Menora Egyenlőség, 1970. szeptember-november (9. évfolyam, 325-333. szám)

1970-09-12 / 325. szám

AZ ESZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA

men oen

Mr. August J. Molnár 177 Sommersst Street New Brunswick, 112u JERSEY U.S.A.

ÍPOSTAGEj

Itorontq)

IX. ÉVFOLYAM 325. SZÁM 25 cent 1970. SZEPTEMBER 12

Külpolitikai híreink és hírmagyarázataink

a 2-3. oldalon

HÍREK

Zsidó színházi élet

Augusztus 8-án és 9-én mintegy 2000 néző előtt mutatták be a moszkvai Szatirikus Színház színpadán Jacob Goráin jiddis klasszikus darabját, a "Túl az Operencián ” című színmüvet. A szerző, aki egy időben maga Is élt Amerikában, egy Amerikába a század végén bevándorló orosz zsidó família életét viszi színre, A "Túl az Operencián” először 1902-ben kerültbemutatásra. A hosszú, vagy négy órás darabot a moszkvai zsidó drámai együttes vitte színre, Veniamin Shvartser irányítása alatt. Shvartser öt éve áll az együttes élén, ő a darab egyik főszereplője is. A színmű bővelkedik tragikus részletekben, de vannak benne utalások a "régi szép időkre” is, osztatlan tetszést váltott ki a hallgatóság körében, amelynek tagjai szinte kivétel nélkül moszkvai zsidókból kerültek ki. A bemutató annál is inkább élményszámba

ment, mert az együttes csak alkalmi fellépésekre vállalkozik. A moszkvai állandó jiddis színházat még 1949-ben bezáratták a szovjet hatóságok. Az alkalmi együttes olykor országos körútra indul a szovjet zsidóság lakta területeken, A társulat állandó utánpótlás-hiánnyal küszködik, a szereplők kiöregednek, kevés a jiddis nyelven jól beszélő, egyúttal a színpadon is mozogni tudó színész. A bemutató azonban nagyszabású kulturális esemény volt, vastapssal, újrával, virággal, könnyekkel. A közönség javarésze az idősebb generáció tagjai közül került ki, de voltak szépszámmal fiatalabbak is. A Shvartser-együttesen kívül egy másik jiddis együttes is van, amely Vilnában rendezi előadásait és olykor szintén körútra Indul. Állandó színház nélkül az együttesek nem igen boldogulnak, ráadásul a szovjet hatóságok sem segítik őket.

Lelépett táncművész

Guadalajara-ban, Mexikóban "lelépett” az ott vendégszereplö Mojszejev együttestől Alexandre Filippov 25 esztendős orosz balett-táncos. Vele együtt tűnt el egy jóképű brazil szambatáncosnö is, Lúcl Tristao, A hölgy rendkívül szép, sötétbörfl, feketehajú, miniszoknyás és 24 éves. Filippov herkulestestü, vöröshajú és vonzó. Ügy tűnik, a mexikói rendőrség nem nagyon háborgatja őket: azt a jelentést továbbította az orosz hatóságoknak, hogy'nem tudnak az eltűnt pár nyomára bukkanni.

AMERIKAI BÉKEPÁLMA...

SZOVJET-ARAB ÖNTÖZÉS UTÁN

DEÁK ZOLTÁN

• • ••

A NYILASOK MEG MOST SE FÉRNÉK A BŐRÜKBE

Azt hiszem, hogy a régi magyar közmondás, amely szerint kutyából nem lesz szalonna, hajszálnyira fedi az igazságot. A magyar nyilasokra gondolok, a hazaáruló, országvesztő, tömeggyilkosságban részes, vagy arra felbujtó és azzal- kéjelegve együttérző tömegre, amely a paranoiás Szálasi bukásakor „hősieselszakadó mozdulattal“ kimenekült Magyarországról s igy elkerülte a jogos számonkérést. Ez az alvilági tömeg a nyugati országok naivságának és nemtörődömségének se gitségével szétszóródott a világ minden tájára s folytatta ott, ahol abbahagyta. A józan tanács, amely azt ajánlotta nekik, hogy vezekeljenek és e szerepeljenek, leplombált fülekre talált. A hyilasok nem vezekeltek, hanem szerepeltek, újságokat, könyveket adtak ki, betörtek a régi amerikai magyar egyletekbe és intézményekbe, átvették a vezetést s fertőző munkájuk odáig terjedt, hogy az amerikai törvényhozás egyik-másik tagját is sikerült megközelitenök, arról nem is beszélve, hogy az amerikai magyar közélet néhány jelentős szereplőjét már régebben befogták a propaganda-szektrük hámjába. Ezek a közéleti vezetők már évek óta együtt trappolnak azokkal, akik soha nem tudják lemosni a vért a kezükről, vagy nem is akarják.

