Menora Egyenlőség, 1972. március (11. évfolyam, 402-413. szám)
1972-03-11 / 402. szám
MEN D RH mr . «tjcrijef T registr 177 <i" 5 Botnar „ Somraerset Street Second class mail registration No. 1373 AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÚSÁG LAPJA Ara: XI. ÉVF. 402. SZÁM 30 cent 1972. MÁRCIUS 11. | Amfg ez a kérdés békés formában, kölcsönösen elfogadható módon nem rendeződik, Kádár másnaponként leutazhat Bukarestbe, a románok és magyarok nem lesznek barátok, akármilyen pecsétes szerződéseket körnek azok a vezetők, akiket a magyar és román nép egyaránt a pokolba kfvän. Masszív izraeli támadás megsemisitette a terroristákat Egy teljes héten keresztül tartott a "mini-háború” Izráel libanoni és szfrlal határán, s a megfigyelők csodálkozva kérdezték, mire való mindez? Miért mennek az izráellek 'szúnyogra vadászni ágyúval, hiszen a Közelkeleten hónapok óta viszonylagos csend volt, és a béketárgyalásokra való felkészülések komoly optimizmusra adtak okot. Az úgynevezett tárgyilagosak szerint, egy Ilyen erőteljes ellentámadásra még az sem adhatott okot, hogy a Palesztinái gerillák átlővöldőztek a határon, s ennek három izraeli halálos áldozata Is volt, Hiszen még a legharclasabb arab állam, Szfria sem adott segítséget régóta a gerilláknak, az aránylag mérsékelt libanoniakról nem Is beszélve. A PALESZTINÁI TERRORISTÁK UTOLSÓ ERŐFESZÍTÉSE Márpedig az lzráellek egész komoly kis háborút vívtak. Egy héten keresztül nemcsak masszívan bombázták a Fatachlandot (így nevezik Libanon és Szíria déli határvidékén, a Chermon hegység környékén elterülő vidéket, ahonnam — korábbi megegyezések alapján — úgy a szfrlal, mint a libanoni hadsereg korábban kivonult. A környéket teljes egészében a palesztinalaknak engedték át, azzal a kikötéssel, hogy arab országok területéről nem lőnek át Izráell oldalra, csak beszivárgó terrortámadásokat hajtanak végre. A Palesztinái terroristák nem tartották be ezt a megegyezést, de még ha betartották volna Is, Izráel többször kijelentette, hogy minden, ellene Irányuló támadásért felelőssé teszi azt az országot, amelynek területéről a provokáció megkezdődött) Ez történt most is. Nemcsak a légierők támadtak, de izráell egységek benyomultak Libanonba, Szíriába, elfoglalták a terrorista-lakta falvakat, kiürítették azokat, a házakat lerombolták és a területet lakhatatlanná tették. Ellenállásra egyetlen egy alkalommal találtak,- a szirlai repülök támadtak északizráeli településeket és bombákat dobtak, de nemcsak emberéletben, még anyagiakban sem esett kár. Az izráell repülők itt is ellentámadásba mentek át és alaposan megpásztázták a Golán fennsík déli lejtőit. Ml volt mindennek a célja? A rövidesen nyilván megkezdődő közelkeleti tárgyalások legnagyobb ellensége a Palesztinái felszabadító mozgalom és a többi terrorista szervezet. Bár egymással Is harcban állnak, most a köselgö veszély (a közelgő békeveszély) utolsó kétségbeesett és egyesített akcióra ösztökélte őket. Azt szerették volna bebizonyítani, hogy a Közelkelet továbbra Is az állandó háborús feszültség magvát hordja magában. A gerilla mozgalom azonban ma már a múlté. Körülbelül másfél esztendeje terrormozgalmuk már nem Izráel, hanem az általuk reakciósnak ítélt arab országok ellen Irányult, s az első súlyos csapást a Jordániái polgárháború Idején Husszein ki-' irály mérte rájuk. Ennek következtében az aktív terroristák száma 1970-től 25.000-röl kb. 10.000-re csökkent. Ennek Palesztinái település romjai, az izráeli csapatok kivonulása után a tízezernek adtak Szíriában és Libanonban menedéket, de a kormányok nem