél, mint annyi más asszony, .<ÍP minden pozitív eredményt véletlenség­­nek tekintek. Sőt én még a pénteket és tizenharmadikát is figyelembe ve­szem, bár a szokásostól eltérő módon. Voltam egyszer egy jósnőnél még kis­lány koromban, egész jól emlékszem rá, mindent felírtam amit mondott, hogy később ellenőrizhessem. Azt jósol­ta, hogy rövidesen férjhez megyek va­lakihez, akinek a keresztneve i-betűvel kezdődik és páratlan év február elsején fiam fog születni. Az i-betű véletlenül bevált, ami nem csoda, mert elég sok magyar név kezdődik ezzel a betűvel, de a február elsejével máris tévedett két napot, ugyanis a fiú január 30-án született. Az igaz, hogy páratlan évben, de miután csak minden második év páros, mindössze ötven százalékos va­lószínűsége volt annak, hogy melléfog. Vagy egy másik példa: a múlt hónap­ban valaki azt jósolta, hogy váratlanul kedves vendégem érkezik külföldről. ®n még nem láttam olyan horoszkó­pot, amiben ilyesmiről nem esett vol­na szó. Valóban jön is a fiam a jövő héten, de nem a horoszkóp miatt, ha­nem azért, mert Törökországba készült, de ott földrengés Volt és ettől elment a kedve, de miután már kivette a sza­badságát, úgy gondolta eljön London­ba Ankara helyett. Ami pedig a pén­teket és tizenharmadikát illeti, ott bő­ven meg tudom cáfolni az idevágó ba­bonákat. Ezek a dátumok nem hoznak szerencsétlenséget, éppen ellenkezőleg. Én pénteken és tizenharmadikán érett­ségiztem, ugyanilyen napon avattak doktorrá és mind Pesten, mind pedig Londonban az első állásomat egy tizen­harmadikára eső pénteken foglaltam el. Én már csak azért is ilyen dátumon szoktam belekezdeni minden fontosabb dologba, hogy önmagámnak bebizo­nyítsam, mennyire nem hiszek semmi­lyen babonában. Ami pedig azt a médiumot illeti, akinél ezelőtt 25 évvel voltam, rövi­desen anyám halála után, arra csak azt tudom mondani, hogy kihasználja a naiv emberek hiszékenységét. Amint ott ültünk vele szemben — egy ba­rátnőmmel voltam — hirtelen becsuk­ta a szemét és egészen megváltoztatott hangon kezdett el beszélni. Kijelentette, hogy ő az édesanyám, először valami érthetetlen dolgot motyogott, aztán kétszer is elmondta, egészen világosan, hogy "kislányom egyél több almát, ar­ra kérlek egyél több almát." A barát­nőm még évekig emlegette ezt az alma ügyet és ahányszor nála voltam, min­dig belémdiktált egyet. Szerinte a "látó asszony" miatt, szerintem azért, mert lusta volt süteményt készíteni. Nos éppen az almáról jut eszembe az a történet, amit el akarok mondani. Szüleimnek a magyarországi Nagykö­rös határában volt egy gyümölcsösük, többszáz almafával. Gyerekkoromban nagyon szerettem oda kijárni, tavasztól őszig mindig volt ott valamilyen lát­nivaló. Vagy virágoztak a fák és azt minden szentimentálisabb falusi kis­lány tudja, hogy milyen megható lát­vány egy virágba borult almafa. Vagy pedig már megért a gyümölcs, szinte roskadtak az ágak a nagy súly alatt, néha egészen a földig konyultak le és akkor nagyon könnyű volt felmászni a fára. El is lehetett bújni az almák között és ilyenkor