Az biztat engem most ösztökélve ennek a levélnek megírására, hogy az egyik amerikai magyar nyelvű náci újságban Béky Zoltánnak, az itteni magyar református egyház püspökének beszéde olvasható, amelyben a rét tenetes ökölrázó vásári frázisok közepette, olyasmi szerepel, hogy Magyarországgal senkisem törődik, de bezzeg, ha Izráelben az arabok agyonlőnek három gyereket, csaknem az egész világ felzudul és az amerikai szenátusban hetvennél többen követelik a fegyverek fokozott szállítását Izráel államának.

A PÜSPÖK UR FELSORAKOZOTT

Béky püspök, aki az idemenekült nyilasokkal nyelvespuszit váltogatva cimborái, _ megrója tehát a világ közvéleményét, amiért felháborodással jelentkezik az Izrael elleni terrorhullám miatt cs elítéli az amerikai szenátorokat, akik az agresszió ellen Izráel védelmére kelnek. Béky püspök ezzel végleg felsorakozott a nyilaskeresztes uszítok közé, akikből a zsidógyíílölet úgy tör elő, mint a kénköves gáz a mocsarakból. Béky Zoltán méltatlanná vált a papi hivatásra, méginkább a püspöki palástra s a humanitás elveit megtaposva a terrorista arabok eszmei pártfogójának és a logika láncolatát követve, Moszkva hívének csapott fel.

Meglepetés ez itt mifelénk? Egyáltalán nem.

Tizenkilenc éve élek New Yorkban, öt éven át a régi liberális újságot, „Az Ember"-t szerkesztettem s azóta is élénken figyelem a magyar élet minden rezdülését és meg kell állapítanom, hogy a nyilasok éppen olyan kárhozatos, bomlasztó, uszító, vérreszomjazó propagandát folytatnak, mint annak idején, magyarországi virágzásuk időszakában. Ez a folytonosan falrengető bombasztokban szónokló, félművelt és álművelt Béky Zoltán csak egyik felületi tünete a ki nem hült és ki nem halt nyilas összeesküvésnek. Nem, egyáltalán nem volt meglepetés, hogy a fenti mocsok kifröccsent belőle. Ezt vártuk tőle, mi kevés és hűséges demokraták. Tudtuk, hogy ez az ő igazi énje. Eddig félig-meddig takarta s voltak jóhiszemű, félrevezetett emberek akik még védték is. De most egy elszánt mozdulattal letépte magáról az álarcot s szinte hivalkodva mutatta meg igazi arcát

Hogyan terjedt el ennyire a nyilas métely, hogyan burjánzott fel ilyen magasra a tévtanok dudvája?

A NYUGAT VÉDELMEZŐI?

Vissza kell mennünk arra az időre, amikor a németországi és ausztriai lágerek kapuit megnyitották és mindenhová bejutottak a nyilasok, Kanadától Belgiumig, Angliától Argentínáig, Amerikától Ausztráliáig. Mindenhol megjelent a „talajgyökeres“ csőcselék, a sváberedetű fajmagyarok rohamcsapata. Nem tétováztak, azonnal munkához láttak. Az egykét évi németországi és ausztriai falmelletti lapulás után, miután örvendezve konstatálták, hogy a nyugati országok nem foglalkoznak a bűnös előéletük feltárásával, előálltak a világtörténelem legnagyobb hazugságával. Hirdetni kezdték, hogy ők voltak a kommunizmus elleni harc legelszántabb bajnokai, akik az utolsó percig és vérük utolsó cseppjéig védték a Nyugatot a kommunisták, vagy ahogy a propaganda-szólamaikban fogalmazták: az „ázsiai hordák“ ellen. A hidegháború akkor kezdődött a Nyugat és Kelet között 8 a politikailag és történelmileg sokszor tájékozatlan nyugatiak fülének kellemesen hangzott ez a kolosszális történelembamisitás.