túlzott barátsággal viseltettek a gerillákkal szemben. A TISZTOGATÁST A LIBANONIAK FOLYTATTÁK Izrael most elérkezettnek látta az időt arra, hogy a gerilla mozgalmat véglegesen felszámolja. Bár nincsenek pontos számok arról, milyen veszteségeket okoztak a palesztinaiaknak, az biztos, hogy sokezer, eddig aktiv gerilla megelégelte a harci dicsőséget és visszavonult a további harctól. Az aktív magot ebben a pillanatban csak kétezerre becsülik, vagyis olyan alacsony a számuk, hogy az még a 15.000 főből álló libanoni reguláris hadseregnek sem okoz komoly nehézséget. Ennek a következménye volt az, hogy mikor az izráell csapatok visszahúzódtak Libanon területéről, helyüket a libanoni hadsereg foglalta el és ők folytatták tovább a tisztogató műveleteket. DÁJÁN INTERJÚJA AZ IZRÁELI RÁDIÓBAN Múlt vasárnap DáJán hadügyminiszter az Izráell rádióban — egy Interjú során — rendkívül jelentős kijelentésébe, tett. Dáján szerint a zsidó hadsereg az arab kormányok helyett semmisítette meg a fegyverszünet megbontására Irányuló cselekvéseket. Meg van a komoly valószínűsége annak, hogy a sziriai és főleg libanoni kormány megértette a figyelmeztetést. Ha ők nem fékezik meg gerilláikat, úgy az lzráellek esetleg újabb területeket foglalnak el tőlük. Ezért inkább vállalták a testvérharcot és visszafoglalták a palesztinaiaktól a Chermon hegységi területeket. Bár a múlt héten harcok voltak Izráel észak határain, egy közelkeleti háború kirobbanása ma sokkal valószínűtlenebb, mint bármikor a múltban volt. Ha sor kerül békeotrgyalásokra — s erre minden valószínűség szerint sor kerül —, nemcsak a Palesztina! terroristákat nemfogjákmegkérdezni, mi erről a véleményük, de egy önálló Palesztinái állam felállításáról sző sem esik majd. Ez volt tehát az oka annak, hogy a látszólag jelentéktelen provokációra Izrael ilyen nagyon erőteljesen felelt. 1972 UNITED JEWISH APPEAL OF METROPOLITAN TORONTO Kedves Barátunk! Rendszeressé vált már, hogy minden évben egyszer az Egyesült Zsidó Gyűjtőakció keretében, magyarnyelvű hittestvéreinkhez fordulunk. Nem kéréssel, mert meggyőződésünk, hogy Izraelt segíteni, Izraelnek adni olyan kötelesség, amire nem kell senkit külön felkérni, mint ahogy nem kell kérni a gyermeket arra, hogy segítse szüleit, nem kell kérni a testvért, hogy odaáll jón rászoruló testvére mellé. Most vasárnap, március 12-én délelőtt, az ÚJA magyar csoportjának önkéntesei minden torontói magyar zsidót telefonon fel fognak keresni otthonában, hogy megbeszéljék, mi az az összeg, amit nélkülözni tud s amit Izráelnek szán. Ebben az évben különleges feladatok hárulnak ránk. A Szovjetunió megnyitotta határait és jelentősszámú zsidó kivándorlót elenged Izráelbe. Nagy boldogság ez, a zsidó állam dicső történelmének egyik legnagyobb győzelme. De egyúttal óriási felelősség is, mert a bevándorlók letelepítése az új országban a világ zsidóságának segítsége nélkül megoldhatatlan Március 12-én olyan szívvel ajánljon fel segítséget Izráelnek, mintha saját testvérei, rokonai letelepülését kellene támogarnia. Hiszen lehet, hogy erre is sor kerül... ARMIN WEISS, CHAIRMAN U.J. A. — LSF. Hungarian Association of Jewish Descent A HAKOAH SOCIAL & SPORT CLUB március 12-én fél 11-kor rendezi tisztújító közgyűlését, amelyre ezúton is mindenkit meghív. Szavazati joga csak a tagoknak van. A közgyűlés reggelivel van egybekötve, amire a klub vezetősége vendégül látja tagjait. KÁDÁR BUKARESTBEN A két dunavöigyi "testvéri szocialista ország” kapcsolatai a legkevésbé sem voltak testvériek, annak ellenére, hogy mindketten a szovjet tömb tagjai és kölcsönös segélynyújtási, barátsági szerződés fűzte öketöszsze immár 1948 óta. A magyar-román viszonyt történelmi sérelmek sora terheli. 