Ilus nővérem csak akkor vette észre hogy fenn vagyok, amikor széltől borzolt gesztenyeszin ha­jára rádobtam egyet a kisebbek közül. Sokféle fajta alma termett nálunk, de a legtöbb a Jonathan fajtából, melyből sokat exportáltunk külföldre, főleg An­gliába. Emlékszem rá amikor a szedő­lányok először minden darabot külön papírba csomagoltak, aztán gondosan berakták őket egy kis rácsosoldalu lá­­dikába, amire az volt rányomtatva, hogy Cs. G. Gyümölcsgazdasága, Nagy­körös. Erre különösen büszke voltam, meg is hívtam néhány iskolatársnőmet és megmutattam nekik, hogy nekünk ilyen saját ládikáink vannak és ezt még Londonban is elolvassa mindenki, aki a mi Jonathanunkból vásárol. ★ Vérszegény kislány voltam és a há­ziorvosunknak az volt a meggyőződé­se, hogy pontosan napi két alma vas­tartalma az, amire nekem okvetlenül szükségem van. Akármennyire is tilta­koztam, anyám belémdiktálta a napi két almát, egyet reggel, egyet este, pe­dig tudta hogy nem rajongok ezért a gyümölcsért. Amikor férjhezmentem Budapestre, postán jötteka ládikók, de ekkor már csak azért fogyasztottam el a napi két darabot, mert ennyi kedves­séget és gondosságot nem hagyhattam kárbaveszni. Az almaszállitás csak ak­kor szűnt meg, amikor anyámat és mindenki mást, aki nekem rácsos­­ládikót küldhetett volna, a németek a halálba hurcoltak. Később a kommu­nisták elvették tőlem a gyümölcsöst is és nem maradt meg más a gyerekko­romból csak az emlék... Nem is ettem azóta Pesten almát, csak amikor a barátnőm megkínált, mint említettem, a jósnő miatt. Amióta pedig Londonban élek, azóta minden­féle gyümölcsöt fogyasztok, banánt, grape-fruitot, narancsot, ananászt, csak éppen almát soha. Ezek ugyanis sok­kal édesebbek és mint déligyümölcsök, még mindig újdonságot jelentenek szá­momra. És egyik sem emlékeztet en­gem a nagykőrösi almafákra. Helyesbítenem kell, amit az imént mondottam. Csak addig nem ettem al­mát Londonban, amig néhány héttel ezelőtt megtörtént az a kis eset, amit ilyen hosszú bevezető után végre el­mondhatok. Hetenként egyszer a munkából haza­felé jövet meg szoktam állni az actoni vásáró-negyedben, egy uccai gyümölcs­­árus előtt. Ilyenkor beszaladok néhány üzletbe, a mosodába, megveszem apró háztartásom szükségleteit és beszerzek egy hétre való gyümölcsöt. Az árus jól ismer, tudja mit szeretek, nem is mon­dom meg neki mit adjon, csak nyitva­­hagyom a kocsit, ő berakja a csomag­tartóba a holmit és csak otthon látom meg, hogy mit is vásároltam. Nagyon rendes ember, mindig szép gyümölcsöt ad, nem csalódtam benne még soha. Éppen ezért nagyon meglepett, amikor egyik napon egy kis ládikó almát ta­láltam a csomagtartóban, holott ezt a gyümölcsöt még nem vettem soha nála. Fel is hívtam hazulról telefonon, azt mondta tévedésből került a kocsiba, valaki más akarta megvenni, különben nagyon jó alma, valami "dzsonéten" a neve, ausztriai, de ha nem Ízlik, hoz­zam vissza másnap. Nem szeretek hol­mit visszavinni, gondoltam ha már itt van, megtartom. Meg is ettem egyet vacsorára, meglepően ízletes