Dehogy voltak ők a Nyugat védelmezői: Hitler legutolsó cselédjei voltak, akik a románokon is tultettek s az utolsó pillanatig szolgálták a náci fenevadakat. Az csak a földrajzi helyzetből adódott, hogy a nyilas hadsereg az oroszok ellen harcolt, de ha történetesen angol, vagy amerikai hadsereggel álltak volna szemben, Hitler csatlósaiként azok ellen csatáztak volna. Avagy vegyük fordítva a tételt: ha a Ribbentrop-Molotov szerződés életben marad és Hitler együttharcolt volna az oroszokkal az angolszászok és a franciák ellen, a magyar nyilasok ott sorakoztak volna fel a szovjet csapatok oldalán az imádott Hitler szolgálatában.

Befolyásos állásokat kaptak a nyugati országokban. Magyar ügyekben Eckhardt Tibor, az Ébredő Magyarok alapítója és volt vezetője lett a legfőbb tanácsadó s megindult a nyaktilozás mindenki ellen, akinek „bűnös“ demokrata múltja volt, azaz szembenállt a náci és nyilas förtelemmel. Tisztességes szakemberek, írók, újságírók, politikusok röpültek ki a Szabad Európa Bizottság magyar állásaiból Eckhardt egyetlen intésére, azaz besugására. „Kommunista“ — ez volt a vád, enyhébb esetben csak „titoista, de ez is elég volt ahhoz, hogy a Szabad Európa Bizottság amerikai gazdái, egyfelől saját tájékozatlanságuk szorításában vergődve, másfelől Eckhardtnak és cabinet noir-jának, ennek a feljelentéseket szakmánybán gyártó, gáládul rágalmazó klikknek információira hallgatva, egyszerűen kipenderitették az állásából a néhány demokrata múltú és felfogású alkalmazottat.

ECKHARDT, A SKALPVADASZ

Kovács Imrét, a kitűnő, Írót és demokrata politikust, a Parasztpárt volt főtitkárát, aki a Horthy-rendszerben bprtönben ült a „Néma forradalom" cimfl könyvéért — ötperces kihallgatás után, fosztották meg állásától. Felsorolhatnám a neveket, akiknek menniük kellett, mert demokraták voltaik s céltáblá é váltak Eckhardt skalpvadászati akcióinak. De hosszúra nyúlna a beszámolóm; majd talán szintén egy más alkalommal beszélünk erről s a magam ügyéről is, amelynél hajmeresztőbb fejezet alig van a magyar emigráció történetében. (Kovács Imrét később visszavették, de ez nem sokat változtat a leányzó fekvésén.)

A baj valójában nem ott volt, hogy Amerika kegyesen beengedte a nyilasokat, hanem ott, hogy a nyilasok pártfogókat szereztek maguknak s ezek segítségével politikai és társadalmi támaszpontokat építettek ki. Ma ott tartunk, hogy régi amerikai-magyar egyletek és egyházak, valamikor a demokrácia erős fellegvárai, sorra a kezükbe kerültek. Eckhardt politikailag, mások társadalmilag szalonképessé avatták a volt Hitler-imádókat és Szálasi-lakájokat, sőt annyira terjedt a befolyásuk, hogy amikor a tömeggyilkossággal vádolt Ágh László embertelen üzelmeit az T-‘

talam szerkesztett „Az Ember“ és annak hasábjain Anti Ödön volt országgyűlési képviselő, a megingathatatlan demokrata harcos, leleplezte, az amerikai emigrációs hatóságok a megindult ügyet, Eckhardt Tibor mentővallomása után ad acta tették.

Eljött az az idő, amikor kikeresztelkedett zsidók anyagilag is támogatták a volt és jelenleg is nyilasokat; felülkerekedett valamiféle ostoba ájtatosság, amely azzal az önmegalázó mondattal jelentkezett, hogy el kell felejteni, meg kell bocsájtani mindazt, ami történt s nosza öleljük keblünkre azokat, akik tettel, szóval, vagy hallgatással cinkosai voltak a világtörténelem legnagyobb törteimének. A családtagok a gázkamrákban és krematóriumokban nemcsak füstté és hamuvá, de vádló emlékké váltak, a történelem halmaradtak anyagi, erkölcsi és politikai támogatást adnak azoknak, akik elősegítették az apák, anyák és testvérek szörnyű legyilkol!sát.

