Méhészeti Hetilap, 1918. január-április (2. évfolyam, 1-17. szám)
1918-03-24 / 12. szám
évfolyam. 12. szám. ÍSÍ&. M vr-*r? *« * *- ^ J — * Ni. MINDJÉN VASÁRNAP. E 1 ö fi z e f- é s i á r a' f é i évre — 5 — k o r o n a. Kéziratokat nem adunk vissza. Felelős- s'z er kész t ő és kiadóiutajclbj.: - : MÉHÉSZ JENŐ. Hirdetési dij^aeás:.-! Apróhirdetésnél"minden szó .12 filíér. Üzleti hirdetéseknél- egy-egv hasáb (=- 40 mm.) széles és egy-ögy milliméter magas területért 10 fiiit-r fizetendő. Előfizetőknek 50 °'a engedmény. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Tíszocsécse. Szaímármegye. Posta: Tisza kő ró d. — Szakkérdésekben d i j t a i a n tanácsadás. — Levélvá'aszf kiyánó levelekhez .válaszbélyeg csatolandó. A méhlegelő kérdése. „Szomorú hir haitik a falunkból, Tiszaparti szép akácosunkból. Kertünk alatt rendezik a gátat, Kivágták a legszebb akácfákat.“ Így szói 1 a közismert magyar népdal Így szólI, s a mit mond az igaz, szomorúan igaz. És giné szomorú igazság megtörténhetik pálunk, megtörténhetik még akkor is, a mikor a méhlegelő javításának kérdése állandóan szőnyegen forog* Megtörténhetik, hagy a mikor ezreket és ezreket költenek a méhlegelő javítására, ugyan- ákkor ezreket és ezreket jelentő mézelő fák gyökereire vetik a fejszét. És mi csak . tanácskozunk, csak keressük a méhlegelő javításának az útját' módját, mig egyszer arra ébredünk, hogy a tanácskozó termet is elkótyavetéiik a fejünk felől. Mig egyrészt örvendünk a felett, hogy gyűléseink tárgysorozatának mindenkor egyik kiemelkedő legfőbb pontja a méhlegelő javításának kérdése, másrészt — fáj kimondani a valóigazat —"'elszomorodunk ha látjuk azt, hogy annak a sok beszédnek az eredménye szót sem érdemel. Bizonyos dolog, hogy a méhlegelő javítását máról holnapra nem ’ lehet elvégezni, de addig is, mig a sok tanácskozás véget ér, tegyünk meg annyit, hogy a már meglevő mézelő fákat csak , igazolt fontos ok esetén lehessen 'kivagdosni. Első teendőnk tehát a ma még meglevő méhle- p gelő megőrzése. Ha ez megtörtént, kezdethetik a lege- lőjavitás nehéz de áldást hozó munkája: De hogyan ? Az bizonyos, hogy az egyesek munkája — anyagi támogatás nélkül — keveset ér, de az is bizonyos, hogy az államtól sem várhatunk mindent, hanem magunknak is munkához kell látnunk. Divat az már régóta, hogy a kormány ezreket érő kaptárokat- oszt ki ingyen a kezdő méhészek között a betelepítés kötelezettsége mellett. Évenként mintegy ezer I méhész kap ingyen kaptárt, s mégis az ezer közül jó, ha tiz lessz valósággal méhész, a többi 990 felhagy a méhészettel, s a kaptárt megcsinálja kutyaólnak, tyuk- tojónak vagy feltüzeli, mivel használt kaptárt senki sem szívesen vásárol. Mennyivel jobb volna, ha ezeket "a kaptárakat nem ingyen, hanem saját árban árusítanák el, hogy igy az igazi méhészek olcsó és jó kaptárhoz jussanak. A kezdők ha valóban akarnak nléhészkedni, a csekély előállítási árát úgyis szívesen megfizetnék, s a kormány biztos lehetne a felől, hogy az igy eladott kaptár valóban méhész vagy méhészkedni akaró kezébe kerül. Természetes dolog, hogy igy ezrek-———— -------r—■------------ —■■■ Új ítsuk meg ii&fkétésunket!