volt, üde, zamatos, annyira jól esett, hogy másnap reggeli után ismét elfogyasztottam egyet. Amikor a következő héten megint a gyümölcsösnél voltam, az árus előbb előszóval újból bocsánatot kért, majd megemlítette, hogy alma mégsem ausz­­riai, hanem magyar, közel van a két ország egymáshoz, azért tévesztette ösz­­sze őket, különben is ő elég rossz volt földrajzból iskolás korában. Kicsit cso­dálkoztam. maid eszembe jutott, hogy valaki mesélte, hogy a régi nagybirto­kokból Magyarországon Állami Gazda­ságokat csináltak és felvették azokat az export-kapcsolatokat, amiket a régi tulajdonosok olyan nagy gonddal ki­építettek. Kevés gyümölcsöt vettem aznap, gondoltam először befejezem azt a lá­dikó "dzsonéten"-t. Annyira megszeret­tem, hoyg elhatároztam, visszatérek a gyerekkori módszerhez, a nápi két al­mához. Ki is ürült a rácsos-ládikó rö­videsen és amikor vittem lefelé a sze­métbe, észrevettem, hogy egy félig el­szakadt karton papiros van az alján, rajta valami felirat. Csak annyi maradt meg olvasható állapotban, hogy "...yko­­ros..." "....ykoros... ykoros..." mondogattam magamban... ez a szótöredék lehet Nagykörös is... a rácsos-ládikó lehet an­nak az utóda, amit az apám használt évtizedekig... a "dzsonéten" lehet Jonat­­hán is... ez az alma lehet ugyanaz, a­­miből az anyám kifejezett kívánságára nekem napi két darabot kellene elfo­gyasztanom... Azóta eszem is rendszeresen a napi két Jonathánt, bár már nem vagyok vérszegény és nem tudom akkor is se­­gitene-e rajtam? De azt az egyet biz­tosan tuom, hogy valahányszor almát veszek a kezembe, mindig az enyéim sor­sára gondolok. Ilyenkor egy ideig vala­mivel kevésbé fáj az iszonyú londoni magányom. Mert ilyenkor nagyon tuda­tosan tudom, hogy az én egyetlen fiam éppen azért ment el innen és éppen ezért él most abban a kis országban a Földközi- tenger keleti partján, hogy ne legyen többé a világon olyan anya, aki "csak" azért nem tud almát kül­deni a gyerekének, rácsos-ládikában, mert a zsidósága miatt meggyilkolták. Ha hinnék a .tulvilági életben, ak­kor azt mondanám, hogy ez az üzenet, amit az anyám küld nekem, az almá­kon keresztül. De nem hiszek. Az egész dolog véletlenül történt. Véletlenül történt? (minden este I (hétfő kivételével) MADARASZ KATALIN S A MAGYAR DALOK ÉS | CIGÁNYNÓTÁK £ VILÁGHÍRŰ 1 ELŐADÓMŰVÉSZNŐ JE |BUDAPESTRŐL I TOKAY ! RESTAURANT ! Kíséri NYÁRI LACI és cigányzenekara 20 2 2 STANLEY ST. | ASZTALFOGLALÁS: Tel.: 8 44- 4844 Legfinomabb csemegeárú a világ minden tájáról. Világhírű' GLOBUS húskonzervek és jam-ek. Magyar hentesárú különlegességek. Naponta friss tejtermékek, kenyér, péksütemény. Európai cukrászsütemények. B0URRET Pastry & Delicatessen 5771 Victoria Ave. — RE 3-8462 SZABAD PARKOLÁS Adóvallomását, üzleti könyvelését KÉSZÍTTESSE SZAKÉRTŐVEL: HIRSCH GYÖRGY CHARTERED ACCOUNTANT (HITES KÖNYVVI ZSGÁLÓ) 5700 CAVENDISH AVE., ROOM 207., MONTREAL Tel.: 488-8081 vagy 937-7219 S TISZTÍTÁS, mosás, MÚSTOPPOLÁS, FESTÉS, *■ | JAVÍTÁS, ALAKÍTÁS női és férfi ruhákon “ICK UP DELIVERY I \ I I N I S ( 5$T$ VICTORIA AVE. Tel: RE 7-0317 ^ munbeam WValet service Klücskök ogarak Ó8 egyéb si In Kicsit dermedten ülök a papír előtt; még mindig nem tértem magamhoz abból a lidércnyomásos lltomásbŐl, amit a Time Magazin egy kis köz­leménye idézett elő, A közlemény mellett fénykép van; los angelesi utcarészlet, dűs növényzettel, az ember szinte érzi a napfény simo­­gatását, ami ezeket a fákat és bok­rokat életrevarázsolta. Egy pillanatra behűnyom a szemem, hogy a gyö­nyörűség koncentráltabb legyen; hfinyt szemem előtt virágzó magnoliafák, sudár pálmák, délszaki fenyők so-a­­koznak, az ismeretlen lombok közt juhar is integet, de csak azért, mert azt nagyon szeretem és nyfr is vil­logtatja fehér törzsét, az is csak az én kedvemért. Nem kell botanikusnak lenni ahhoz, hogy tudjam; azon a tájon sem a juhar, sem a nyfr nem érezheti jól magát Aztán mégis kinyitom a szemem és a képre meredek. Valami nem stimmel, A képen ez az utcai kert tűi tömény, tűi sflrö; szinte olyan, mintha üvegházban gyömöszkőlték volna őket egymás mellé, s nehéz, buja pára lebegné körül a növénye­ket, De hiszen Los Angeles kiimája olyan nedves, hogy fgy burjánozná­­nak a növények az aszfalt-engedte kevés földben isi Egy pillanatra fel­villan előttem egy földközi-tengeri sziget, Mykonos, ahol pompásan vi­rágzó, óriási muskátlibokrok alig tenyérnyi földben tenyésznek,,, ismét a Time Magazin képén tűnő­döm.,. talán a sok napfény, talán az pótolja a termőtalajt, mint My­konos szigetén... De hiszen Los Angelest köztudottan beburkolja a "smog”, az ember légbeköpött ürü­léke, s ez el kell, hogy takarja a napfényt, meg kell, hogy ölje a nö­vényzetet! Plasztiklég Ismét a képet nézem, egyre nyug­­talanabbuL Helyben vagyunk, — gon­dolom végre, már szinte megkönnyeb­bülten, — erről van szó, a megölt növényekről. Úgy látszik, újra és újra kell telepíteni őket. 6s most, hogy gondosan és gya­nakodva megnéztem megint a felvé­telt, a szöveget kezdem olvasni; a lélegzetem is elakad. Az emberi igénytelenség csúcsáról és egyben az emberi ízléstelenség mélypontjá­ról tanúskodik a cikk, A los ange­lesiek nem tudtak belenyugodni ab­ba, hogy maguk körül meggyilkolták a természetet; elhatározták, hogypó­­tolják, a szem tetszésére, a, lélek felderítésére. Virágzó magnollafákat, örökzöld bokrokat, dús koronájü fá­kat ültettek végig a pompás, mo­dem, forgalmas úton — plasztikbóL Plasztikból, mert az nem pusztul el, bármilyen tömény mérget lehelnek rá. Plasztikból, mert az praktikus; még öntözni sem kell. Plasztikból, mert a magnólia virága nem hervad el és nem hullik le. Plasztikból, mert deformált érzékszerveik már úgysem akarnak — és nem is tud­nak — különbséget tenni valódi és hamis között. Ez a plasztik-panoptikum a koro­nája mindannak a rémségnek, amit messziről elkerülni kívánok és ami nyomasztó álmaimban szokott kísér­teni. Ételek íz nélkül, virágok illat nélkül, életek az élet egészséges lüktetése nélkül, vélemények a vé­leményeket szülő izgalmak és har­cok nélkül, masszára gyártott ízlé­sek, amiket mások gondoltak ki és nem személyre