Szabad-e ölhetett kezekkel nézni mindazt ami történik? Nem, nem és százszor is nem! Terheli-e felelősség azokat, akiknek pozíció* juknál, beosztásuknál, őrállásra kijelölt helyzetüknél fogva irányt kell mntatniok a védekezésre és ha kell; ellentámadásra? Igen, igen és százszor is igen! Ki keli-e refceazteni a tisztességes emberek társadalmából az uj vérre szomjazőkat, akiknek nem volt elég a hatmillió mártír, Béky Zoltánt és a vele egyhuron pendülőket? Ki, ki, ki velük! Aki tisztességes, aki még hisz az emberi eszményekben, legyen zsidó vagy nem-zsidó, nem csőresznyézhet egytálból azokkal, akinek három ártatlan zsidó gyermek legyilkolá«a — erénynek számit, akik reszketve várják torz vágyálmaikban az arabok győzelmét és to4- el pusztulását

El kell választani az ocsut a tiszta buzitól. El keli kezdeni a szelektálást s ehhez a munkához sürgetve hívom kissé szétszóródott erőinket, a Magyar Bizottság zászlóbontásra kötelezett vezetőit. Varga Bélát, Nagy Ferencet, Kovács Imrét, Barankovics Istvánt, a Magyar &idók Világszövetségének és általában a newyorkl magyar zsidóságnak aktív vagy félaktiv reprezentánsait, a szérteforgácsolódó demokratikus front hangadásra hivatott tényezőit, Király Béla tábornokot, Kiss Sándort, Kővágó Józsefet, az Írókat, művészeket, egyetemi talárokat, a szellem és tudás embereit: építsük a gátat a gonoszság ellen, fogjunk össze és teremtsük meg azt a demokratikus egységet, amelyben sem a bűnösöknek, sem cinkosaiknak nincs helyük.

ÚJ

REMÉNYEK,

ÚJ

GONDOK

Mostani és ezután következő számainkat különös és kedves ajándékként adjuk át olvasóinknak, barátainknak, hirdetőinknek. A MENORA eheti száma 12 oldalon jelenik meg, és ezt a magas oldalszámot a jövőben is tartani akarjuk, sőt valószínűleg növelni tudjuk. De nemcsak terjedelemben következett be nagy fejlődés, hanem értékes, új munkatársakat is szereztünk Izráelböl és a világ minden tájáról, úgy, hogy Olvasóink, akik eddig is szerették és értékelték lapunkat, a jövőben még nagyobb élvezettel forgathatják majd hétről hétre a friss, értékes, mindenre kiterjedő tájékozottságú ujságpéldányokat. Nem alacsony igényekkel vágunk neki ennek az új fejlődési szakasznak. Elhatározott célunk, íiogy az északamerikai kontinens kiemelkedően legnívósabb magyarnyelvű orgánumát juttassuk el minden héten az érdeklődőknek.

Hogy ez a törekvésünk sikerrel jár-e, nem csupán rajtunk múlik. MI megtettük a maximumot, ami erőnkből telt, most már barátainktól Is függ, képesek leszünk-e folyamatosan teljesíteni vállalásunkat. Emigrációban egy Idegen nyelvű lapot fenntartani mindenképpen nagy feladat, komoly anyagi terheket ró a kiadóhivatalra és szerkesztőségre, és semmiféle jóindulat, szorgalom, tehetség nem elég, ha a lap olvasó— és hirdető közönsége nem áll a vállalkozás mellett.

Anyagiakról van szó, kedves olvasó, nem Is tagadjuk. Ha örömmel forgatják a megnövekedett oldalszámú lapot és szeretnék, hogy ez a jövőben is ugyanígy maradjon fenn, akkor az eddiginél lényegesen fokozottabb mértékben kell támogatniok a Menorát.

Nem panaszképpen írjuk le mindezeket, hiszen kétségtelenül

— az, hogy idáig egyáltalán eljutottunk—bizonyítéka a sikernek, megbecsülésnek. És most még többet kell kémünk, mert számtalan esetben találkoztunk egyes olvasónknál olyan értetlenséggel, ami ha a jövőben Is fennállna, veszélyeztetné lapunkat.