1918-ig Románia volt a sértett fél, azóta a magyarok — Erdély miatt. Az erdélyi kérdés mindenütt ott kísértett, jóllehet a magyar kommunista kormányok mindent elkövettek, hogy beblzonyítsáKTT*-dély kérdése rendezett, és a kétmilliós magyar kisebbség sorsát jő kezekben tudják Dej, majd Ceausescu elvtársaik kezében, — akik különben mindent elkövettek, hogy az erdélyi magyarságot beolvasszák, éppen Úgy, ahogy a magyarok próbálták a románokat még a monarchia idején. A proletárinternacionalizmus fátyolamögé rejtett kisebbségi kérdést Időnként maga Moszkva piszkálta fel, ezzel akarván nyomást gyakorolni Bukarestre, a függetlenedő politikát folytató szocialista fenegyerekre. Moszkva a magyarokkal fenyegette Ceausescut már többszőr is, mert az nem lépett egyszerre a többiekkel és országa ügyelt annak érdekel szem előtt tartásával próbálta irányítani. Bukarest politikáját — Peklnggel való barátkozását, többek közt, — egyre kevésbé nézik jó szemmel a Kremlben. Ceausescu figyelmeztetésére Brezsnyevék következetesen a magyarokat használják fel. így történt tavaly nyáron, a magyar-román sajtó- és parlamenti polémia Idején Is. Kádár mostani látogatásának is ez volt a főcélja: figyelmeztetni a románokat arra, hogy ne lógjanak ki a sorból, mert Moszkva elöbbutóbb megsokallja. Kádárra érdemes odafigyelni, hiszen játszotta már a magyar pártvezér a postás szerepét Prága és Moszkva közt is, 1968- ban. A most aláírt, kölcsönös segélynyújtási egyezmény megújítása rutin politikai művelet volt, amúgyis régóta aktuális, hiszen a régi 1968-ban lejárt. A látogatás lényege az volt, ami nem szerepelt a hivatalos kommünikében, de érezhették az üzenet súlyét Kádár figyelmeztető hangú beszédéből. A román reakció — Ceausescu válaszából következtetve — az, hogy Románia ezután is járja a maga útját. Csak az a kérdés, hogy meddig. A magyaroknak ugyan aligha lesz sok hasznuk belőle, de Moszkva előbb-utóbb végleg megsokallhatja Bukarest külön útjait. Ami a magyar-román viszonyt illeti, az Kádár látogatása után sem változik. Az eddig minimális árücsereforgalom fokozásával, kultúrális egyezményekkel nem lehet áthidalni azokat a problémákat, — Erdély kérdését, — amely a két kormányt és népet elválasztja. Akár beszélnek róla, akár nem. * MENDRn I ÉLŐ ÚJSÁGA MÁRCIUS 12.-én, VASÁRNAP d.u. 1/2 4 órai kezdettel a M0NTREÁLI MAGYARNYELVŰ ZSIDÓK EGYESÜLETE rendezésében KÖZREMÚKÜDIIEK: DR. BARNA ZOLTÁN, BREUER ELSIE, EGRI GYÖRGY, EGRI JfVONNE, FARAGÓ PANNI, FARKAS IMRE, dr. FON SÁNDOR, RUBIN FERENC, TARJÁN ANDRÁS, SCHNÜRMACHER MIKLÓS rabbi és dr. ZÁGON ZOLTÁN rabbi Az előadás helye: McGILL EGYETEM PHISICAL SCIENCE CENTER ELŐADÓTERME (3450 University Street) Belépőjegyek: $4.- és $3.Jegyek kaphatók: a Montreáli Magyarnyelvű Zsidók Egyesületében: 733-8007; dr. Fon Sándornál: RE 3-3087; Barna Ltd., 3864 St. Lawrence Blvd, 288-5241; Farkas István: 4300 Dupuis Ave, 733-9756; M. Friedlander, 5017 Park Ave, 279-5571; Mundus Ltd. 1231 St. Catherine St.W., 845-7602 és előadás előtt a pénztárnál. NIXON PEKINGI UTAZÁSA Szerény, de bíztató kezdetnek nevezte egy Reuter-jelentés Nixon elnök pekingi látogatásának eredményét és alighanem ez a vizit legjobb summázása. Látványos eredményeket senki sem várt, hiszen a két nagyhatalom 22 év óta tartó ellenséges viszonya nem véletlen műve volt; hanem az ütköző érdekellentéteké. Ezek az érdekellentétek ma is fennállnak, elég csak Talwanra és Indokínira utalni. De, időközben