formálódnak, divat­őrületek, zenemű-hisztériák, szokás­­őrületek; minden, minden egyéni íz­lés, egyéni szándék, egyéni öröm és egyéni gondolat nélkül; egész életek — plasztikból, mü-magnoliavirágok­­kal, hogy soha el ne hervadjanak és ne kelljen soha felfrissíteni, to­vábbfejleszteni, dolgozni vele, tanul­ni, harcolni érte. 0 hogy gyűlölöm a műanyagokat! Egyetlen szál margarétát szeret­nék a kertem közepébe, olyat, ami­nek magvát a szél sodorja hozzám, egyetlen illatos sárgadinnyét az asztalodra, és illatosító vegyszerek helyett egyetlen kis csokor valódi ibolyát egy szerény kis vázába,hogy gyenge, de valódi illatával és lila mosolyával eltakarja az egész ször­nyű plasztik-orgiátl (Ey-e) FERENCI LAJOS a volt budapesti Andrássy-úti KÁRPITOS ÉS LAKBERENDEZŐ CONTINENTAL HOME DECORATING & UPHOLSTERING CO. 737-9960 KÁRPITOS ÜZEM ÉS MINTATEREM 5460 Royal Mount Ave. (Town of Mount Royal, a De KÁRPITOZOTT BÚTOROK minden stílusban, a legjobb kivitelben, előnyös árakon, megrendelésre kaphatók. A SHOWROOMBAN saját készítésű ELSŐRENDŰ BÚTOROK állandóan vásárolhatók. RÉGI BÚTORAIT SZÉPEN ÚJRA ÁTHÚZZUK. Bútorszövetek, velvetek óriási választékban. Free parking. La Savane Rd. folytatása) J.REISZ BÉLYE6 SZAKUZLET ALBUMOK, BERAKÓS KÖNYVEK KATALÓGUSOK Nagy választék. Vétel. Eladás. 4622 PARK AVE., tel: CR 4-8619 s I \ I s I s I s I N I s I s VJ 1971-en én t972-ett CHEVROLET * OLDSMOBILE * CADILLAC | VEGA (AZ ÉV ÚJ KISKOCSIJA) AUTÓK s és mindenfajta kitűnő állapotban lévő használt autó I A LEGELŐNYÖSEBB ÁRAKON KAPHATÓ. N KERESSE HERSK0VITS SÁNDOR miiünk a vevőkozönséget 8 év óta elsőrangúan kiszolgáló MAGYAR ELADÓNKAT. PARKWAY MOTORS TRANS CANADA HIGHWAY WEST, EXIT 36 I /A Decarie Blvd.-tól 5 perére/ s Tel.: Office 332—1673 — Home este is 681-6685 I B.A. B.C.L. Lebovics Tibor ügyvéd 35 ESTEREL E. MART, PLACE BCNAVENTURA Telefon: 866-5531 vagy 866-8131 mrert -GYÉN| és csoportos utazások ULLDÜ AZ Év M|NDEN SZAKÁBAN EURÓPA minden országába. EURÓPÁBÓL. BUDA­PESTRŐL is, Montreálba. MIAMIBA és mindenhová. ÚTLEVÉL * VIZŰM * HOTELFOGLALÁS IKKA * TUZEX * GYÓGYSZERKIJLDÉS M.FRIEDLÄNDER. 5017 PARK AVE Tel: 279-5571 és 279- 1328 ÜK OTTO ZINNER i !0§»IÍJP CARPET Inc. > s I I PIliL,,, 9485 CHARLES DE LA TOUR | ^ J * (L’Acadie Hívd. közelében) ■ J ........................... | ^ Megnagyobbított raktáramban és showroomomban J mindenféle, SZŐNYEG állandóan a legnagyobb I választékban, a legjut ányosabban szerezhető be. s v Telefon: 384-0 363 és 38 4-0 364 Í Gyermekei egészsége érdekében vegye a természetes, hamisítatlan SOTLAN VAJAT 400 üzletben és MY COUNTRY/ f, chain store-ban kapható. a egyszer megízlelte ezt a vajat kívánja Csak a LACI ANTI A LTEE. gyártja! Őrizkedjék az utánzatoktól! Iroda tel.: Lakás tel.: H44-OS22 2HS-7S&9 dr.TARDl PÁL ügyvéd 10 ST. JAMES ST., Suite 902. MONTREAL MAGYAR GARAGE T. M. R. SERVICE CENTER REG’D 245 BATES RD., Montreal Tel: 737-70 39 A TOWN OF MOUNT ROYAL-BAN ULTRAMODERN GARÁZS Special CAR STEREO TAPE PLAYER $49.50 Tulajdonos: WEISS BÉLA

Next

/
Thumbnails
Contents