Egy újság az előfizetőiből él. Hálásak vagyunk az olvasóknak, akik pontosan és rendszeresen beküldik az előfizetési díjat, és köszönetét mondunk azoknak, akik ha késve is, de eleget tesznek az előfizetési felszólításnak. Beszélnünk kell azonban néhány anomáliáról.

Egyre gyakrabban kapunk olyan lemondásokat; amikben arra hivatkoznak, hogy nincs szükségük a jövőben a lapra, mert azt úgyis megkapják a szomszédtól. A népszerűségnek tulajdonképpen örülnünk kellene, mégsem tehetjük. Milliós példányszámú lapoknál talán nem számit egy-egy előfizető kiesése, nálunk igen. Minden lemondó előfizető külön fáj, minden szomszéd, aki rendszeresen átadja a lapot, nemcsak kárt okoz nekünk, hanem fennmaradásunkat veszélyezteti. Szeretnénk, ha barátaink megértenék, hogy az évi 12 dollár nekik esetleg elhanyagolható öszszeg, de semmiesetre sem fájdalmasan magas, a MENORA- nak viszont élet és halál kérdése. Hadd kérjük meg barátainkat. Torontóban, New Yorkban, Montreálban és máshol, adják a MENORA jóhírét szájról szájra, de ne adják a lapot kézről kézre, inkább álljanak be önkéntes munkatársaink sorába és toborozzanak további előfizetőket. Ha minden olvasónk csak egyetlen új előfizetőt szerez, úgy a lap sikere, színvonala és megnövelt terjedelemben való fennmaradása máris biztosítva van.

Nem sértődhetnek meg azok sem, akiktől több évi ingyenes küldés után előfizetést kérünk a mostani évre. Gondoljanak arra, hogy a múltban honoráltuk egyesek nehéz anyagi helyzetét

— ezt bizonyos esetekben most is megtesszük —, de hála Istennek egyre kevesebben szorulnak rá Ingyenes lapra. Inkább az újságnak van szüksége a támogatásra, és erre nem a sértődés a megfelelő válasz, hanem az elhatározás, ” eddig a Menóra volt az én segítségemre, most én teszem meg a magamét".

Nos, kedves olvasó, akarsz-e bennünket támogatni, akarod-e, hogy a lap fennmaradjon és fejlődjön? Küldjed be előfizetésedet, szerezz új előfizetőt, s meg fogod látni hétről hétre, hogy érdemes.

Külön szólunk hirdetőínkhöz is. Tudjuk, hogy a gazdasági pangás amerikaszerte okoz nehézségeket az üzletvitelben. Ez azonban nem lehet ok a hirdetések lemondására. Nem lehet ok azért, mert általános és bebizonyosodott szabály, hogy a hirdetés mindig kifizetődik, s a MENÖRA hirdetési eredményei közismerten elsörendflek. De még ha nem így lenne, akkor is elvárhatjuk majdnem minden magyar zsidó cégtől, hogy rendszeres hirdetéssel támogassa lapunkat. Próbaképpen jónéhány helyen elbeszélgettünk és megkérdeztük, van-e szükség a magyar nyelvű zsidó újságra. Egyetlen tagadó választ sem kaptunk. Ha pedig ez így van, miért tartja néhány ember mégis oly nagy áldozatnak a hirdetések fenntartását? Gondolják meg, mennyivel nagyobb összegeket költenek el igen sokszor sokkal kevésbé fontos dolgokra, netán szükségtelen luxusra.

Az északamerikai kontinensen se szeri, se száma a magyar újságoknak, és közöttük több tucat szélsőjobboldali, nyilas lapot terjesztenek ellenségeink. Hogyan lehetséges ez ? Igen egyszerű; az olvasóközönségük, hirdetőik, elvbarátaik hajlandók áldozatokra. Éppen mi, a zsidóság, akiknek összetartásáról legendákat mesélnek, mi ne lennénk erre képesek? Soroljuk fel azokat a jobboldali újságokat, amelyek fenntartására évenként sokszázezer dolláros adományok jönnek össze? Minek? Ml nem adományokat kérünk, mi nem gazdag nyomdavállalatot akarunk felállítani Németországban, mi csupán a tisztességes, kemény munkánkért, a magyar zsidó újság fenntartásáért kérjük az el- * lenértéket hirdetésben és előfizetésben.

Ugy-e, mindannyian Montreáltól Los Angelesig, Torontótól New Yorkon keresztül Floridáig segíteni fognak nekünk.