változtak a világhatalmi erőviszonyok és Pekingben is felismerték, hogy nem az amerikai "papfrtigristöl” kell elsősorban tartanlok, hanem az egykori "szocialista testvérállamtól";hogy Washington szándékai felöl nyugodtan alhat Mao és ha mégis álmatlan, annak Brezsnyev az oka. Nixon pedig azt realizálta, hogy Moszkva fékentartására a legjobb módszer Vöröskfna barátsága, vagy legalább jóindulatú semlegessége. Másszőval, mindkét fővárosban felmérték, hogy nem egymástól, hanem egy harmadiktól kell elsősorban tartaniok és a pekingi tárgyalások egyik, talán legfontosabb eredménye az, hogy ennek a harmadiknak nincsen oka nevetni. A pekingi "adásvételi tárgyalásokon" láthatóan Nixon adott többet, hiszen kilátásba helyezte — igaz, hogy a távoli jövőbe kitolva — azt, hogy nem marad Nemzeti Kína patrónusa többé és hogy odahagyja Tndokinát Is. Természetesen józanul kikötve, hogy akkor, ha "enyhül” a déikeletázsial helyzet. Ez, ilyen formában, nem túlságosan elkötelező ígéret, bár érthetően nem tetszik Cslang Kal-sek táborában. Dehát megszokhattuk, hogy a nagyhatalmak politikai sakkjátszmáiban a királynők többnyire leütik a parasztokat. Másrészt, a machiavellista politika hívei rámutathatnak, hogy egy hűséges, de gyenge szövetségesnél többet ér egy erős semleges, aki eddig ellenség volt. Peking után az ázsiai országok egész sora drasztikusan átalakítja majd külpolitikáját, különösen Japán. Ezek az országok a jövőben számolni fognak azzal, hogyVöröskina Ázsiában nagyobb súllyal esik majd a latba és ennek megfelelően polltlzálnakmajd. MindezeKért a nlxonl engedményekért Mao és Csu szemmel látható engedményt valóban nem tett. Kultúrális, technikai csereegyezmények, túrista egyezmények, amelyek létrejöttek, normális körülmények közt nem sokat számítanak a nemzetközi politika serpenyőjében. Ezúttal azonban más a helyzet. A tény az, hogy Peking és Washington felvették a kapcsolatokat; egyetértenek abban, hogy azokat fenn kell tartani. Másszóval: megtették az első lépéseket a normális viszony irányába, amely szélesebb távú politikai közeledéshez, gazdasági együttműködéshez vezethet. Ma még senki sem tudja, hogy hová vezetnek és milyen ütemben fejlődnek ezek a kapcsolatok. Arra senki sem számít; hogy a politikai filozófia, társadalmi berendezkedés terén olyannyira eltérő két nagyhatalom belátható Időn belül mint harcostársak, katonai szövetségesek lépnek majd fel a világpolitikai arénában. Nyilván meglesznek majd a maguk ütköző érdekellentétel is. A fontos azonban, hogy felismerték; a közeledés mindkét félnek alapvető érdeke. Az ellenségem ellensége a barátom — mondja a régi politikai gyakorlat. Valami Ilyesmi van kialakulóban Peking és Washington közt. A pekingi vizit Nixon újjáválasztási aspirációinak sem árt. Ami talán ennél Is fontosabb; Amerika és Vöröskfna beszélő viszonyban van egymással. És egészen biztosan olyanokat is mondtak és mondanak a jövőben egymásnak, amit Moszkvában nem szívesen hajlanak. A világbéke megőrzésének, a Kreml fékentartásának hívei alighanem nyugodtabban alhatnak, még akkor is, ha nem tévesztjük szem elől, hogy a politikai barutkozások nem őrökre szőlők és hogy Mao sem él örökké. KÖZKÍVÁNATRA A CHANA SZENES CHAPTER of HADASSA rendezésében MÁRCIUS 12-ÉN, DÉLUTÁN 3-tól 6-ig a Bialik School nagytermében (14 Viewmount Ave.) CSÁK HUGÓ komikus színművész VIDÁM BÚCSÚELÓADÁST TART Belépődíj uzsonnával $2.00 Meghívókat nem kűldüik ki. Pontos megjelenést kérünk. A posta működéséről sajnos, nem tehetünk. Ezirányú panaszokkal kérjük, közvetlenül a posta központi panaszirodájához forduljanak.